Bányászat

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. január 3., 07:35-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A cukor- és a szesz-, a vas- és fém-, a textil-, a malom- és a vegyipar, továbbá a gépgyártás fejlődése indítást adott – és ez az 1840 és 1848 közötti iparfejlődés jellemző vonásai közé tartozik – az addig kismértékű széntermelés emelkedésének. Ennek mértékéből is, mint az ipari fejlettség egyik fokmérőjéből, következtetni tudunk az ipari fejlődés szintjére.

A szén lelőhelyeinek egy részét Magyarországon már a 18. század közepén felfedezték. Az állami gazdaságpolitika igyekezett a szén használatát terjeszteni, mert az ország faállományát kívánta óvni vele; de csekély eredményt ért el. A szénfűtés csak akkor és ott kezdett terjedni, ahol a nehéz beszerzési viszonyok miatt a fa ára magasra szökött, főleg a városokban, elsősorban Budán, Pesten és Sopronban.

A szenet ipari célokra először Pesten és Budán használták azok a kézművesek, akik tűzzel dolgoztak: a patkó- és szegkovácsok, továbbá a lakatosok. Pécs mellett a vasasi bányában termelt szén 40%-a 1799 és 1806 között vízi úton jutott el Pestre és Budára.

A manufaktúrák nagy része – különösen a földesúri manufaktúrák – azonban termeléséhez még fát használt.

Az 1840 és 1848 közötti időben a tőkés ipari vállalkozásokban már jobban elterjedt a szénfogyasztás. Első helyen állott az Első Osztrák Duna Gőzhajózási Társaság hajóival és óbudai hajógyárával, továbbá – bizonyos mértékben – a vaskohászat. A nagyobb szénfogyasztók között megtalálható a pesti József Hengermalom, 3–4 cukorgyár, a vegyiparból egy pesti stearingyertyagyár, továbbá Miesbach téglagyára.

A szén és bányászatának joga II. József 1788-ban kiadott rendelete értelmében a földtulajdonost illette. A földbirtokosok a szén felkutatását, kitermelését a 19. század első évtizedeiben bérlők kezére adták.[1]

A bérlők között – miként az első fogyasztók között is – eleinte sok volt a kisiparos. Később kereskedők is akadtak köztük, akik többnyire az eladott szénmennyiség után rótták le a bérleti összeget. Hamarosan kiderült, hogy az egyéni vállalkozókra a szénbányászatban nem nagy jövő vár, mert az hatalmas tőkét igényel, ezért a vállalkozók szövetkeztek, és az egyéni bérlők helyébe a bérlőtársaságok léptek.[2]

Az 1830-as évek második felének vége felé azonban a szén piaci helyzetének kezdődő javulásával összefüggésben a földbirtokosok igyekeztek visszavenni szénbányáikat bérlőiktől, és saját kezelésben végeztetni termelést.

A polgári szénbánya-tulajdonosok már korábban is nagy gonddal foglalkoztak a szénbányászattal. A szabad királyi városok határában, Sopronban vagy Pécsett kovácsok, lakatosok gyakran kis földjükön, szőlőjükben maguk, vagy egy-két napszámossal termelték a szenet.

Nagyobb volumenű bányászat ott indult meg, ahol a termeléshez szükséges nagyobb tőkét elő tudták teremteni: Sopron városának brennbergi bányájában, az Eszterházyak tatai és gesztesi uradalmában, a mai dorog-tokodi szénbányászat területén, a Pécs vidéki szénbányákban és az államkincstár bányáiban.

A szénbányászat technikája alacsony szinten állott. A szenet többnyire a kibúvásokon a felszínen kezdték termelni. Felszín alatti termelés esetén tárókat készítettek, a tárókhoz a víz elvezetésére és szellőzésre kis aknákat vágtak. A fejtéshez a kézi szerszámokon túl éket és puskaport használtak. A szállítás kézijárgányokkal, néhol lóerővel történt. A lóerővel végzett szállítást vette át a bányákban a gőzgép. Az első gőzmozgatta szállítógépet 12 lóerővel a brennbergi bányában Miesbach Antal bérlő helyezte üzembe, 1840-ben.

A kitermelt szén mennyiségéről megbízható országos adatokkal nem rendelkezünk. A hivatalos statisztika adatai szerint Magyarország széntermelése 1841-ben 792 ezer mázsát tett ki; Csehországé ugyanakkor 4 millió 755 ezer, Sziléziáé egymillió 340 ezer, Alsó-Ausztriáé egymillió 20 ezer bécsi mázsa volt. A magyarországi Széntermelés viszonylagosan csekély mennyiségéről tanúskodik az is, hogy húsz év múlva, 1861-ben egyetlen bánya, a brennbergi adott ugyanennyit.

A szénkereslet az 1840-es években Magyarországon országos méretekben még kicsiny volt, a fa bősége akadályozta hasznosítása jelentőségének felismerését.

Hátráltatták a szénfogyasztás terjedését a rossz útviszonyok és a tőkeszegénység is. A szénbányászat megindulása a tőkés ipari termelésre való áttérés kezdeti – az ipari forradalmat megelőző –, átmeneti korszakának jegyeit hordozta magán.

Magyarországon a nemesfémből és rézércekből korszakunkban felszínre hozott mennyiség nem ismert, csupán az ezekből kiolvasztott aranyé, ezüsté és rézé, ez is csak hézagosan. A hiányos hivatalos adatok szerint ezüstből 1831 és 1840 között évi átlagban 64 889, 1844-ben 69 287, 1847-ben 77 568 márka súlyú mennyiséget termeltek. Aranyból 1842-ben 2491, rézből ugyanebben az évben 36 796 bécsi mázsa súlyú volt a termelés.[3]

Arany- és ezüstbányászat folyt Selmecen, Magurkán, Szomolnokon, valamint a Bánátban.

Rezet Besztercebányán, Szomolnokon, Miklósvágásán (Sáros megye), Iglón, a szörényi határőrvidéken és Szászkán bányásztak.

Irodalom

  1. A szénbányászat történetére: Bán Imre, Adatok a magyar kőszénbányászat történetéhez (Bányászati és Kohászati Lapok, 1934); Hamberger József, A brennbergi szénbánya monográfiája (Sopron, 1885); Reményi Viktor, Brennbergbánya története 1759–1933 (Sopron, 1935); Babics András, A vasasi kőszénbányászat a feudalizmus korában (Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 11. Pécs, 1957); Babics András, Az észak-mecseki kőszénbányászat története (Budapest, 1967); Babics András, A pécsi kőszénbányászat a feudalizmus korában (Az MTA Dunántúli Tudományos Intézete. Értekezések 1961/62. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 42. Budapest, 1963).
  2. Régebbi összefoglalás a bérlőkre, bérlőtársaságokra, termelési technikára vonatkozó adatokkal: Hantken Miksa, A Magyar Korona országainak széntelepei és szénbányászata (Budapest, 1878).
  3. A nemesfém és réztermelésre: Fényes 1847. I. 83.


Az ipar
A tőkés ipar Tartalomjegyzék A tőkés iparfejlődés 1848 küszöbén