Barbarossa Frigyes

A Múltunk wikiből

Rőtszakállú Frigyes, németül Friedrich

1125 vagy 1126 – Kis-Ázsia déli része, 1190. június 10.
német király (1152–1190), német-római császár (1155–1190)
Wikipédia
Barbarossa.jpg
1147
június 8. után: A második keresztes hadjárat során III. Konrád seregével átvonul Magyarországon. Kíséretében ott van Freisingi Ottó püspök is, aki I. (Barbarossa) Frigyes német-római császárról írt munkájában magyarországi emlékeit is megörökíti.
1152
június: I. (Barbarossa) Frigyes az új német-római császár a regensburgi birodalmi gyűlésen Magyarország elleni hadjárat tervét ismerteti, alattvalói azonban megakadályozzák e törekvését.
1157
eleje: István herceg, II. Géza testvére, Belos bán segítségével a hatalom megszerzésére tör. Tervük sikertelen, István I. Frigyeshez menekül, Belos bán is távozik az országból.
augusztus 20. I. Frigyes követe, Dániel prágai püspök segédcsapatokat kér II. Gézától a Milánó elleni hadjárathoz.
1158
január: Gervasius győri püspök és Héder udvarbíró részt vesznek a regensburgi birodalmi gyűlésen. I. Frigyes nem foglal állást a magyar trón kérdésében, a II. Géza és István herceg közti viszályban, és ez a király helyzetét erősíti.
kora ősz: I. (Barbarossa] Frigyes Milánó elleni harcában II. (Jasomirgott) Henrik seregében magyar csapatok is részt vesznek.
1159
II. Géza újabb segédcsapatokat igér I. Frigyesnek.
1160
február 11. Magyar követek is részt vesznek a paviai zsinaton, ahol IV. Viktort ismerik el pápának.
március 27. II. Géza kitérő választ ad I. Frigyes követének, Dániel prágai püspöknek a pápa elismerésének kérdésében.
ősz: A toulouse-i zsinaton III. Sándort fogadják el pápának.
vége: István herceg megkísérli megszerezni Frigyes támogatását.
1161
tavasz: II. Géza, Lukács esztergomi érsek hatására, III. Sándor pápát támogatja.
ősz: II. Géza a pápa-kérdés miatt szakít I. Frigyessel, és nem küld segédcsapatokat Milánó ostromához.
1163
május: I. Frigyes Magyarország elleni támadást tervez.
1164
első fele: I. Frigyes a trónviszályban III. Istvánt támogatja.
1165
augusztus 1. A bécsi tárgyalásokon a magyar király követei I. Frigyest III. István mellé állitják.
1177
augusztus 1. I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár békét köt III. Sándor pápával. Ezzel lezárul az invesztitúraharc második szakasza.
1184
Meghal Chatillon Anna (Ágnes), III. Béla felesége, továbbá I. Frigyes lánya, Imre királyfi jegyese.
1187
október 2. Szaladin szultán elfoglalja Jeruzsálemet.
1189
tavasz: A harmadik keresztes hadjárat során I. (Barbarossa) Frigyes III. Béla engedélyével Magyarországon halad át. I. Frigyes fia eljegyzi Béla lányát. (A vőlegény 1191-ben meghal.) Béla felesége, Margit és I. Frigyes közbenjárására szabadon engedik Géza herceget, aki Bizáncba távozik.
karácsony: A német követek Bizánc ellen akarják hangolni III. Bélát.
1190
február: III. Béla közvetítésével II. Izsák és I. Frigyes Hadrianopoliszban békét köt.
tavasz: Vologyimer megszökik, először I. Frigyeshez majd lengyel területre menekül.

Kristó Gyula

Állattenyésztés

Külföldi krónikás információjából tudjuk, hogy a harmadik keresztes hadjárat (1189) alkalmával Magyarországra érkezett I. (Barbarossa) Frigyes császárt III. Béla magyar király négy, ajándékokkal megrakott tevével adományozta meg. A jobbára teherhordásra használt tevék keleti kereskedelmi kapcsolat révén juthattak Magyarországra, a királyi állatállományban való előfordulásuk rideg tartásra mutat.

Város

1189 júniusában I. (Barbarossa) Frigyes császár III. Béla király vendégeként két napot Attila városában, azaz Óbudán töltött, ez év karácsonyán a császár követei ugyancsak Czilnburgban (Ecilburgban), vagyis Óbudán találták meg a magyar uralkodót.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

A királyi kápolnából indult Gervasius karrierje is: 1146-ban és 1150-ben még királyi káplán, 1156-ban győri püspök, a királyi tanács tagja, ahol több alkalommal közbenjáró, azaz ügyek előadója és felelőse, 1158-ban pedig II. Géza követe I. Frigyes császárnál.

II. Géza orosz és bizánci háborúi

1152 elején Konrádot I. (Barbarossa) Frigyes váltotta fel a német trónon. Frigyes új irányt szabott a német külpolitikának. Már 1152 júniusában Magyarország megtámadására és hűbéri alávetésére vonatkozó tervet terjesztett elő a birodalmi gyűlésen, e ez a német uralkodó előkelő alattvalóinak ellenállásán megbukott. Mindenesetre a terv felbukkanása jelzi, hogy Frigyes a kemény kéz, a német birodalmi szupremancia politikáját igyekezett folytatni kelet felé. A Magyarország elleni német támadás elmaradása összefüggésben lehet azzal, hogy 1151-ben bizonyos mértékig enyhült a korábban igen feszült magyar–osztrák viszony, s belpolitikai vonatkozásban Frigyes a Welfeknek kívánt a kedvükbe járni Bajorország visszaadásával, hogy maga szabad kezet kapjon elsősorban Itáliával kapcsolatos tervei kivitelezéséhez.

Különös élességgel nyilvánult meg a frigyesi politika újszerűsége Bizánccal kapcsolatban. Konrádtól eltérően Frigyes nem mutatott hajlandóságot arra, hogy Itália birtokában Bizánccal osztozzék, s a Frigyes, valamint III. Jenő pápa által 1153 márciusában megkötött konstanzi szerződés egyaránt irányult a Dél-Itáliát birtokló normannok és a Dél-Itáliára pályázó Bizánc ellen. Frigyes és Mánuel nem tudott megegyezni közös itáliai hadjárat tervében, s így 1154 őszén Frigyes egyedül indította el gyakran ismétlődő itáliai hadjáratainak sorát, amelyek végső célja itáliai egyeduralmának biztosítása volt. Mindezek az események közelről érintették Magyarországot is, hiszen a normannokhoz politikai jellegű szövetség fűzte az országot, Bizánc vonatkozásában pedig az 1150–1151. évi akciót nem követte békekötés.


Nem jött létre megegyezés I. Frigyes és Bizánc között sem, így a két császárság egymástól függetlenül indított itáliai hadjáratot. 1154 őszén megindult Frigyes itáliai akciója, míg Bizánc flottája 1154 tavaszán vereséget szenvedett a normann hajóhadtól.


Barbarossa Frigyessel is kapcsolatot épített ki Andronikosz.


Noha Mánuel 1156. tavaszelőn még egy Magyarország elleni közös német–bizánci támadást indítványozott Barbarossa Frigyesnek, de ez a terv a német császár ellenkezésén megbukott. Ennek oka nem abban rejlik, mintha 1156-ban már javultak volna a birodalom és Magyarország kapcsolatai. Ellenkezőleg, az 1156. évi, az osztrák őrgrófságot hercegi rangra emelő császári kiváltságnak magyarellenes éle is volt. Sokkal inkább az eltérő itáliai érdekek állították szembe a két császárt. Mánuel 1155–1156 fordulóján jelentős sikereket ért el Itáliában, de 1156 májusában vereséget szenvedett Vilmos seregétől. Ugyanakkor Frigyes továbbra is szívósan törekedett arra, hogy szilárdan megvesse a lábát Itáliában. 1156-ban utasította el az évek óta napirenden levő bizánci házasság tervét, ami a két császárság közti viszony további romlását idézte elő. Ilyen helyzetben Magyarországnak nem kellett tartania egy összehangolt német–bizánci támadástól.

Bel- és külpolitikai nehézségek II. Géza uralkodásának utolsó éveiben

A hatalom gyeplőit kézben tartó Géza és hívei azonban gyorsan cselekedtek, s lecsaptak az összeesküvőkre. István herceget száműzték, majd halálbüntetést szabtak ki rá. Legkésőbb 1157 vége felé a herceg Barbarossa Frigyes német császár udvarában keresett menedéket, s annak segítségét kérte. Valószínűleg vele ment Belos is, a minap még Géza király nádora és bánja, hiszen a nagy hatalmú főúrral 1157 után nem találkozunk II. Géza hiteles okleveleiben. István azért választotta patrónusául Frigyest, mert 1156-ban befejezett ténnyé vált a német–bizánci politikai szakítás. Ennek folytán István attól a német uralkodótól remélt támogatást, aki egyaránt ellenfele volt a szerbek felett uralkodó Mánuelnek és a Magyarországot kormányzó Gézának. István és köre azonban rosszul ítélte meg az 1157. évi európai külpolitikai helyzetet. Mindenekelőtt éppen 1157-ben váltott át a legalább egy évtizede hűvös vagy ellenséges, de mindenképpen mélyponton levő magyar–német viszony barátságossá. Dinasztikus kapcsolat létesült a császár hű szövetségese, [[II. Vladiszláv cseh fejedelem] fia, valamint II. Géza király leánya között. Dániel prágai püspök, Frigyes követe magyar segédcsapatokat kért Gézától a császár Milánó elleni hadjáratához, amit a magyar uralkodó megígért. A magyar–német közeledés 1157-ben II. Géza helyesnek bizonyult helyzetfelismerésén alapult. Jól látta a magyar király, hogy Frigyes európai hegemóniára tör. Csehország kötődése a birodalomhoz, a császár aktivitása a lengyel ügyekben, a lengyel fejedelem hűbéri hódoltatása — mindez arra figyelmeztethette Gézát, hogy taktikai okokból térjen ki Frigyes esetleges magyarországi beavatkozása elől, amelyre István hercegnek a császár védőszárnyai alá történt menekülése ürügyet szolgáltatott. Frigyes tett is lépést, hogy Gézával visszafogadtassa az országba Istvánt, de Géza nem teljesítette a császári óhajt. Ugyanakkor Magyarországnak a birodalom irányában megváltozó magatartása miatt Frigyes nem erőltette a dolgot, biztosabbnak érezte a trónon ülő Géza ígéretét a magyar segédcsapatok küldésére, mintsem éppen az újabb itáliai hadjárat előestéjén kockázatos külpolitikai akcióba bocsátkozni István trónra ültetése érdekében. Ebben a helyzetben II. Géza a hűbéri függés vállalása nélkül elfogadhatta Frigyes császár döntőbíráskodását a magyar trónbetöltés kérdésében, az eredményt illetően aligha lehettek kételyei. Az 1158. januári regensburgi birodalmi gyűlésen megjelentek hát II. Géza követei, Gervasius győri püspök és az a Héder udvarbíró, aki származásánál fogva is a nyugati (német) orientáció híve lehetett. A király követei visszautasították István herceg állításait, s elérték, hogy a császár nem döntött a magyar trón birtoklásának kérdésében, ami II. Géza melletti állásfoglalással ért fel, s István ügyének diplomatikus ejtését jelentette.

István hercegnek újabb patrónus után kellett néznie, ha folytatni akarta a magyar trón elnyeréséért indított akcióját. Frigyes udvarából István 1158-ban Velencén át a bizánci császárságba ment. Mánuel császár szívélyesen fogadta, számos ajándékban részesítette, s talán már ekkor hozzáadta feleségül unokahúgát, Máriát, aki a korábbi német–bizánci házassági tárgyalásokon Barbarossa Frigyes jegyeseként szerepelt.


Miután II. Gézának sikerült elhárítania 1158-ban az István oldaláról trónját fenyegető veszélyt, a német császárnak tett ígéretét be kellett váltania. 1158 kora őszén magyar segédcsapat, 500–600 izmaelita vett részt II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceg seregében Frigyes oldalán a milánói harcokban, amelyek a nagy lombard város elestével végződtek. A magyar külpolitika német irányú orientációjára mutat, hogy a magyar király 1159-ben újabb segédhad küldését ígérte meg a császárnak. A következő két év azonban fontos fordulatot hozott a magyar–német kapcsolatokban. Alapvető oka a váltásnak az a félelem lehetett, amely Gézát tölthette el Frigyes hatalmának növekedése láttán. Amíg 1157-ben más alternatíva híján, úgy próbálta elejét venni az esetleges német expanziós törekvéseknek, hogy Magyarország politikáját taktikai okokból időlegesen a német birodaloméhoz igazította, addig most, 1160–1161-ben már létezett egy olyan európai csoportosulás, amelyhez a német kapcsolatok lazítása árán közeledhetett. Az európai helyzetet a pápai trón betöltésének kérdése élezte ki.

1159 őszén meghalt IV. Adorján pápa, aki életének utolsó éveiben élesen szemben állt az itáliai hegemóniára, a pápasággal szövetséges lombard városok legyűrésére és Vilmos dél-itáliai normann királyságának elfoglalására törekvő Frigyessel. Adorján halálával felmerült a császár számára az a lehetőség, hogy őt támogató pápa kerüljön Szent Péter trónusára. A bíborosok nagy többsége azonban nem volt hajlandó Frigyes jelöltjét támogatni, hanem a császárral szemben a pápa primátusát hirdető Roland kardinálist tették meg egyházfőnek III. Sándor néven. Frigyes nem ismerte el legitim egyházfőnek Sándort, s azon mesterkedett, hogy a hozzá húzó Octavian bíboros nyerje el a pápai méltóságot. Az egyházszakadás megszüntetésére Frigyes 1160 februárjában Paviában zsinatot hívott össze, s az ott részt vevő egyházi méltóságok Octaviant ismerték el pápának IV. Viktor néven. A német és olasz területeken kívül csak Dánia, Cseh- és Lengyelország támogatták a pápa politikáját. II. Géza király követei is részt vettek a paviai zsinaton, ami már önmagában is a magyar-német viszony szorosságára mutat. Valószínű, hogy a magyar követek ekkor még hajlottak IV. Viktor elismerésére. Amint azonban világossá lett, hogy Viktor mögött csak Frigyes hűbéresei sorakoztak fel, s mindazok az országok, a dél-itáliai normann királyság, Velence, Bizánc, amelyek részint ellentétben álltak a német birodalommal, részint pedig Barbarossa világuralmi törekvéseivel, III. Sándor politikáját támogatták, Magyarországon is megkezdődött a korábbi politikai kurzus átértékelése. Már 1160 húsvétján, amikor a császárnak és pápájának követe, Dániel prágai püspök ismét Magyarországra jött, hogy nyílt színvallásra bírja a pápa elismerésének kérdésében a magyar királyt, II. Géza kitérő választ adott. Arra hivatkozott, hogy ezt meg kell beszélnie az egyházi és világi előkelőkkel, s majd követek útján adja hírül döntését Dánielnek.

Nagyjából 1160 végére tehető István herceg újabb próbálkozása Frigyes császárnál. Miután a trónkövetelő Mánueltől tényleges segítséget Magyarország elleni terveihez nem kapott, ismét a német uralkodónál próbálkozott, talán ezért, mert tudomására juthatott, hogy II. Géza a szoros német kötelék lazítására, s mit több, politikai irányváltásra készül. Kísérlete ezúttal sem járt eredménnyel. Frigyest az egyházszakadás ügyei kötötték le, s bízott abban, hogy II. Géza Magyarországa szilárdan mellette áll, nem volt tehát lehetősége és oka arra, hogy II. Géza ellenében István herceget támogassa. A trónkövetelőnek nem maradt tehát más választása, mint újból Bizáncba menni, ahová rövidesen, talán 1161-ben bátyja, László herceg is követte.


Hogy Magyarország elpártolt Frigyestől, és III. Sándor táborához csatlakozott, csak 1161 őszén jutott a császár tudomására. A német uralkodót ekkor ez kevéssé érintette, hiszen már hónapok óta tartott újabb itáliai hadjárata, s a legjobb reménye volt arra nézve, hogy a lombard ellenállás megtörése után egész Észak-Itáliát ténylegesen birtokába veszi. Egyéves ostrom után, 1162 márciusában feltétel nélkül megadta magát Milánó, s a császár már a dél-itáliai normannok elleni hadjáratot készítette elő. Ugyancsak 1162-ben a bizánci uralkodó egyenesen attól tartott, hogy a keleti császárságot közvetlen német támadás éri. Maga III. Sándor pápa 1162 márciusában elmenekült Itáliából, Franciaországban húzta meg magát, s kezdte szövögetni egy Frigyes elleni európai szövetségi rendszer szálait. Abban a helyzetben, amikor Frigyes az itáliai hadszíntéren a legjobb úton haladt hegemóniájában érvényesítése felé, Magyarországnak a legkevésbé sem kellett tartania elpártolása miatti német visszacsapástól.

A Bizáncból támogatott ellenkirályok

Mánuelt nyugtalanította Frigyes térnyerése Itáliában, éppen ezért hajlandó volt szövetségre lépni minden Frigyes-ellenes erővel: támogatta III. Sándor erőfeszítéseit egy európai koalíció létrehozására, maga s közvetlenül kapcsolatot létesített Franciaországgal és itáliai városokkal. Amikor azonban 1162-ben kiderült, hogy Frigyes sem dél-itáliai, sem bizánci hadjáratra nem vállalkozik, mert az ellenséges Franciaországgal és Angliával a hátában ez túlságosan kockázatos vállalkozás lenne, Mánuel fellélegzett, s európai politikájában a magyar ügy került előtérbe.


István Bizánc-barát politikája újra felkeltette Barbarossa Frigyes császár érdeklődését Magyarország iránt. A német uralkodó érdekeit sértette, hogy birodalma keleti határán bizánci vazallus állammá lett Magyarország. Ezért 1163 májusában azzal a tervvel foglalkozott, hogy több irányú elfoglaltsága ellenére is hadjáratot vezet Magyarországra. Még bizánci forrásban is hangot kapott a magyar előkelők ama vádpontja IV. Istvánnal szemben, hogy alatta az ország dolgai tönkremennek.

IV. István egyoldalúan Bizáncra támaszkodó politikája, szűk belső bázisa, az ország külpolitikai elszigetelődése, a görög szkizma veszélye mind megkönnyítette III. István dolgát. II. Géza fiának erőgyarapodásához jól megválasztott külpolitikai vonalvezetése is hozzájárult. Megnyerte magának Barbarossa Frigyes jóindulatát, akit ekkor a lengyel belviszályok foglaltak le. III. István ezzel biztosította hátát, nem kellett tehát attól tartania, hogy a német uralkodó, alkalmasint a II. Géza kori elpártolást megbüntetendő, támadást indít ellene. Ugyanakkor a birodalom területén III. István olyan zsoldosokra lelt, akik készek voltak Magyarországra követni, s részt venni az ország koronájának visszerzéséért folyó harcában.

III. István harcai Bizánccal

  • Az 1163. évi magyar–bizánci kompromisszumos megegyezés igazi vesztese István volt, aki elvesztette magyarországi koronáját és — legalábbis papíron — Mánuel támogatását. Az uralma restaurációjára makacsul törő István újra Barbarossa Frigyes támogatását kérte követei útján. Ugyanekkor még két követség érkezett Magyarországról a német uralkodóhoz. Az egyiket a trónra visszakerült III. István, a másikat pedig bizonyos magyarországi világi előkelők küldték. Ez utóbbiak bizonnyal a német orientációt képviselő arisztokraták voltak, mivel kilátásba helyezték behódolásukat a császárnak. Frigyest lekötötték az itáliai ügyek, újabb hadjárat előkészítésével foglalkozott, így közvetlenül nem avatkozott e a magyar viszályokba. Három keleti vazallusát, II. Vladiszlav cseh királyt, II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceget és IV. Ottokár stájer őrgrófot bízta meg a magyar ügyek szemmel tartásával. Ez a döntés már önmagában IV. István óhajának elejtését jelentette, s III. István javára billentette a mérleget, hiszen a magyar királyt 1162 óta jó viszony fűzte Ausztriához, a cseh fejedelmi házzal pedig éppen 1164-ben létesült dinasztikus kapcsolat, amikor II. Vladiszlav fia, Szvatopluk eljegyezte III. István húgát.
  • Megnyerte a bizánci császár a magyar király elleni harc ügyének Barbarossa Frigyest, továbbá Jasomirgott Henrik osztrák herceget, akinek felesége Mánuel unokahúga volt.
  • Az 1165. évi bizánci sikerek magyarázatát adhatja, hogy III. István, bizonyos cseh és orosz segítségtől eltekintve, lényegében szövetségesek nélkül harcolt Bizánccal. Barbarossa Frigyes semleges magatartást tanúsított ekkor, csak az 1165. augusztusi bécsi tárgyaláson sikerült III. István követeinek a magyar király mellé állítani a német uralkodót, aki nehezményezte, hogy Mánuel keresztezte itáliai akcióit, s pénzzel támogatta a Frigyessel szemben álló itáliai városokat.
  • Ugyancsak 1166-ban Mánuel egyházúniót kezdeményezett III. Sándornál, annak fejében, hogy a pápától ő nyerje el a nyugati császárság koronáját. Barbarossa Frigyes újabb itáliai hadjárata (1166–1167) idején Mánuel pénzelte a német uralkodó itáliai ellenfeleit, a veronai szövetség és a lombard liga tagjait.
  • A magyar–bizánci fegyverszünet dolgát ezúttal II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceg vállalta magára, aki — mint a bizánci császár közeli rokona — Barbarossa Frigyes megbízásából utazott Szófiába, ugyanakkor azonban a magyarok számára fegyverszünetet is kért.

III. István konszolidációs kísérlete

  • A fonák helyzetet magyarázhatja, hogy III. István és III. Sándor az 1160-as években a két európai szövetségi rendszer más-más oldalán állt. III. István Bizánc ellen harcolt, s Barbarossa Frigyes, főleg pedig a német uralkodó vazallusainak támogatását élvezte. Ezzel szemben III. Sándor éles ellentétben állt Frigyessel, s Frigyes és Mánuel ütköző itáliai érdekei miatt vele egy táborban, a Frigyes elleni erők táborában tudhatta a bizánci császárt.
  • III. István 1167–1172 között nem kis eredményeket tudott felmutatni uralma konszolidálásában, a bizánci háborúk következtében meggyengült ország megerősítésében. Ha volt is az országban ellenzéke, viszonylag szilárd belső bázisra támaszkodhatott, amelynek gerincét az 1162 óta funkcionáló világi előkelők és a Lukács érsek vezette felső klérus alkotta. Sikerült rendeznie Magyarország kapcsolatait Velencével és a megerősödő pápasággal, dinasztikus kötelékkel megpecsételt szövetség fűzte a királyt Barbarossa Frigyes birodalmának keleti vazallusaihoz, az osztrák és a cseh uralkodóhoz.

III. Béla konszolidációja

  • Bélának, aki maga a keleti császárságban a görög rítusú keresztény egyház tagja volt, világosan látnia kellett, hogy a latin rítusú Magyarországon nem lehet uralomra jutnia annak a III. Sándor pápának a támogatása nélkül, akinek a politikáját szolgálta és juttatta érvényre az 1169-ben kötött konkordátum. Ezért minden igyekezete arra irányult, hogy elnyerje III. Sándor támogatását. Ugyanakkor Sándornak is kedvező időpontban jött a magyar trónaspiráns ajánlata, hiszen az 1172. márciusi wormsi birodalmi gyűlésen Barbarossa Frigyes újabb itáliai hadjárat tervét fogadta el, amely a pápával szövetséges lombard városok és Sándor pápa ellen irányult, s amelyhez bábként használta fel az általa támogatott ellenpápát, III. Callixtust. Béla azzal, hogy III. Sándorhoz fordult, őt ismerte el legitim pápának Callixtus ellenében. Természetesen Béla csak abban az esetben nyerhette el Sándor támogatását, ha elfogadja magára nézve az 1169. évi konkordátumot. Egy 1179. évi pápai oklevél utalása bizonyára 1172-re vonatkozik, eszerint Béla elődei mintájára esküvel erősítette meg a római egyház magyarországi jogait biztosító privilégiumot. Megkönnyítette Béla és Sándor politikai szövetségét, hogy az itáliai viszonyok kérdésében a Barbarossa Frigyessel való szembenállás a pápát és a bizánci császárt egy táborba vitte.
  • Géza abban a reményben, hogy Barbarossa Frigyes vazallusa, II. Soběslav cseh herceg támogatásával el tud jutni magához a császárhoz, akitől Béla uralmának megdöntéséhez, a magyar korona megszerzéséhez szeretett volna segítséget kapni, II. (Jasomirgott) Henrik osztrák herceg halálát követően, 1177-ben II. Soběslavhoz ment. A cseh herceg azonban kiadta Gézát III. Bélának.
  • Bélát már csak Géza osztrák orientációja, a német császár szövetségére és segítségére törekvő politikája is a pápa oldalára állította a pápával hosszas harcba bocsátkozott Barbarossa Frigyes ellenében. 1176 nyarán a magyar király lehetőséget biztosított Walter pápai legátusnak arra, hogy magyar területen, Győrött tárgyaljon a salzburgi érsekség betöltésének ügyében, amelyért pápapárti és császárpárti jelölt versengett. Nem lehetetlen, hogy III. Béla megbízottjának is szerepe volt annak a megegyezésnek előkészítésében, amelyet 1177 augusztusában Velencében kötött a pápa és a császár, s amely lezárta a pápaság és császárság között folyó, invesztitúraharc néven ismert küzdelem második nagy szakaszát. Mindenesetre a velencei békekötésnél, ahol Frigyes ellenfelének, III. Sándor pápának az elismerésére kényszerült, a magyar király és magyar egyház is képviseltette magát.

III. Béla hódító külpolitikája

Barbarossa Frigyes 1176. évi legnanói veresége, majd az 1177. évi velencei béke lezárta a császárnak a pápai hatalom alávetésére irányuló törekvéseit, s gátat vetett a további nagyhatalmi ambícióknak. Az új helyzetben nem volt többé akadálya, hogy a továbbra is pápabarát politikát folytató Béla és Frigyes között oldódjék a feszültség. Az 1180-as évek elején Béla fia, Imre eljegyezte Frigyes leányát, de az utóbbinak korai halála (1184) megakadályozta házasságukat.


Az újabb francia dinasztikus kapcsolat erősítette Magyarországon a főleg a műveltségben jelentkező francia hatásokat, ugyanakkor a francia házassággal III. Béla megbízható potenciális szövetségesre tett szert Barbarossa Frigyes hátában. Az 1187. évi magyar–stájer területi vitában maga a császár próbált közvetíteni a felek között.


1190 tavaszán Vologyimer családostól megszökött magyarországi fogságából, s I. Frigyeshez ment. Barbarossa Frigyes azonban keresztes hadjáraton volt, így Henrik fia fogadta a menekültet.


Miközben a magyar uralkodó osztály egy csoportját s magát az uralkodót is a halicsi expanzió kötötte le, 1189 tavaszán elindult a harmadik keresztes hadjárat. Magyarország nem vállalt tevékeny szerepet a nyugat-európai keresztény fejedelmek megmozdulásában. Általában tengeri utat választottak a résztvevők, de Barbarossa Frigyes, Béla előzetes beleegyezése után, Magyarországon át vonult százezres seregével. A királyi udvar tartott a németektől. Ezzel lehet kapcsolatos, hogy kitüntető szívélyességgel fogadták a német uralkodót. Frigyes pazar ajándékot kapott Bélától és feleségétől, egy pompásan berendezett, négyszobás sátrat. Az esztergomi vendéglátás után Béla Óbudára vitte vendégét, majd a Csepel-szigeten vadásztak. Házassági kapcsolatot létesítettek: Frigyes fia, Frigyes sváb herceg eljegyezte Béla egyik leányát, de a herceg 1191. évi halál miatt a házasság végül is nem jött létre. Béla felesége, Margit a császár közbenjárását kérte, hogy férje bocsássa szabadon a már sok éve börtönben sínylődő öccsét, Gézát. Béla kiengedte a fogságból testvérét, de mindjárt előre is küldte egy magyar csapattal, hogy a német uralkodó seregének segítségére legyenek. Géza többé nem tért vissza Magyarországra, Bizáncban felvette a Jóannész nevet, s fiai is — akik közül az egyiket Alexiosz-Gézának hívtak — Görögországban leltek otthonra, s itt keresték volna őket azok az ellenzékiek, akik 1210-ben II. Endrével szemben őket akarták kijátszani, s itt találkozott velük 1218-ban a keresztes hadjáratból hazatérő magyar király.

A Balkánon feszült volt a viszony a keresztesek és a bizánciak között. Izsák a trónját féltette a német uralkodótól. Mindennapossá váltak az összecsapások a Konstantinápoly felé tartó németek és az útba eső vidékek lakói között. Az élesedő helyzet hatására III. Béla visszavonta a kereszteseket kísérő magyar sereget. Ez nem nyerte el Frigyes tetszését, s 1189 karácsonyán a német császár követei Óbudán a bizánci uralkodó ellen akarták hangolni a magyar királyt. III. Bélának nem volt érdeke, hogy a veje, II. (Angelosz) Izsák által vezetett bizánci császárság mértéktelenül legyengülve német támadásnak essék áldozatul, ezért közvetítésre vállalkozott a két császár között. Része volt Bélának abban, hogy Frigyes és Izsák 1190 februárjában megkötötte a hadrianopoliszi (drinápolyi) békét, amely elhárította Bizánc feje fölül közvetlenül fenyegető német támadás veszélyét, ugyanakkor lehetővé tette a keresztesek zavartalan átkelését Kisázsiába.


Béla továbbra is vigyázott arra, hogy a végeredményben vele szövetséges Bizánc ereje ne törjön meg a Balkánon, ezért tiltotta meg magyar alattvalóinak, hogy csatlakozzanak a harmadik keresztes hadjáratban meghalt Barbarossa Frigyes fia, VI. Henrik által meghírdetett keresztes hadjárathoz, amelynek Bizánc-ellenes éle volt.

Irodalom

II. Géza kapcsolatait a pápasággal és Barbarossa Frigyes császárságával több múlt századi munka érinti: J. von Hannenheim, Ungarn unter Bela II. (1131-1141) und Geisa II. (1141-1161) in seinen Beziehungen zu Deutschland (Hermannstadt, 1884); Temesváry János, II. Gejza magatartása a pápaság és császárság második küzdelmében (Szamosújvár, 1886).