Baján avar kagán

A Múltunk wikiből
†601 után
avar kagán

NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET – A NÉPVÁNDORLÁS KORA – AZ ISZLÁM – AVAROK – Az avar államszervezet – Konstantinápoly ostroma – Baján utódai

562
Az avarok elérik az Al-Dunát, vezetőjük Baján kagán.
563
Tapogatózó hadjárat a Kárpátoktól északra, Sigebert, a frank Austrasia királya az Elbánál megállítja az avar sereget.
565
nyár Alboin langobard király megtámadja Sirmiumot.
november 14. I. Jusztinianosz bizánci császár halála.
565–566
Az avarok sikertelen al-dunai áttörési kísérlete.
565–578
II. Justinus keletrómai császár uralkodása.
566
Sirmium felmentése után az egyesült bizánci–gepida sereg legyőzi a langobardokat.
késő ősz: újabb avar próbálkozás Türingiában, a Sigebert vezette frankok fölötti győzelmet követően azonban az északi útvonalnál kedvezőbb lehetőség nyílik a letelepedésre.
567
Az avar–langobard szövetség létrejötte, támadásuk nyomán Gepidia összeomlik; Bónosz bizánci hadvezér elfoglalja Sirmiumot, Baján népe pedig megszállja a Nagyalföldet.
568
április 1. Húsvét után a langobard hadak Itáliába vonulnak.
A langobardok távozását követően az avarok kiterjesztik hatalmukat a Dunántúlra.
582 tavasza
Baján kagán többszöri próbálkozás után, kihasználva a perzsa–bizánci háborút, elfoglalja Sirmiumot.
582–602
Maurikiosz keletrómai császár uralkodása.
582 után
Singidunum is avar kézre kerül, az Al-Duna menti határerődök elesnek, csak a nagyvárosok állnak ellen.
591
Maurikiosz bizánci császár előnyös békét köt a perzsákkal, megkezdődik az ellentámadás az avarok ellen.
597 ősze
A perzsa frontról átirányított bizánci hadsereg Priszkosz vezetésével beveszi Singidunumot, és kiűzi a birodalom területéről az avarokat.
600 ősze
Priszkosz a Tiszántúl déli vidékén mér súlyos vereséget az avarokra.

Bóna István

A langobard–gepida háború

566 őszén Alboin értesült arról a vereségről, amelyet az Al-Duna vidékén tanyázó avarok és kagánjuk, Baján mértek sógorára, Sigebert frank királyra. Érdekeik az avarokéval látszólag azonosak voltak: a gepidák elpusztulása és Bizánc megbüntetése. Alboin követei megcsillogtatták Baján előtt a lehetőséget, hogy a Kárpát-medencéből a Száván át akadálytalanul behatolhat a birodalom területére. A gepidák földjét és népét az avaroknak kiszolgáltató katonai szövetség 567 első hónapjaiban létrejött.

Kunimund időközben elkövette a végzetes hibát, nem adta vissza a császáriaknak Sirmiumot; aligha is lett volna rá hatalma.

Gepidia összeomlása gyors és teljes volt. A langobardoktól a Morva-kapun át a Kárpát-medencébe kalauzolt avarok a Duna-könyöktől egyenesen a Tisza menti gepida anyaországra zúdultak. Véres csatában szétverték a gepida főerőket, maga Kunimund király is elesett. Az avaroktól délre támadó langobardok is sikerrel tevékenykedtek, ezrével hurcolták magukkal a foglyokat és meggazdagodtak a zsákmányon.

A fősereg vereségének hírére az Usdibad dux vezette sirmiumi gepida haderő megadta magát a bizánciaknak. Reptila trónörökös magához vette a gepida királyi kincseket, és Thrasarik ariánus püspök kíséretében Konstantinápolyba vitte. A gepida királyság véget ért.

A bizánciak gyorsan megszállták a fővárost és kijavították védműveit. Sirmium 125 év után ismét római város lett.

A diadalittas langobardok még haza sem értek, amikor Baján és avarjai átkeltek a Dunán, és rajtaütést kíséreltek meg Sirmium ellen. Az esemény döntő fordulat a mozgalmas 567. esztendő történetében: mind Justinust, mind Alboint ráébresztette arra, hogy elszámították magukat. A békés, lomha gepida szomszédság helyébe elszánt, fürge, zsákmányra, kalandozásra mindig kész harcias lovaspásztorok léptek.

Észak felé a szlávok miatt már nem vonulhattak vissza a langobardok, nyugaton a frankok és az Alpesek állták útjukat. A Szerémségben váratlanul feltűnt a fegyelmezett, kitűnően felszerelt, vezényszóra működő avar lovassereg. A langobardok országa délről nyitva állott, a Dráva nem jelentett akadályt az avar haderő számára. A langobardok léte Baján jóindulatától függött, attól, mennyire veszi komolyan a szövetségi szerződést.

A langobardok segítséget kértek és kaptak szász rokonaiktól. Amikor az erős szász segédcsapatok megérkeztek, Alboin újból Bajánhoz fordult, s a bizánciak elleni közös fellépést ajánlva, örök szövetség fejében átengedte az avaroknak Pannoniát. Baján kedvezően fogadta a vértelen területhódítást s az új katonai szövetséget, nem gördített akadályt a langobardok elvonulása elé.

A langobardok 568. április 1-én utoljára ülték meg a Húsvét ünnepét Pannoniában. Azután, mindent felégetve maguk mögött, elindultak itáliai hadjáratukra a hozzájuk csatlakozott szászokkal s a seregükbe besorozott gepidákkal és szvébekkel. Hadaik egy évvel később Milánó kapui előtt álltak.

Velük ért véget a germán törzsek közel 600 éves folyamatos betelepülése, és több mint 150 esztendős uralma a Kárpát-medence különböző területei felett.

Az avarok

A következő években az avarok teljesítették szövetségi kötelezettségeiket, egymás után leverték és uralmuk alá kényszerítették a szaragurokat, szabirokat, utigurokat és kutrigurokat, majd 562-ben elérték az Al-Dunát. Kagánjuk, Baján, Al-Duna menti szállásáról követséget menesztett Justinianushoz; nemcsak a szövetség megújítását kéri a császártól, hanem állandó letelepedésre alkalmas országot is. Justinianus győzelmes új szövetségeseivel szeretné elűzetni a gepidákat a herulok egykori országából, vagyis Pannonia Secundából, a kagánt azonban nem csábítja a bizonytalan vállalkozás. A kagán a keletről fenyegető veszedelem ellen akarja népét biztosítani: az Al-Dunától délre fekvő mai Bulgária területére vágyott. A tárgyalásokkal egy időben elrendelt bizánci határzár azonban megmutatta, hogy errefelé egyelőre nincs mit keresnie. A Kárpátok s a körülötte fekvő mintegy 100 km széles őserdő határolta síkságra a gepida hatalomtól jól őrzött szorosokon keresztül lovaspásztor népe szintén nem hatolhatott be. Észak felől megkerülték a Kárpátokat. Az Elbánál Sigebert, a frank Austrasia királya ugyan megállította seregét, mégis kénytelen volt ajándékok árán békét vásárolni Bajántól (563). Az avarok visszatértek az Al-Duna mellékére.

Justinianus halála után hét nappal al-dunai avar követek jelentek meg utóda, II. Justinus előtt. A szövetség megújítását, illetve fenntartását kérték, de a nomád diplomáciára jellemző öndicsérő és fennhéjázó hangon. Az elődje valamennyi szövetségét felmondó császár azonban nem kevésbé fellengzősen utasította el kérésüket, „kidobta a kutyákat”, és megerősítette a határzárat. Az avarok al-dunai áttörési kísérlete kudarcba fulladt (565 vége–566 eleje). Az egyre szorultabb helyzetbe levő avarok erre újra nyugaton, Türingiában igyekeznek szabadulni a kelepcéből. Megverik a frankokat, Sigebert királyt és kíséretét is bekerítik. A frank király csak bőséges ajándékok árán szabadul (566 késő ősze).

Mi volt az a veszedelem, amely az avarokat éveken át ebbe a lehetetlen kétfrontos hadivállalkozásba hajszolta? Baján és népe menekült a „szolgáikat” üldöző türkök elől. Helyzetük 567 legelején kétségbeejtőre fordult, a nyugati türk seregek átkeltek a Volgán és közvetlenül veszélyeztették őket. Azzal fenyegetőztek, hogy lovaik patájával fogják eltiporni az avarokat. Ezekben az avarság léte szempontjából válságos napokban érte Bajánt a langobardok szövetségi ajánlata. Az avar fejedelem felismerte Alboin nem kevésbé szorongatott helyzetét, csak azért szabódott, hogy minél többet nyerhessen. Legsúlyosabb követelését a langobard követek könnyedén teljesítették: a gepidák egész országát, népét és a zsákmány felét ajánlották fel. Ehhez csikarta ki a kagán ráadásként a langobard állatállomány tizedét.

567 késő őszén–telén az avarok már a Nagyalföldön tanyáztak. A következő év tavaszán a langobardok elvonulásakor megszállták a Dunántúlt is, s ezzel befejeződött az avar honfoglalás. Éppen idejében, 568-ban létrejött két halálos ellenségük, a türkök és a bizánciak szövetsége.

Az avar honfoglalás a magyar föld történetének nagy eseménye. Egész addig ismert történelme során először egyesítette egyetlen nép, egységes politikai hatalom alatt a Dunántúlt, a Duna–Tisza közét, a Tiszántúlt és Erdélyt. Ilyen értelemben a magyar honfoglalás és a magyar állam előzménye.

Az avar–bizánci háborúk

Bajánt vérig sértette II. Justinus kormányzatának váratlan beavatkozása a gepida háborúba. Már 567 őszén Sirmium ellen vonult, a jól megerősített várost azonban nem merte komoly ostrom alá venni. Követeit, akik Sirmium átadását és a gepida Usdibad kiadatását kérték, II. Justinus elzavarta. A bizánci határzár kezdetben áttörhetetlennek látszott, 568 elején Baján kénytelen volt fegyverszünetet kérni, és diplomáciai úton megkísérelni céljai elérését. Csak a tárgyalások újbóli megakadása után szánta magát támadásra, de ismét sikertelenül (570). Egy kisebb győzelem nyomán azonban újból tárgyalásokba bocsátkozott. Az avarok későbbi győzelmes hadjáratait elsősorban az tette lehetővé, hogy az 570-es években a keletrómai hadsereg színe-javát a perzsa frontra irányították. A bizánci kormányzat, abban a hitben, hogy az avarok támadása majdcsak megtörik a nagyobb városokon, éveken át arannyal igyekezett feltartóztatni az egyre vakmerőbben előnyomuló ellenséget. Bármilyen mesésnek tűnik is azonban a bizánciakból Baján által kipréselt adó, valójában soha nem haladta meg a birodalom évi aranyjövedelmének 1,1%-át, nem okozott tehát elviselhetetlen gazdasági gondot.

Az 573-ban kötött béke egészen 579-ig fennmaradt, mi több, az avarok segítséget nyújtottak a birodalomnak az al-dunai szlávok ellen. A háború II. Tiberius hatalomra jutása után (578–582) tört ki ismét. Baján összeszedette a Dunán a teher- és komphajókat (tehát a folyami hajózás a népvándorlás kor legsötétebb századaiban sem szünetelt), majd a Dunán és Száván át Sirmium alá vontatott tarka hajóállományból bizánci ácsokkal a város alatt hajóhidat veretett a Száván. Ezenközben Singidunum (Belgrád) bizánci parancsnokát azzal áltatta, hogy a szlávok ellen készül. Utána másik hidat építtetett a folyón Sirmium felett. A hidak nemcsak a bizánci flottát vágták el a várostól, de lehetővé tették a sziget teljes bekerítését is. A várost védő Salamont a hosszú ostrom és éhség megadásra kényszerítette, ő maga, katonái és a városi lakosság egy szál ruhában vonulhattak el (582).

A kapu megnyílt. Az avarok két évvel később elfoglalták Singidunumot, lakosait országuk belsejébe hurcolták (584). Közvetlenül ezután elárasztották a Balkánt. Az Al-Duna mentén fekvő határerődök egészen a mai Dobrudzsáig sorban elestek, a legtöbb véglegesen elpusztult. Baján seregeit csak néhány nagyváros verte vissza, kudarcba fulladt Thesszaloniké ostroma is (586. szeptember).

A Haemus (Balkán) hegység és az Al-Duna közötti vidék az avarok és szláv szövetségesei kezére került; az avarok kezdtek berendezkedni a meghódított területeken. A lakosokat nem hurcolták el többé; dolgozzatok, vessetek és arassatok, mi az eddigi adónak csak a felét szedjük tőletek – édesgették magukhoz a parasztokat. A birodalmi kormányzat évekig tehetetlen volt. Az új császár, Maurikiosz (582–602) 591-ben végre békét kötött a perzsákkal, a csapatokat visszavonták keletről.

A császári hadak élére a korai bizánci birodalom nagy hadvezére, Priszkosz került. Priszkosz először az avaroktól többé-kevésbé független szláv Ardagast ellen vonult, és súlyos vereséget mért rá (593–596), majd az avarok ellen indított támadást. Rövid ostrom után bevette Singidunumot, helyreállíttatta a város lerombolt falait, s ezzel az avarokat lényegében kiverte a Balkán félszigetről (597 ősze).

A 600. év őszén a bizánci seregek Viminakionnál átkeltek a Dunán, s behatoltak a Temesközbe, az avar birodalom területére. Priszkosz egyik győzelmét a másik után aratta, az egyik csatában rengeteg avar pusztult el, köztük Baján négy fia. A keletrómai sereg 30 napig nyomult előre, és a Tiszához érkezett. Úgy látszott, ütött az avar birodalom végórája. A győzelmek kellős közepén azonban Maurikiosz leváltotta túlságosan sikeres hadvezérét. Utódát, Petrust 602 őszén arra utasította, hogy költségkímélés végett a sereg az ellenség földjén, a Duna bal partján teleljen. Ez mentette meg az avar birodalmat. A keletrómai sereg az egyik tiszt, Phókasz vezetésével fellázadt, és a főváros ellen vonult (602. november). Phókasz, az új császár (602–610) kénytelen volt felemelt évi aranyösszeg árán békét kötni az avarokkal (604).

601 után nem hallunk többé az agg kagánról, Bajánról, nyilván ebben az időben halt meg.

A korai avar társadalom

Az avarok élén európai megjelenésük idején kagán állott. 562-től név szerint ismerjük e méltóságnév viselőjét, Bajánt (törökül: hatalmas, gazdag – egyszerre jelző és személynév). Korlátlan hatalmú úr volt, mint a korabeli türk kagánok. Méltóságát az égből származtatta, az ég fia volt, az égben született. Népei atyának emlegették, mint Attilát, saját magát minden népek urának tekintette.

Negyven éven keresztül gyakorolt e férfiú korlátlan hatalmat, e hosszú idő alatt a régi, ázsiai eredetű nemzetségi vezető réteg nemcsak háttérbe szorult, hanem ki is halt. Személyesen tárgyalt idegen népek megbízottaival, követeivel, sőt királyaival, a nagy hadjáratokat 601-ig szintén személyesen vezette. Méltóságának külső jegyei pompázatosak voltak: aranytrónuson ülve fogadta a követeket, trónjára drágakövekkel kirakott baldachin borult, fényes pajzsokat tartottak előtte. Kezében aranykorbácsot vagy -jogart tartott, palotájában aranyozott heverők voltak, asztalán arany- és ezüstedények, -csészék, -korsók sorakoztak. Igen sok gyermeke született, idősebb korában a hatalomban fiaival osztozott, seregek élére állította őket. Dinasztiája a 630-as években kitört zavarok után is fennmaradt.

A kagán és fiai mellett szereplő néhány korai avar méltóságviselő (egy részüket valószínűleg már ekkor tarkannak nevezték, bár erre írott forrásadat csak a VIII. században utal) a kagán akaratának engedelmes eszköze volt. Név szerint csak néhányat ismerünk, ezek – amennyire a görög átírásból kihámozható – többnyire török neveket viseltek: Kandik, Targit(es), Solak(os), Apszik (aki hüposztratégosz ‘főhadvezér’ volt, s egyenlőnek tekintette magát Tiberius bizánci főparancsnokkal), Ermik(os), Kók és a talán mongol nevű Samur.

A 670-ig tartó korai avar korszakra tehát a kagán, illetve a kagáni dinasztia abszolút uralma jellemző. Sem bizánci, sem frank és langobard források nem ismernek más urat az avarok felett (O tón avarón hégemón, rex Avarorum, gaganus rex, cacanus rex stb.). Ezt hangsúlyozza a kortárs Pseudo-Maurikios is: Az avarok egyetlen uralkodó alatt állnak.

Az írott források az avarságot elsősorban a hadseregen keresztül ismerik. Létszáma már kezdetben tekintélyes volt, a jól értesült türkök 568-ban húszezer lovasra, vagyis két tümenre (1 tümen = 10 000 lovas) becsülték, e létszámba nem számították bele a szövetségeseket. Néhány évvel később még félelmetesebb erőről terjengenek a hírek, 578-ban Baján állítólag 60 000 vas- és bőrpáncélos lovassal vonulna a szlávok ellen. Bár az adat hitelességét alátámasztani látszik, hogy seregét a bizánci flotta szállította le, majd át a Dunán, ezúttal, éppen a flotta valóságos teljesítőképességét mérlegelve, tanácsos a krónikás számadatát tízzel osztani – általában is vonatkozik ez a középkori krónikások számadataira.


Az 568–601 közötti bajáni korszakban az avar települési rend még változott, ezt igazolják a régészeti leletek is. A Maros alföldi szakaszát ellenőrző magas rangú katonai vezető auljára utal a magános kunágotai fejedelmi sírlelet (600 körül), egyik Tisza menti kortársának aranyban gazdag titkos sírja Kunmadarason került elő. Az előkelő nemzetségfők és katonai vezetők szállását 600 körülig néhány gazdag magános vagy családi temetkezés (Kiszombor, Deszk, Szegvár, Szentendre, Csepel, Törökbálint) jelzi, maguk a nemzetségek is csak néhány sírból álló temetőket hagytak maguk után (például Várpalota, Mór). Ugyanebből a korszakból maradtak ránk a türk típusú feltorolt és elhamvasztott ló- és lószerszámmaradványok. A fejedelmi család auljai ebben az időben, a Bizánc ellen irányuló politika hű tükreként, a legdélibb védett közlekedési centrumban, a Duna Bács, Baranya, Tolna megyei szakaszának két oldalán helyezkedtek el. Itt kerültek elő a legkorábbi, még VI. századi fejedelmi sírok (Kölked, s valószínűleg a híres Jankovich-aranyak is).


A VII. századtól kezdve a kagáni székhely valahol a Duna bal partján, a Duna–Tisza közén feküdt; valószínűleg ugyanezt az ordut öröklik a késői avarok is. Itt került elő az első kagáni sír (Kunszentmiklós–Bábony, 1971) a VII. század középső harmadának vége tájáról. Az idős, 60 éven felüli, mongolos arcvonású férfi Baján unokája lehetett, aki 630 után győztesen került ki a belháborúból, és valószínűleg hosszú ideig uralkodott.

A késő avar korszak

A valóságban a Baján kori avarság és a griffes-indás avarság között semmiféle technikai vagy művészi átmenetet nem lehet kimutatni. A kutatás a legutóbbi időkig tévesen a bajáni avarsághoz sorolta a 670 után középavar lemezes csoportot (a lemezeket is gyakran préselték), amelyhez viszont valóban kapcsolódik az új stílus és viselet. Olyannyira, hogy különösebb nehézség nélkül levezethető a bronzba öntött stílus a közvetlen előzményekből.


Az avar kor gazdasági alapjai

Abból a tonnányi arany- és ezüstmennyiségből, amit Baján és utódai Bizánctól kicsikartak, nemcsak a pompázó tarkanoknak jutott, hanem a szabad köznépnek is. Nem nagy mennyiség, de mégis elegendő ahhoz, hogy felkeltse az elszegényedő következő nemzedékek kapzsiságát, a 620–630-ig terjedő „arany” korszak sok ezernyi sírja esett később az aranyszomj áldozatául.