Az erőviszonyok átrendeződése

A Múltunk wikiből
955 körül
Fajsz nagyfejedelem helyét Taksony foglalja el. (Uralkodik körülbelül 970-ig.)
955 után
Tonuzoba besenyő vezér népével beköltözik az országba; izmaelita (mohamedán) kereskedők jönnek Magyarországra.

Az augsburgi vereség a belső erőviszonyok átrendeződését vonta maga után. Azoknak, akik részt vettek a vállalkozásban, és akik támogatták az akciót, nemcsak azért kellett elbukniuk, mert felelősek voltak a vereségért, hanem elsősorban azért, mert katonai kiséretük elpusztult vagy jelentősen meggyöngült, és szükségképpen az intakt seregekkel rendelkező vezérek kezébe ment át a hatalom.

Úgy tűnik, Árpád négy fiának ága közül ekkor hanyatlott le kettő, Jutasé, akinek fia Fajsz volt, és Üllőé, akitől Tas fia Lél származott, viszont megmaradt és viszonylag megerősödött Tarhosé, akinek unokája, Tormás 948-ban ifjú volt, és főként Zoltáé, akinek fia, Taksony a királyi dinasztia alapítója lett.

A 955. évi vereséggel hozható kapcsolatba Fajsz fejedelemségének megszűnése. A magyar hagyomány még nevének emlékezetét is eltörölte, s vele együtt Bulcsú és Lél vezértársáét, Súrét is, aki Fajsz-ági birtokán, Veszprémben és Somogyban rendelkezett szállásbirtokkal, sőt dukátusi részt is birtokolt, Tas fia Léllel egy sorban. Minthogy az Ebersbergi Krónika Súrt rexnek mondja, és elébe helyezte Lél duxnak, nem lehetetlen, hogy Súr Fajsz fejedelem fia volt, de szállásai alapján mindenképpen a fejedelem legszűkebb köréhez sorolható. Súr bukása Fajsz katonai erejét is nagyon meggyengítette, s így a nagyfejedelemnek el kellett tűnnie. Fajsz és Súr nevének kiveszése a vezérnévsorokból és mondákból aligha a feledés rovására írandó: nevüket bizonyára azon tilalmazott nevek közé sorolták, amelyeket nem szabad emlegetni, mert bajt idéznek fel.

A magyar régiségben ismeretesek a névtabuk. Ilyenek a tulajdonságjelzővel körülírt állatnevek, mint például a szarvas, farkas, sertés, ilyen a szláv szóval nevezett medve, amit a vogulok is csak körülírva mernek megnevezni (például „nagy barnai erdei öreg”). Arra, hogy voltak tilalmazott vezérnevek is, a hun történet szolgáltat analógiát, amikor az Attila által megölt Buda nevét tilalmazott névnek mondja.

Hogy mi lett Fajsz sorsa, nem tudjuk. Rituális királygyilkosságra aligha gondolhatunk akkor, amikor a fejedelem után következő főméltóság, a gyula nemcsak bizánci patrícius, hanem buzgó keresztény is volt, és püspök működött az országban. Ha a gyula uralmi területén, ott, ahol utóbb családtagjai rendelkeztek partvonalakkal, a Kisküküllő mentén, feltűnik Fajsz falu – egy olyan szállásváltó úton, amely a böszörmények lakta Szancsaltól a parajdi „Sóvárad”-ig terjed –, arra is gondolhatunk, hogy a nagyfejedelem ide vonult vissza száműzetésbe.

Fajsz trónjának örököse a rangidős herceg, Taksony lett. Taksony 947-ben mint a nyitrai részek ura sikeres hadjáratot vezetett Itáliába, és II. Berengárt a szövetség megújítására és adófizetésre késztette. Abból a körülményből, hogy 955 előtt már Lél és Súr birtokolta a nyitrai dukátust, arra következtethetünk, hogy időközben Taksony lett a bihari részeken országló Tas utóda. Bár neve a bihari dukátusban nem maradt fenn (hacsak nem a beregi Tákos – Taks falunév őrzi nevének rövidebb alakját?), a Tisza hevesi átkelőjénél, ahol a legtöbb trónörökös neve fennmaradt, Taksonynak is volt szállása.

Mik voltak Taksony uralmának kitapintható intézkedései?

Taksony, számolva egy nyugati betörés lehetőségével, mindenekelőtt védekezésre rendezkedett be.[1] Ennek szemléletes megnyilatkozása, hogy a Duna-jobbparti fejedelmi partvonalat, amelyet Árpád és Kurszán még a besenyő veszély miatt választott, feladta, és fejedelmi szállásváltó útját a Duna bal partján választotta meg. Ezáltal részben saját öröklött partvonalára húzódott vissza, de részben elfoglalta Tas fia Lél partvonalát is.

Téli szállása az atyai szálláshely, Zolta közelében levő Aranyán, vagyis „Aranyos hely” (Aureus locus), a mai Apatin lehetett, melynek közelében, a Duna révjénél káliz böszörményeket telepített. Nyári szálláshelyét a Csepel-sziget védelmében, a sziget keleti bejárójánál fekvő Taksony nevű falu jelzi. Az ehhez tartozó dunai révhely Pest lehetett, melynek római építésű várát böszörményeknek adta, hogy karavánszerájt létesítsenek, és részére vámot szedjenek. A nomád berendezkedésre jellemző módon Pesten a révész szolgálatot bolgár-szlávok látták el, amint erre a XI. század közepi egyik pesti révésznek szláv Mutimir nevéből és társainak XI. század végi „heretikus” megjelöléséből következtethetünk.

Védelmi szempontból a legnagyobb gondot Pannonia biztosítása okozta. Bulcsúnak és katonai kíséretének pusztulása nem csupán azt jelentette, hogy nemzetsége részfejedelmi méltóságát és más nemzetségek feletti törzsfői uralmát elvesztve visszaszorult Zala megyébe, szűkebb nemzetségi szállásterületére, hanem azt is, hogy Nyugat-Magyarország védelme meggyengült. Ebben a helyzetben katonai erő nyugatra telepítése és a gyepűvédelem kifejlesztése vált időszerűvé.

Taksony intézkedéseiből annyi megállapítható, hogy Pannonia védelmét egy új hadvezér vette át, az egyetlen név szerint ismert vezér Taksony korából: Apor. Apor nevét és vezérségét az igen archaikus Botond-monda tartotta fenn. Eszerint Apor volt a vezére annak a hadseregnek, amelyben Botond vitézkedett Konstantinápoly kapujánál 958-ban, Aport pedig a magyarok „közakaratból” tették meg „kapitánnyá”. „Kapitány” szóval a krónikaíró nem csupán a hét vezért jelölte, hanem Árpád fejedelemtől Bulcsú harkáig és Lél hercegig minden X. századi vezéralakot. Apor vezéri szerepével a helynevek és a birtokviszonyok teljes összhangban vannak:

  1. Valószínűleg birtokolta a Duna jobb parti, fejedelmi partvonalát az Apor-ügy (1009) melletti Szentendrétől – mint nyári szálláshelytől – le a Tolna megyei Aparig, téli udvarhelyéig.
  2. Két szálláshelyére következtethetünk Tolna megyében, azon a tájon, ahol előtte Tarhos, Tevel és Tormás, utána pedig a duxok rendelkeztek udvahellyel.
  3. Az Árpád-kori Apor úri nemzetségnek, bizonyára Apor leszármazottainak, Tolna megyében volt ősi birtokuk, s itt, az egyik Aporon állt monostoruk.
  4. Apor látszólag a déli és nyugati felvonulási utakon létesített szállásokat: a zágrábi hegyalján, a Fajsz (Kraljevec) közelében levő Apor (ma Oprovec) faluban, ahonnan az itáliai hadiút kiindult, és a Valkóvár (Vukovár) melletti Apor-sédnél, ahonnan Bizánc felé vezetett az út, de talán ilyen szerepe volt a kettő között, továbbá a Muraközben fekvő Oprovec falvaknak is.[2]

A fejedelmi partvonal Szentendrétől Tolnáig való kézbe vétele nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Árpád-házi Tormás régi Baranya megyei és mecseki szállásait továbbra is birtokolta, sőt ez esetben feltehető, hogy kárpótlásul Pécs is a kezére jutott. Emellett a Bizáncot megjárt és kereszténnyé lett Tormás valószínűleg elnyerte a nyitrai dukátust is, melynek védelmi szerepe – egy esetleges cseh támadás feltartóztatására – 955 után jelentőssé vált. A szállásnevekből úgy látszik, hogy Tormás Lél szállásváltó útját kapta meg, de udvarhelyeit nem a két végponton választotta meg, hanem egyrészt Nyitravár fedezékében, Tormos falunál, ahol a Tormos-patak kiszakad, másrészt a Vág sellyei átkelőjének keleti oldalán, Tormos faluban. (A kazár Tarmacs személynévből eredő Tormocsból itt utóbb szláv népetimológiával Tornóc helynév lett, ahhoz hasonlóan, ahogy másutt magyar népetimológiával Tormás.).

A Magyar Krónikából és a helynevekből úgy tűnik, hogy a „dukátus” tényleges birtokosa Taksony idejében nem is Tormás, hanem Tar Zerind volt. Zerind neve csak azért került be a krónikába, mert ő volt a lázadó Koppány apja, és rejtély, hogy milyen rokonságban állt Taksonnyal, illetve Gézával. Minthogy Koppány Géza özvegyét követelte magának, Zerind Taksony ifjabb kortársa kellett hogy legyen, és mivel Konstantin császár nem sorolja fel Árpád unokái között, dédunokája lehetett valamelyik idősebb ágból, mint Tevel fia Tormás. A tolnai Koppány, Tarhos, Tevel és Tormás helynevek szomszédságából következtethető, hogy Zerind Tormás fivére volt. Ha Zerind (Szörénd) szállásainak emlékét tartják fenn Szörény faluneveink is, akkor az ormánsági Fekete-víz felső szakaszánál és torkolatánál levő két Szörény – az utóbbi Tormás-telke és Koppány mellett – a Tormással való szoros rokoni kapcsolat mellett szól. Azáltal, hogy a Dunántúl veszélyeztetett zónává vált, és hogy Tolna megye Apor vezér uralma alá került, indokolt lett a Tarhos ágbeli hercegnek a Dunától keletre szállásbirtokot kijelölni. Így nyerhette el Zerind a Bács melletti szállását, Szeréndet. Mint a „dukátus” élvezője jutott a Fekete-Körös átkelőjénél fekvő Zerind birtokába.[3]

Az a körülmény, hogy Zerind nem a dukátus nyíri és bihari részén választotta meg szállását, a fő kereskedelmi utak áttolódásának következménye lehet. Amíg 955-ig az északkeleti, mohamedán kereskedelmi útnak volt a legnagyobb jelentősége, 965-ben, a Kazár Birodalom bukásával ez az út elvesztette jelentőségét, és a Duna-deltánál fekvő Perejaszlavec lett a kelet-európai kereskedelem gócpontja. Bizonyára ezért helyezte át udvarhelyét a rangidős Zerind, majd Géza „Biharország” déli részére.

Tormás halála után Taksony fia, Géza herceg került a nyitrai részekre – szállásának emlékét bizonyára a Galgóctól keletre fekvő Décse falu neve őrizte –, Zerind halála után pedig ő nyerte el a tiszántúli „uruszágot”, ahol a Krassó megyei Gyécse és a békési Décsi mellett a hevesi, tiszaparti Décse volt az a hely, ahonnan a távolsági kereskedőket a legjobban lehetett vámolni, s ezáltal a hercegi udvartartásnak jövedelmet bizosítani.

Valószínű, hogy Taksony kezdte meg kiszorítani a hatalomból Tarhos, Üllő és Jutas leszármazottait, illetve az utódlásban a régi magyar szeniorátusi trónöröklés mellőzésével saját ágának biztosítani az uralmat. Úgy látszik, hogy Taksonnyal indult el a törekvés az elsőszülöttségi trónöröklés, a primogenitúra érvényesítésére, ami utódai között ismételten trónharcokhoz vezetett.

A Taksonyról nevezett szálláshelyek viszonylag csekély számából arra következtethetünk, hogy az ő közvetlen uralma még nem terjedt többre a maga és fiai által birtokolt Dunán inneni és dukátusi részeknél, és a többi országrészen el kellett néznie néhány vezér, így a gyulák és a tisza-jobbparti Kalán növekvő hatalmát.

955-ben Zombor gyula volt Kelet-Magyarország leghatalmasabb ura. Uralmát a helynevekből és a bizánci emlékekből következtethetően a Maros-balparton (Kis-Zombortól Erdélyig, talán a Fehér-Körös (Gyulától Zomboróig?) és a Bodrog mentén (Mező-Zombortól Zboróig bírt partvonalakról kiindulva gyakorolta.

A „gyulá”-nak és családjának Erdélybe költözése azt jelentette, hogy emelkedett önállóságuk, az Árpádok számára pedig azt, hogy erősödött a Tiszán túl országló trónörökös hatalma. A Taksony uralmának végére tehető GézaSarolt házasság viszont a fejedelmi hatalom erősítésének kezdetét jelentette.

A Magyar Krónika egy igen archaikus részében Géza házasságáról szólván megemlíti, hogy Géza házasságát Béld vagy Belüd (Beliud) hozta létre, aki Kalán (Kulan) leányát bírta nőül. Kalán fivére pedig Kaján volt. Valószínű, hogy e Taksony és Zombor nemzedékénél alig fiatalabb testvérpár a Tisza-vidék nagy hatalmú vezérének, Ónd fia Etének leszármazottja volt, Anonymus ugyanis az Árpád-kori birtokviszonyokkal egyezően Csongrád megyében jelöli meg a Kalántól leszármazó úri nemzetség (a Kalán-, más néven Bor- vagy Bár-nem) szállásbirtokát, és itt bukkanunk a Kaján helynévre is. A Kalán, Kaján és Bár helynevek ismétlődése Hunyad megyében és a Bár-Kalán-nemzetség itteni birtoklása ugyanakkor arra mutat, hogy itt volt nyári szállásterületük, ahová a Tisza mellékéről a Fehér-Körös menti szállásváltó úton jutottak el. Uralmuk súlypontja Csongrád megye tágabb környéke maradt. E vidék az itt előkerült Taksony kori aranysolidusok szerint kapcsolatban állt a görög kereskedelemmel.

Taksony korának többi főemberét nem ismerjük, mindamellett az a krónikás hagyomány, hogy Taksony Magyarország minden főemberével együtt „hatalomban és békességben” uralkodott, arra mutat, hogy sikerült az egyensúlyt megtalálnia a különféle hatalmi csoportok között.

Irodalom

  1. Az ország határainak 955 utáni megerősítésére lásd Gombos I. 690; II. 1763;
  2. Apor vezérre lásd még SRH I. 310; nemzetségére Karácsonyi, A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig I. 127. kk.
  3. A vezéri szálláshelyekre Taksony korában lásd Györffy György, Archaeologiai Értesítő 97. 1970. 207. kk.; Györffy, Budapest Története 258. kk.


Taksony fegyveres békepolitikája
Tartalomjegyzék A külpolitika átfordulása