Bártfa

A Múltunk wikiből

szlovákul 'Bardejov, németül Bartfeld, lengyelül Bardiów, szászul Bartpha

város Szlovákiában
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
1539
Leonhard Stöckel megkezdi lutheri szellemű tevékenységét Bártfán.
1577
Bártfán megkezdi működését David Gutgesell nyomdája.
1581
Bártfán megjelenik az első szlovák nyelvű nyomtatvány, az evangélikus Katechyszmus.
1593
Bártfán megjelenik Az keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek című evangélikus énekeskönyv.
1597
Bártfán megkezdi működését Klösz Jakab nyomdája.
1626
Bécsben megjelenik az első teljes katolikus Biblia-fordítás, Káldi György munkája; Bártfán Pataki Füsüs János Lipsius hatása alatt írt műve, a Királyoknak tüköre.
1628
Bártfán Prágai András fordításában megjelenik a Fejedelmeknek serkentő órája, Guevara királytükrének harmadik része.
1632
Bártfán vagy Lőcsén megjelenik Balassi Bálint Istenes énekek című verseskötete; Debrecenben a puritánus kegyességi irodalom első magyarországi munkája, Medgyesi Pál angolból fordított műve, a Scala Coeli.
1645
február eleje I. Rákóczi György gyűlést hirdet a felső-magyarországi rendeknek Bártfára. (A békekötés feltételéül a templomok szabad használatának kimondását állítja; a többi ügyben sürgősen országgyűlést kell tartani.)
1650
Bártfán megjelenik Medgyesi Pál műve a presbitériumról: Dialogus politico-ecclesiasticus.
1684
szeptember 28. Bártfa négynapos ostrom után megadja magát a szövetséges seregnek.
1687. január 7.
Csáky István gróf kassai főkapitány – mint királyi biztos – elfoglalja és átadja a katolikusoknak az eperjesi evangélikus templomot, majd hasonlóan jár el Kassán, Lőcsén, Késmárkon és Bártfán is.
1709
Megjelenik Bártfán ifj. Ács Mihály Magyar theologia című pietista. szellemű munkája.

Tartalomjegyzék

Zimányi Vera

A külkereskedelmi forgalom föllendülése

  • Az észak felé irányuló külkereskedelem adatait a Szepesi Kamarához tartozó harmincadhivatalok bevételei tükröznék, a 16. században azonban csupán három év – 1572, 1588 és 1592 – adatairól tudunk; kerekítve 25, 28, illetve 41 ezer forint vámbevételt hoztak. Csakhogy ezzel távolról sem teljes a kép, mert négy város: Kassa, Bártfa, Lőcse és talán Eperjes polgárai e városok kiváltsága révén csupán félharmincadot fizettek, és azt is saját városuknak. E polgárok kereskedelmi tevékenysége tehát nem tükröződött a Szepesi Kamara vámjövedelmeiben. A Szepesi Kamaránál a Lőcséről, Kassáról stb. befolyt vámösszegeket más, nem e városokban lakó kereskedők fizették, és Lőcsénél például ez az összeg lényegesen alacsonyabb, mint ami a város polgárai által fizetett teljes harmincad lett volna. Kassáról csak a 16. századból ismerjük a város polgáraitól befolyt egész harmincad adatait: 1555-ben 3555, 1574-ben 2210, 1585-ben 2473, 1597-ben 1281 forint összeget tett ki – tehát fokozatos hanyatlást mutat. Mindezek alapján, noha nem állnak rendelkezésünkre egyidejű adatok, és az egyes városoknál jelentős hullámzás figyelhető meg a saját polgáraikra kirótt harmincadösszegekben, a csúcsponton is legfeljebb 5–6 ezer forintra tehetjük a négy város polgárainak kereskedelmi tevékenységéből származó – nem a Szepesi Kamarának befizetett – teljes harmincada összegét. Az összes harmincadjövedelem tehát a legjobb években 300 ezer forint körül járt, 1590 táján a 360 ezer forintot is elérhette.
  • Az importált szövetféleségekre ugyancsak töredékes adatokból következtethetünk. Bártfa, Eperjes, Kassa és Lőcse részletes árubontású harmincadjegyzékkel rendelkezik, többek között az 1580-as évekből. Ezek feldolgozásából megállapítható, hogy az olcsó szövetféleségek túlnyomó részét északról, Sziléziából, Morvaországból hozták be az országba, míg az elsőrendű kelméket elsősorban nyugatról. Erre utal az is, hogy míg az 1585–1589 közt Ausztriából Eperjesre behozott szövetvégek átlagos vámértéke 13,3 forint, az északi irányból szállítottaké 5,2 forint volt. A négy város átlagos évi szövetimportja az 1580-as években körülbelül évi 4000-4250 vég volt, ebből 3200-3400 vég volt északról érkezett, olcsó áru, és 750-870 vég nyugati irányú szállítás. A részletesen ismert magyarországi szövetimportot (16. századi vámjegyzékek alapján) a 6–7. táblázat mutatja.

6. táblázat

A magyarországi szövetimport összetétele 16. századi vámjegyzékek alapján végben (illetve bálában)
Szövetféleség Végenkénti vámkivetés (dénár) Zsolna, 1530 Nyugat-Magyarország, 1542 Kassa, 1555 Vác Buda, 1571 Bártfa, 1577–1591 között 7 év átlaga Lőcse, 1583–1589 között 7 év átlaga Eperjes, 1583–1589 között 6 év átlaga Kassa, 1585 Kassa, Lőcse, Eperjes együttes behozatala, 1597
1558–1559 1560–1561 1563–1564
Első és másodrendű luxusszövetek (selymek) 400–150 20 . 5 - - - - 0,5 6 4 27 70
Harmadrendű selymek (taffota) 100 - - - - - - - - 8 5 15 55
Nyugat-európai posztók
stamer és purpian 100 52 . 9 - - 18 46 2 3 1 41 45
londis 100–40 66 . 26 - - - - 12 3 6 27 56
Karasia 50–30 - . 1054 90 750 520 1128 50 51 65 485 1048
Közepes olasz (Bergaman) 50 - . - 18 - 22 1 - - - - -
Másodrendű alsó-rajnai (aacheni) 50 3 bála + 15 vég 1 bála - - - - - - - - - -
Délnémet(nürnbergi) 50–25 100 2763 726 - 570 246 217 5 - - - -
Hesseni-szász 25 2 6496 36 - - - - - - - - -
Sziléziai 25–3 982
6957 3600 3000 1015 1309 805 315 265 1521 1554
Cseh-morva 20–10 925
118 1800 2700 1974 1519 - 42 13 186 929
Lengyel 10 - . 208 - - - - - - - - -
„Nouvelled raperie”
vegyes alapanyagú szövetek 100–20 - . 2 - - 2 - - 118 43 27 149
Összesen - 2237 9284 9141 5508 7020 3797 4220 874,5 546 402 2329 3906

7. táblázat

A magyarországi szövetimport összetétele 16. századi vámjegyzékek alapján százalékban
Szövetféleség Zsolna, 1530 Nyugat-Magyarország, 1542 Kassa, 1555 Vác Buda, 1571 Bártfa, 1577–1591 között 7 év átlaga Lőcse, 1583–1589 között 7 év átlaga Eperjes, 1583–1589 között 6 év átlaga Kassa, 1585 Kassa, Lőcse, Eperjes együttes behozatala, 1597
1558–1559 1560–1561 1563–1564
Első- és másodrendű luxusszövetek (selymek) 0,89 . 0,05 - - - - 0,05 1,10 1,00 1,16 1,79
Harmadrendű selymek (taffota) . - - - - - - - 1,46 1,24 0,64 1,41
Nyugat-európai posztók
stamet és purpian 2,33 . 0,10 - - 0,47 1,09 0,23 0,55 0,25 1,76 1,15
londis 2,95 . 0,28 - - - - 1,37 0,55 1,49 1,16 1,43
Karasia - . 11,53 1,63 10,68 13,70 26,73 5,72 9,34 16,16 20,82 26,83
Közepes olasz (Bergaman) - . - 0,33 - 0,58 0.02 - - - - -
Másodrendű alsó-rajnai (aacheni) 4,02 0,27 - - - - - - - - - -
Délnémet(nürnbergi) 4,47 29,76 7,95 - 8,12 6,48 5,14 0,57 - - - -
Hesseni-szász 0,09 69,97 0,39 - - - - - - - - -
Sziléziai 43,90
76,11 65,36 42,74 26,73 31,02 92,10 57,70 65,92 65,31 37,79
Cseh-morva 41,35
1,29 32,68 38,46 51,99 36,00 - 7,69 3,23 7,99 23,78
Lengyel - . 2,28 - - - - - - - - -
„Nouvelle draperie”
vegyes alapanyagú szövetek - . 0,02 - - 0,05 - - 21,61 10,70 1,16 3,82
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00

A jobbágytelkek rendszerétől független szőlőművelés

A kiváló minőségű hegyaljai borok messze földről vonzották a parasztokat, nemeseket, városi polgárokat egyaránt, akik arra törekedtek, hogy vétel vagy zálog formájában, külső (extraneus) birtokosként szőlőt szerezzenek maguknak a híres borvidéken. Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kassa városok mint testületek is tíz nagy borgazdasággal rendelkeztek itt, de a városok polgárai együttesen még sokkal nagyobb szőlőket szereztek maguknak.

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

  • A magyarországi városiasodás színvonalát is alapvetően az európai gazdaság egészébe való beilleszkedésünk feltételei határozták meg. A magyar gazdaságnak már a középkor óta agrár- és bányatermékeket exportáló és iparcikkeket importáló profilja az amúgy is fázisbeli késéssel kialakult magyarországi városok iparosodására fékezően hatott, és hozzájárult ahhoz, hogy mezőgazdasági jellegük fennmaradjon, és városiasságuk is elsősorban a kereskedelemben, pontosabban a külkereskedelemben érvényesüljön. Ez az oka annak, hogy a 14. századtól kezdve a külkereskedelemben leginkább érdekelt határvárosok (Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Kassa, az erdélyi szász városok) kerültek a fejlődés élére.
  • Bártfa 15. századbeli 1200–1300 lakosa 1542-ben mintegy 1000 lélekre csökkent.
  • Kifejezett visszaesést mutat a polgárság 16. századi vagyonkoncentrációja is. Míg a 15. század végén Kassán a polgárságnak mintegy 7%-át kitevő vagyonos elit réteg az adó 51 %-át fizette, addig 1557-ben már csupán 43%-át. Sopronban a 16. század közepéig még erőteljesebb vagyonkiegyenlítődés ment végbe. Ugyanez a tendencia figyelhető meg Bártfán is.

A városi ipar és iparosság

  • Az előző korszakban virágzó, Verlag-rendszerrel működő bártfai barchentszövés is nagyrészt tönkrement, az elsöprő arányú sziléziai és morva posztó- és vászonbehozatal tette tönkre.
  • Kassa, Bártfa, Eperjes és részben a szepesi városok kereskedői közvetítették a bort Lengyelországba, ahol klimatikus okok miatt már nem termett meg a szőlő.

Az agrárkonjunktúra hatása a mezővárosok fejlődésére

A csupán árokkal és tövises töltéssel körülvett Debrecen Kelet-Magyarország kereskedelmi központja volt: itt cseréltek gazdát az Alföld, a Felvidék és Erdély árui. A 16. század elején már évi 7 országos vásárt tartott, többet, mint bármelyik szabad királyi város. Az egyes termékeket külön vásártereken árusították. A lakosság számottevő része foglalkozott fuvarozással, szekerezéssel; a Brassóból, Nándorfehérvárról hozott török árukat szállították Lengyelország felé, a tokaji réven át Kassáig, Eperjesig, Bártfáig.

Péter Katalin

Iskolák

  • Wittenbergből tér haza az 1530-as évek második felében Gálszécsi István a Zemplén megyei Gálszécsre, Leonhard Stöckel 1539-ban Bártfára.
  • Így az iskolázás Magyarországon körülbelül az 1550-es, 1560-as évektől tulajdonképpen protestáns kézen van. A később is nagy hírű tanintézetek jelentős része már most működik. A minta Bártfa, ahol Stöckel 1540-ben bevezette az első iskolai rendtartást.

A városok

A 16. századi. nyomtatványok 91%-át állandóan megtelepedett vagy vándorló polgári vállalkozók adják ki. A fölény természetesen az állandóan működő városi nyomdáké: Szebenben, Brassóban, Kolozsvárott, Gyulafehérvárott és Bártfán jelenik meg a nyomtatványok 60%-a. A Debrecen mezővárosban megtelepedett műhely részesedése 18%. Eltörpül mellettük a katolikus egyházi nyomda Nagyszombatban a maga 7%-ával, és töredék csupán a földesúri alapítású nyomdák 12 kiadványa (1,46%). A többi műhely fenntartója meghatározhatatlan. A tudományok terjesztésében a városok részvétele valamivel még nagyobb arányú, mivel az összes tudományos könyv 93 %-a az állandóan működő városi nyomdákban jelenik meg.

Az anyanyelvű munkáknál ugyancsak a városokban állandóan működő kiadók részesedése a legnagyobb, 42% szemben Debrecen 24%-ával és az 1,2%-nyi földesúri töredékkel. A jelenség azért feltűnő, mert ezen anyanyelvű munkák túlnyomó többsége magyar. Lévén pedig, hogy a városok – Gyulafehérvárt és Kolozsvárt kivéve – németek, nyilvánvalóan nem a saját anyanyelvüket részesítik előnyben. Szeben az első orvosi könyv után már csak egy németet ad ki: a többi magyar, illetve román. Brassó 2 német kiadványával szemben 7 román és 2 magyar áll. Bártfa esete a legfeltűnőbb: 9 német és egy szlovák nyelvű munkát ad ki, anyanyelvű, vagyis nem a holt nyelveken írott termésének 76%-a magyar.

A mezővárosok

Bártfa és Kolozsvár termelésének évi átlaga valamivel 4-4 nyomtatvány felett van. Debrecené 3 fölé emelkedik, s jóllehet a különböző társadalmi környezetű műhelyek között egyedül képviselte a mezővárosi állandó könyvkiadást, részesedése általában nem volt elhanyagolható. Pontosan Debrecen teljesítményének ez a különlegessége mutatja azonban, hogy a mezővárosok kulturális hatása a 16. században még messze elmarad a városokétól. Debrecen befolyásának tartalmára pedig a kiadott állomány összetétele utal. Minden más állandó műhelynél magasabb arányban jelentet meg anyanyelvű munkákat (71%). Minden más állandó nyomdánál alacsonyabb arányban ad ki tudományos műveket (8%). Ez utóbbiak a század végére sűrűsödnek. Mégpedig igen furcsa tartalommal: Szeben és Brassó már rég túl van a tudományosság klasszikus szövegekkel jellemezhető fázisán, amikor Debrecenben a szövegkiadás megindul. A továbbiakban pedig nagyon jellemző, hogy Debrecen két városi vetélytársa, az ugyancsak viszonylag későn alapított kolozsvári és bártfai nyomda ebben nem követi a mezővárost.

Polgári kultúra

A polgári műveltség igen jellegzetes sajátossága azonban az, hogy az egyénekre jellemző vonások mellett nagyon határozott testületi jegyei vannak: a városokban közgyűjtemények, nyilvános könyvtárak működnek. Egyik típusukat valószínűleg a bártfai képviseli, amit valamikor 1524 és 1551 között szekularizálnak a plébánia tulajdonából.

Makkai László

Nem nemesi kiváltságok

Bár a kutatások jelenlegi fokán statisztikai érvényű összképet a szabad királyi városok 17. századi fejlődéséről még nem rajzolhatunk, egészében nem kétséges, hogy az e korszakban egy helyben topogást mutat. Szembeötlő mindenekelőtt lakosságszámuk stagnálása, sőt csökkenése, lakóik túlnyomó részének részleges vagy teljes agrárfoglalkozása, a városi gazdálkodásnak jobbágyfalvaik szolgáltatására építése; nemegyszer úgy, mint Bártfán. ahol a városi majorságokban fel nem használt robotmunkaerőt nemesi birtokosoknak adták bérbe.

Benczédi László

Az abszolutista politika két fő iránya Magyarországon

A sort 1670 decemberében a hegyaljai mezővárosok templomainak katolizálásával ismét csak Báthori Zsófia és I. Rákóczi Ferenc nyitotta meg, majd főpapi, kamarai és katonai segédlettel 1671-ben sorra „estek el” Torna, Szepsi, Mecenzéf, Patak, Királyhelmec, Eperjes és Bártfa templomai.

A bujdosók első támadása 1672-ben

A bujdosók főerőinek sikere és propagandájuk hatékonysága nyomán az első kuruc támadás 1672 októberében érte el legnagyobb kiterjedését. Eperjes, Kisszeben, Bártfa, Késmárk és a szepességi városok sorra meghódoltak.

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

Eperjes, Bártfa, Kassa városok ugyancsak bérmunkát alkalmaznak szőlőikben.

Városok, nyitott kapukkal

Eperjes, Kassa, Bártfa, Késmárk a politizáló és vállalkozó szellemű nemeseket gyűjti és vonzza, miközben császári őrségek és hivatalnokok növelik a lakosság számát.


Eperjesen, Késmárkon, Bártfán, Lőcsén elfoglalják a protestáns polgárok templomait és iskoláit. Bár az evangélikus polgári és nemesi alapítványok sokáig biztosítják az olyan egyházi-művelődési központok virágzását, mint Eperjes és Bártfa, a városi lakosság addig zárt rendjét szétzilálják a különböző felekezetű papok, tanárok, az egyházi és állami intézmények hivatalnokai és szolgaszemélyzete, nem utolsósorban pedig a városba özönlő tanulók.

A század végére a városi vezetőségben az evangélikus és a református polgárság kisebbségbe szorul a katolikusokkal szemben. A vallási köntös azonban alig takarja már a társadalmi és államhatalmi érdeket. Császárhű főurak, nemesek, magyarok és németek, de sok esetben idegenek, katonák, testesítik meg a katolikus vallást és a politikai hatalmat a református vagy evangélikus magyar, német és szlovák nyelvű kézműves- és kereskedőpolgársággal, vállalkozó köznemesekkel, sőt katolikus főurakkal szemben.

A középkori város változásai

A város mint földesúr saját sörfőző házait – mindenütt, nemcsak a sörfőzés olyan nevezetes központjában, mint Brassó, Kolozsvár, Kassa, Bártfa, Komárom – saját uradalmaiban termett árpával, komlóval látta el, saját erdeiből kitermelt fával tüzeltetett a katlanok alatt, s jobbágyai szolgáltatták a fuvart robotban.

Polgárok régi és új küzdőtereken

Kassa hosszú ellenállásának ideiglenes sikerét többek között annak is köszönhette, hogy több felső-magyarországi várossal közös szövetségben harcolt a császári őrség behozatala ellen. 1670. évi megszállása egyben a vele szövetséges városok – Eperjes, Lőcse, Bártfa, Késmárk, Kisszeben – jövőjét is megpecsételte.

Makkai László

Nyomdák és könyvtárak

A 16. század 20 nyomdájából a századfordulót csak 6 élte túl: a katolikusok nagyszombati, a reformátusok debreceni, az unitáriusok kolozsvári, az evangélikusok nagyszebeni, bártfai és németkeresztúri műhelye, mely utóbbi vándornyomda volt, s később Csepregre költözve, 1643-ban meg is szűnt.

A 17. századi vallási változásokkal kapcsolatban eleinte az evangélikus nyomdák száma gyarapodott. 1625-ben, három évtizedes szünetelés után feltámadt a brassói, 1610-től pedig megalakult a kassai nyomda, előbb mint a bártfai fiókja, majd mint a városi hatóság tulajdona (1673-ig, a jezsuiták számára történt elkobzásig).


A kolozsvári nyomda betűanyagának egy részével rövid ideig működő keresdi nyomda mellett a reformátusoknak 1671 után csak Debrecenben és Kolozsvárt maradt saját nyomtatóműhelye, ezért számos kiadványuk az üzleti szempontokat a felekezetiek elé helyező bártfai, lőcsei és (elkoboztatásáig) kassai nyomdában jelent meg.

R. Várkonyi Ágnes

Változások a városfalak mögött

Az 1680-as évek a városgazdaságok anyagi összeomlásának esztendei. Kassa elzálogosítja vagy eladja jobbágyfalvai egy részét, Bártfa és Eperjes a szőlőit.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1703 őszén a keleti részeken megnyitotta kapuit Bártfa, Késmárk, kapitulált Lőcse az odaszorult szepesi kamarai tisztekkel és vármegyei nemesekkel együtt. 1704. január 9-én megadta magát Tokaj vára, majd Murány és Ungvár, s Rákóczi katonái veszik át Munkács őrhelyeit.

A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború

A császári haderő viszont a lengyel Lubomirski sztaroszta csapatainak segítségével már a tél folyamán behatolt a Szepességbe, és ostromgyűrűbe fogta Bártfát és Eperjest, s miután a pestis pusztította Késmárkot elfoglalták, s Kray Jakab bírót, Lányi Márton tanácsost és Topperzer Sebestyén sebesült szíjgyártót Heister felakasztatta, Lőcse máig kellően nem tisztázott körülmények között – Andrássy István tábornokkal megállapodva – 1710 februárjában került a császáriak kezébe.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

A császári csapatok – annak ellenére, hogy súlyos élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek, s lázongtak az elmaradt zsold és a pestis miatt – könnyűszerrel elfoglalták Krasznahorkát, Egert, Bártfát, és december 10-én bevonultak Eperjesre.

Polgárság és értelmiség

Az új magyar állam kötelékébe került városok és mezővárosok nagyon eltérő jellegű együtteseket alkottak. A felső-magyarországi kereskedővárosok: Kassa, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Bártfa testesítette meg az egyik fontos városcsoportot, az alsó-magyarországi bányavárosok: Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya a másikat. A monokultúrák területén a városok és mezővárosok jelentősége megnövekedett, mint a hegyaljai mezővárosok és Debrecen, a három alföldi mezőváros: Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, s olyan kisebb városok, mint Szolnok, Gyöngyös, Rimaszombat, Losonc, valamint a gömöri mezővárosok példája mutatja. A kereskedő patríciusok, az egy-két segéddel dolgozó kézművesek, a külvárosok lakói és a mezővárosi cívisek élesen elkülönültek egymástól. Múltjában, nyelvében, foglalkozásában, anyagi erejében és műveltségében nagyon különböző városi lakosság tagolódott tehát az új államalakulatba. Többségük a török háborúk és a berendezkedés évei alatt általában leromlott, tőkéje kimerült, sokan súlyos adósságokkal küzdöttek. A visszafoglalt területeken a gazdasági fellendülés lehetőségeit, az újjáépítés dinamizmusát főleg az alföldi mezővárosokban tudták kihasználni. A városlakók rengeteget fizettek az országegység megvalósításáért, az egykori királyság területén elvesztették helyzet adta előnyeiket.

Az erdélyi városok kézművesei és szegényei – aranymosók, kötélverők, fuvarosok, kőművesek, ácsok, hajósok – néhány kereskedővel együtt már a helyi felkelések szervezői között is megtalálhatók voltak, s a császári őrség alatt tartott Kolozsvárról nemcsak a szőlőkapások szöktek ki Rákóczi hívei közé, hanem tekintélyes mesterek is kapcsolatot tartottak a felkelőkkel. Eperjes és Kassa csak hosszú ostromzár után nyitotta meg kapuit, és a lakosság között ottmaradtak a Habsburg-kormányzat hívei. Selmecbánya polgárai és bányatisztjei komoran tűrték az első kuruc csapatok kemény sarcolásait, az első találkozás rossz emlékeit nem felejették el, de a gazdag bányatulajdonosok és a városi elöljárók is vállalták az önálló magyar államért indított háborút. Debrecen már a tiszaháti szervezkedésben fontos központként szolgált – mesterlegények, sószállítók, diákok, szolgák segítették az első kurucokat. A szabadságharc idején a cívisgazdák óvatosak voltak, okos megegyezéssel kivédték a katonatartás terheit. De a háború a városlakókat különösen meggyötörte. 1706–1707 telén már Debrecent sem tudták megvédeni a hadviselés pusztító-égető következményeitől, a császári hadsereg beszállásolását nem kerülhették el. Az alföldi mezővárosok is kénytelenek voltak ellátni az átvonuló császári katonaságot, s megszenvedték a büntetésükre küldött rác csapatok fegyvereit.

A naplót író polgárok az értékféltők józan bizalmatlanságával rögzítették a lakosság mindennapjait. Szakál Ferenc kolozsvári ács és kőművesmester, a város óvári negyedének kapitánya, majd az unitárius gyülekezet „szász részről való curatora”,[1] tehetősebb városi polgár – 1702-ben a Bécsből Szentpétervárra utazó dán követ nála szállt meg – magyar nyelvű naplójában elítéli a döntésre képtelen hosszú harcokat, sajnálja a város veszteségeit, és mint valami aggályos számadó, aprólékosan feljegyzi a lakosság mérhetetlen megpróbáltatásait, de elfogadja az új magyar államot. A zömmel evangélikus és református, német, magyar és szlovák nyelvű polgárság elsősorban azért érezte magáénak Rákóczi államát, mert visszakapta templomait, iskoláit, némileg a városi kormányzást is, és ismét számarányának megfelelően kerülhetett be a magisztrátusba. Scheissler Gáspár kassai polgár mégis a megfogyatkozott javakat félti, amikor mindezt feljegyzi: „Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem sok más urasággal egyetemben itt vett téli szállást. Emiatt a város lakóira nem csekély többletterhek estek. Isten segítsen minket, hogy elviseljük e nehéz terhet, és legyen velünk, nehogy ebbe még tán belepusztuljunk!„[2]

Rákóczi államának polgárait az 1707. évi dikális összeírás általában szegénynek mutatja. A királyi városok lakóinak adóköteles vagyonát és jövedelmét 109 832 dika értékben számolták, vagyis az országos adó, a közönséges teher 10,8%-át fizették. Csak négy Város lakosságának vagyona tett ki 10 ezer dika körüli összeget, amit minden vármegye messze felülmúlt. Lőcsén 13 ezer, Selmecbányán 12 ezer, Eperjesen 10 ezer, Besztercebányán 9500 dikát jegyeztek. Körmöcbányán 9 ezer dikát számláltak össze, Kassán és Késmárkon 8–8 ezret, Bártfán 7 ezret.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Az 1680-as években különösen Bártfán, Selmecen, Losoncon, Lőcsén, Nagybányán, Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott működtek kiváló tanárok vezetésével híres gimnáziumok. Figyelemre méltóak a mezővárosok iskolái. A protestáns gimnáziumok és főiskolák oktatási rendje és tananyaga megfelelő alapvetésül szolgált az egyetemi tanulmányokhoz. A protestánsoknak azonban nem volt egyetemük. Néhány kivételtől eltekintve a protestáns köznemesi, polgári és jobbágyszármazású fiatalok külföldön fejezték be tanulmányaikat. A század közepétől kezdve a német egyetemek közül Wittenberg, Halle, Lipcse látott egyre több magyar diákot, de emelkedett a száma az angliai, svájci egyetemeket és főleg az Egyesült Németalföld Köztársaság híres akadémiáit látogató magyar diákoknak is.

Magyarország egyetlen egyeteme, a nagyszombati, a jezsuiták kezében még nem épült ki teljesen, a filozófiai és teológiai fakultás mellett később, 1667-ben nyitott jogi fakultás még alig működött, első nyilvános vitáját csak 1691-ben tartja majd meg. A katolikusok és főleg a jezsuiták az 1670–1680-as években nem az egyetem kiépítését, hanem a középfokú oktatás kifejlesztését szorgalmazták elsősorban A jezsuiták széles körű kollégiumi hálózatukat a nemesi ifjak nevelésére igyekeztek kiépíteni.

A katolikusok ugyancsak a haza határain kívül részesülhettek egyetemi színvonalú természettudományos vagy orvosi képzésben. A katolikus ifjúság, ha a nagyszombati egyetemmel nem érte be, Bécsben, Grácban vagy Rómában folytathatta tanulmányait. Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult. Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be. Erdélyben Apor István még régi módon, a fejedelmi udvarban nevelkedett. Magyarországon már valamennyi katolikus főúr új nevelésben részesült, Bercsényi Miklós, bár katonai pályára készült, elvégezte a nagyszombati egyetemet. A magyar mágnásfiak tanulmányaikat nagyobb európai utazással zárták. Nagy gondot fordított a katolikus egyház a lánynevelést ellátó női szerzetek betelepítésére. A Kisdy Benedek alapította kassai kollégiumot és papneveldét 1687-ben emelték főiskolai szintre.

Az egyházi rendbe lépők a bécsi Pazmaneumban, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricumban szerezték meg a legmagasabb egyházi méltóságra előkészítő képzettséget.

A királyságban és Erdélyben az egyetemi végzettségű réteg száma más országokéhoz viszonyítva kicsiny, a hazai lélekszámbecsléseket és a páratlanul zaklatott időket tekintve viszont figyelemre méltó. Az isko larendszer egyetemet nélkülöző hiányosságából előny is származott: OxfordUtrechtBaselRóma vonalával körülkerítve, Európa csaknem minden szellemi központjából hoztak haza tudást. A társadalom egyes rétegeiben a tanultságnak nagy volt a becsülete. Nemesek, főurak, polgárok rendkívül sok alapítványt tettek szegény és tehetséges ifjak hazai vagy külországbeli iskoláztatására. Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

A királyságbeli és erdélyi könyvnyomtató műhelyekből – a külföldi nyomdákban megjelent magyar nyelvű könyvekkel együtt – az 1650–1680-as évek között évtizedenként átlagban körülbelül 500 könyv került ki. A változásra jellemző, hogy 1690–1700 között összesen 738, 1700–1711 között összesen 833 könyv jelent meg. 1681 és 1690 között összesen 11 nyomdában adtak ki könyvet. Bártfán és Lőcsén polgári vállalkozócsaládok keze alatt működött nyomda: Brewer János és Klösz Jakab lőcsei nyomdász Hollandiában szerzett szakmai gyakorlattal vezette műhelyét.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

Mégis, a Comenius hagyományait folytató sárospataki főiskola, a kartezianizmus fellegvárának számító debreceni kollégium, majd több felső- és alsó-magyarországi város, Eperjes, Bártfa, Selmecbánya, Losonc, Pozsony, nehézségekkel dacolva, széles hatósugarú, új szellemi központtá lett.

Vallások és világnézetek

Jelentősebb teológiai művet a pietista ifj. Ács Mihály adott ki (Magyar theológia. Bártfa, 1709).

Történetírás, nemzeteszmék

A diárium a rendtartó rendi politikában ellenőrzésre szolgáló dokumentum is, mint Keczer András naplója a szécsényi, Krucsay István és a bártfai követek naplója az ónodi országgyűlésről.

Művészetek

A csíksomlyói ferencesek Nagyszombatból hozattak oltárt. A templomban a Vest János bártfai mester keze alól kikerült faragott oltárt Stranoves Jeremiás nagyszeben festő festette.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést). Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal. Az importáruk sokfélesége új fogyasztói igények jelentkezéséről tanúskodik. Az üzletkötések a korszerű hitelezési formák betartásával mentek végbe. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy míg a kereskedők száma 1777–1785 és 1825 között nem változott, 1825 és 1840 között megkétszereződött.

Tolna megyében Földvár – a vízi szállítástól némileg függetlenül is – a 18–19. század fordulójára jelentős termékgyűjtő és -elosztó góccá fejlődött. Gabonakereskedelme volt növekedésének fő forrása. A város erős gazdasági kapcsolatai a Dunántúl-belsejéig, a Duna mellett Bajáig, a Duna–Tisza közén Kecskemétig terjedtek. Vásárai a környező kisebb helységeket a szakosodás irányába terelték, lassanként a kereslethez igyekezvén igazítani a kínálatot. Ebben nagy szerepük volt a vásárokon magyarokkal találkozó és a népek közti kapcsolatokat ezen a réven is erősítő nemzetiségi termelőknek.

Vas megyében, Körmenden nyolc posta- és kereskedelmi út haladt keresztül. Fontos mezőgazdasági termékgyűjtő és -továbbító szerepet töltött be. Gabona-, gyapjú-, szarvasmarha és sertésvásárai, amelyek már a 18. század utolsó harmadában élénkek voltak, a 19. század első felében még nagyobb forgalmat bonyolítottak le, és serkentően hatottak több dunántúli megye nagybirtokosainak üzemkorszerűsítési, beruházási tevékenységére. Vásárain a grazi kereskedők voltak a legnagyobb árumennyiségek átvevői.

Nem kevésbé lényeges regionális és azon túlnyúló kereskedelmi funkciót töltött be Pápa, az Eszterházy grófok egyik uradalmának központja, ahonnan hét főútvonal ágazott el. A viszonylag erős kézművesiparral is rendelkező mezőváros piacain Sopron és Vas megyei kereskedők is vásárolták a gabonát.

Szolnok kamarai város lakói még a 18. században a kincstárral kötött szerződésük révén előnyösebb helyzetben voltak nemcsak a földesúri úrbéres, hanem a szerződéses mezővárosok lakóinál is. Ehhez járult a város kedvező földrajzi helyzete és az a tény, hogy két kamarai hivatal is működött benne. A Tiszán érkezett a só a Máramaros megyei sóbányákból, tutajon. Szolnokon kamarai sóraktárak voltak és sóelosztó hivatal is működött. Szolnok látta el sóval Pestet. A tutajok fáját a Tisza partján dolgozták fel épületfává, zsindellyé. „Szálházából” került a fenyő fűrészáru és a Bereg megyei cserfa Heves, Pest, Csongrád, Békés, Szabolcs megye vásáraira. Szolnokon sok vízi- és szárazmalom is készült. A sószállítás és elosztás, a fafeldolgozás sok embernek adott kenyeret ipari jellegű és árumozgató tevékenység révén. Növelte a vidékről városba települők és a létfenntartásukhoz szükségeseket a piacról beszerzők számát. Mindezeknél azonban fontosabb emelője volt Szolnok fejlődésének a város mezőgazdasági termény-, elsősorban nagyarányú gabonakereskedelme. Sok összetevő eredőjeként Szolnok a 18. század közepétől a 19. század közepéig agrár jellegű mezővárosból élénk forgalmú, ipari jellegű kereskedő polgárvárossá fejlődhetett.

Nagyszeben gyapjú- és faggyúfeldolgozó ipari termékeinek legnagyobb részét Erdély, részben Magyarország vásárain értékesítette. Ipari nyersanyagát – az erdélyi belső piacot ezzel is erősítve – főleg Brassó környékéről, kisebb arányban egyenesen Havasalföldről szerezte be. Tetemes volt azonban finomabb iparitermék-behozatala Bécsből.

A csak piackörzeti központok sorából Eperjes és Bártfa kézműves-, részben manufaktúratermékeik; Zombor, Újvidék, Keszthely inkább gabonafélék; Kecskemét élő állat, főleg szarvasmarha, Huszt és Máramarossziget részben parasztipari faeszközök, részben Galíciából és Bukovinából vásárolt gabona és szarvasmarha forgalomba hozásával kapcsolódott a belső piac forgalmába.

Benda Kálmán

Népsűrűség, települések, városok

Selmecbányát kivéve ötezer lakos alatt van a bányavárosok mindegyike, s a legtöbb nagy múltú felső-magyarországi város (Lőcse, Bártfa stb.). Az ötezren felüli, tehát viszonylag már jelentősebb népességű városok viszont részben a központi fekvésű, régi történeti és közigazgatási szerepet betöltő városokból kerülnek ki (Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Kolozsvár, Brassó, Buda stb.), részben az Alföldön, illetve az Alföld és a hegyvidékek érintkezésénél most vannak felfejlődőben, mint a már említett Szeged, Szabadka, Zombor, Temesvár, Komárom és Szatmárnémeti, sőt maga Debrecen is.

Persze, ha a társadalmi összetételt nézzük, azt találjuk, hogy az iparral, kereskedelemmel vagy bányászattal foglalkozók száma korántsem a legnépesebb városokban a legnagyobb. Ugyanez vonatkozik a városok külső képére, városiasságára is. A kis felső-magyarországi civitasok ilyen szempontból messze megelőzik az alföldi városokat, amelyekben túlsúlyban vannak a mezőgazdasággal foglalkozók, s társadalmi összetételüket nézve nem sokban különböznek a mezővárosoktól.

A szabad királyi városok csoportján belül tehát lényegesen eltérő típusokat találhatunk. És ha jogosult, hogy a falusi szinten tengődő, igen kis lélekszámú településeket kiváltságuk, jogi helyzetük alapján a városok közé számítsuk, legalább olyan jogos a városi. népesség körének kiszélesítése azokra a mezővárosokra, névlegesen földesúri fennhatóság alatt élő oppidumokra, amelyeknek belső viszonyai alig, vagy semmit sem különböznek a szabad városuk agrár jellegű csoportjától. Olyan oppidumok, mint a 22 ezer lakost számláló Kecskemét, a 16 ezres Hajdúszoboszló, a 15 ezres Hajdúböszörmény vagy a 14 500 lakosú Miskolc és Baja, hogy csak néhányat említsünk közülük, lakosságuk társadalmi összetételét, életmódját, a település centrumának külső képét illetően legalább annyira városok, mint Szabadka vagy Zombor.

1787-ben a szabad királyi városok lakossága 442 ezer fő, az ország lakosságának 5,6 %-a. Ha azonban városnak vesszük a 2000 főnél többet számláló mezővárosokat is, tehát azokat az oppidumokat, amelyek lakosságuk számával és így bizonyos kereskedelmi, ipari tömörüléssel kiemelkednek a környező falvak közül (ezek lakossága kerek számban 1 millió 600 ezer), együttesen 2 millió embert vehetünk városi lakosnak, ami kereken egynegyede az ország egész lakosságának. Hogy eljárásunk jogosult, hogy tehát nem vehetjük a városi élet egyetlen kritériumának a privilégiumot, mutatja a további fejlődés: a 19. században az itt említett mezővárosok sorozatosan az élre törnek, s a 20. századra egyikük-másikuk az ország legiparosodottabb központjává válik.

Az 1804-es összeírás szerint a szabad királyi városok lakossága mindössze 6%-kal gyarapodott, tehát az országos szaporulat felével. A globális számon belül azonban jelentős különbségeket találunk: a felső-magyarországi bányavárosok (Besztercebánya kivételével), nagy múltú civitasaink (Lőcse, Bártfa, Eperjes) lakossága 15–20%-kal csökkent.

Vörös Károly

A verbunkos zene kibontakozása és az új népies műdal

Kolozsvárott 1822-ben a muzsika Egylet Mozart Requiemjét adja elő, Sopronban 1829-ben Zeneegylet alakul, s az Abaúj vármegyei Fáj község művelt és kiváló zongoravirtuóz hírében álló földesura, gróf Fáy István az 1830-es évek elején évente négyszer 3–4 napos „akadémiákat” rendez, összegyűjtve a keleti Felvidék jelesebb amatőr és hivatásos zenészeit: zenélő földesurakat, kishivatalnokokat és templomi muzsikusokat még Bártfáról és Eperjesről is. Az összejöveteleken az alkalmi zenekar Mozart és Beethoven szimfóniáit és a kor már legmodernebb dallamait adja elő.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Azok a nyugat-dunántúli, erdélyi és felvidéki városok – elsősorban a nagy múltú bányavárosok: Selmecbánya, Abrudbánya, Körmöcbánya –, amelyek bányászata kimerült, továbbá azok az egykori bortermelő és kereskedő központok, amelyek kiestek a forgalom új főútvonalaiból, jobbadán stagnáltak – Lőcse, Bártfa, Ruszt, Szekszárd –, a hagyományos borászatot elpusztító filoxéravész idején pedig hanyatlásnak indultak.

Hajdu Tibor

A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege.

A Vörös Hadsereg június 10-én tetőzte be győzelemsorozatát: a MÉMOSZ-zászlóalj, élén Vági Istvánnal, bevonult Bártfára, az 5. hadosztály heves harc után elfoglalta Rozsnyót. A Vörös Hadsereg északon elérte Galícia, vagyis az új Lengyelország határát. Az ellenség ruténföldi csoportja harcképességét megőrizve a Laborcon túlra, Csap felé vonult vissza, s a Szepességbe húzódott csapatokkal együtt szükségessé tette a III. hadtest egy részének hátrahagyását a SátoraljaújhelyKassaBártfa vonal védelmére.

Lábjegyzetek

  1. Rákóczi Tükör I. 128.
  2. Ugyanott I. 518.

Irodalom

Bártfa robotüzleteire lásd a publikálatlan városkönyveket a város levéltárában.

Kiadvány

Rhody Lajos, Néhány okmány Bártfa város levéltárából, 1274–1715. (Bártfa, 1895)