Báthori Gábor megvédi Erdélyt

A Múltunk wikiből
1611
március Báthori Gábor hajdúkat vezényel a Barcaságba, Brassó környékére.
április 21. Erdélyi országgyűlés Szebenben. (Visszautasítja Báthori fejedelem adóemelésre vonatkozó kérését: hadfelkelést hirdet a moldvai vajdaság ellen.)
június 22. Brassó megtagadja Báthori fejedelem befogadását.
június 29. Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány Báthori Gábor ellen indul.
július 6. Nagy András hajdúgenerális csapataival csatlakozik Forgáchhoz.
július 7. Radu Serban havasalföldi vajda seregével Erdélybe érkezik.
július 8. Báthori Gábor súlyos veresége Brassó mellett.
augusztus Nagy András visszatér Báthori Gábor hűségére.
szeptember eleje Omer pasa boszniai és Zülfikár pasa temesvári török helytartó hadaival megsegíti Báthori Gábort.
szeptember 16. Forgách Zsigmond és Radu Serban ütközet nélkül kimenekül Erdélyből.
szeptember második fele Báthori Gábor súlyosan megsarcolja a szász városokat.
október 10. Erdélyi országgyűlés Szebenben. (Ghyczy Andrást a Portára küldi, hogy jelentse Báthori hadi sikereit.)
december közepe Megállapodás Tokajban Erdély és a Magyar Királyság örök békéjéről.

Forgáchéknak most már nyíltan be kellett avatkozniok, ha nem akarták elveszíteni mindazt, amit a támadás előkészítésébe befektettek. A jogcím is megvolt: a szászok, élükön Weiss Mihály brassói tanácsúrral, a Habsburg-udvartól kértek segítséget. Onnan ugyan nem kaptak se pénzt, se katonát, de Forgáchnak Thurzó nádor tiltakozása ellenére sikerült kieszközölnie az engedélyt a fegyveres támadásra. Radu Şerban azonban, mint annak idején Vitéz Mihály, megelőzve Bastát, lengyel, kozák és moldvai csapatokkal először Radu Mihneát űzte el, aki mellett csak az utolsó emberig védekező magyar csapat tartott ki, azután a brassóiak hívására Erdélybe tört. Brassót Nagy András hajdúi ostromolták, Weiss azonban megvesztegette a vezért, aki csapataival hazaindult, majd a befelé tartó Forgáchhoz csatlakozva, maga is Báthori ellen vonult. A fejedelem erdélyi seregét is elegendőnek vélte ahhoz, hogy a vajdával felvegye a küzdelmet, és 1611. július 8-án – ugyanott, ahol Székely Mózes csatát vesztett – a brassói papírmalom mellett megütközött vele. Radu Şerban ravasz, veterán katona volt, s mikor már az erdélyiek biztosak voltak a győzelemben, ügyes oldaltámadással megfordította a csata sorsát. Imrefi elesett, Báthori Szebenbe menekült.

Azt lehetett volna hinni, hogy újrakezdődik Vitéz Mihály ideje. De Báthori keményebb legény volt szerencsétlen nagybátyjánál, aki annak idején fejvesztett menekülésével csak növelte a pánikot. Azonnal török segítségért küldte Bethlent, ő maga pedig elszántan készült az ellenállásra Szeben bevehetetlen falai közt. Az erdélyiek is tanultak a múltakból: a vajda hiába próbálta a székelyeket megnyerni, azok nem voltak hajlandók többé kötélnek állni, és tömegesen siettek a fejedelem seregébe. Radu Şerban emiatt hetekig nem mert Brassó mellől mozdulni, s csak akkor szánta el magát az előnyomulásra, amikor Forgách már Szebenhez közeledett. Forgách hadait Rhédey Ferenc váradi kapitány ellenállása nagy kerülőre kényszerítette, s így csak július 19-én vonulhattak be Kolozsvárra. A vezérek közt Forgáchon kívül olyan nagyurak szerepeltek, mint Homonnai György, Bálint nemrég katolizált unokaöccse, Bocskai Miklós, az elhunyt fejedelem rokona, Dóczy András, a későbbi kassai főkapitány, Nyáry István, volt váradi kapitány. Bármelyikük szívesen vette volna, hogy királyi kormányzóként ő legyen Báthori utódja. Legtöbb esélye azonban Forgáchnak és Homonnainak volt, aki Bálint meghiúsult jelöltsége címén szinte családi jogigényt érzett Erdélyre. Gyulafehérvár bevétele után, augusztus elején Szeben alatt egyesültek a vajdával, s körülzárták Báthorit. Forgách kiáltványt tett közzé, melyben az állt, hogy a kegyetlen szolgaság alá vetett erdélyiek régi szabadságának helyreállításáért jött. Nagy meglepetésére azonban az ő szabadsága senkinek sem kellett.

Erdély állotta a próbát. A várak védekeztek, a székelyek fegyverkeztek a betolakodók ellen; a Forgách által hirdetett medgyesi országgyűlésen alig néhányan jelentek meg. Báthori Nagy Andrást is megnyerte, aki hazaszökött a Hajdúságba, hogy újabb csapatokat szervezzen, most már a fejedelem számára. A Szebent ostromló táborból a hajdúk nagy része utánament, s nemsokára visszatérve, szétverték Forgách utánpótlását, sőt Kolozsvárt is bevették. Havasalföldre török csapatok hozták vissza Radu Mihneát, s a boszniai pasa vezetésével a Barcaságba nyomultak, míg a Hunyad vármegyei Vaskapun át Bethlen hozta a temesvári pasát seregével. A bekerítőket a bekerítés fenyegette: nem maradt hátra más, mint a visszavonulás. Szeptember 16-án Forgách serege, miután a Székelyföld egy részét feldúlta, a Barcaságon keresztül elhagyta Erdélyt. Radu Şerban Lengyelországba menekült, majd később Bécsbe ment, ahol újabb alkalomra várakozott, hogy trónját a Habsburgok segítségével visszanyerje. Forgách nem akarta vereségét lengyel földön mutogatni, s ezért Moldvából az észak-erdélyi havasokon át próbált hazajutni. A lakatlan vidéken serege teljesen szétzüllött, s éhes, rongyos csoportokra szakadozva szállingózott ki Magyarországra. Maga a vezér november 19-én vonult be csendesen Kassára, de ekkor Báthori – miután a törököket ajándékokkal kibeszélte az országból – már Váradnál állott hadaival, előőrsei pedig Tokaj körül csatáztak. Forgách kétségbeesetten szólította fegyverbe a Tisza menti nemességet; a nemesek azonban békét követeltek. A felsőmagyarországi nemesi közvélemény a szerencsétlen végű kalandot vallásháborúnak minősítette, s nemcsak mélyen elítélte, hanem leplezetlenül örvendett is a kudarcnak. Ilyen körülmények közt Báthori kedvező feltételek mellett köthetett fegyverszünetet.

Erdély ünnepelte hazatérő fejedelmét, aki most, dicsősége csúcsán, a lázadó Brassó ellen fordult, a Barcaság várait sorra elfoglalta, a várost körülzárta. A brassóiak tudták, hogy életről-halálról van szó: mindaz, amit őseik évszázadokon át megszereztek, máról holnapra semmivé válhatik, ha megadják magukat, tehát inkább az egyenlőtlennek látszó harcot választották. Az ellenállás vezére, Weiss Mihály bíró kétségbeesetten üzengetett segítségért Bécsbe, s egyúttal a Portára is követeket küldött, hogy a zsarnok leváltását a legerősebb érvvel, pénzzel kieszközölje. Eredményre azonban nem sok reménye lehetett volna, ha Báthori meg nem hasonlik Bethlennel, aki inkább maga választotta őt fejedelmének, mint Báthori őt tanácsosának.


A királyi Magyarország támadása Erdély különállása ellen
Szeben és Havasalföld elfoglalása Tartalomjegyzék Báthori Gábor bukása