Bécs ostroma

A Múltunk wikiből
1529
május 10. I. Szulejmán magyarországi hadjáratra indul.
augusztus 5. V. Károly császár és I. Ferenc francia király békét köt.
augusztus 18. I. János a mohácsi mezőn hódol Szulejmánnak.
szeptember 3. I. Szulejmán megkezdi Buda ostromát.
szeptember 7. Német zsoldosok megnyitják Budát Szulejmánnak. I. János visszatér az országba.
szeptember 22. I. Szulejmán megkezdi Bécs ostromát. (Október 15-én eredménytelenül elvonul.)

A török sereg 1529. május 10-én indult el Konstantinápolyból. Létszámát igen nagyra becsülték, főleg azért, mert maga a szultán vezette. A török haderő augusztus közepén kelt át a Dráván, s lépett Magyarország földjére. Előzetes megállapodás szerint Szapolyai Mohács mezején tisztelgett a szultán előtt. Szu­lejmán a hely kiválasztásával nyilván hangsúlyozni kívánta, hogy az 1526. évi győzelemmel magáénak tekinti az országot. Nem tartotta tiszteletben a magyarok érzékenységét, s így nem csoda, hogy János magyar főnemesek és nemesek kísérete nélkül ment a találkozóra. A török források szerint kezet csókolt a szultánnak, és az alávetettségét kifejező gesztus híre nyugaton is elterjedt.

A szultáni hadsereg a Duna jobb, Szapolyai a bal partján vonult az ország belse­jébe. Budát, amit a polgárság másodszor is magára hagyott, Ferdinánd várnagya, Nádasdy Tamás védte az utolsó napokban érkezett idegen zsoldosokkal és a meglevő magyar helyőrséggel. Bár a vár védőinek száma 2 ezer körül járt, az ostrom nem tartott sokáig. Előbb a város esett el, majd az idegen zsoldosok, Nádasdy megke­rülésével, a várat is feladták.

Az ország fővárosának eleste döntő csapás volt Ferdinánd uralmára. A szultán visszasegítette Jánost a trónra, a védelem címén sikerült leszerelnie az ország ellenállását, de távolabbi tervei is voltak: a török sereg a Duna men­tén tovább nyomult előre, Bécs ostromára. Lehet, hogy így akarta Ferdinándot ki­szorítani Magyarországról, de lehet, hogy a Török Birodalom határait akarta már most nyugat felé kiterjeszteni. Ferdinánd, ígéretei ellenére, nem küldött csapa­tokat az országba, és így Budán kívül csak Óvár fejtett ki egy ideig ellen­állást. A magyarországi birtokosok megadták magukat, köztük Várday Pál esztergo­mi érsek is. Csak a szórványos és jelentéktelen ellenállás mutatta, hogy az or­szág népe nem nyugodott bele abba a sorsba, amelyet Szapolyai és Ferdinánd szánt neki.

Ferdinánd, attól kezdve, hogy követei sikertelenül jártak a Portán, és számítani lehetett a török támadására, erőfeszítéseket tett a felkészülésre. Utolsó, kéts­égbeesett diplomáciai próbálkozásként, amikor a szultán már a Drávához közeledett, menlevelet kért követe részére. Évdíjat akart felajánlani, és már lemondott volna a szerémségi várakról. A szultán azonban már meg sem hallgatta Ferdinánd ajánlatait.

Minthogy Magyarországon nem voltak olyan erők, melyek a szultáni hadakat meg­állíthatták volna, bizonyosra lehetett venni, hogy a török hadjárat a szomszédos országokat is sújtani fogja. Ferdinánd igyekezett minden erőforrást felhasználni a Lajtán túli területeket fenyegető támadás kivédésére. Az uralma alatt álló or­szágok nem alkottak egységes birodalmat, hanem különállóak voltak, és adó kive­téséhez, katonaság állításához mindenütt a rendek hozzájárulására volt szükség. Ferdinándnak tíznél több helyen kellett megjelennie vagy képviseltetnie magát, hogy a rendi gyűléseket rávegye a veszedelemmel arányban álló anyagi hozzájáru­lás vállalására. Külön feladat volt a Német Birodalomtól megszavazott „törökse­gély” keretéből a megfelelő összeg biztosítása. Ferdinánd arra hivatkozva for­dult a birodalmi gyűléshez, hogy a szultán 300 ezer főnyi hadsereggel készül támadásra. A birodalmi fejedelmek és rendek készek voltak az áldozatra, de el akarták kerülni, hogy a török ellen adott segítséget V. Károly a protestánsok leverésére fordítsa, vagy Ferdinánd János király ellen használja. Az 1529 tava­szán tartott speyeri birodalmi gyűlés ezért megszavazta ugyan az 1521-ben még a császár római koronázására megajánlott segély (Romzugshilfe) fel nem használt, tekintélyes maradékát, amelyből 10-12 ezer gyalogost és 4 ezer lovast lehetett kiállítani, de az esedékes összeg tényleges befizetését a török hadmozdulataitól tette függővé. Augusztus közepére már világossá vált, hogy a veszedelem félelmetes valóság, s a török hadjárat nemcsak Ferdinánd országai, hanem egész Európa számára is beláthatatlan következményekkel járhat.

A birodalmi gyűlés kérdésére, hogy saját maga milyen erőkkel rendelkezik, Ferdi­nánd sorra vette országait. Magyarországról nemesi felkelésre számított, de a tényleges erőről semmit nem tudott mondani, hiszen senkinek nem volt áttekintése arról, hogy mely területek tartoznak Ferdinándhoz. Csehország 6 ezer gyalogost, 600 lovast és pénzt, Morvaország 3 ezer, Szilézia 4 ezer gyalogost ad. A tiroli grófságtól 5 ezer gyalogost lehet várni. Az osztrák tartományok évi jövedelmük felét ajánlották fel pénzben, és vállalták, hogy a másik fele rész minden 100 forintja után egy évre egy lovast tartanak. Az egyháziak jövedelmük tized-, a polgárok negyedrészét fizetik be. Ferdinánd egyúttal 100 darab kerekes ágyút ígért, továbbá 30 újfajta dunai hajót az utánpótlás szállítására. 18 ezer gyalogosra és 600 lovasra számított tehát biztosan, a további erőkről azonban hozzávetőlegesen sem tudott tájékoztatást adni.

Ferdinánd ismételten kérte a birodalmi fejedelmeket és rendeket, hogy a megsza­vazott gyorssegélyen kívül még 50 ágyúval és megfelelő mennyiségű élelmiszerrel segítsék. Azt is kérte, hogy a gyorssegélyként kiállított csapatokat azonnal küldjék Magyarországra a török támadás feltartóztatására, vagy ha a támadás el­maradna, az Al-Duna menti várak, elsősorban Nándorfehérvár visszafoglalására. Ferdinánd tehát az ország déli védelmi rendszerének helyreállítását remélte a birodalmi hadsereg segítségével.

A birodalmi rendek azonban nem egyeztek bele, hogy a gyorssegélyt támadó háború céljaira fordítsák; erre az állandó segély szolgált volna, ezt azonban nem sza­vazták meg. A támadó háborút elvben ellenezték, mivel anyagilag és katonailag is kockázatosnak és veszélyesnek ítélték. A késedelmes és hiányos befizetések miatt nem tartották teljesíthetőnek a Ferdinánd kérte katonaság azonnali kiállítását sem. Kitartottak amellett, hogy a gyorssegélyt csak védekezésre lehet fordítani, ezért befizetése és csapatok fogadása a török sereg megjelenésével válik idős­zerűvé. Csak augusztus 20-án, amikor a törökök már Budához közeledtek, határ­ozták el a segély behajtását. Így azután gyalogosok csak szeptember 20-a után érkeztek Bécsbe, ugyanakkor jött meg a lovasok első csoportja is. A fővezérnek kinevezett Pfalzi Frigyes a város hirtelen történt körülzárása miatt nem is tu­dott bejutni Bécsbe, úgyhogy unokaöccsének kellett átvennie a birodalmi csapatok vezetését.

Még kevesebb eredményt ért el Ferdinánd az európai hatalmaknál. A pápa hozzájárult az egyházi javadalmak negyedrészének felhasználásához a török ellen. A császár közbenjárt Ferdinánd érdekében a fejedelmi udvarokban, de pénzt és segítséget nem adott, sőt itáliai háborújához Ferdinánd volt kénytelen 7 ezer zsoldost küldeni. 1529 augusztusában a Cambrai-ban kötött békével egy időre vég­et ért ugyan a háború Itáliában, de V. Károly jelentősebb segítségére továbbra sem lehetett számítani; a Spanyolországból küldött 1500 zsoldosnak a fizetség elmaradása miatt csak a fele érkezett meg idejében Bécsbe. Az angol király a francia háború címén tagadta meg a segítséget, Velence nem akart ujjat húzni a szultánnal, a lengyel király pedig a törökkel kötött fegyverszünetre hivatko­zott. Ferdinánd kénytelen volt a pénzszerzés szokásos útját járni: 70 ezer fo­rintot vett fel a Fuggerektől és a Paumgartnerektől, részint a várható kincstári jövedelmek lekötésévei, részint kamatmentes kölcsön formájában.

Bécset 1529. szeptember 22-tól október 15-ig ostromolták a török hadak. Összlétszámukat 150-200 ezerre becsülték. Ebből mintegy 100 ezerre volt tehető a hadi tapasztalatokkal rendelkező, felfegyverzett katonák száma; a többiek fel­szerelése hiányos, katonai értéke kifogásolható volt. Nagy tömegeket tettek ki a portyázók, lovászok, markotányosok, foglyok stb. A város körül végeláthatatlanul sorakoztak a sereg sátrai, a megfigyelők szerint vagy 30 ezer.

Bécs védőserege hozzávetőleg 18-20 ezer fő lehetett, amiből mintegy 12 ezerre tehető Ferdinánd csapatainak létszáma, élükön az ostrom során halálosan megsebe­sült Niklas von Salm gróffal. A birodalmi hadak száma 8 ezer körül járt, így a védők kétötödét a töröksegélyből kiállított csapatok alkották.

Bécs falain két erős hadsereg mérkőzött meg. Az ostrom alkalmat adott volna a támadó és védő hadviselés fejlettségének lemérésére, ha az időjárás nem befo­lyásolta volna a hadműveleteket. 1529-ben korán állt be a hideg, zúzmarával és hóval, s ez az élelmiszerhiánnyal súlyosbítva, nagyon megviselte a szabadban táborozó törököket. A védők ki-kicsaptak a török táborra, és a támadók nemegy­szer védekezésre kényszerültek. Ilyen körülmények között az utolsónak tervezett rohamot nem is kockáztatták meg, pedig a janicsároknak fejenként ezer akcsét (20 forintot) ígértek, és nagy jutalom várt volna azokra, akik elsőnek másszák meg a falakat.

A hadjárat a töröktől jelentős áldozatokat kívánt, a hadsereg 141 napig volt úton, amíg elérte Bécset, és az ostrom alatt emberanyagának több mint ötödét el­vesztette. A megpróbáltatások a visszavonulás alatt is folytatódtak. Esett a hó, s a kétszer végigpusztított Duna mentén a seregek nem juthattak élelemhez.

A szultáni hadsereg súlyos vereséggel távozott Bécs alól, pedig a harcnak nagy tétje volt. Bécs elfoglalásával Magyarország menthetetlenül a török kezére esett volna, s Bécsben a szultán a nyugat felé irányuló támadásnak új kiindulási pont­ját építhette volna ki. A valóság azonban megmutatta, hogy Szulejmán túlbecsülte birodalma erejét. Az erőviszonyok kétségtelenül a török mellett szóltak, a fölényt azonban ilyen távolságban nem lehetett kihasználni. Bécs eléréséhez a seregnek öt hónapra volt szüksége; így az utánpótlásról szinte teljesen le kel­lett mondania, az pedig, hogy a hadszíntéren teleljen, szóba sem jöhetett. A tényleges ostromra fordítható néhány hónap, különösen ha az időjárás sem kedve­zett, nem volt elegendő olyan feladat megoldására, amilyet a város bevétele je­lentett. Úgy látszik, Szulejmán nem tanult a kudarcból, mert 1532-ben újra próbálkozott, ismét eredménytelenül. A későbbi hadjáratokról is azt sejtették a megfigyelők, hogy céljuk Bécs elfoglalása.

Az 1529. őszi visszavonulást gyorsították a felmentő csapatokról érkezett hírek. A török sereg már feladta az ostromot, amikor a Német Birodalomból, Csehor­szágból és Morvaországból még egyre jöttek a segélyhadak Bécs felmentésére. Számukat az egykorú megfigyelő erős túlzással 100 ezerre becsülte. Harcba ve­tésükre azonban már nem került sor, pedig Ferdinánd a döntő győzelem reményében üldözni akarta a szultán visszavonuló seregét. De Bécsben az ostrom megszűnte után katonai lázadás tört ki, s a város igyekezett mihamarabb megszabadulni a zsoldosoktól. A birodalmi csapatok három hónapra méretezett zsoldja különben sem lett volna elég az ellentámadásra.

Irodalom

Bécs ostromára: Chr. Turetschek, Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. ([1] VIII. Wien, 1968); a török próbálkozása az utolsó ostrommal Szulejmán naplói alapján.


János király török szövetségben
A török védnökség Tartalomjegyzék