Békéscsaba

A Múltunk wikiből

szlovákul Békešská Čaba, németül Tschabe, románul Bichişciaba

megyeszékhely, megyei jogú város, Békés megye gazdasági-földrajzi központja
Wikipédia
Békéscsaba címere
1891. május 2.
Békéscsabai zendülés és csendőrvérengzés.
1908. június 7–8.
A Magyarországi Független Szocialista Parasztszövetség kongresszusa Békéscsabán. Földreformprogram elfogadása.

Bóna István

A Tisza-vidék és a Kárpát-medence keleti fele a korai vaskor második felében

A szkíta kultúrát elsősorban temetőkből ismerjük. A jelentősebbek (Hetény / Chotin, Tápiószele, Szentes–Vekerzug, Békéscsaba) az i.e. V. század folyamán keletkeztek, és századokon át használták őket. Sok száz, talán több ezer sírosak (egyik sincs teljesen feltárva), állandóan megtelepült lakosságról vallanak. Anyagi kultúrájuk egységes, legfeljebb külső hatások és érintkezések színezik: nyugaton a Hallstatt-kultúra, délen a Dráva–Száva-vidék illír kultúrája (Donja-Dolina), északon és északkeleten a Pontus vidéki szkíta–görög kultúra. Az anyagi, gazdasági egység mögött látszólag tarka ideológia rejlik. Az Alföld-csoport temetőiben az elmúlt korok valamennyi temetkezési rítusát egyidejűleg alkalmazták (háton fektetés, zsugorítás, halotthamvasztás urna- és földsíros temetkezéssel). Korábban ezt etnikai tarkaságnak értelmezték, valójában inkébb a hitvilággal kapcsolatos szokások és családi hagyományok sokfélesége lehet. E korszakban másutt is találkozunk vele, a hamvasztás és a temetés egyszerre dívik az illír törzsek egy részénél is. A balkáni trák előkelők temetését Hérodotosz saját tapasztalatai alapján így írja le: „Ha egy gazdag ember meghal, három napra felravatalozzék, mindenféle állatot áldoznak fel neki … majd elhamvasztják, vagy eltemetik, sírja fölé halmot emelnek.”[1]

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Békéscsaba X

Györffy György

Uralomváltás és a székelyek

A székely (eredetileg szikil) népnév levezethető a volgai bolgárok déli csoportját alkotó eszkil nép nevéből. E népcsoport Etelköz északkeleti határain lakott, azon a tájon, ahol a besenyők átkeltek a Volgán, és támadásukkal népelmozdulást idéztek elő. Mint csatlakozott nép részt vehettek a 894. évi pannoniai harcokban, és elfoglalhatták Körösök vidéki szállásterületüket. Anonymus szerint a Körösöknél találták őket Árpád hadai. Először Árpád fiainak vezérlete alá tartoztak, mint a kabarok, de a Körösök összefolyásánál fekvő Békéscsaba falu neve és elhelyezkedése megengedi azt a feltevést, hogy 942 táján Csaba alá tartoztak.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Egyes mezővárosok, ritkábban falvak örökváltsága minden bizonnyal az árutermelés, mégpedig a mezőgazdasági árutermelés és forgalmazás eredményeként létrejött pénztőke-felhalmozás bizonyítéka, mert több százezer, esetleg 1 millió forintot is meghaladó örökváltság összegének legalább 100–150 ezer konvenciós forint között mozgó hányadát, ami elegendő volt ahhoz, hogy a váltságösszeg fennmaradó részét hosszú lejáratú részletfizetéssel törlessze, aligha tudta a helység másképp előteremteni (például Szentes és Sárospatak 1836-ban, Békéscsaba 1846-ban).

Ruzsás Lajos

A földesúri major és a paraszti tanya

Jogilag fontos feltétel a jobbágyénál szabadabb, állandóbb birtok- és öröklési jog (kiváltságos szabad kerületek, Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös, Szeged esetében a szabad paraszti, illetve a mezővárosi, városi birtokjog). Szarvas, Nyíregyháza, Gyula, Makó, Békéscsaba esetében a földesurakkal kötött szerződés tette lehetővé az úrbéres jobbágyokénál szabadabb birtoklást. Földesúri falvak és mezővárosok esetében pedig ezenkívül a jobbágyi és földesúri földek területi elkülönítése is (Gyula, Békéscsaba, Hódmezővásárhely); s ehhez csatlakozóan a határ egészén vagy annak egy részén a szántóföld egy tagban és kellő nagyságban való kiosztása, a tanyai földek mentesítése a legeltetési szolgálattól.

Vörös Károly

A városi funkciók átrendeződése

A polgárvárosok jelentős része tehát legalább megyei – ha nem regionális – adminisztráció és többnyire regionális vonzáskörű iskolák központja; mindezen funkciókban már teljesen azonos szinten sok szabad királyi várossal, nem egyet felül is múlva. Ráadásul – és kivált az Alföldön – ennek a várostípusnak éppen effajta központi funkcióiban még alacsonyabb szinten, a még csak falusias jogállással rendelkező mezővárosok között is vannak folytatói: az olyan nagy népességű, bár még csak szerény privilégiumokkal rendelkező úrbéres helységek, mint például Szarvas, Békés, Békéscsaba.

Spira György

A Honvédelmi Bizottmány és a parasztság

Mint például a békéscsabai házatlan zsellérek, akik február végén azt a sokatmondó kérdést intézték a honvédelmi bizottmányhoz: „… Valljon mi, kiknek sem hajlékjok, nem egy talpalatnyi földbirtokjok, sőt még szegénységükhöz arányzott aprómarhai legelőjük sincs, vallyon mi tartoztunk-e törvény alá eső fiainkat a rendes hadi szolgálatra fölajánlani?”[2]

A forradalom vezetői azonban a kellő tanulságokat az efféle figyelmeztető jelekből sem szűrték le. A csabai zselléreknek tehát a honvédelmi bizottmány elégségesnek vélt annyit válaszolni, hogy „habár földjük s házuk nincsen is, de van hazájok”.[3] S – ha éppen a csabai zselléreket, akik szlovákok voltak, talán nem is – az elégedetlenkedő magyar parasztokat némileg persze az ilyen érvelés is gondolkodóba ejthette, hiszen a forradalom önvédelmi harca december óta a korábbinál is inkább egy külső ellenség ellen vívott szabadságharc jellegét öltötte, s e külső ellenség oldalán akkor már az ország nem magyar lakóinak magyarellenes jelszavakat hangoztató többsége is felsorakozott, ezeknek a körülményeknek pedig a magyar parasztok tömegeiben továbbra is ébren kellett tartaniok a nacionalista jelszavak iránti fogékonyságot.

Szabad György

A társadalomtudományok

Haan Lajos feldolgozta Békéscsaba mezőváros történetét, Gyárfás István megkezdte jászsági és kunsági, Pesty Frigyes pedig délvidéki kutatásait.

Katus László

A településhálózat fejlődése

A 19. század végén az Alföldön nem volt ritka a 20–30 ezer lakosú nagyközség (Békéscsaba, Békés, Csongrád, Orosháza, Szarvas).

Az urbanizáció meggyorsulása

Az Alföldön mintegy 30 olyan város, illetve nagy lélekszámú község (Békéscsaba, Békés, Csongrád, Szarvas, Orosháza stb.) volt, amelyeknek lakossága meghaladta a 10 ezret, de mind külső képében, mind népességének foglalkozási és társadalmi struktúrájában lényegesen különbözött Nyugat- és Közép-Európa, valamint a Dunántúl, a Felvidék és Erdély európai típusú városaitól.

Hanák Péter

A szocialista agrármozgalom kirobbanása

A mezőgazdaság tőkés fejlődésének e két típusa hazánkban legjellegzetesebben a Viharsarok megyéiben – főként Békésben – érintkezett egymással. Itt keveredtek a nagyhatárú paraszti mezővárosok-nagyközségek: Békéscsaba, Mezőberény, Tótkomlós; a latifundiumoktól fojtogatott, földtelen telepes községekkel. Nagyszénás, Kenderes, Csorvás, Újkígyós, Doboz, Kétegyháza határának 80–90%-át a nagybirtokosok uradalmai foglalták el. Ezen a vidéken zsúfolódott össze legnagyobb számban az agrárproletariátus. A három viharsarki megye népszaporodása 1870 és 1890 között 26%-os volt, szemben a 12%-os országos növekedéssel; az 1 km2-re eső 73 főnyi népsűrűség jóval meghaladta az 54 fős országos átlagot; 100 munkaadóra itt 160 munkás jutott, amíg ez az átlagszám országosan csak 118 fő volt. Az Alföld zöldség- és gyümölcstermelő övezeteitől eltérően, ezt a vidéket külterjes szemtermelés jellemezte. Ezen a vidéken alakult ki legnagyobb és legszervezettebb tömegben az agrárproletariátus külön rétege, az ipari munkásokhoz legközelebb álló kubikosság.

A Viharsarok népe évszázados forradalmi hagyományokra tekintett vissza. Dózsa alakjának folklorisztikus továbbélésére a néprajzkutatók közvetlen nyomot nem találtak ugyan, de a parasztháborúk emléke, gyakran Rákóczi kurucainak harcaival összemosódva, fennmaradt. 1848-ban Békés megye a parasztmozgalmak tűzfészke volt, Orosházán valóságos különháború folyt a földorozó uraságokkal a majorsági földért, a legelőért; 1848 emléke ezen a vidéken népi értelmezésben, földosztással összekapcsolva élt tovább az abszolutizmus korában. Ismeretes, hogy 1869-ben Orosháza választotta képviselőjének Táncsics Mihályt, s a Viharsarok községeiben sorra alakultak a népi radikalizmus hagyományát ápoló negyvennyolcas körök. Nem cselédi, hanem plebejus munkásöntudat öröklődött, és fejlődött tovább a századvég agrárproletár nemzedékében, amely nemcsak koncentrált tömegben, hanem eleven közösségben élt a Viharsarek nagyközségeiben, ahol a lazább beligazgatás némi lehetőséget nyújtott a szervezkedésre.

A falusi nép a szocializmust az ipari munkásság közvetítésével, a szocialista munkásmozgalom hatásának szétsugárzása révén ismerte meg. A kezdeményezők szinte mindenütt azokból a helyi kisiparosokból, iparossegédekből és vándormunkásokból kerültek ki, akik már megismerkedtek a szocializmussal, olvasták a szocialista sajtót. A szocializmus terjesztői és bázisai voltak a falujukba visszatért kubikosok is, akik országjárás közben ipari munkásokkal dolgoztak együtt. Szocialista munkások és az egykori olvasókörök plebejus érzelmű vezetői szervezték meg az első munkásköröket, az alföldi szocialista mozgalom melegágyait. A Magyarországi Általános Munkáspárt 1889-ben gyűlést tartott Dömsödön; újságot, röpiratokat küldtek Békés megyébe, Orosházára, Csorvásra, ahol az első munkáskörök megalakultak. Ezek küldöttei az 1890. évi pártkongresszuson is részt vettek.

1890-ben rossz volt a termés, 1891-ben hosszú és kemény a tél, különösen elkeserítő az ínség, elszánt a szegénynép hangulata. A szocialista agitáció termékeny talajra talált. 1891 tavaszán már a helyi földbirtokosok, a hatóságok, sőt a fővárosi rendőrség is felfigyelt a veszélyes szervezkedésre. A központ, Orosháza, egy nagy egylet alakítását és helyi program kidolgozását tervezte. Az orosháziak bizalmas összejövetelen beszélték meg május elseje megünneplésének módját, és egyúttal megfogalmazták a munkaviszonyok javítására vonatkozó követeléseiket is. A helyi hatóságok nem engedélyeztek semmilyen ünnepséget. Ezt megerősítette a kormány rendelete, amely az egész országban betiltotta a május elsejei felvonulást és tüntetést.

Május elsején az orosházi szocialisták a munkáskörben gyűltek össze. Az ünnepet a körre kitűzött selyemzászló s a vörössel ráhímzett jelszó: Egyenlőség, Testvériség, Szabadság ! – hirdette. Ekkor történt a provokáció. A főszolgabíró a zászlót erőhatalommal elkoboztatta, a munkáskör vezetőit letartóztatta. A munkások a főszolgabírói hivatal elé vonultak, a zászlót és vezetőik szabadon bocsátását követelték. A tüntető tömegre a sebtiben odavezényelt katonaság és csendőrség sortűzzel, szuronnyal rontott. Estére, amikorra a karhatalom „megtisztította” és megszállta Orosházát, az első nagy összecsapásnak több mint száz sebesült és számos letartóztatott áldozata volt. Másnap Békéscsabán tört ki forrongás. A békéscsabai munkásegylet februárban alakult meg, akkor terjesztették be az alapszabályokat a felsőbb hatóságokhoz A jóváhagyás még április végén sem érkezett meg, ezért a munkáskörben tartott május elsejei összejövetelen elkeseredett hangok szólottak a főszolgabíró önkényeskedése ellen. A munkások abban a hitben éltek., hogy az alapszabályok birtokában megváltozik helyzetük: magasabb munkabért, olcsóbb bérföldet kapnak majd, eltörlik a „robotot”. Elhatározták, hogy másnap, ha kell erővel is, megszerzik az alapszabályokat.

Május 2-án hetipiac volt. A piactéri „embervásáron” összegyűlt, s az orosházi hírektől felizgatott munkások megfutamították a rendbiztost, megtámadták a gorombán rájuk törő főszolgabírót, majd a hivatala elé vonultak az alapszabályokért. Ott megütköztek a katonasággal; sokan megsebesültek, a bátran küzdő Pongrácz András meghalt. Másnap újból kétezer főnyi tömeg nyomult a városháza elé, a lefogottak kiszabadítására. Egy zászlóalj verte le őket. A kormány ostromállapotot hirdetett, majd kormánybiztost nevezett ki Békés megyébe, a munkásköröket feloszlatta, a zendülőket lecsukatta.

A szocialista agrármozgalom terjedése. Hódmezővásárhely.

Ezt az igazságot bizonyította az 1894 végén indított népszavazási akció is. A szociáldemokrata párt vezetősége több mint egymillió szavazólapot juttatott el a munkásokhoz azzal a kérdéssel: akarják-e az általános választójogot, az egyesülés és gyülekezés szabadságát. Az akció meglepő sikerrel indult, napszámosok, cselédasszonyok, munkások valósággal szétkapkodták a szavazólapokat. Választási hangulat alakult ki, mígnem a megyei és városi hatóság közbe nem szólt.

Mit várt a népszavazástól a falusi szegénynép? Az egyszerű emberek az agitációs kampányt valóságos szavazásnak fogták fel, sorsfordító változást vártak tőle, amelyben a saját kézzel kitöltött szavazólap majd az aktív közreműködés igazolása lesz. És itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, hogy milyen változásra vártak, mire „szavaztak” az orosházi, a békéscsabai, a szentesi, a hódmezővásárhelyi agrárproletárok?

1905. szeptember 15.

Csabán a napszámosok nem vállaltak munkát. Péntekig – így mondják – majd csak kihúzzák koplalással is, azután meg úgyis ők lesznek az urak.”[4]

Dolmányos István

Az 1906. évi választások

A választások előtt Áchim Andrást felkereste a függetlenségi párt egy megbízottja. Csak azt kérte tőle, hogy névlegesen csatlakozzék a függetlenségi szervezethez, s akkor a párt nem állít Békéscsabán ellenjelöltet. Áchim ebben az időben már a tiszántúli parasztmozgalom országos hírű vezetője volt. A paraszti követeléseknek hangot adó békéscsabai nagygazda a helyi népegylet elnökeként évek óta tevékenyen részt vett a politikai életben. Kezdetben – saját későbbi tanúsága szerint is – a függetlenségi part befolyása alatt állt, majd a népegylettel együtt csatlakozott az Újjászervezett Szociáldemokrata Párthoz. A koalíció hatalomra kerülése előtt szembefordult Mezőfivel, és 1906. március 17-én megalakította a Magyarországi Független Szocialista Parasztpártot. Ez egy hét múlva egyesült Várkonyi István mozgalmával s felvette a Magyarországi Független Szocialista Parasztszövetség nevet. Áchim nem fogadta el a függetlenségi párt által felajánlott egyezséget. A függetlenségiek Békéscsabán ellenjelöltet állították, de Áchim került ki győztesen.

Áchim demokratikus parasztpártja

Az 1906 márciusában megalakult Magyarországi Független Szocialista Parasztszövetségben tulajdonképpen a Várkonyi-féle parasztmozgalom és az Áchim vezette Békéscsabai Általános Népegylet egyesült. A Paraszt Újság című lapban közzétett pártprogram a radikális polgári demokratikus követelmények egész sorát állítja fel: általános választójogot, a 10 ezer kat. holdon felüli birtokok kisajátítását és kisparcellákban való bérbeadását, szociális törvényhozást. Áchim állást foglalt a mezőgazdasági munkások sztrájkjoga mellett. A parasztszövetség tagjai a szociáldemokrata partot ekkor még „testvérpártjuknak” nevezték, és együtt kivantak működni vele. A programpontok között az önálló vámterület is szerepelt. A magyar nemzeti kérdésben Áchim álláspontja nem volt hibátlan. Míg korábban, az Újjászervezett Szociáldemokrata Párt tagjaként nacionalista gondolatmenet jellemezte, most, 1908&ndahs;1909-ben, amikor társadalmi vonatkozásban radikalizálódott, a magyar nemzeti problémát átmenetileg alábecsülte. A párt propagandamunkáját aránytalanul a választójog kivívására összpontosította. Eredménye: lapjából száműzte a nacionalista magyarkodást.

Amikor 1906 derekán lezárult az Áchim ellen indított sajtóper, s így – szavai szerint ”kinyílt a ketrec”: propagandahadjáratot indíthatott a koalíció uralma ellen. Ostorozta a plurális választójog tervezetét, a kvótaemelést, a „rossz kiegyezést”, tudatos árulóknak nevezte a koalició vezetőit. Velük szemben kiadta az új negyvennyolc jelszavat. Áchim ellenkoalíciót kivánt létrehozni, amely parlamenten kívüli közvetlen „népi nyomassal” nyitna utat a valóban demokratikus politikának. Nagy hatású gondolatai közé tartozott a parasztság politikai méltóságának, önálló politikai erejének hangsúlyozása. Áchim volt az, aki az addig inkább megbélyegző fogalomnak számító „ paraszt” megjelölést még Szabó István fanyalgásával szemben is megvédelmezte, és mozgalma körében dacos büszkeséggel ranggá emelte.

Ez az agitáció, amelyhez radikális agrárkövetelések párosultak, 1908-ban tovább szélesítette a parasztpárt táborát. A függetlenségi párttal elégedetlen parasztság az Alföld több pontján – főleg Békés, Bihar, Csanád és Csongrád megyében – az Áchim-mozgalom felé fordult. Megtörtént, hogy a helyi függetlenségi párti szervezetek kollektíven léptek át a parasztpártba. Tehát – a tagok eredeti pártállását tekintve – a kialakuló Áchim-pártot is részben a függetlenségi párt „bomlástermékének” lehet tekinteni. A mozgalom seregszemléjére 1908 júniusában került sor, a Békéscsabán megtartott úgynevezett pünkösdi kongresszuson. Bizalmas rendőri jelentés szerint a helyi parasztpárti tagokon kívül 30–40 község képviseltette magát, mintegy 60–80 küldöttei. Ezek a számok, bár a párt helyi jellegét mutatják, a többi parasztpárthoz viszonyítva még így is jelentős vonzerőről, politikai és szervezeti sikerről tanúskodnak.

A pünkösdi kongresszus tovább radikalizálta a párt programját. Ezúttal már nem a 10 ezer, hanem az 1000 holdon felüli birtokok kötelező parcellázását és bérbeadását követelték. A kisajátításra vonatkozó igény még ilyen formájában is elsősorban a párt széles birtokosparaszti rétege érdekeinek felelt meg. Áchim hívei között azonban igen sok agrárproletárt is találunk. A határozott, forradalmi indulatú programon kívül a gazdagparaszt pártvezér emberi tulajdonságainak és politikai képességeinek volt nagy szerepe abban, hogy közös mederben tudta tartani a birtokos parasztság és az agrárproletárok mozgalmat.

A mozgalom társadalmi bázisában mutatkozó különbségek mégis kifejezésre jutottak a gyakorlati tevékenység során. Áchim elutasította az aratási szerződések megkötése után elhatározott munkabeszüntetést. A pünkösdi kongresszuson vita alakult ki arról hogy a kormány választójogi politikája ellen rendezzenek-e tömegsztrájkot, s ha igen, mikor. Az elhalasztás álláspontját többek között Pethő Sándor országgyűlési képviselő, Áchim ügyvédje és politikájának becsületes szószólója támogatta. A haladó szellemű és őszintén demokratikus törekvésű Pethő – akarata ellenére – kettős szerepet játszott a mozgalomban. Nagy érdemeket szerzett a paraszti, benne az agrárproletár érdekek védelmezésében, de ugyanakkor bizonyos fékező hatást fejtett ki a radikális akciók során. A kongresszus túlnyomó többsége elfogadta a sztrájkjavaslatot, s kimondta, hogy a sztrájkot még 1908-ban le kell bonyolítani. A határozat később mégsem valósult meg.

Pölöskei Ferenc

Parasztpártok és parasztmozgalmak

Áchimot 1910-ben Békéscsabán ismét országgyűlési képviselőnek választották. Így nemcsak pártjában, hanem a képviselőházban is tovább folytatta a törvényhozás és a közigazgatás demokratizálásáért kezdett harcát.

Siklós András

A Vix-misszió. Az antant új követelései.

Amikor a román csapatok december közepén elérték a Marost, Presan tábornok, hadseregfőparancsnok bejelentette: az előnyomulást egészen a NagykárolyNagyváradBékéscsaba vonalig kívánja folytatni. A románok elhatározását Berthelot tábornok, a bukaresti francia misszió vezetője magáévá tette, és messzemenően támogatta.

Erdély és a magyarországi románok

A semleges övezetről szóló megállapodást Budapesten nem hagyták jóvá, és a román főparancsnokság sem tartotta magára nézve kötelezőnek. A magyar kormány a megegyezést azért nem ismerte el hivatalosan, mert az ellentétben állt a belgrádi konvencióval. Román szempontból a megegyezés messze elmaradt az elérendő cél mögött: előrenyomulni a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Békéscsaba vonalig.

Lábjegyzetek

  1. Herodoti Historiarum Libri. Ed. H. R. Dietsch. Lipsiae, 1858 nyomán. Her. IV. 104.
  2. A békéscsabai zsellérek a honvédelmi bizottmányhoz, Békéscsaba, 1849. február 22. Országos Levéltár, 1848-as minisztériumi levéltár, Országos Honvédelmi Bizottmány 1849:2563.
  3. Lásd: a honvédelmi bizottmány hátiratát az előző jegyzetben említett folyamodványon, Debrecen, 1849. február 25. Ugyanott. Reprodukcióban közli: RózsaSpira 614. sz.
  4. Szegedi Napló, 1905. szeptember 15-i híre alapján közli: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai III. Budapest, 1956. 366.

Irodalom

Kiadványok