Batthyány Ervin

A Múltunk wikiből
Bögöte, 1877. október 17. – Stroud, Gloucestershire grófság, Egyesült Királyság, 1945. június 9.
nagybirtokos, iskolaalapító, közíró, lapkiadó
az anarchizmus tanainak hirdetője
Wikipédia
Batthyány Ervin-emléktábla Bögötén

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus kezdetei. A Társadalomtudományi Társaság.

A frontok tisztázását elősegítette a társadalmi fejlődés irányáról folytatott vita, amelyet a társaság 1904 április–májusában rendezett. A vitának négy előadója volt: Gratz Gusztáv a liberalizmus, Batthyány Ervin az anarchizmus, Geöcze Sarolta a konzervativizmus és a keresztényszocializmus, Szabó Ervin a szocializmus eszmerendszerét fejtette ki.

Erényi Tibor

Munkásmozgalmi ellenzék: Szabó Ervin és köre

Ilyen körülmények között Szabó Ervin ideológiai hatása szűk körre korlátozódott. Elsősorban barátja, a fennálló társadalmi rend erkölcstelenségét és pusztulását hirdető nagybirtokos, Batthyány Ervin gróf volt az, aki igyekezett minél nagyobb publicitást adni az anarchista államelmélettől meghatározott szindikalista felfogásnak (anarchoszindikalizmus). A korábban anarchista felfogású Batthyány Szabó Ervin hatására közeledett a szindikalizmushoz. A társadalmi osztályok funkciójáról szóló marxi tanítást azonban, amelyet Szabó Ervin is vallott, sohasem tette magáévá. 1907 februárjában Batthyány megindította a Társadalmi Forradalom című folyóiratot, és összeköttetést létesített a pártvezetéssel elégedetlen ellenzékiekkel. Előbb Mérő Gyula ügyvéd-újságiróval lépett kapcsolatba, aki 1906 folyamán erőteljesen bírálta a szociáldemokrata párt választójogi politikáját, később pedig a pártvezetőséget ugyancsak kritizáló Csizmadia Sándorral, a szociáldemokrata agrármozgalom vezetőjével. Ezek a törekvések nem vezettek eredményre: sem Mérő, sem Csizmadia nem helyezkedett anarchoszindikalista alapra. Mérő Gyula szerint „a forradalmi szocialisták nem antiparlamentaristák”, de azt követelik, hogy a szociáldemokraták parlamenti működése „az osztályharc legszigorúbb betartásával történjék”. „A választói jogért folyó harcban, sem választások alkalmával, sem a parlamentben ne kössenek paktumot polgári pártokkal, ne pártoljanak sohasem polgári kormányt, ne homályosítsák el a szocializmus végcélját… A forradalmi szocialisták követelik, hogy a parlamentarizmust, mint a munkásság egyik fegyverét, ne tolják folytonosan előtérbe a többi fegyverek rovására, sőt, hogy a munkásság küzdelme, elsősorban a gazdasági téren, közvetlen cselekvésében nyilvánuljon.”[1] Mindez a pártvezetőség 1905-től követett politikájának éles kritikája volt, nem hiányzott belőle „a közvetlen cselekvés” fogalma sem, viszont távol állott az anarchoszindikalizmus doktrinér – a választójogi, parlamenti küzdelmet teljesen elutasító – elgondolásaitól. Ilyen körülmények között Mérő és Batthyány útjai 1907 elején elváltak egymástól.

Csizmadia Sándor először az 1905. évi pártkongresszuson bírálta élesen a megállapítása szerint nem eléggé radikális Garami-féle politikát, 1907-ben pedig pártvezetőségi tagságától is megvált. Batthyány anarchoszindikalista nézeteit ő sem fogadta el. Jóllehet baráti kapcsolatok fűzték a mozgalmat egy ideig anyagilag is támogató Batthyányhoz, politikai együttműködésre nem lépett vele, sőt 1907 tavaszán szociáldemokrata alapról éles sajtóvitát kezdeményezett az anarchoszindikalizmus ellen.

A szociáldemokrata pártban sem Szabó, sem Batthyány nem tudott híveket toborozni.

Lábjegyzet

  1. A szétkergetett duma. Népszava, 1907. augusztus 14., 16, 17.

Műve

Az anarchizmus hazai hatására lásd: Batthyány Ervin, Szocializmus és anarchizmus (Nagyvárad, 1906);