Báthori Kristóf

A Múltunk wikiből
Szilágysomlyó, 1530 – Gyulafehérvár, 1581. május 27.
erdélyi vajda
Wikipédia
Báthory Kristóf erdélyi fejedelem
1576
január 14. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A Lengyelországba távozó fejedelem helytartójaként elfogadja Báthori Kristóf vajdát.)
március 15. Báthori István elhagyja Erdélyt, ahová többé nem tér vissza.
május 1. Báthori Istvánt lengyel királlyá koronázzák Krakkóban (Uralkodik 1586-ig.)
május Kolozsvári ötvöslegények mozgalma a céhes kötöttségek ellen.
július Báthori István Krakkóban erdélyi kancelláriát szervez.
Szász polgárok társulnak, hogy brassói posztóval kereskedjenek.
1581
május közepe Báthori Zsigmondot, Kristóf fiát, még apja életében utódnak választják.
május 27. Gyulafehérvárott meghal Somlyai Báthori Kristóf vajda. Utóda Zsigmond.

Zimányi Vera

A városi ipar és iparosság

Báthori Kristófnak az 1580-as években 2,5 bécsi mázsányi, Thurzó Györgynek pedig 1612-ben 11 mázsányi ezüstneműje volt.

Főurak–nemesek

Báthori Kristóf tárházában 1580-ban 2,5 bécsi mázsa ezüstneműt írtak össze, Thurzó Györgynél pedig 1612-ben 11 bécsi mázsányit, azonkívül Thurzó arany ékszerein 379 gyöngyszemet, 316 gyémántot, 373 rubint; 40 smaragdot, 27 zafírt, 4 gránátot, 20 aranyláncon pedig 56 gyémántot, 1242 rubint, 2732 gyöngyszemet, 25 gránátszemet jegyeztek fel az összeírók, az 57 gyűrűn, valamint a boglárokon, násfákon és öveken pompázó sok drágakövön kívül.

Péter Katalin

Az élet minősége megváltozik

1580. szeptember 10-én a sarki fény jelent meg Erdély felett. Báthori Kristóf fejedelem udvari orvosa, Marcello Squarcialupi több munkát is megjelentet róla.

Sinkovics István

A vajda „fejedelmi” hatalma

Veszélyes helyzetben voltak, akik fel akarták nyitni a szultán fermánját: elfogadva a török jelöltjét, lemondanak a választásról. Báthori István nem avatkozott a vitába, hanem testvérével, Kristóffal és a család másik nagybirtokos ágának képviselőjével, Ecsedi Báthori Istvánnal együtt jelenve meg az országgyűlésen, személyes és családi tekintélyével lecsendesítette az izgatott hangulatot, és elejét vette a jóvátehetetlen lépésnek. Így 1571. május 25-én ellenvetés nélkül választották meg a régi hagyomány szerint vajdának és a székelyek ispánjának. Báthori a rendek előtt nyomban le is tette az esküt. Az országgyűlés megszavazta a töröknek járó 10 ezer forintos évi adót, Erdély viszonya tehát a törökhöz változatlan maradt. Báthori egyúttal a Fejedelmi Tanács tagjai és a „testamentumos urak” előtt (ezekre tartozott János Zsigmond végrendeletének végrehajtása) titokban esküt tett a magyar királyra is: engedelmes alattvalója lesz, a vajdai tisztséget és a reá bízott várakat, amikor az uralkodó kívánja, átadja neki, az erdélyi rendeket jogaikban megőrzi.

Bár a bécsi udvarban Báthori vajdaságát átmeneti megoldásnak tekintették, a fejedelmi várak közül Miksa rendeletére nyolcat július elején már kezére adtak, négynek az átadása pedig megkezdődött. A várnagyok a magyar királyra, a vajdára és ennek kijelölt utódjára , Báthori Kristófra is felesküdtek.

Bekes Gáspár felkelése és a lengyel korona megszerzése

Báthorinak, miután feltételeit 1576 elején a lengyel rendek elfogadták, gyorsan kellett cselekednie. Január végén már közölte a Medgyesre összehívott országgyűléssel, hogy Lengyelországba kell költöznie. A rendek kijelentették, hogy jobban szerették volna, ha Báthori köztük marad, de a helyzet alakulásában Isten döntését látják, és azt kívánják: úgy irányítsa Báthori útját, hogy az „az mü szegény nemzetünknek is megmaradására” legyen. Hálát adnak azért is, hogy „az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson”.[1] Egyúttal köszönettel fogadják, hogy Báthori István bátyját, Kristófot mint vajdát Erdélyben hagyja.

Lengyelország trónján

A nehézségek ellenére Báthorinak sikerült megerősítenie helyzetét Lengyelországban. Legmegbízhatóbb párthívét a lengyel köznemesség humanista műveltségű, Padovában tanult vezetőjében, Jan Zamoyskiben találta meg, akit lengyel kancelláriájának élére nevezett ki, és később feleségül adta hozzá Kristóf testvérének leányát, Grizeldiszt.

Báthori lengyel királysága és Erdély

Világot látott, művelt ember volt bátyja, Kristóf is, akit már korábban számításba vettek utódjaként, s aki most mint erdélyi vajda és a székelyek ispánja látta el helyette a kormányzás gyakorlati feladatait. Kristóf vajdai hatásköre ugyanaz volt, mint előtte Báthori Istváné. Országgyűléseket hívott össze, propozíciót tett a rendekhez, megerősítette a törvényeket. Birtokot, címet adományozott, ellátta a legfelsőbb bírói tisztet, tisztviselőket nevezett ki, a végrehajtó hatalmat a fejedelmi várak őrsége útján gyakorolta. Amint hivatalba lépett, utasította Erdély portai kiküldöttjét, hogy a lengyel király követével egyetértésben működjék; a Portának Erdély adóját pontosan megküldte. A török 1576 nyarán szabályosan elismerte Kristóf vajdaságát, athnámét és jelvényeket küldött.

Kristófnak külön kancelláriája volt, és fejedelemnek szólították. Állandó kapcsolatot tartott fenn Báthori Istvánnal, aki a hozzá intézett kérelmek, panaszok tárgyában többnyire Kristófot bízta meg a kérdés kivizsgálásával és intézkedéssel. Ritkábban fordult elő, hogy közvetlenül adományozott címet, mentességet vagy járt el egyenesen az erdélyi hatóságoknál, többnyire az udvarában vagy seregében szolgáló erdélyiek ügyében. Intézkedéseivel Kristóf önálló hatáskörét nem csorbította.

Amikor Báthori Kristóf egészségi állapota megromlott, engedélyt kért Istvántól, hogy még életében utódjául választassa fiát, a kilencéves Báthori Zsigmondot. István nehezen járult hozzá, és Erdélyben is sokan ellenezték, hogy gyermeket emeljenek a vajdai méltóságra, végül 1581 májusában a kolozsvári országgyűlés megválasztotta Báthori Zsigmondot. A rendek kikötötték, hogy amint eléri a nagykorúságot, és átveszi az uralkodást, esküt kell tennie a rendi jogok és kiváltságok megtartására. Báthori Kristóf néhány nappal fia megválasztása után meghalt. Báthori Zsigmond kiskorúsága idején a tizenkét tagú Fejedelmi Tanács készítette elő az ügyeket; önálló intézkedési joga korlátozott volt, a döntést Báthori István magának tartotta fenn. Ennek a rendszernek előnye volt, hogy Báthori minden fontosabb ügyről tudott; hátránya viszont, hogy nagyon meglassult az ügyek intézése. Mivel a tanács tagjai között nem egy kérdésben ellentétek merültek fel, Báthori 1583 tavaszán három tanácsost – Kendy Sándort, Kovacsóczy Farkas kancellárt és Sombori Lászlót – önálló döntési hatáskörrel ruház ott fel. A tanácsosokat helytartónak (praeses) nevezték, a testületet triumvirátusnak. A három helytartó szótöbbséggel határozott, és ha véleményük eltért, Báthori döntött. Birtokot adományozhattak 32 jobbágytelek nagyságig, fellebbezett perekben ítéltek, és irányították a gyermek Báthori Zsigmond nevelését. Kinevezhették, leválthatták az összes tisztviselőket és a várak tiszttartóit, a három legfontosabb vár (Várad, Karánsebes, Szamosújvár) kivételével. A rendek, akik Kristóf halála után maguk választotta kormányzót akartak Erdély élén látni, végül – félve a török beavatkozásától – megelégedtek a három helytartó esküjével.


A Lengyel Királyság elnyerésekor az erdélyi rendek büszkék voltak, hogy Báthori királyi koronához jutott, Erdély pedig erősítette Báthori helyzetét Lengyelországban, és mellette állott hadjárataiban. Báthori évről évre katonákat toborzott Erdélyben, 1580-ban közel ötezer erdélyi gyalogost és lovast tartott, és az oroszországi háború 3 éve alatt (1579-1581) az erdélyi csapatok veszteségeit is Erdélyből kellett pótolni. Az egyik évben Báthori Kristóf négyezer szekeres lovat küldött ágyúk vontatására.

Állam és vallás

1579-ben a tordai országgyűlésen Báthori Kristóf bemutatta István levelét, amely szerint a jezsuiták az ifjúság tanítására jöttek Erdélybe. A túlnyomó többségükben protestáns rendek ez ellen nem emeltek kifogást, de azt kérték, hogy a jezsuiták ne menjenek túl e feladatukon, és ne keletkezzék háborúság a különféle vallási felfogású tanítók között. A rendek a fennálló helyzet megőrzését, mindenfajta változtatás (innovatio) megakadályozását szorgalmazták.

Lábjegyzet

  1. EOE II. 575.