Béketárgyalások és hajdútelepítés

A Múltunk wikiből
1605
december 12. Bocskai fejedelem megnemesíti és Szabolcs vármegye déli részén letelepíti 9254 gyalogos hajdúvitézét.
1606
január 9. Béketárgyalások kezdődnek Bécsben Bocskai István és I. Rudolf biztosai között. (Február 9-én létrejön a megegyezés.)
március 21. Mátyás főherceg jóváhagyatja a bécsi békét I. Rudolffal. A főhercegek I. Rudolf betegsége miatt Mátyás főherceget választják meg az osztrák Habsburg-család fejévé.
tavasza A székelyek között mozgalom indul Bocskai István uralma ellen.
április 16. Bocskai István fejedelem e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (Új tárgyalásokra utasítja Illésházyékat.)
április 24. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (Június végén a rendek egyetlen tárgyalási nap nélkül feloszlanak.)
június 7. Újabb béketárgyalások kezdődnek Bécsben a felkelt rendek, Bocskai és I. Rudolf biztosai között. A tárgyalások június 23-án eredményesen zárulnak. (Eltörli az 1604-ben betoldott XXII. tc.-et, a protestáns vallások gyakorlata – a katolikusok sérelme nélkül – szabad a mágnásoknak, a nemeseknek, a korona városainak, a végváraknak; kössenek békét a törökkel; a következő országgyűlésen nádor választandó; a Szent Koronát hozzák Magyarországra; a jezsuitáknak nem lehetnek birtokaik; Bocskai István Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel férfiági utódai életére kapja, családja kihaltával ezek a Koronára szállnak, – a kezén levő többi területet átadja a királynak.)
augusztus 1. Mátyás főherceg e napra összehívja Bécsbe a csehországi, morvaországi, sziléziai, ausztriai és lausitzi rendeket, akik a bécsi békét szavatolják. (Szeptember 26-án szövetséget kötnek a magyarokkal.)
szeptember 24. I. Rudolf oklevele arról, hogy Erdély és a Partium a Bocskai család férfiágának kihaltával sem száll vissza a koronára.
szeptember 26. A magyarországi római katolikus püspöki kar és egyes főurak tiltakoznak Erdély és a Partium elszakítása miatt.
november 11. Zsitvatorokban húsz évre szóló béke jön létre I. Ahmed szultán és I. Rudolf között.
december 13. Bocskai István e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (A bécsi békét illetően a következő országgyűlésen végrehajtandó változásokat fogalmaz meg: a vallásgyakorlat a falvakban is legyen szabad; a királyság és Erdély között örökös szövetség jöjjön létre.)

A békeközvetítés végül is nem kívülről érkezett, hanem magán a magyar rendi szövetkezésen belül, Illésházy körül alakult ki a béke híveinek tábora. 1605 nyarán már Bocskai is hajlott a békére. Seregének fizetetlensége és megakadályozhatatlan kilengései mellett a török félreismerhetetlen hódító törekvései is aggasztották. De legfőképpen az a keserű felismerés indította a saját koronás királysága alatt egyesítendő Magyarország álmának feladására, hogy sem a magyar, sem az erdélyi rendek nem voltak hajlandók ezért komoly áldozatot hozni. A nagy vonakodással megszavazott adóból és a háború alatt nagyrészt tönkrement kincstári jövedelemforrásokból olyan hadsereget és államapparátust fenntartani, amely két ellenséges nagyhatalom között a Magyar Királyság függetlenségét biztosítja, nem lehetett. Bocskai 1605 júliusában már a minimális kéthavi zsoldot sem bírta kifizetni, amivel lecsendesíthette volna hadainak zúgolódását, és megelőzhette volna immár a parasztságot is sújtó prédálásaikat. Ekkor érkezett hozzá Kassára, előzetes kölcsönös tapogatózások után, melyekben már Illésházy is részt vett, Mátyás főherceg nevében Forgách Zsigmond és Thurzó György vezetésével egy küldöttség, hogy békefeltételei iránt érdeklődjék.

Bocskai feltételei világosak és kemények voltak. „Legyen szabad a lutherana és helvéciai confessio, az római vallás azonképpen az országban minden rendek között.”[1] Mindenki (azaz a kegyúri jogot gyakorló földesúr vagy testület) olyan prédikációt hallgasson és prédikátort tartson, amilyent kíván, a protestánsellenes törvényeket érvénytelenítsék. A király kössön Bocskai közvetítésével békét a törökkel; állítsa vissza a nádori tisztet országgyűlési választás alapján, s a nádor legyen a távollevő uralkodó egyedüli helyettese; a koronát őriztesse az országban; törölje el a kamarákat, és állíttassa helyre a kincstartóságot; szállítsa le a katolikus püspökök és prépostok számát, csökkentse jövedelmeiket, és világi hatalmat, tisztséget ne adjon nekik; száműzze a jezsuitákat; hivatalokba, végvárakba csak született magyarokat tegyen; erősítse meg Bocskai rendelkezéseit, adományait, fizessen ki a felkelő hadseregnek kéthavi zsoldot, és adjon a felkelésben részt vetteknek általános amnesztiát. Ami a maga személyes kielégítését illeti, azt Bocskai a király belátására bízza, de azzal a kikötéssel, hogy „puszta kertbe soha őfelsége előtt nem szorulok”,[2] valamint egyéb célzásokkal világossá téve, hogy kevesebbel, mint az önálló erdélyi fejedelemséggel, nem elégedhetik meg.

Ekkora engedményekre Bécsben, még kevésbé Prágában nem gondolhattak; lényegében alig többre, mint az amnesztiára. De pénz és katona nem volt, s ezért folytatni kellett a tárgyalásokat, húzni az időt. Mátyás főherceg válaszával újabb küldöttség indult Korponára, ahol a már korábban összehívott országgyűlés november 24-én megnyílt. Az ellentétek a feudális uralkodó osztály és a hajdúk között a végsőkig kiéleződtek. Hiába próbált Bocskai szigorú katonai rendtartást bevezetni, a csapatok mellé morális fegyelmezés céljából tábori prédikátorokat beosztani; pénzt adni nem tudott, s így azt sem tudta meggátolni, hogy a hajdúk fosztogatásból tartsák fenn magukat. Ennél is súlyosabb probléma volt, hogy a hajdúság egyáltalán nem akarta a békét, mert nem a paraszti sorba vágyott vissza, hanem zsoldoskatona akart maradni, kapitányaik pedig vezető katonai pozíciókba és a nemesi birtokosság soraiba akartak kerülni. Az urak és a nemesek viszont már sem a hajdúk garázdálkodását tűrni, sem a hadsereg fenntartásának anyagi áldozatait vállalni nem voltak hajlandók; a katonaság feloszlatását és a békét kívánták, még az adót is csak nagy kelletlenséggel szavazták meg. Mintha vakon-süketen nem látták volna be azt a kézenfekvő veszedelmet, hogy hadsereg nélkül semmire sem mennek a békealkudozásban, s ha elfogadják a puszta amnesztiát, annak sem lesz semmiféle garanciája. Bocskai természetesen nem mehetett bele egy ilyen öngyilkos megalkuvásba. Fegyverben kellett tartania a hajdúságot, most már nem csupán a Habsburgok makacsságának megtörésére, hanem tábora teljes szétzüllésének megakadályozására. is. Kemény kézzel fékezte ugyan a hajdúság lázongását, békeellenes tiltakozását, de fel is használta azt a mindenáron való béke hirdetői ellen. A rendek legnagyobb megdöbbenésére és felháborodására bevonta az országgyűlési tanácskozásokba a hajdúkapitányokat, először biztosítva rendi állást a „vitézlő rendnek”, a közhajdúkat pedig kollektív nemesítéssel és szabad földre telepítéssel igyekezett kielégíteni. Korponán 1605. december 12-én kiadott oklevélben 12 megnevezett hajdúkapitány alatt harcoló 9254 vitézének nemességet adományozott, és Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima és Vid helységeket letelepedésre teljes adómentességgel nekik adta, azzal a feltétellel, hogy a székelyek szokása szerint teljesítsenek katonai szolgálatot, s erre ők és örököseik Magyar- és Erdélyországnak esküvel kötelezzék magukat. A következő év március 16-án kelt adománylevelével ugyanígy telepítette le Köleséren a hozzá Egri István vezetésével legkorábban csatlakozó 300 hajdút (ezek később Szalontára költöztek), valamint további 700-at Szoboszlóra. Igaz, a hajdúkérdést nem oldotta meg ezzel. Még a szóban forgó mintegy 10 ezer hajdúét sem, hiszen ezeknek, ha családot alapítanak, nemhogy egy város és kilenc falu, de egy fél megye is alig lett volna elég az akkori népsűrűségi viszonyok között. Ráadásul még legalább kétszer annyi állt fegyverben az ország egész területén. De mégiscsak Bocskai kezdeményezése mutatott utat a későbbi rendezésre, s egyben elodázta a felkelés fenyegető válságát.

Lábjegyzetek

  1. Idézi: Benda Kálmán, A Bocskai-szabadságharc. Budapest, 1955. 105.
  2. Ugyanott, 108.


Bécsi és zsitvatoroki kettős békemű
Tartalomjegyzék Országgyűlés Korponán és Kassán