Bekes Gáspár felkelése és a lengyel korona megszerzése

A Múltunk wikiből
1575
május 8. Bekes Gáspár az Erdélyi Fejedelemséget kéri magának a Portán.
július 8. Bekes Gáspár Kerelőszentpálnál vereséget szenved Báthori Istvántól. Bekes elmenekül, de öt hívét a fejedelem a helyszínen felakasztatja.
július 25. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Jóváhagyja a Bekes-párt tagjai ellen indítandó hűtlenségi pereket.)
december 14. Báthori István erdélyi fejedelmet a krakkói lengyel országgyűlés királlyá választja.
1576
május 1. Báthori Istvánt lengyel királlyá koronázzák Krakkóban (Uralkodik 1586-ig.)

Bekes eddig Magyarországon folytatta előkészületeit. Bár erdélyi birtokainak elfoglalása során kiderült, hogy kapcsolatainak szálai a bécsi udvarig vezettek, Báthori viszonya Miksa királyhoz formailag nem változott, továbbra is az erdélyi vajda és a székelyek ispánja címet viselte, de Erdélyt önállóan kormányozta. A lengyelországi trónutódlás miatt azonban hamarosan újra felszínre került az ellentét Báthori és Miksa között.

A Jagelló uralkodócsalád fiága 1572-ben Zsigmond Ágosttal kihalt, és megindult a versengés az egyesült Lengyel-Litván Királyság trónjának megszerzéséért. (Az 1385 óta fennálló föderációt 1569-ben a Lublinban kimondott unió fűzte szorosabbra.) A Balti-tenger feletti uralomra törekvő hatalmak, a svéd király és az orosz cár mellett igényt emeltek a lengyel koronára az osztrák Habsburgok is, akik nem voltak ugyan érdekelve a balti-tengeri kereskedelemben, de minthogy Lengyelország közvetlen szomszédja a Német Birodalomnak, a Cseh Korona Országainak és Magyarországnak, a lengyel korona megszerzésévei jelentősen kiszélesedett volna a Habsburgok közép-kelet-európai hatalmi tömbje a török terjeszkedéssel szemben. Ezért szólt bele az ügybe a Török Birodalom is, amelynek területe a hűbéri fennhatósága alatt álló Moldván keresztül volt szomszédos a Lengyel-Litván Unióval. Fölötte a Porta valami laza felsőbbséget szeretett volna nyerni, de megelégedett annyival is, hogy a lengyel korona megszerzésével ne erősödjék az osztrák Habsburgok, illetve az orosz cár hatalma.

A Jagellók után – akik nagy királyi domíniumokkal bírtak eredeti, litván tartományaikban – a lengyel-litván rendek valamelyik tekintélyes külföldi dinasztia tagjának a királyságát tartották elsősorban érdekükben állónak, aki az ország nemzetközi politikai súlyát növeli, de befelé nem rendelkezik a központosítást alátámasztó földbirtokbázissal. Így esett választásuk először Valois Henrikre, a francia király öccsére; ez a megoldás a Habsburgok hatalmi gyarapodásának útját állotta, és így a Porta tetszésével találkozott. A lengyel-litván rendek kihasználták a helyzetet hatalmuk megerősítésére és a király hatáskörének gyengítésére. Az Articuli Henriciani (1573) megerősítették a nemesség ellenállási és szabad királyválasztási jogát, vallásszabadságát. Henrik elfoglalta a lengyel trónt, de ez csak rövid időre vetett véget a trónválságnak. Amikor 1574 májusában meghalt IX. Károly francia király, Henrik hirtelen elhagyta Lengyelországot, hogy érvényesítse igényét a francia trónra. A lengyel rendek igyekeztek visszatérésre bírni, az országgyűlés majdnem egy évet várt, és csak azután nyilvánította a trónt megüresedettnek. Az új interregnum alatt több jelöltnek a neve került szóba. Elsősorban Miksa császárnak volt esélye – akinek fiára, Ernő főhercegre a lengyel főurak már korábban is gondoltak -, de a köznemesség körében felmerült a másik szomszéd, Báthori István megválasztása is. Az erdélyi vajda mellett főleg az szólt, hogy mögötte állott a török; Lengyelország biztonsága szempontjából pedig nem volt közömbös, hogyan alakul viszonya a Portához. Bécsben felismerték a veszedelmet Báthori jelölésében, és ki akarták iktatni a versenytársak közül.

Miksa megengedte Bekesnek, hogy Magyarországon csapatokat toborozzon, s a törökkel is felvegye a kapcsolatot Báthori ellen.

Bekes betört Erdélybe, de nem Gyulafehérvár ellen indult (amelyet ekkor talán megszerezhetett volna), hanem a Székelyföld felé tartott, hogy az elégedetlen székelyeket maga mellé állítsa. Ez részben sikerült; magyarországiakból és erdélyiekből mintegy 3 ezer főnyi sereget toborzott. Báthori a Partiumból nyerte seregének fő erejét, de az erdélyiek közül is többen hozzá csatlakoztak. Aranyosszék 800 gyalogost adott, a szászoktól is jelentős csapatok érkeztek. A budai pasa török lovasokat küldött, és megsegítésére a Havasalföldről is jöttek könnyű fegyverzetű lovasok. A két sereg a Maros két partján került egymással szembe. Báthori észrevétlenül át tudta vinni csapatait a folyón, és 1575. július 8-án Kerelőszentpálnál - döntő csatában – nagy harc után megfutamította ellenfelét.

Bekes csapatainak Magyarország felé menekülő töredékeit a kolozsvári kézművesek és plebejusok is megtámadták. Mivel a vereség után Miksa megtagadta, és elfogatási parancsot adott ki ellene, Bekes Lengyelországba menekült.

Báthori, miután még a csatamezőn ítélkezett az uralma megdöntésére fegyvert emelők közül azok felett, akik kezére kerültek, Kolozsvárra összehívta az országgyűlést. Itt Bekes Gáspárt és lázadó társait fej- és jószágvesztésre ítélték, többségük menekülőben volt, nyolc foglyot az országgyűlés berekesztése után lefejeztek. A Bekeshez állt székelyek vezetői közül többet felakasztottak, egyeseket orruk, fülük levágásával, másokat fogsággal büntettek. További megmozdulásra Báthori alatt nem került sor, de a székelységben parázslott az elégedetlenség, és nem sok kellett hozzá, hogy újból lángra lobbanjon.

A kerelőszentpáli győzelemmel Báthori helyzete Erdélyben megszilárdult, nemzetközi tekintélye pedig növekedett. Ez kihatott a lengyelországi fejleményekre is. A főpapokból és főurakból álló Királyi Tanács (senatus) ugyan Miksa császárt választotta királlyá, de a nemesség nagy többsége Báthori mellett foglalt állást. Miksa, amint értesült a kettős királyválasztásról, felszólította Báthorit, hogy ne álljon lengyel királysága útjába, és Christoph Teuffenbach szatmári kapitány útján felajánlotta számára kárpótlásként Szatmárt és Nagybányát. Miksa lengyel párthívei, élükön a gnieznói érsekkel, szintén arra hívták fel, hogy nyugodjék bele Miksa királyságába. Báthori Teuffenbachnak azt válaszolta, hogy nem hagyhatja cserben választóit. Miksa lengyel támogatóinak azzal felelt, hogy nem vezeti nagyratörés vagy uralkodási vágy, és szívesen lemond, ha a helyzet úgy alakul, hogy a császár elfoglalhatja Lengyelország trónját a maga, az ország és az egész kereszténység kockázata nélkül. Lengyelországi híveinek pedig tudtára adta, hogy kész országukba menni, és kívánságukra az utolsó Jagelló nővérét, Annát feleségül veszi. Egyidejűleg követeket küldött a Portára, a tatár kánhoz, Moszkvába és Havasalföldre, hogy a nemzetközi bonyodalmakat elkerülje.

Báthorinak, miután feltételeit 1576 elején a lengyel rendek elfogadták, gyorsan kellett cselekednie. Január végén már közölte a Medgyesre összehívott országgyűléssel, hogy Lengyelországba kell költöznie. A rendek kijelentették, hogy jobban szerették volna, ha Báthori köztük marad, de a helyzet alakulásában Isten döntését látják, és azt kívánják: úgy irányítsa Báthori útját, hogy az „az mü szegény nemzetünknek is megmaradására” legyen. Hálát adnak azért is, hogy „az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson”.[1] Egyúttal köszönettel fogadják, hogy Báthori István bátyját, Kristófot mint vajdát Erdélyben hagyja.

Báthori még Erdélyben felesküdött a lengyel alkotmányra, majd elindult Lengyelországba. Kijelentette, hogy az ottani széthúzást és zavarokat meg akarja szüntetni, ezért vállalta a meghívást. A lengyel rendeket a gyűlölködés megszüntetésére és egyetértésre szólította fel. 1576. május l-én lengyel királlyá koronázták, és másnap házasságot kötött Jagelló Annával. Most már erélyesen szembefordult azokkal, akik továbbra is ellenfelei maradtak. A Habsburgokhoz húzó pápai követet, aki királyságát meg akarta akadályozni, kiutasította az országból.

A lengyel trónért folyó küzdelemben Miksa előnyökkel indult Báthorival szemben. Császári méltósága, több országra kiterjedő hatalma vonzó volt a lengyel előkelők szemében. Báthori viszont, amikor a Miksa támogatta Bekes Gáspár vállalkozása kudarccal végződött, a lengyel nemesség többsége pedig melléje állott, a késedelmeskedő császárral ellenében gyorsan döntött, és ezzel sikerült a maga javára billentenie a mérleget.

Miksa nem nyugodott bele a kudarcba, a német birodalmi gyűléstől segítséget kért tervezett fegyveres fellépéséhez, hogy az őt ért szégyent lemossa, és jogát Lengyelországra legalább szerződésben biztosítsa. Eközben érte a halál 1576 őszén. Báthori lengyel királyságával új tényező jelent meg a magyarországi politikában. Erdély ugyan továbbra is adófizetője maradt a töröknek, de új központhoz, Krakkóhoz igazodott. Az viszont, hogy ez a változás hogyan fogja éreztetni hatását a Habsburgok uralma alatt levő Magyarországon, egyelőre beláthatatlan volt.

Lábjegyzet

  1. EOE II. 575.

Irodalom

Bekes Gáspárról: Szádeczky Lajos, Kornyáti Bekes Gáspár (Budapest, 1887).


Báthori István erdélyi fejedelemsége
A központi hatalom és a rendek Erdélyben Tartalomjegyzék Lengyelország trónján