Győr

A Múltunk wikiből
(Bácsa szócikkből átirányítva)

latinul Arrabona, törökül Yanıkkale, németül Raab, szlovákul Ráb

megyei jogú város Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megye székhelye
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Győr címere
Bácsa vagy Nagybácsa Győr egyik városrésze Sárással és az Ergényi lakóteleppel együtt. Wikipédia
Nagybácsa címere
1064
január: Győrött az országnagyok békét hoznak létre Salamon és I. Béla három fia, Géza, László és Lampert között.
1176
nyár: Walter pápai legátus Győrben tárgyal a salzburgi érsekség betöltésének ügyében.
1526
szeptember 25. A Győrig jutott török fősereg megkezdi kivonulását.
1537
Megkezdődik Győr várának átépítése.
1552
október eleje Birodalmi segélyhad érkezik Győr alá. (A sereg október végén harc nélkül feloszlik.)
1566
szeptember 29. Győrt tűzvész pusztítja el. (A ma is meglevő alaprajz szerint épül újjá.)
1594
február eleje I. Rudolf Mátyás főhercegre bízza a magyarországi háború irányítását.
február 23. Báthori Zsigmond a török elleni szövetség ügyében követeket küld I. Rudolfhoz.
március 10. Nógrád várának visszavétele a töröktől.
március 22. Berzence, a következő napokon Csurgó és Babócsa visszavétele a töröktől.
május 1. Turánál győzelem a török felett.
május 4. Esztergom várának ostroma Mátyás főherceg parancsnoksága alatt. (Az ostrom június 29-én megszakad.)
május 12. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Elhatározza, hogy csak Buda visszavétele után szakít a Portával.)
június 11. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem hajlandó szakítani a Portával.)
július 11. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Harmadszor utasítja vissza a fejedelem javaslatát a Portával való szakításról.)
július 13. Tatát elfoglalja a török.
július 15. A török Győrt ostromolja. (Szeptember 29-én beveszi a várat. — Ferdinand Hardegg kapitányt 1595. június 16-án Bécsben lefejezik.)
1597
szeptember 9. A királyi hadak megkezdik Győr ostromát. (Október 3-án felhagynak az ostrommal.)
1598
március 29. Győr visszavétele a töröktől.
1635
Elkezdődik a győri Szent Ignác-templom építése az itáliai Torre építészcsalád irányításával; a pozsonyi királyi vár barokk stílusú átépítése.
1683
június vége–július eleje A török had beveszi Veszprémet, Tatát, Pápát és Pannonhalmát. (Július 5-én a törökök felgyújtják Győr külvárosait.)
július 1. A Rába-vonal mentén felsorakozott császári sereg Bécshez vonul.
augusztus 22. A nagyvezír Apafi Mihályt és Ibrahim budai pasát a győri Rába-híd őrzésére rendeli.
augusztus 27. A nagyvezír Thökölyt a Bécs alatti táborba rendeli. Thököly nem tesz eleget a parancsnak.
szeptember 14. A Bécs alól menekülő nagyvezír Győr alá érkezik. (Szeptember 17-én továbbvonul Budára.)
1688. június 10.
Először ül össze Kollonich Lipót bíboros, győri püspök elnökletével az uralkodó által osztrák és cseh szakemberekből válogatott bizottság, hogy kidolgozza a Magyarországon követendő új kormányzati irányelveket.
1714. szeptember 25.
Győrött kivégzik az 1712-ben bíróság elé állított Korponayné Géczy Juliannát.
1744
Paul Troger megfesti a győri Szent Ignác-templom főoltárát és szentélyének freskóit.
1749. augusztus 3.
A katolikusok által elfoglalt győri protestáns templom ügyében Mária Terézia fogadja evangélikus és református főurak küldöttségét.
1751. szeptember 27.
Mária Terézia szentesíti az ez évi országgyűlésen alkotott törvényeket. (Főbb törvénycikkek: 23. Az 1748-ban helyreállított alsó-szlavóniai vármegyék (Szerém, Pozsega és Verőce) Horvátországhoz csatolásáról; 27. Győr, Komárom, Újvidék és Zombor szabad királyi városi rangra emeléséről.)
1786
Megjelenik Győrben Faludi Ferenc Költeményes maradványainak első kötete, Révai Miklós gondozásában.
1798
Felépül a győri kőszínház.
1809. június 14.
A nemesi felkelő seregek Győrnél vereséget szenvednek a franciáktól.
1809. június 24.
A francia csapatok elfoglalják Győrt.
1846. június 1.
Megnyílik a győri Iparműkiállítás.
1846. szeptember 20.
Győri és komáromi kereskedők elhatározzák, hogy magyar gőzhajótársaságot alapítanak a Dunán.
1855. december 24.
A BruckGyőr vasútvonal megnyitása.
1856. augusztus 20.
A GyőrÚjszőny vasútvonal megnyitása.
1861. május 12.
A katonai fogház megostromlása Győrött.
1876. január 3.
A GyőrSopronEbenfurt vasútvonal megnyitása.
1902. szeptember 30.—október 22.
1700 győri vagongyári munkás sztrájkja.

Tartalomjegyzék

Gábori Miklós

Mezolitikum

A dunántúli Pamuk, Kaposhomok, Koroncó, a Győr környéki szórványos leletek stb. a „dűne-mezolitikumhoz” tartoznak, pontosabb korukat azonban nem ismerjük.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A Dunántúl neolitikuma

A java neolitikumban Európa-szerte önálló csoportokra bomolva fejlődik tovább a hajdan egységes kultúra. A Dunántúlon és Nyugat-Szlovákiában alakult ki a zselizi csoport. Társadalma, települési módja nem sokat fejlődött. Félig földbe mélyített – vagy cölöpvázas – nagycsaládi házakban éltek (Győr, Almásfüzítő, Párkány, Letkés), de már feltűntek a kiscsaládi házak is. Anyagi és szellemi kultúrájukat haloványan színezte a szakálháti csoporttal, a bükki csoporttal és a Vinča-kultúrával való érintkezés. Déli típusú csőtalpas edények, több színű festett edények, az edényperemekre vésett háromszögletű bajelhárító emberarcok, állatidolok tűnnek fel telepeik anyagában. Kapcsolataik híres bizonysága a nagytétényi sír: az elhunytnak itt két saját, zselizi típusú és díszítésű edényen kívül egy bükki és egy vinčai edényben adtak úti élelmet.

Mócsy András

A római uralom külső és belső konszolidációja

Az elkövetkező békés időszak egyetlen külpolitikai válságát Vannius bukása idézte elő. Ezúttal nem római kezdeményezésre robbant ki a királyválság, hanem a római támogatást élvező Vanniust űzték el saját alattvalói. I. sz. 59-ben Vannius a szövetségi szerződés értelmében fegyveres segítséget kért, amit Claudius császár természetesen megtagadott, de felajánlotta Vanniusnak és híveinek a birodalomba való befogadást. Vanniust Pannoniában telepítették le, közben pedig tárgyalások indultak meg az új királyokkal, Vangióval és Sidóval, akikkel új, tartalmában azonban szokványos szövetségi szerződést kötöttek.

Talán ez a válság is közrejátszott abban, hogy Claudius uralkodása alatt némiképp megváltozott a katonai megszállás rendszere; eddigi adataink szerint a Duna vonalán Claudius uralkodása alatt már több helyen, egymástól azonban még nagy távolságra segédcsapati táborok épültek, például Arrabonában (Győr), Brigetióban (Szőny), Aquincumban, Lussoniumban (Dunakömlőd) stb. Ez azonban nem jelentette Pannonia védelmi erejének fokozását, mert ugyanakkor a tartomány három legiójából egyet máshová vittek. Az i. sz. I. század közepén két legiója maradt Pannoniának: egy Carnuntumban, egy pedig Poetovióban (Ptuj).

A markomann háború és a dunai katonaság aktivizálódása

Az első támadás jellemző módon nem is a limes menti szövetséges barbároktól, hanem két, újonnan a Kárpát-medencébe tört néptől, a langobardoktól és obiousoktól indult. Ezeket még sikerült az ArrabonaBrigetio határszakaszon megfutamítani. A dunai szvébek még ugyanebben az évben (167) – nyilvánvalóan a támadást is érvül használva – újabb tárgyalásokkal kísérleteztek.

Bóna István

A langobardok

A nagy markomann–szarmata háború bevezető akkordjaként 6000 langobard harcos s a szövetséges obiusok a rokon szvéb törzsek segítségére sietve, Brigetio (Szőny) és Arrabona (Győr) között áttörték a pannoniai limest, de csakhamar felmorzsolta őket az akkor még töretlen római erők ellentámadása.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Győr–Téglavető-dűlő X

Györffy György

A vezérek folyó menti szállásváltása: Árpád és Kurszán

Kurszán nyári szállásának ugyancsak egy nagy dunai szigeten maradt helynévi nyoma, a csallóközi Korzan (1268), s így valószínű, hogy a Duna jobb partját birtokolta Buda és Győr között.

Uralomváltás és a székelyek

Jellemző, hogy Lothár kori érmek (945–950) Fajsz veszprémi és győri udvarhelye, Taksony Vág melléki és solti partvonala, valamint a nyírségi dukátus területéről 3 helyen kerültek elő, ami mutatja, hogy hová került a Taksony vitézei által hazavitt ezüstpénz.

A fejedelemseg erősítése és a bizánci misszió

Fajsz is birtokolta Aquincumot és Arrabonát (Győrt), de kérdéses, hogy az új udvarhelyek mellett létesített kisebb várak mennyiben tudtak szolgáló népeket befogadni.

Központosító belpolitika

Kezdetben – bizonyára az első nagyfejedelmek példáját követve – a Duna jobb partján választotta meg téli-nyári szállásváltó útját, a pécsváradi (décsédi) téli udvarhelytől Győr vidékéig, ahol Pannonhalmán sejthetünk egy korai fejedelmi udvarhelyet.

Koppány lázadása

Ha a hagyomány jól őrizte meg azon helyek nevét, ahová Koppány testrészeit küldték, a Veszprémbe küldött csonk elsősorban Szalóknak, Ösbő nemzetségfő utódának szólhatott, míg a győri várkapura tűzött negyed talán Huba vezér utódának, Szemerének.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

A veszprémi oklevélből megtudjuk, hogy a veszprémi egyházmegye Veszprémvár,]] Fejérvár, Visegrádvár (a későbbi Pest és Pilis) és Kolonvár (a későbbi Zala) megyéket ölelte fel, amiből nyilvánvaló, hogy ekkor már állt az északnyugati határon a győri püspökség, amely a Dunától délre Komárom, Győr, Moson, Sopron, Vas és a Marcal melletti Karakó megye területére terjedt ki, de az is világos, hogy északi határán 1009-ben az esztergomi egyházmegye – Esztergom környékén kívül – a Dunától északra fekvő Pozsony, Komárom, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád és Gömör várak „határait” ölelte fel a mögöttük fekvő erdőségekkel együtt, a liptói és szepesi medencével bezárólag.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

  • Az agg István már 8 éve elhalálozott, amikor Aba fiatalosan végignyargalta a GyőrEger távot, fiúgyermekei pedig még anyjuk mellett nevelődtek.
  • 1044. július 5-én Ménfőnél, Győr alatt ütköztek meg, s a harcot az döntötte el, hogy Aba seregét nem hatotta át a hódító elleni önvédelem gondolata, hiszen a szemben álló seregben ott lovagolt a másik megkoronázott magyar király.

Belháború. Géza uralma.

Géza 1075-ben nyugodtan megkoronáztathatta magát Fehérvárt, s a nyitrai hercegséget átengedte Lászlónak, a biharit pedig Lambertnek. A Mosonvárban ülő németek szemmel tartására erős őrséget ültetett Kapuvárba és Győrbe, Salamon kiskirályságát, Pozsony környékét pedig biztosították a Vág menti várak helyőrségeivel és a csallóközi besenyő határőrökkel.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Latin rituális könyvekkel a különböző magyar püspökségekről látták el Zágrábot: Esztergomból kapott Benedictionalét, Győrből, [[Hartvik püspöktől Agenda Pontificalist és alighanem a veszprémi egyházmegyében fekvő Hahótmonostorból Sacramentariumot, amelyeket Zágrábban máig őriznek.

Kristó Gyula

Kereskedelem

A pannonhalmi só a Maroson és a Tiszán leúszott, Szalánkeméntől állati igaerővel vontatták a Dunán Győrig, onnan pedig szekerek vitték a sót a szentmártonhegyi kolostorba.

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név földvár égett (égetett) sánccal kővár lakótorony templom és templom körüli temető köznépi jellegű temető
Bácsa – Szt. Vid-domb X
Győr–Káptalandomb X
Győr–Fosdomb X
Győr–Püspökvár X
Győr–Székesegyház X

Világi előkelők

A nagy hatalmú Héder-nemzetség eleiről a XIII. századi Ákos mester ilyen híradást örökített meg: az Alamanniából, a Heunburg grófok családjából származó Wolfer testvérével, Héderrel (Hedrich) és 300 páncélos lóval jött Magyarországra, s neki Géza fejedelem a Küszén hegyet és Győr környékén egy dunai szigetet adott örök szállásul, ahol favárat készített, s hegyen monostort épített, s oda is temetkezett. Ákos mester kortársa, Kézai Simon már csak 40 páncélos lóról tesz említést, ami a mennyiséget illetően jóval közelebb járhatott az igazsághoz. Ákos mester leírásába más hiba is bekerült: az általa említett favárat bizonnyal nem ők, hanem III. Béla király építtette.

Egyházi társadalom

  • A klerikusok legalább a préposti címig vitték, mint Barnabás, II. Géza jegyzője, aki budai prépost lett, de nem számított kivételnek, amikor püspöki méltóságra emelkedtek, mint ezt a fentieken kívül Péter székesfehérvári prépost és királyi kancellár példája mutatja, aki a XIII. század elején Győr püspöki székébe került.
  • Ha Domonkos nem is jutott el a Duna vidékére, de megbízására a bolognai egyetem magyar származású tanára, Magyarországi vagy Magyar Pál (Paulus de Hungaria, illetve Paulus Hungarus), a kun missziót tekintve egyik fő feladatának, 1221-től kezdődően megszervezte a magyarországi domonkos rendtartományt. A domonkosok első kolostora Győrött, fontos kereskedelmi útvonalakon létesült, s a többi kolostor is jobbára olyan helységben jött létre, amely a magyarországi városfejlődés élvonalába tartozott.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

A királyi kápolnából indult Gervasius karrierje is: 1146-ban és 1150-ben még királyi káplán, 1156-ban győri püspök, a királyi tanács tagja, ahol több alkalommal közbenjáró, azaz ügyek előadója és felelőse, 1158-ban pedig II. Géza követe I. Frigyes császárnál.

II. István

Bent az országban István számos döntésével igazolta az egyház iránti kedvezését. Így 1118-ban a királyi tanács határozata és a győri püspök vizsgálata alapján visszaadatta a tihanyi apátságnak ama tíz mansio maradékait, akiket még Béla herceg adott az egyháznak, de Kálmán alatt az udvarnokok erőszakkal királyi szolgálatra kényszerítették őket. Egyházpolitikája ellentmondásosságára utalhat, hogy apja mellett II. István is részes volt abban, hogy a pannonhalmi apátság elvesztette Szent Istvántól nyert jogát a Győrött fogott vizák harmadrészére.

III. Béla konszolidációja

  • 1176 nyarán a magyar király lehetőséget biztosított Walter pápai legátusnak arra, hogy magyar területen, Győrött tárgyaljon a salzburgi érsekség betöltésének ügyében, amelyért pápapárti és császárpárti jelölt versengett.
  • III. Béla és a kalocsai érsek ellentétének különös nyomatékot adott, hogy Lukács érsek régóta, hihetően személyes indítékoktól is vezérelve, szemben állt Andrással, s már akkor megtagadta tőle a támogatást, amikor András még csak választott győri püspök volt.

Imre és III. László

Tekintettel arra, hogy a küszöbön álló összecsapás kimenetele nagymértékben az egyháziak állásfoglalásától függött, Imre sem volt rest az egyházak támogatásában. Csak 1198. évi okleveleket sorolva fel, kiváltságokat biztosított a templomos lovagoknak, birtokot adott a győri püspöknek, megerősítette a váradi egyház, valamint a szentgotthárdi ciszterciták javait és jogait.

Az új berendezkedés hívei

A Szentgyörgyiek családjából való Tamás a nyitrai ispánságig vitte, két fia, Sebes és Sándor pohárnokmester volt, Csák nembeli Ugrin a zágrábi és győri püspöki szék után 1204-ben, hamarosan bekövetkező haláláig az esztergomi érseki tisztet töltötte be.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

1223-ban az uralkodó az Aragóniából beköltözött Simon comesnek, a Nagymartoni család ősének a Sopron megyei Röjtökőr földet juttatta, amely nevéből következtetve akkor vagy korábban királyi őrök (határvédők) földje lehetett. 1224-ben a győri egyháznak soproni várföldet adott vissza, a vasvári egyháznak pedig vasi várföldet adományozott.

Írásbeliség

  • Magán­ok­le­velek a XII. században a kolostorok és a káptalanok scriptoriumaiban készültek, így Pan­non­hal­mán, Győrött, Veszprémben. Az oklevelek kiállításához szükséges gya­korlatot szerezték meg a század első évti­ze­deiben a kolostorok és a káptalanok akkor, amikor a részükre tett végrendeleteket és ado­má­nyokat maguk fogal­mazták okle­vélbe, s azt királyi pecséttel erősítették meg.
  • Az esztergomi, győri, budai, veszprémi és székesfehérvári káptalan, valamint a pannonhalmi konvent már 1210 táján hiteles helyi jelleggel adott ki okleveleket, más egyházi testületek utóbb kezdték el az oklevéladást.

A tatárok Magyarországon

Sinkovics István

Habsburg Ferdinánd megválasztása

A nyugati határszél közelébe, Sopronba, Győrbe, Pozsony környékére zsoldoscsapatok érkeztek, akiket a lakosok nem fogadtak szívesen. Ennek ellensúlyozására a királyné azt hirdette, hogy a csapatokat – minden ellenséggel szem­ben – ő küldte e vidékek védelmére.

Újabb koronázás Fehérvárott

Ferdinánd csapatai július elején a Morvaországgal szomszédos területeken kezdték támadásukat, és több helységet elfog­laltak. A fősereg, amellyel maga Ferdinánd is Magyarország földjére lépett, a Dunántúlon nyomult előre. A sereg előtt Nádasdy Tamás haladt 300 lovassal. Jelentősebb ellenállás sehol sem mutatkozott. Győr, Komárom, Tata, Esztergom, Visegrád megadta magát, és a várakba idegen őrség vonult.

Új védelmi vonal kialakítása

  • Martonfalvai előteremtette az ura szomszédos váraiban szolgáló őrség zsoldját, és nemcsak a vár birtokait tartotta meg, hanem gazdátlan egyházi javak lefoglalásával, falvak, malmok bérbevételével gondoskodott újabb jöve­del­mek­ről. Elment Pozsonyba és Komáromba, hogy a Török család várai, köztük Szigetvár számára őrséget, zsoldjukra pénzt biztosítson. A rábaköziekkel, győriekkel és devecseriekkel összefogva, felvette a harcot a portyázó török hadak ellen.
  • A Dunától északra a premontreiek erőddé átalakított sági monostora, továbbá Komárom, Győr és Surány vára látta el a védelem feladatait.
  • 1555 elején Nádasdy Tamás nádor emlékiratban fordult Ferdinánd fiához, Miksához, felsorolta a Dunától a Drá­váig őrködő várakat, és vázolta a védelmi vonal szerepét; 43 erősséget említett. A védelmi lánc kisebb és nagyobb meg­erősített helyekből állt, és 85%-ban magánföldesúri tulajdonban volt. Az emlékirat a számba vett várakat három védelmi vonalba tagolta. A 15 várból álló első vonal Győrtől indult, és Tatán, Palotán át a Balaton mellett fordult dél­nek a Drávához; a legutolsó vonal, melynek áttörésévei szabad út nyílt volna Ausztriába, a Rába menti várakra támasz­kodott. A többsoros védelmi lánc egyes szakaszai egybeestek, s néhány vár, így például Győr, mindegyiknek fon­tos pontja volt. Az elemzés megvilágította, hogy a védelmi vonal várai egymással összefüggenek; ha a jelen­tő­seb­bek elesnek, összeomlásukkal másokat is magukkal rántanak. Mivel a megvédendő terület, az ellenséggel érintkező határ nagyon hosszú, az anyagi erők pedig szűkösek, és megfelelő mezei hadsereget nem lehet fenntartani, Nádasdy egyet­len biztosítéknak a várak megerősítését és felszerelését látta; ehhez azonban segítséget kért, mert a magán­bir­to­kosok jövedelmét a török pusztításai miatt nem tartotta elegendőnek. A legfontosabb várak – nyugaton Győr, Pápa és Kanizsa, keleten Gyula és Várad, mellettük Eger, Szlavóniában Sziszek és Kapronca – feltétlen biztosítását sür­gette a Magyar Tanács is.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Ferdinánd, hogy birodalmi segítséget szerezzen, igyekezett megegyezést közvetíteni V. Károly és a német feje­del­mek között. Július 7-én létre is jött köztük a passaui megállapodás, s Móric szász választófejedelem 11 ezer főnyi sere­gével még Temesvár eleste előtt Magyarországra érkezett. A harctól azonban távol maradt, Győrnél vesztegelt, és Egernek sem volt hajlandó segítséget nyújtani.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

  • Schwendi Lázár 1565-1566 telén készített tervezetében részletesen szólt a törökkel folyó háború esélyeiről. A had­vezér inkább javasolta az ellenféllel szembeni meghátrálást, s hangoztatta – miként már Fráter György is tette –, hogy a török seregek felmorzsolásában az erős váraknak jóval nagyobb a szerepük, mint az ütközeteknek. A tábor­nok jó érzékkel sürgette Gyula megerősítését, Eger, Győr és Komárom védműveinek fejlesztését.
  • Elsőként, június elején Arszlán budai pasa fogta ostrom alá Palotát, de a védők Thury György vezetésével ellenálltak. A pasa kudarcát ezután komoly veszteségek súlyosbították; Eck von Salm győri főkapitány csapatai a dunántúli felkelőkkel visszafoglalták Veszprémet és Tatát; majd kisebb várak: Vitány, Gesztes, Csókakő és Zsámbék felszabadításával csaknem Esztergomig hatoltak.
  • A szultáni fősereg július 21-én Eszéknél átkelt a Dráván. Innen kisebb seregtesteket irányítottak Székesfehérvár tér­ségébe, hogy a Győrnél gyülekező császáriakkal szemben biztosítsák a Szigetvárat ostromlókat.
  • A császári haderő zöme a Duna jobb partján nyomult előre. A tíz évvel korábbi példa alapján felvetődött az a terv, hogy Esztergom megtámadásával zavarják meg a török hadműveleteket, de Miksa végül is Győr mellé, megerősített tábo­rába vonult.

Zimányi Vera

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

Kihasználva a pénzváltás kurzusainak eltéréseit Velencében, Bécsben és Augsburgban, a velencei „conduttori delle becarie” legalább 25%-os előnyhöz jutottak, az ausztriai kereskedőkkel szemben. Ez a nagy előny viszont lehetővé tette számukra, hogy a magyarországi marhavásárokon, így Győrött, Pápán és Magyaróvárott, sokkal magasabb ára­kat tudtak fizetni; mint akár az osztrák, akár a német kereskedők, és ezzel a piac uraivá váltak.

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

  • A magyarországi városiasodás színvonalát is alapvetően az európai gazdaság egészébe való beilleszkedésünk fel­té­te­lei határozták meg. A magyar gazdaságnak már a középkor óta agrár- és bányatermékeket exportáló és ipar­cik­ke­ket importáló profilja az amúgy is fázisbeli késéssel kialakult magyarországi városok iparosodására fékezően hatott, és hozzájárult ahhoz, hogy mezőgazdasági jellegük fennmaradjon, és városiasságuk is elsősorban a keres­ke­de­lem­ben, pontosabban a külkereskedelemben érvényesüljön. Ez az oka annak, hogy a 14. századtól kezdve a kül­ke­res­ke­delemben leginkább érdekelt határvárosok (Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Kassa, az erdélyi szász váro­sok) kerültek a fejlődés élére. A hazai iparosodás elmaradottsága miatt a belső piaci forgalom nem növekedett azo­nos ütemben a külkereskedelemmel, ezért az ország belsejében fekvő városok & mint például Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Pécs – lehanyatlottak.
  • 1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyarországon belül még min­dig a legnépesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is. 1543-ban, mint fentebb láttuk, Székesfehérvár, Esztergom és Pécs, 1544-ben Visegrád osztozott e sors­ban, Tata, Komárom, Győr, Pápa és Veszprém pedig hamarosan végvárakká lettek.

A városi ipar és iparosság

  • Győr, Komárom, Esztergom, Újvár ötvösei 1529-ben még csupán közös céhet létesítettek, amikor Kassán már erős és népes volt ez az iparág.
  • A győri szabók azonban már 1568-ban hét tál ételt és bőséges mennyiségű bort követeltek az új céhtagtól, néhol pedig már 14 tál étel adása volt kötelező.

Sinkovics István

A magyarországi központi igazgatás

A Dunántúlon az egyik főkapitányság a Dunától a Balatonig, a másik a Balatontól a Dráváig volt illetékes, Győr és Kani­zsa székhellyel.

Várak, kastélyok, őrházak

  • A Duna mellett Komárom és Győr biztosította a nyugat felé vezető utat.
  • Komárom őrsége 1024, Győré 1400, Kanizsáé 1950 főből állott.

A védelem költségei

  • A kisebb várakat fegyverrel, lőporral a központi elosztóhelyek látták el. Ilyennek számított Kassa, ahol öntő­mű­hely és lőpormalom működött, vagy Győr, amelyet Bécs előbástyájának tekintettek.
  • Győr falainak átépítésével, bár évtizedeken keresztül folyt, és a közelben téglaégető kemencét állítottak fel, a vár 1594. évi ostromáig nem készültek el.

Az 1577. évi tanácskozás a hadügy reformjáról

A másik előterjesztő, Schwendi Lázár részt vett az Erdély elleni harcokban; 1571-ben javaslatot tett a Tiszántúlnak német fejedelemségek területéről toborzott parasztokkal és iparosokkal való betelepítésére. A török háború kér­dé­sé­ben Rueberrel ellenkező álláspontra helyezkedett. Európai összefogásra nem lehet számítani, háború esetén a néme­tek magukra maradnának, és nem bírnának a törökkel. Nem szabad az ellenséget háborúval ingerelni, mert ez újabb vesze­delmet és pusztulást zúdítana az országra; a török terjeszkedés ellen hosszú békével és adófizetéssel kell véde­kezni. Kerülni kell minden olyan lépést, amely az ellenség támadását vonná maga után. Mivel azonban a török nem tartja meg a békét, fel kell készülni a védekezésre. Ezt igazolják az eddigi tapasztalatok. Amióta a németek Magyar­or­szág megmaradt részeinek védelmét magukra vállalták, a törökök csak részeredményeket értek el, és Magyarországot nem tudták hatalmuk alá kényszeríteni. Mai állapotában a védelmi vonal nem felelhet meg feladatainak. A vég­he­lye­ket szét kell osztani a Habsburg-országok között. Ausztria kapja a Bécs védelme szempontjából fontos Győrt, Komáromot, Tatát és Veszprémet.

A Habsburg-országok felosztása az uralkodóházon belül

II. Miksa az evangélikus valláshoz hajlott, és emiatt ellentétei támadtak atyjával, I. Ferdinánddal. A trónon viszont kevés engedményt tett a protestantizmusnak. Szulejmán utolsó hadjárata idején sereget vezetett Magyarországra, de meg­állott Győr alatt, és tétlenül nézte, hogyan vérzik el Szigetvár őrsége a túlerővel szemben.

A vallási ellentétek

Oláh Miklós esztergomi érsek a következő év elején egyházmegyei zsinatot hívott össze a tridenti határozatok kihirdetésére. Ekkor azonban már Miksa uralkodott, aki megakadályozta ennek megtartását. A tridenti zsinat döntéseinek tényleges közzétételére csak a győri egyházmegyében került sor, ahol az említett Draskovich volt a püspök; a zsinat határozatai Magyarországon a 16. században ezért sem hoztak változást.

A háború nyitánya

A török támadás hírére Komáromban gyülekeztek a Dunántúli Főkapitányság és a vármegyék csapatai, a bir­to­ko­sok fegyvereseivel és az ausztriai lovascsapatokkal. Miután csatlakozott hozzájuk az Alsó-Magyarországi Főka­pi­tány­ság területéről a várak és a vármegyék katonasága, az egész haderő mintegy 10 ezer embert tett ki. Az egyesült hadak benyo­multak a török területekre, és Huszár Péter pápai kapitány csapatai elfoglalták Fehérvár külvárosát, majd Ferdinand Hardegg gróf győri várkapitány vezetésével a királyi csapatok megkezdték a vár ostromát, de nem ren­del­kez­tek megfelelő felszereléssel.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

Szinán ott folytathatta a hadműveletet, ahol az előző évben abbahagyta; körülzárta Tatát, és a negyedik napon a vár megadta magát. Szentmárton (Pannonhalma) őrsége sem tanúsított ellenállást. Július végén a török sereg már Győrt ostromolta, és Mátyás főherceg tábora ellen is támadást készített elő. Hajóhidat építtetett, és ágyúkat, majd csapa­tokat szállíttatott át a túlsó partra. A német tábor az ellenség készülődését nem tudta megakadályozni. Mátyás főher­ceg visszavonult Magyaróvár felé, puskaporkészletét pedig felgyújtotta. A törökök megtámadták az elmenőben levő hadsereget, és táborát, szekereit, minden felszerelését birtokukba vették. Ezzel Győr végső veszélybe került.

A nemcsak az Észak-Dunántúl, de Bécs szempontjából is fontos, jó természetes védelmi adottságokkal rendelkező vár biztonságát új, olasz rendszerű bástyák, a főkapukat biztosító elővédek is szolgálták. 7 ezer főnyi német és olasz őrsé­gét elegendő élelemmel és lőporral látták el. A török aláaknázta és felrobbantotta a falak egy részét, de a várat még védeni lehetett volna. A vár főparancsnoka, Ferdinand Hardegg gróf azonban – szabad elvonulás ellenében – szep­tember 29-én mégis feladta a várat. Bécsben emiatt hadbíróság elé állították és lefejezték.

Súlyosan megbosszulta magát, hogy a török átvehette a kezdeményezést. Nem annyira a császári hadsereg lét­szá­ma és ereje mutatkozott elégtelennek, hanem a céltudatos vezetés és a tervek végrehajtásához szükséges fegyelem hiány­zott, amint az a további hadműveletek során is nemegyszer megmutatkozott.

Győr elfoglalásával új területek jutottak török uralom alá. Szinán a budai pasát Pápa ostromára küldte, és a vár ellen­állás nélkül megadta magát. A fősereg Komáromot is el akarta foglalni, hogy a dunai szállítást Győrig semmi ne aka­dályozhassa. Komáromba azonban Pálffy előzetesen katonákat és élelmet küldött. Szinán hiába kelt át a Dunán, és zárta körül a várat, Komárommal nem boldogult, majd a nyári táborozási idő lejártával elvonult alóla.

Győr visszavétele és Buda ostroma

Önálló cikk.

Uralmi válság Erdélyben

Győr visszavétele és a hadjárat eredményei Európa-szerte nagy visszhangot keltettek. Küszöbön érezvén a török hatalmának megtörését, a pápa lehetségesnek vélte, hogy megalakítsák a török ellen harcoló hatalmak szövetségét, a Szent Ligát.

Katonai erőviszonyok

1599 tavaszán Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy kisebb sereggel korán kezdték meg a hadműveleteket, hogy eredményt érjenek el az Ibrahim nagyvezír vezette török sereg megérkezése előtt. Két nagy feladatra vállalkoztak. Petárdával be akarták zúzni Buda kapuját, de az őrség felfedezte és meghiúsította a kísérletet. A másik hadicél Fehérvár visszavétele volt: itt a petárdával felrobbantott kapun keresztül bejutottak ugyan a városba, és fel is gyújtották, de a vár ostromára nem voltak felkészülve. Sikerrel járt viszont egy harmadik vállalkozásuk: a török fősereg ellátásának megzavarása. Ibrahim nagyvezír hajókon küldte előre a serege számára szükséges élelmiszert, lőport, fegyvereket és zsoldot. Az értékes szállítmányt erős csapatok kísérték, és védelmük alatt kereskedők is jöttek a Dunán, saját hajóikkal. Pálffy Miklós hajdúezredeket küldött le sajkákon, hogy ragadják el az ellenség szállítmányait. A vállalkozást a hajdúk teljesen önállóan és eredményesen hajtották végre. Tolna közelében ütöttek rajta az ellenségen, amikor pihenés közben a törökök közül többen a parton voltak.

Az őrség egy részét levágták, mások a Dunába vetették magukat vagy elmenekültek. Száznál több kisebb-nagyobb hajót zsákmányoltak. A török veszteségét 500 ezer forintra becsülték. Ibrahimnak két hónappal kellett elhalasztania a támadás megkezdését, hogy az élelem- és lőszerveszteséget pótolni tudja. Közben a hajdúcsapatok, melyek száma megkétszereződött, továbbmentek Tolnáról, felgyújtották az eszéki Dráva-hidat, és ezzel is késleltették a török haderő felvonulását. Erre a boszniai pasa megerősített csapatokkal támadt a hajdúk ellen, akik azonban a félelmetes hajdúlest alkalmazva, egy szűk völgyben meglepték és szétverték a támadókat.

Ibrahim nagyvezír szeptemberben kijelentette, hogy békét akar kötni, és a két fél megbízottai meg is kezdték a tárgyalásokat. A törökök Esztergomon és Nógrádon kívül Győrt és Füleket is visszakövetelték, a másik oldalról viszont Eger visszaadásához ragaszkodtak; így a megegyezésre semmi remény nem volt, bár a Porta Velencét és az angol királynőt kérte fel a tárgyalások közvetítésére. Közben a tatárok kíméletlenül végigpusztították, felégették és kirabolták az Ipoly, Garam, Nyitra és Vág völgyének falvait.

A háború költségei és az ország erőfeszítése

A pápa, mint említettük, 1594-től rendszeresen havi 30 ezer forintot adott. Mivel ismerte a császári pénzkezelés hibáit, külön sereget szerelt fel és látott el. 1597-ben 8 ezer főnyi gyalogcsapatot küldött, amely részt vett Győr sikertelen ostromában.

Makkai László

Meghiúsult remények, elszalasztott lehetőségek

De a háború reménykeltő szakasza voltaképpen már 1595-ben véget ért, bár a harcok még közel tíz éven át folytak, egyre kevesebb remény maradt a nagy cél elérésére. A Habsburg-vezetés alatt álló csapatok előtt legtöbbször nem állott következetesen végiggondolt főfeladat, inkább egy-egy részfeladatra vállalkoztak. Így eredményeik inkább felvillanásoknak számítottak. A harcok második szakaszában is elértek sikereket (Győr visszafoglalása, a hajdúk dunántúli győzelmei, Várad védelme), de ezek nem illeszkedtek egységes stratégiai elgondolásba, s a háború végső kimenetele szempontjából alig volt jelentőségük.

A szerencsi országgyűlés

Alsó-Magyarország azonban Pozsony, Győr és Komárom, a Bécset elsősorban fedező s ezért mindenáron tartott hadászati pontok kivételével elveszett a Habsburgok számára.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Az arisztokrácia soraiban a Pálffyak, Zrínyiek, Bánffyak, Nádasdyak, Forgáchok, Homonnaiak, Batthyányiak, Thurzók stb. áttérésével már úgy megritkult a protestánsok száma, s a megmaradtak (Illésházyak, Thökölyek, Perényiek) politikailag annyira háttérbe szorultak, hogy Esterházy korai katolizálása a többi nagyúr szemében már árulásnak sem, de különösebb érdemnek sem számított. Az ő nádorságával kezdődőleg az tíz országos és udvari főméltóság viselőiből meg a hét tényleges megyéspüspökből (az esztergomi érsek, valamint az egri, zágrábi, veszprémi, győri, nyitrai és váci püspök – ez utóbbiak közül az egyik egyben kalocsai érsek is) álló Magyar Tanács világi tagjai is csupa katolikusból kerültek ki.

Zimányi Vera

A jobbágyszolgáltatások arányainak módosulása

Az egyházi dézsmák utáni tülekedés mindjárt érthetővé válik, ha megvizsgáljuk, mekkora hasznot hozott az uradalmaknak. A 17. század közepén például a Batthyányak a németújvári, szalónaki, rohonci, borostyáni, körmendi, dobrai és rakicsányi uradalmak mindennemű dézsmájáért összesen évi 1300 forintot fizettek a győri püspökségnek. Ugyanekkor a felsorolt uradalmak gabona- és bortizedeinek értéke folyó árakon mintegy 15 ezer forintot tett ki, tehát csaknem tizenkétszeresét annak az összegnek, amelyért a földesúr a tizedeket a győri püspökségtől bérelte.

Makkai László

Örökös főrendiség

Az ellenreformáció sikerei az udvari hivatalnokságba szorult klérus előtt megnyitották az utat, hogy visszaszerezze jogilag soha el sem veszített középkori rendi állását. A püspököknek immár nemcsak címük volt, hanem híveik és papjaik is, mármint a királyi területre eső esztergomi, győri, nyitrai, veszprémi, egri, zágrábi, váci, zenggi és modrusi püspököknek, míg a török, illetve erdélyi fennhatóság alatti kalocsai, csanádi, szerémi, boszniai, knini, pécsi, illetőleg váradi és erdélyi püspöki címek viselői különböző prépostságok javadalmait élvezték.

Örökös jobbágyság

Pannonhalma főapátja pedig 1628-ban már azért is lázadóknak nyilvánította pázmándi jobbágyait, mert összegyűltek, hogy kérvényt intézzenek hozzá, védelmet kérve tőle a garázdálkodó győri katonák ellen.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

Musztafa bég hadsereget gyűjt a bányavárosok ellen. Forgách Ádám bányavidéki főkapitány s Érsekújvár magyar őrségének főparancsnoka pedig a füleki, szécsényi kapitányokat, majd – feltehetően a Haditanács tudtával vagy talán parancsára – a dunántúli várak, a Kanizsával szembeni végek kapitányait is, csaknem az egész végvári haderőt összevonta ellene. A két sereg 1652. augusztus 25-én Vezekénynél méri össze az erejét; 800 török marad a csatatéren, de a magyarok sem vonulnak el győztesen. A kudarc közvetlen oka, hogy a komáromi és a győri német őrség nem érkezett meg idejében.

A nagyszombati zsinat és következményei

1659 nyarán I. Lipót a királyi beiktatása céljából meghirdetett országgyűlést talpig magyar viseletben nyitotta meg. Tüntető magyarsággal különösen azért akarta megnyerni a rendeket a politikai befolyásolás fogásait már jól ismerő császári kormányzat, hogy keresztülvigye a jezsuita rend földbirtoklási jogát Magyarországon, és leszerelje az erdélyi válság és az egységes birodalmi pénzrendszer bevezetése miatti igen nagy nyugtalanságot. Zrínyi és csoportja már nem sok reményt fűzött az országgyűléshez. A bán a horvátországi katonamozgalom lecsendesítésével volt még mindig elfoglalva, a királyi megnyitásra meg sem érkezett, csak akkor jelent meg Pozsonyban, váratlanul, amikor a jezsuita rend földbirtoklási ügye miatt kirobbant, a vita. A protestáns köznemesség – a vármegyei követi utasítások szerint – a belső biztonságot és az erőszakos térítések megszüntetését török hódolással fenyegetve követelte. A katolikus párt ugyancsak belső rendet, az ország gazdasági erőinek összefogását kívánta, s hatékony politikát kért a protestánsok és a török ellen. Végül, a velencei követ és a pápai nuncius egybehangzó véleménye szerint Zrínyi csendesítette meg csoportjával a teljes meghasonlással fenyegető belső harcba merülő országgyűlést. A vezető magyar politikusoknak sikerült a hadi reformokra irányítaniok az országgyűlés figyelmét. Ismét törvénybe iktatták a rendek, hogy a király vegye igénybe a birodalmi segélyt, hajtsa be az örökös tartományokra és Csehországra régen kivetett, de mind ez ideig meg nem fizetett török adót. Draskovich püspök Érsekújvár erődműveinek renoválására tett 50 ezer forintos adományát engedje eredeti céljára felhasználni az Udvari Kamara. A kapitányságokat alkalmas magyarokra bízzák, állítsanak ki portális lovas- és gyalogosezredeket, s fordítsák valóban a végekre a félharmincadot. Törvényt hozott a rendi reform útjára lépő országgyűlés a nemességnek vagyona arányában való hadiadó-fizetési kötelességéről, a hajdúk kiváltságáról és gabonaraktárak építéséről. Törvénybe iktatták, hogy I. Lipót módosítsa a Magyarország és- az örökös tartományok közötti, magyarokra nézve hátrányos vámrendeletét. Viszont elfogadták a rendek a körmöci aranytallér új értékét. Ismét törvénybe iktatták, hogy a vallásgyakorlat mindenütt szabad maradjon, és vallásában őfelsége vagy bármely más földesúr senkit ne háborítson. A rendi sérelmek orvoslását a következő Országgyűlésre halasztották, a jezsuiták igényeit érvényesítő törvénytervezetet pedig elutasították. I. Lipót császár királyi beiktatása érdekében engedékenynek bizonyult. Jóváhagyta a német katonaság három év múltán való kivitelére, a végvárak magyar kapitányokkal és fizetett magyar őrséggel való ellátására vonatkozó törvényeket, a király és a Haditanács közvetlen irányítása alatt álló és éppen ezért némi területen kívüliséget élvező győri és a komáromi várak német őrségeinek kihágásait megfékező cikkelyeket s mindazt, ami az örökös tartományokkal szemben megerősítené a Magyar Királyság közigazgatási önállóságát.

„A század főnixe”

Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket … kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük … a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy … prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[1] Majd általános nemesi felkelést hirdetett. Csatlakozott Zrínyiék mozgalmához az érsek, Lippay György, a győri és a veszprémi püspök és több főúr, Czobor Ádám, Pálffy Miklós, Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és jó néhány fiatalabb, közöttük is a legjelentősebbek: Esterházy Pál és Zichy István.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

Köprülü Ahmed nagyvezír eredeti terve szerint az EszékPécsKanizsaGyőr útvonalon Bécs alá készült.

Földrajzi adottságok, gazdasági értékek

A szállítmányok a királyi területről NagyszombatPozsony vagy KomáromGyőrSopron érintésével Bécsbe, s innen Klagenfurton át jutottak le Triesztbe.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Nagy pénzügyleteket bonyolít le Kollonich, Montecuccoli, Széchényi György győri püspök, Horvátországban Zrínyi Petronella, Erdődy György, Erdélyben Apor István, Páter János és mások.

Adó- és kereskedelempolitika

  • A Habsburgok kibontakozó birodalmi kereskedelempolitikája segítette az osztrák manufaktúraipart, a birodalmi kereskedelmet, s a hitelt nyújtó olasz vállalkozókat és a vállalkozó udvari arisztokratákat részesítette előnyben a magyarországiakkal szemben. A központi hatalom képviselői előjogaikra hivatkozva, de korszerű elgondolások alapján döntöttek, például a bécsi halkereskedő céh esetében, amikor 1650–1661-ben többször megerősítették régi privilégumaikat, viszont a pozsonyi, győri, komáromi kereskedőket elütötték a halfelvásárlástól és a sózott hal jól jövedelmező piacaitól.
  • A másik elgondolásnak mindjárt 1651-ben Pálffy Pál nádor adott hangot, amikor az országos érdekekre hivatkozva tiltakozott a magyar tőzsérek kereskedelmét korlátozó uralkodói döntés ellen. Ez az évek folyamán egyre határozottabb formát öltő elgondolás sok szállal kötődött ugyan még a rendi állásponthoz, de már merkantilista elveket is tükrözött. Nem nemesség, hanem az ország lakosságának kereskedelmi szabadsága mellett foglalt állást. A Magyar Kamara elnöke, Lippay Gáspár 1651 őszén tiltakozása kifejezéséül megírja: soha eszünkbe nem jutott volna, hogy a hazai magyarokat azért kell eltiltani a kereskedéstől, hogy a külföldiek több hasznot vághassanak zsebre. A nádor Győr polgári és cívis lakóinak megélhetését látja veszélyeztetve.
  • 1660 és 1670 között a győri harmincadon 211 958, a pozsonyin 108 396, az óvári harmincadon pedig 178 005 forint jövedelmet mutattak ki.

Hadsereg és társadalom

  • Győr parancsnoka a Haditanács mindenkori elnöke volt, a tényleges irányítást a magyar vicekapitány látta el.
  • A Habsburg-tartományok közvetlen védelmére hivatott és a végvárrendszer nyugati-északnyugati vonalának központjait alkotó Érsekújvár, Győr és Komárom falai között 2100 főnyi császári őrséget tartottak.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

A győri officina Buda ostromához szolgáltatott petárdákat és tüzes bombákat. 1659-től a katonaság élelmezésére Győrött, Komáromban és Pozsonyban nagy kenyérsütő üzemeket hoznak létre.

Parasztkereskedelem, parasztipar

A katonaság igényeit szolgáló paraszti iparosréteg azonban, Győr kivételével, sehol nem fejlődött számottevőre, nem tört ki a jobbágyi kötelékekből, legfeljebb a főkapitány vagy a katonaközösség „földesurasága” alatt nagyobb szabadsága volt. Nem létesültek egy-két segéddel, inassal dolgozó műhelyeknél nagyobbak, s nem látunk példát nagyobb vállalkozásokra sem. Győrben a mintegy ötvenféle iparág művelői, akik kezdetben mint „regimentalattvalók” működtek, a század végére, nem utolsósorban a nagy győri építkezések révén, átléptek ugyan a városi kézműiparosi státusba, viszont itt is szembe találták magukat a nagy kincstári vállalkozásokkal.

Városok, nyitott kapukkal

Győrött a jezsuiták Széchenyi György érsek bőkezűségének jóvoltából 1667-ben kollégiumot, 1684-ben nemesi konviktust építenek. 1687-ben pedig új iskola alapkövét rakják le. 1673-ra befejeződik az 1654. évi tűzvészben elégett ferences templom újjáépítése, és a század végére felépül a karmeliták kolostora.

Kézművesek és kereskedőpolgárok

  • Külföldi utazók Győr városát a királyi Magyarország legélénkebb helységének mondják. Iparosai között az élelemmel, ruházkodással és fegyvergyártással kapcsolatos iparágak művelői vezetnek.
  • Győrött, az ország egyik legfontosabb katonai központjában 1666 után a főleg német betelepülőkből szaporodó üvegesek céhe katonai hatóság alá tartozott. Az üvegesztergályosok és üvegcsiszolók közös céhe 1676-ban a főkapitánytól, Montecuccolitól kapott céhlevelet. Az első tükörcsiszolók között van Sámuel tükrös, aki 1689-ben nyitott műhelyt Győrött. Különben itt a hadsereg és a hadsereget kiszolgáló hivatalnokok éltetik az ugyancsak virágzásnak induló élelmiszeripart.
  • A szerbek néhol külön – rácváros nevet viselő – városrészbe tömörültek, Győrött a magisztrátusra való jogot is megkapták. A Balkánról jött kereskedők gócai olyan városokban alakultak ki, mint Temesvár, Baja, Székesfehérvár, Buda, Komárom, Győr. S noha a Habsburg-államhatalom a jó pénzért kiadott engedélyek ellenére valóságos akadályverseny elé állította a magyarországi városok balkáni származású kereskedőit is, ezek áruikkal 1668-tól Lengyelországba is rendszeresen eljutottak.

A vitézlő rend

Olyan kulcshelyzetben levő, jól felszerelt központi végvárakba, mint Győr és Komárom, nagyszámú német őrség került.

Makkai László

A török kor emberföldrajzi mérlege

Kétségtelen tény, hogy a török kor végeredményben az ország jelentős részében a táj elvadulásával és a magyar népesség pusztulásával jellemezhető, de a két folyamat nem kezdettől fogva, nem állandóan és nem is mindenütt kapcsolódott össze úgy, hogy közéjük mintegy egyenlőségjelet tehetnénk. Márpedig régebbi történetírásunk ezt az egyenlőségjelet alkalmazta azon feltételezés tényként való bemutatásával, hogy az országnak GyőrBudapestDebrecen vonalától délre eső részén a magyar lakosság már a 16. század közepére kipusztult, s a megműveletlen táj elvadult, a korábbi betelepülés során kiirtott erdők helyét most szántók és szőlők helyett gyep, homok és szik foglalta el, mert erdő híján a páratartalom csökkenése pusztaságot s vele extenzív állattartó gazdálkodást hozott létre.

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

  • Még nehezebb helyzetben volt a Balaton vonalának északnyugati folytatásába eső végvárvonal, itt Veszprém, Palota, Tata voltak az előretolt őrhelyek, de a török rablótámadások mögéjük is behatoltak, egészen a Pápa, Győr, Komárom által védett második arcvonalig; lényegében tehát itt is a Rába volt a létbiztonságban élő terület határa. „Ami föld Győr és Esztergom között elterül, a török állandó portyázásai miatt pusztán hever” – írja 1662-ben magyar forrás alapján az akkoriban Európa-szerte elterjedt hollandi Bleau-féle világatlaszhoz mellékelt országismertetés.[2]
  • A Dunántúlon a PozsonySopronGyőr háromszög – a Csallóközzel és Csilizközzel együtt – egyetlen hatalmas ártér volt, mely a korai középkor óta az ősi magyar ártéri gazdálkodás színhelyéül szolgált.

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

  • A királyi Magyarországon az első jezsuita gimnázium 1616-ban nyílt meg Nagyszombatban, majd sorra alakultak továbbiak is: 1626-ban Pozsonyban, 1627-ben Győrött, 1623-ban Szatmáron, 1636-ban Sopronban és Ungváron, 1649-ben Besztercebányán, 1655-ben Trencsénben és Kassán 1662-ben Sárospatakon, néhány más helyen pedig algimnáziumok is.
  • De még a kiváltságosok kevésbé tehetős rétegei számára sem nyílt meg a katolikus gimnáziumokban való tanulás lehetősége másként, mint kegyes alapítványokból fenntartott ingyenes vagy kedvezményes diákotthonok, úgynevezett konviktusok létesítésével. Ilyenek a nagyobb jezsuita gimnáziumok (Nagyszombat, Trencsén, Győr, Kassa) mellett alakultak. Szigorú tanári vezetés alatt állván, a diákönkormányzatnak semmiféle szervezett formáját nem engedték meg, az ájtatossági „kongregációk” is a fegyelmezés eszközei voltak. Ezért a jezsuita és általában a katolikus gimnáziumok, ha a szellemi elit képzésére alkalmasak voltak is, annak csak korlátozott mozgási szabadságot biztosítottak.
  • A lelkészi pályára való előkészítést a papképző szemináriumok szolgálták, a nagyszombati érseki egyházmegyei mellett még egy másik központi is a többi egyházmegye számára, amelyek közül a 17. században egyedül a győri tudott saját lelkészképző intézetet létesíteni. A szemináriumok a filozófiai tanfolyam után még kétévi gyakorlati és morális teológiai képzést adtak a papjelölteknek, de az ellenreformáció erőszakosan gyorsított ütemét nem tudták követni, s ezért egyeseket már a gimnázium retorikai osztályának elvégzése után papságra bocsátottak ki.
  • A nagyszombati egyetem első tanárnemzedékének ilyen, sok helyen (Bécs, Győr, Sopron, Zágráb) megfordult tagja volt Dobronoky György, a század harmadik harmadában pedig Berzeviczy Henrik, egy 1682-ben megjelent latin aritmetikai tankönyv szerzője, Hevenesi Gábor, az itt tárgyalt korszakban még kezdő tanár, később a magyar történeti források neves gyűjtője, valamint a sokoldalú Szentiványi Márton.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

  • A barokk leginkább, de mégsem kizárólag az irodalomban vett fel magyar tartalmi és formai vonásokat. Igaz, a képzőművészetben a szakmai tanultság hiánya nem engedte Zrínyihez vagy akár Gyöngyösihez fogható hazai alkotók fejlődését, sőt a műértő közönség is jóval szűkebb volt, mégis a barokk építészet megjelenése sem időben, sem színvonalban nem maradt el az irodalomtól. A közvetítő természetesen a Habsburg-birodalom nyugati fele volt, de mesterek a barokk szülőföldjéről, Itáliából jöttek hozzánk is. Először templomok épültek a jezsuiták számára, már 1629-ben az Esterházy Miklós által kezdeményezett, a római Il Gesu közvetlen hatását mutató nagyszombati (Antonio és Pietro Spazzo), 1637-ben a győri (Bartolomeo Torre), később – sok más közt – Nádasdy Ferenc alapítványa, a loretói szervita kegyhely és rendház, melynek mestere, Carlo Martino Carlone 1663-ban az első barokk kastélyt is elkezdte építeni Esterházy Pál számára Kismartonban.
  • A barokk illuzionizmus bevezetésével még propagatívabb erejűnek szánták azokat az oltárképeket (Győr, Árpás, amelyeken a koronát Szent István kezéből elfogadó Madonna a törökök (s egyben a protestáns eretnekek!) elűzésében nyújt magyarjainak segítséget. Annál hatásosabbak lehettetek ezek a barokk alkotások, mivel nem hazai kezdők tapogatózásai, hanem jól képzett külföldi mesterek rutinos művei voltak.
  • Korábban még a késő reneszánsz műveltségű katolikus papok is idegenkedtek a jezsuitákhoz fűződő barokktól. Egy győri kanonok a régi stílus feláldozása árán újat építtető Pázmánynak szemére is hányta: „ó jó kardinálisom, lerombolod az oltárokat és azután építesz; te is jezsuita voltál, miért nem maradtál meg annak?”[3]

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

Váratlanul azonban Kara Musztafa ragadta magához a kezdeményezést. Győrnél megállt, leölette a vereség bűnbakjainak kikiáltott magas rangú tiszteket és a budai pasát, majd megerősítette Érsekújvár és Esztergom őrségét, összeszedte még mindig nagyszámú hadinépét, s Fehérváron át Budára ment, maga mellé rendelte a környékbeli várak fegyvereseit, Thököly és Apafi sértetlen, mert a bécsi ostromtól távol maradt seregeivel együtt.

A hanyatló török ereje

A török ellenállás ereje a Duna és Dráva mentén egyaránt megmutatkozott, olyannyira, hogy visszavették Vácot, majd támadást indítottak Győr és Visegrád megvételére.

Hadseregek és haditervek

  • 1686–1687 nagy győzelmeit spanyol és olasz tüzériskolákból kikerült tűzmesterek, hadmérnökök, tüzérek, valamint az 1684-ben felállított dunai flotta készítette elő. A hadseregellátást központi hivatal, a Bécsi Főhadbiztosság intézte nagy adminisztrációval. A háború alatt a Duna és Vág mentén élelmiszerraktárak, sütőüzemek, hajóműhelyek létesültek, és 1685-ben a hadsereg szolgálatában megkezdte működését a győri „tüzérségi officina” (hadiszertár), s minőségi változás jelei figyelhetők meg az egészségügyi ellátás fejlődésében is.
  • Az egyes végvárak magyar őrsége, Győr és Komárom kivételével, az 1680-as évek elején 20–300 fő között mozgott, összességében nem tett ki jelentős haderőt, 1685–1686 nagyobb vállalkozásaiban azonban ugyancsak számítottak rájuk. Nemcsak a kis sellyei végvár katonaságát rendelték Buda alá, hanem Esterházy János vicegenerális vezetésével a győri vár 2500 főnyi magyar őrségét is.

Buda visszavívása

  • A vállalkozás sikerét megalapozó tüzérséget és a sok tekintetben először Buda alatt kipróbált új tűzfegyverek bevetését a spanyol tűzmester, Gonzales tűzmester és a győri tüzérségi officinában előállított, vízzel olthatatlan tüzet támasztó szerszámaiért a Tüzes Gábor nevet kapott nizzai szerzetes irányította.
  • A két ostromtábor – több kísérlet után – július 27-én indított először általános rohamot. A hadiparancs így szólt: „miután a magyar hajdúk a fegyverrel épp oly ügyesen tudnak bánni, mint a törökök, közülük bizonyos számút ki kell válogatni, a gránátosok mellé adni, s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének megmászására felhasználni„.[4] Elfoglalták az esztergomi rondellát, és valóságos lángözönben a déli nagy rondellát. Egy győri magyar hajdú már kitűzte a zászlót, de a török védelem szinte csodákat művelt, és kiverte a keresztény harcosokat a falak közül. Badeni Lajos levele szerint a janicsárok bámulatos vitézséggel harcoltak. Asszonyok és gyerekek is a falakon küzdöttek, aknákat, gránátokat, égő szurokkoszorúkat dobáltak a támadókra, és sikeresen visszaverték a rohamot. A keleti oldalról, a mai Lánchíd budai hídfőjétől, Esterházy János, a győri vicekapitány végváriakkal és hajdúkkal a védők erejét megosztó, úgynevezett álrohamot indított. A várvédők azonban megtudták a tervet, s kemény ágyú- és gránáttüzet zúdítottak a Vízivároson át rohamozó hajdúkra, s mire a falakig eljutottak, minden ötödik támadó meghalt vagy megsebesült. A roham a fővezér szavai szerint a múlt századok összes rohamai között a legkeményebb, a legvérengzőbb volt. Kevés eredményt hozott, a kis győzelem nagy emberáldozatot követelt: 2500 török és 5500 ostromló lelte halálát a falak alatt.

Az új berendezkedés: reformtervek és a központosítás szervezete

Kollonich, az egykori máltai lovag, a győri és bécsújhelyi püspök, a Magyar Kamara elnöke, a Titkos Tanácsban a magyar ügyek szakértője volt, széles körű tapasztalatokkal rendelkezett.

Az adórendszer, a magyar haderő felszámolása és a valláspolitika

Az egységes és működőképes adórendszer kialakulását akadályozta továbbá, hogy több társadalmi csoport vagy réteg teljes vagy részleges adómentességi kiváltságot nyert. Így kaptak Lipót császárnak a Magyar Kancellária útján kiadott levele szerint az ország különböző területein, Buda, Eger, Várad, Komárom, Győr környékén, főleg pedig a Duna–Tisza közén megtelepedett rác és délszláv lakosok vallási és kormányzati különállásuk mellett adómentességet.

Változások a városfalak mögött

  • Lélekszámát tekintve legdinamikusabban Debrecen és Győr fejlődött.
  • Magyar volt Győr lakosságának döntő többsége is.
  • Győr két hatalmassága a klérus és a katonaság, de a kereskedőpolgárok itt is összeházasodnak a vármegyei és a helyi nemességgel.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1703 végén Rákóczi sereggyűjtő hadnagyokat küldött át a Dunán, s a dunántúli szervezkedés vezetői – kisnemesek, végvári katonák, vármegyei tisztek – december 20. körül megtartott pápai gyűlésükön elhatározták, hogy csatlakoznak a szabadságharchoz. Követségük 1704. január 3-án érkezett Bercsényihez, s január 11-én Károlyi Sándor 5 ezer főnyi haderővel átkelt a Dunán. A dunántúli sereg élére a végvári katonasággal szoros szervezeti, családi kapcsolatban levő köznemesek kerültek. A végvárak régi, részben elbocsátott, részben letelepített katonaságának és a fegyvert fogó jobbágyoknak köszönhető, hogy Rákóczi csapatai rövid idő alatt felszabadították csaknem az egész országrészt, a Kemenesaljától Baranyáig, a Vértes hegységtől a Muraközig. Megnyitotta kapuit többek között Veszprém, Székesfehérvár, Rohonc, Kőszeg, Ruszt, Sárvár, Szombathely, Körmend és Szentgotthárd, felkerültek Rákóczi zászlói Tata, Siklós, Simontornya és a Balaton melléki várak tornyaira; ostromgyűrű szigetelte el Győrt, és körülzárták Esztergomot.

Diplomácia és hadsereg

A Magyarországon harcoló császári fősereg a szabadságharc első felében 5–15 ezer fő között mozgott. Emellett azonban Erdélyben 8–10 ezer főnyi haderő állomásozott, a rác határőrvidékről mintegy 20 ezer fegyveres volt bevethető, a mindvégig császári kézben lévő várak: Buda, Győr, Komárom, Lipótvár, Nagyvárad helyőrségei együttesen ugyancsak több ezer főt tettek ki.

A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború

Jávorka Ádám portyáján messze bent az ellenséges hadvonalak mögött, a lakosság segítségével elfogta Ocskay Lászlót, akit a hadbíróság mint a konföderáció árulóját Érsekújvárott kivégeztetett. Halálát a császári hadvezetőség kuruc hadifoglyokon torolta meg: Fodor László brigadérost, Wollfart Ádám János ezereskapitányt és Palkovich Ferenc főhadbiztost Győrött lefejezték, Benedek Tamás hadnagyot és Merin-Lepin Péter francia tisztet felakasztották.

Polgárság és értelmiség

Magyarországon a fejlődésbe lendülő Pest és Buda, a főváros feladatait már százötven éve ellátó Pozsony, a kereskedelmi kulcspozícióban levő Sopron, a visszafoglalt területek gyarapodásnak indult városai, Győr, Esztergom, Székesfehérvár, Pécs Habsburg-kormányzat alatt maradtak.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A győri jezsuiták kollégiumukban 1676-ban nyitottak elemi osztályokat, s a tanulók száma ugrásszerűen megnőtt. A piaristák pedig az ingyenes oktatással hódították magukhoz a nyitra városi iskola tanulóit.

A középfokú iskolák országszerte széleskörűen kiépültek. A protestánsok kollégiumhálózatát megbontotta ugyan az ellenreformáció, de változatlanul nagy a sárospataki, a debreceni, eperjesi, kolozsvári, nagyenyedi kollégiumok kisugárzó ereje. Tanáraik a protestáns államok egyetemein szereztek képzettséget. Tanulóik az ország minden társadalmi rétegéből jöttek. Intézményrendszerük a diákok önkormányzatán alapult. A diákok, tanárok és alapítók közössége „társaságot” alkotott, a társaság törvényeinek a kollégiumok minden tagja alávetette magát. Jellemző például a marosvásárhelyi kollégium törvényeire, hogy a tanulmányait elhanyagoló diákot – tekintet nékül arra, hogy nemesi vagy jobbágyszármazású-e – pénzbírságnak vetették alá. Az iskola tagjai felvételük idején esküt tettek. Az 1680-as években különösen Bártfán, Selmecen, Losoncon, Lőcsén, Nagybányán, Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott működtek kiváló tanárok vezetésével híres gimnáziumok. Figyelemre méltóak a mezővárosok iskolái. A protestáns gimnáziumok és főiskolák oktatási rendje és tananyaga megfelelő alapvetésül szolgált az egyetemi tanulmányokhoz. A protestánsoknak azonban nem volt egyetemük. Néhány kivételtől eltekintve a protestáns köznemesi, polgári és jobbágyszármazású fiatalok külföldön fejezték be tanulmányaikat. A század közepétől kezdve a német egyetemek közül Wittenberg, Halle, Lipcse látott egyre több magyar diákot, de emelkedett a száma az angliai, svájci egyetemeket és főleg az Egyesült Németalföld Köztársaság híres akadémiáit látogató magyar diákoknak is.

Magyarország egyetlen egyeteme, a nagyszombati, a jezsuiták kezében még nem épült ki teljesen, a filozófiai és teológiai fakultás mellett később, 1667-ben nyitott jogi fakultás még alig működött, első nyilvános vitáját csak 1691-ben tartja majd meg. A katolikusok és főleg a jezsuiták az 1670–1680-as években nem az egyetem kiépítését, hanem a középfokú oktatás kifejlesztését szorgalmazták elsősorban A jezsuiták széles körű kollégiumi hálózatukat a nemesi ifjak nevelésére igyekeztek kiépíteni.

A katolikusok ugyancsak a haza határain kívül részesülhettek egyetemi színvonalú természettudományos vagy orvosi képzésben. A katolikus ifjúság, ha a nagyszombati egyetemmel nem érte be, Bécsben, Grácban vagy Rómában folytathatta tanulmányait. Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult. Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be. Erdélyben Apor István még régi módon, a fejedelmi udvarban nevelkedett. Magyarországon már valamennyi katolikus főúr új nevelésben részesült, Bercsényi Miklós, bár katonai pályára készült, elvégezte a nagyszombati egyetemet. A magyar mágnásfiak tanulmányaikat nagyobb európai utazással zárták. Nagy gondot fordított a katolikus egyház a lánynevelést ellátó női szerzetek betelepítésére. A Kisdy Benedek alapította kassai kollégiumot és papneveldét 1687-ben emelték főiskolai szintre.

Az egyházi rendbe lépők a bécsi Pazmaneumban, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricumban szerezték meg a legmagasabb egyházi méltóságra előkészítő képzettséget.

A királyságban és Erdélyben az egyetemi végzettségű réteg száma más országokéhoz viszonyítva kicsiny, a hazai lélekszámbecsléseket és a páratlanul zaklatott időket tekintve viszont figyelemre méltó. Az isko larendszer egyetemet nélkülöző hiányosságából előny is származott: OxfordUtrechtBaselRóma vonalával körülkerítve, Európa csaknem minden szellemi központjából hoztak haza tudást. A társadalom egyes rétegeiben a tanultságnak nagy volt a becsülete. Nemesek, főurak, polgárok rendkívül sok alapítványt tettek szegény és tehetséges ifjak hazai vagy külországbeli iskoláztatására. Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

A királyságbeli és erdélyi könyvnyomtató műhelyekből – a külföldi nyomdákban megjelent magyar nyelvű könyvekkel együtt – az 1650–1680-as évek között évtizedenként átlagban körülbelül 500 könyv került ki. A változásra jellemző, hogy 1690–1700 között összesen 738, 1700–1711 között összesen 833 könyv jelent meg. 1681 és 1690 között összesen 11 nyomdában adtak ki könyvet. Bártfán és Lőcsén polgári vállalkozócsaládok keze alatt működött nyomda: Brewer János és Klösz Jakab lőcsei nyomdász Hollandiában szerzett szakmai gyakorlattal vezette műhelyét. Szeben, Debrecen, Brassó városi nyomdát tartott fenn. Debrecen városi nyomdájának vezetését 1676 óta Rosnyai János, képzett sárospataki tipográfus vette át. A kassai nyomda a jezsuitáké. Buda visszafoglalása idején sem Erdélyben, sem a királyságban nincs a korabeli értelemben vett központi, országos nyomda. A 17. század utolsó harmadára a legmagasabb egyházi és állami támogatást élvező, jezsuita vezetés alatt álló nagyszombati nyomda nyert országos feladatkört. A nagyszombati egyetem birtokába került nyomda papírkészletét korábban a gróf Pálffy család bazini malmából biztosította, a század végére szerzett saját papírmalmokat. Elöljáró alá rendelt factora nyomdászok, inasok, formametszők, példametszők seregével dolgozott. Több magyar és bécsi rézmetszőt, fametszőt, könyvkötőt dolgoztatott. Az egyetem épületével együtt a nyomda épületét is kibővítették. 1680-tól felújították betűanyagát, cirill betűkkel is felszerelték, és Bécsben bizományos könyvkereskedőt tartottak. Az „Akadémiai Nyomda”, a Typis Academicis impresszumot használó nagyszombati nyomda a török kiűzése idején a – a kor fogalmai szerint – már korszerű üzem, officina volt. Kiadványai az akkori legjobb európai színvonalon készültek.

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse. Kolozsvárott kiváló tipográfus működött: Veresegyházi Szentgel Mihály, Hollandiából hozott betűkkel, javarészt magyar könyveket nyomtatott, tizenhat év alatt száznál többet. Korszerű nyomdaofficínát azonban csak 1689 után próbált Tótfalusi Kis Miklós nagy tehetséggel és néhány karteziánus támogatásával létesíteni. Vállalkozása korszerűségben a nagyszombatin is túltesz majd. A nagyenyedi kollégium egykori neveltje 1680-ban ment ki Hollandiába, és kitanulva a betűmetszés és a könyvnyomtatás mesterségét, 1686-ban amszterdami nyomdájában kiadta a Zsoltárokat 4200 példányban. Könyveinek szedése, nyomása, kötése Európa legjobb nyomdáiéval vetekedett. Az első magyar nyomdász, aki angol, toscanai, grúziai megrendelésekre dolgozott.

A kiadványok példányszámáról kevés ismeretünk van: a Bibliát 3–4 ezer példányban nyomták, ezenkívül a kalendáriumok láttak napvilágot nagyobb, valószínűleg többezres példányszámban. Különben általában nagyon kis, ötven és néhány száz közötti példányban jelentek meg a könyvek. A könyv előállítása drága, a nyomtatás üzleti vállalkozás.

Feltűnik az új olvasóközönség, növekszik a nőknek ajánlott magyar könyvek száma, és a tömegvásárlásra szánt, ponyván terjesztett egylapos nyomtatványok, képkiadványok is szaporodnak.

Mátyás király világhírű Corvinájának néhány darabját 1686. szeptember 3-án – a kifosztott török főiskolai könyvtár töredékeivel együtt – Marsiglí mérnökezredes szedte össze a katonáknak szabad prédára engedett Budavárban, és Bécsbe küldte.

A Mohácsnál összeomlott magyar állam könyvkincsének mararadékát Pozsony, Nagyszombat, Győr egyházi intézményei, kolostorok, apátságok, zárdák, káptalanok kódexekben és ősnyomtatványokban gazdag tékái mentették át.

A könyvkultúrában döntő változást hozó reformáció emlékét a különböző kollégiumi könyvtárak őrizték, ezek meglehetősen zilált állapotban érték meg a 17. század végét. Tolna 16. századi mezővárosi könyvtárát a visszafoglaló háborúk söpörték el. Sopron evangélikus gimnáziumának 16. századi humanista irodalomban is gazdag könyvtára az 1672–1674. évek megpróbáltatásai következtében széthullott, de 1682-ben az újra megnyíló gimnázium új könyvtárat létesített. Az ellenreformáció térnyerése ellenére a sárospataki, eperjesi főiskola töredékesen, Beszterce gimnáziuma viszonylag épen mentette át könyvtárát. Debrecen az 1550-es években a középkori ferences téka gyűjteményéből alakított kollégiumi könyvtárát másfél ezret meghaladó jelentős gyűjteménnyé növelve vitte át az új századba.

A nagy jövő előtt álló nagyszombati egyetemi könyvtár – a török kiűzése idején közel 10 ezer kötetével – az ország legjelentősebb könyvtára volt. A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette. Az ellenreformáció templom- és iskolafoglalásaival a protestáns könyveket a rohamosan gyarapodó rendi és kollégiumi könyvtárak állományához csapták. Így Pozsony evangélikus líceumának könyvtára 1672-ben a jezsuiták birtokába került, s noha a gimnázium 1681-ben újra megnyitotta kapuit, könyveit továbbra is a jezsuita kollégium igen jelentős könyvtárában őrizték. Emellett a pozsonyi jezsuita rezidencia külön könyvtárral, a jezsuita gyógyszertár orvosi és gyógyászati szakkönyvgyűjteménnyel indult az új századba. Sopron, Sárospatak, Kassa jezsuita kollégiumi könyvtárai részben ugyancsak a református és evangélikus gimnáziumok és főiskolák könyveivel növelték meg a századfordulón már tetemes könyvállományukat. Az erdélyi és hódoltsági városok és mezővárosok különböző felekezetű egyházi és iskolai könyvtárai sértetlenül élték meg az új századot, miként Besztercén, Nagybányán, Gyöngyösön. Győrött a jezsuita kollégiumi könyvtár mellett Széchényi György alapítványából szervezték meg a papnevelde, az első intézményes egyházmegyei könyvtár alapját.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

Erdélyben a pietista elvek különösen Kolozsvárott és a szászok között terjednek. 1690-es években már a Dunántúlon is hirdetik, Győrött Torkos András, akit Bél Mátyás és Bárány György mellett a pietizmus legfőbb hazai képviselőjének tekintettek, s mások, mint például a nagyvázsonyi Hegyfalusi György.

Tudományok

Batthyány Ádám Mars politicus (1690) és Forgách Simon ezredes, majd győri vicegenerális Projectum az ország conserválásáról (1698–1699) című műveikben az önálló magyar hadsereg megszervezésével vélték ellensúlyozhatónak az idegen abszolutista hatalom erejét.

Történetírás, nemzeteszmék

A győri polgárcsaládból származó Brenner Domokos kanonok az emigrációban írta meg a szabadságharc történetét franciául (Histoire des révolutions de Hongrie. Hága, 1739). Főleg a hadi események és a béketárgyalások történetét tekinti át, a szabadságharcot a nemzeti történelem kimagasló eseményének ábrázolja.

Művészetek

Győrött 1688-ban Mária-szobor hirdeti Buda visszafoglalásának emlékét. Sopronban 1695-ben és 1701-ben emelnek Szentháromság-szobrot. Pesten a városi tanács az 1691-i pestisjárvány emlékére Szentháromság-szobrot, Budán 1703-ban Jónás Mátyás üvegesmester a mai Jakobinusok terén Mária-szobrot állíttat. Jelentősebb az 1690-ben létesített alapokra 1706-ban emelt Szentháromság-szoboremlék: az oszlop tetejét díszítő szobrot Kollonich ajándékozta a városnak, a többi már Budán letelepedett mesterek – Venerio Ceresola, Bernardo Feretti, Francesco Giuseppe Barbieri – munkája. Majd a budai városi tanács 1709-ben a pestisjárványtól való megszabadulásra újabb Szentháromság-szoboremlékről határozott, és ezt, a város első jelentős szobrászati értékű alkotását, 1710–1711-ben Hölbling János építőmester, Vogl Konrád kőfaragó, Barbieri, majd Unglich Fülöp kismartoni mester közösen készítette.

A világi építészet súlypontja a nagybirtokra és a városokra helyeződött. Esterházy Pál Fraknón építkezett, 1687-ben a nádor lovas szobra került a kastélyra, s még 1696-ban is számos kőfaragó, szobrász, soproni mester és egy Pallas nevű stukkátor dolgozott az épületen. brunóci (Nyitra vármegye) várkastélyát 1687–1695 között építtette át egyemeletes, lakályos rezidenciává. Az aulikus nagybirtokos új életformáját szolgálta Savoyai Eugén 1702-ben Ráckevén Johann Lucas von Hildebrandtnak, az ausztriai német barokk egyik legjelentősebb mesterének tervei szerint épített kastélya. Korszakunkra épült újjá a csáktornyai kastély, a Zrínyiek törökellenes harcainak emlékét idéző, 1680 körül készült festményekkel. Az elhanyagolt és leromlott birtokait elfoglaló II. Rákóczi Ferenc a sárospataki és a nagysárosi kastélyt tette lakhatóvá, s nagy gonddal hozatta rendbe a háromemeletes ecsedit. Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyát 1694-ben állították helyre.

A köznernesek ugyancsak igyekeztek korszerűsíteni kúriáikat és kastélyaikat. A dunántúli boltíves, tornácos köznemesi kúriák első emléke a sümegi Cseh László-féle tornácos ház. Klobusiczky Ferenc 1686-ban emeletet húzatott zétényi (Zemplén vármegye) kastélyára. Orosz Pál 1690-ben Ispán Ferenc egykori igen szép mikóházi kastélyát restauráltatta. Szirmay István pazdicsi (Zemplén vármegye) kastélyának főtermét Metzner Ézsaiás eperjesi festő keze alól kikerült történeti festmények ékesítették. A szabad királyválasztás történeti jeleneteit ábrázolták a Perényi család nagyszöllősi kastélyának festményei.

Az Esterházy Pál fraknói kastélyában elhelyezett nagyméretű kompozíciók a család tagjainak török harcait ábrázolják. A kismartoni kastély freskói a mitológia és a magyar múlt jeleneteivel, ókori hősök és magyar királyok képeivel és a Szent Korona középkori országainak allegorikus ábrázolásával a régi nagyság, a magyar állam eszmevilágát sugározzák.

A városok arculatát a polgárság és az intézmények építkezései formálták. Sopron most kapta meg barokk jellegét. A lőcsei Spillenberg-ház az átmeneti stílus emléke (1683). A pesti és a budai városházát 1702–1710 között helyi mesterek építették. Pest-Pilis-Solt vármegye már 1695-ben megépíttette vármegyeházát Pesten. Nagyobb szabású kincstári építkezés volt az 1686–1696 között épített budai fegyvertár (Zeughaus). Széchényi György érsek 1692-ben létesített alapítványt rokkant katonák otthonára, a pesti invalidusház, a kétezer személyt befogadó épület alapjait azonban csak 1717-ben rakták le Anton Erhard Martinelli vezetésével, valószínűleg Josef Emanuel Fischer von Erlach tervei szerint.

Rákóczi állami építészeti terveit nem tudta megvalósítani, energiáit a katonai célok, várerődítési munkálatok kötötték le 1704–1710 között.

A városok helységük eseményeinek megfestésére adtak megbízást, miként Eperjes és Somorja. Új, a kolozsvári unitárius diákok magyar társasága köréből ismert szokás, hogy újév, születés, névnap, esküvő alkalmából képíróval festetett emléklappal (charta pictore picta) tisztelik meg az ünnepeltet. A korszak legkiválóbb magyar művésze, az eperjesi születésű Bogdány Jakab Londonban élt, Anna királynő udvari festője volt.

Az új magyar állam fejedelmi udvarában két jeles művész tehetsége ért be. Mányoki Ádám először 1708-ban Sárospatakon, majd 1712-ben Danckában festette meg Rákóczi arcképét. Ez a piros tetejű kucsmás képmás nemcsak a magyarországi, hanem a 18. század eleji európai portrépiktúrának is kiemelkedő, kivételes teljesítményű alkotása. Mányoki ecsetje alól került ki később Ráday Pál portréja és felesége, lánya egész alakos képe. Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Sréter János, Pekry Lőrinc, Károlyi Sándor és feltehetően Bottyán János egykorú olajfestményeinek mestere ismeretlen. Ugyancsak ismeretlen művészek alkotásai a szabadságharc csatajeleneteit és Rákóczi követeinek portai fogadását megörökítő olajfestmények.

Magyarország visszafoglalása az európai éremművészetet néhány évre ellátta témával, de magyarországi alkotást csak egyet ismerünk. Warou Dániel Rákóczi megbízásából három emlékérmet készített. Az első, az 1705 tavaszán a szabadságban megindulásának emlékére vert érem, Rákóczi jobbra néző mellképének hátlapján Libertast ábrázolja. a másdik az 1705 novemberére tervezett erdélyi fejedelmi beiktatásra készült, a harmadik pedig a szécsényi országgyűlés vallástörvényének emlékére.

A rézmetszet kikerült a könyvek lapjairól, és kép, röplap, képújság formájában önállósult. Illusztrált és politizált, tájékoztatott, nevelt és befolyásolt. A Nosce te ipsum felirattal és magyar verssel ellátott nyomtatvány valószínűleg felvidéki nyomdából került ki (1689), képe, az emberfejű madár és állattestű szfinksz az egyetemes emblémakincsnek egyetlen ismert, ponyvára került kultúrterméke. A ponyván árusított metszetnyomatok másik nagy csoportját a kegyképek alkották. Sokat a nagyszombati nyomdában nyomtak, ahol a század végén egyre több rézmetsző tűnt fel, Bécsben is készültek dúcok, Esterházy Pál udvari rézmetszőt tartott, Greischer Mátyást. A magyarországi események külföldi rézmetszők sokaságát foglalkoztatták.

A rézmetszetek sorozatából tömeghatásukkal emelkedtek ki a kalendáriumi címlapok. A magyar barokk művészet leggyakrabban használt, a Patrona Hungariae-gondolatot kifejező képe először Hevenesi Gábor Ungaricae Sanctitatis Indicia] című életrajzgyűjteményében 1692-ben látott napvilágot, J. Schott, Nagyszombatban is dolgozó bécsi rézmetsző alkotása: István király felajánlja a koronát Szűz Máriának. A Habsburg-kormányzatot bíráló képi ábrázolások új hullámát Thököly harcai hívták életre, a metszetek külföldi művészek alkotásai voltak. 1690-ben jelent meg a Nádasdy, Zrínyi, Tattenbach és Frangepán arcképét reneszánsz virágmintákkal keretbe foglaló lap. A törököt kiűző háború magyar társadalmát örökítették meg Ernst Burchard von Birckenstein hadmérnök metszetei. Valószínűleg a magyar társadalom életéről forrásértékű zsánerképei miatt lett a századvég legnépszerűbb könyve: 1686–1699 között összesen öt kiadása jelent meg.

Rákóczi szolgálatában nem állott rézmetsző, felismervén azonban a műfaj nagy jelentőségét, Mányoki Ádámmal külföldön akarta elsajátíttatni a rézmetszés tudományát. A nagyszombati, a koroncói ütközetet, az ónodi országgyűlés véres jelenetét és Nagymajtényt külföldi mesterek metszették rézbe. A bécsi Historischer Bildersaal közli Sopron ostromát, Kökényesdi László követ fogadását, a turóci követek ónodi tragikus végét, Bezerédj és Ocskay kivégzését. A Rákóczi-szabadságharc ihlette meg Rugendas augsburgi rézmetszőt. S. Thomassin párizsi sculptor regius az európai uralkodók képeit ábrázoló rézmetszet-sorozatába illesztette Rákóczi balra néző mellképét.

Az iparművészetre jellemző volt, hogy az egyes művészeti ágak között a tömegcikkekre kezdett áttolódni a hangsúly. Az ötvösművészet irányát a megrendelők szabták meg: a főurak, az egyházak és főleg a főpapság Stílusát pedig már a századfordulón az európai ötvösművészet központjának számító Bécs növekvő vonzereje alakította. Pozsony, Nagyszombat, Vác, Győr, Magyaróvár, Székesfehérvár ötvösművészetének a háború és az újonnan berendezkedő egyház igényei adtak újabb lendületet. Kissolymosi Gyergyai Mihály ötvöskönyveinek egyik mintagyűjteménye szerint a kolozsvári, debreceni, kassai ötvösök között szoros kapcsolat volt. A kor legkiválóbb erdélyi ötvösművésze, a Felső-Magyarországról származott szebeni Hann Sebestyén kiváló technikai tudás és fantáziagazdagság jellemezte művei ékesen bizonyítják a magyarországi barokk ötvösművészet magas színvonalát. A Rákóczi-hadsereg tisztjei főleg Selmec-, Beszterce- és Körmöcbánya ötvöseinek adtak munkát. Rozsnyói mester munkája a Lányi Pál nevével, virág- és gyümölcs-vésettel díszített, aranyozott ezüst gyümölcsöscsésze (1703).

A század végén kedveltek lesznek az ón-, az üveg, a réz- és a cserépedények. A marosi református egyházmegye adomány-jegyzőkönyvéből világosan kitűnik az új tendencia: az arany- és ezüstedények megritkulnak, inkább óntányért, ónkannákat adományoznak. Köznemesek és polgárok holmijai között sokféle rézholmi, például írókészlet, üst, gyertyatartó stb. ugyancsak gyakran előfordul.

A habán kerámiák között az aratócéh emblémájával díszített korsó, a szabócéh-jelvényekkel kifestett palack (1698), a fazekascéh jelvényeit viselő céhkancsó polgári megrendelőkre vall. A figuratív ábrázolás korai emléke az 1698-as évszámot viselő, kuruc vitéz és szőlőfürt motívumával ékesített ónmázas palack.

Agyagiparunk a habán kerámiával egybetartóan, annak hatásaival átjárva fejlődött. A 17. század végére kialakultak regionális körzetei: az alföldi, a dunántúli, a felvidéki és az erdélyi fazekasság. A szentesi és a mohácsi máz nélküli feketeedények sajátos technikai eljárása török hatásra tekint vissza. A kalotaszegi fazekasság névjeles, évszámos, sajátos díszítéssel gazdag kályhacsempéi a forrásanyagban 1698-tól kimutathatóak.

Üvegművességünk olasz, cseh, sziléziai hatásokat magába építve, a habánok és a korabeli népies fazekasság hatását hordozva érkezett el a manufaktúraipar küszöbére. Úri és parasztüvegeink egy részét valószínűleg habán iparosok látták el díszítő festéssel, s a porumbáki üveg változatos formájú termékeiben ugyancsak az újkeresztény iparosok hatása ismerhető fel. Az úri és a parasztüveg a 17. század utolsó negyedében különült el egymástól.

A színes zománcfestéssel díszített üveg legszebb emléke a Felső-Magyarországon készült, ónkupakos, pincetokba való palack, virágbokrétával, a leveles ágak között az Andrássyak címerével és 1696-os évszámmal. Erdélyi hutából került ki a 17. század végén a fehér-fekete zománcfestésú, virággal és a kétfejű sas császári címerével ékesített gyömbértartó és a 18. század elején készült, csavaros, ónkupakos, rózsa, szegfű, tulipán díszítésű palack. Az európai üvegművesség új korszakát jelző gravírozás, csiszolás, aranyozás 17. századi megjelenésével csaknem egyidejűleg tűnt fel a hasonló díszítő eljárás a magyarországi és erdélyi üveghuták készítményein is. Mikes Mihály 1693-ból való palackja kristálytiszta anyagával, gravírozott, aranyozott díszítésével az erdélyi üvegművesség magas színvonalát és a kristálystílus hatását mutató átmeneti forma. A metszés új üvegfajtát igényelt, az ólomüveget. II. Rákóczi Ferenc fedeles kancsója, mely tizenkét oldalára hasábosan csiszolt testű, gravírozott és tűzaranyozott ezüstkeretbe van foglalva, a kutatók feltételezése szerint valamelyik Rákóczi-hutában készült. Nevezetes az erdélyi, 1685-ös évszámjelzéssel, Bethlen-címerrel és G. B. monogrammal ellátott, ún. jégüvegből való palack. A dunántúli és a felső- magyarországi üveggyártás alkotásai a velencei hatást tükröző, főleg templomok számára készült, színes üvegcsillárok. A legszebb a Zboró melletti Sztebnikhután készült, kehelyszerű gyertyatartóval ellátott csillár.

A művészi vasöntésnek Európában a 17. században már kibontakozó gyakorlatára Magyarországon és Erdélyben halvány nyomok utalnak: Apor István, a csíki vashámor bérlője Bécsből hozatott vasöntő mintákat. A hagyományosan művészi színvonalú harangöntés díszítő motívumai országrészenként változóak.

A fémöntő művészet sajátos, kor követelte iparága a fegyvergyártásban, az ágyúdíszítésben érvényesülhetett leginkább. II. Rákóczi Ferenc ágyúit a Pro Libertate jelszóval övezett Magyarország címere, valamint Rákóczi és Erdély egyesített címere díszítette. A vaskovácsművesség jeles darabjai kerültek ki a lakatgyártók keze alól. Hartel János erdélyi puskaműves keréklakatos puskáinak lakatlemezét Szent György vésett képe díszíti. A századfordulóra a tömeg- és mindennapi használatú szablyák egyszerűbbek lesznek, a díszszablyák viszont gazdag nemesfém díszítést kapnak, miként azt a korszak nagyszerű fegyver- és ötvösmestere, a kolozsvári Kapustrán Tamás kezéből kikerült kardok bizonyítják. A torockói vasmunkák között igazi remekművek találhatók; főleg díszes ajtózárak és -húzók, egyszerűbb vagy barokkos, kosár formájú ablakrostélyok. A korszak legnépszerűbb fémipara a rézművesség. Az iparág történetileg is nevezetes, szép formájú monogrammokkal díszített darabja II. Rákóczi Ferenc rézbölcsője.

A jellegzetesen városi, polgári művészetnek tekintett ónművesség alapformáit a reneszánsz teremtette meg és a barokk fejlesztette tovább. A kor mesterei Sopronban Schrick András, Győrött Nicolas Hoff Röder voltak.

Ember Győző

Az 1751. évi országgyűlés

Az országgyűlés utolsó szakaszában az alsóházban heves viták zajlottak le négy város: Győr, Komárom, Zombor és Újvidék ügyében. Mária Terézia szabad királyi városi rangra emelte őket, a rendek azonban vonakodtak törvényesíteni az uralkodói elhatározást, mert nem akarták a kormánypárti szavazatok számát – a városok mindig az uralkodó oldalán állottak – négy újjal növelni. Ezek a viták Mária Teréziát nagyon elkeserítették, tekintélyének sérelmét látta bennük, és augusztus 27-én szentesítvén a törvényeket, szemrehányó szavakkal bocsátotta el a nála tisztelkedésre megjelent rendeket.

Marhakereskedés

A forgalom nem korlátozódott a magyarországi marhára. Erdélyből, a román vajdaságokból, bolgár és szerb területekről magyar földön át vezetett az állat útja a nyugati fogyasztó felé. Az odavaló kereskedők hazájukban vásárról vásárra járva vásároltak. Csordáikat azután magyar területen, Békés, Zaránd, Csanád, Arad megyékben, a temesi vidéken a földesuraktól bérelt pusztákon javították fel. Általánosan jellemző a kor állattartására, hogy a tenyésztő megmaradt a rideg tartás mellett, a hizlalást a kereskedő végezte. A javítás egész évig is eltartott. A feljavított állatok a következő év tavaszán kerültek magyar kereskedők kezére. Ritkán jutottak el a szegedi, kecskeméti, pesti, legfeljebb a váci nagyvásárra, az átvétel rendszerint a feljavítás helyén történt. A magyar kereskedők azután magyarországi állatok keverésével javították az idegen gulyákat. Az ország nyugati részén, főleg Mosonban és Győrben társulatokba tömörültek. A puszták láncszerű sorát bérelték. Az idegen, feljavított gulyákat az első kézből vásárolt hazai rideg csordákkal együtt legeltetve és hizlalva, lassan hajtották egyik bérletükről a másikra nyugat felé. Fő piacuk Bécs volt, a távolabbi kereskedés kiindulópontja, de más irányban is hajtottak ki állatokat, elsősorban Morvaországba és Belső-Ausztriába.

Kosáry Domokos

Katolikus expanzió

A győri püspökség négy Sopron megyei főesperességének eleve kiépültebb területén a plébániák száma időszakunkban 93-től 113-ra, vagyis több mint 20%-kal nőtt. A kormányzat az egyházi apparátus e részét különös mértékben igyekezett anyagilag is támogatni. III. Károly ismételten biztatta a püspököket új parókiák alapítására, a nagyobbak felosztására, templomok, iskolák építésére. E célt követte a lelkészpénztár (cassa parochorum) alapításával (1733) is.

Az udvarnak a püspöki kinevezésekre, természet szerint, igen nagy befolyása volt. De azok körét, akikből választhatott, az adott társadalmi és politikai viszonyok korlátozták. Különös előnyben részesültek a magyar főúri családok tagjai, akik rokonságuk megsértése nélkül nehezen voltak mellőzhetők. Az udvar eleinte, III. Károly alatt, nemegyszer adott magas egyházi posztokat olyan külföldi uraknak is, akiknek kegyet akart osztani. Az esztergomi érseki széken 1707–1721 között Keresztély Ágost szász herceg és bíboros, egyben győri püspök ült.

A protestáns egyházak

Az evangélikus egyházon belül megújulási mozgalomként, az ortodoxiával szemben, mint említettük, már a 17. század vége óta a pietizmus érvényesült. Először főként a dunántúli kerületben, ahol Győrben talált központra. Torkos András (1669–1737), Vásonyi Márton (1688–1737), Bárány György (1682–1757), Sartorius Szabó János (1695–1756) lelkészek, tanárok nevét emelhetjük ki azok közül, akik német pietista munkák magyarra átdolgozásával és bibliafordítással foglalkoztak.

Közép- és felsőoktatás. A jezsuiták.

A jezsuita iskolák, beleértve a legfelsőbbet is, mind egy szinten kezdődtek, de nem mind emelkedtek egyformán magasra. Kezdő osztályokat két, grammatikai szintű középiskolákat további hat helyen tartottak fenn. Teljes és nagyobb létszámú gimnáziumuk 19 városban működött. Legfőbb középiskoláik azonban felsőoktatási intézményeik keretén belül működtek. A budai és a győri akadémiák összevont filozófiai és teológiai tanfolyamokkal egészítették ki a gimnáziumi tanulmányokat.

A protestáns iskolák

Időszakunk végén, miután a kormányzatnak a győri gimnáziumot, egykor a pietista törekvések egyik központját is sikerült felszámolnia (1749), az evangélikusok kezén 22 kisebb, grammatikai fokozatú, 8 ennél valamivel magasabb szintű és 5 nagy, teljes líceum (vagyis gimnázium), összesen tehát 35 „latin” tanintézet maradt, főleg az északi, részint a nyugati megyékben, a diákok ellátásáról gondoskodó kisebb-nagyobb „alumneum”-ok kíséretében.

Cenzúra, nyomdák, könyvek

Bizonyos kárpótlást jelentett egyrészt az, hogy a hazai pietisták külföldön, Halléban, Jenában, Lipcsében is nyomtathattak könyveket, másrészt pedig az, hogy időszakunkban itthon is létrejött már néhány olyan polgári vállalkozásszerű nyomda, amely nemcsak a katolikus, hanem a protestáns megrendelőknek is rendelkezésére állt. Ilyen volt a Royer-nyomda Pozsonyban, a Streibig-féle Sopronban majd Győrben, vagy a Landerer-féle Budán (1724).

Ének, zene

Győrben, miután 1743-ban szabad királyi városi rangra emelkedett, a zenekarról – kegyúrként – a város gondoskodott.

A kép, főként újabb kutatások eredményeként, máris gazdagabb annál, amit a 18. századról feltételeztek. Sopron példája pedig, amelyet alátámaszt más szabad királyi városoké is Kőszegtől Lőcsén át Kassáig és Eperjesig, ezen is túlmenve azt mutatja, hogy az ilyen típusú városok, tehát a polgári magistratusok, olyan saját szerződéses ”toronyzenészeket” tartottak, akik hivatásos zenészként működtek, és az egyházi vagy éppen iskolai zenét is kiegészítve, felváltva egymás után szerepeltek katolikus vagy evangélikus templomokban meg színielőadásokon. A zenei élet, érthető módon, különösen élénk volt ott, ahol, mint Pozsonyban, ez a városi polgári meg a főnemesi rezidenciális zene találkozott.

A zenei élet e változatai többé-kevésbé kapcsolódtak a helyi egyházi és iskolai zenéhez. A katolikus egyházi zene olasz-német orientációjáról és jó színvonaláról tanúskodnak például a győri jezsuita zene- és énekkar kottái és más kéziratos gyűjtemények.

Képzőművészet

Az ország megkíméltebb zónájában, Pozsonyban, amely ekkoriban még a politikai és kulturális élet központja volt s az országgyűlések színhelye, díszes, kétemeletes főúri paloták épültek (Esterházy, 1740; Balassi, 1754–1762; Grassalkovich, 1760). A királyi várat az udvar megbízásából Franz Anton Hillebrandt (1719–1797) alakította át (1760–1765). Sopron szerényebb formák között e közeli példát követte. Ebből az időből való egyebek között a városháza, meg néhány régebbi épület, így a Storno-ház homlokzata. Győrben pedig, ahol a barokk homlokzatú, sarokerkélyes háztípus vált otthonossá, a barokk városháza és a bencés Apátúr-ház (1742).

Az elpusztult országrészek újjászülető városai közül Pesten a mai belváros szerény akkori épületei közül valósággal kiemelkedett az úgynevezett invalidusház (a Fővárosi Tanács ma is impozáns otthona), amely rokkant katonák számára épült, Széchényi György érsek alapítványának felhasználásával, egyben mint a császári ármádia hatalmának jelképe is. 1716-ban kezdték el, 1727–1737 közt épült A. E. Martinelli irányítása alatt. Az akkoriban épült pesti magánpaloták közül a mi korunkra már csak egy maradt: a Mayerhoffer András (1690–1771) kőműves céhmester által befejezett Péterffy-ház, mai nevén Kriszt-ház. Budán a barokk polgári építkezés emlékét őrzi a zárt sarokerkélyes régi városháza, amelyet Venerio Ceresola császári építőmester kezdett el a 17. század végén, majd a helyi Hölbling János fejezett be 1714-ben. A budai királyi palota újjáépítésének hosszú és változatos folyamatában bizonyos fokig az udvar és az öntudatosabbá váló magyar rendiség versengése is kifejeződött. Az egykori palota romos falait 1714-ben kezdték a Haditanács rendeletére részben lebontani s a törmelékkel az árkokat betölteni, illetve részben egy új, kétemeletes palotává kiépíteni, 1715–1723 közt Fortunato Prati irányítása alatt. A félbehagyott építkezés folytatását az 1740-es években a magyar rendek szorgalmazták, hiszen Buda az ő szemükben az ország régi központja, önállóságának jelképe volt. Mária Terézia hozzájárult a vállalkozáshoz azzal, hogy a költségeket a megyék és városok adományaival fedezzék, mely utóbbiak azonban rövidesen elapadtak. Ezután ismét az udvar vette át a kezdeményezést. Az új munkálatokat 1749-ben kezdték a francia Jean-Nicolas Jadot udvari főépítész tervei szerint, amelyek azután a továbbiak során több ízben módosultak. Utána az irányítást Nicolaus von Pacassi, majd 1760-tól F. A. Hillebrandt, a kivitelezés vezetését Oraschek Ignác vette át. Közben a budai várnegyedben több főnemesi palota is épült (Batthyány, 1744; Erdődy, 1749). A szomszédos Óbuda mezővárosban 1746–1757 közt építette a Zichy-kastélyt Jäger János Henrik építőmester.

A megyei székhelyeken – részben mezővárosokban – az udvar rendeletére kezdtek végre új, állandó megyeházákat emelni. Az első és igényesebb ilyen épületek közé tartozott Zala megyéé, amely Donato Felice Allio bécsi olasz építész tervei szerint 1730–1732 közt épült Zalaegerszegen. A legszebb megyeházát azonban Egerben építette Matthias Franz Gerl (1712–1765), kétemeletes homlokzattal, Fazola Henrik művészi vasrácsaival (1761).

A püspöki székhelyeken egyébként is jelentős építkezés folyt. Egerben ekkoriban (1758) épült a kispréposti palota. Székesfehérvárott az egyemeletes, ívelt oromzatú városháza. Nagyváradon a püspöki palota építését 1762-ben kezdte el F. A. Hillebrandt. Erdélyben Kolozsvár lett az új építészeti törekvések első, jelentős központja. A század közepén kezdett azután melléje felzárkózni Marosvásárhely, amelynek piacterén 1759-1772 közt építették a Tholdalagiak a francia származású Luidor János tervei szerint Erdélynek talán legszebb rokokó városi palotáját.

A kifejezetten egyházi rendeltetésű építészet ennél is jelentősebb volt időszakunkban. Elsősorban természetesen a katolikus egyház részéről, amely nagy anyagi erők birtokában és a hatalom támogatása mellett a művészet eszközeit is messzemenően igénybe vette. Egymás után épültek az új barokk templomok, amelyek hálózata gyorsan terjedt délkelet felé. Eleinte a szerzetesrendek és mindenekelőtt a jezsuiták vitték a fő szerepet a templomok építésében és belső terének új, dekoratív kiképzésében. Fényűző anyagok alkalmazásával, márvánnyal, aranyozással, gazdag stukkódíszekkel, oltárokkal, szobrokkal, képekkel olyan Összhatást értek el, amely valóban képes volt lenyűgözni az embereket. Eger 1717–1734, Kolozsvár 1718–1724 közt kapott új jezsuita templomot. Az egri az évtizedeken át, haláláig ott élt Giovanni Battista Carlone műve volt, akár a debreceni Szent Anna- (1721) vagy a miskolci minorita templom (1729). Az eperjesi ferences templomot (1709–1718) egy kassai magyar mester, Tornyossy Tamás építette. A mesterek többsége azonban osztrák-német volt. Közülük a tiroli Martin Wittwer szerzetes építész alkotta meg a győri karmelita templomot (1721–1729), ő tervezte a győri kálvária épületeit, a pannonhalmi apátság barokk épületszárnyait, a zirci cisztercita kolostort, meg a tihanyi apátsági templom homlokzatát és a már halála után elkészült pápai pálos templomot.

Heckenast Gusztáv

Textilipar

A kékfestés 17. század végi soproni és győri kezdetek után a 18. század derekán terjed el, elsősorban Nyugat-Magyarországon, egyelőre kisipari keretek között.

H. Balázs Éva

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

Niczky Józsefnek már 1784 őszén megírja II. József, hogy – kímélendő a parasztot és a polgárt – a katonákat kolostorokban, konviktusokban, szemináriumok épületeiben kívánja elhelyezni. Főként Győr, Kassa, Eger városát jelölte meg az uralkodó, amikor egyben azt is jelezte, hogy a felsőoktatás központjává Pestet teszi.

A vármegye felszámolása. A kerületi bürokrácia.

Haladjunk sorjában a megyecsoportokból álló kerületeken, a központ, a kinevezett biztos és az alája rendelt „volt” megyék megjelölésével:

Kosáry Domokos

A sajtó kibontakozása

A Magyar Hírmondó első évfolyamának 320 előfizetője közül 171 volt birtokos nemes és 93 értelmiségi foglalkozású. Első szerkesztője, Rát Mátyás, egy győri polgársalád fia, aki Göttingában Schlözer tanítványa volt, a referáló műfaj korlátain túlmutatva már a folyóiratok hiányát is igyekezett „kipótolni”, egyrészt mezőgazdasági, kereskedelmi problémák felvetésével, másrészt a bontakozó magyar nyelvű szépirodalom és tudományos irodalom bemutatásával.

Képzőművészet

A bécsi művészek közül továbbra is Maulbertsch volt a legjelentősebb és legegyénibb festő. Időszakunkban készült főbb művei: a győri székesegyház főhajójának mennyezetképe (1772, 1780), a váci székesegyház kupolaképe (1774), a pápai plébániatemplom mennyezetének immár klasszicizáló Szent István-freskói (1781–1782), a kalocsai érseki palota (1783–1784) és a szombathelyi püspöki palota nagytermének mennyezetképei (1784) kissé változott stílusban próbálták hagyományos mondanivalójukat kifejezni. Kompozícióik világosabbá, higgadtabbá váltak, körvonalaik határozottabbá, színeik hűvösebbé.

Benda Kálmán

A magyar nemesi mozgalom

Győrben az ünnepi díszbe öltözött lakosság sorfala közt vonult a menet az öreg templomba.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

A fuvarozásnál sokkal olcsóbban és jelentősen nagyobb tömegű gabonát, de más terméket is lehetett szállítani a lóvontatású hajón. Elsőként Komárom vált a gabonakereskedelem és a vontatóhajón történő szállítás gócává. Vezető szerepét ebben az üzletágban egészen a gőzhajózás kezdetéig megőrizte. Szorosan Komárom nyomában járt Győr. Pest szerepe a gabonaszállításban ekkor még kisebb jelentőségű volt emezekénél. Baja, Apatin, Futak, Dunaföldvár, Paks révjei voltak a környékbeli uradalmak árugabonájának gyűjtő és egyben továbbító gócai a Dunán fölfelé. 1802-ben megnyílt a Ferenc-csatorna. Ettől kezdve a Tisza mellett fekvő Törökbecse a délvidéki uradalmak gabonagyűjtő, forgalmazó és a Duna felé szállító központjává lett. Most már nem csupán a Dunántúlnak a Dunával határos vagy közel fekvő megyéi (Bács, Baranya, Tolna, Pest, Komárom, Győr, Pozsony és Nyitra), hanem a Duna–Tisza közén, a Délvidéken, főleg a Torontál és Temes megyében levő uradalmak is részesedhettek a gabonának a Dunán fölfelé és délre, a Török Birodalomba történő szállításában. A Tisza szabályozását követően, a Maros, a Béga-csatorna, a Tisza–Maros szögének megyéi (Arad, Csanád, Csongrád), a Dráva, a Száva és a Kulpa szabályozása révén pedig Krassó, Pozsega, Szerém, Verőce megyék uradalmai is bekapcsolódtak az árugabona vízi szállításába. Fiumére a kormány sokat költött, hogy virágzóvá tegye. II. József török elleni hadjárata, majd a francia háborúk idején – amíg Napóleon el nem foglalta – Fiume gabona- és dohányszállító forgalma jelentősen fellendült. Ez nagy hasznot hajtott, ezért számos kereskedő telepedett le a városban. Fiume amiatt is fontos volt, mert a másik három adriai kikötő, Zengg, Porto Ré és Buccari közül az utóbbi kettő nehezen megközelíthetősége miatt nem jöhetett számításba, Zengg pedig csak az 1830—as évek vége felé tett szert jelentőségre.

A gabona Zimonyból a Száván jutott el Károlyvárosig, majd onnan az ismert módon Fiuméig, ám a tengerparti kikötőnek szánt gabonát egy évnél rövidebb idő alatt nem lehetett odaszállítani. Nem csupán a vásárlási és fuvarozási szerződésekhez szükséges időmennyiség miatt, hanem elsősorban azért, mert a Száván és a Kulpán nagyobb hajók csak tavasszal és ősszel járhattak. Csupán a Bánságban már kora tavasszal feladott búza jutott el még ugyanabban az évben a tengerpartra, a később feladottaknak Károlyvárosban kellett megvárniuk a tavaszt.

Végül, de nem utolsósorban a határőrvidék parti taxái is drágították a gabonaszállítási költségeket. Időnként pedig a tengerpart felé tartó gabonás hajók feltartóztatása – különösen háborús időkben, vagy éppen amikor ínséges év járta a határőrvidéket – nehezítette a tenger felé irányuló gabonaforgalmat. Fiume 1804 után kezdett veszíteni jelentőségéből. Ekkor jelent meg ugyanis az európai piacon a versenytárs, az olcsó, úgynevezett odesszai gabona.

A közlekedésben a minőségi változás kezdetét az 1817., illetve az 1823. évi kezdetek után az 1830. szeptember 17-e óta – az Első Dunai Gőzhajózási Társaság (Erste Donau Dampfschiffahrtsgesellschaft = DDSG) 1829. március 13-i megalakulását követően – rendszeressé váló gőzhajón szállítás jelentette. Nagyobb mennyiséget sokkal rövidebb idő alatt lehetett eljuttatni rendeltetési helyére, mint a lóvontatású hajóval, nem is szólva a szekérfuvarozásról. Míg a lóvontatású hajó útja az Al—Dunától bécsig 3 hónapot igényelt, gőzhajóval 8 napig tartott. A Pest és Bécs közötti út megtételéhez a lóvontatású hajónak 4–5 hétre volt szüksége, a. gőzhajó 2–3 nap alatt célhoz ért. A tömegméretű gabonaszállítás azonban teljes lendülettel csak az 1840-es évek elején bontakozott ki, amikor gőzhajók vontatta, nagy befogadóképességű uszályokat használtak erre a célra is. Más jellegű hajókat építettek élőállat-szállításra. Az uszályok alkalmazása révén a szállítási költségek a gabonánál és az élő állatnál az előző évtizedekbelieknek a felére csökkentek. Az állatszállítás ideje a felhajtáséhoz képest egynegyedére zsugorodott össze.

A gőzhajón lebonyolított áruforgalom gyarapodásáról ad ízelítőt a DDSG Bécs felé irányuló áru- és személyforgalmi adatait tartalmazó táblázat:

A DDSG Bécs felé irányuló áru- és személyforgalma (1835–1847)
Év Hajó (db) Uszály (db) Utas (fő) Az áru súlya (bécsi mázsa)
1835 5 17 727 38 529
1837 10 47 436 97 991
1840 19 125 293 368 683
1844 29 19 555 864 1 083 354
1847 41 101 825 517 3 184 778

Az 1840-es évek végén Pesten északi és déli irányban évente 1000 gőzhajó haladt át. Jelentős részük ki is kötött. Az ország áruforgalmának egyre nagyobb része ekkor már Pesten bonyolódott le. A gabonakereskedelemnek azonban a gőzhajózás megindulásától a vasúti szállítás elterjedéséig, ami majd csak a kiegyezés idejére következik be, Győr marad a központja. Gabonaforgalma olykor négyszerese volt a pestinek. 1846-ban a győri Duna-ágon összesen 4 millió 987 ezer pozsonyi mérő (p. m.)[5] gabonaféle érkezett a városba. Ennek kétharmadát tovább szállították a mosoni Duna-ág felé, a többit győri raktárakban helyezték el. Az 1830-as években láttak neki a város Duna felőli bástyafalainak fokozatos lebontásához és helyükre 2–3 alacsony emeletsoros, apró ablakos gabonaraktárak építéséhez. 1848 előtt már 147 raktárépület sorakozott egymás mellett a győri Duna-parton. Egy-egy gőzhajórakománnyal átlagosan 8–10 ezer p. m. gabona érkezett a városba, de akadt 10 ezer p. m.-őt meghaladó szállítmány is.

A gőzhajózás élénkülést hozott a Dunán dél felé tartó áru- és személyforgalomban is, bár ez csupán egynegyedét tette ki az észak felé tartónak. Dél felé Galacon át főleg bort és hamuzsírt szállítottak.

A Szávai Gőzhajózási Társaság megalakulását követően Zimony és Sziszek között a Száván is megindult a gőzhajóforgalom. Sziszekig nagy hajók, onnan 30–40 mázsa teher szállítására alkalmas dereglyék szállították tovább az árut Károlyvárosig. A Kulpán ekkor már szintén volt hajóforgalom, de csupán kis befogadóképességű hajókon.

A gőzhajózással meggyorsult és olcsóbbá vált áruszállítás növelte a kereskedelmi tőke forgási sebességét, hozzájárult a kereskedelmi tőke nagyobb mértékű felhalmozásához, előnyére vált a kikötővárosok fejlődésének és jelentős ösztönzője lett annak, hogy Magyarország fő kiviteli termékeiből és nyersanyagaiból az eddiginél nagyobb tömegű legyen a termelés.

A közlekedés forradalmasításának általánossá válását világszerte a vasút jelentette; amely a hajózható folyóval nem rendelkező területekre is eljutott. És egymástól addig elszigetelt regionális piackörzeteket kapcsolt be az országos, illetve a nemzetközi áruforgalomba. Jelentősen hozzájárult mind az egyes országok egységes belső piacának létrejöttéhez, mind a nyugat- és kelet-európai országok közötti munkamegosztás lehetőségeinek az előző évszázadokhoz viszonyítva lényegesen jobb kihasználásához, mind pedig a vasúti áruszállítás elterjedésének nyomában a tőkés ipari fejlődés előbbre jutásához. A gőzmozdony vontatta vasút előnyei az ipari forradalom kibontakozását is segítették.

A gazdasági fejlődésnek addig a szakaszáig, amikor a vasutak már döntő szerepet játszanak az egyes országok gazdasági életében, Nyugat—Európa fejlett tőkés országai – Angliát kivéve – a 19. század második felében jutottak el, Kelet- és Közép-Európa államai a vasúthálózat építése terén náluk hátrább voltak. 1845-ben Angliának már 4087 km, Németországnak 2143 km, a Habsburg-birodalomnak 1846-ban mindössze 1512,8 km hosszúságú, gőzvontatásra alkalmas vasútvonala volt.

Vasútsűrűség Európában 1850-ben
Ország 100 000 lakosra 100 km2-re
jutó vasútvonalak hossza (km)
Anglia 39,3 3,4O
Németország 16,6 1,10
Franciaország 8,5 0,60
Habsburg örökös tartományok 7,8 O,50
Magyarország 1,7 0,10
Oroszország 1,0 0,01.
Forrás: Berend T IvánRánki György, Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században. Budapest, 1969. 94.

Az első gőzvontatásra épített vonalon a Habsburg-uralom alatt levő területeken az 1840-es évek elején indult meg a forgalom Bécs és Wagram között. A vonalat nemsokára továbbépítették Brünnig. Gőzvontatásra állították át a BécsBécsújhely vonalat, 1842-re Gloggnitzig továbbépítették és megnyitották a Bécstől a Lajta melletti Bruckig haladó vonalat is. A BécsBrünn közötti vonalhoz hasonló fontosságú volt Rothschild báró vasútépítési vállalkozása, a Kaiser Ferdinand. Nordbahn, amelyet Bécs és Krakkó összekötésére terveztek. 1829 óta Rothschild érdekeltségéhez tartozott a witkowitzi vasmű, ennek termékei szállítására kért és kapott vasútépítési kiváltságot. Ezen a vasútvonalon 1841 óta teherszállítás is folyt, és emiatt kezdte veszélyeztetni mind Brünn, mind pedig Magyarország érdekeit. Ezen a vasúton juthatott el Morvaországba – Brünn kikapcsolásával – az addig szekéren fuvarozott galíciai gabona. A Nordbahn eme szakaszának forgalomba kapcsolása után a magyar gabona is veszített a gőzhajón szállítás révén korábban szerzett időbeli előnyéből. A magas vasúti szállítási költségek miatt azonban a negyvenes években még nem veszített teret a bécsi piacon.

Eleinte az osztrák-német és cseh–morva örökös tartományokban is viszonylag kevéssé és lassan haladt a vasutak építése, részben amiatt, mert a tőke ekkor még félt a vasútépítési vállalkozástól, és az érdekeltek csak 4%-os állami kamatbiztosítás esetén voltak hajlandók befektetni pénzüket. Nem kis mértékben állta útját a vasútépítésnek a Habsburg-monarchiában általános tőkeszegénység. 1841 karácsonyán azonban a bécsi kormány állami üggyé nyilvánította a vasútépítést, amelyet ezután kamatbiztosítással is támogatott. A magánvasút-építés megélénkült, és maga az állam is vállalta vasútvonalak építését. Kübeck 1842-ben rendelte el a brünnprágai vasútvonal, ezen belül elsőként a brünnolmützi szakasz építését. A vízi szállításnál gyorsabb gőzvontatású vasút közlekedést forradalmasító szerepét az építés költségessége és a vízi szállítás olcsóbb volta miatt csak lassan, fokozatosan tölthette be. A magyarországi vasútépítés szükségességét, elsősorban a mezőgazdasági termények minél nagyobb tömegű és minél előnyösebb feltételek között történő értékesítése végett már az 1832–1836. évi országgyűlés haladó politikusai felismerték. Az 1836 : XXV. tc. meghatározta a magyar vasúthálózat építésének fő irányait, Pest központtal. A törvény is buzdította Sina György bárót arra, hogy 1836-ban előmunkálatokra engedélyt kérjen a Bécsből SopronbaGyőrbe, onnan Budára vezető vasút építése végett. Egy év múltával elnyerte az engedélyt.

A Magyar Királyság külkereskedelme 1815–1848

A termelés mennyiségének és értékének növekedését szemléltetve, nem hagyható figyelmen kívül a gabonafélék átlagárainak emelkedése sem, amely egyenletesen tartotta a lépést az európai gabonafélék hasonló irányzatával (12. táblázat). Ezen belül azonban mindenekelőtt a bécsi gabonapiac áraitól függött a magyarországi gabona árának alakulása a legfőbb vásárhelyeken, ez esetben elsősorban Győrben, részben Mosonban. Az itt működő kereskedők spekulációs felvásárló-raktározó, majd kedvező árfolyamok esetén tömegméretekben gabonát piacra dobó tevékenységét a főként a bécsi áralakulásban kifejezésre jutó konjunktúra határozta meg, amelyet az egyes örökös tartományok esetenként eltérő terméseredményei is befolyásolták. (1843-ban például Morvaországban, Csehországban volt rossz termés, és ez felhajtotta a gabonaárakat.) Más években az örökös tartományok jó termése lenyomta az árszintet (pl. 1842-ben). Ugyanakkor az áremelkedés üteme egész Európában és Magyarországon is, valamint az örökös tartományokban, a szállítási viszonyok javulásával összefüggésben lassúbb volt, mint a gőzvontatású hajók alkalmazása előtt. Az 1841–1847. évek átlagos gabonaárainak nagyobb arányú emelkedésén már érzik az 1845–1846. évek Európa-szerte rossz terméseinek árfelhajtó befolyása. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az sem, hogy az örökös tartományok 1834 és 1837 között 1,097 millió Ft C. M. értékű gabonát importáltak más országokból. Nagyobb mennyiségű termelés esetén a Magyar Királyság ezt a mennyiséget is leszállíthatta volna.

12. táblázat
A gabonafélék (búza, rozs, árpa, zab) átlagárai Magyarországon és az örökös tartományokban (1821–1850) (konvenciós forintban, ausztriai mérőnként)[6]
Időszak Magyarország Örökös tartományok
forint krajcár index 1821–1830=100 növekedés 1831–1840 1841–1850 %-ban forint krajcár index 1821–1830=100 növekedés 1831–1840 1841–1850 %-ban
1821–1830 1 02 100,0   1 41 100,0  
1831–1840 1 23 133,9   1 50 109,9  
1841–1850 2 17 221,0   2 07 125,7  
        65,1       14,4
Forrás: Földes Béla, Statisztika tanulmányok a gabonaárak hullámzásairól a XIX. században és a gabonadrágaságok hatásairól. Budapest, 1882. 30. A pesti piaci évi átlagárak alapján.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

Az erős vonzerőt gyakorló piacközpontoknak mindössze alig fele volt szabad királyi város. Arányuk különösen a rangsor élén álló (100 ezernél több lakosú tiszta és tág körzetet uraló) 11 településben volt domináns, amelyek közé Pest, Pécs, Sopron, Temesvár, Pozsony, Győr, Szeged, Arad és Székesfehérvár mellett az 1828-ban még nem városjogú települések közül csak Miskolc és Veszprém tartozott. Ugyanakkor a szabad királyi városok piacközponti súlyának mérlegelésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy Pécs, Győr, Temesvár és Arad a 18. század utolsó harmadától elért, gazdasági forrásból eredő fejlődésének gyümölcseként nyerte el a városi jogi státust.

Piacközpontok és városi funkciók

Az első hierarchikus szintbe azok a települések tartoznak, amelyek egész (a tiszta és tág együttes) vonzásterületének népessége meghaladta a 100 ezer főt, ezen belül tiszta körzetükben legalább 35 ezer lakos élt, és magas szintű (legalább megyei vagy egyházmegyei) igazgatási funkciót is betöltöttek. E csoportba kerültek vonzási erejük sorrendjében: Pest-Buda, Pécs, Miskolc, Kassa, Nagyvárad, Temesvár, Sopron, Debrecen, Veszprém, Arad, Baja, Kanizsa, Szatmárnémeti, Pozsony, Ungvár, Győr, Szeged, Rozsnyó. Mindegyikük regionális és régión túlnyúló szerepkört töltött be, piacközponti funkcióik általában több megyére kiterjedtek. E városok több mint fele országos vagy kerületi hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

Míg Buda közigazgatási funkciója miatt volt központi jelentőségű. Pest már a 18. század végén az ország egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt. A francia háborúk idején, főként amikor a kontinentális zárlat miatt az úgynevezett gyarmati áruk, a levantei gyapot és más, a szultán fennhatósága alatt levő kisázsiai területről származó áruk Magyarországon, mindenekelőtt Pesten át kerültek az örökös tartományokba és onnan Németországba, s az áruféleségektől függően még tovább is, Pest hirtelen fellendült és növekedési üteme, kereskedelmi jelentősége a továbbiakban még csak fokozódott.

Pest országos kereskedelmi központtá válásának jelentőségét igazolják mindenekelőtt a külkereskedelmet és nagyságrendben csak ezt követően a belső, közvetlen és termelő fogyasztást szolgáló, Európa-szerte híres országos állat- és terményvásárai. Az országos vásárok forgalmát azonban megközelítette a kirakodó vásároké, amelyek funkciója a szűkebb és tágabb értelemben vett belföldi igények kielégítése volt. Ennek részben belföldi, nagyobb arányban külföldi, főként cseh, morva és bécsi kereskedők, valamint részben és többségükben magyarországi, számszerűen kevesebb külföldi, elsősorban bécsi, továbbá morvaországi kézművesek és manufaktúratulajdonosok igyekeztek megfelelni.

A gyapjúkereskedelemben országos központtá lett Pest eme jelentőségét növelte az 1830-as évek vége felé létesült két gyapjútisztító és osztályozó üzem. Az egykorú leírások szerint vízen és szárazon özönlött az egyéb nyerstermék is Pest vásáraira. Pestet nyerstermék-kereskedelme miatt tartották összehasonlíthatatlannak Béccsel vagy Németország – Dél- és Közép-Németország – kereskedővárosaival, noha az üzletkötések és a pénzforgalom szempontjából a lipcsei és a frankfurti vásárvárosokéhoz mérték jelentőségét. Egy-egy pesti Vásár forgalmát az 1820-as években 15–16 millió forintra becsülték. Pest rohamos fejlődéséről tanúskodik a nagyobb gyári kiváltsággal rendelkező tőkés iparvállalatok lerakatai számának meredek emelkedése is. 1815-ben még csupán 16 volt Pesten, 1819-ben újabb 12 lerakat létesült, 1828-ban már összesen 100 működött, s ebből 11 volt magyarországi üzemé. 1824 és 1840 között további 30 lerakatot állítottak Pesten. A külföldi vállalatok lerakataikat nagyobbrészt pesti kereskedőknél tartották. Pest a kivitelben, az átmenő kereskedelemben való közreműködése útján közvetve erősítette a belső piacot, ugyanakkor a hazai és az importált termékek elosztásában való jelentős részvételével betöltötte a belső piac közvetlen ellátójának funkcióját is. Lakossága kereskedelmi jelentőségével együtt nőtt. Lélekszáma 1800–1809 táján 30 ezer fő körül mozgott; 1836-ban 70 378, 1846-ban már 110 619 fő élt a városban. Az 1830-as és 1840-es években 54% volt a lakosság szaporulata. Ennek hétnyolcada beköltözésből származott, csupán egynyolcada eredt a természetes szaporulatból. 1847-ben 2 ezernél több ember foglalkozott termény-, illetve iparcikk-kereskedéssel.

Pécs a Dunántúl legnagyobb kereskedelmi forgalmú városa volt. A legnagyobb mennyiségű állat itt cserélt gazdát az országban. Az Ormánságban a Hegyhát, a Zselicség és a Sárköz árucsere góca, ahol – az egykorúak szerint – főként szerb és boszniai állatkereskedők nagy üzleteket bonyolítottak le. A Balkán félszigetről hatalmas sertéskondákat hajtottak ide eladás végett, majd a közeli rengeteg erdőkben makkon hízlalás után vagy ők, vagy vevőik továbbhajtották a sertéseket Sopron-ba, Bécsbe.

Borsod megyében Miskolc volt a piaci vonzáskörzet góca. Kitűnő országútja is hozzájárult fejlődéséhez. Nagy mennyiségű gabonát, bort, gyapjút, sertést, és az 1840-es években átlagosan évi 15 ezer mázsa rongyot adtak el a vásárokon, majd szállították az ország más részeibe görög és zsidó kereskedők.

Kassa az Erdély, Debrecen, Pest és a Hegyalja felől jövő, valamint az északi határon túlra, továbbá Alsó-Magyarországra irányuló kereskedelem csomópontja, áruforgalmának összekapcsolója. Vásárain gabona, dohány, gubacs, só és bor voltak a legkeresettebb árufélék. 1840 óta már az örökös tartományokból is érkeztek vevők újonnan létesült gyapjúvásáraira.

Nagyváradnak hat országos vására miatt volt kiemelkedő jelentősége. A nagyarányú ló- és szarvasmarha-felhajtás nemcsak pesti, hanem bécsi kereskedőket is vonzott. A városnak ez a – kivitelt szolgáló – forgalma közvetve szintén hozzájárult a belső piac erősödéséhez.

Temesvár kereskedői bécsi és pesti üzletfeleikkel tartott kapcsolataik révén a Havasalföldet és Szerbiát is ellátták fényűzési cikkekkel. Emellett még a szultán fennhatósága alatt levő, más területekről származó árukkal folytatott átmenő kereskedelemből is hasznot húztak.

Sopron a rendelkezésre álló adatok szerint jelentős mennyiségű gabonát és szarvasmarhát közvetített az ausztriai tartományokba, a hazai horvát kereskedők révén pedig nagyobbrészt Bécsújhelyre. A vásárain forgalomba került sertések jelentős hányadát a szlavóniai határőrvidékről hajtották a városba délszláv kereskedők. Az 1840-es években már gyapjúkivitele is legalább ilyen nagyméretű volt. Korábban élénk borkereskedelme a Zollverein létrejötte óta lehanyatlott. Hetivásárain magyarok, németek, horvátok mezőgazdasági és ipari termékcseréje folyt, hozzájárulván elsősorban az anyagi kultúra terén a népek közti kapcsolatok fejlődéséhez.

A Tiszántúl kereskedelmi szempontból legnevezetesebb piacközpontja Debrecen. Dohányraktára és az ahhoz kapcsolódó kincstári felvásárló tevékenység azért különösen jelentős, mert Szabolcs és Szatmár megye dohánytermelő községeinek gyűjtőközpontja, s ezáltal a termelés növelésének ösztönzője. Nem kevésbé fontos négy országos vására miatt, amelyek a pesti vásárok után a leghíresebbek voltak, mindenekelőtt a nagyarányú szarvasmarha-, ló- és sertésfelhajtás miatt. A debreceni szalonna különösen Gömör, Szepes és Sáros megyében volt keresett, de Pestre is sokat szállítottak belőle. A debreceni vásárok látták el a szűkebb piackörzetet helybeli, főleg azonban Pestről hozott kézműves és manufaktúraipari termékkel, gyarmati árukkal.

Veszprém a megye egyik fő kereskedelmi gócpontja, amely kiterjedt vonzáskörzettel is rendelkezett. Betöltötte az elosztó mellett a gyűjtőközpont funkcióját is. Öt ország- és postaút haladt át rajta. Vas, Sopron és Győr megye kereskedői is látogatták vásárait. Négy országos vásárán bort, sertést, lovat, gabonát, faeszközt, gyapjút, hamuzsírt, gubacsot adtak-vettek nagyban. A veszprémi hetivásárokon a megyei termés mellett Tolna, Somogy és Fejér megyéből származó gabonát is hoztak forgalomba.

Óarad országos vásáraira bécsi és csehországi kereskedők hozták az iparcikkeket. Dohány-, gyapjú- és gubacsforgalma, valamint Erdély, Temesvár, Nagyvárad, Pest közti átmenő kereskedelme a távolsági kereskedelmet szolgálta. Ezzel, úgyszintén élénk állatforgalmával ösztönzően hatott a megye nagybirtokosaira is, főként gyapjútermelésük növelése érdekében, emellett – bár az előbbieknél kisebb arányban – szarvasmarha- és sertéstenyésztésük fejlesztését szolgáló beruházásokra is serkentvén őket. A vonzáskörzetébe eső némely község parasztjait viszont dohánytermelésre ösztönözte. Óarad lánglisztje a Habsburg örökös tartományokban is kelendő volt. Nyersbőr-, méz- és borkereskedelme éppúgy a tágabb belső piaci körzet vásárlóit szolgálta, miként Újarad vásárai, ahol az árutermelő, jómódú parasztgazdák növekvő mezőgazdasági faeszköz, szerszám, új mezőgazdasági épületekhez, csinosabb külsejű, tágasabb lakóházakhoz szükséges épületfaigényeiket Erdélyből leúsztatott fákkal elégítették ki.

Kanizsán a Triesztből, Laibachon át érkező áruk átmenő kereskedelme folyt, s ezen kívül jelentős gabonamennyiséget (az 1840-es évek első felében évi 600 ezer mérőt) hoztak forgalomba. A Balkánról szerbiai, boszniai kereskedők által felhajtott sertésekkel is folytatott kereskedelem; a gyapjú, bor, ló, nyersbőr, gubacs és hamuzsír piacának élénk kereslete és kínálata jórészt szintén a belső fogyasztás emelkedését jelezte. Részben az örökös tartományokból, részben Pestről származó manufaktúra- és kézműipari termékekkel, valamint a Triesztből érkező gyarmati árukkal Kanizsa látta el az egész megyét.

Pozsony a Duna révén az ország távolsági termény- és állatkereskedelmében, főként a pozsonyváraljai zsidó kereskedők tevékenysége által, nagy jelentőségű szerepet töltött be. Ugyanakkor a hozzá vezető jó utak segítették abban, hogy a belső piac szempontjából is fontos mezőgazdasági termék- és állatkereskedelme, valamint saját manufaktúra- és kézműves ipara, s Bécshez közelsége folytán tekintélyes ipari termékelosztó–közvetítő funkciót tölthessen be. Pozsony felé tartott, sok esetben ott is ért véget a Dunántúl déli vásárövezetében piacra került, a Balkán félszigetről elindult állatfelhajtás. Még a hajóvontatás idején a Dunán a déli országrészből szállított gabona, amely Komárom és Győr vásárain cserélt gazdát vagy ott került csupán átrakásra, számottevő mennyiségben Pozsonyba irányult.

Az ország egyik legvagyonosabb, legkulturáltabb városa, Győr, elsősorban gazdasági szerepe folytán vált különösen jelentőssé. Gabonakereskedelme az 1830-as években már felülmúlta Komáromét, és – mint erről már szó esett – a gőzhajón szállítás óta az ország legjelentősebb gabonakereskedelmi gócpontjává lett. Győrött is a gabonakereskedők a leggazdagabbak a polgárok között. A győrszigeti zsidó terménykereskedők szerepe, vagyona azonban még az övékénél is jelentősebb volt. Az 1840-es évek első felében átlag évi 1 millió mérő búza, 800 ezer mérő árpa, zab, tengeri fordult meg kikötőjében és raktáraiban. A Duna partján emelt raktárakban sok százezer mérő gabonát tároltak, miután előbb – a lengyelektől átvett szárítási eljárással – egy évnél tovább is eltarthatóvá tették az árut. Gondosan figyelték a gabonaárak alakulását az európai piacokon, és kivárták, amíg magas haszonnal adhattak túl a gabonán. (Például az 1816–1818 közötti ínséges, járványsújtotta években, valamint 1845 és 1847 között.) 142 gabonakereskedő, 33 kis befogadóképességű, burcsellás bérhajós élt Győrben. Ők szállították tovább a mosoni Duna-ágba a gabonát. Jelentős volt a város átmenő sertéskereskedelme is, úgyhogy az 1840-es években már boszniai sertéskereskedők is kezdtek letelepedni Győrben. Országszerte híresek voltak lóvásárai. A gabonakereskedelemmel összefüggésben nőtt a szállításban, rakodásban, üzletkötésben részt vevő, vagy éppen mezőgazdasági termények feldolgozására berendezkedő tőkés polgári vállalkozó lakosság száma is, növekedtek a fogyasztói igények, amelyeket főként a Pestről és Bécsből hozott iparcikkekből elégítették ki, minthogy Győrben 1848 előtt az iparcikktermelés, ezen belül is a tőkés ipari vállalkozás nem volt jelentős.

Szegedet egyértelműen távolsági, túlnyomórészt a határon túlra irányuló gyapjú-, valamint dohánykereskedelme gazdagította, formálta régi típusú szabad királyi városból lassanként a korszerű várostípus szintjét megközelítő várossá. A kincstári raktárba gyűjtötték, majd továbbították a Torontál megyei, főleg a nagykikindai körzetben, Bács megye 16 községében termelt és eleinte csak az Abaldo által felvásárolt dohányt. Magánkereskedők azonban már az 1820-as években eredményes, az Abaldónál magasabb árakat fizető versenytársként léptek fel. A dohánykereskedelemnél is nagyobb méretű és jelentőségű volt Szeged hatalmas, a Kiskunfélegyházától mintegy 6 km-re fekvő Csengeléig terjedő pusztáin termelt és a körzet más helyeiről összegyűjtött gyapjúval folytatott kereskedelme.

Horvátországban elsőként Károlyváros töltötte be az első csoportba sorolt piacközpont funkciót. Már a francia megszállás idején ez a város bonyolította le a tengermelléki és a balkáni országok felé irányuló átmenő forgalmat. Az 1830-as évek gazdasági fellendülése, különösen pedig az 1840-es évek a horvátországi kereskedelem fellendülését, a horvát kereskedelmi tőke súlyának gyarapodását eredményezték. Ekkor már nemcsak a dél-magyarországi (bánáti, bácskai), horvátországi és horvát határőrvidéki gabona, gyapjú és egyéb, e területekről származó mezőgazdasági termékek kereskedelmi, átrakó és továbbító központja volt Károlyváros, hanem részben a fiumei dohánygyárakban feldolgozott és a jórészt Tolna megyében, valamint a Tisztántúlon, továbbá Kőrös és Zágráb megyében termelt dohányé is. A Károlyvárosba érkezett dohánymennyiség másik részét a horvát kereskedők Olasz- és Franciaországba szállították tovább a tengermelléki kikötővárosokból (Fiume, Zengg), jórészt horvát tulajdonban levő hajókon. A gabonát nagyrészt az örökös tartományok és az odesszai gabona behatolásáig Franciaország vették át.

Az 1840-es években Varasd és Zágráb tartotta kezében az átmenő kereskedelmet. A Triesztből Laibachon át érkező áruk Varasdon, Zágrábon át jutottak el részben Bécsbe, részben Pestre, illetve Kanizsára. Ugyanakkor Varasd a szerbiai és boszniai sertéskereskedők által a Balkánról felhajtott állatok nevezetes vásárhelye is volt.

Az első csoportba sorolható városok közé tartozik, elsősorban kereskedelmi funkciója miatt, a fejlett – részben külföldi tőkével alapított – iparral is rendelkező Fiume, amely az 1840-es évek első felében évi átlagban 8–9 millió konvenciós forint értékű áruforgalmat bonyolított le. Kikötőjének hajóteher-forgalma 1823 és 1846 között csaknem négyszeresére emelkedett. A hajók gabonát, szerémsegi bort, szilvapálinkát és más gyümölcspárlatokat, valamint hamuzsírt szállítottak külföldre, s gyarmatárut, pamutot és egyéb levantei árukat hoztak be.

Erdélyben Brassó töltött be Pesthez hasonló jellegű piacközponti funkciót. Minden fő kül- és belkereskedelmi útvonal a városban futott össze, amelynek – Erdély természeti-földrajzi adottságai és gazdaságának a magyarországitól különböző ágazati fejlődése következtében – elsősorban a szomszédos és a távolabbi délkelet-európai országok felé irányuló távolsági kereskedelme számos, Brassóhoz közel eső hágón át bonyolódott le. Voltak kapcsolatai Trieszttel, Béccsel, Pesttel, Temesvárral is. Brassóban jórészt a román nagykereskedőknek volt tetemes része a levantei áruk átmenő forgalmában, nem kevésbé a román fejedelemségekkel lebonyolított kereskedelemben. Brassó kereskedői erdélyi, többnyire brassói, részben Nagyszeben|nagyszebeni]] manufaktúra- és kézművesipari termékeket szállítottak elsősorban Bukarestbe, Tulceába, ahol üzleteik, raktáraik voltak. Az erdélyi fogyasztást szolgáló, Brassón át lebonyolódó import leventei pamutból, havasalföldi gyapjúból, kordovánbőrből, keleti fűszer-árukból. a jómódú polgárok és földbirtokosok fény/űzését szolgáló divatcikkekből, moldvai és havasalföldi borból, az örökös tartományokból, legtöbb esetben Bécsből szállított textilárukból és egyéb ipari termékekből, főként vasárukból állt. Erdélyi, Küküllő melléki borok mellett gyapjú, juh és sertés, faggyú és gyertya forgalomba hozásával is hozzájárult a belső piac szükségleteinek kielégítéséhez.

Erdély északnyugati részén Kolozsvár töltött be a belső piac erősítése szempontjából nevezetes funkciót. Kereskedői összegyűjtötték és Erdély felső megyéibe, valamint Magyarországra Debrecenig továbbították a székely megyék lakóinak parasztipari és a szász székek körzetében élő kézműves iparosok és tőkés vállalkozók ipari termékeit. A Magyarországon vásárolt mezőgazdasági, valamint a leginkább Bécsben, illetve Pesten vásárolt finomabb minőségű ipari termékeket pedig Kolozsvár tág körzetébe juttatták el.

Az említett magyarországi, horvátországi és erdélyi városok mindegyike regionális és a régión túlnyúló szerepkört is betöltött. Piacközponti funkcióik általában több megyére terjedtek ki. Eme városok nagyobb része országos vagy regionális hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Nagyobb magyarországi vagy külföldi termény-nagykereskedők igen sűrűn alkalmazottaikat küldték magyarországi – felvásárló megbízottjukként ténykedő – kereskedők helyett szerte az országban nagy mennyiségű növényi és állati termék és élő állat vásárlása céljából, mindenekelőtt Pestre, Pozsonyba, Komáromba, Győrbe. Az olasz kereskedők alkalmazottai vagy megbízottjai Károlyvárost, Fiumét látogatták; a szultán fennhatósága alatt levő területekről a délvidéki városokba: Törökbecsére, Arada, Temesvárra, Újvidékre jöttek. Ezeken a csatornákon jutott el a mezőgazdasági termék vagy közvetlenül, vagy pesti, győri és más kereskedőktől való megvásárlás után Bécsbe vagy az örökös tartományok más részeibe.

A gyarmati áruk, a levantei termékek gyakran drinápolyi nagykereskedő bukaresti, orsovai ügynökeinek révén kerültek a pesti megbízotthoz és onnan a bécsi cégekhez. A lyoni selyem, az örökös tartományok textilárui és más ipari termékei a pesti megbízottak útján jutottak el a magyarországi fogyasztóhoz. A levantei áruk, olasz cégek pesti bizományosainak közbeiktatásával, Triesztből is érkezhettek Magyarországra. Kevés magyarországi kereskedő szerezte be első kézből, közvetlenül a termelőtől a külföldi ipari terméket. A pesti országos vásárokon is hozzájuthatott, az ide látogató külföldi nagykereskedőtől szerezvén be a szükséges árukat. 1818 óta pedig a nagyobb kiváltsággal rendelkező örökös tartományokbeli manufaktúrák és más tőkés vállalatok pesti cégeknél tartott lerakataiból vásárolhatta a közönség is, a vidéki kereskedő is a magasabb fogyasztói igények kielégítésére alkalmas külföldi árukat. (Például a pesti Boskovics textil-nagykereskedő cégtől, ahol külföldi lerakat is volt.)

A magyarországi magyar, szerb és román, a déli határőrvidéki szerb, a horvátországi horvát kereskedők tőkefelhalmozása szempontjából a terményfelvásárló kereskedők vagy megbízottjaik működését érdemes figyelemmel kísérni, mert soraikból kerültek ki az új típusú, a nagy tömegű távolsági forgalomra szánt áruval kereskedő polgári elemek. A horvát, a temesközi szerb kereskedők közül az átmenő kereskedelemben részt vevők kezén is jelentős tőkék halmozódtak fel.

Győr legnagyobb gabonakereskedői az ország déli részein a maguk vagy megbízottjaik által vásárolt gabonát szállították Nyugatra. 1846-ban az adókönyv tanúsága szerint csak gabonával 44 adófizető családfő kereskedett Győrött, de rajtuk kívül még legalább 71 kereskedő szintén foglalkozott gabonakereskedelemmel. A gabonakereskedők jelentős hányada állatkereskedéssel is gyarapította jövedelmét, vagyonát. Győr kereskedői jól példázzák a korabeli magyarországi, de sok esetben az ausztriai, bécsi kereskedelem differenciálatlan, viszonylag még kezdetlegesebb állapotát. Csak kevés kereskedelmi vállalkozás volt tiszta profilú, foglalkozott tehát csupán egyféle áru nagybani forgalmazásával. A többségnél a gabona mellett állat, épületfa, vas és gyapjú is szerepelt az árukészletben. Akadt a gabonakereskedők sorában vendégfogadós, kávémérő és speciálisan sertéskereskedő is. Egyikük mindemellett még biztosító cég ügynöke is volt. Ez a körülmény éppúgy a viszonylagosan vagy ténylegesen szerényebb tőkeerő mellett bizonyít, mint az is, hogy esetenként több kereskedő vásárolt meg egy-egy hajórakomány gabonát az Alföld déli részén, majd az áru eladását követően a befektetett tőke arányában osztoztak a nyereségen. A korszerű tőkés kereskedelem felé mutat a gabonaraktárak építése a hosszabb ideig tárolás, a kedvező értékesítési lehetőségek kivárása végett, miként a gabona világpiaci áralakulásának rendszeres figyelése is. 1828-ban 175 kereskedő élt Győrben. Közülük 86 foglalkozott termény- és állatértékesítéssel. 1846-ban 272 kereskedőből (1828-hoz képest 55 %-os emelkedés) 130 volt állat- és terménykereskedő (51 %-kal több, mint 1828-ban). A kereskedelmi tőkések száma tehát jelentősen gyarapodott, s ezzel együtt a kereskedelemben felhalmozott tőke volumene is. Számos kereskedő a pénzkölcsönzést is üzletágai közé iktatta, de mivel a terménykereskedés átlagosan évi 40% körüli hozammal biztatott, a kölcsöntőke viszont nagyobb részben csak 6%-ot hozott – az uzsorás üzleteket itt figyelmen kívül hagyva –, s emellett a kereskedelmi tőke gyorsabban is forgott a kölcsöntőkénél, és a nagyobb haszonnak ez jelentős forrása volt, a győri kereskedők inkább – és láttuk, egyre többen – a terménykereskedés iránt érdeklődtek. Szinte állandóan úton voltak Bécs, Moson és Győr között, vagy nagy összegekkel a tárcájukban az Alföldre utaztak árubeszerzés céljából. A gabona- és állatkereskedés, főként a sertés forgalmazása átrétegződést is elindított Győr társadalmában. Az 1840-es évekre mind élesebb vagyoni választóvonal határolta el a gabona- és állatkereskedőket a többitől. Még élesebben rajzolódtak ki a modern áruforgalom és kereskedőtípus körvonalai az ország kereskedelmi gócában, Pesten.

A Magyarországon felhalmozott kereskedelmi tőke nagysága adatok hiányában – mint jeleztük – nem állapítható meg. Ez azonban nem állhatja útját annak, hogy közvetett úton és csupán a becslés szintjén kísérlet ne történjék – a kutatások jelenlegi helyzetét figyelembe véve – legalább a felhalmozódott kereskedelmi tőke feltételezett méretarányainak megközelítésére.

Pesten a nagykereskedői jog elnyerésének feltétele legkevesebb 30 ezer, a fűszer- és textilkereskedő üzlet nyitásáé 15 ezer, vaskereskedő bolté 12 ezer, díszmű és norinbergi áruval való kereskedéshez 10 ezer, bőrkereskedéshez 8 ezer, papírkereskedéshez 5 ezer, szatócsnak 2 ezer forint értékű vagyon igazolása volt szükséges. Ennek alapján 1812-ben 6 millió forintra becsülhető a pesti kereskedők összes tőkéje. 1812-ben a király az ország összes kereskedőjére 500 ezer forint kincstári subsidium fizetését rótta ki. Feltéve, hogy ezt az összeget fél százalékos vagyonadókulcs alapján állapították meg, a pesti kereskedők összes vagyonát 18 millió forintra lehetne becsülni. Ez nem irreális, hiszen a háborús konjunktúra idején több nagykereskedő vagyona 600–800 ezer forint között mozgott. Ez az összeg csak részben állt pénztőkéből, jelentős részét ingatlanba fektették.

Becslés szerint a kereskedelmi tőkének mintegy ötödrésze volt Pesten 1812-ben.

Az 1812. évben kivetett kincstári subsidium az ország legjelentősebb kereskedelmi központjaiban így oszlott meg:
Pest 90 000 (végül is 99 869 forintot fizettek)
Debrecen 50 000
Újvidék 28 000
Temesvár 28 000
Szeged 26 000
Buda 25 000
Pozsony 20 000
Kassa 15 000
Győr 14 000
Sopron 14 000

A pénzpiac és a hitelviszonyok

Az 1819-ben Bécsben alakult Első Osztrák Takarékpénztár 1827-ben és 1828-ban Pozsonyban, Nagyszombaton, Érsekújvárott, Zólyomban, Győrött, Szegeden, Varasdon és Eszéken kereskedőket bízott meg takarékbetétek gyűjtésével, illetve kölcsönök közvetítésével. Az osztrák vállalat tevékenysége azonban csak rövid ideig tartott.

Ruzsás Lajos

Az állattenyésztés

Az erdő olyan nagy területet borított be a Dunántúlon, hogy a múlt század első felében szakadatlanul erdőkön járva lehetett eljutni Eszéktől egész Kanizsáig. Az összefüggő rengetegek sora ezután meg-megszakadt ugyan, de állományuk még mindig kiterjedt volt fel egészen Sopronig és Győrig.

Mérei Gyula

Háziipar, céhes ipar

A földművelő jellegű és csekély iparral rendelkező mezővárosokban (14–20 iparág) 1828-ban minden huszadik, a viszonylag iparosodottakban (30–40 iparág) minden tizedik, a legfejlettebb mezővárosokban (40–50 iparág) minden ötödik, az iparilag átlagosan fejlett szabad királyi városokban (mintegy 60–80 iparág; Székesfehérvár, Győr, Pécs, Sopron, Szeged) minden harmadik-negyedik családfő volt kézműves.

Benda Kálmán

Társadalmi tagozódás, nemzetiségi és vallási megoszlás

Nem érdektelen megnézni a nemesség arányát a városokban. Míg a megyei átlag Magyarországon 4,6 %, a városi lakosság 3,8%-a volt nemes. Egyes városokban azonban ennél jóval nagyobb arányban tömörültek. Pest-Budán a lakosság 6,2, Győrött és Nagyszombaton 9,1, Komáromban pedig 14,5%-át alkották. Ugyanakkor a bányavárosokban alig találunk néhány nemes családot. Az erdélyi városokban számuk csekély volt, csak Kolozsvárott tömörültek nagyobb számban (8,5%). Horvátországban a nemesség központja Zágráb volt (12 %), de Fiuméban is 4,7 % volt a nemes.

A községenkénti eloszlás még változatosabb. A falvak legtöbbjében egyáltalában nem volt nemes, másutt 1–2 nemes család található. De akadtak úgynevezett nemesi falvak, ahol számuk több százra rúgott.

A kiváltságos elemek közt kell megemlékeznünk a papi rendről. Felekezeti megoszlásukat nem ismerjük, összes számuk 1787-ben 18 847 fő (O,47 %). Ennek egyhatod részeva királyi városokban élt: közülük Pesten 477, Pozsonyban 207, Egerben 156, Nagyszombaton pedig 129 fő. Egy 1772-es kimutatás szerint a városokon kívül 4459 parókia volt Magyarországon (Horvátországot, Erdélyt és a Partiumot nem számítva), ideértve nemcsak a katolikus és protestáns, hanem a görögkeleti egyházközségeket is. Ez azt jelenti, hogy a 8742 község több mint felében – hiszen, a községek 43 %-ában két vagy több felekezetnek is volt temploma – sem templom, sem pap nem volt.

Az ország lakosságának csaknem kilenctizedét alkotó parasztságot a népszámlálások két összeírási kategóriában rögzítették. Paraszt néven csak a telkes jobbágyokat írták össze, a földdel nem rendelkező házas és házatlan zsellérek külön összeírási csoportot alkottak. Az összeírási szempontok azonban különösen az utóbbi csoportnál meglehetősen tágak voltak. A „házi és kerti zselléreken” kívül ugyanis ide sorolt az utasítás „minden, az előző rovatba be nem osztott férfit”, a protestáns és görögkeleti papok fiait, a testi fogyatkozásúakat, az özvegy férfiakat, ha negyven éven felül voltak. A társadalmilag össze nem tartozó kategóriák utólagos szétválasztása nem lehetséges. Mivel azonban nyilvánvaló, hogy a rovat zömét mégis a zsellérek kellett hogy adjak, általános tájékoztatásra – jobb híján – ezeket az adatokat kell idéznünk.

Az 1787—es népszámlálás a parasztok, tehát a telkes jobbágyok számát Magyarország egész területén (a határőrvidéket nem számítva) kerek számban 1 millió 200 ezerben állapította meg. Ez a felnőtt férfilakosság 27,8%-a. Ez azt jelenti, hogy a telkes jobbágyok és zsellérek a felnőtt férfilakosságnak a felét tették ki. Ez az arány nem változott 1804-re sem.

Ha az egész magyarországi parasztság számát akarjuk meghatározni, vagyis a társadalmi kategóriákat nem bizonyos kiváltságok, hanem életforma szerint állítjuk össze, a telkes jobbágyokhoz és zsellérekhez hozzá kell vennünk a szabad paraszti rétegeket, a jászokat, a kunokat és hajdúkat is. A Jászkunságban 1787-ben 94 ezer főt írtak össze, a hajdúvárosok lakossága ugyanakkor 28 ezer. Ez persze a teljes lakosságot jelenti. Ha elfogadjuk a korabeli statisztikus, Magda Pál számítását, aki a telkes jobbágyok és zsellérek együttes számát 1805-ben Magyarországon és Horvátországban 7 milliónak vette, akkor a szabad paraszti elemek hozzászámításával ez a szám 7 millió 138 ezerre emelkedik, ami az ország lakosságának 90%-át jelenti. Ez a parasztosztály persze korántsem egységes. S miközben soraiban egyre növekedik a föld nélküli zsellérek száma, az alföldi mezővárosokban már megindult annak a jellegzetes paraszt-polgári civis rétegnek a kialakulása, amely azután a 19. században a feudális rendszer ledöntéséért és a polgári műveltség megteremtéséért folytatott harcban egyaránt fontos szerepet játszott.

Jóllehet a 18. század végén a nemzeti ébredés már Magyarországon is megindult, s a valamely néphez, nemzetiséghez tartozás tudata egyre inkább társadalomformáló erővé vált, mégis a korabeli összeírások semmilyen támpontot nem adnak az ország lakosságának nemzetiségi vagy anyanyelvi megoszlására. Az 1772. évi hivatalos helységnévtár ugyan minden település esetében feltünteti a lakosok többsége által beszélt nyelvet (mindig csak egy nyelvet), ennek térképre vetítése azonban legföljebb az egyes nemzetiségi területeket rajzolja ki, számokat, százalékarányokat nem ad. Korabeli összeírások, sőt becslések hiányában kénytelenek vagyunk későbbi, a 19. század közepén közölt adatokból visszakövetkeztetni, ami persze számos hibalehetőséget rejt magában. Igaz, hogy korszakunkra a külső betelepítés már lezárult, s a belső vándorlás nem módosította lényegesen a nemzetiségi szállásterületek elhelyezkedését, még kevésbé az országban elő nemzetek arányát. a visszakövetkeztetés mégis veszélyes: egyrészt, mait az egyes nemzetiségek természetes szaporodásának esetleg eltérő mértéke ma még nem ismert ; másrészt, mert – különösen a városokban – nyilván valamelyes magyarosodással is számolnunk kell; s harmadszor, mert ezek az 1850-es, 1860-as évekből való adatok is becslésen alapulnak.

Nézzük most már először a Magyar Királyságot (beleértve Horvátországot, Szlavóniát és a katonai határőrvidéket).

Az 1804-re számított, mintegy 7 millió 970 ezer lakos nemzetiségi megoszlását egészen durván így kalkulálhatjuk: magyar 3 millió 370 ezer (42 %); román 790 ezer (10%); szlovák 1 millió 120 ezer (14%); szerb-horvát 1 millió 480 ezer (18,5 %, szétválasztásukat forrásaink nem teszik lehetővé); német 750 ezer (9,2%); rutén 280 ezer (3,8 %); egyéb (szlovén, vend stb.) 180 ezer (2,5%).

Az Erdélyi Nagyfejedelemség nemzetiségi képe ugyanekkor így alakulhatott: magyar és székely 580 ezer (35,9;%) román 850 ezer (52,7%); szász 140 ezer (8,7 %), egyéb 43 ezer (2,7%).

A magyarok száma tehát a Szent István koronája alá tartozó egész területen kereken 4 millió, ami az összlakosságnak nem egészen 39 %-a. A magyar az ország legerősebb nemzetisége, de az abszolút többséget nem éri el. Persze kedvezőbb a magyarság aránya a Horvát-Szlavonország és a határőrvidék leválasztásával kapott területen. Az e szűkebb értelemben vett Magyar Királyságban és Erdélyben – kereken mintegy 50 ezer magyart számítva Horvátországra – a 3 millió 950 ezernyi magyarság az összlakosság 48%-át alkotja.

Nem érdektelen megnézni a társadalom és a nemzetiség egymáshoz való viszonyát sem. Teljes társadalmat csak a magyarok és a horvátok alkotnak, ezeknek egyaránt van saját nemessége (uralkodó osztálya), valamelyes polgársága és jobbágyparasztsága. A saját uralkodó osztály valamennyi többi nemzetiségnél hiányzik, amellett, hogy a románoknál és ruténeknél (az ország határain belül) a polgárság is inkább csak alakulóban van, s a többinél (szerb, szlovák) sem éri el az országos arányt. E nemzetiségek értelmisége elsősorban papokból áll.

Végezetül vessünk egy pillantást az ország lakosságának vallási megoszlására. A felekezeti hovatartozás ekkor már korántsem jelent olyan válaszfalat a társadalomban, mint még egy évszázada, de jelentősége az élet minden területén, s talán leginkább kulturális és irodalmi vonatkozásban tevőleges. Erdély és a határőrvidék vallási viszonyaira sajnos semmilyen számszerű adattal nem rendelkezünk. A Magyar .Királyság (és vele Horvát-Szlavonország) esetében azonban az 1804-es összeírás lehetővé teszi a felekezetek arányának összevetését. Eszerint az országban a 4 millió 500 ezer katolikus (római és görög együttesen) a lakosság 60%-át alkotta. Az evangélikusok száma nem egészen 700 ezer (9 %), a reformátusoké közel 1 millió 100 ezer (15 %). A görögkeletiek száma csaknem elérte az 1 milliót (13,5 %), a zsidóké pedig 126 ezer (1,7 %). Az egyéb felekezeteké (unitárius stb.) nem érte el az 1 %-ot.

A zsidók számát az 1787-es összeírás is feltüntette, tehát itt a növekedést is lemérhetjük. Tizenhét év alatt számuk kereken 46 ezerrel emelkedett, ami 57 %-os növekedésnek felel meg, szemben az átlagos 12 %-os szaporulattal. A nagy növekedés az akkor meginduló bevándorlásokból adódott, amit jól mutat a zsidóság térbeli elhelyezkedése is. Elsősorban az északkeleti megyékben találjuk őket nagyobb tömegben, számuk 1787 és 1804 között majdnem megduplázódik, 25 ezerről 45 ezerre emelkedik. (Zemplénben és Ungban számuk 1804-re eléri az 5%-ot.) Másik központjuk az ország északnyugati része, Pozsony és Nyitra megye (itt él a korábban, főleg Morvaország felől bevándorolt zsidóság). Az Alföldön számuk a fél százalékot sem éri el. Erdélyben 1787-ben számuk nem haladja meg a 2500 főt, Horvátországban pedig még ennél is kevesebb. Zömük falvakban lakik, a városokban letelepültek száma 1787-ben 2500, 1804-ben 4700. Egyes városokban számuk erősen növekedett (így Pesten a 17 év alatt 94-ről 1464-re), egy sor város azonban még nem engedi be őket falai közé, így: Debrecen, Győr, Szatmárnémeti vagy az oppidumok közül Kecskemét.

Napóleon és Magyarország

Június 14-én Eugene Beauharnais csapatai a győri csatában szétszórták a vitézül verekedő, de rosszul vezetett és teljesen korszerűtlenül fölszerelt nemesi sereget, és megszállták a várost. 26-án elesett Pozsony is. A Dunántúl nyugati és északi része francia megszállás alá került.

Napóleon külpolitikai terveiben kezdettől fogva számolt Magyarországgal is. Már első konzul korában gondolt a magyarországi hangulat és helyzet megismerésére. 1802-től a Bécsben székelő francia megbízottak hosszú jelentésekben számoltak be az ország helyzetéről, az egyes társadalmi osztályok magatartásáról és főleg a Habsburg-ellenes hangulatról. Gérard Lacuée ezredes, Bonaparte volt hadsegéde, beszámolóiban nemcsak a feudalizmusra világított rá, hanem észrevette az ország elnyomott gazdasági és politikai helyzetét is a birodalmon belül. Lacuée vetette fel elsőnek azt a gondolatot, hogy a Habsburgok hatalmának gyöngítésére egyik leghatásosabb eszköz Magyarország függetlenítése lenne.

1805. augusztus 7-én Lacuée a következőket jelentette: „Magyarországon való utazásom csak megerősített abban a meggyőződésemben, hogy ha egy francia hadsereg az országba behatolna és egy bölcs jellemű, nagy tekintélyű tábornok kilátásba helyezné a független államot, amelyik megtartaná a régi alkotmány általános formáit, s amelyikben a nemesség megőrizné nem is jogait, hanem kiváltságait, a magyarok tömegesen állanának zászlaja alá.” Majd ugyanebben a jelentésben jellemezve a bécsi kormányzat magyarországi politikáját és annak módszereit, így folytatta: „A forradalmi eszmék eljutottak Magyarországra, s erős függetlenségi vágyat ébresztettek. Közismert, hogy 1795-ben egy összeesküvésük, amelynek élén talán az ország második legfőbb méltósága állt, majdnem kirobbant. Vezetőik vérpadon pusztultak el. A kivégzettek emlékét tisztelik, csak vigyázatlanságukat hibáztatják és ma csupán gyengeségüknek ez a tudata tartja vissza a nemzetet.”[7]

Lacuée és több más francia megbízott jelentései bizonyára közrejátszottak abban, hogy amikor Napóleon hadai 1805-ben, majd főként 1809-ben Ferenc császár ellen vonultak, Magyarországnak ellensége gyöngítésében és erejének bomlasztásában Napóleon külön szerepet szánt. 1809. május 15-én, két nappal azután, hogy Bécsbe bevonult, a schönbrunni főhadiszállásról a császár kiáltványban fordult a magyarokhoz. Ebben felszólította őket: „Szerezzétek most vissza nemzeti léteteket, legyetek újra, akik valaha voltatok! Válasszatok királyt magatoknak, olyan királyt, aki érettetek országoljon, a ti hazátoknak kebelében, ti közöttetek lakjék, és akit a ti polgártársaitok és katonáitok vegyenek körüli Gyülekezzetek azért össze Rákos mezejére, őseitek szokása szerint; tartsatok ott nemzeti gyűlést és adjátok tudtomra végzéseiteket.”[8]

A proklamáció alapszövegét franciául készen hozták Bécsbe, a magyar fordítás azonban ott készült. A végleges szöveg minden valószínűség szerint Batsányi János műve, aki letöltve a magyar jakobinusok perében rámért börtönt, Bécsben élt. Föltehetően ő vétette be egykori kufsteini fogolytársa, most pedig Napóleon államtitkára, Maret bassanói herceg közvetítésével azt a mondatot a kiáltványba, melyben a császár kijelenti, hogy elfogadja a magyar alkotmányt, „akár azon állapotjában, amint eddig vala, akár pedig azon változtatásokkal, amelyeket abban ti magatok, teljes tetszéstek s kényetek szerint, az időknek mostani környülállásaihoz képest jóknak és polgártársaitok hasznára nézve talán szükségeseknek ítélni fogtok”.[9]

A magyar nemesség válnaza a nemesi felkelés volt, a függetlenségi törekvések nem jutottak szóhoz. Napóleon, aki kezdetben komolyan gondolt arra, hogy a Habsburgok hatalmának megsemmisítésére darabokra szakítja a birodalmat – ezt nemcsak a magyarokhoz intézett kiáltvány, hanem egyéb iratok is tanúsítják –, felhívásának visszhangtalansága után letett erről a tervéről. Ebben közrejátszott Talleyrand figyelmeztetése is, hogy Oroszország hatalmának ellensúlyozására francia érdekből is fenn kell tartani a Habsburg-birodalmat.

A döntő csatát a Morvamezőn, Wagramnál vívták július 5-én és 6-án, amely Napóleon teljes győzelmével végződött. Károly főherceg megmaradt csapataival északnak húzódott, s július 12-én a harcoló felek fegyverszünetet kötöttek.

A béketárgyalások Magyaróvárott folytak, majd két hónapon át. Francia részről Champagny külügyminiszter, osztrák részről a fiatal Clemens Metternich gróf vezette a tárgyalásokat, amelyek lassan, vagy sehogy sem haladtak. Naponként mentek a gyorsfutárok Schönbrunnba Napóleonhoz és a tatai várba Ferenchez, miközben a két miniszter és a francia csapatok parancsnoksága egyik bált a másik után adta a csapatok és részben a lakosság szórakoztatására. Napóleon nagy területi engedményeket és óriási hadisarcot kívánt, amit Ferenc semmiképpen nem akart megadni. Nemegyszer már úgy volt, hogy a tárgyalások megszakadnak és a háború folytatódik; ezért Napóleon egy napra Győrbe is lejött Bécsből, hogy az erődítményeket megtekintse és felújításukra parancsot adjon.

Vörös Károly

A polgárság átalakulása

Sőt – a szabad királyi városánál kevésbé merev, s éppen ezért az új (s a társadalmat magát is modernizáló) funkciók befogadására és ellátására alkalmasabb, rugalmasabb társadalmi szerkezetük révén – éppen a polgárvárosok ütik a legnagyobb rést a hazai feudális társadalom bár omladozó, de még létező zártságán. A társadalom szerkezete (eltekintve néhány, a polgári átalakulás igényeinek kielégítésére alkalmasnak bizonyult régi szabad királyi várostól, amilyen Kolozsvár, Temesvár, Győr s mindenekfelett Pest) itt viszonyul a leginkább nyitottnak az új funkciók hordozására.

A polgárság a városi és az országos politikában

Ezen belül szempontunkból egyedül a szabad királyi városi polgárok (illetve polgári családfők) száma nyújt némi támpontot. Ez az 1828. évi összeírás szerint a Magyar Királyságban 25 862 fő volt. Ebből azonban mindössze hét városban volt ezer felett a polgárok száma: Pestnek 1637, Szegednek 1594, Pozsonynak 1522, Debrecennek 1228, Sopronnak 1182, Szabadkának 1083 és Budának 1052 polgára volt. Utánuk még Székesfehérvár következett 930, majd Pécs 844 és Győr 807 polgárral.

A polgári életmód kerete és meghatározója: az urbanizálódás

Így tűnt el a 19. század elejéig Pest valamennyi városkapuja, és így kezdődött meg például 1820-ban nagy polgári ünneplés, tarackok durrogása közepette, főpapi segédlettel, Győr városfalának bontása is, És ha más régi városok, például Körmöcbánya, Kézsmárk, Eperjes, Trencsén, Sopron, Szakolca vagy Nagyszeben falai nagy részükben még álltak is, túl rajtuk, itt-ott a város régi szerkezetéhez szervesen kapcsolódó új városrészek épültek, már többnyire tágas egyenes utcákkal, de legalábbis kényelmesebb, derűsebb házakkal, melyeknek klasszicista vagy később koraeklektikus stílusa csakhamar a belvárosban is helyet kap egy-egy (és majd egyre több) csákány alá került öreg, középkorias vagy barokk ház helyén emelkedő új épületen is. Mindez végül is egyre több helyen felvetette a teljes vagy részleges városrendezés igényét. A tűzvész után újjáépítendő, vagy a bástyák megbontásával újonnan megnyíló városrészek szabályozásának terveként így jött létre Pesten, már a század legelején Hild János terve a Lipótváros szabályozására; és készültek el a húszas évekre – meglehetősen fantáziátlanul ugyan – Győr új városrészének szabályozási tervei.

Gergely András

Deák Ferenc

Deák esetében nem követhető nyomon pontosan az a folyamat, amely során eljutott azokhoz a liberális eszmékhez, amelyekhez azután egész életében hű akart maradni. Valószínű, hogy már győri tanárai, Zsoldos Ignác és Zádor Ignác is többet nyújtottak a Corpus Juris kommentálásánál.

Vörös Károly

Az Ellenzéki Nyilatkozat

Ezért nyomtatásban a nyilatkozat először csak abban a kötetben láthatott napvilágot, melynek Németországban való kiadását még 1846 végén a Pesti Kör határozta el, hogy ebben az ellenzék a cenzúra gáncsoskodásaitól szabadon fejthesse ki álláspontját. A kötet Ellenőr, politikai zsebkönyv címen 1847-ben Bajza szerkesztésében meg is jelent, többek között nemcsak olyan, aktualitást a legutóbbi országgyűlés kudarcából és az udvar taktikájából nyert történeti tanulmánnyal, mint a Tinódi álnéven író Horváth Mihályé az 1802. évi országgyűlésről, hanem az öreg, ekkor már három éve halott Kisfaludynak Kossuth a győri csata nemességét becsmérlő cikkére adott, annak idején a cenzúra által közölni nem engedélyezett válaszával, mely most keserűen a nemesség elé tárta nemcsak az udvar bűnös és rosszindulatú hanyagságát a felkelés felfegyverzésében, hanem a hivatalos katonai vezetés tudatlanságát és a nádor tehetetlenségét is.

Arató Endre

A magyar–szerb viszony lassú éleződése

A Pesten megjelenő Szerb Nemzeti Újságot (Serbske narodne novine) a szerb polgárságnak az az Ausztriával szemben álló csoportja támogatta, amely a magyarlakta megyék különböző városaiban, elsősorban a szabad királyi városokban (Buda, Pest, Komárom, Győr) szétszórtan élt, s amelynek érdekei bizonyos fokig összefonódtak a magyar nemzeti mozgalommal, a középnemesség és a magyarországi polgárság érdekével. E szerb polgárság állásfoglalása tükröződött abban, hogy a Szerb Nemzeti Újság gyakran támadta a kormányt, ami a cenzúra fokozottabb szigorítását vonta maga után. A szerb polgárság Ausztriával szemben álló csoportja 1848–1849-ben is a magyar szabadságharcot támogatta, de a szerb mozgalom egészéhez képest csak igen kis erőt képviselt.

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

1790-ben Révai Miklós – később a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom professzora, ez időben győri tanár, de már országos hírű nyelvész – ismét fölvetette magyar tudományos akadémia létesítésének tervét, de az udvar a megvalósítást megakadályozta.

A magyar színjátszás kiteljesedése

Csak néhány példa ezekből az úti programokból: 1820-ban a Révkomáromi Nemzeti Színjátszó Társaság Komáromból kiindulva a Győr, Szombathely, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Szombathely, Pozsony, Sopron, Kismarton, Szombathely, Zalaegerszeg, Komárom, Győr, Komárom állomások által meghatározott kacskaringós útvonalat járta végig.

A sajtó mint a kultúra szervezője

Nem meglepő viszont, hogy az 1840-es évek elejére már fővárosi színvonalú hírlappá fejlődik az ország akkor egyik legnagyobb, s jelentős magyar kereskedő és értelmiségi réteggel bíró kereskedővárosának, Győrnek Hazánk című, német változatban is megjelenő lapja. Szerkesztője, a liberális, jómódú orvos, Kovács Pál, több Petőfi-verset is közöl és a lap végig támogatja a polgárosodás irányába mutató ellenzéki politikát.

Az oktatásügy intézményei

A jogi szakképzés vonatkozásában a joghallgatóknak ugyancsak jóval nagyobb hányada számára az úgynevezett akadémiák adtak végeredményben az egyetemivel azonosan, 2 éves filozófiai előkészítés után 2 éves elméleti oktatást (mely utóbbit a második, az 1806. évi Ratio 3 évre akarta kiterjeszteni, azonban foganat nélkül). E királyi jogakadémiák száma a Magyar Királyságban a feudalizmus utolsó évében 6 volt (Buda, Győr, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Zágráb); ezek mellett 1848-ra 3 kifejezetten katolikus fenntartású úgynevezett líceum is akadémiai ranggal bírt (Eger, Pécs, Temesvár).

A tudományok

Az irodalomtudományban (mely ekkor gyakorlatilag ugyancsak történeti vonatkozásban bontakozik ki) e feltáró igény nyomán jönnek létre a rendszeres magyar bibliográfia kezdetei, Sándor István munkássága révén, aki Magyar könyvesházában (Győr, 1803) ezernél jóval több 1711 előtti hazai nyomtatvány címét közli.

Spira György

A választások

De mire június végén lezajlottak a választások, kiderült, hogy az országgyűléshez fűzött baloldali remények túlontúl rózsásak voltak: a képviselők közé bekerült ugyan Táncsics s – Irányi Dániel, Irinyi József meg a győri Lukács Sándor személyében – három márciusi fiatal is, bekerült azután vagy harminc nemesi radikális (így többek között Teleki László, Madarász László, Patay József és Nyáry Pál, továbbá Palóczy László, Balogh János, Kállay Ödön, Madarász József, Sembery Imre és Halász Boldizsár) s – Eftimie Murgu, Sigismund Pop, Aloisiu Vlad és Alexandru Buda személyében – bekerült négy radikális nézeteket valló magyarországi román politikus is, a 426 betöltött képviselői helynek azonban a baloldal, mindent egybeszámítva is, kevesebb mint egytizedét szerezte meg.

A pákozdi győzelem és következményei

Az ütközetet követő napon tehát Jellačić három napi fegyverszünetet kért – és kapott is – Mógától, majd csapatait 1-én visszavonta Székesfehérvárra, néhány óra múlva pedig innen is eltakarodott – egyenest Bécs felé, méghozzá oly lélekszakadva, hogy 3-án már Győrött volt, 8-án pedig magát az osztrák–magyar határt is átlépte. S ami talán ennél is inkább tanúskodhatik fejvesztettségéről: Rothot eközben teljességgel elmulasztotta tájékoztatni a legújabb fejleményekről; ehelyett beérte azzal, hogy a Roth-hadtest fogadására Székesfehérvárt hátrahagyja katonáinak egy kisebb, másfél ezres csoportját. Ez a különítmény pedig olyan gyenge volt, hogy 3-ára már kénytelen lett megadni magát a város felkelő népének.

Így azután rövidesen fegyverletételre kényszerült maga Roth tábornok is. Ő ugyanis végül október 4-én ért Székesfehérvár alá. Ekkor pedig a város már a felkelők kezén volt, sőt a város falai között tartózkodott már egy Pákozdról ide rendelt 5 ezres létszámú magyar csapattest is, amelyhez megint csak tömegével csatlakoztak a környékbeli falvak felkelői is. Roth ezért most kénytelen-kelletlen visszafordult Szlavónia felé. Amikor azonban 6-án Ozora közelébe érkezett, a Sión átvezető hidat lerombolva találta, s a Sió túlsó partján ott láthatta maga előtt azt a 15 ezer főnyi felkelő hadat, amellyel Csapó Vilmos őrnagy, a tolnai nemzetőrég parancsnoka igyekezett elvágni útját. Másnapra pedig (az ezredessé kinevezett) Perczel Mór vezetésével utolérte az üldözésére kelt magyar hadtest is, amelynek a magvát a Hunyadi- meg a Zrínyi-szabadcsapat, valamint a Tiszán inneni megyék Görgei Artúr őrnagy parancsnoksága alatt álló önkéntes nemzetőrsége és a Kossuth toborozta Duna–Tisza közi népfelkelők egy csoportja alkotta. S minthogy így a gyűrű bezárult körülötte, Rothnak nem maradt más választása, mint hogy még ugyanezen a napon maga is letegye a fegyvert.

A Jellačić fölött aratott győzelem azonban nemcsak katonai, hanem politikai téren is meghozta a maga termését. Pákozd után ugyanis még azok szemében is nyilvánvalóvá lett, hogy az ellenforradalom a forradalmat korántsem lesz képes heteken belül maga alá gyűrni, akik előzőleg ennek éppen az ellenkezőjére számítottak. Az a körülmény pedig, hogy az uralkodó még a Batthyány Lajos által szeptember 17-én felterjesztett miniszterlistától is megtagadta jóváhagyását, egyben azt is végképp nyilvánvalóvá tette, hogy az ország élére semmiféle törvényes kormány nem kerülhet többé. Amiből azután önként következett, hogy a végrehajtó hatalom, amelyet a képviselőház 28-án csak ideiglenes érvénnyel ruházott a honvédelmi bizottmányra, a továbbiakban immár tartósan ennek a testületnek a kezében fog maradni. Ez a felismerés pedig a liberális nemesi politikusok számára kellő indítékul szolgált ahhoz, hogy ha addig, amíg Jellačić látszólag feltartóztathatatlanul közeledett Buda felé, amíg tehát a veszély óriásinak s a honvédelmi bizottmány szerepe már ezért is csupán alkalminak látszott, maguk sem ellenezték a baloldalnak a bizottmányon belül élvezett többségi helyzetét, most már végét vessék ennek az állapotnak.

A képviselőház ezért október 1-én elnökének, a békepárti ifj. Pázmándy Dénesnek az indítványára pótlólag beválasztotta a bizottmányba az első Batthyány Lajos-kormány tárcájáról le nem mondott két tagját, Szemerét meg (a Délvidékről éppen ekkor visszaérkezett) Mészárost, majd két nap múlva a felsőház is delegálta a bizottmányba négy liberális tagját, Perényi Zsigmond bárót, Ugocsa vármegye és id. Pázmándy Dénest, Fejér megye főispánját, valamint Esterházy Mihály grófot és (Erdély képviseletében) Jósika Miklós bárót, az írót. S bár ez a létszámnövelés a bizottmányon belül egyszeriben többséghez juttatta a liberálisokat, tiltakozni ellen a radikálisok sem próbáltak – s nem is próbálhattak, ha továbbra sem akarták felszámolni az utóbbi hetek folyamán köztük és a liberálisok jobbjai között kialakult együttműködést.

Igaz, a radikálisoknak különösebben nem is kellett aggódniuk a bizottmányon belüli többségük elvesztése miatt, amíg maguk mögött tudhatták a pesti tömegeket. Csakhogy épp a szeptember végi és október eleji napokban a pesti tömegeknek az országgyűlésre gyakorolt nyomása is érezhetően lecsökkent, egyszerűen azért, mert ekkortájt – mint láttuk – sokezer pesti sietett a dunántúli táborba, s a táborba szállók óriási többsége természetesen éppen a legforradalmibb elemek soraiból került ki. Ez a körülmény pedig a békepártiakat most kezdte arra bátorítani, hogy a honvédelmi bizottmány sikeres kibővítése után újabb hasonló irányú lépéseket is megkockáztassanak.

A legsürgősebb tennivalót emezek a népfelkelés keretei között Jellačić betörése óta fegyverhez jutott parasztok mielőbbi újólagos lefegyverzésében látták. S az ifjabb Pázmándy, aki mint a képviselőház elnöke kezdetben rendszeresen részt vett a honvédelmi bizottmány ülésein (jóllehet egyébként nem tartozott e testület tagjai közé), október 3-án – arra hivatkozva, hogy az ellenség elvonulása után a továbbra is fegyverben maradó felkelők könnyen a földesurak ellen fordulhatnának – már keresztül is vitte, hogy a bizottmány által „a népfelkelés csak a dunántúli vidékekre szoríttassék”[10] s még a dunántúli megyékben is csak addig engedélyeztessék, „míg az ellenséges seregektől az illető hatóságok meg nem szabadulnak”.[11] Ennek folytán pedig október 6-án Kossuth is kénytelen volt félbehagyni alföldi toborzókörútját.

Ennél is súlyosabb kárt okoztak azonban Pázmándyék a hadműveletek vitelébe történő beleszólásukkal. Móga ugyanis csak október 13-án délben indult meg seregével Jellačić után. S bár módja nyílott volna arra, hogy megsemmisítő csapást mérjen a másik félre – hiszen a sereg közben már 20 ezer főnyinél nagyobbra nőtt, s változatlanul támaszkodhatott a népfelkelésre is –, még ekkor is csak lassan és nagy távolságból követte az ellenséget. Majd, mikor 6-án hírül vette, hogy a bánt Bécsben valamennyi Magyarországon tevékenykedő császári csapat főparancsnokává nevezték ki, kereken ki is jelentette, hogy addig nem hajlandó újabb támadást intézni ellene, amíg az országgyűlés állást nem foglal ebben az ügyben. És az országgyűlés másnap annak rendje és módja szerint érvénytelennek minősítette Jellačić kinevezését. A határozatról azonban Pázmándy (a honvédelmi bizottmány állítólagos megállapodására hivatkozva, de szöges ellentétben azzal, amit az ekkor már ismét Pesten tartózkodó és a bizottmány nevében nyilatkozni sokkal illetékesebb Kossuth fejtett ki ezen a napon a képviselőházban) olyan hozzátétellel tudósította a sereg vezérletét, hogy „tovább nyomulni nem lehet. Győr körül kellene valahol alkalmas positiót vennetek.” „Csak most ne disponáljatok…”[12]

Móga pedig ezek után készségesen le is mondott az önálló kezdeményezésről, s előrenyomult ugyan Győrig, ott azonban szépen elidőzött addig, amíg Jellačić osztrák területre nem lépett.

Az újabb bécsi forradalmi felkelés és a schwechati kudarc

És Bécset már a kezdet kezdetén sem egyedül a közvetlen szomszédságában letáborozó Auersperg fenyegette, hanem a Magyarországról éppen errefelé vonuló Jellačić is. Márpedig ő Győrből 8 ezer emberét hazaküldte ugyan Horvátország védelmére, de az osztrák–magyar határt ennek ellenére is csaknem 20 ezer ember élén lépte át. S így az ellenség, ha ostrom alá akarta venni Bécset, Auersperg és Jellačić egyesülése után nagyobb erőket vethetett harcba, mint amekkorákat a város védői sorakoztathattak fel véle szemben.

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

És a II. meg a III. hadtest 23-án már útnak is indult nyugat felé, hogy egyesülve a Komárom alatt tanyázó ostromsereggel, Győrön át egészen Pozsony vidékéig hátráljon, majd másnap Jellačić is elvonult a Duna jobb partján Eszék felé, hogy legalább Szlavóniát biztosítsa a honvédcsapatokkal szemben, amelyek idő közben a Bácska legnagyobb részét is újból hatalmukba kerítették. S minthogy így a főváros területén ellenséges katonaság csupán a most Heinrich Hentzi tábornok parancsnoksága alá helyezett budai várban maradt, Pest 24-ére ismét szabaddá lett, az ellenséges főerőknek viszont megint csak sikerült kibújniok az egérfogóból.

Mire ugyanis Görgei seregének zöme 26-án hajnalban átkelt a Duna jobb partjára, Welden nyugat felé visszavonuló csapatai már egyesültek a Komárom alatt állókkal, sőt egy részük immár Győr felé közeledett.

A Szemere-kormány bemutatkozása

De erőfeszítéseket tett Kossuth annak érdekében is, hogy ha már minisztériumok irányítását nem bízhatja is, legalább néhány más kulcsfontosságú tisztséget ruházzon most radikálisokra, éspedig szintén még az új kormány hivatalba lépése előtt, vagyis ezen a téren is kész helyzet elé állítva Szemerééket. Pest felszabadulása után tehát a fővárosba Irányi Dánielt, Győrnek és környékének a felszabadulása után pedig ide Lukács Sándort küldte ki kormánybiztosul, s arra is gondolt, hogy a liberális főrendek egyik legkiválóbbikát, Esterházy Mihály grófot, aki a honvédelmi bizottmányon belül a hadianyaggyártás ügyeit irányította volt, a bizottmány feloszlása után ugyanezen ügyek országos biztosává tegye meg.

A támadó hadmozdulatok felfüggesztése

Görgei azonban a támadó mozdulatokat az április 26-i komáromi ütközet megvívása után ennek ellenére sem folytatta tovább – csupán a VII. hadtest egy részét tolta előre Győrig –, s csapatainak zömével (mintegy 30 ezer emberrel) Buda alá vonult, hogy a stratégiai jelentőséggel egyáltalán nem bíró budai várból kifüstölje az ott hátrahagyott (egyébként alig 4 ezer főnyi) ellenséges katonaságot.

A Vág-vidéki harcok június derekán

Görgei azonban, bár terve az volt, hogy az ellenség arcvonalát egyetlen – a Vág torkolatvidékén rá mérendő – nagy erejű csapással át fogja törni, ennek a hadmozdulatnak a lebonyolítására csupán az I., a II. és a III. hadtestet összpontosította, s indokolatlanul nagy erőket hagyott hátra Győr környékének és a Csallóköz keleti felének a biztosítására.

Szabad György

A néptömegek hangulata és mozgalmai

Hitetlenkedve fogadták Győrött is a fegyverletételről szállongó híreket a polgárok és az „alsóbb néposztályok” tagjai. S amikor megbizonyosodtak igaz voltukról, akadtak cselédasszonyok, akik földre borulva siratták a szabadság elveszett ügyét.

A közlekedés és az áruforgalom fejlődése

A gabona, a legfontosabb hazai tömegáru kereskedelmében az 1860-as évekig Győré volt a vezető szerep. Pest forgalma közvetlenül 1849 után még alig haladta meg Mosonét. A belső vámhatár felszámolása a mosoni piacot gyorsan jelentéktelenné tette, majd az 1860-as években a bécsi versenytársaktól is szorongatott győri kereskedők forgalmának növekedése fékeződött le, míg a pestieké, akik a lisztkivitelben már korábban megszerezték az első helyet, alig több mint egy évtized alatt megkétszereződött.

A Februári Pátens és a feszültség növekedése

Heves önkényuralom-ellenes tüntetésekre és összetűzésekre került sor, amelyeknek résztvevői közt ott voltak a katonaszökevényeket bújtató Kalocsa környéki pusztai szállások pásztorai és a kiskunhalasi vásározók éppen úgy, mint az erőszakoskodó császári katonákkal tettleg szembeszálló pesti zsidók és a pénzügyigazgatóság épületét megrohanó győri plebejus elemek.

Az államjogi vita és következményei

Az országgyűlésre ható közhangulat korántsem volt egységes. Teleki és Cavour halálát országszerte tüntetésekbe forduló gyászünnepségek követték. Győrött véres összeütközésekre, s a katonai fogház megostromlására került sor.

Kolossa Tibor

A népiskolai törvény. Egyház és állam viszonya.

Az uralkodó 1867 januárjában, a magyar kormány hivatalba lépése előtt, annak megkérdezése nélkül, saját jelöltjét, Simor János győri püspököt nevezte ki hercegprímássá.

S. Vincze Edit

Kísérletek munkáspárt alakítására

A Szociáldemokrata Munkáspárt monarchiabeli szervezésének nyitánya az 1869. november 14-én Pozsonyban tartott illegális kongresszus, amelyen Ausztria–Magyarország nagyobb városainak szociáldemokrata küldöttei vettek részt. A bécsi delegációt Oberwinder vezette, Pozsonyból négy, Pestről és Győrből két-két küldött jelent meg a tanácskozáson. (Álnéven szerepeltek, kilétükre ezért mindmáig nem derült fény.) A kongresszus résztvevői elfogadták az eisenachi programot és megbeszélték az együttműködés módozatait.

Katus László

Vízépítés

1886-ban indult meg a Felső-Duna szabályozása (Dévénytől Győrig), 1889-ben pedig – nemzetközi megbízatás alapján – nagyszabású munkálatok kezdődtek a Vaskapu hajózási akadályainak elhárítására.

Belkereskedelem

Az 1860-es években még Győr volt a gabonakereskedelem központja, ide gyűlt a kivitelre kerülő gabona. Az 1870-es és 80-as években azonban a főváros – a vasút segítségével és nagykereskedőinek tőkeerejére támaszkodva – átvette a vezetést, és sorra a budapesti terménykereskedő burzsoázia irányítása alá kerültek Dél-Magyarország korábban önálló gabonapiacai – Szeged, Temesvár, Baja – is.

Az urbanizáció meggyorsulása

A lakosság nagysága és az urbanizáció foka szerinti rangsorban egyaránt az első 25 helyen 11 várossal találkozunk, s valóban ezek voltak a kiegyezés idején Magyarország legjelentősebb városai: Pest és Buda, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Kolozsvár. Magas urbanizációs foka miatt ezekhez még hozzá kell vennünk Győrt, Sopront és Nagyszebent.
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Magyarország városhálózata 1890-ben.

Vörös Károly

A felsőoktatás

A polgári oktatáspolitika is fenntartja tehát a feudalizmusból örökölt királyi (Győr, Kassa, Nagyvárad, Pozsony), illetve felekezeti (Egerben és Pécsett katolikus, Eperjesen és Nagyszebenben evangélikus, Debrecenben, Kecskeméten, Máramarosszigeten, Pápán és Sárospatakon református) jogakadémiákat előbb 3, majd 1874-től kezdve 4 éves képzési idővel: utóbbi formában tananyagukat és az általuk nyerhető képesítés fokát és érvényét tekintve is teljesen egyenrangúvá téve őket az egyetemi jogi karokkal; csupán a doktoráltatási és magántanári habilitáltatási jogot tartva fenn azoknak. Ez gyakorlatban – kivált az új, a doktorátust egyre több ponton megkövetelő képesítési törvények óta – a joghallgatók végső minősítését, azt egyetemi szintű igényekhez szabva, mégis csak az egyetemeken összpontosította. A jogakadémiák száma 1874-ben még 13, közülük azonban egyesek csakhamar elnéptelenednek s megszűnnek, mint 1884-ben a pápai, 1887-ben a nagyszebeni, s 1892-re a győri is. Különben az egész főiskolatípus hanyatlóban van: a jogakadémiák hallgatóinak összlétszáma, mely 1871–72-ben még 1925, 1890–91—re már csak 745 fő; ekkorra az akadémiák közül már csak a debreceni és a nagyváradi hallgatóinak száma van 100 körül, a többieké 47–80 között ingadozik, Győré mindössze 21.

A kultúra új jelenségei

A budapesti Operaház kortársi magyar szerzőktől származó, viszonylag nem is ritka bemutatói indokoltan csekély sikereket hoznak. E munkák elsősorban Wagner nyomán induló stílusa, éppúgy, mint az Operaháznak így szükségképpen a külföldi standard művekre épülő műsora és az ezeket tolmácsolni képes (részben külföldi) művészekre támaszkodó személyzeti politikája bőséges tápot is ad az Operaház és általa a hivatalos magyar zenei élet ellen a népies műdal és az áltörténeties „kuruc” zene nyelvével azonosított nemzeti zenekultúra védelmének címe alatt indított provinciális, nemegyszer reakciós és jórészt demagóg támadásoknak, a sajtóban éppúgy, mint a parlamentben. Eredményként az olyan művészek elkedvetlenítésével, mint Gustav Mahler, a nagy késő romantikus német zeneszerző (1888–1891-ben az Operaház karmestere), vagy a győri születésű Richter, a jeles Wagner-dirigens, – de semmivel nem segítve egy valóban új magyar magas zenei kultúra létrejöttét.

Katus László

Az ipar szerkezete és területi elhelyezkedése

E két hegyvidéki nehézipari tájunktól eltérően elsősorban az élelmiszeripar, s részben a textilipar játszott szerepet a nyugatmagyarországi kisalföldi iparvidék kialakulásában, ahol viszonylag erős kézműipari hagyományok is éltek. A nehézipart Győr, Pozsony és Magyaróvár gépgyárai képviselték.

Erdélyben a szász városokban, s főleg a Barcaságban, valamint Csíkben és Háromszékben találunk ipari gócpontokat (főleg faipar, részben textil- és élelmiszeripar). Rendkívül elmaradt az iparosodásban az Alföld, a Dunántúl középső és keleti része, az északkeleti Felvidék, valamint Erdély északi és középső része. Ezeken a tájakon szinte szigetként emelkedett ki egy-egy iparosodó város: Pécs, Szeged, Debrecen, Nagyvárad.

A vidéki városokban a helyi kereskedőtőkések, a külföldi vállalkozók, s kisebb részben a helyi iparosok által alapított középipari üzemek közül főleg azok tudtak meggyökeresedni és prosperálni, amelyek a helyi fogyasztás igényeit elégítették ki (élelmiszer- és építőanyag-ipar), vagy a technikai fejlődés élvonalával lépést tartva, folytonos újításokkal biztosították versenyképességüket mind a külföldi, mind a budapesti nagyiparral szemben. A századforduló után mindenesetre megfigyelhető a vidéki iparfejlődés meggyorsulása, életképes középüzemek alakulása, sőt néhány vidéki nagyüzem létrejötte is. A vidéki városok közül Pozsony, Temesvár, Fiume, Győr, Arad, Pécs és Nagyvárad haladtak leginkább előre az iparosodásban.

Az egyes iparágak fejlődése

Vidéken csak Győrött, Aradon és Resicán voltak nagyobb gépipari üzemek. A legtöbb gépgyár sokféle terméket gyártott, s nem igyekezett eléggé kihasználni a specializálódásban és a sorozatgyártásban rejlő előnyöket. Bár a gépipar egészének fejlődése nem volt kielégítő, egyes ágai nemzetközi viszonylatban mégis számottevő színvonalat értek el. Legjelentősebb volt a járműipar: vasúti mozdonyok, vagonok, vasúti berendezések, folyami hajók, közúti villamos járművek gyártása és az ezekkel kapcsolatos javítóműhelyek tevékenysége. A Magyar Államvasutak budapesti gépgyárának mozdonyai, a Ganz és a Győri Vagongyár kocsijai nemzetközi elismerést váltottak ki. A folyami hajógyártás központja a Duna-Gőzhajózási Társaság (DGT) óbudai hajógyára és a Ganzzal egyesült Danubius hajógyár volt. A Ganz–Danubius Fiumében tengeri hajógyárat is létesített, s már a világháború előtt megkezdte a hadihajók gyártását, 1915-ben pedig vízre bocsátotta az egyetlen magyar gyártású nagy csatahajót, a 20 ezer tonnás „Szent István”-t. Említésre méltó fejlettségi szintet ért el a gépipar az általános ipari gépek, főleg az erőgépek: gőzkazánok, álló és félstabil gőzgépek, lokomobilok, Vízi- és gőzturbinák gyártása terén (Láng gépgyár, Ganz, Röck, Schlick-Nicholson gépgyárak). Bár a mezőgazdasági gépgyártás egyenetlenül fejlődött, 1912-ben nem alaptalanul állapította meg a gépgyárosok szövetségének évi jelentése, hogy a minőség, a szerkezet, a gépek kiállításának csínja és kivitele tekintetében gyáraink állják az erős külföldi versenyt. Az 1900-as években a Hofherr és Schrantz kispesti üzeme a mezőgazdasági gépgyártás vezető üzemévé fejlődött. Legelmaradottabb a műszerek, a munka- és szerszámgépek gyártása volt, jóllehet malomipari, cukoripari és szeszgyári berendezésekből számottevő kivitel is volt. Az első világháború előtti években biztató kezdetekkel találkozunk a belső égésű motorok gyártása (Ganz), valamint az automobilipar terén (Martha és Rába kocsik). A traktor- és repülőgépgyártás kezdetei is 1912–1913-ra nyúlnak vissza.

A Ganz Villamossági gyára a századfordulóig megtartotta azt a világviszonylatban előkelő helyet, amit az 1880-as években a transzformátor-rendszer feltalálása és bevezetése révén kivívott magának. A 20. század első éveiben felépítette és üzembe helyezte a világ első villamosított vasútvonalát (Valtellina-vasút Észak-Olaszországban), de a villamossági ipar új ágaiban már nem tudott bekapcsolódni a nagy világversenybe, s fejlődésében elmaradt a gyorsan felnövő hatalmas német és amerikai világcégek mögött, Az 1905-ben önálló részvénytársasággá alakult gyár nemzetközi viszonylatban csak közepes méretűnek számított, a Monarchia piacán azonban megtartotta vezető helyét a villamos erőművek, közvilágítási és gyárvillamosítási berendezések építése, a közúti és a bányavasutak villamosítása terén.

Az Egger-féle villamossági gyárból 1894-ben alakult Egyesült Villamossági Rt. 1900-ban Újpesten építette fel új gyártelepét. A vállalat 1906. évi kettéválásakor létesült Egyesült Villamossági és Gépgyár Rt. erősáramú berendezésekre specializálta magát, az Egyesült Izzó pedig sikeres gyártmányfejlesztő tevékenysége révén hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, s izzólámpa exportjával tekintélyes pozíciót vívott ki a világpiacon, valamint a nemzetközi izzólámpakartellben. A magáncégből 1904-ben részvénytársasággá alakult Telefongyár a fővárosban épített fel új, korszerű gyárat.

A világháborút megelőző években alakult ki a gépipar új ága, a hadiipar. Többnyire a nagyobb vas- és gépipari üzemek rendezkedtek be hadianyagok, főleg töltények és tüzérségi lövedékek gyártására. Ennek érdekében nagyobb beruházásokkal fejlesztették üzemeiket. Kialakultak önálló hadiipari központok is: köztük Weiss Manfréd csepeli gyára volt a legjelentősebb, amely 1913-ra 5000 munkást foglalkoztató, hatalmas hadiipari kombináttá fejlődött. 1913-ban az állam, a Skoda- és a Krupp-művek közreműködésével Győrött nagy ágyúgyár létesült.

A vegyipar korunkban egyre inkább nehézipari jelleget öltött. Elsősorban a nyers- és segédanyagok termelése terén volt fejlett, a finomabb készítmények (festékek, szerveskémiai termékek, illatszerek) terén a hazai ipar nem volt versenyképes. A vegyipar egyes ágaiban a gyártmányok jelentős részét exportálták: főleg a falepárlás termékeit, a cserzőanyagokat, a keményítőt, a robbanószereket és az enyvet. Az 1900-as években indult fejlődésnek a műtrágyagyártás, élén a modernizált Hungária műtrágya és vegyipari vállalattal. 1911-ben létesült a Chinoin gyógyszergyár.

Részben a nehéziparhoz tartozott az az iparcsoport is, amit a korabeliek kő-, föld-, agyag- és üvegiparnak neveztek, s ami elsősorban építőanyagokat gyártott. Fejlődését a korszak gyorsan növekvő magán- és középítkezései, valamint a korszerű építőanyagok terjedése biztosították. Az ország minden részében voltak helyi szükségletre dolgozó téglgyárak, nagyobbak pedig Budapesten és környékén. A cementgyártás technikai berendezéseinek korszerűségével, s új találmányok (nagy szilárdságú cement) alkalmazásával európai viszonylatban is jelentőségre tett szert.

A könnyűipar vezető aga kezdettől fogva a faipar volt, amelynek bőven szolgáltattak nyersanyagot az ország nagy kiterjedésű erdői. Igazán jelentős nagyiparrá, azonban csak a fűrészárugyártás fejlődött. 1913-ban 347 fűrésztelep 130 millió korona értékű árut termelt, túlnyomórészt exportra. A bútorok és az egyéb készáruk gyártása viszont lényegében mindvégig megmaradt a kézmű- és háziipar szintjén. A 120 ezer kis asztalosműhely termelését 1906-ban 90 millió koronára becsülték, szemben a bútorgyárak 15 milliós termelésével és a 21 millió korona értékű asztalosáru-behozatallal. A nyersfa és a félgyártmányok (fűrészáruk) nagyarányú, de 1900 után már stagnáló kivitelével szemben jelentősen nőtt a készáruk behozatala. Ugyanez volt a helyzet a papíriparban is: a cellulóz- és papirosanyag-termelés felét exportáltak, s a kész papírt külföldről visszavásárolták.

A bőrgyártás nagyipari fejlődése az 1890-es években vette kezdetét, részben az állami ipartámogatás hatására. Gyáraink a századfordulón kezdték alkalmazni az újabb gyorscserző eljárásokat és a krómcserzést, amely korszerű elméleti kémiai tudást és kísérletezést igényelt. A bőrgyárak elsősorban talpbőröket és durvább felsőbőröket készítettek, a finomabb bőrök gyártása terén elmaradtak a nemzetközi színvonaltól. A bőrfeldolgozás még nem emelkedett a nagyipar szintjére. 1906-ban a néhány cipőgyár 12 millió korona értékű termelésével szemben a mintegy 100 ezer cipész, csizmadia és papucsos kisiparos készítményeinek értékét 150 millióra becsülték, s ehhez járult a 26 millió korona értékű cipőbehozatal. Ugyanezt mondhatjuk el a ruházati és konfekcióipar egyéb ágairól is: a fogyasztást 65%-ban a kisipar, 30%-ban az osztrák konfekcióipar elégítette ki.

A nagyüzemi textilipar szinte a semmiből nőtt ki és erősödött meg a világháborút megelőző negyedszázadban. 1885-ben még csak 5000 munkás dolgozott a gyári jellegű textilüzemekben, főleg a textilipar másodlagos ágaiban: a kartonnyomásban, a juta- és kender-feldolgozásban és kikészítésben. Ez a szám 1898-ig 14 ezerre, 1913-ig pedig 46 ezerre növekedett. Az erőgépek teljesítménye ugyanezen idő alatt 3000 lóerőről 55 ezerre nőtt. 1896-tól 1913-ig az orsók száma 108 ezerről 499 ezerre, a gépi szövőszékek száma pedig 3 ezerről 13 ezerre emelkedett. A textilipar fejlődésében nagy szerepet játszott az állami támogatás, a katonai megrendelések növekedése, valamint a gyorsan bővülő hazai fogyasztás.

A fejlődés élén a pamutipar járt, gyors növekedési ütemét jól érzékelteti a pamutbehozatal évi 10%-os emelkedése. A pamutfonó orsók száma 1890-ben még csak 32 ezer, 1913-ban már 350 ezer; a gépi szövőszékek száma ugyanezen idő alatt ezerről nyolcezerre emelkedett, ezt követte a termelés hasonló arányú növekedése is. Főleg durva és középfinom fonalakat, nyers és színnyomatos pamutszöveteket állítottak elő, exportra is. A finomabb és fehérített fonalak és szövetek terén azonban továbbra is nagyarányú behozatalra szorultunk. Az 1895-ben alapított rózsahegyi Magyar Textilipar Rt. a Monarchia legnagyobb pamutfonodája volt. A Magyar–Amerikai Northrop Szövőszék és Textilgyár 1901-ben létesített pestlőrinci szövőgyárában automatikus szövőszékeket alkalmaztak, amelyeket a cég rózsahegyi textilgépgyára készített. A Magyar Pamutipar újpesti gyára 1906 és 1909 között nagyarányú bővítésen és rekonstrukción ment keresztül. 1899-ben alapították a szombathelyi, 1901-ben a pápai és a győri, 1906-ban a kőbányai, 1907-ben a kispesti textilgyárat.

Az infrastruktúra: szállítás és építkezések

Mindössze 1321 km maradt három magántársaság – a Délivasút, a KassaOderbergi Vasút és a GyőrSopronEbenfurti Vasút – tulajdonában, de ezek sem versenyezhettek az államvasutakkal, sőt alkalmazkodni kényszerültek annak üzleti és forgalmi politikájához.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Az urbanizáció eredményességét tekintve a főváros és környéke után azok a szabad királyi városok következtek, amelyek forgalmi és közigazgatási központ szerepüket össze tudták kapcsolni a modern iparosodással. Sorrendben: Fiume, Miskolc, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Pécs, Kassa, Temesvár.

A nemzeti összetétel változása. Az asszimiláció. A vallási megoszlás.

Említhetnők még Pécs, Győr, Kassa s számos ipari centrum példáját. Fényes Elek 1839-ben 126 város lakosságának csaknem felét, 47%-át találta magyarnak, és ez akkor már felülmúlta az országos arányt. Hetven év múlva ugyanebben a 126 városban 70%-ra emelkedett, az, összes városban pedig 76 – amíg a vidéki lakosság sorában csak 48 – százaléknyi volt a magyarság aránya.

A katonai „megoldás” és az ischli koronatanács

Fegyveres felkelés kitörésekor a haditerv első lépésként a megbízhatatlan csapatok lefegyverzését vagy legalábbis semlegesítését, a fegyver- és lőszerkészlet megmentését és a Magyarországon levő megbízható egységek leverésének elkerülését írta elő. Ezzel párhuzamosan kellett megkezdődnie Ausztriában, lengyel, ukrán területen és Horvátországban a mozgósításnak. A támadást négy irányból tervezték: északról a Felvidék, északkeletről a Tiszántúl, délről a Dunántúl ellen, a főerők pedig nyugatról PozsonyGyőrKomárom irányában indultak volna meg. A főcsapás iránya a főváros: Budapest nélkül a magyar ellenállás hosszabb ideig nem tartható. A haditervhez mellékelt térképvázlat világosan mutatja, hogy a Bécsből induló – a flottilla egységeitől támogatott – dunai hadseregnek s a Przemyślből és Lembergből felvonuló kárpáti hadseregnek nagy erőkkel Budapest felé kellett nyomulnia, míg a XII. hadtest Erdély határán, a XIII. hadtest a Dráva vonalán sorakozott volna fel, a VII. temesvári hadtest pedig déli irányban védte volna a Bánságot.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt és a kormány választójogi javaslata

Január 20-án Budapesten és környékén, valamint Aradon, Győrött, Kolozsvárott, Miskolcon és Pozsonyban több munkásgyűlés tiltakozott a kormány tervei ellen.

A munkásság sztrájkmozgalmai 1910–1911-ben

A vidéki bérmozgalmak közül Arad, Győr, Marosvásárhely, Nagybecskerek, Pécs, Sopron, Újvidék nyomdászainak június sikeres sztrájkja érdemel említést.

Pölöskei Ferenc

A jobboldali ellenzék

Giessweingyőri kanonok, majd 1909-től pápai prelátus – főként nyelvészeti, történettudományi és szociológiai tanulmányokat folytatott.

Erényi Tibor

Az elhalasztott általános sztrájk

A győri szociáldemokrata gyűlésen több száz környékbeli paraszt is részt vett.

Galántai József

A forradalmi mozgalmak erősödése

Bár a belügyminiszter tüntetést nem engedélyezett, több vidéki városban: Miskolcon, Debrecenben, Salgótarjánban, Győrött tízezres tömeg vonult fel a tüntetéseken.

Siklós András

Felvilágosító és szervező munka a tömegek körében

Kommunista szervezetek alakultak Budapesten kerületek szerint is, továbbá egyes vidéki városokban: Salgótarján, Tata, Győr, Miskolc, Diósgyőr, Szeged, Debrecen, Sátoraljaújhely, Sopron, Kaposvár, Nagyvárad.

Lábjegyzetek

  1. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  2. Idézi: Salánki József, Mit tud Bleau hazánkról? Évk: DM 1967. 253.
  3. Pigler Antal, A győri Szt. Ignác-templom és mennyezetképei. Budapest, 1923. 19.
  4. Főjelentés az 1686. július 27-i rohamról. Uo. 300.
  5. 1 pozsonyi mérő = 62,5 l.
  6. 1 ausztriai mérő = 61,49 l.
  7. Témoignages francais sur la Hongrie a l'époque de Napoléon. Ed. Károly Kecskeméti. Bruxelles, 1960. 36., 43.
  8. Napóleon kiáltványa facsimilében: Marczali Henrik, Magyarország története III. Károlytól a bécsi kongresszusig. (A magyar nemzet története 8. Szerkesztette Szilágyi Sándor). Budapest, 1893. 582.
  9. Ugyanott.
  10. Erről ifj. Pázmándy Dénes elnöki bejelentése a képviselőház 1848. október 3-i ülésén. Közlöny, 1848. október 5. 117. szám 594.
  11. Lásd a honvédelmi bizottmánynak a törvényhatóságokhoz intézett körrendeletét, Budapest, 1848. október 3. Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. 72.
  12. Ifj. Pázmándy Dénes Csány Lászlóhoz. Pest, 1848. október 7. Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. 119–120.

Irodalom

Ocskay elfogatásáról és hadbírósági ítéletéről Thaly Kálmán, Ocskay László… (Budapest, 19052. II. 308. skk.), a győri foglyok kivégzéséről ugyanott 348. skk.; Szabady Béla, II. Rákóczi Ferenc és Győr (Győr, 1935).

A Circularia impressa szétküldése után minden egyházmegye értesült a bevallási kötelezettségről. A vagyoni és személyi összeírás adatai azt mutatták, hogy a magyar egyház a fejlesztésre sok lehetőséget adott az uralkodónak. A hiányok pótlására az évszázados gyakorlatot alkalmazták: az uralkodó nem töltötte be a kalocsai érseki, a győri és a nyitrai püspöki széket, és így 175 ezer forintot fordíthatott „fejlesztési” célokra. A nagy reform is az összeírások szorgalmazását sürgette. Megállapították, hogy az ország lakosságából 3 726 662 személy katolikus, s az egyháziak számát ehhez viszonyították: Marczali Henrik, Magyarország története II. József korában (Budapest, 1881–1888. II. 167); Thirring Gusztáv, Magyarország népessége II. József korában (Budapest, 1938. 61–62).

Balázs Péter, Az 1848-as választások Győrött és Győr megyében (In: Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából);

Kiadványok