Bécs - Irodalom

A Múltunk wikiből

A Horthy-korszak reprezentatív összefoglalása: Hóman BálintSzekfű Gyula, Magyar történet. 1. kiadás VII. (2–7. kiadás V.), Szekfű Gyula, A tizenkilencedik és a huszadik század (Budapest, [1933]; a 2–7. kiadás Budapest, 1936–1943; az 1. kiadást használtuk) nem csupán az előzőknél összehasonlíthatatlanul gazdagabb nyomtatott forrásanyaggal való megalapozottsága miatt jutott előbbre amazoknál. Előnyére válik az is, hogy a magyar történelmet jobban, szélesebben állította a nemzetközi, bár hangsúlyozottan csupán a nyugati eszmeáramlatok összefüggéseibe.

Ez az eljárásmód pontosan megfelel a Horthy-rendszer általános szovjetellenességének, továbbá Klebelsberg Kunó nacionalista, nyugati orientációjú kultúrpolitikai elgondolásainak. Mindezeket Hóman Bálint – a Magyar Történelmi Társulatnak a „Magyar történet” megírása éveiben elnöke – igyekezett alapvető irányelvként megvalósítani a történettudományban. A Magyar történet 1. kiadásának név- és tárgymutatót tartalmazó VIII. kötetében található mellékletként a Magyar Történelmi Társulat programja. Ez a magyar történetírók előtt álló feladatokat sorba véve hangsúlyosan emeli ki, hogy a magyarságnak „a Nyugat felé is nagy kötelességei vannak”. „Kicsiny országként, ellenségektől körülvéve belekerültünk a népek versenyző nagy társadalmába. Mélyen kell lenyúlnunk, szervezett, kitartó munkával, hogy a magyar nemzet létének legalapvetőbb kérdéseit vihessük történeti feldolgozásainkban a külföld elé, oly általános szempontokkal, amelyekkel e kérdéseket valóban az emberiség fejlődésének világszerte érdekes problémáivá tehetjük. Az események és személyek történetét oly módon, hogy egyéni vonásaik mellett is koruk európai történetébe illeszkedjenek … Intézményeinket, társadalmi és kulturális történetünket úgy, hogy az általános emberi fejlődés történetére adatokat és módszertani tanulságokat hozzanak.”

A hungarocentrikus szemlélet helyébe az emberiség egyetemes történetébe illesztett magyar nemzeti történeti múlt bemutatásának módszertanii igénye önmagában véve megfelelne a korszerűség követelményének, ha ugyanakkor más nézőpontok nem tennék az előrelépést többszörösen ellentmondásossá.

A magyar nemzeti múltat amiatt is kell az általánua nyugat-európai fejlődés keretében, annak részeként tárgyalni, mert a magyarság egyrészt „ellenségektől körülvéve” él, másrészt a magyarság múltja amiatt igényel „mély szempontú kutatást és feldolgozást”, mert az tartalmazza „a kisebbségi sorsban élő magyarság millióinak a múltját” is, és egyben olyan nép múltja, „amely egyszersmind államnemzet is”. Sürgős tehát a kutatás új irányának a kijelölése, módszerének kidolgozása, tervszerű alkalmazása, „mert a szétszakított magyarság részei közt az együvé tartozás érzését a nyelven kívül kétségtelenül azonos történeti tudat biztosíthatja a legjobban.”

A közös nyelv, az anyanyelvi kultúra ápolásának, ápoltatásának követelése a más országokban élő magyarok számára az ott élő többi néppel egyenlő jogon aligha vitatható emberi jog. Ha azonban ez az igény eltéphetetlenül, mintegy szervesen összekapcsolódik a más országok népeinek – és nem csupán az eme program megfogalmazása idején amaz országok politikai vezetésének – sommásan, Magyarországot körülvevő ellenségekként, a magyar népnek pedig – szintén sommásan – uralkodó államnemzetként való feltüntetésével, akkor egyértelművé lesz, milyen tartalmú történelmi tudat fennmaradását kívánta biztosítani a Magyar Történelmi Társulat programja és a Horthy-korszak reprezentatív történelmi összefoglalása; milyen aktuális politikai funkciót szántak a kultúrpolitika irányítói a jelzett történeti tudatnak és az eme tudatformálás szolgálatába állított korszerű kutatási módszernek.

Az első világháborút követő történelmi sorsfordulatok új, objektív helyzetet teremtettek Magyarország számára is. A Horthy-korszak uralkodó osztályainak érdekei s a Magyar Történelmi Társulat vezetésének és a hivatalos történetírásnak tudatos azonosulása ezekkel a forrása annak, hogy a sorsfordulatok egyértelműen csak negatív reakciókat váltottak ki a történeti szintézis alkotóiból is.

1918 és 1919 forradalmi sokkhatást gyakorolt elsősorban a magyar nagybirtokosságra és a finánctőkésekre, akiknek a hatalmát a nemzetközi imperializmus ellenforradalmi intervenciója restaurálta. Felerősítette ezt a hatást a hatalmukat visszanyert, ám erős tömegbázissal nem rendelkező osztályoknak, valamint a középrétegek tekintélyes hányadának rettegése az uralmi rendszer és a tulajdonviszonyok akár reformok útján történő lényeges változtatásától, még inkáhb az ilyen irányú plebejus–demokratikus, főként pedig a szocialista forradalmi tartalmú tömegakcióktól. Nem kisebb szerep jutott a trianoni imperialista békediktátum és a kisantant létrejöttének együttes, egymástól el nem különíthető hatására felerősödött „egyedül vagyunk” komplexusnak, amely leginkább a középrétegek nacionalista konzervatív, területi revízióra vágyó értelmiségi, közalkalmazotti részében hatott. Ennek az érzésnek a retrográd ideológiája eme rétegek túlnyomó részében éppúgy, núnt a történelmi összefoglaló műben a Kelet-Közép-Európában nyelvi szempontból is rokontalan, ősi, történelmi gyökerekből táplálkozó, közös, változatlan és örökké tartó magyar faji sajátságok és ezek révén a szomszéd népektől való elkülönültség irracionális – szellemtörténeti beütésű – elmélete volt. A szorongás feloldását, a menekvést a hatalmon levők és a korszakunk történeti szintézisét író történész-ideológus – Ranke és német követői történetfelfogásának nyomán – valamely nagyhatalom árnyékában való meghúzódásban látták. Az összefoglalás szerzője – konzervatív-katolikus világnézetének és politikai gondolkodásának megfelelően – a magyar politikai vezető réteg gyengülésének és a két magyarországi forradalommal; egyik okát a liberalizmus racionális eszméjében vélte felfedezhetőnek. Így azután az ő szemében sem a weimari köztársaság, sem a fasizmus uralma alá került Németország nem lehetett Magyarország megfelelő külső támasza. Az előbbi demokratizmusa, az utóbbi Magyarországot is érintő és hosszabb távon a magyarság nemzeti létét fenyegető terjeszkedő politikai szándékai és antihumanizmusa miatt. Olaszország messze volt, és inkább csak közvetett – a náci terjeszkedést a kötet megfogalmazása idején a RómaBécsBudapest összefogás révén még akadályozó – támogatására lehetett számítani. Maradt a Habsburg-monarchia újjáélesztésének – egyébként az illúziók világába tartozó, irreális – gondolata, amelyhez az összefoglaló mű szerzője múltbeli, személyes sorsa révén érzelmileg is kötődött.


A forradalmi úttól elforduló, ám az udvarral kiegyezésre csak az 1848. évi alkotmány alapján hajló birtokos köznemesség és az ő nézeteit kifejező – Deák felirati javaslatának szellemében írt – összefoglalás természetes magatartása volt, hogy tisztelettel adózott Széchenyi Istvánnak, „új korunk Mózesének”, akit a nemzet reformtervei miatt emelt piedesztálra (Horváth, Huszonöt év. I. 44.). Ő a politikai önrendelkezés fontosságát és azoknak a magánjogi reformokkal legalábbis egyenlő jelentőségét Döblingben már fel- és elismerte A dinasztikus neoabszolutizmustól már semmit sem várt, és azzal nyíltan szembefordult.

Kossuth politikájából az került előtérbe, hogy Kossuth a legalitás, az országgyűlési törvényhozás alkotmányos útjáról nemcsak a párizsi és a március 13-i bécsi, hanem a március 15-i pesti forradalom után sem volt hajlandó letérni.


A nagyszentmiklósi kincs még megtalálásának évében (1799) Bécsbe került, ma a Kunsthistorisches Museum büszkesége, vesd össze R. NollVom Altertum zum Mittelalter (Wien, 1942) - katalógusát.

A háború idején, szeptember 8-án Passauban a püspök zsinatot tartott, amelyen megjelent Madalvin episcopus, és igen gazdag egyházi felszerlését, valamint Enns menti birtokát, a pannoniai Lilienbrunnt (ismeretlen helyen, de nyilván a Duna–Rába közötti passaui egyházmegyében) átadta a püspök két tisztjének, s cserébe a püspöktől kapott bajorországi beneficumait – köztük legkeletebbre a Bécs mellett fekvő Mödlinget –, életre szóló örökbirtokként vette vissza, vesd össze Fejér, Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civiles VII/1., 84–86; Wagner UB I. 12.

A témát az 1965. évi bécsi történészkongresszus újból napirendre tűzte Molnár Erik fontos referátmnával: Les fondements économiques et sociaux de l'absolutisme (XIV Congres International des Sciences Historiques, Rapports IV. Wien, 1965);

Bécs ostromára: Chr. Turetschek, Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. ([1] VIII. Wien, 1968); a török próbálkozása az utolsó ostrommal Szulejmán naplói alapján.

A nikolsburgi és bécsi békékhez vezető diplomáciai és katonai eseményekre lásd a 4. alfejezet forrásanyagát.

továbbá a bécsi mészárosokra és a nürnbergi fattyúhivatalra: Takáts Sándor, A városok hússal való ellátása régente (Szegény magyarok II. Budapest, év nélkül).

a törökök adószedési gyakorlatában beállt jelentős változást rögzítő 1606. évi zsitvatoroki és 1615. évi bécsi békék török szövegét közzétette: Fekete Lajos, Türkische Schriften aus dem Archive des Palatins Nikolaus Esterházy, 1606–1645. (Budapest, 1932);

A török támadás Bécs elfoglalására irányuló célpontjáról, a török hadsereg erőviszonyairól is nagy anyagot tárt fel: G. Wagner, Das Türkenjahr 1664. (Eisenstadt, 1964).

A korona Bécsbe viteléről: A Marssal társolkodó Murányi Vénusz 1664-ben című tanulmányunkban (Irodalomtörténet 1981).

A témáról az 1965. évi XII. bécsi nemzetközi történészkongresszuson Molnár Erik tartott főreferátumot. Ezt, valamint a referátum előzetes hazai vitáját Az abszolutizmus gazdasági és társadalmi alapjai Európában címmel ismerteti: A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-Történeti Tudományok (II.) Osztályának Közleményei XIV.

Lipót 1677. decemberi véleménykérését, a magyar egyházi vezetők tanácsait és az 1678. tavaszi bécsi tanácskozásokat – mint a magyarországi politika változásának előhírnökeit – részletesen ismerteti: Horváth Mihály, Magyarország történelme VI (Pest, 1872. 86–88); Angyal Dávid, Késmárki Thököly Imre I (Budapest, 1888. 159–164); O. Redlich, Österreichs Grossmachtbildung in der Zeit Kaiser Leopolds I, (Gotha, 1921. 289–291).

Újabban újonnan feltárt bécsi, budapesti, kassai stb. levéltári források alapján J. Bérenger több munkájában foglalkozott az 1681. évi országgyűléssel: La Hongrie des Habsbourgs au XVIIe siecle. République nobiliaire ou monarchie limitée? (Revue Historique 1967); Les „Gravamina”, Remonstrances des dietes de Hongrie de 1655 a 1681. (Paris, 1973); Finances et absolutisme autrichien dans la seconde moitié du XVII siecle (Paris. 1975. – főként 301–310).

Vita folyt a történetírásban Thököly részvételéről is az 1683. évi török támadás előkészítésében, egyebek között a bécsi tervrajzok portai megküldéséről, valamint arról, hogy kívánta-e Thököly a török sereg Bécs ellen vonulását. Így Károlyi Árpád, fentebb idézett vitacikkében, indokoltan utasítva el Klopp magyarokkal szembeni ellenséges beállítottságát, azt is kétségbe vonta, hogy Thököly a bécsi erődítések tervrajzát eljuttatta volna a Portára. Ezekben a kérdésekben Angyal Dávid álláspontját fogadhatjuk el (Késmárki Thököly Imre II. 20–25) , mert könyvének megjelenése (1888–1889) óta nem kerültek elő olyan újabb adatok, amelyek az ő meggyőző és kiegyensúlyozott érvelését megcáfolták volna. A török 1683. évi bécsi offenzívájának, illetve a hadjárat okainak és előzményeinek újabb kutatási távlatokat nyitó, nemrégiben megjelent feldolgozása K. Teply Mehmed Colak Beǧ—Leopold Freiherr von Zungaberg (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtforschung 1972) című munkája, amely az 1686-ban bécsi fogságba került és ott katolizált Csonka bég vallomása alapján a nyugat-magyarországi nagybirtokos arisztokrácia tartományúri függetlenülési törekvéseiben jelöli meg a bécsi török hadjárat egyik mozgatórugóját. A kérdés mérlegelése ellenőrzést, további források bevonását igényli. — Az 1683. évi Bécs elleni török hadjárat újabb standard külföldi feldolgozásai: Th. Barker, Double Eagle and Crescent. Vienna's Second Turkish Siege and its Historical Setting (New York, 1967), német kiadása: Doppeladler und Halbmond. Entscheidungsjahr 1683. (GrazWienKöln, 1982); a Bécs elleni támadást szélesebb stratégiai összefüggésekbe helyezve: E. Eickhoff, Venedig, Wien und die Osmanen. Umbruch in Südosteuropa, 1645–1700. (München, 1970). — 1683 kérdéséhez figyelemre méltó újabb hozzászólások: W. Leitsch, Warum wollte Kara Mustafa Wien erobern? (Jahrbücher für Geschichte Osteuropas 1981); Z. Abrahamowicz, Der politische und ökonomische Hintergrund des Wiener Feldzuges von Kara Mustafa (Studia Austro-Polonica 3. WarszawaKraków, 1983). A vonatkozó oszmán források újabb kiadásai: Z. Abrahamowicz, Kara Mustafa pod Wiedniem, Kraków, 1973); R. F. KreutelK. Teply, Kara Mustafa vor Wien. 1683 aus der Sicht türkischer Quellen (GrazWienKöln, 1982).

A három hatalom alatt élő Magyarországon a vesztfáliai béke után kialakuló gazdasági-társadalmi viszonyok tarthatatlanságáról: Magyar tanácsosok Opiniója 1661 januárjában Porcia herceg elnökletével megtartott bécsi tanácskozáson. Országos Levéltár P 125 Esterházy levéltár, Pál nádor iratai. 91/9321.

Az udvari hivatalok állami hatóságokká való átalakulásának pénzügyi tehertételeiről a bécsi Udvari Kamara és a Grazi Kamara viszonylatában is: V. Thiel, Die innerösterreichische Zentralverwaltung, 1564–1719. (Archiv für österreichische Geschichte 3. 1930);

Bécs ostromának és felmentésének irodalmát összefoglalta: Szalay József, Az 1683-iki hadviselés és irodalma (Századok 1884); W. Sturminger, Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1683. (GrazCologne, 1955); Merényi Lajos, Harctéri tudósítások Bécs 1683. évi ostromáról (Történelmi Tár 1902).

A becslésekben építek a hazai levéltárak anyagán kívül a bécsi Kriegsarchivban és a Niederösterreichisches Landesarchivban végzett kutatásaimra is.

A szatmári megegyezés – az előző fejezetekben ismertetett forrásgyűjteményeken és irodalmon kívül: Palmes angol követ és St. John Peterborough bécsi tárgyalásaira II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította: Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A szöveget gondozta: Kovács Ilona. Budapest, 1978. 480–496; J. Fiedler, Actenstücke zur Geschichte Franz Rakoczy's und seiner Verbindungen mit dem Auslande. I–II. (Wien, 1855–1858); H. Kospach, Englische Stimmen über Österreich und Prinz Eugen während des Spanischen Erbfolgekrieges (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtforschung 1965).

a bécsi porcelánmanufaktúráról Mikoletzky 157–158. Egyéb bécsi és alsóausztriai manufaktúrákról: Mikoletzky 94.

Az egyetemes történeti és magyar problémák vizsgálatára természetesen nemcsak a szakirodalom adott támpontokat. Visszatérően hivatkozunk – mind itt, az első, mind alább, a IV. fejezetben – a bécsi Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv több fondjára. Folyamatosan használt forrásunk volt az úgynevezett Családi levéltár (Habsburg-Lothringisches Familienarchiv). Ebből a leveleket tartalmazó Sammelbände, Vol. 5, 9, 32, 33, 39, 67, 70, 88 kötegében vannak olyan levelek is, melyeket a teljesnek vélt iratkiadásokban nem találunk. A Családi levéltár másik nagyon fontos állaga a Hofreisen. Az uralkodócsalád utazásai közül természetesen a leendő II. József magyarországi és erdélyi útjait tartalmazó Vol. 3 és 8, illetve a franciaországi útról beszámoló Vol. 9 fontos.

A monarchia kormányzatára, a magyar viszonyok bécsi megítélésére az egész vizsgált korszakon végighúzódó legbecsesebb forrásanyag Kaunitz államkancellár tevékenységéhez kapcsolódik. Ez nagyjából pótolja az elpusztult államtanácsi irattár jegyzőkönyveit, határozatait. A Staatskanzlei anyagából fontos: Provinzen, Vol. 1: Ungarn; Kaunitz-Voten 1767–1770, 1771–1776, 1777–1781, 1782–1783, 1784–1794. Külön tétel a Voten an die Ungarische Hofkanzlei, ebből fontos a Vol. 3, 1785–1791.

A Kabinettsarchiv sokak által használt anyagai a Vertrauliche Akten; itt találhatók a szabadkőműves iratok, a rendőrségi bizalmas iratok (köztük Martinovics Ignác és Laczkovics János Gotthardihoz, már a kilencvenes években írott levelei). Az 1765–1790 közötti évekre vonatkozóan itt, a Kabinettsarchiv Varia anyagában vannak II. József emlékiratai a hetvenes évekből, és ide került Zinzendorf Károly gróf hagyatéka: hivatalos iratai, naplóinak 52 kötete s az úgynevezett Vallomások, továbbá a naplók kivonatai – szinte tudatosan az utókor számára rövidített, lényegnek tekintett emlékanyag (Zinzendorf-Nachlaß, benne: Akten, Handschriften, Tagebücher, Confessions).

Megemlítjük még Bécsből a kifejezetten külügyi vonatkozású Hofkanzlei anyagát. Néhány ország követjelentését néztük meg, az angol, francia, svéd, porosz követet a válság éveiben, 1787–1790.

Mi éppen ezért a magyar szempontok érvényesítése érdekében néztük át a leglényegesebb bécsi levéltári fondokat, s természetesen nem álltunk meg 1780-nál. A Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv Staatskanzlei anyagából a Vorträge 97–142. kötegeit néztük. A legizgalmasabb az egyházi ügyek, illetve a tolelancia kérdése szempontjából a Vol. 131, 132, 133 és igen tanulságos a Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv Kabinettsarchiv állaga: Voten des Fürsten Kaunitz zu Staatsratakten, Vol. 3 (1777–1781), Vol. 4 (1782–1783), Vol. 5 (1784–1791).

Az uralkodó és az államkancellár külpolitikai koncepcióinak különbségét, a mindenképpen meglévő magatartási különbségeket, melyek nem maradtak következmény nélkül, nem annyira a bécsi levéltári anyagok, mint inkább a francia követi vagy ügyvivői jelentések alapján állapíthatjuk meg. Az egymást váltó bécsi francia követek, Rohan herceg, Breteuil és Noailles, illetőleg Barthélémy ügyvivő a politikai helyzetelemzésekben gyakran tévedtek, de a személyes benyomások regisztrálásánál nagyon pontosak voltak. Kaunitz önérzetes, II. József szenvedélyes politizálását pontosan mutatták be az 1774-től 1787-ig a francia külügyeket vezető Vergennes miniszternek.

A cárnő ambíciója megihlette a bécsi udvart: Kaunitz vetette fel, József pártolta a gondolatot, hogy Bécs legyen a színhelye egy olyan nemzetközi találkozónak, amelyen a francia–angol ellentétek lezárásra kerülnének. A visszatérő óhaj – amely majd egyszer, évtizedek múlva, a bécsi kongresszussal meg is valósul – éveken keresztül témája a követutasításoknak és követjelentéseknek: Archives des Affaire Etrangeres, Paris; Correspondance politique, Autriche, No 342. A januári jelentésekben Breteuil bécsi francia követ többször is hivatkozik Kaunitzcal folytatott beszélgetéseire, melyek során az angol–francia és az angol–holland problémák megtárgyalására került sor (pag. 23). A kongresszus színhelyét Aquilar gróf, spanyol követ szerint a spanyol király nem fogadná el (pag. 139). Az angol király elfogadta volna Bécset kongresszusi varosnak (március 10-i jelentés). Egyébként az angol–spanyol megbeszélések eközben Madridban folytak, és előre lehetett látni, hogy a bécsi kongresszus terve nem valósul meg.

Breteuil bécsi francia követ 1781. február 18-án jelentette, hogy a pápa nem celebráltat gyászmisét Mária Teréziáért (Archives des Affaire Etrangeres, Paris: Correspondance politique, Autriche, No 342, pag. 86); már december 2-án megírta (Ugyanott No 341. pag. 359 és 409), hogy a temetés szerény volt, s december 21-én hozzáfűzte, hogy a bécsiek Isten büntetésének tartják Mária Terézia betegségét és halálát, mert hat hónappal korábban súlyos fogyasztási adót vetett ki minden szeszesitalra. Az uralkodónő végrendeletéről, Józsefnek a végakarattal ellenkező intézkedéseiről éles, pontos képet ad: H. Wagner, Royal Graces and Legal Claims. The Pension Payments of Maria Theresa and their Withdrawal by Joseph II (Intellectual and Social Developments in the Habsburg Empire. Essays dedicated to Robert A. Kann. New YorkLondon, 1975. 5–29).

Marczali Henrik, Magyarország története II. József korában (Budapest, 1881–1888) bécsi levéltári anyaggal ötvözve a hazai kutatásait, az állam és egyház viszonyának rendezését birodalmi összefüggésben mutatta be a II. kötetben. A bécsi levéltári anyagban valóban nagyon plasztikusan jelentkezik a múlt és a józsefi jelen összefonódása. Példa erre: Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv Kabinettsarchiv, Staatsratvoten, Kaunitz, Vol. 3, 1777–1781, ahol az 1781. február 12-i államtanácsi ülés előtt ott van a császári körirat (circulare ) tervezete a külföldi kolostori kapcsolatok tilalmazásáról. Ennek alapanyaga az 1775. május 18-i cseh-osztrák kancelláriai körirat. Miután Löhr, Gebler, [Carl Friedrich Hatzfeldt zu Gleichen|Hatzfeld]] államtanácsosok véleményt nyilvánítottak, a császári rendelkezés végleges formát öltött. Ezek a kezdeti idők: az együttműködés az Államtanáccsal és az államkancellárral még mintaszerű.

A korona Bécsbe vitele végleg meghiúsította annak reményét, hogy József leteszi az esküt a magyar alkotmányra és megkoronáztatja magát.

Magyar viszonylatban 1784 őszétől kezdve egészen a jozefinus rendszer megszűntéig egymást érték a políciára vonatkozó rendelkezések. Ezek közül kiemelendő: Országos Levéltár C 13 Benigna mandata. 25 360–29 385, 1784. október 7. Ez kimondja, hogy Bécs mintájára a budai Helytartóság alatt működik az ország rendőrsége. Sürgős, különleges esetben Pergenhez kell fordulni. Országos Levéltár C 23 Circularia impressa 556, 1785. december 20. részletes intézkedés arról, hogy Budán, Pesten és Pozsonyban pontosan be kell tartani a bécsi szisztémát. A kóbor idegenek (peregrimi commigrantes ) az elsődlegesen megfigyelendők. A városok kapuinál (szinte középkori hangvételű a rendelet) álljanak őrök, kérjenek igazoló iratot (passuale, testimonialis).

A pamfletíró Grossinger már 1785 tavaszán zavart keltett Bécsben. Megszerezte az egyik magyar kancelláriai írnok révén József szigorúan bizalmas utasítását, mely a kinevezendő biztosok számára készült (Verbesserungs-Anstalten für das Königreich Hungarn, welche S Kais. Königl. Majestät in einem an die K. Königl. Hungarische Kommissäre eigenhändig erlassenen Befehlschreiben den 30. März 1785 ertheilet hat. „In Deutschland”, 1785) Lásd erről legutóbb: Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon (Budapest, 1980. 528).

Zinzendorf új, bécsi beosztása, amely előbb megtisztelő, majd egyre gyötrelmesebb volt számára, nyomon követhető naplóiban: Haus-, Hof- und Staatsarchiv Kabinettsarchiv, Zinzendorf-Nachlaß, Tagebücher, Vol. 27–35, vagyis 1782-től 1790-ig.

A bécsi tudós-páholy szellemi nagyhatalommá vált néhány éven keresztül. Ide zarándokoltak el az európai szellemi elit jeles tagjai; így G. Forster, Briefe (Werke IV. Frankfurt, 1972) megemlékezik az itt szerzett szellemi-emberi élményeiről, csakúgy, mint a tudós dán F. Münter, Aus den Tagebüchern. Red. O. Andreasen (KopenhagenLeipzig, 1937). Levelezésük, naplóik jelzik, hogy egymást váltották 1784 nyarán.

Az 1789-es bécsi eseményekre mai napig a legjobb összefoglalás: Paul von Mitrofanov, Joseph II. (Wien, 1910. I. főleg 222. és a következő oldalak), továbbá Ernst Benedikt, Kaiser Joseph II. (Wien, 1936. 359. és a következő oldalak).

A bécsi értelmiség magatartására fontos adatokat hoz Edith Rosenstrauch-Königsberg, Aloys Blumauer – Jesuit, Freimaurer, Jakobiner (Jahrbuch des Institute für Deutsche Geschichte der Universität Tel-Aviv, 1973. Tel-Aviv, 1973) és Edith Rosenstrauch-Königsberg, Freimaurerei im josephinischen Wien. Aloys Blumauers Weg vom Jesuiten zum Jakobiner (WienStuttgart, 1975).

A bécsi elfogatásokra az osztrák jakobinusok elleni perre vonatkozó adatokat lásd Stern, Wangermann, Silagi és Körner már idézett munkáiban.

Takáts Sándor számos fontos bécsi levéltári anyagot másoltatott le. Gyűjtésének becsét növeli, hogy az iratok eredetije részben már megsemmisült. A gyűjtemény (titkosrendőri jelentések az országgyűlésekről, politikai mozgalmakról) az Országos Levéltár Regnicolaris levéltárában található.

A március 15–17-i bécsi alkudozásokról közelképet ad Spira, 1848 Széchenyije és Varga János, A jobbágyfelszabadítás.

Batthyány szeptember végi és október eleji bécsi tárgyalásairól képet ad egy általa október második hetében Bezerédjhez intézett keltezetlen levél, lemondásáról pedig úgyszintén maga tájékoztatta a képviselőházat október 2-án; mindkét iratot közli Károlyi, Németújvári gróf Batthyány Lajos II. Latour egyidejű intézkedéseire nézve lásd az ő október 2-án Puchner címére útnak indított parancsát; közli (október 3-i keltezéssel) Kővári, Okmánytár. Az október 4-én kiadott (de az előző napról keltezett) királyi rendeletet s a képviselőház rá vonatkozó határozatát lásd a ház október 7-én délelőtt tartott ülésének jegyzőkönyvében; közli BeérCsizmadia. A végrehajtó hatalomnak a honvédelmi bizottmány kezébe kerüléséről (s a bizottmány további működéséről) részletes előadással szolgál Ember Győző, A Honvédelmi Bizottmány (Századok, 1948) és Ember Győző, Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén (In: Kossuth-emlékkönyv I.).

Az ausztriai jobbágyfelszabadításról és következményeiről bővebben szól (s korábbi szakirodalmáról is tájékoztat) Niederhauser Emil, A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában (Budapest, 1962). A bécsi közhangulat október előtti alakulásáról szemtanúként fest képet Kászonyi Dániel, Magyarhon négy korszaka. Sajtó alá rendezte Márkus László (Budapest, 1977). Az októberi felkelés lefolyását a bécsi forradalom történetének egészét tárgyaló – már idézett – műveken kívül ismerteti Helmuth Grössing, Der Kampf um Wien im Oktober 1848 (Wien, 1973). A felkelés kirobbanásával részletesen foglalkozik Károlyi is, Németújvári gróf Batthyány Lajos I. A bécsi demokratikus egyletek középponti választmányának október 10-i felhívását reprodukcióban közli RózsaSpira. A felhívásban foglaltak indokoltságát máig érvényesen kifejtette Friedrich Engels, Forradalom és ellenforradalom Németországban (Marx–Engels művei. 8. Budapest, 1962) s maga Kossuth is elismerte 1848. november 9-i képviselőházi felszólalásában, Kossuth Lajos Összes Munkái XIII.

A bécsiek megsegítésével kapcsolatos magyar állásfoglalásokat bemutatja Barta István, A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom (Századok, 1951); R. A. Averbuch, A magyar forradalom és az 1848-es októberi bécsi felkelés (In: Averbuch, A magyar nép szabadságküzdelme); Friedrich Walter, Die Ursachen des Scheiterns der madjarischen Waffenhilfe für die Wiener Oktober-Revolutionäre 1848 (Südost-Forschungen, 1963) és a Magyarische Rebellenbriefe 1848. Aemtliche und Privat-Correspondenzen der magyarischen Rebellenregierung, ihrer Führer und Anhänger. Hrsg. von Friedrich Walter (München, 1964). A két utóbbi mű azonban tendenciózussága miatt csak erős kritikával használható; erről bővebben Barta (István), Neue österreichische Werke über die ungarische Revolution (Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae, 1967).

Kemény vallomását azonban megerősítik olyan más békepártiak közlései is, akiknek a visszaemlékezései – mint Hunfalvyéi – csupán évtizedekkel később vagy – mint Pálffy Jánoséi – éppenséggel csak haláluk után láttak napvilágot, s megerősítik olyan személyek is, akik egyáltalán nem szorultak a császáriak előtti mentegetőzésre, mint például a forradalom bukása után emigrált és hazájába soha többé vissza nem tért Mészáros Lázár, továbbá az országgyűlés tagjai közé nem tartozott Duschek, akinek a kéziratos visszaemlékezéseit részletesen ismerteti Steier, Az 1849-iki trónfosztás, s végül az októberi bécsi felkelésben harcolt, majd pedig a magyar honvédseregbe beállt Adolf Tunes százados, akinek a vallomását egy 1849. július 16-án kelt auditor-jelentés örökítette ránk, Österreichische Staatsarchiv Kriegsarchiv ZStH Kriegsministerium PrA 1849:5613.

A bécsi tömegek forradalmi szellemének továbbélését bizonyítja Károlyi, Németújvári gróf Batthyány Lajos I.

Magyarország beolvasztásának önkényuralmi kísérlete 1849 után különös fontosságot kölcsönöz a Habsburg-birodalom központi kormányzati szervei Bécsben őrzött iratanyagának. Legjelentősebb állagairól tájékoztatást nyújt: L. Bittner, Gesamtinventar des Wiener Haas-, Hof- und Staatsarchivs. I–V. (Wien, 1936–1940). A birodalmi kormányzati szervek fontos iratairól készült mikrofilmek a Magyar Országos Levéltárban is tanulmányozhatók. Tájékoztatást nyújt: Ausztriai levéltári anyagról készült mikrofilmek. Repertórium. Szerkesztette Borsa Iván (Budapest, 1969).

Széchenyi döblingi éveire és működésére: Gr. Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. I–III. Kiadta Károlyi ÁrpádTolnai Vilmos (Budapest, 1921–1925). Átfogó, de nem elég szakszerű feldolgozás: Östör József, A döblingi Széchenyi 1848–1860 (Budapest, 1944); Lásd még: Viszota Gyula, Széchenyi „Önismeret” című műve (Irodalomtörténeti Közlemények, 1945); Szabad György, Széchenyi Döblingben (Valóság, 1960).

A múlt századi munkásmozgalom több mint három évtizedéből elsődleges levéltári jellegű források alig maradtak fenn: a szocialista egyletek, munkáspártok saját irattára elpusztult, csupán a munkásmozgalom vezetői és a nemzetközi szocialista mozgalom közismert személyiségei közt folyt levelezés egyes darabjai állnak rendelkezésre. Az eredeti leveleket főként külföldi levéltárak őrzik (Marxizmus–Leninizmus Intézet, Moszkva, Központi Pártarchívum; Internationaal Instituut voor Sociale Geschiedenis, Amszterdam; Institut für Marxismus–Leninismus beim ZK der SED, Berlin; Archiv des Vereins für Geschichte der Arbeiterbewegung, Bécs; Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Allgemeines Verwaltungsarchiv, Bécs).

Az ausztriai, a németországi és a magyarországi szocialisták együttműködéséről a bécsi Haus-, Hof— und Staatsarchiv őriz gazdag dokumentációt (Ministerium des Äussern, Dep. II. Informationsbureau), továbbá az Allgemeines Verwaltungsarchiv (Ministerium des Innern) és a Niederösterreichisches Landesarchiv (Statthalterei Präsidiale). (Bécs a múlt században az alsó-ausztriai helytartóság hatáskörébe tartozott.)

A korszak történetének nagy értékű forrásanyaga a külföldi – a svájci, a német és az ausztriai – munkássajtó. A következő lapokat használtam fel: Der Vorbote (Genf, 1868–71); Demokratisches Wochenblatt (Leipzig, 1868–69); Der Volksstaat (Leipzig, 1869–75). Az ausztriai munkássajtó termékeiből: Arbeiterblatt (Wien, 1868); Volksstimme (Wien, 1869–70); Volkswille (Wien, 1870–74); Gleichheit (Wiener Neustadt, 1870–77).

Az ausztriai munkásmozgalom történetének ábrázolásakor – önálló kutatásaim mellett – a következő nagyobb terjedelmű feldolgozásokat használtam fel: Karl Renner, Zur politischen und sozialen Geschichte 1848–1870; és Österreich von 1870 bis 1907 und die Wahlrechtskämpfe der Arbeiterschaft (Der Hochverratsprozess. Bericht über die Schwurgerichtsverhandlung gegen Andreas Scheu, Heinrich Oberwinder, Johann Most und Genossen. Neu hrg. von Heinrich Scheu. Wien, 1911); Ludwig Brügel, Geschichte der österreichischen Sozialdemokratie. I–II. (Wien, 1922); Herbert Steiner, Die Arbeiterbewegung Österreichs 1867–1889 (Wien, 1964); Klausjürgen Miersch, Die Arbeiterpresse der Jahre 1869 bis 1889 als Kampfmittel der österreichischen Sozialdemokratie (Wien, 1969);

Bécsi kör” nacionalistáinak nézeteire elsőrendű forrás a Thallóczy Lajos naplófeljegyzései (Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Quart. Hung. 2459); utólagos önigazoló summázata Szekfű Gyula, Három nemzedék (Budapest, 1920). Legújabb marxista értékelése Glatz Ferenc, Történettudomány és történetpolitikai koncepció. Kandidátusi disszertáció (Budapest, 1975. Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára) „A fiatal Szekfű Gyula bécsi évei” című fejezete.