Az etelközi magyarok politikai berendezkedése

A Múltunk wikiből

Konstantin császár úgy tudta, hogy Árpád előtt a magyaroknak nem volt fejedelmük. Valamilyen okból Álmos fejedelemségét nem, csak fiáét, Árpádét tartotta nyilván. Holott későbben, a XI. század második felétől, a dinasztikus magyar hagyomány Álmost fejedelemnek, Árpád jogelődjének tudta. Az Árpád-nemzetség ősi elemeket tartalmazó eredetmondája Álmos születéséhez fűződik. Nehezen hihető, hogy Álmos fejedelemsége kései kitalálás. A Levediában élő magyarok fölött nem volt fejedelem – mondja Konstantin császár –, vajdáik voltak, akik közt az első Levedi volt, nyilván kazár rokonsága révén is. A vajda szláv szó, jelentése hadvezér. A magyarban a törzs élén álló vezér felel meg; vagyis a magyaroknak az egyes törzsek vezérei, fejedelmei fölött álló fejedelmük nem volt. Az új méltóság megjelenésével fordulat következett be.

Ibn Ruszta és Gardizi így jellemezte a IX. század utolsó harmadában élő magyarok politikai berendezkedését: …Főnökük 20 000 lovassal vonul (lovagol) ki. Főnökük neve K.nde … Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik Dzsa.la-nak … hívják. Minden magyar a Dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben. …[jegyzet 1] A XV. századi Sükrulláh ibn Sháb-al-din perzsa nyelven írt krónikájának török nyelvű átdolgozásában található többlet, amelyet Dzsajháni eredeti fogalmazásának sejtenek, így szól: "Bárhova is mennek, együtt utaznak egész rakományukkal és raktárukkal, (az uralkodó) kísérőivel és a trónussal, a sátrakkal és az állatokkal."[jegyzet 2] Az arabul írt kende szót Anonymus Cundu, vagyis Kündü alakban adja vissza. A régi törökben eredetileg Kündä, azaz Künde alakja volt a szónak, és ebből hanghasonulás útján a magyarban Kende lett.

A harmadik kazár főméltóság címe k.n.d.r. kagán, Ibn Fadhlán szerint Kundu hákán volt. A k.n.d.r. is esetleg kundunak olvasható. A török kundu fejedelmet, király jelentett. A kündä kicsinyítő képzős alakban is előfordult, ez esetben esetleg trónörökös, fiatal fejedelem jelentése lehetett. A törökös politikai szervezetben előfordult a harmadik fejedelmi cím átruházása a csatlakozott és alárendelt nép fejedelmére. Bíborbanszületett Konstantin úgy tudta, hogy Árpádot kazár követek jelenlétében, kazár szokás és törvény szerint emelték pajzsra, tették fejedelemmé; a kündü vagy kündä fejedelmi címről és a két fejedelemről viszont nem tudósít. Egyelőre áthidalhatatlan ellentmondás rejlik abban is, hogy a bizánci értesülés szerint a magyar–kazár viszony a fejedelemválasztáskor jó volt, a keleti kútfők pedig a kettős fejedelemség idején ennek ellenkezőjét állítják.

A kündü, kündä méltóság török eredetéhez azonban nem fér kétség. A szóban a török 'kün', a nap jelentésű szó rejtezhet. Így a magyar főfejedelem címe a kazár főkirály jelképéhez igazodna. A hatalom gyakorlását tekintve, a kettő között van hasonlóság. A napnak, az élet forrásának a jelképe azonban a funkciók hasonlósága nélkül is megillette a sztyeppei népek fejedelmeit. A magyar kende 'kék kend' alakban is előfordult, és ez a kék égre utal. A kék ég a török népek tiszteletének tárgya, a keleti török kagán az ég fia, a kazár kagán ereje kozmikus eredetű volt. A magyar kende a keleti török kagánéhoz hasonló kovácskultuszhoz kapcsolódott. Az ég, a nap és a kovácskultusz mitikus jelképek, a főfejedelmi hatalom égi eredetmítoszának alkatrészei. A magyar főfejedelmi méltóság a kazár hatásnál korábbi szálakkal kapcsolódik a törökös politikai rendszerhez. A magyar kündü vagy kündä alá saját szervezet tartozott, meglehet, ebben leli magyarázatát, hogy magyarországi helynévként a Kende a törzsnév eredetű helynevekhez hasonlóan viselkedik.

A Dzs.la méltóságot Konstantin császár jila (gilasz) szóval jelöli, amely a gyulának felel meg. A besenyőknél a jula (gila) törzsnév volt. A magyarban méltóság- és személynévként fordult elő. A 821 táján készült bolgár fejedelmi lajstrom a VIII. század második feléig uralkodott 12 bolgár fejedelmet egy Dulo nevű nemzetség tagjainak tünteti fel. A bolgár fejedelmi lajstromban szereplő Dulo nevet a gyulával szokás azonosítani. A listán szereplő nemzetségnév azonban az alán Dulónak felel meg inkább. A név talán a bolgár–alán kapcsolatok emlékét őrzi. A magyar gyula, jila a török jula (esetleg fényes, ragyogó fáklya) köznévvel egyeztethető. Ez esetben a kazár hákán beg, a második kazár fejedelem jelképét látjuk benne viszont. Feladatkörét illetően a magyar gyula a második kazár fejedelemmel vethető össze. A kazároknál gyula méltóságnévről nincs tudomásunk. A gyula helynévkénti előfordulása Magyarországon szintúgy törzsnévként viselkedik. Ez a méltóságnevünk is a kazár hatásnál mélyebben ágyazódik a törökös politikai rendszerben.

Bíborbanszületett Konstantin közli a gyulánál kisebb karcha méltóságot, szerinte mindkettő bírói tisztség volt. A karcha, hirka jelentésének megfejtése nem járt sikerrel. Mivel a X. század közepén ezt a méltóságot Bulcsú viselte, az ő neve pedig esetleg a török bocsát, bocsánik igével vethető egybe, így lehetséges, hogy a méltóságnév és viselőjének neve között kapcsolat van.

A XI. századi magyar hercegek címe úr volt, Anonymus az egyik magyar törzsfő nevét Ursuuru, Örsúr alakban őrizte meg. Az úr cím a magyar törzsek vezéreit megillető elnevezés. Az úr alá tartozó társadalmi alakulásnak, a törzsnek a magyar neve uruság, urság volt, ebből alakult ki ország szavunk is. A X. század közepén hét magyar törzsről tudott a hagyomány. A XI. század után is hetumoger, hétmagyar és hét vezérről tudtak gestáink és krónikáink. A hét mágikus szám: a csatlakozott kabarokkal a magyaroknak nyolc törzsük volt, viszont a kabarok maguk is három törzsre tagolódtak. Minden bizonnyal nem hét, hanem több magyar 'urság' létezett. Az úr szó eredete nem világos; török szó származékaként jöhet számba. Az osztják u, urt szónak 'halott lelke, árnya' és átvitt értelemben 'hős' jelentése más árnyalatú, finnugor vagy ugor eredetét végérvényesen elvetni mégis idő előtti volna. A magyar Gyeucsa, Géza személynév a török jabgu fejedelmi méltóságcím nevéből ered. A sztyeppi népek fejedelmi és előkelő nemzetségei személynévadásában a méltóságnevek használata elterjedt szokás volt.

Anonymus művében tűnik fel az Usubou, az Ősbő személynév. A bő származéka a bőség, vagyis gazdagság. A török nemzetségfők neve bäg volt, a magyarban bő alakja lehetséges.

A Kijev|kijevi orosz fejedelmek fegyveres kíséretét druzsinának nevezték, s a barát, társ jelentésű szóból ered. A fejedelem katonai, kormányzati megbízatásait teljesítő testület tagjai tehát a fejedelemhez közel álló barátok, társak voltak. A magyar fejedelmi kíséret neve jobbágy volt. István király kíséretének neve iobagi, jobbágy volt. A magyar feudalizmus századaiban a földesúri alárendeltségben élő parasztságot jelölte. A szónak nincs biztos etimológiája. Had szavunk ugor kori, belőle képzett a hadnagi-, hadnagy szavunk. Az ősmagyar fegyveres szervezet és politikai alakulás török hatás bélyegét viseli, de eredetére nézve sokkal korábbi.

Bőség szavunk fogalmi ellentéte az ínség, szegénység. A szóban rejlő 'ín' középkori többes alakja 'ewnek', azaz 'ínek', jelentése szolga, közrendű volt. A szónak biztos etimológiája nincs. A keleti szláv eredetű cseljad eredetileg háznépéhez, nemzetséghez tartozót jelentett, később a félszabad szolgákra vonatkozott. Lehetséges, hogy a magyar 'ín' szónak ilyesfajta jelentéstörténete van. A magyar 'ínség' az elszegényedett nemzetségi közrendűekre vonatkozhatott. A honfoglalás előtti török jövevényszavaink egyik kategóriája a magántulajdonnal, az ítélkezéssel, az egyenlőtlenségből következő előnyszerzéssel, a kizsákmányolással áll kapcsolatban. A törvény, tanú, bilincs, gyaláz, orv, bitó (törvényfa, a jog és igazságszolgáltatás helyszíne) szavaink bizonyítják a törvénykezést. Egyik feladata a magántulajdon ellen vétő orv feletti ítélkezés volt. A vagyon, haszon, bér, kölcsön, bélyeg (a tulajdon jele) szavak a magántulajdon jelentőségét tanúsítják, azt, hogy a gyarló, a szegény szűkölködött a javakban. A hadjáratba menők sereget képeztek, ahol a bátor harcosok érdemeket, a gyávák gyaláz-atot szereztek.

A fejedelmi hatalom a gazdag előkelőkre, a tehetős és a már szolgaságra szorult közrendűekre terjedt ki. A patriarchális rabszolgaság is elterjedt, de a rabszolgatartó társadalmi viszonyok a magyar történelemben sohasem váltak jellemzővé.

A két fejedelem nem bizonyíték arra nézve, hogy a magyar politikai szervezet a kazárnak tükörképe volt. A kendéhez fűződő szakrális vonatkozások sem bizonyítják, hogy a kazár kagánhoz hasonlóan szakrális főfejedelem volt. Ebben a korban szinte minden méltósághoz társultak természetfeletti képzetek. Az uralkodó és a hadvezér fejedelmek funkcióinak szétválása igen elterjedt volt, a két fejedelem tehát nem feltétlen bizonyítéka a kazár típusú kettős fejedelemségnek. Az etelközi magyaroknak több fejedelmük is volt, 885-ben Árpád és Kuszán nevű fejedelmüket említik a bizánciak. A fejedelem beiktatásakor alkalmazott pajzsraemelés szertartását Konstantin császár kazár törvénynek és szokásnak mondja, holott inkább bizánci vagy éppen iráni szertartáskénti jellemzése lett volna találóbb. A kazár kezdetleges állam, miként általában a törökös berendezkedés, befolyásolta a magyarok még ugor kori szervezetének fejlődését.

Anonymus Álmos fejedelemségbe iktatásának szertartását úgy adja elő, hogy Álmosnak tett esküjét a hét fejedelmi személy saját vérének egy edénybe csorgatásával szentesítette. Az eskü tartalmát Anonymus anakronisztikusan, a XII. század végi állapotok szellemében, a feudális király és főurak kapcsolatára jellemzően adta elő. Ellenben a szertartás és jelképe a hűségfogadásnak, az egyesülésnek sok nép körében elterjedt, nagyon ősi eredetű, az ősmagyarok körében is meghonosodott rítusával azonos. A vérségi szálak jelképe erősítette meg a politikai szövetséget. A közös származás jelképének és rítusának alkalmazása utal arra, hogy az egyezségre lépett csoportok szemében a rokonságon alapuló szervezetnek nagy jelentősége volt. Közérthető, alkalmas eszköznek bizonyult a politikai berendezkedés szentesítésére, egy olyan átfogó egyesülés jelképi megszilárdítására, amelynek alkotórészei rokonságban nem állhattak.

Az átfogó politikai szervezet kialakulásának körülményeiből kikövetkeztethető, hogy a népszerveződésben is változás következett be. Egy korhű történeti párhuzam fontos összefüggés felismerését segíti elő.

Kül tegin felirata Bilge kagán nevében mondja: … a birodalmat adó ég kagánná tett engem, hogy a türk nép neve és híre ne váljék semmivé. Én magam nem gazdag és hatalmas népnek lettem a kagánja. Befelé éhező, kifelé ruhátlan, leromlott és elgyengült népnek álltam az élére. Tanácskoztam öcsémmel, Kül teginnel, hogy ne pusztuljon el annak a népnek a neve és híre, melyet atyám és nagybátyám teremtett meg. … Így fáradozván, a népeket egyesítettem …[jegyzet 3] Az eurázsiai sztyepp keleti szegletében, a VIII. század 30-as éveiben keletkezett felirat a keleti törökség történetének egy epizódját adja elő. Benne általános érvényű szabályszerűség rejlik. A fejedelmi hatalom kozmikus eredetének mítosza, a gazdagság, az önálló politikai szervezet, a saját népnév, és elsőrendűen a dinasztia, a független népalakulás szétválaszthatatlan tényezőiként léptek színre. A társadalomfejlődés új szakaszához érkezett, amelyben a fejedelmi dinasztia, a társadalmi és vagyoni rétegződés került előtérbe.

A vázolt összefüggést a Kül tegin-felirathoz hasonló tömörséggel előadó tudósítás a magyar őstörténet vonatkozásában nincs. Különböző leírásokból tudomásunkra jut a fejlemények hasonló lényege. Álmos születését, az Árpád-dinasztia mitikus eredetét ismertető mondatöredékben az Emesét álmában teherbe ejtő turulmadár isteni látomásként szállt alá. A monda az esemény színhelyéül még Dentümogert, a kelet-európai sztyeppet tudja. Az iszlám írók, a IX. század 60-as, 70-es éveiben a sztyeppen lakó magyarok esetében, először említik a magyar népnevet és politikai berendezkedést. Konstantin császár Megyer törzsnévről tud, az egész népet a X. század közepén is türknek nevezi, de csak azért, mert bizánci irodalmi szemléletet követ. Előadja értesüléseit a kazároktól már külön vált fejedelmi hatalmuk és politikai berendezkedésük létesítéséről.

A magyar nép eredetmondája a népalakulás fontos eseményét a Don menti sztyeppe tájaira helyezi. Népnevet viselő testvérpár szerepeltetése a nép ősatyáiként, több sztyeppi nép eredetmondájának közös eleme. E mondaszövés szabályait az V–IX. században a sztyeppen élő magyarok elsajátíthatták. A magyar őstörténeti népalakulásban, a törzsek egyesítésében, a Kül tegin-feliratból megismertekhez hasonló tényezők léptek működésbe.[1]

Az önálló magyar politikai berendezkedés kialakulásának eseménytörténetét vesszük szemügyre.

Ibn Ruszta és Gardizi így tudósítanak: "Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos más népek ellen."[jegyzet 4] A Don jobb partján, a később Sarkellel átellenben, a VIII. század folyamán egy kőerőd állt, amelynek helyőrségét a IX. század legelején ismeretlen támadók kardélre hányták. A lerombolt erőd pótlására 833–834 táján épült föl Sarkel a Don bal partján, és a magyaroktól is védelmezte a Kazár Kaganátus nyugati határát; Sarkel és elődje része volt a Donyec és a Don mentén létesített kazár erődrendszernek. A kazár határvédművek alsó-doni szakaszán a IX. század első éveitől állandósultak a konfliktusok. A 869–870-es évek viszonyait szem előtt tartó keleti kútfők a már megromlott magyar–kazár viszonyt és a már létező magyar politikai szervezetet ismerik.

A kazár kormányzat elleni felkelések egyik eredménye volt a kabarok szította pártütés és belháború volt. A vereséget szenvedett kabarok (nevük lázadót jelent) az etelközi magyarokhoz menekültek, és a csatlakozott népek sorsában osztozva a katonai segédnép funkcióját látták el. Lázadásuk okaként a zsidó vallási törvénykezés bevezetését szokás feltüntetni. A kazár előkelők zsidó hitre térését, a kabarok felkelését és a már Etelközben élő magyarokhoz menekülését 860 táján tételezik fel. A kazár előkelők korábban, 750 körül tértek át a zsidó hitre. A szlávok térítője, Cirill, 862-ben a kagán udvarában már zsidó hittudósokat talált. Vallási okokból támadó bonyodalmak előfordultak a Kaganátusban. A kagán 922–923-ban, egy iszlám területen levő zsinagóga lerombolásának megtorlásaként, az itili főmecset minaretjét leromboltatta, és a müezzineket megölette. A kabar lázadás valódi oka ismeretlen.

A kazár uralkodók körében még a X. században is a zsidó előírásokkal ellenkező pogány szokások éltek. A törvénykezésben különböző vallások előírásait alkalmazták, így a zsidó vallási törvénykezés hatalmi eszközökkel való kötelezővé tételére nem gondolhatunk. A sok nép lakta Kaganátus belviszályainak többféle oka lehetett. A kabarok, hihetően, nem a kazár hatalomnak alárendelt, hanem az önálló politikai szervezettel rendelkező magyarokhoz csatlakoztak. Ellenkező esetben a magyar–kabar viszony másként alakult volt. A kabar csatlakozás időpontjára nézve biztos tudósítás nincs. Meglehet, hogy a független magyar politikai szervezet kialakulása és a kabarok csatlakozása a Kaganátus nyugati határain a IX. század eleje és a 930-as évek között keletkezett nyugtalanságokkal állt kapcsolatban. Szervezeti csatlakozásuk nem járt gyors beolvadással, a X. század közepén három törzsük élén saját fejedelmük állt, saját nyelvüket beszélték, ők pedig a kazárok beszédére tanították meg a magyarokat.

A magyaroknak a szomszédaikhoz, mindenekelőtt a szlávokhoz való viszonyáról Ibn Ruszta és Gardizi jegyezte fel: (állandóan) "legyőzik azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk. súlyos élelmiszeradókat vetnek ki rájuk, s úgy kezelik őket, mint foglyokat."[jegyzet 5] A szlávoktól szerzett foglyokat a bizánci rabszolgapiacon adták el. Az orosz őskrónika 911–912. évi adatából tudjuk, hogy az eladott szláv szolga-cseljadin ára két vég brokátszövet volt. Igen magas ár ez, a korabeli selyemkereskedelem és -feldolgozás Bizáncban magas bevételeket biztosító állami monopólium volt.

Az ősmagyar társadalomnak urakra és közrendűekre való szakadásának tükörképe volt a szláv köznép és a magyar előkelők viszonyának alakulása. A magyar előkelők és fegyvereseik beavatkozása a szlávok életébe a kazárok magyarok felett gyakorolt ellenőrzésével vethető össze. A kor viszonyai közepette eljárásuk nem volt példátlan, a sarcolás, a rabszolgavadászat a kazár, normann és Kijev|kijevi szláv előkelők körében szokásos jövedelemforrást biztosított. A vagyonszerzés lehetőségeinek kihasználása nem ismert etnikai határokat; a harácsoló hadjáratok állandó kereseti ággá váltak. Adók szedése a szláv földműveseken a termékfelesleg elsajátítását jelentette, a járadék forrása viszont maga a föld volt. Ez a sarcszedés a földmagántulajdon kezdetét vezette be.

A magyar–keleti szláv kapcsolat árnyaltabb volt, mint ahogyan azt az arab-perzsa kútfők előadják. A Kijevtől délre fekvő keleti szláv települések töretlen életét bizonyítják a régészeti feltárások. A IX. század első negyedének végéig a kis falusi települések is éltek az arab távolsági kereskedelem előnyeivel, amelyet a dirhemleletek bizonyítnak. Az arab pénzek idekerülése 830–840 táján akadt el. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a Volga–Donyec–Don kereskedelmi útvonal ekkor fontosabb volt, de az is felmerül, hogy a magyarok ekkor már a maguk javára sajátították ki a távolsági kereskedelem hasznát. A keleti szlávok déli települései és a szaltovo-majaki települések egy időben, a IX–X. század fordulóján, a besenyők megjelenésével néptelenedtek el. A besenyő támadás a magyarokat is távozásra kényszerítette.

Nyelvészetileg tisztázatlan, de történeti megfontolások alapján valószínű, hogy a keleti szlávval azonos értelemben használt cseléd szó a régi orosz cseljad szóból származik. Ugyanez tartozik udvar és borona szavainkra. A lengyel, valamint az alánokat jelentő jász szavaink bizonyosan régi orosz közvetítéssel kerültek nyelvünkbe. Udvar szavunk különösen fontos. A régi orosz dvor, udvar, politikai, fejedelmi központ értelemben is használatos volt. A fejedelmi udvar fogalmát a magyarok a keleti szlávoktól vették át. A keleti szlávból jött vajda szavunk is.

Az első kijevi kőtemplom – Gyeszjatyinaja Cerkov (Tized Egyháza) – helyén a IX. században előkelő szláv katonai réteg temetkezett. A sírokból előkerült viseleti tárgyak, ékszerek közt szaltovo-majaki és kifejezetten magyar jellegűek vannak. Kijevben Magyar hely, Kijev alatt pedig Magyar gázló helyneveket említ az orosz őskrónika. Kijev belterületén feküdt az Olmin dvor nevet viselő birtok, amelynek első szavát az Álmos névvel hozzák kapcsolatba. A hangsúlyos magyar a- hang az oroszban o- hangnak felel meg. Tisztázatlan, hogy az Álmos szókezdő á- hangja eredetileg hangsúlyos a- hang volt-e. De még ha fel is tételezzük az a- kezdőhangot, akkor is maradnak nyitott kérdések. Az Olmin utolsó, -in tagja a régi oroszban birtokos jelző képzője. Marad tehát az Olm- tő. Az *Olm alakot feltételezhetjük ugyan, létezését azonban eddig nem bizonyította senki. Az -os, -is végződésű idegen szavak átvételétől a régi orosz nyelv nem idegenkedett, szabályai szerinti képzésüknek akadályai nem voltak. Az Álmos név birtokos jelzős képzése esetében valami 'Olmosin', esetleg 'Álmosin' alakot várhatnánk. Következésképpen, az Olmin dvor birtokos jelzős szókapcsolatnak a magyar Álmos névből való eredete nem bizonyított.[2]

Anonymus előadásában a honfoglaló magyarok bevették Kijevet, és az eseményekben a kunokat is szerepelteti, aki anakronizmus, mert az utóbbiak a XI. század dereka táján nyomultak elő a kelet-európai sztyeppre. A gesta szövege Kálmán 1095. évi és Géza király 1115. évi hadjáratának emlékét anakronisztikus módon kapcsolta össze a honfoglalás előtti eseményekkel. A középkori tudósok eljárásában a kései események múltba vetítése nem volt szokatlan.

A kijevi szerzetes író a város alatt elvonuló magyarokat fekete ugoroknak nevezi. Feljegyzése, ránk maradt alakjában, a XI. század közepénél korábban nem keletkezhetett, mert a Dnyeper partján megállapodott magyarokat a kunokhoz hasonlítja. A magyarok említése azonban korábbi, esetleg egyházi feljegyzésből származik. Az orosz őskrónika szövege azt mondja, hogy a magyarok úgy jártak, mint a kunok. A kijevi orosz történeti irodalomban a járni ige – mint általában a mozgás jelentésű igéknek és származékaiknak, kiváltképp folyamatos alakjaiknak a használata az oroszban – sokféle gondolati árnyalatot fejez ki. Az adott összefüggésben jelenthet néprajzi leírást: külső megjelenést, viselkedést, de a hadviselés, hadjárat módjára is utalhat. Ez esetben azt jelenti, hogy a magyarok a kunok módján viseltek hadat. Az orosz őskrónika magyarokra vonatkozó helye homályban hagyja a magyar – kijevi orosz viszonyt. A sztyeppi népek és a Kijev|kijevi orosz állam közötti kapcsolatok alakulását gondosan számon tartó orosz szerzők súlyos konfliktus megemlítését nem mulasztották volna el. Az ősmagyarok nyomában előretörő besenyők esetében az orosz őskrónika azonnal megemlékezik ellenséges megmozdulásaikról. A magyarok Kijev melletti elvonulása jelentős eseménynek számított, mélyen belevésődött az emlékezetbe. A XI. századi orosz krónikás említésre méltónak tartotta azt is, hogy nem sietve vonultak el, hanem a Dnyeper partján megálltak, felütötték szállásaikat. E tartózkodásuk után indultak tovább és keltek át a Kárpátokon, amelyeket Ugor, Magyar Hegyeknek nevez.

A magyar névből származó kijevi és Kijev környéki helynevek keletkezéséről az orosz tudósítás nem világosít fel. Elképzelhető, hogy a középkori Kijevet látogató magyar kereskedők emlékét őrzik. Van azonban más magyarázatra is lehetőség. A népnévből származó földrajzi nevek megrögződéséhez az szükséges, hogy a nevet adó nép csoportjai huzamosan használják az illető körzeteket. Valószínűtlen, hogy a magyar helynevek a magyar Kijev melletti elvonulásának epizódjában lelik magyarázatukat.

Bölcs Leó bizánci császár Taktika című hadtudományi feljegyzésében írja, hogy a türk harcosok, a kor általános szokásához híven, jó fizetségért elszegődtek idegen szolgálatba. Kazár, normann, besenyő és orosz vitézek is szívesen elszegődtek. Bölcs Leó műve a magyarokra vonatkozik, mert szemében ők voltak a türkök. Nem lehetetlen, hogy magyar harcosok álltak kijevi szolgálatba, és az ő hagyatékuk az ősi kijevi temető néhány emléke, és velük állhatnak kapcsolatban a kijevi és Kijev környéki magyar helynevek is. Ezeken a helyeken különösen gyakran megfordultak a magyarok, és ezért a Kijev|kijevi oroszok róluk nevezték el a kérdéses körzeteket.

Az etelközi magyarok politikai berendezkedését a következőkben összegezhetjük. A megnövekedett lélekszám kikényszerítette a törzsek szövetkezését, amely összeolvadásukat indította meg, kialakult az össznépi terület. A kifelé és befelé érvényesülő összefogásban a nép hadvezére nélkülözhetetlen, állandó hivatalviselővé vált. A mellette tevékenykedő tanács és népgyűlés még a rokonsági társadalom szervei voltak a katonai demokráciában. Katonai, mert a háborúra való szerveződés a népélet szabályszerű funkciója lett. A megesett sérelem megtorlásának ősi eszköze, a háború, zsákmányolás, sarcolás céljából folyt, kereseti ágazattá vált. A zsákmányoló háborúk megnövelték a hadvezérek és az alvezérek hatalmát, szokássá, majd öröklődő joggá vált az ugyanabból a családból történt megválasztásuk. Megjelentek az örökletes királyság és nemesség intézményének csírái. A nemzetség, a törzs, az ősi rokonsági szervek, a népakarat eszközeiből a saját népükkel szemben gyakorolt uralomnak, elnyomásnak, valamint a szomszédok kifosztásának és elnyomásának szerveivé változtak. A nemzetségek szegényekre és gazdagokra szakadtak. A rabszolgaság megléte a létfenntartásnak munkával való biztosítását a rablásnál szégyenletesebb tevékenységgé változtatta. Az urak eszközévé vált nemzetségi szokásjog a szegények kordában tartását szolgálta. A tulajdonkülönbség egyazon nemzetségen belül az érdekek egységét a nemzetségtársak antagonizmusává változtatta.[jegyzet 6] Engels és Marx megállapításainak lényege az etelközi magyar társadalomban és politikai szervezetben adatolható. Az ősmagyar társadalom az osztálytársadalom és az állam kialakulásának küszöbéhez érkezett el.

Lábjegyzetek

  1. MEH 86.
  2. MEH 86, 88.
  3. MEH 64–65.
  4. MEH 88–89.
  5. MEH 88.
  6. Engels, A család, a magántulajdon és az állam eredete 220–222.

Irodalom

Az etelközi magyar politikai berendezkedéséről lásd Molnár E., A magyar nép őstörténete; Németh A honfoglaló magyarság kialakulása; Györffy, Krónikáink és a magyar őstörténet, Györffy, Tanulmányok a magyar állam eredetéről; Moravcsik Gyula, Magyar Nyelv 17. 222. skk.; Melich JánosMoravcsik Gyula, Magyar Nyelv 27. 84. skk. Németh Gyula, Emlékköny Pais Dezső 70-edik születésnapjára, 358–364. l.; Pais Dezső, KCsA II. 3557–365. l.; Deér József, Századok 79–80. 3–20 l.

  1. A népképződéssel való összefüggésben: Deér József, Pogány magyarság, keresztény magyarság (Budapest, 1938; magyarázata nem korszerű). Újabban a kérdést megvizsgálta: Szűcs, "Gentilizmus." A barbár etnikai tudat kérdése. A kérdés részvonatkozásait elemzi: Baboss Ernő, Magyar Nyelv 53. 348–442. l; Czeglédy Károly, Numen 13. 1966. 14. l.; Moór Elemér, Acta Linguistica 2. 429. skk.; Zsirai Miklós, Nyelvészeti Közlemények 53. 64–76. l.; Czeglédy Károly, Emlékköny Pais Dezső 70-edik születésnapjára 268–275. l.; Magyar Nyelv 41. 33–35. l.; A magyarság Dél-Oroszországban (In: Ligeti, A magyarság őstörténete); A Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának Közleményei 5. 243–276. l.; Magyar Nyelv 46. 361–362. l.; Magyar Nyelv 70. 11–17. l.; Moravcsik Gyula, Antik Tanulmányok 4. 1957. 273–288. l.; László, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai]; Barabás Jenő, Néprajzi Értesítő 40. 19–27. l.; Isztorija SzSzSzR. 2. Redaktor B. A. Ribakov (Moszkva, 1968).
  2. Ligeti Lajos, Nyelvészeti Közlemények 48. 53. l. (Az Álmos név eredeti Al-Mïš alakpárnak -mïš tagját nem török képzőnek, hanem ismeretlen nyelvből átvett önálló szónak tekinti); Magyar Nyelv 74. 25–276. l.
Az ősmagyarok a délorosz sztyeppén
A Kazár Kaganátus és a keleti szlávok szomszédságában Tartalomjegyzék Az ősmagyarok gazdasági élete a sztyeppen