Az oroszországi februári forradalom és a magyar belpolitika

A Múltunk wikiből
1917. március 12.
Oroszországi polgári demokratikus forradalom.
1917. április 8–9.
Az MSZDP pártértekezlete üdvözli az oroszországi forradalmat.
1917. május 11–13.
A dorogi és tatabányai bányavidék sztrájkja.
1917. május 23.—június 2.
A vasúti műhelyek és fűtőházak munkásainak általános sztrájkja.

A megélénkülő politikai küzdelmek közepette érkezett Magyarországra a februári orosz forradalom első híre. A cenzúra átengedte a tudósításokat, mert a kormányzat arra számított, hogy az Oroszországban kitört forradalom híre megnöveli a háború győzelmes befejezésébe vetett reményeket.

A magyar uralkodó osztályok – beleértve az ellenzék jobbszárnyát is – ekkor elsősorban a hadviselés szempontjából mérlegelték az oroszországi eseményeket. Arra számítottak, hogy a forradalom következtében Oroszország kiválik a háborúból. „Az orosz forradalomnak kitörése – írta később Teleszky – segíteni látszott a helyzeten.”[1] A kabinet nevében ő nyilatkozott akkor a képviselőházban: „Óhajtjuk, hogy mielőbb az orosz nemzet bizalmát élvező olyan kormánnyal álljunk szemben, amellyel tisztességes békét köthetünk.”[2] A kormány e reményét a vezető réteg osztotta. Erre vall, hogy a képviselőház üdvözölte az új, demokratikus orosz rendszert.

Valójában a központi hatalmak ekkor teljesen szakítottak a kompromisszumos különbéke gondolatával, és arra készültek, hogy a legyengült Oroszországnak rabló békét diktáljanak. A magyar vezető politikusok tudták, hogy az oroszországi eseményekben szerepet játszott az antant is, amely a gyengesége miatt különbékére hajló cár helyén szívesen látta a háborút folytató orosz burzsoázia képviselőit. Mi több, ezt a körülményt, amely az eseményekben ténylegesen nem játszott döntő szerepet, túl is becsülték. Ezért elsősorban attól féltek, hogy a forradalom mégsem vezet különbékére. Ekkor még kevésbé nyugtalankodtak az oroszországi események magyarországi forradalmasító hatása miatt.

Tisza és a képviselőház munkapárti többsége az oroszországi forradalom után reményteljesnek látta mind kül-, mind belpolitikáját. Ha Oroszország kiesik a háborúból, akkor a háborút be lehet fejezni nyugaton is, győzelemmel vagy megegyezéses békével. Ezt a véleményt osztotta a parlamenti ellenzék jobbszárnya is. Tisza. bízva a háború sikeres befejezésében, belpolitikai téren még kevésbé volt hajlandó bármilyen engedményre. Az ellenzék jobbszárnya viszont az orosz forradalomban azt is látta, hogy bizonyos reformok elől lehetetlenség kitérni. Ily módon az oroszországi eseményekkel az uralkodó osztályokat képviselő mindkét tábor a maga politikáját igazolta. Tisza március 16-án a „mai világesemények perspektívájára” hivatkozva kérte a kormány számára egyre kényelmetlenebb parlamenti vita lezárását. Az egész ellenzék élesen tiltakozott és kikényszerítette a vita folytatását.

A képviselőházi ellenzék balszárnya és a parlamenten kívüli polgári radikálisok üdvözölték az orosz forradalmat, mert azt remélték, hogy Oroszországban is olyan burzsoá demokratikus rendszer jön létre, mint amilyen a fejlett nyugat-európai országokban volt, és amilyent ők Magyarországon is szerettek volna megvalósítani. Károlyiék az oroszországi forradalom folytán kedvezőbb lehetőséget láttak a németekkel való szakításra és a kompromisszumos különbékére.

1917 tavaszán a burzsoá politika három irányzata kristályosodott ki. Tisza és a munkapárt képviselte az erős kéz politikáját, a mozgolódások erőszakos letörésével akart ura maradni a belső helyzetnek. Külpolitikája: változatlan szövetség Németországgal és a háborús célok minimumát feltétlenül – de ha lehet, ennél többet – biztosító béke. A másik irányzatot az ellenzéki jobbszárny képviselte. Külpolitikai törekvései teljesen megegyeztek Tiszáéval, mi több, körükben volt – az agrárius érdekeknek megfelelően – legerősebb a Mitteleuropa-koncepció iránti rokonszenv. A belpolitikában azonban változást akartak. Különösen a februári orosz forradalom után erősödött az a meggyőződésük, hogy a merev munkapárti politika provokálja a forradalmat. A harmadik irányzat, az ellenzéki balszárny, amelynek élén Károlyi Mihály állt, pacifista politikát képviselt és a távolodást Németországtól egészen a különbékéig, a háborút az integritás alapján akarta befejezni és ellenzett minden újabb hódítást. A belpolitikában mélyrehatóbb reformokért szállt síkra, főleg az általános választójogért, de csak olyan reformokat akart, amelyek a polgári alapot és a nemzetiségek feletti hegemóniát nem érintik. Az ismét aktivizálódó szociáldemokrata párt ezt az irányzatot támogatta, később szorosabb szövetségre is lépett vele.

Lábjegyzetek

  1. Teleszky János, A magyar állam pénzügyei a háború alatt. Budapest, 1927. 360.
  2. Képviselőházi Napló 1910–1915. XXXV. Budapest, 1917. 449.

Irodalom

Az oroszországi februári forradalom eseményeinek magyarországi mozgósító erejű hullámverését Mucsi Ferenc, Az 1917-es oroszországi februári forradalom hatása Magyarországon (Századok, 1958. 5–6) című tanulmányában összegezte. Az antimilitarista csoportok megélénkülő törekvéseihez lásd Mucsi Ferenc, Szabó Ervin politikai tevékenysége az első világháború idején (Párttörténeti Közlemények, 1968. 4.). A frontbarátkozásokról Böhm Jakab és társai közleménye: Katonabarátkozások a keleti arcvonalon 1917. március–május (Hadtörténelmi Közlemények, 1967. 3) tájékoztat. Az egyszerű katonák háborúellenes hangulatának megnyilatkozásait Hanák Péter vizsgálta: Népi levelek az első világháborúból (Valóság, 1973. 3) című cikkében.


1917, a fordulatok éve
Belpolitikai küzdelmek 1917 elején Tartalomjegyzék Katonabarátkozások a keleti fronton