Az udvar és a magyar nemesség ellentétének újraébredése

A Múltunk wikiből
1811. június 22.
I. Ferenc augusztus 25-re összehívja az országgyűlést.
1811. augusztus 6.
I. Ferenc cenzúrarendelete eltiltja az alkotmányt bíráló művek megjelentetését.
1811. augusztus 29.
Megnyílik a magyar országgyűlés.
1811. szeptember 14.
Az országgyűlés feliratban tiltakozik a devalváció ellen.
1811. szeptember 30.
Az országgyűlés bizottságot küld ki, hogy az megtárgyalja a pénzügyi helyzetet a magyar kamara tanácsosaival.
1811. október 14.
Az országgyűlés pénzügyi bizottsága bejelenti, hogy az uralkodó 100 millió forint váltópénz fedezését kívánja évi közel 2 millió 800 ezer forint értékben, s 12 millió forint évi segélyt.
1811. november 4.
I. Ferenc kézirata ellenállása miatt megfenyegeti az országgyűlést.
1811. december 10.
Metternich államkancellár emlékirata felveti a magyar alkotmány felfüggesztésének gondolatát.
1812. február 1.
Az országgyűlés felirata 7 millió forint értékű terménysegélyt ajánl.
1812. február 9.
Megnyílik a Pesti Német Színház.
1812. február 21.
A budai Rondellában állandó magyar nyelvű színház kezd működni.
1812. március 2.
I. Ferenc elutasítja az országgyűlés által ajánlott terménysegélyt.
1812. május 19.
I. Ferenc elutasítja az országgyűlés nyelvi javaslatát s kijelenti, hogy e téren a továbbiakban nem hajlandó engedményeket tenni.
1812. május 26.
Befejeződik a magyar országgyűlés.
1812. június 24.
Napóleon hadserege, kíséretében szövetséges német, porosz és osztrák csapatokkal, átlépi az orosz határt.
1812. szeptember 7.
A borogyinói csatában az orosz hadsereg gyakorlatilag megállítja Napóleon előrenyomulását.
1812. szeptember 14.
Napóleon bevonul Moszkvába.
1812. november 26–28.
A Berezinán való átkelés közben az orosz hadsereg megsemmisíti Napóleon visszavonuló csapatainak maradványait.
1813. február 23.
I. Ferenc rendeleti úton megparancsolja 60 ezer újonc gyors kiállítását.
1813. február 26–27.
I. Sándor cár és III. Frigyes Vilmos porosz király Kalischban szövetséget köt Napóleon ellen.
1813. március 16.
Poroszország hadat üzen Napóleonnak.
1813. április 16.
I. Ferenc 45 millió forint új papírpénzt bocsát ki.
1813. június 5.
Ausztria közvetítésével a szemben álló felek fegyverszünetet kötnek.
1813. június 14.
Megkötik a reichenbachi konvenciót. Anglia pénzügyileg támogatja a porosz hadsereg felfegyverzését.
1813. június 27.
Ausztria csatlakozik a reichenbachi konvencióhoz.
1813. augusztus 10.
Lejár a fegyverszünet Napóleon és a koalíció között.
1813. augusztus 12.
Ausztria, feladva fegyveres semlegességét, hadat üzen a követeléseit elutasító Napóleonnak.
1813. szeptember 9.
Megkötik a teplitzi szövetséget. Poroszország, Oroszország és Ausztria csak közösen állított feltételek alapján köthet békét Napóleonnal.
1813. október 16–19.
A lipcsei csatában a koalíció seregei győzelmet aratnak Napóleon csapatai felett.

A devalváció mégsem érte el célját, nem tudta a pénz értékét stabilizálni. A régi bankjegytömeg egyötödének arányában kibocsátott váltócédulák értéke gyorsan csökkent, kurzusuk 1811 júliusában már 285 volt. Napóleon oroszországi hadjárata (amelyben Ausztria 30 ezer katonával vett részt), majd a felszabadító háborúk újabb súlyos katonai kiadásokat róttak a kincstárra, s Ferenc császár újra elővétette a bankóprést. A stabilizáció érdekében főként a parasztságra rótt áldozatok így értelmetlenné váltak. Hamarosan újabb részleges devalorizáció következett, s az inflációs jelenségeknek végső soron majd csak a bécsi kongresszust követő hosszabb békés korszak vet véget.

Mindez természetesen visszahatott a magyar nemesség magatartására is. Ahogy csökkent annak veszélye, hogy francia mintára Magyarországon is megdöntik a feudális társadalmi rendet, ahogy a nemesség egyre biztonságosabban érezte magát, úgy erősödött a bécsi abszolutizmussal való szembenállása.

Az 1811. augusztus 25-ére összehívott pozsonyi országgyűlés ingerült hangulatban gyűlt egybe. A megyei utasítások zöme tiltakozott a devalvációs pátens és a törvénytelen adóterhek ellen. Az ellentéteket sem a király trónbeszéde, sem a nádor közbenjárása nem enyhítette, sőt a nemesi ellenállás még erősödött, amikor az uralkodói előterjesztés a hadiadón kívül újabb 12 millió forint hozzájárulást kért a rendektől, s azt kívánta, hogy a fedezetlen kölcsönből 100 millió forint értékért Magyarország vállaljon kezességet. A rendek, miután az örökös tartományokkal egyenlő megterhelést, azokkal egyenlő elbírálást kértek a kereskedelem terén, amit az udvar megtagadott, egyik kérést sem teljesítették arra hivatkozva, hogy a devalváció elvitte az ország vagyonának négyötöd részét. A helyzetet tovább mérgesítette, hogy a kormány elutasította a magyar nyelv hivatalossá tételére vonatkozó kérést, s az abszolutizmus jogosságának és törvényességének bizonyítására, kimondottan a magyar közjog elleni éllel, megjelentette Piringer udvari titkár, majd Gustermann bécsi cenzor munkáját.

A diéta így minden lényeges eredmény nélkül zárult (bár a szokásos újonckontingenst, továbbá egymillió mérő rozsot és zabot „hűségük jeleként” a rendek megszavaztak). Ferenc király, hogy haragját éreztesse, nem is jött le személyesen az országgyűlés berekesztésére; ezt a feladatot Antal főherceg végezte el 1812. június 1-én.[1]

Az 1809-es schönbrunni béke óta azonban Magyarország súlya a Habsburg-monarchián belül megnőtt. Ausztria sokat vesztett területben és emberben, a háború is jobban sújtotta; mindezek következtében az udvar kénytelen volt erősebben támaszkodni Magyarországra, vele fokozottabban számolni.

1810 júniusában József főherceg nádor az uralkodóhoz beadott emlékiratában azt javasolta, hogy a birodalom súlypontját helyezzék át Magyarországra; ugyanakkor a birodalmi egység érdekében a cseh–osztrák tartományoknak is adják meg azokat az alkotmányos jogokat, amelyeket Magyarország élvez. Ferenc azonban elutasította a javaslatokat mondván, hogy a monarchia egysége nem a magyar alkotmány kiterjesztését kívánja, hanem éppen ellenkezőleg: Magyarország alkotmányát kell átalakítani a többi örökös tartomány mintájára.[2]

A magyar nemesség és Bécs egyre szembetűnőbb ellentéte sokat ártott a birodalom külpolitikai tekintélyének, ezért Metternich – aki ekkor a Napóleont támogató politika lelkes híve volt – felújította a Magyarország alkotmányos különállásának megszüntetésére vonatkozó régi terveket. Ferenc császárt megnyerte elgondolásának, de – érezve a belső erőviszonyok labilis voltát – Napóleon támogatását is meg akarta szerezni. Arra hivatkozott, hogy Ausztria csak a magyar különállási törekvések megtörése után tud kellő erővel fellépni Franciaország mellett. Napóleon azonban letiltott minden változtatást. Nem akarta, hogy a várható magyar ellenállás felborítsa Ausztria amúgy is gyenge lábon álló belső nyugalmát, és ezzel megzavarja, sőt gyengítse az Oroszország elleni katonai készülődést.

Magyarország így formálisan megtartotta alkotmányos jogait, ennek fejében viszont súlyos gazdasági retorziókat kellett elszenvednie. Az udvar – arra való hivatkozással, hogy az osztrák–cseh tartományok a közvetett adók révén többel járulnak hozzá az állam kiadásaihoz, mint Magyarország (amiben igaza volt) – Magyarország megadóztatása érdekében a mezőgazdasági áruk kiviteli vámját 30–60 %-kal megemelte, úgyhogy külföldi értékesítésük szinte lehetetlenné vált. Ez végső fokon a termelésre is bénítóan hatott.

Az 1810-es évekre egész Európában előtérbe nyomult a nemzeti gondolat, az a törekvés, hogy a nemzet mint organikus egység maga vegye kezébe sorsának intézését. Emlékezzünk vissza, már a Habsburg–monarchia különböző jakobinus mozgalmai is azt vallották, hogy társadalmi, politikai, kulturális céljaik csak a nemzetállam keretei között valósíthatók meg; a nemzeti törekvések 1810-re csak erősödtek. Az Osztrák Császárság vezetői, elsősorban Metternich, úgy vélték, hogy a nemzeti mozgalmaknak adott engedmény a birodalom létét veszélyezteti. Ragaszkodtak tehát a semmit nem változtatás politikájához, s a soknemzetiségű állam egységesítésére kitalálták az „osztrák nemzet” fikcióját, a hazafiságot az uralkodóhoz való hűséggel azonosítva. Ugyanakkor megpróbálták – nem is sikertelenül – a mind türelmetlenebbé váló nemzeti mozgalmakat egymás ellen kijátszani.[3]

Irodalom

  1. az országgyűlés történetére: Wertheimer Ede, Az 1811/12-iki magyar országgyűlés (Budapest, 1899).
  2. A Magyarország összbirodalmi beolvasztására irányuló terveket közli Andics Erzsébet Metternich, Napóleon és a „magyar kérdés” című tanulmányában (Valóság, 1971. 1), továbbá Erzsébet Andics, Metternich und die Frage Ungarns (Budapest, 1973).
  3. A nemzeti mozgalmakra: Fran Zwitter, Les problemes nationaux dans la monarchie des Habsbourg (Beograd, 1960); Reinhold Lorenz, Volksbewaffnung und Staatsidee in Österreich (WienLeipzig, 1926) és Arató 1960. I.
Magyarország a napóleoni háborúkban
A devalváció Tartalomjegyzék