Az osztályharc éleződése

A Múltunk wikiből

A kommunista párt fellépése idején az osztályharc egyre élesebb formákat öltött. A munkások, akiknek helyzete a forradalom győzelme után rosszabbodott és a növekvő munkanélküliség következtében mind bizonytalanabbá vált, egyre határozottabban léptek fel érdekeik védelmében.

Szembefordultak a kormány mérséklést ajánló politikájával, a háború során különösképpen meggyűlölt főnökök eltávolítását követelték – a tőkések szabotázsára hivatkozva –, beleszólást igényeltek az üzemek vezetésébe. Ez utóbbi követelés jogosságát csak aláhúzta a Vörös Újság leleplezése, miszerint a tőkések által fizetett segélyeket részben vagy egészben a kereskedelmi minisztérium fedezi.

A budapesti gyárakban december végén harc indult a karácsonyi segély felemeléséért. Amikor a Ganz Villamossági Gyár vezérigazgatója e kérés teljesítését január 3-án megtagadta, a munkások – az egykorú tudósítás szerint – abbahagyták a munkát, „behatoltak az irodákba, elcsapták, kidobták az összes igazgatókat és hajcsárokat, majd kijelentették, hogy átveszik a gyárat. A gyár élére új vezetőket jelöltek ki, egyben 12 tagú felügyelő bizottságot választottak, melyet legfőbb ellenőrzési joggal ruháztak fel.”[1]

A Ganz Villamossági Gyár példája gyorsan követésre talált más budapesti nagyüzemekben. Január 4-én a Fegyver- és Gépgyárban kergették el a vezérigazgatót és az igazgatókat; itt is új vezetőség alakult a munkások képviselőinek bevonásával. Hasonló megmozdulásokra került sor a Csepeli Tölténygyárban, a Ganz Vagongyárban, a Magyar Textilműveknél, a Lipták-féle Vas- és Gépgyárban, a Magyar Fémlemezgyárban.

A részvényesek és a vállalatokat finanszírozó bankok a kormány közbelépését kérték. Amikor kiderült, hogy a kormány elítéli ugyan az erőszakos szocializálást, de az adott körülmények között semmit sem tesz ellene, a történteket kénytelen-kelletlen tudomásul vették, és egyezkedni próbáltak.

Salgótarjánban a kommunista pártszervezet december 26-án alakult meg az ottani bányászok és vasmunkások csatlakozásával. A bányamunkások és vasmunkások közel 200 főt számláló összbizalmi testülete Kun Bélának és Szaton Rezsőnek, a párt küldötteinek felszólalása után 3 szavazat ellenében foglalt állást a kommunista párthoz való csatlakozás mellett. E döntést további gyűlések, újév napján több ezer főt számláló nagygyűlés szentesítette, ahol a szociáldemokrata szónokok reménytelenül próbálkoztak a hangulat megfordításával.

Január 3-án Salgótarjánban fosztogatás kezdődött, melyben a városba tóduló környékbeli lakosság játszotta a vezető szerepet. Bár az anarchikus és antiszemita jellegű megmozdulást – melyben a háborús éhezés, nyomor, elkeseredés, a leszerelt katonák kilátástalan helyzete, a háborún meggazdagodott, uzsoraárakat követelő kereskedők, a jómódú városi polgárság elleni gyűlölet tört a felszínre – feltehetően a jobboldal provokálta, a polgári sajtó és a Népszava a történtekért a kommunistákra hárította a felelősséget. A zendülés hírére a kormány Nógrád megye 3 járására azonnal statáriumot hirdetett és január 4-én a rend helyreállítására katonaságot irányított Salgótarjánba.

A megtorlásnak – a Népszava tudósítása szerint – 16 halálos áldozata volt, a letartóztatottak számát félszázra becsülték. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatóságának kérésére január 5-én a munkások „megnyugtatására és kioktatására” Salgótarjánba érkezett Peyer Károly, a bányász-szakszervezet titkára. Peyer, akit egyben kormánybiztosnak is kineveztek, a rendcsinálást a kommunista szervezkedés felszámolásával próbálta egybekötni.

A salgótarjáni eseményekkel nagyjából egybeesett a 36 órás „pozsonyi proletárdiktatúra”, a Zemplén megyei szociáldemokrata szervezetek csatlakozása a kommunistákhoz és a hatalomátvétel ezt követő kísérlete Sátoraljaújhelyen, a munkás- és katonatanácsok forradalmi fellépése az ország több helységében. Egyre-másra jöttek a hírek a kereskedőknél levő árukészletek lefoglalásáról és szétosztásáról, a gyűlölt reakciós tisztviselők rövid úton való eltávolításáról, katonatisztek és csendőrtisztek leváltásáról.

Az események alakulása szempontjából döntő mozzanat volt a budapesti helyőrség további balratolódása.

December 30-án – több hetes huzavona után – kinevezték az új hadügyminisztert a függetlenségi párti gróf Festetics Sándor személyében. Festetics ott próbálta folytatni az ellenforradalmi szervezkedést, ahol elődje, Bartha Albert abbahagyta. De amíg Bartha ellen a katonák fellépését inkább a Katonatanácsot támogató szociáldemokraták vezették, a Festetics és a körülötte csoportosuló katonatisztek elleni harcban a kommunisták jártak az élen, ők voltak a kezdeményezők.

Az új hadügyminiszter bemutatkozása egybeesett a két legfiatalabb korosztály leszerelésével. Az indoklás ezzel kapcsolatban a fegyverszünet előírására hivatkozott, ami nem hatott nagyon meggyőzően. Szó volt ezenkívül a tengerészek szélnek eresztéséről és a bizalmi rendszer felülvizsgálásáról, bár Festetics megpróbálta ez utóbbi híreket cáfolni és kimagyarázni.

A helyőrség körében a leszerelésről és a bizalmi rendszer felülvizsgálásáról keringő hírek nyugtalanságot keltettek, annál is inkább, mert egyidejűleg (december 31-én reggel) francia katonaság jött a fővárosba, és nem lehetett tudni, mi célból. Később derült ki, hogy számuk nem jelentős, és elsősorban a Fóton internált Mackensen őrizetbe vétele végett érkeztek.

A kommunista katonák december 31-én gyűlést hirdettek az 1-es és 32-es honvéd gyalogezred laktanyájában. Kun Bélát hívták előadónak, aki utalt az ellenforradalmi szervezkedésre, és az új hadügyminiszter eltávolítását követelte. Kun Béla beszédét az 1-eseknél a katonatisztek lövöldözéssel próbálták megzavarni; a 32-eseknél megkísérelték letartóztatását. A kommunista katonák az ellenforradalmi fellépésre még aznap (fegyveres tüntetéssel válaszoltak; a tengerész-laktanyában 10 pontos határozatot fogadtak el, melyben többek között a Katonatanács hatáskörének kiterjesztését, a hadügyminiszter lemondását követelték, és óvintézkedéseket sürgettek az ellenforradalmi tervek meghiúsítására.

Festetics a katonák és tengerészek megmozdulásával szemben főként az egykori katonai rendőrség átszervezésével létrehozott és ezért megbízhatónak vélt 1-es vadászezredre próbált támaszkodni. A helyzet megfordítását célzó tervei azonban kudarcot vallottak. A vadászezred legénysége január 7-én eltávolította az ellenforradalmár tiszteket, és helyettük új, a kommunistákkal és a Katonatanáccsal rokonszenvező vezetőket választott.

Lábjegyzet

  1. Vasas ne hagyd magad! Vörös Újság, 1919. január 8.


A Kommunisták Magyarországi Pártja
Román, délszláv, szlovák és más nem magyar dolgozók kommunista csoportjai Tartalomjegyzék