Bőripar

A Múltunk wikiből

Míg textiliparunk fejlődésének áttekintését elmélyült monografikus kutatás könnyítette meg, a nagy múltú magyar bőripar 18. századi történetéhez még az előmunkálatok is hiányoznak. Tudjuk, hogy még a magyarországi iparfejlesztéssel szemben általában elfogult Hofkommerzienrat is a bőripar állami támogatása mellett foglalt állást, hangsúlyozva, hogy az országban bőven van nyersanyag, és a kikészítéshez szükséges anyagok is rendelkezésre állnak; csupán a finombőr gyártásának bevezetését ellenezte a bécsi gazdaságpolitika az örökös tartományok bőrgyártó manufaktúráinak védelmében.

Ami keveset bőrfeldolgozó manufaktúráinkról tudunk, messzemenően alátámasztja azokat az általános érvényű gazdaságtörténeti megfigyeléseket, amelyekre a textilipar-történeti kutatás mutatott rá. A bőriparban is az 1760-as évek második fele és a nyolcvanas évek a viszonylagos fellendülés időszakai, és itt is az ország nyugati, északnyugati része a manufaktúrafejlődés színtere.

A legnagyobb magyarországi bőrgyártó manufaktúrát 1767-ben alapította Bender Fülöp Jakab az osztrák határon fekvő Lajtafalván. Angliából hozatott szakmunkásokat, s a hetvenes évek elején 6 ezer ökörbőr, 3 ezer tehénbőr és 2 ezer borjúbőr kikészítéséig terjedt az évi kapacitása. Lényegesen kisebb volt egy másik, az 1760-as évek végén, ugyancsak az osztrák határon, Zurányban alapított manufaktúra. Mindkét vállalkozás elsősorban nem Magyarországra tekintett, hanem az örökös tartományokban vitte piacra áruját, éveken át eredménytelenül küzdve az ellenük osztrák részről alkalmazott védővámmal. Úgy látszik, hogy a manufaktúrafejlődés következő fellendülő szakaszát, az 1780-as éveket egyikük sem érte meg.

Míg e két vállalkozás szemmel láthatólag azért települt csak Magyarországra, hogy a könnyebb nyersanyagbeszerzés és alacsonyabb bérszínvonal előnyeit kihasználhassa az ausztriai bőrfeldolgozó manufaktúrákkal szemben, az 1780-as évek bőripari kezdeményezései már a magyarországi helyi piacokra orientálódtak. Wurmann Salamon 1785-ben 13 munkással dolgozó kesztyűs manufaktúrát tartott fenn Sopronban, a következő évben már csak 3 munkást foglalkoztatott Pozsonyba áthelyezett üzemében, s többet nem hallunk róla. Egyéb, de ennél nem nagyobb bőrgyártó manufaktúrákat említenek forrásaink Fiuméban, Vácon és a Baranya megyei Németürögön, s egy, a termelés megindulásáig valószínűleg el sem jutott kezdeményezést a horvátországi Károlyvárosban. Pesten 1799-ben említik Kemnitzer János tímármester bőrgyártó fabrikáját, amely a céhes kézműves műhelyből fejlődött manufaktúra (gewachsene Manufahtur) Magyarországon ritka, valószínűleg az 1780-as években keletkezett példája.[1]

Bőrfeldolgozó manufaktúráink elenyészően csekély száma és jelentéktelensége nyomatékosan felhívja figyelmünket arra a tényre, hogy az ország lakosságának bőráruval való ellátásában az oroszlánrész még mindig a céhes és a kontáriparnak jutott. A finom bőrárukat nyilván importálták, a tömegcikktermelés megindítására a birodalmi gazdaságpolitika jóindulata ellenére sem jelentkezett érdemleges erejű tőke.

Irodalom

A bőripar tárgyalásában Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában (Budapest, 1922. 114–116, 290) és Karlovszky Endre, Magyar gyáripar és kézműipar 1771–74-ben (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896. 33–34) mellett a manufaktúra-tabellákra (Magyar Országos Levéltár C 64. Departamentum commerciale, 1785. F 4 et E; 1786. F 25A P 53, 57; 1787. F 17. P 86–87) támaszkodtam.

  1. Kemnitzer pesti üzeméről Nagy István, A manufaktúra-ipar kialakulása Pest-Budán (Tanulmányok Budapest Múltjából 1961. 307) ír.


A magyarországi iparfejlődés az 1760-as évektől 1790-ig
Textilipar Tartalomjegyzék Vegyipar