Bertold kalocsai érsek

A Múltunk wikiből
c. 1180 – 23 May 1251

Count of Andechs (as Berthold V) from 1204, the Archbishop of Kalocsa from 1206 until 1218, and from 1218 the Patriarch of Aquileia until his death

angol Wikipédia

1207
december 24: III. Ince pápa hosszas huzavona után megerősíti Bertoldot, Gertrúd királyné öccsét az kalocsai érseki székben.

Kristó Gyula

II. Endre új berendezkedése

II. Endre sógora, Bertold kalocsai érsek kérésére a Scento faluban levő ötven hospes-mansio pondusát és szabad dénárjait Lenguernek adta.

Az új berendezkedés hívei

Egyértelműen az új berendezkedés haszonélvezői közé számíthatók a II. Endre által pártfogolt idegenek, elsősorban a feleségével, Gertrúddal együtt a német birodalomból Magyarországra jött „merániak”, németek. Gertrúd királyné három testvére fordult meg ezekben az években Magyarországon.

Legfiatalabb öccse, Bertold a papi hivatást választotta. 1206-ban a kalocsai káptalan választásával kezdeményezte, hogy az esztergomi érsekké lett János helyét Bertold foglalja el a kalocsai főpapi székben. Már ez a lépés sem nélkülözhette II. Endre kezdeményező szerepét, még inkább latba vetette azonban a magyar király befolyását a pápánál, hogy kieszközölje sógora érsekké tételét. Azzal érvelt, hogy Bertold kalocsai főpappá válása mind az ő, mind az ország számára hasznos és szükséges dolog. A pápa a salzburgi érseknek adott megbízást, hogy ítélje meg Bertold alkalmasságát. A magyar határon lezajlott „vizsga” kedvezőtlen eredménnyel zárult Bertoldra nézve, mert bár olvasni és a maga nyelvére, nyilván németre tudta fordítani a Szentírást, továbbá nyelvtani ismeretei is megfeleltek, de teljesen járatlan volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában, s huszonöt éves lévén, öt évvel alatta maradt annak a kánoni életkornak, amely szükséges volt az érseki szék betöltéséhez. Így hát a pápa nem erősítette meg Bertoldot, hanem azt ajánlotta, hogy harmincadik életéve eléréséig művelje magát az egyházi tudományokban. Mivel azonban a kalocsai kanonokok Bertold erényeire és tudományára hivatkozva újólag folyamodtak a pápához választásuk érvényesítéséért, III. Ince végül is 1207 decemberében megadta a megerősítést. Bertold a pápát hozta nehéz helyzetbe, amikor Kalocsát elhagyva az itáliai Vicenzába ment, hogy képezze magát, mert a pápa szerint „méltatlan kóborlásával tudatlanságát, amelyet otthoni tanulással biztosan felszámolhatott volna, gyalázatos módon országnak-világnak közhírré tette”.[1] III. Ince tehát 1209 januárjában parancsba adta a kalocsai érseknek, hogy haladéktalanul térjen haza Kalocsára. A Magyarországon újra megjelenő Bertoldot sógora, II. Endre magas méltóságokba emelte. Kalocsai érseki volta sem gátolta meg Bertoldot abban, hogy az uralkodó kegyéből még 1209-ben dalmát–horvát bánná, majd rövidesen erdélyi vajdává, tehát fontos világi méltóságok birtokosává legyen.

Bertold kalocsai érsekként mindenképpen az esztergomi érsektől való teljes függetlenedésre törekedett. 1211-ben formális megegyezés, illetve békekötés született az esztergomi, illetve a kalocsai érsek és suffraganeusaik között, amely a korábbi viszályokat volt hivatva a két érsekség között lezárni. Az egyezség a kalocsai érsekre nézve volt előnyös; sikerült kieszközölnie, hogy az esztergomi érsek minden jogáról lemondott a kalocsai egyházmegyében, kivéve az ott alkalmasint verendő pénz tizedét. Az is Kalocsának kedvezett, hogy bizonyos esetekben — ha az esztergomi érsek nem tudja, illetve rosszindulatúan nem akarja a koronázást végrehajtani, vagy az esztergomi főpapi szék nincs betöltve — elnyerte a királykoronázás jogát. A megegyezés Kalocsára nézve kedvező pontjai a kalocsai érsekségből az esztergomi érseki székbe emelkedett János engedékenységének, Bertold erőszakosságának és királyi támogatásának köszönhetők. Az esztergomi káptalan képviselői azonban tiltakoztak a pápánál, hogy a megegyezés a káptalan beleegyezése nélkül történt, s az az esztergomi egyház számára komoly vereséget jelent. A pápa nem erősítette meg az egyezséget: „ha a magyar királyok koronázási joga különféle egyházakat illetne meg, ebből az egész országra nézve súlyos veszély és a mondott király (Endre) utódaira nagy kár származnék, mert a magyar királyok örökösei között az ország koronájának birtoklása miatt gyakran támadna botrány, ami annál könnyebben keletkezhetne, ha különböző koronázók lennének.”[2] Elvetette III. Ince azt a királyi kezdeményezést is, hogy az esztergomi érsekség alá tartozó szebeni prépostságból a pápa hozzon létre Kalocsától függő püspökséget. Ez utóbbi javaslat megtételében is sógora, a kalocsai érsek iránti kedvezés vezette a királyt. II. Endre jogszolgáltatási téren is igénybe vette Bertold szolgálatait. 1211-ben, amikor per támadt birtokügyben a pannonhalmi apát és Gatc, az esztergomi pénzverők kamarása között, az uralkodó az ügy kivizsgálását és megítélését a kalocsai érsekre bízta. Amikor pedig a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok között keletkezett per, az ügyről a királyné, azaz a nővére udvarában tartózkodó Bertold is állított ki oklevelet, amelynek méltóságnévsorában közvetlenül az uralkodó neve után a maga nevét helyeztette el, megelőzvén a felsorolásban János esztergomi érseket. Ez az apró mozzanat is arra vall, hogy Bertold legalábbis egyenlő jogállásúnak tekintette a maga kalocsai érseki tisztét az esztergomi érseki méltósággal. Nem találkozhatott az előkelők különböző köreinek tetszésével, hogy II. Endre mértéktelenül pártolta Bertoldot. Maga a király panaszolta el 1214-ben a pápának, hogy mivel Bertoldot „forrón szerette és mások fölé emelte, ezzel csaknem az egész ország különböző rangú embereinek (maiorum ez minorum) gyűlöletét”[3] magára vonta.


A Magas-Tátra délkeleti lábára kiterjedő adomány azonban már a következő évben, 1209-ben a bambergi püspök beleegyezésével, valamint a merániak, Gertrúd királyné, Bertold kalocsai érsek, továbbá az őrgróf kérésére Adolf préposté és annak nőtestvéréé lett királyi donáció folytán.


Egy, 1213. évi állapotokat tükröző 1214. évi oklevél szerint Gertrúd királyné udvarában Bertold kalocsai érsek mellett számos főember (princeps) volt jelen: Miklós királynéi udvarbíró és győri ispán, Tiborc mosoni, Bagun fehérvári, Péter csanádi ispán. Ezek a meráni királyné leghívebb támaszai lehettek.


A merénylet, amelynek Kacsics nembeli Simon személyében még egy további részesét ismerjük, kétségtelenül Gertúd ellen irányult. Szintén ezt bizonyítja az a körülmény, hogy az összeesküvők János esztergomi érseket is, aki kiváltképpen sok méltánytalanságnak volt kitéve a merániak, főleg pedig Bertold kalocsai érsek oldaláról, kifejezetten a királynégyilkosság tervéhez akarták megnyerni. Az óvatos János azonban kitérő választ adott. Olyan levelet küldött, amely kétféleképpen volt értelmezhető. Az egyikfajta magyarázat szerint hozzájárulását adta a merénylethez: „A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem ellenzem”, a másik szerint azonban ellenezte azt: „A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, és ha mindenki belegyezik, én magam nem, ellenzem."[4] A Gertrúd elleni szándékot mindenekelőtt magának a merényletnek a lefolyása mutatja. 1213. szeptember 28-án, miközben II. Endre király úton volt Halics felé, a királyné udvarával a pilisi erdők szomszédságában időzött. Társaságában volt Lipót osztrák herceg, Bertold kalocsai érsek, számos német előkelő, továbbá Bertold néhány papja. Az összeesküvők Gertrúdra törtek, és megölték. Bár a források egy csoportja szerint Gertrúdot hálószobájában megfojtották és felakasztották, mégis az látszik valószínűbbnek, hogy mezei sátrában karddal gyilkolták meg. Tetemét a szomszédos pilisi monostorban temették el. A merényletet Péter és Bánk veje, Simon követte el. Számos német esett a támadás áldozatául, Lipót és Bertold azonban megmenekültek. Bertold papjait és szerzeteseit tettleg bántalmazták.

A keleti országrészből visszaforduló Endre király Péteren bosszulta meg felesége halálát: a merénylőt karóba húzatta, birtokait elkobozta. Bánk csak a nádorságot hagyta oda, pozsonyi ispán lett, de hamarosan visszatornászta magát a vezető tisztségviselők közé. 1217-től bán volt, illetve királyi udvarispán. Birtokait hosszú évekkel később vesztette el. Ugyancsak utólag bűnhődött Kacsics nembeli Simon is jószágai elvesztésével. Nem hallunk arról sem, hogy Bánk vejének, Simonnak bántódása lett volna 1213-ban. A tornyosuló bel- és külpolitikai nehézségek nem tették lehetővé, hogy a király következetesen leszámoljon az összeesküvőkkel. A merényletet követően Bertoldot az uralkodó két püspök kíséretében külföldre vitette; bizonnyal félt, hogy a merániak elleni harag a kalocsai érseket is utoléri. Bertold azonban magával vitte azt a 7000 márka értékű veretlen aranyat és ezüstöt, továbbá aranyból és ezüstből való edény- és használatieszköz-készletet, amelyet Gertrúd gyermekei számára gyűjtött, és egy polgárnál helyezett el. Endre a pápa közbenjárását kérte értékei visszaszerzésében. Bertold hamarosan visszatért Magyarországra, beült a kalocsai érseki székbe, de politikai szerephez többé nem jutott. Gertrúd halálával, Bertold visszavonulásával, számos, kíséretükbe tartozó német megölésével II. Endre az új berendezkedés politikájának szilárd támaszát vesztette le, azt a kört, amely újabb és újabb adományokra sarkallta az uralkodót. Az 1213. évi események az intenzív német hatás végét is jelentették, hiszen 1215-ben Endre a latin császárság központjává lett Bizáncból hozott magának feleséget, Jolántát, aki a francia királyi családból származott.

A meráni korszak lezárulása nem jelentette az új berendezkedés politikájának végét. A merániakon kívül a magyarországi arisztokrácia egy csoportja volt még e politika lelkes híve, elsősorban azok, akik nagy adományokat kaptak az uralkodótól.


Még Bertold választott kalocsai érsek is a király segítségét kérte egy neki és az uralkodónak sok és hű szolgálatot tevő híve, a német nevű Lenguer megjutalmazásához 1211-ben.

Iskolaügy

III. Ince pápa János kalocsai érseket és Kalán pécsi püspököt tanult, tudományban jártas embereknek minősítette. Bertold kalocsai érsek teljesen kép­zetlen volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában. Göncöl spalatói érsek és Bertalan pécsi püspök tudatlansága kortársaiknak is szemet szúrt.

Stílusirányzatok

A második kalocsai székesegyház építése Bertold érseksége idején, 1210 körül kezdődött el, s az épület töredékei a kalocsai épí­tők, valamint az esztergomi és pilisszentkereszti műhely közötti közvetlen érintkezésre mutatnak.

A tatárok Magyarországon

Ezt köve­tően Orda Kelet-Ausztriára támadt, de számottevő eredményt nem tudott elérni. Babenberg Frigyes osztrák herceg, Vencel cseh király, Bernát karintiai herceg, Bertold aquileiai pátriárka Gertrúd öccse és mások serege kiszorította onnan a tatá­rokat.

Lábjegyzetek

  1. Fejér, CD III/1. 75.
  2. Monumenta Ecclesia Strigoniensis I. 200.
  3. Theiner I. 2.
  4. Gombos I. 31.

Irodalom

Gertrúd testvéréről, Bertoldról gazdag anyag található H. Schmidinger Patriarch und Landesherr. Die weltliche Herrschaft der Patriarchen von Aquileia bis zum Ende der Staufer (Publikationen des österreichischen Kulturinstituts in Rom I. Abteilung 1. Graz-Köln, 1954) című művében. Bertold kalocsai érsek és János esztergomi érsek 1211. évi egyezménytervezetéről fontos észrevételeket tesz: Kumorovitz L. Bernát, Budapest múltjából_18_007.pdf Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei (Tanulmányok Budapest múltjából 18, Budapest, 1971).