Besse János Károly

A Múltunk wikiből
Ógyalla, 1765. augusztus 31. – Marseille, kb. 1841. június
utazó, a Kaukázus és Kelet-Ázsia kutatója
Wikipédia

Benda Kálmán

Az elnyomott függetlenségi és reformtörekvések

Batsányi nem állt egyedül elgondolásaival és Napóleonba vetett reménységeivel. Hadd hivatkozzunk a költő bécsi baráti körére, elsősorban Márton József újságíróra, a megyékben indított vizsgálat során lázításért kivégzett fiatal ügyvédre, Zsarnóczay Jánosra és Mikola István táblai jurátusra, s külön is Besse János Károlyra.

A kisnemesi családból származó Besse 1790-ben a porosz királlyal kapcsolatot kereső nemesi patrióta mozgalom egyik alárendelt jelentőségű tagja volt, 1791-ben mégis jobbnak látta elhagyni az országot. Egy ideig angol zsoldban Hollandiában harcolt, majd szicíliai zsoldba állt, 1799-ben azonban Napóleon szolgálatába lépett. 1800-ban egyike volt a császár magyarországi ágenseinek. Besse nem volt polgári forradalmár, mint Batsányi, de józanul nézte az eseményeket, s nemes létére sem zárkózott el bizonyos halaszthatatlan reformok elől. Mindenekelőtt azonban a Habsburgok alól szerette volna felszabadítani hazáját. Jelentései valósággal meg akarják győzni a császárt, hogy kötelessége Magyarországon beavatkoznia, s a Habsburgok eltávolításával a monarchia népeinek, köztük elsősorban a magyarnak visszaadni szabadságát, hogy így lehetőséget kapjanak a feudalizmus felszámolására, intézményeik megreformálására.

Azt mondhatjuk azonban: Batsányi is, Besse is emigrációban éltek, a hazai fejlődéstől és viszonyoktól talán el is szakadtak. Vajon a Magyarországon élő patrióták és demokraták milyen reményeket fűztek Napóleonhoz?

Már korábban is említettük Berzeviczy Gergelyt, a kor neves nemzetgazdászát. Szepességi előkelő protestáns nagybirtokos család sarja volt. Előbb jozefinista, majd Ferenc reakciós uralmának hatására a polgári reformerekhez csatlakozik, tagja volt a magyar jakobinus mozgalomnak. 1795-ben a letartóztatást, és így a biztos börtönt sikerült elkerülnie, de tanácsosabbnak vélte a helytartótanácsban viselt állását önként odahagyni. Birtokaira húzódott, s ott élt látszólag teljes visszavonultságban. Látszólag, mert a magyar jakobinusok emlékét névtelenül írt nagy röpiratban ő védte meg a világ előtt, s miközben közgazdasági, kereskedelmi és társadalmi kérdésekkel foglalkozik, egyik legbátrabb előharcosa a jobbágyság felszabadításának. Berzeviczy 1809-ben, Napóleon hadainak közeledtekor kidolgozta Magyarország új alkotmányának tervét. Az alkotmánytervet franciául készítette, részletes magyarázatokkal és okfejtésekkel, kimondottan Napóleon számára.

A tervezet bevezetésében ezt olvassuk: „Ezen munka szerzője régi magyar nemesi családból származik és nemesi jogainak élvezetében igen jól érzi magát.” De mint hazafi „kiváltságait kész feláldozni hazája ügyéért”. A haza érdeke teljes átalakulást kíván, ennek elindítását azonban csak a franciák császárától várhatja. Majd így folytatja: „Európa államainak megújhodása, a nagy Napóleon műve, megrázkódtatja most Magyarországot is. Ez fájdalmas jótétemény, bár csak megvalósulnának óhajaim és égető reményeim. Vajha Magyarország. . . felhasználná az egyhamar vissza nem térő pillanatot…”[1]

Az általa szükségesnek vélt átalakulás leglényegesebb pontjai a következők: a nemesség megtartja jogi különállását, de részt vesz a közteherviselésben; a jobbágyság felszabadul a földesúri függés alól, s szabad parasztként földje tulajdonosává válik; a földesúri és az egyházi adó fizetése megszűnik; a katolikus egyház óriási földbirtokait lefoglalják az állam javára, a papok állami fizetést fognak kapni; az országgyűlés alsó tábláján a parasztság képviselői is helyet kapnak; szétválasztják a hatalmi ágakat a kormányzatban; a közigazgatás elkülönül a bíráskodástól; megvalósul az alkotmányos monarchia.

Ez a javítás, reform vagy megújhodás – olvassuk a tervezet végén – nem mehet végbe Magyarországon másként, csak államfői diktatúra által, mert Magyarország lakosságát nemzetiség, vallás, rend és osztály szakítja csoportokra, mert az állam érdeke mindig ellenkezik valamelyik csoport érdekével, mert az egyes csoportok nyugtalanok, egymás iránt bizalmatlanok, s így sohasem bontakozhat ki az igazi hazafiság, melynek első kelléke, hogy saját érdekeit kész feláldozni a haza javára.

Batsányi, Besse és Berzeviczy elképzelései egyazon körbe tartoznak. Mindhárman Napóleontól várták hazájuk sorsának jobbra fordulását, s mindhárman tőle remélték a magyar viszonyokat tekintve igen jelentős, azt is mondhatnánk, forradalmi jellegű reformokat. Mindez pedig egyrészt azt mutatja, hogy az 1790-es évek reformeszméi a társadalom mélyén, magában a nemességben is tovább éltek, s hogy ezek a patrióta reformerek Ferenc rendőruralma alatt immár csak a külső beavatkozásban reménykedtek, Napóleontól és hadaitól várták a kibontakozást. Magatartásuk a hazai helyzet kényszerűségéből fakadt, s a magyar polgári fejlődés egyik fontos és lényeges állomása volt, mert az 1794-es törekvések folytonosságát képviselte.

Hogy Batsányi röpirata, Besse följegyzései és Berzeviczy tervezete eljutott-e Napóleonhoz, s ha igen, elolvasta-e őket, nem tudjuk.

Lábjegyzet

  1. Marczali Henrik, Berzeviczy Gergely magyar alkotmányterve. Budapesti Szemle, 1933. 231. kötet 16.

Irodalom

Baumgarten Sándor, Jean-Charles Besse. Avanturier et philologue (Bologna, 1963).