Berzsenyi Dániel

A Múltunk wikiből
Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.
költő
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Berzsenyi Dániel portréja (Barabás Miklós metszete, korábbi német portrék nyomán)
1813.
Megjelenik Berzsenyi Dániel költeményeinek gyűjteménye.
1817.
Kölcsey Ferenc megírja Berzsenyi Dániel költeményeinek bírálatát.

Vörös Károly

A birtokos nemesi életmód: a kúria

A nemesi – a leírásból következőleg vagyonosabb nemes által lakott – kúria, ahogy kissé lenézően, de könyörtelen pontossággal maga Széchenyi ábrázolja, faluhelyen pincén áll, „s eképp tűrhetően száraz, falai vastagok és boltra kanyarodnak”: ez megfelel az éghajlatnak és így mindig kellemes hőmérsékletet biztosít. Cserép a teteje, tágasak az ablakok és ajtók; hosszan elnyúlva 4–6–8 szobából is állhat. Egyik szoba olyan, mint a másik, valamennyi egy tornácra nyílik, ezért az egész házat is egyazon szag: a pipafüstnek, a konyhának és a tornác végéről nyíló árnyékszéknek egybevegyült illata lengi át. Ha pedig felnyitják a szobákat belül összekötő ajtókat és mindent egybenyitnak, akkor megszűnik ugyan „az elkülönülés minden kelleme” (melyet a tornácról nyíló külön bejárat biztosít), de ettől a ház mégsem válik eggyé. Ráadásul homlokzata az utcára néz, oldala és háta az udvarra, ahol a gazdasági épületek emelkednek. Így azután egyik oldalról a por, a kocsizörgés, a gulya, a nyáj és a konda, másikról a libák, kacsák, kutyák zaja járja át, „s a gazdaság minden fertelme”. Aki „nemcsak a jó szagban szeret lenni és élni, de a természet illatjai és színei iránt is eseng egy kissé”,[1] nem fogja magát jól érezni ebben a környezetben, melyet Széchenyi máshol a pök és pipafüst hangulatával jellemez.

A kép reális, legalábbis az építészeti képet illetőleg. Ilyenféle, nem nagyobb és nem is igen más szerkezetű házban lakik Kölcsey a tiszántúli Álmosdon éppúgy, mint Kisfaludy Sándor Sümegen vagy Berzsenyi Niklán. Ilyeneket találunk az Alföld jómódú nemeseinél és nem nagyobb, legfeljebb megjelenésében korszerűbb náluk a fogságából kiszabadult Kazinczynak a század elején újonnan épített széphalmi kúriája. Kilenctengelyes épület ez, közepén háromoszlopos, sarkán két egytengelyes rizalittal, melyeket dupla tető fog össze. A kastéllyal ellentétben a kúria általában a község házai közé épült be, legfeljebb – megkülönböztetve magát a paraszt vagy a kisnemes hajlékától – zsindely borítja tetejét és ha nem is park, de némi kert tartozik hozzá. Berzsenyi háza mögött 4 kat. holdas gyümölcsös terül el, Kazinczy azonban kis parkot telepít háza elé, bár ebből, bármilyen lelkes híve is az angolparknak, csak kivágatja az útjában álló fákat, hogy szabad kilátása legyen az országútig.

A mezőgazdasági árutermelés bontakozó lehetőségei természetesen a köznemesi kúriákra is rányomták a maguk bélyegét. Jellemzően azonban a vagyon nagyságrendi különbségeire, a klasszicizmus itt már ritkán produkál nagyobb szabású, a főúr kastélyával versenyezni képes épületeket. Többnyire csak a régi, olykor évszázados falusi lakóház legfeljebb kibővített alapjára felépülő nemesi kúriának egy-egy timpanonnal lezárt oszlopsorral való bővítésében jelentkezik; esetleg bizonyos helyiségeknek a kert felé való megnyitásában, a homlokzat szellősebbé tételében. Ami – ahogy általában rekonstruálni lehet – többé-kevésbé következetesen új, és (legalábbis a jómódú, az árutermelésbe már rendszeresen bekapcsolódni képes középbirtokos esetén) tényleg polgárias ízlésű benne, az a, polgárias-városias, divatos bútorzat. Szép formájú székek, asztalok, szekreterek töltik be az ilyen falusi kúriák szobáit. Itt-ott már, ha nem is nagy, de jól összeválogatott és modern könyvtárakat is rejtenek magukban Néhol zongorák, hegedűk, fuvolák hangja csendül fel a kor érzelmes dallamaival.

Mindez természetesen nagyban meghatározza az ilyen építészeti keretben, és a polgárias életmód igényeit tükröző berendezések között kibontakozó életvitelt is. A nagybirtokos arisztokratával ellentétben ezt még a jómódú középnemes esetén is nagyban befolyásolja, színezi a földbirtokosnak a gazdasághoz való közvetlen kapcsolata. Berzsenyi, a takarékos gazda – aki Kazinczyval levelezve is elégedetten állapítja meg: kukoricája házi céljaira elég lesz, szénát még el is adhat, a gyümölcsöséből viszont nemcsak disznót hizlalhat, hanem ecetet is főzhet – maga rója a robotpálcákra jobbágyai ledolgozott robotnapjait. Ami egészében nem áll ellentétben azzal, hogy a középnemesi kúriában az életmódot még mindig bizonyos bőkezűség és nagyvonalúság jellemzi, ha ez egyelőre nem is igen mutatkozik meg másban, mint a sok cselédben (köztük sok az öreg, már tehetetlen, de kegyelettel kezelt régi bútor) és a ház körül lebzselő koldusokban. Az ingerszegény falusi környezetben – a sok helyütt megtalálható szép vagy egyszerű könyvtárak ellenére is – az élet egyhangúságát a bőségesen megült családi ünnepek színesítik: keresztelő, szüret, aratóünnep, farsang, óriási traktákkal megült esküvők; és a betévedő vendég szíves látása. Ugyanakkor erősen helyhez kötött volta folytán e világ zárt is.

A paraszt állami és földesúri terhei

Ám földesúri és hatósági terhek ilyen együttes nyomása alatt csodálható-e, ha a 18. század végén a magyarországi paraszt helyzetének minden bemutatója – még a jóindulatúak: Berzeviczy, Tessedik, de még a harmincas évek elején Berzsenyi is – a parasztság demoralizálódásáról ad hírt? A paraszt tudatlan, maradi, csökönyös, durva, helyenként cinikus, rosszindulatú, gyanakvó, aki még a saját sorsát egyértelműen javítani alkalmas felsőbb rendeléseket, földesúri kísérleteket sem hajlamos sem elismerni, sem átvenni, szinte tudatosan és szándékkal tartva fenn gazdaságának szervezetlenségét, mint ahogy általában képtelen az összehangolt tervszerű munkára – olvasható e szerzőknél. A leírók józan és felvilágosodott pillantása végül is mindebben felismerte a paraszt reménytelen és kilátástalan, életét szűkösen még fenntartó, de annak valamelyes emelkedését biztosítani már nem képes helyzetének, végső soron és áttételesen a feudalizmus válságának a hatását.

A konfliktusok: a parasztmozgalmak

Berzsenyi a paraszt tekintetének éhségéről és vadságáról ír.

Arató Endre

A személyes érintkezés

A mindkét literatúra belső törvényszerűségeiből fakadó párhuzamok kitűnően észlelhetők tevékenységében, hisz Vitkovics mindkettő sűrűjében élt. Magáénak vallotta őt a magyar irodalom: Berzsenyi is írt hozzá ódát; ortodox rítusú temetésén friss sírhantját Vörösmartyal az élen magyar írók állták körül, és a türelmetlen Horvát István írt róla nekrológot.

Vörös Károly

Az irodalom útja a felvilágosodástól a romantikáig

A századelőre azonban az irodalom már e nemesi szemlélet bomlását mutatja: a társadalmi és az egyéni értékrendek kezdődő eltérését. A fennálló társadalmi rendnek és benne a nemesi kiváltságoknak oly következetes hívei, sőt öntudatos dicsérői, mint Kisfaludy Sándor vagy Berzsenyi Dániel, költészetükben már szintén (ha öntudatlanul is) polgárias eszményeknek adnak helyet. Kisfaludynak – elsősorban korai szerelmi lírájában – a szentimentalizmust a kezdődő romantikával vegyítő nyelvén már a polgár intim érzelmei és igényei szólalnak meg (ha az öregedő költő egyre sablonosabb regéiben formailag egyre közeledve a romantikához, visszahátrál a nemesi hagyományőrzés tematikájához és szemléletéhez). Az őt erőben és szenvedélyben messze felülmúló Berzsenyinél azonban már nem találkozunk e visszalépéssel; az ő, már a nagyromantikát előrevetítő hatalmas erejű képei és nyelvezete mögött éppenséggel (és a legtisztábban is) az a „hellenika”: a neoklasszicizmus görögös ideálja fog kifejeződni, melyet Kazinczy mint a polgárosult művészi ízlés normáját állít oda kortársai elé.

Arató Endre

A szerb nyelvművelés és kulturális mozgalom

Az új korszakot a már említett Lukijan Mušicki, a pravoszláv szerzetesből, a karlócai szerb gimnázium tanárából püspökké lett költő tevékenysége jelzi. Költészete leginkább Virág, Baróti Szabó és Berzsenyi lírájával vethető egybe.

Lábjegyzet

  1. Széchenyi István, Pesti por és sár. Pest, 1866. 34–35.

Művei