Az országgyűlés békeküldöttsége Windisch-Grätznél

A Múltunk wikiből
1848. december 31.
Az országgyűlés elhatározza, hogy a honvédelmi bizottmánnyal együtt Debrecenbe költözik, Windisch-Grätzhez pedig békeküldöttséget meneszt.

Annál nagyobb elkeseredettséggel nézhettek viszont ekkor a jövőbe az országgyűlés békeküldöttségének a tagjai, legalábbis azok, akik – mint kivált Batthyány – még az újesztendő beköszöntekor is hittek a békés kiegyenlítés valamiféle lehetőségében.[1] Mert Bicskén pontosan az következett be, amire Kossuth számított: Windisch-Grätz, aki egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Magyarországra történt benyomulásával ütött a magyar forradalom utolsó órája, éppen Batthyányval – az uralkodóház legelvetemültebb ellenségeinek egyikét látván benne – még szóba állni sem volt hajlandó, s a küldöttség másik négy tagját fogadta ugyan, de őket is csak mint magánembereket (hiszen a magyar országgyűlést október óta merőben törvénytelenül tevékenykedő testületnek tekintette), s még magánemberekként is csupán azért vezettette őket maga elé, mert tudomásukra kívánta hozni, hogy „azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésről szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung)”.[jegyzet 1]

Ez a kinyilatkoztatás egyszeriben derékba törte Batthyány reményeit. Ő ugyanis abban a meggyőződésben élt, hogy az ellenségeskedések folytatása Magyarországnak is, az uralkodóháznak is csak kárára lehet s azért mint a valóságban hazájához és a dinasztiához egyaránt tántoríthatatlanul hű ember – Pestről távoztakor még azt tervezte hogy Windisch-Grätz békefeltételeinek megismerése után haladéktalanul visszatér majd a fővárosba, maga köré gyűjti az akkor még itt található képviselőket s vélük nemcsak a szóban forgó feltételeket fogja elfogadtatni – bármilyen szigorúak lesznek is –, hanem Ferenc Józsefet is elismerteti törvényes magyar királynak, ezzel pedig mindkét szemben álló felet megfosztja a további háborúskodás hivatkozási alapjaitól. A Bicskén történtek fényénél viszont azon nyomban beláthatta, hogy tervei csupán légvárak voltak, hiszen Windisch-Grätz, mikor mindennemű engedménytétel elől elzárkózott őt egyszer s mindenkorra elütötte attól a lehetőségtől, hogy bármit is tegyen még a Magyarországot az uralkodóházhoz fűző kötelékek fenntartása érdekében. S azután csakhamar azzal is leszámolhatott, hogy többé nemcsak ilyen nagy célok szolgálatára, hanem akár saját személyes biztonságának a megóvására sincs lehetősége. Mert Windisch-Grätz a küldöttség tagjainak még arra sem adott engedélyt, hogy válaszának meghallgatása után legalább visszautazhassanak küldőikhez, magát Batthyányt pedig néhány nap múlva őrizetbe vétetni sem átallotta.

Lábjegyzet

  1. Erről Windisch-Grätz az osztrák hadügyminisztériumhoz, Bicske, 1849. január 3. Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Kriegsarchiv, Zentralstellen des Heeres, Kriegsministerium, Präsidialakten 1849:78, valamint a békeküldöttség az országgyűléshez, Bicske, 1849. január 4. Közli: Pap II. 300. (Az idézet az utóbbiból).

Irodalom

A Windisch-Grätzhez menesztett békeküldöttség eljárásáról és sorsáról a 311. 1. 33. jegyzetében idézett jelentésén kívül tudósít Deák egyik visszaemlékezése, Deák Ferencz beszédei II., s részletes leírást nyújt Károlyi, Németújvári gróf Batthyány Lajos I.;

  1. Batthyány ekkori terveit pedig ismerteti Horvát Mihály, Magyarország függetlenségi harczának története II.


Windisch-Grätz betörése
A főváros feladása Tartalomjegyzék Az ellenség önkényuralma az ország megszállott vidékein