Balassagyarmat

A Múltunk wikiből

szlovákul Balašské Ďarmoty, németül Jahrmarkt

város Nógrád megyében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
1625
május 28. II. Ferdinánd és IV. Murad megbízottai Gyarmaton megújítják az 1606. évi zsitvatoroki békét.

Bóna István

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Balassagyarmat X

Sinkovics István

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Az Ipoly menti Ság és Gyarmat őrsége viszont meg sem várta a támadást, Szécsény védői pedig felgyújtották a várat, és elmenekültek.

Makkai László

Az 1644. évi hadjárat

Az első meglepetés csatavesztéssel járt. Ekkor a sok újsütetű, tapasztalatlan alvezér közt a Bethlen hadi iskoláját egyedül járt Kemény János vette át a derékhad vezetését, azzal a feladattal, hogy megakadályozza a császáriak átkelését a Garam barsi hídján. Ez azonban nem sikerült, s az április 30-án Balassagyarmaton tartott haditanácson Kemény a Bethlentől tanult „offenzív visszavonulást” javasolta: hátrálva, portyázással fogyatni az ellenséget. A svéd megbízott, Rebenstok alezredes ütközetet követelt, bár alighanem tudta, hogy Rákóczi veszíteni fog, de neki az volt a feladata, hogy ébren tartsa az erdélyiekben a svéd hadsereg közeledésének reményét. Végül is Kemény álláspontja győzött, s az erdélyi főhad a Tisza mögé húzódott vissza, előcsapatokat hagyva Felső-Magyarországon a császáriak zaklatására, Kassát, Eperjest, Tokajt és Sárospatakot jól megerősítve az ellenállásra.

R. Várkonyi Ágnes

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Forgách szeptember 25-én feladta Érsekújvárat. Ezzel Magyarország északnyugati várrendszerének teljes lőpor- és fegyverraktára a nagyvezír kezébe került, hadjáratra elegendő muníció és élelem. Török és tatár csapatok messze vidéket végigraboltak, s több ezer foglyot szedtek össze. Nemcsak kisebb várak: Szécsény, Palánk, Buják, Komjáti, Gyarmat, Nógrád adták meg magukat, hanem két fontos vár: Nyitra és Léva tornyaira is felkerült a félhold. Alsó-Magyarország csaknem teljes védelmi rendszere a szultán kezére jutott, s az újonnan meghódított több vármegyényi területre behatoló török hatalmas éket vert a királyság nyugati és keleti része, Magyarország és Erdély közé.

Makkai László

Balkáni menekültek és hódítók

Míg a Dunántúlon a tömeges délszláv betelepülés – a királyi területen a török elől menekülő horvátok, a török megszállta részeken a hódítókat kísérő szerb, vlach és bosnyák „rácok” révén – csak Mohács után vált jelentőssé, viszont a 16. század végére az őslakosság jelentős részét az erdőkbe és az árterekre szorítva, a magyar néptömböt át- meg átszőtte, addig ez a bevándorlás az Alföld déli részén száz évvel korábban kezdődött, s a magyar néptömböt már Mohács előtt felnyomta a BajaSzabadkaArad-vonalig, később azonban tartósan nem hatolt bele, és nem lazította fel. Ez a különbség még a 20. század eleji néprajzi térképen is tükröződött: a Dunántúl etnikai tarkasága a török kor öröksége, míg a VácBajaAradNagyváradSzatmárnémetiBeregszászSátoraljaújhelyKassaRozsnyóBalassagyarmatPozsonyVác pontok által határolt magyarlakta területnek, nagyjából a Nagy- és Kisalföldnek a peremvidékekre is kiterjedő (a 18. századi eredetű szlovák szigeteket leszámítva), majdnem teljes etnikai bontatlansága a török korban is megőrzött középkori állapot öröksége.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék.

Spira György

A Hatvan és Isaszeg közötti harcok

Igaz viszont, hogy ez már nem volt elképzelhetetlen, mivel Windisch-Grätz, nem tudván, merről fog megindulni a következő magyar támadás, csapatait március végén megint rendkívül szétszórta: a Gyöngyösről Pest felé vezető országút ellenőrzésére egyedül Schlik (III. számú) hadtestét vonultatta fel Hatvan és Gödöllő között, Jellačić (I. számú) hadtestét továbbra is Cegléd környékén hagyta, a (parancsnokkal pillanatnyilag nem rendelkező) II. hadtest főfeladatává a Duna mentén fekvő fontosabb városok (így Pest és Vác, sőt Esztergom) őrizetét tette, Georg Ramberg altábornagy önálló hadosztályát pedig egyenesen Balassagyarmatra küldte a Duna bal partján Komárom felé vivő utak elzárására.

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

Vácott azonban a magyar seregzömnek útját állta Ramberg 8 ezres létszámú hadosztálya, amelyet az isaszegi ütközet után a császári hadsereg II. hadtestét is Pesten összpontosító Windisch-Grätz ennek pótlására rendelt ide Balassagyarmatról (s amelynek a vezényletét Ramberg betegsége miatt egy-két napja Götz tábornok vette át).

Szabad György

Magyarország önkényuralmi igazgatása

Hasonlóképpen Pozsonyba, mint kerületi székhelyre kellett utazzon az, aki Balassagyarmaton, vagy akár Szobon élt, noha Pest-Budát töredék fáradsággal érhette volna el.

Hajdu Tibor

Stromfeld haditerve. Az északi hadjárat első sikerei.

Már az északi hadjárat első napja jelentős sikereket hozott. Keleten Szikszót, Bánrévét és Putnokot érte el a Vörös Hadsereg; a nemzetközi egységekkel megerősített 80. dandár lendületes átkaroló támadással megfutamította a szemben álló ellenséget, és bevonult Losoncra. Az 1. dandár az Ipolyon átkelve tört nyugat felé a Dunától északra, a dunai hajóraj támogatásával, és már az első napon elfoglalta Balassagyarmatot és Ipolyságot, több ágyút és más hadianyagot zsákmányolva a meglepő erejű roham elől fejvesztetten menekülő ellenségtől.

Kiadványok