Az elfogatások

A Múltunk wikiből
1794. július 23–24.
Bécsben elfogják a demokrata szervezkedés tagjait.
1794. július 24.
A bécsi demokratikus szervezkedés tagjai között letartóztatják Martinovics Ignácot.
1794. július 25.
I. Ferenc udvari vizsgáló bizottságot nevez ki a bécsi demokrata szervezkedés körülményeinek felderítésére.
1794. július 28.
Párizsban megbukik a jakobinus diktatúra.
1794. július–augusztus
Az Udvari Haditanács katonaságot von össze Magyarországon.
1794. augusztus 6.
Pesten kitűzik Verseghy Marseillaise-fordítását.
1794. augusztus 13.
Martinovics Ignác vallomást tesz a bécsi udvari vizsgáló bizottság előtt, melyben felfedi a magyarországi szervezkedés létét.
1794. augusztus 14.
I. Ferenc elküldi Budára Sándor Lipót nádornak Martinovics vallomását.
1794. augusztus 16.
Sándor Lipót nádor elfogatja Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet.
1794. augusztus 25.
Pest vármegye közgyűlése elítéli a nádor által végrehajtott törvénytelen elfogatásokat.
1794. augusztus 26.
Elfogják Sigray Jakabot.
1794. augusztus 30.
Sándor Lipót nádor elfogatja Szolártsik Sándort.
1794. szeptember 10.
Sándor Lipót nádor elfogatja Batsányi Jánost.
1794. szeptember 17.
A bécsi udvari vizsgáló bizottság összefoglaló jelentése az elfogottak perbe fogását s további letartóztatásokat javasol.
1794. október 3.
I. Ferenc rendreutasítja az elfogatásokat elítélő Pest megyét.

A magyar jakobinus szervezkedés a legnagyobb titokban folyt, de a rendőrségnek már nyáron feltűnt az ideges közhangulat. Naponként újabb és újabb röpiratokat fogtak el, s nem egynek már fenyegető volt a hangja. A kormányzat bizonytalannak érezte helyzetét, de egyelőre nem mert nyílt erőszakot alkalmazni.

A bizalmas rendőri jelentések tele vannak a magyarországi forrongó hangulatról szóló hírekkel. Innen is, onnan is a demokraták mozgolódását jelentették: nyíltan beszélnek a forradalom közeledéséről, a nemesekkel együtt franciabarát kijelentéseket tesznek, szidják az uralkodót, a papokat és az arisztokratákat, fennen hangoztatják, hogy nemsokára minden másként lesz. De a kormányt még ennél is jobban elgondolkodtatták a parasztokkal kapcsolatos hírek: mintha megmozdult volna a föld népe, mintha a francia forradalom eszméi hozzá is elértek volna. Budakeszin a kocsmában iddogáló parasztok arról beszélgettek: „csak jobb a francia szabadság. Bár itt is úgy volna, nem kellene sem földesúrnak, sem pedig a fölségnek fizetni.”[1] A Szatmár megyei Mezőpetri bírája szidta az egyházat meg az urakat, s közben a franciákat dicsérte. Az Árva megyei Alsókubin parasztbírája az egyenlőség nagyszerűségéről ábrándozott, s arról, hogy életét is szívesen feláldozná a szabadságért. Zalában agitátorokat láttak, akik a falvakat járták, s azt hirdették a parasztoknak, hogy „négy-öt év múlva sem király, sem megye, sem földesúr nem lesz, sem nemesség, így hát minden földet elfoglalhatnak”.[2] Az északi megyékben kézről kézre járt a parasztok körében „az egyszerű nép és a nemzet szávai, drávai, tiszántúli és dunai generálisai” nevében írt röpirat, amely fölkelésre hívta a jog nélküli néposztályokat.[3] Barco tábornagy, a katonai főparancsnok, fegyveres zendüléstől retteg, azt hallotta, hogy harmincezer forradalmár áll készen, csak a jelet várja. A bécsi haditanács sietve intézkedett: a Jellačić-gyalogezred egy zászlóalját még júliusban fölrendelték a déli határról, s augusztus legelső napjaiban Magyarországra indult négy horvát és szlavón határőrezred is. A főváros környékén német lovasságot vonnak össze, Budán és Pesten pedig kivezénylik a tüzérséget: napokon át teljes készenlétben várakoznak a Vízivárosban s a Károly-kaszárnya előtt, a polgárság nagy felháborodására. A kormány elszánta magát a cselekvésre.

Saurau gróf, osztrák rendőrminiszter már 1794 tavaszán tudomást szerzett róla, hogy Bécsben a reakciós rendszerrel elégedetlen, radikális gondolkozású s a francia forradalommal rokonszenvező polgárok egy kis csoportja szervezkedni kezdett. Megfigyeltette őket, és ügynöke révén minden lépésükről értesült. 1794. július 23-án éjjel a bécsi rendőrség rajtaütéssel letartóztatott kilenc személyt. Másnap, harmadnap is folytatódtak a letartóztatások, s összesen 20 személyt érintettek. Köztük volt a titkosrendőrség volt feje, Gotthardi, báró Riedel alezredes, az uralkodó volt nevelője, továbbá katonák, tanárok, kereskedők és Martinovics Ignác.

Az elfogatások híre egykettőre bejárta a császárvárost, s néhány nap múlva már Pest-Budán is erről beszéltek. A rendőrség hallgatott, hivatalos jelentést nem adtak ki, senki sem tudta, mi történt. Rémítő hírek keltek szárnyra. A jól értesültek biztosra állították, hogy az uralkodó élete ellen irányuló összeesküvést lepleztek le. Bécs külvárosainak felgyújtása lett volna a jel – mesélték –, már a napja is ki volt tűzve, s az összes jakobinus (mert a szervezkedés minden tagja hétpróbás királygyilkos jakobinus) fölzendült volna, hogy a zűrzavarban elfogják a császárt.

A rendőrségi beavatkozás még fokozta az ideges nyugtalanságot. „Mintha itt, Budán és Pesten, de az egész országban is valami előttem ismeretlen tűz lobogna” – írta augusztus 8-án Sándor Lipót nádor bátyjának, Ferenc királynak.[4] Az ország egy részén boldog izgalom vett erőt: elérkezett a várva várt forradalom ideje. A fővárosban röpcédulákat ragasztanak ki, melyek a szabadság védelmére fegyverbe hívják a polgárokat. Váradon az egyenlőség megteremtésére buzdítanak: „Döntsük meg a királyi trónt! Fegyverre barátaim, tegyetek mindenkit egyenlővé!”[5]

Ezek a kezdetben egymással össze sem függő helyi megmozdulások hamarosan találkoznak; augusztus derekán már két helyről is beküldik az alábbi röpcédulát: „Serkenj föl, magyar, el vagy adva, a kés a nyakadon! Ne hadd hurcolni tagjaidat dragonyosoktól Bécs felé. Íme, evvel hálálja a német a magyar vért, amely messze tőle sok ezer mérföldre, ártatlanul folyik. Üsd ki a vén árulót kebeledből.”[6] A katonai főparancsnok arról értesült, hogy Laczkovics János több ember előtt kijelentette: „Már későn történt Martinovicsnak megfogattatása, és a Monarchiának, mely úgy is subsistálni nem fog, nem használhat. Nem adok egy vagy két hónapokat, úgy lövöldözzük a hercegeket, grófokat és bárókat, mint a nyulakat.”[7] Nagyváradon már augusztus 10-én úgy hírlett: Bécsben kiütött a forradalom. Zemplén és Abaúj vidékén pedig nem sokkal utóbb azt is tudni vélték, hogy a császárvárosban megismétlődtek a francia forradalom kezdetének ismert párizsi és versailles-i jelenetei: az elfogatások hírére megmozdult a bécsi nép, s a foglyok szabadon eresztését követelte. Az udvar katonai fedezettel Laxenburgba költözött, de a tömeg oda is utánament, s fenyegető magatartása elől Ferenc király Budára akart szökni.

Míg Kazinczy és barátai bizakodva várták a talán már győztes forradalomról a híreket, az uralkodó a szervezkedés szálainak felfejtésére udvari vizsgáló bizottságot hívott életre. Elnöke a rendőrminiszter, tagjai az osztrák rendőrség és bíróság képviselőiből kerültek ki. Azt, hogy az ausztriai mozgalom a Habsburg-birodalom más államaiban élő elégedetlenekkel kapcsolatot tartott, a rendőrség sejtette, de azt, hogy Magyarországon a bécsinél jóval komolyabb szervezkedés folyik, nem tudta. Az első kihallgatásokkal egyidejűleg Magyarországról érkezett bizalmas jelentések azonban felkeltették a bizottság gyanúját. Augusztus 13-án Martinovics részletes vallomásban felfedte a magyarországi szervezkedés adatait. Ismertette a forradalmi mozgalom célját, megnevezte az igazgatókat, s hogy személyének fontos voltát megmutassa és elismerést keltsen maga iránt, több százezres szervezett tömegről beszélt.

Martinovics viselkedését jórészt idegállapotának ekkortájt fellépő gyors romlása magyarázza. A benne kezdettől fogva meglevő belső feszültség szinte a végsőkig fokozódott, miközben egészségi állapota is romlott: gerincfájdalmak gyötörték, gerincoszlopa mind ferdébb lett, szinte már púpos volt, bár ezt nagy akaraterővel igyekezett leplezni. Ez időbeli írásain már kiütköznek az esetleges örökölt terheltségéből is következhető, egyre súlyosbodó idegbajára valló tünetek. Úgy érzi, nyaka körül szorul a hurok, de nem adja meg magát, viszi előre a szenvedély. Egyre kevésbé ura önmagának, korábbi éleslátása cserbenhagyja, elhatalmasodik rajta az egészségesek, a mindenki iránti rosszindulat és vak bosszúvágy. Mániákussága hovatovább dühkitörésekbe torkollik, és a végén eluralkodik rajta a paranoiás skizofrénia.

A rendőrminiszter, Martinovics vallomása alapján, az igazgatók elfogatását és országos nyomozás megindítását javasolta, Ferenc király azonban, mielőtt döntött volna az ügyben, öccse, a nádor véleményét akarta hallani. A vizsgáló bizottság előadóját gyorspostával Budára küldte, hogy tájékoztassa Magyarország első közjogi méltóságát. A nádor azonnal határozott: augusztus 16-án éjjel, saját felelősségére elfogatta Budán és Pesten Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet, s katonai kísérettel még ugyanazon éjjel mindhármukat Bécsbe küldte. Néhány nap múlva a Kőszegen tartózkodó Sigray Jakab gróf is erre a sorsra jutott.

Az elfogatások országszerte nagy megütközést keltettek. Azok, akik kapcsolatban voltak a mozgalommal, ijedten húzódtak vissza, s igyekeztek minden áruló nyomot eltüntetni; közülük néhányan bűnvalló beismeréssel siettek a hatalom lábához borulni. A nemesség felháborodva tárgyalta a sérelmet: nemes emberek ítélet nélküli elfogatását és idegenbe hurcolását. Pest megye rendjei viharos gyűlésen tiltakoztak a törvénysértés ellen, s magyarázatot kértek az uralkodótól. Példájukat 15 megye követte. Amikor azonban Ferenc király a nádor javaslatára kemény hangú leiratban rendreutasította őket, és tudomásukra hozta, hogy az elfogottak a nemesi kiváltságok eltörlésére, a szabadság és egyenlőség elvének megvalósítására törekedtek, és hogy a törvényen nem esik sérelem, mert a kihallgatás és a szembesítés után tettükért majd magyar bíróság előtt felelnek, a forrongó megyei hangulat megcsendesedett.

A magyar vádlottak különben szintén az udvari vizsgáló bizottság elé kerültek, ezt rájuk való tekintettel az uralkodó két magyar kancelláriai tanácsossal egészítette ki. Az igazgatók részletes beismerő vallomást tettek, s az általuk beszervezettek legtöbbjét is megnevezték. Időközben – részben a vallomások, részben kívülről érkezett följelentések alapján – a nádor elfogatta és Bécsbe küldte Batsányi Jánost és Szolártsik Sándort is.

Az udvari vizsgáló bizottság szeptember 17-i összefoglaló jelentése a magyarországi jakobinus mozgalmat igen veszélyesnek ítélte, s javasolta, hogy haladéktalanul vonják perbe nemcsak a már elfogottakat, hanem mindazokat, akik neve a titkos társaságokkal kapcsolatban fölmerült.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott 139.
  2. Ugyanott 169.
  3. Ugyanott 37–38.
  4. Sándor Lipót főherceg nádor iratai. Budapest, 1926. 699.
  5. A magyar jakobinusok iratai. III. Budapest, 1952. 47. 2. jegyzet
  6. Benda, A magyar jakobinus mozgalom… Budapest, 1957. 76.
  7. A magyar jakobinusok iratai. II. Budapest, 1952. 67.

Irodalom

Az ország 1794-es hangulatáról szóló rendőri jelentések megtalálhatók Sándor Lipót nádori ügyviteli jegyzőkönyvében: A magyar jakobinusok iratai III. 37–38., 86., 139., 169., 213. stb.

A bécsi elfogatásokra az osztrák jakobinusok elleni perre vonatkozó adatokat lásd Stern, Wangermann, Silagi és Körner már idézett munkáiban.

Az udvari vizsgálóbizottság előtti kihallgatások jegyzőkönyvei, a Pest megyei gyűlés iratai és a megyei fölterjesztések A magyar jakobinusok iratai II. kötetében olvashatók.


A magyar jakobinus mozgalom elfojtása
Tartalomjegyzék A per a királyi kúrián