Basman vezér

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Bossány

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

Egy 1979-ben közzétett arab forrás, Ibn Hajján Rabatban fellelt krónikája a 942-ben a spanyol határvidéken elfogott magyar vitézek elmondása alapján ismerteti a magyarok (turkok) hét vezérét. Mivel a megadott névsorban a „leghatalmasabb” vezér mellett a gyula és Bulcsú harka is szerepel, ez inkább vonatkoztatható a hét törzsfőre, semmint hét kalandozó csapatvezérre. Az egykorú feljegyzésen alapuló másolat nehézsége, hogy számos arab betű többféleképpen olvasható, s így csak néhány név egyeztethető az ismertekkel, sőt egyes esetekben az is vitatható, hogy a betűcsoport arab szót vagy magyar nevet takar. A főfejedelem megjelölésénél a forráskiadásban Sana áll, ami lehet az arab 'méltóság' szó, de lehet az arab másoló által szónak felfogott személynév is, Sana ugyanis egy pont változtatásával Sabának is olvasható. Ez esetben a név a nyugati forrásokból ismert Schaba kalandozás kori magyar vezérnek és krónikáink Chaba királyfijának nevével egyeztethető. A második vagy arab kiolvasás szerint a méltóságára leghatalmasabb vezér gyila volt. A következő vezér, Vulsudi nevében Konstantin császár feljegyzése szerint is a harmadik, karhász méltóságot viselő Bulcsúra ismerünk. A negyedik név bizonytalan, talán Velechre javítható. Az ötödik, Basmannak olvasható vezérnevet az Érsekújvár határában feküdt Árpád-kori Basman falu tartotta fenn.

A vezérek szállásrendje és a törzsek

  • A rabati arab forrás szerint a negyedik vezér 942-ben Basman volt; helynévi emléke, az Árpád-kori Basman falu Érsekújvár határába olvadt, s alighanem nevének szláv népetimológiával formált Basjan alakjából alakult Bossány (a Nyitra felső völgyében fekvő falu). Úgy látszik, hogy az ő Nyitra menti szállásváltó útját foglalta el 942 és 955 között Lél, mert a Komárom melletti Lél és a Nyitra menti Lelóc egy vezéri szállásváltó út két végpontjának tekinthető.
  • Szállásterületenként és nemzedékenként felsorolva az ott megszálló vezéreket a következő feltételezett képet kapjuk:
  Nyitravidék
II. nemzedék Basman

Uralomváltás és a székelyek

A székelyek szétszórásával egyidejűleg menekülhetett a Csaba-magyara néprész a Balkánra, a Vardar vidékére. Már a Csaba-magyara név is valószínűsíti, hogy a székelyeken kívül magyar törzsbeliek is támogatták Csaba „királyfi”-t az uralomért vívott küzdelemben.

A rabati vezérnévsor néhány megfejtett neve nem teszi lehetővé, hogy segítségével a vezérek településrendjében bekövetkezett változást megállapítsuk.

Mindenesetre ekkor következhetett be, hogy Fajsz elfoglalta a vezérek szállásváltó útját, a szigetközi Fajsz falutól le a Duna menti Fajszig. Bulcsú mint harka megerősödve került ki a küzdelemből, és Basman vezér Nyitra-parti szállásai Lél kezére kerültek, jelezve, hogy Basman elbukott, az ifjú Árpád-házi Lél foglalta el partvonalát.

Meglehet, hogy ezzel az eseménnyel indult el a levert törzsfők központjának és elmenekült vitézeik szálláshelyének betelepítése olyan vitézekkel, akiket szállásaikkal együtt törzsnévvel neveztek el. Mindenesetre feltűnő, hogy Basman téli szállása (a későbbi Érsekújvár) körül a törzsnévi helynevek csomósodása figyelhető meg.