Batthyány Alajos

A Múltunk wikiből
Polgárdi, 1750. június 4. – Debrecen, 1818. május 2.
császári és királyi kamarás, jezsuita rendi pap, földbirtokos, politikus
Wikipédia
1790
Megjelenik Batthyány Alajos Ad amicam aurem című röpirata.

H. Balázs Éva

Régi és új arisztokraták az apparátusban

E család tagja a könyvtáralapító, történettudós Ignác erdélyi püspök csakúgy, mint Batthyány József, aki erdélyi püspökség, kalocsai érsekség után Esztergomban állt a magyar klérus élén, és az a Batthyány Alajos, aki szabadkőműves létére meglehetősen haladó elveket vallott. Családja előbb papi pályára szánta, és csak azután szolgált a monarchia hadseregében.

Benda Kálmán

A nemesi felvilágosodás reformelképzelései

Az elsők között lépett elképzeléseivel a nyilvánosság elé Batthyány Alajos gróf, az ismert főúri család sarja. Szenvedélyes, sőt zabolátlan természet, aki a jezsuita szerzetességtől a huszárságig sok mindent végigpróbált, miközben a tételes vallás tanításait elvetve deistává lett, s a francia felvilágosodás lelkes hívévé szegődött. Minden érdekelte, de huzamosabban semmi sem kötötte le. Nagy műveltségű és nagy tudású ember volt, a politikában azonban járatlan; politikai vezetésre nem is törekedett.

1790-ben jelent meg három kis kötetből álló munkája: Ad amicam aurem. Latinul, mert ahogy maga írja, a magyart csak töri. Batthyány munkája, amely rövid idő alatt nagy népszerűséget ért el a felvilágosult nemesség, sőt a városi polgárság egy részénél, félúton áll a politikai röpirat és az elméleti munka között. Nem rendszeres, nem egységes mű, hanem pontokba foglalt rapszodikus elmélkedések és eszmefuttatások halmaza, melyből az olvasó tájékozódhat az európai felvilágosodás tanairól, s a politikai küzdelemben modernnek ható érveket meríthet belőle. Batthyány nem volt forradalmár, a reformokra is az késztette, hogy úgy látta, a régi rendszer változatlan fenntartása esetén a jogtalan tömegek, francia mintára, maguk fogják kézbe venni a változtatást, s ezt el akarta kerülni. Javítani, reformálni kívánta tehát a meglevőt, kora eszméivel átitatni a régi hazai intézményeket, hogy csökkentse a belső társadalmi feszültséget. Reformjaival elsősorban az arisztokrácia és a klérus hatalmát akarta visszaszorítani; azt mondhatjuk, saját osztályos társaival szemben a köznemesség oldalára állt.

Gyakorlati javaslatai mérsékeltek voltak. A majorátusi intézmény eltörlését kívánta, hogy elősegítse a főúri családok kezében levő óriási földbirtokok szétosztódását, sőt az eddigi szokásjoggal ellentétben, a női és férfi utódok egyenlő arányú Örökösödését javasolta. Felszólította a nemességet, hogy méltányosságból, saját elhatározásából, önként vállaljon részt az adókból és az állam fenntartási költségeiből. Különösen méltánytalannak tartotta, hogy a megyei tisztviselők fizetését és az országgyűlési küldöttek költségeit a parasztságra hárítják.

A jobbágyot – amelynek szabad költözködési jogát külön is megerősítené – nemcsak a földesúri bíráskodás alól akarja kiszabadítani az úriszék eltörlésével, hanem birtokszerzési és hivatalviselési joggal kívánja felruházni.

Mivel azonban – írja – a parasztság nem érett meg a teljes felszabadításra, az országgyűlésen megyénként két-két „derék nemes” képviselje érdekeit. A földesurak kössenek szerződést jobbágyaikkal, de a jobbágyi terhek nem csökkennek. Vélemény- és sajtószabadságot kíván, de úgy véli, hogy aki a nemesi kiváltságokat nem respektálja, az „keményen megbüntetendő”.

Az uralkodói hatalmat Batthyány is erősen korlátozni törekszik. Montesquieu érveivel fejti ki, hogy a királyt csak a kormányzás illeti, a törvények yégrehajtása fölötti felügyelet; minden más „az állam,” jogkörébe tertagik. Az államot pedig a „nép”, azaz az országgyűlésen egybegyűlt nemesség akarata testesíti meg. Az országgyűlés hozza a törvényeket, két országgyűlés között pedig a megyei küldöttekből megalakítandó országos tanács szava legyen az irányadó.

Mindez korántsem mondható merész társadalmi reformnak. Sokkal radikálisabb volt Batthyány a vallás, az egyház kérdéseiben. Mint deista, ellensége volt minden dogmának. Szerinte a vallás a természet alkotója iránti tisztelet megnyilvánulása, s az erkölcsi parancsok foglalata. Ebben a vonatkozásban szükséges is fenntartani. Ebből következik, hogy a különböző vallások egyenrangúak, ezért az államnak gondosan vigyáznia kell a lelkiismereti szabadságra. Nem tűrhető viszont, hogy bármelyik egyház beleszóljon őt nem illető kérdésekbe, például „beleártsa magát a házasságkötésbe”. Az egyház kezén levő földet, alapítványokat vegye át az állam, a szerzetesrendeket oszlassák fel, a papnövendékeknek tanítsanak kevesebb teológiát, viszont minél több földművelési és orvostudományi ismeretet, hogy azt továbbadják a parasztságnak.

Batthyány elgondolásai a kor irodalmában a legátfogóbb igénnyel foglalták össze a felvilágosult nemesi reformizmus programját. Mások a kérdések egy-egy részletét dolgozták csupán ki, igaz, hogy nemegyszer túl is léptek Batthyány elképzelésein.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ha többnyire csak egyéni megnyilatkozásokat tudunk is a reformelképzelésekre idézni, többről van szó, mint egyes, magányosan álló emberek elszigetelt véleményéről. Amikor Széchényi FerencIstván apja, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi megalapítója – Batthyány Alajossal azonos értelemben azt javasolta, hogy a nemesség vállalja el bizonyos adók fizetését, amikor Török Lajos gróf, a kassai tankerület főigazgatója, az alkotmányos monarchia megvalósításához szükséges változtatásokat részletezte, amikor a horvát hazafi, Skerlecz Miklós arról írt, hogy az alkotmányos jogok egynémelyikét ki kell terjeszteni a nem nemesekre is, nem pusztán a maguk véleményét tolmácsolták, hanem a felvilágosult nemesi reformercsoportét.

A reformerelképzelések kialakulásában, különösen kezdeti fokon, részük volt az előző korszakban is említett szabadkőműves páholyoknak. A páholyokban rendszeresen találkozott egymással egy-egy város, vidék nemesi elitje, s az előadások és viták sorra vették a kor legfontosabb politikai. társadalmi és világnézeti kérdéseit, segítették az egységes álláspont kialakulását, .A páholyok síkraszálltak a szabad vélemény formálásáért, elvetették az előítéleteket, az ember és ember közti faji, vallási megkülönböztetést, és elvileg az egyenlőséget vallották. Persze tévednénk, ha például a Drasković-obszervancia, a magyarországi szabadkőműves alapirat kijelentését : „megcáfolhatatlan igazság, hogy a természet szerint mindnyájan egyformák vagyunk”,[1] a francia forradalom terminológiája szerint értelmeznénk. A nemesi páholytagok egyenlőségi elvével még megfért a születési kiváltságok fenntartása. Mégsem jelentéktelen, hogy a vitákon a lakosság „nagy többségének nyomorult és üldözött voltáról” esett szó, s arról, hogy az adózó nép „a rárakott teher alatt csaknem összeroppan”.[2] A páholyok a reformok irányába befolyásolták tagjaik gondolkozását. A legjobbak szinte lázas izgalommal keresték és vitatták a kibontakozás új útját, páholyüléseken, levelezéseikben, egymással feleselő röpiratokon keresztül, s ha közöttük komoly, nemegyszer áthidalhatatlan véleménykülönbségek álltak is fenn, új és jelentős a problémák ilyen nyílt feltárása és megvitatása.

Amiben a reformerek mindnyájan egyetértettek, az egyrészt az udvar önkényének és központosító törekvéseinek elutasítása, másrészt a teológiai világszemlélet, ahogy közönségesen nevezték : az egyházi babonák, a türelmetlenség és a fanatizmus elvetése volt.

A vita központjában azonban a jobbágykérdés állt, azt is mondhatnánk, az ebben elfoglalt álláspont volt a reformerség próbaköve. Általában az óvatosság jellemezte az elképzeléseket, a feudális kötöttségek teljes felszámolásáig senki sem jutott el. Az egykor Voltaire-rel levelező Fekete János gróf, tábornok talán a legmesszebb ment, amikor a parasztságot be akarta vonni az alkotmány sáncaiba s országgyűlési képviseletet tervezett számára, az 1789. augusztus 4-i francia emberi jogok deklarációjára hivatkozva : „egyik ember úgy, mint a másik szabadon (értsd: szabadnak) született”.[3] Vay József, a tiszántúli kálvinista nemesség egyik vezéralakja vitába is szállt vele: „A franciaországi példa bizonyítja – írta –, mely kevéssé szenvedi el a hosszas ideig setét tömlöcben tartott nép homályos szeme az egyszerre szeme eleibe tett világosság fényét,” s hozzátette: „értem a prosperitás szent törvényeit”. Vay tehát Batthyányval ért egyet, a parasztság szerinte sem érett arra, „hogy saját sorsának irányítását kezébe vegye”, a nemességnek kell képviselnie érdekeit. Hogy viszont „az adófizető nép a nemességnek körülötte való dajkálkodásáról meggyőzettessen”, a falvak elöljáróit beeresztette volna a megyegyűlésekre, hogy hallják „az ott javokra célzó rendeléseket”, s hogy lássák, a nemesség mindent megtesz „az elalélt nép megtartására”, amit „a haza környüállásai, a tulajdon jussai megengednek és az emberiség törvényeinek dísze kíván”.[4]

Nemzeti és társadalmi reform

A két álláspont közötti különbség csak fokozatosan kristályosodott ki, kezdetben inkább a közös vonások kerültek előtérbe, ami egy kicsit meg is tévesztette az értelmiségieket. így Verseghy túláradó szavakkal fegyvertársként ünnepelte azokat a nemeseket, akik a magyar nyelv ügye mellett felszólaltak, Batsányi pedig mint az egész nemzet és mint saját vágyainak valóraváltóját köszöntötte Batthyány Alajost, aki – láttuk – a nemesi reformmozgalom egyik rokonszenves alakja volt, de a polgári átalakulás gondolatától távol állt.

A koronázási hitlevél

A főurak között ott találjuk a II. József által leváltott Forgách Miklós főispánt, a nagy katolikus Illésházy Istvánt, s a Voltaire-rel levelező szenvedélyes szónokot, gróf Fekete tábornokot, a reformer Batthyány Alajost, a II. József alatt magas állami hivatalokat viselt gróf Széchényi Ferencet, a Józseffel szemben álló, franciás műveltségű Sztáray Mihály grófot.

A polgári reformerek kiábrándulása a köznemesi mozgalomból

Ez volt a véleménye Batsányinak is, aki Batthyány Alajoshoz írt ódája bevezetésében arról szólt, hogy „a bölcs Leopold” Európa fejedelmeinek „követésre méltó példát mutatván” intézkedik „hazánk örökre tartandó javáról”[5]

Lábjegyzetek

  1. Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon. Budapest, 1905. 80.
  2. Ugyanott 90–91.
  3. Marczali Henrik, Az 1790/1-diki országgyűlés. I. Budapest, 1907. 306.
  4. Ugyanott 306–308.
  5. Az óda később elhagyott bevezető sorai: Batsányi János összes művei. I. Sajtó alá rendezte Keresztury Dezső és Tarnai Andor. Budapest, 1953. 330.

Irodalom

A Montesquieu-höz visszatért jozefinus vezető réteg keményen bírálja II. József alkotmányellenes lépéseit, de törekszik a társadalom modernebb szemléletére, s a Collectio prothocollorum… (PestBudaKassa, 1790) című kétkötetes kiadványban látványosan tér vissza Montesquieu-nek a nemesség számára kedvező alkotmányosságot nyújtó tételeihez. A kifogások sorrendje (nyelvkérdés, a korona elvitele stb.) régiónként tanulságos. A megnyilatkozók – Skerlecz, Forgách, Batthyány Alajos stb. – a kor legfontosabb alakjai.