Az országgyűlés küszöbén

A Múltunk wikiből
1838. december 4.
V. Ferdinánd leváltja Pálffy Fidél kancellárt. A Magyar Udvari Kancellária vezetését Mailáth Antal veszi át.
1839. május 4.
Pest vármegye követté választja a perbe fogott Ráday Gedeont.
1839. május 8.
V. Ferdinánd utasítja Pest megyét, hogy Ráday Gedeon helyett válasszon más követet.

A birodalom külpolitikai súlyveszteségéhez az aggasztó pénzügyi helyzet, az 1837–1839-es évek gazdasági válsága, a kormányzati tehetetlenség, a fokozódó társadalmi-gazdasagi hátramaradottság tényei mellett nagyban hozzájárult a magyarországi politikai válság is. A kormányozhatatlannak bizonyult ország egyelőre beszolgáltatta ugyan a megajánlott újoncmennyiséget és adót, de mindkettő határideje – az elsőé tíz, az utóbbié három év után – lejárt, s megajánlásukhoz újabb országgyűlés egybehívása elkerülhetetlennek látszott. Kérdéses volt ugyanakkor, hogy az országgyűlés esetleges, ámbár valószínűnek látszó alsótáblai ellenzéki többsége hajlandónak mutatkozik-e jelentősebb engedmények nélkül teljesíteni az uralkodó követeléseit?

A politikai válság felismerése nemcsak az állami bürokráciát és a rendi intézmények főúri politikusait késztette megfontolásokra. A nagybirtokos arisztokrácia köreiben egyre erősödött az a felismerés, hogy a passzivitás vagy a merev konzervativizmus nem elégséges többé pozícióinak megőrzéséhez, mert nem arról van szó, hogy a rendszernek néhány válságos évet kell átvészelnie, hanem maga a rendszer küzd. krónikus válsággal. Gazdasági erősödéséhez hitelre és modernebb gazdálkodásra, politikai hatalmának megőrzéséhez nagyobb aktivitásra van szüksége. Levonva a szükséges következtetéseket – végcélként a birodalmi politika közvetlen befolyásolását tűzve ki –, aktivizálódott a fiatal magyar arisztokraták egy csoportja, a Taglalat írójának fia, a kiváló képességű Dessewffy Aurél gróf szellemi vezetésével. Programjukba vették bizonyos, elkerülhetetlennek látszó reformok „fontolva haladó” megvalósítását: hitelbank alapítását, az engedőleges örökváltságot, a megyerendszer centralisztikus irányú módosítását. Nem találtak ellenzőre az öregedő József nádorban sem, aki a harmincas évek végén elvesztett népszerűségét és politikai befolyását kívánta visszanyerni annak érdekében, hogy fia nádorrá választásának útját egyengesse.

Kiutat keresett, a változtatás szándékát akarta mutatni a bécsi kormány is. Clam-Martinic katonás rendszabályokat követelt: az alsó- és felsőtábla „szabályozására”, a megyei választások „fegyelmezésére” van szükség, a megyékben állandóan ott lakó „derék főispánok” legyenek, akik „mint királyi hivatalnokok” járjanak el.[jegyzet 1] Metternich pedig egyik tollnokával Kegyes jóakarat Magyarország számára címmel íratott cikksorozatot az országgyűlés küszöbén,[1] amelyben már nemcsak az alkotmány fenntartását, hanem fokozatos modernizálását ígérte arra az esetre, ha a magyar politikusok a kormányhoz csatlakoznak: „Magyarország egyedül semmit sem érhet el, az összmonarchiával együtt mindent megvalósíthat.”[jegyzet 2] Kapóra jött az ifjúkonzervatívok jelentkezése, akiknek elképzelései részben eltértek ugyan a Metternich által hírdettettektől (nézeteiket a cikksorozat nyomán támadt vitában Dessewffy Emil fejtette ki), de velük frissítették fel a perek során kompromittálódott kormányzati gárdát. Menesztették a feladatának ellátására nemcsak politikailag alkalmatlan Pálffy kancellárt, a kiváló közjogtudós ókonzervatív Cziráky országbírót és az ellenzéki elveit kinevezésével feladó, népszerűtlen Somssich személynököt. Mailáth Antal gróf lett a kancellár, Mailáth György kapott országbírói kinevezést, Szerencsy István került személynökként az alsótábla elnöki székébe.

A politikai válság felismerése nemcsak aktivizálta, hanem eltérő megoldások keresése folytán polarizálta is az arisztokráciát. A főpapok és az aulikusok az udvar, az országgyűlésen a nádor körül tömörültek. Az „újkonzervatívok” tőlük Függetlenül, pártszerű keretek között szerveződtek, előzetes értekezleteket tartottak, saját taktikájukat követték. Gyarapodott a liberális arisztokraták száma. Ez ideig csak egyénenként léptek fel, az 1839–1840. évi országgyűlésen pedig már külön csoportot képeztek. Bár egy évtizeddel később, minta társadalom többi osztályaiban, de megindult az a polarizálódás, amely ketté, sőt itt háromfelé osztotta az ország leggazdagabbjait. Most már nemcsak a Károlyiak, a Széchényiek, az Andrássyak sorából került ki egy-egy liberális főrend, hanem a nem kevésbé vagyonos, sőt esetlegesen gazdagabb Zichyek, Eszterházyak, Wenckheimek közül is. Liberalizmusuk többnyire nem érte el az alsótábla követeinek szintjét, de vezetőjük, Batthyány Lajos gróf, aki „családja rangjával messze felülmúlja Széchenyi István grófot”,[jegyzet 3] nézeteivel miben sem maradt el a nemesi élgárda mögött. Ekkor kapcsolódott be a politikába az Erdélyben már korábban aktív Teleki László gróf és Eötvös József báró. A főrendi táblán a liberálisok immár olyan tekintélyes kisebbséget képeztek, hogy a kormány velük szemben a szegényebb főurakat államköltségen vonultatta fel (ötforintos mágnások).

Az erőviszonyok szempontjából az alsótábla politikai megoszlása volt a döntő fontosságú. Az ifjúkonzervatívok vezére ezért szeretett volna a követi karba kerülni. Bekapcsolódott a heves követválasztási küzdelembe, melyben azután Sárosban alulmaradt Pulszky Ferenccel szemben. Pest, Nógrád és Bars perbe fogottakat jelölt követéül. Utóbbiakban Kubinyi Ferenc és Balogh János megbuktatása sikerült ugyan, de Pest megye nemessége követté választotta Ráday Gedeont, akit az uralkodó eltiltott a megjelenéstől; így azután az ő ügyével indul majd meg a sérelmi harc. A leghevesebb, háromszor is lefolytatott, mindannyiszor véres követválasztás Tolnában zajlott le, amelyből Bezerédj István és Perczel Miklós került ki győztesen. A kormánypárt itteni főkortesének neve hamarosan a konzervatívok országos gúnyneve lett. A Pecsovics elnevezést a publicisztika teszi majd országosan ismertté.

Ellenzéki, az egyes sérelmeket és reformtárgyakat illetően eltérő többségű követi karral ült össze az országgyűlés a keleti válság kiéleződésének napjaiban, 1839 júniusában.

Lábjegyzetek

  1. Tagebücher… I. Wien, 1909. 824.
  2. (Zedlitz), Pia desideria für Ungarn. Leipzig, 1840. 15.
  3. Takáts Sándor, Kémvilág Magyarországon. I. Budapest, év nélkül, 67.

Irodalom

  1. A Metternich által íratott munka: (Zedlitz) Pia Desideria für Ungarn (Leipzig, 1840).


Az 1839–1840. évi országgyűlés kompromisszuma
A keleti kérdés Tartalomjegyzék Harc az alkotmánybiztosítékokért