Bölcske

A Múltunk wikiből
község Tolna megye paksi kistérségében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Bölcske címere

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A korai bronzkor

Népi és művelődési szempontból a déli beáramlás a legjelentősebb. Elsőnek a kelet-thraciai, dél-macedoniai korai bronzkori telepek népe hatolt északra. Kénytelenek voltak menekülni, telepeiket Kisázsia és talán a Kelet-Balkán felől érkező támadók pusztították el (i. e. XIX. század). Csoportjaik települnek meg a Drina folyó mentén, Szlavóniában (a vučedoli tellek egy részét tovább használó vinkovci kultúra) és a Dunántúlon (somogyvári csoport), kivéve a mai Fejér megyét és Tolna megye északi területét. E déli bevándorlók nem érezték biztonságban magukat új hazájukban, telepeik – talán az egykori tellek emlékére – magaslatokon –, dombok ormain fekszenek. Idegen voltukra utalnak hátukra fektetett és zsugorított csontvázas temetkezéseik. Anyagi kultúrájuk meglepő a Közép-Duna medencében, szinte készen ültették át az égei korai bronzkort északra. Uralmuk, hatásuk a Dunántúlon nem bizonyult tartósnak, csakhamar nyomtalanul beleolvadnak a különböző új, kora bronzkori csoportokba. Hasonló sorsra jutott e népesség Erdély délkeleti csücskében megtelepült ága is (schneckenbergi csoport).

Ugyanezzel a déli mozgalommal egy időben alakult ki a Kárpát-medence szívében az első nagy bronzkori egység, a nagyrévi kultúra. Kialakítói közeli rokonai voltak a somogyvárschneckenbergi népcsoportnak, amiről nemcsak anyagi kultúrájuk megegyező elemei, hanem mindenekelőtt sajátos égei–balkáni életmódjuk tanúskodik. A Duna mellett (Tolna, Fejér, Pest megye) és a Tisza középső folyása mentén a nagyrévi lakosság alapítja a magyarországi bronzkor híres, nagyméretű tell-telepeit (Gerjen, Bölcske, Baracs, Dunaújváros, Tószeg, Nagyrév, Tiszaug stb.), ezek körül jelenik meg újra, a neolitikumnál sokkal fejlettebb gazdagságban a déli, balkáni típusú talajváltó földművelés. Az 1–3 méter vastag rétegekben – 3–9 ízben megújított lakószinteken – jól épített, cölöpvázas, döngölt és meszelt falú házak találhatók. Fazekasaik valósággal ontották a tetszetős alakú, korábban ismeretlen technikai színvonalú, fényezett felületű edényeket. A nagyobb telepeken a bronzöntő műhelyek már háromrészes öntőmintákkal dolgoztak. Fejlett állattartásukban nagy szerepet játszott a ló is.

A középső bronzkor

A legerősebb halotthamvasztásos népesség a következetesen urnákban temetkező vatyai kultúra volt. Nagyrévi alapokból továbbfejlődő Duna menti telepein virágzott az élet, egyes telepeken nagyszámú lakosság élt együtt. Pásztorcsoportjaik a történelem során első ízben népesítették be a Duna–Tisza köze homokbuckás vidékét, urnatemetőik sokfelé megtalálhatók. A mozgékony vatyai csoportok sikeresen terjeszkedtek az egész középső bronzkor idején. A hatvani kultúra katasztrófája idején megszállták a Tápió menti erődített hatvani telepeket, ezáltal szilárd határt alkottak a füzesabonyi kultúra felé. Dél felé szabad volt az útjuk. Hatalmukat rákényszerítik a Duna menti gerjeni csoportra, majd a Duna–Tisza közén egészen a Bácskáig (nagyjából a mai jugoszláv határig) nyomulnak előre, előőrseik közvetlenül a szőregi csoportig hatolnak.

A sikeres keleti és déli terjeszkedés ára dunántúli területveszteség, majd a védekezés volt. Már a középső bronzkor első harmadában a Velencei-tó–Sió–Sárvíz vonalra szorítja vissza őket a dunántúli mészbetétes edények népe. E korántsem barátságos „rokonok” elleni védekezés során építik ki a vatyai erődrendszert, a magyarországi bronzkor „Maginot-vonalát”. A budai hegyektől a Sió torkolatáig, 15–20 kilométerenként követik egymást a több részre tagolt (külső és belső vár, akropolisz) tagolt, sáncokkal, árkokkal kitűnően megerősített vatyai erődtelepek (Pákozd-vár, Lovasberény, Sárbogárd-Bolondvár stb.) A külső erődláncolaton belül földsáncokkal veszik körül a Duna jobb partján fekvő központi vatyai telepeket, a politikai hatalom, a földművelés, a kereskedelem és a bronzművesség központjait (Dunaújváros–Koszider-padlás, Adony, Bölcske, Baracs stb.).|

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Bölcske X X

Vörös Károly

A paraszti viselet változásai

A módosabb öltözködés nyomai a Duna mint fő szállítási vonal mentén végig láthatók, a szőlőbirtokos és Pestre gyümölccsel kereskedő, valamint hajós szállítást vállaló nógrádverőceiek viseletén éppúgy, mint Tolnában a bölcskeiek kisalföldiek viseletével rokon ruházatán is.

Irodalom

A kor magyar paraszti viseletére Kresz Mária munkája alapvető: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Budapest, 1956), amely a vonatkozó ábrázolások és igen gazdag kortársi leírások alapján valóban teljes képet ad tárgyáról (valamennyi hivatkozásunk innen: a nógrádverőceiekre és a bölcskeiekre: 98–99.,