Badeni Lajos

A Múltunk wikiből

Lajos Vilmos badeni őrgróf, németül Ludwig Wilhelm Markgraf von Baden

Párizs; 1655. április 8. – Rastatt; 1707. január 4.
a Badeni-ház katolikus (Baden-Badeni) ágából származó herceg, császári tábornagy, 1677–1707 között a Badeni Őrgrófság uralkodója
Wikipédia 
1686. október 22.
Badeni Lajos őrgróf elfoglalja Pécset.
1689. április 6.
I. Lipót Badeni Lajos őrgrófot nevezi ki a magyarországi hadak fővezérévé. (Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel a franciák elleni hadműveleteket vezetik a nyugati hadszíntéren.)
1689. augusztus 12.
Rómában meghal XI. Ince pápa.
1689. augusztus 30.
Badeni Lajos Belgrádtól délre, Batočinánál legyőzi a Magyarország ellen felvonuló török sereget.
1689. szeptember 24.
Badeni Lajos elfoglalja Ništ. (Ezzel megindul a szerbeknek a bécsi udvar által is szervezett felkelése a török uralom ellen.)
1689. október 19.
Badeni Lajos beveszi Vidint. A császári csapatok téli szállásra rendezkednek be az Al-Dunánál.
1691. augusztus 19.
Badeni Lajos császári fővezér a háború legvéresebb csatájában Szalánkeménnél (Szerémség) legyőzi Köprülü Musztafa nagyvezírt; maga a nagyvezír is elesik.

Makkai László

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

A szövetséges vezérkar, látva a törökök átkelését, gyorsan döntött, a legalkalmasabb pillanatban indította meg a támadást. Badeni Lajos elfoglalta Párkány erődjét, a tüzérség szétlőtte a harcosokkal zsúfolt hajóhidat. Mintegy 8 ezer török a csatatéren maradt, vagy a Duna hullámaiba veszett. A győzelem lendületében a szövetséges csapatok ostrom alá vették Esztergomot, s a vár parancsnoka, Ibrahim pasa, rövid alku után feladta a várat.

R. Várkonyi Ágnes

A hanyatló török ereje

  • 1684 tavaszán a Szent Szövetség tagjai közös megállapodás szerint kezdték meg hadműveleteiket. Velence Dalmáciában, Sobieski János Ukrajnában indított támadást. Európa azonban Magyarországra figyelt: a Lotharingiai Károly fővezérlete alatt Vágsellye tájékán gyülekező, mintegy 100 ezer főnyi hadseregtől várták, hogy megtörje az oszmán hatalom erejét. Az elmúlt év váratlanul nagy hadi sikerei nyomán a Haditanács elnöke, Badeni Hermann őrgróf s a táborban Badeni Lajos őrgróf, lovassági tábornok Buda ostromát sürgette.
  • A császári udvar még mindig úgy vélte, könnyűszerrel megveszik a magyar királyok egykori székhelyét, és Lipót elrendelte Buda ostromát. Az ostrom vezetését a vállalkozás nehézségeit változatlanul hangoztató tábornagyra, Starhemberg Rüdiger grófra bízták. 1684. július 19-én nagy tüzérségi előkészítés után heves rohammal elfoglalták és felgyújtották a Vízivárost, bevonultak a gellérthegyi faerődbe, és körülzárták Budát. Lotharingiai Károly pedig az ostrom biztosítása céljából megtámadta Musztafa hadseregét. A négyórás, rendkívül heves hamzsabégi csata (július 22.) a szövetségesek győzelmével végződött. A Székesfehérvár felé menekülő törököket a magyar lovassággal együtt üldöző Badeni Lajos a Haditanácsnak küldött jelentésében azt írja, hogy Buda csak 3–4 napig tarthatja magát.

Hadseregek és haditervek

  • 1683 végére már eldőlt, hogy a pápa tervét – azt, hogy Sobieski hadvezéri irányításával harcoljanak a koalíciós seregek – nem lehet megvalósítani. Viszont már a kortársak érthetetlennek mondták, hogy a Magyarországon harcoló szövetséges hadseregek parancsnokságát is megosztották. A külön hadvezérek irányításával harcoló császári és birodalmi csapatok hadműveleteinek összehangolását a Haditanács nem tudta megvalósítani, s a két hadvezér, Lotharingiai Károly és Badeni Lajos a lassú és nehézkes Haditanács utasításait csak igen kevéssé vehette figyelembe. Az egyes ezredek főúri vezetői sem tűrték könnyen a központi irányítást.
  • 1685-ben már nyilvánvaló, hogy a nemzetközi koalíción belül a hadműveleti irányítás súlypontja Bécsbe helyeződött. Az udvar vezető politikusai azonban a hadműveletek kérdéséről egymástól eltérően vélekedtek. Dietrichstein Ferdinánd herceg, a kormány fejének tekintett főudvarmester és Kinsky Ferenc gróf, a cseh kancellár vezette udvari pártot az óvatos diplomáciai manőverezés jellemezte, a dinasztikus vagy spanyol csoport vezetője, a Haditanács elnöke, Badeni Hermann a [Pfalz–Neuburgi Eleonóra|császárnéval] és Strattmann udvari kancellárral együtt a mielőbbi békekötésre hajlott. Ezzel szemben a török hatalommal következetesen leszámoló politikát Lotharingiai Károly herceg és az özvegy császárné körül csoportosulók képviselték. A háborút elvben irányító Badeni Hermann nehézkes, óvatos politikus volt, más elképzelések vezették, mint Lotharingiai Károly herceget, s bár a „játékszabályokat” megtartva, de többször keresztülhúzták egymás terveit. Károly herceg, a francia háborúban nagy hadi tapasztalatokat szerzett hadvezér, a Haditanács utasításaitól függetlenül saját elgondolásait igyekezett érvényesíteni. Nincs egyetértés a német fejedelemségek hadait vezető Badeni Lajos és a császári hadvezetőség között sem. Az egységes vezetést a koalíció különböző csapatai között azért sem lehetett megvalósítani, mert minden fejedelem és főúr saját csapatai főparancsnokának tekintette magát, külön haditerveket készített, és sokszor csak vonakodva, vagy egyáltalán nem fogadta el a fővezér irányítását. Az első két esztendő pedig bebizonyította, hogy a török kiűzése merőben újszerű feladatok megoldását kívánja már meg.
  • Augusztus elejére a szövetségesek nehéz helyzetbe kerültek Érsekújvár alatt, mert a török felmentő sereg egy része ostrom alá vette a Bottyán János kapitány védelmére bízott Esztergomot, más része pedig a Vácnál felvert hídon Érsekújvár alá került. A Haditanács javasolta: hagyják veszni Esztergomot. Badeni Lajos viszont kijelentette, hogy Esztergommal együtt Érsekújvárról is le kell mondaniok. Lotharingiai Károly herceg Badeni Lajos javaslatát fogadta el, s a szövetséges haderő zömével, mintegy 40 ezer főnyi haderővel elindult Esztergom felmentésére. Ibrahim erre Esztergom alól – egyesített seregével – a szövetséges haderő elé vonult. Nyergesújfalu határában augusztus 15-én csapott össze a két hadsereg: az öldöklő csata sorsát Batthyány Ádám, Czobor Ádám és Monasterly rác kapitány lovasrohama, valamint az döntötte el, hogy Bottyán János kapitány Esztergom védőivel a döntő pillanatban hátba támadta a török sereget. Ezután, 1685. augusztus 19-én a szövetséges csapatok bevették Érsekújvárt: kiesett a török hatalom magyarországi védelmi rendszerének legfontosabb láncszeme.

A háború költségei

Oppenheimert Badeni Hermann és Badeni Lajos őrgróf tekintélye teljes súlyával támogatta, Kollonich Lipót és az udvari arisztokrácia nem kis csoportja viszont ahol tudta, gáncsolta tevékenységét.

Buda visszavívása

Lipót császár 1686. június elején adott végre parancsot Buda ostromára. Valószínűleg azért döntött végül is így, mert Buda visszavívását sürgette a pápa s a látványos sikerre éhes európai közvélemény. Lotharingiai Károly herceg nagyobb haditervbe illesztette a magyarországi török hatalom központjának ostromát: a hadműveleti terv másik fő mozzanata, mintegy Buda sikeres ostromának feltétele, az eszéki híd elfoglalása lenne. Mivel azonban az udvar csak az utolsó pillanatban határozott, sokan – s valóban nem ok nélkül – nagy aggodalommal néztek a vállalkozás elé. Badeni Lajos maga is úgy vélekedett, hogy az ostromot hadműveletileg nem készítették megfelelően elő. A Dráva menti hadműveleteket ismét a sem kellő haderővel, sem megfelelő hadvezéri felkészültséggel nem rendelkező Leslie tábornagyra bízták.

A szövetségesek mintegy 61 ezer főnyi hadereje június elején vette körül Budát. Az ostromló haderőt és a hadvezetést megosztották: a vár déli oldala felől Miksa Emánuel herceg, a császár veje, 21 ezer főnyi haderővel, Badeni Lajos választófejedelem hadvezetésével kezdte meg a vár ostromát. A várhegy északra néző oldalát övező budai hegyeket megszálló 40 ezer fős sereg Lotharingiai Károly herceg főparancsnoksága alatt kezdte az ostromot.

Buda alá jóformán egész Európa elküldte fiait. A Gellérthegyen főhadiszállást foglaló Badeni Lajos hadseregét bajor és szász csapatok alkották, s itt szolgált az akkor huszonegy éves Savoyai Jenő herceg is. Lotharingiai Károly, főleg a császári hadsereg ezredeiből álló haderővel, a Svábhegyet szállta meg, mellette foglaltak állást, Schöning tábornok vezetése alatt, a brandenburgiak. Óbudán Starhemberg Rüdiger vezényletével gyalogezredek építettek támaszpontot. A szövetséges haderőkhöz angol, francia, spanyol, olasz önkéntes csapatok csatlakoztak, uralkodócsaládok sarjai, főurak, nemesek, kézművesek és kalandorok.

A vállalkozás sikerét megalapozó tüzérséget és a sok tekintetben először Buda alatt kipróbált új tűzfegyverek bevetését a spanyol tűzmester, Gonzales tűzmester és a győri tüzérségi officinában előállított, vízzel olthatatlan tüzet támasztó szerszámaiért a Tüzes Gábor nevet kapott nizzai szerzetes irányította. Buda ostrománál használták először a császári hadseregben hamarosan főfegyverré váló szuronyos puskát. Az összesen 15 ezer főnyi magyar csapatok – Batthyány Ádám, Pálffy Károly, Esterházy János, Zrínyi Ádám, ifjabb Bercsényi Miklós, Koháry István lovasezrede, közöttük az egyszerű végvári katonából akkor már századosi rangra emelkedett Bottyán János – a később Buda alá érkező Petneházy Dávid 800 lovasával együtt, valamint a horvát és rác csapatok nagyobbrészt hátvédi szolgálatokat láttak el, de az ostromok élvonalában is szép számmal vetettek be magyar hajdúkat. A még török kézben levő várak közül többet ugyancsak magyar ezredekkel fogtak ostromzár alá, hogy Budát minden utánpótlástól elzárják.

Budát mintegy 7–10 ezer főnyi janicsár védte, parancsnoka a hetvenéves, tapasztalt Abdurrahman pasa, Kandia és Kamenica hőse, a török legkiválóbb vezére. Az oszmán hadvezetés már jó előre felkészült az ostromra, élelemmel, ágyúval, lőszerrel alaposan ellátták Budát. A vár polgári lakossága – nagyszámú magyar, török, zsidó, szerb, bolgár, görög, bosnyák, rác: kereskedők, iparosok, szőlőművesek -– azonban már nem tudott elmenekülni. A várőrség családtagjait, török nőket és gyerekeket délre szállítandó hajókat is elfogták Csepel alatt Bottyán lovasai és a rác sajkások.

Hetekig tartott a besáncolás, a korszerű ostromtechnika szabályai szerint védősáncokat és a falak aljáig vezető vívóárkokat ástak. Július elsején megszólaltak a faltörő ágyúk, de már másnap megérkezett a hír, hogy a nagyvezír felmentő serege Eszékhez közeledik. A védők többszöri sikeres és heves kitörése után Lotharingiai Károly herceg, az önkéntesek követelésére, július 13-án a vár északi oldalán megindította az első rohamot.

Badeni Lajos nem egészen tárgyilagos kritikája szerint ez az „esztelen” roham véres kudarcba fulladt, száz híján másfélezren estek áldozatául. Két nap múltán a déli oldalról indított éjjeli rohammal sikerült megvenni a királyi palota védőművének külső árkait. A kiváló török lövészek és az elszánt janicsárok többször kitörtek, beszögezték az ágyúkat, és ellenaknákat robbantgattak. Mátyás király palotájának egy részét lőporraktárrá alakították át, s itt, ma még nem egészen tisztázott okok miatt, felrobbant 8 ezer mázsa puskapor. A robbanás megölt 1500 török harcost, mázsás köveket dobott át Pestre is, kiszakította a vár keleti oldalát, de az ostromtáborban is nagy pusztítást okozott, és pánikot keltett.

A két ostromtábor – több kísérlet után – július 27-én indított először általános rohamot. A hadiparancs így szólt: „miután a magyar hajdúk a fegyverrel épp oly ügyesen tudnak bánni, mint a törökök, közülük bizonyos számút ki kell válogatni, a gránátosok mellé adni, s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének megmászására felhasználni„.[1] Elfoglalták az esztergomi rondellát, és valóságos lángözönben a déli nagy rondellát. Egy győri magyar hajdú már kitűzte a zászlót, de a török védelem szinte csodákat művelt, és kiverte a keresztény harcosokat a falak közül. Badeni Lajos levele szerint a janicsárok bámulatos vitézséggel harcoltak. Asszonyok és gyerekek is a falakon küzdöttek, aknákat, gránátokat, égő szurokkoszorúkat dobáltak a támadókra, és sikeresen visszaverték a rohamot. A keleti oldalról, a mai Lánchíd budai hídfőjétől, Esterházy János, a győri vicekapitány végváriakkal és hajdúkkal a védők erejét megosztó, úgynevezett álrohamot indított. A várvédők azonban megtudták a tervet, s kemény ágyú- és gránáttüzet zúdítottak a Vízivároson át rohamozó hajdúkra, s mire a falakig eljutottak, minden ötödik támadó meghalt vagy megsebesült. A roham a fővezér szavai szerint a múlt századok összes rohamai között a legkeményebb, a legvérengzőbb volt. Kevés eredményt hozott, a kis győzelem nagy emberáldozatot követelt: 2500 török és 5500 ostromló lelte halálát a falak alatt.

A felmentő sereg közeledtének hírére az ostromgyűrűt a szövetséges csapatok külső sáncrendszerrel vették körül. A vár feladására felszólított Abdurrahman pedig kijelentette: kívánjanak bármely más várat, de Budát, a birodalom kulcsát, a Próféta előházát nem adhatja fel.

A szövetségesek újabb általános rohama augusztus 3-án teljes kudarcba fulladt, s az augusztus 12-én Budaörs irányából megérkezett felmentő sereg megosztotta az ostromlók haderejét, de a többször megkísérelt áttörés nem sikerült. Szulejmán nagyvezír augusztus 20-án véres harc árán csak mintegy 300 janicsárt tudott bejuttatni Budára, a szövetségesek pedig augusztus 22-én újabb rohammal erős állásokat foglaltak el a vár északi és déli falain. A nagyvezír utolsó áttörési kísérletei is kudarcba fulladtak, tüzérsége gyengeségével számolva, sorsára hagyta Budát. A védők azonban erősen elsáncolták magukat, a belső ellentétek között őrlődő szövetséges csapatok pedig a nagy veszteségek, az élelem- és lőszerhiány miatt teljesítőképességük végső határára jutottak.

1686. szeptember 2-án ágyúdörgés adott jelet az utolsó, általános rohamra. Véres utcai harcok és öldöklő kézitusák után a janicsárok maradék serege a Víziváros felé menekült. Mire leszállt a nap, csak egy kis csoport védte magát a téren, a győzelemhez szokott, széles végű, görbe kardjával harcoló ősz Abdurrahman körül: „Ha nem tudtam megvédeni a rám bízott várat, haljak meg én magam itt”[2] – fejezte be életét Buda utolsó török pasája, az ellenségeiben is csodálatot és elismerést keltő, méltó ellenfél.

Ezalatt Szulejmán nagyvezír serege a Kamaraerdő határában állt. „Mintha csak azért jött volna – írja az ostromról beszámoló Főjelentés –, hogy tanúja legyen Buda elestének s a keresztény sereg dicsőségének, mely annál nagyobb, minél bizonyosabb az, hogy nincs példa rá sem az ókorban, sem a legutóbbi századokban, hogy ilyen nagyfontosságú, s ilyen erős őrségtől védett várat az ostromló sereg egy nálánál jó harmaddal nagyobb felmentő sereg szeme láttára, rohammal vett volna be.”[3] Ma már ismerjük ennek a különös jelenségnek az okát. Szulejmánt nagy elhatározás hatotta át: vissza kell vennie Budát; tudta azonban, hogy felmentő serege ehhez kevés, nagyobb erőket s ostromszereket kell összegyűjtenie.

Lotharingiai Károly herceg Buda bevétele után parancsot adott a török hadsereg üldözésére, de megkésett. A nagyvezír végigpusztítva és kifosztva a Duna menti falvakat, leért a Dráva túlsó partjára, és felszedte maga mögött az eszéki hidat. A harc Buda váráért még nem fejeződött be.

A szövetséges hadsereg lendülete azonban nem tört meg. Lotharingiai Károly Hatvan megvételére indult, Badeni Lajos hadteste pedig a dunántúli várakat fogta ostrom alá. Simontornya visszafoglalása után a horvátországi hadtesttel egyesült serege ostrom alá vette Pécset. A vár őrsége vízhiány miatt fellázadt a tisztek ellen, s kegyelemre megadta magát. Kaposvár kapuit háromnapi ostrom nyitotta meg. Szeged alatt Veterani és Barkóczy ezredei győztes csatát vívtak a nagyvezír egyik előhadával, s ezután a 600 főnyi török őrség feladta a várost. Szulejmán időt akart nyerni, békét ajánlott, de a szövetségesek az összes meghódított terület átadását szabtak meg a béke feltételéül, így folytatta a harcot. Felmentő sereggel biztatta a körülvett Szigetvárt, s az egri és székesfehérvári pasákkal egyesülve tervezte Buda visszafoglalását.

A balkáni hadjárat

Amikor a meghiúsult békekötési kísérlet után 1689 elején ismét megszólaltak a fegyverek, a balkáni felkelés lendítette át a szövetséges hadsereget kritikus katonai helyzetének holtpontján. Badeni Lajos kitűnő hadvezetésével a szövetséges csapatok szélesedő ék alakban hatoltak be a Balkán-félszigetre: 1689. augusztus 29–304-n Grabovác-Batocsinánál fényes győzelmet vívtak ki, elfoglalták Ništ, Vidint, Skopjét, Albániát, megszállták az Al-Duna vidékét, behatoltak Havasalföldére, eljutottak Nikápolyig. Veterani tábornok és mások terveikben Konstantinápolyra mutattak, és egyetlen csapással Ázsiába visszaszoríthatónak látták az oszmán hatalmat. Badeni Lajos viszont a nehézségeket hangsúlyozta, és azt ajánlotta, hogy inkább védelmi vonalat építsenek ki.

Erdély: Diploma Leopoldinum

Badeni Lajos Belgrádot sorsára hagyva, hadseregével Erdélybe, Bethlen Miklós pedig – II. Apafi Mihály körül összegyűlt politikusok megbízásából megfogalmazott alkotmánytervezettel – Kolozsvárról Bécsbe indult.

Heckenast Gusztáv

Az újkori iparfejlődés kezdetei a Habsburg-birodalomban

Mint I. Lipót nagy hadvezérei, Hermann és Lajos badeni őrgrófok, Károly lotharingiai herceg vagy Savoyai Eugén, mint a Habsburgok szolgálatába szegődött annyi kiváló spanyol és birodalmi német államférfi és diplomata, a születőben lévő nagyhatalom kiemelkedő közgazdászai is idegenek voltak, akik német birodalmi szülőföldjüket elhagyva, Ausztriát választották hazájuknak, és többnyire idegenek, franciák, svájciak, birodalmi németek, olaszok voltak azok a vállalkozók és szakmunkások is, akik a kor legfontosabb iparágait meghonosították a Habsburgok országaiban.

Lábjegyzetek

  1. Főjelentés az 1686. július 27-i rohamról. Uo. 300.
  2. Főjelentés az 1686. szeptember 2-i rohamról. Uo. 375.
  3. Uo. 378.

Irodalom