Bethlen társadalompolitikája

A Múltunk wikiből
1618
október 4. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Fejedelmi előterjesztés alapján kimondja, hogy büntessék meg mindazokat, valamint pártfogóikat és támogatóikat, akik jövő karácsonyig nem térnek át valamelyik bevett vallásra.)
1619
május 5. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Törvény a vasárnap megszenteléséről, a káromkodás eltiltásáról és a bűbájosok ellen. A peres eljárást a régi törvények megerősítésével szabályozza.)
1622
Bethlen Gábor Morvaországból vallásuk miatt elűzött anabaptista iparosokat és bányászokat (habánok) telepít Erdélybe, főként Alvincra.
1627
Bethlen Gábor az erdélyi román ortodox egyház élére metropolita rangban főpapot állít.
1628
április 9. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Követeli a kincstári birtokokra menekült jobbágyok kiadását.)
1629
július 13. Bethlen e napon kelt kiváltságlevelével a nemesi rendbe emeli a kálvinista prédikátorokat és tanítókat, utódaikkal együtt.

A szabadparaszti katonaság tulajdonképpen mezővárosi jogállást élvezett, s ezért míg a Habsburg-királyságban az örökös jobbágyság rendszere a mezővárosi kiváltságok állandó sorvadása irányába hatott (bár a végvárak őrsége és a nagyurak magánhadserege a 17. században – fizetett zsoldosok helyett – ott is egyre nagyobb részben szabad földért szolgáló hajdúkból került ki), az Erdélyi fejedelemségben és a hozzácsatolt hét vármegyében az örökös jobbágyság mellett a mezővárosi szabadság nem csak fennmaradt, hanem valamelyes védelmet is élvezett, sőt itt-ott újabb teret is nyert Bethlen alatt. Nemcsak további hajdútelepeket létesített, hanem a nem katonáskodó mezővárosok egész sorának adott különböző jogi és gazdasági könnyítéseket, többek közt a szabad ki- és beköltözés jogát is.

Nem arról volt szó, mintha Bethlen az örökös jobbágyság rendszerét alapjaiban lazította volna. Ő maga is robotoltató földesúr volt, mint Közép-Kelet-Európában az uralkodó osztályok tagjai általában. De a középrétegek támogatását előíró társadalmi-politikai érdekek – a dolgok rendje szerint – nemcsak célszerű gondolkozását, hanem érzelmi beállítottságát is egy tudatos kisembervédő magatartás felé terelték. Nemcsak a hajdúkat, a mezővárosokat védelmezte, nemcsak a protestáns prédikátorok társadalmi pozícióját szilárdította meg azzal, hogy a jelenre és jövőre szólóan megnemesítette őket és maradékaikat, hanem a falusi jobbágyságra is kiterjesztette figyelmét. Megtiltotta a tanulni vágyó jobbágyfiak iskoláztatásának akadályozását.[1] Birtokain a jobbágyokkal való emberséges bánásmódra igyekezett nevelni tiszttartóit. 1623. évi fogarasi gazdasági utasításában meghagyta, hogy a robot új, ésszerűbb rendjét ne puszta parancsszóval vezessék be, hanem magyarázzák meg a parasztoknak, hogy mennyiben előnyösebb számukra is a réginél, a robotolókat pedig „ne verjék, tagolják”.[jegyzet 1] Az erdélyi földesurakat, akik engedelmességükért cserébe lépten-nyomon szabad kezet követeltek tőle jobbágyaik elnyomására, főleg a szökött jobbágyok feladására és visszavitelére, megpróbálta a túlkapásoktól visszatartani, s erre az egyházat is felhasználta. Nyilván az ő egyetértésével készült az erdélyi kálvinista egyház 1619. évi küküllővári zsinatának felirata, mely szerint „szegénységen való iga az uraknak keménysége miatt felette igen megnevekedvén, az égig hatott a kiáltás, ahonnét Isten a bosszúálásra alávonssza és közönséges veszedelemet accelerálja. Nagyságod, a fejedelem annakokáért mind maga jószágára való terhes igát s mind pedig urak és nemesek jobbágyain való nagy szolgálatot és felettébb való elviselhetetlen ínséget a törvénytelenséget könnyebbítse, hogy az Úristennek ezek kiáltása fellobbant haragja csendesedjék”.[jegyzet 2] A fejedelem a zsinat kívánságát jóváhagyta, s ezzel országos törvénnyé tette. Halála után a siratóversek a parasztsággal való jótéteményeiért is gyászolták:

Igyefogyottaknak,
Nagy kárvallottaknak
Első gyámolítója;
Az szegény községnek,
Rabotás népeknek
Kegyes vidámítója.[jegyzet 3]

Bethlen valláspolitikájában – Báthori Gábornak hol a katolicizmussal, hogy a kálvinizmussal kacérkodó ingadozásaitól eltérően – a kálvinista államegyház kiépítésén munkálkodott.[2] Ezért telepített be a Tisza vidékéről kálvinista papokat, támogatta, majd hívta haza a zsoltáraival és Kálvin Institutiójának magyar fordításával a magyar kálvinizmust felfegyverző Szenci Molnár Albertet. A kálvinista felekezetnek szánta előbb 1620-ban Nagyszombatban kezdeményezett egyetemét is, melyből azután 1629-ben a gyulafehérvári főiskola lett. Szigorúan óvakodott azonban az erőszakos térítés minden formájától. Noha az 1618. évi kolozsvári országgyűlés, nyilván a kálvinista prédikátorok sürgetésére, kötelességévé tette a fejedelemnek a bevett vallásokon kívüli szekták kiirtását, Bethlen nem lépett fel a szombatosok ellen, a görögkeleti román egyházat pedig egyenesen támogatta. 1615-ben országgyűlési kihirdetéssel törvénnyé tette a román papok szabad költözését és a paraszti terhek alóli felmentését. Ugyanezen évben megkezdte s 1927-ben véglegesítette a négy román püspökség egyesítését a fővárosba, Gyulafehérvárra költöztetett, a szerény falusi szerzetespapból egyházfejedelemmé lett metropolita alatt. Nemeseknek is büntetés terhe mellett tiltotta a görögkeleti egyházi vagyon elidegenítését. Az ellenreformáció előrenyomulása által feszültté vált politikai helyzetben a katolicizmussal szemben tanúsított türelme okos, úgyszólván példa nélkül álló magatartás volt. Túlmenve azon is, amire az erdélyi türelmi rendszer kötelezte, 1615-ben visszatelepítette Kolozsmonostorra a jezsuitákat, akik ez időben Habsburg-Magyarországon birtokszerzési tilalom alatt állottak. Ezenkívül Udvarhelyen is volt iskolájuk, Fogarason és Karánsebesen pedig missziójuk. A szüneteltetett erdélyi katolikus püspökség élére vikáriust nevezett ki, s az 1610-ben eltörölt katolikus vallásgyakorlatot újra engedélyezte, mégpedig nemcsak a korábban kijelölt helyeken, hanem mindenütt. Ahol többségben voltak a katolikusok, a templomot nekik adatta, ahol kisebbségben, ott új templom építését tette számukra lehetővé. Még a katolikus térítést sem akadályozta. Mikor három unitárius község 1618-ban katolizált, Kerekes István katolikus pap Bethlent egyenesen a katolicizmus pártfogójaként magasztalta versben:

Gábriel az nagy Istennek szent erőssége,
Asszonyunk Szűz Máriának örömkövete

Kegyes urunkat táplálják szentek példái,
Lelki testi szent békességnek kévánási.[jegyzet 4]

Az már bibliás kálvinizmusából következett, hogy Káldi György katolikus Biblia-fordításának éppen ő volt az egyik mecénása.

Mint egy sok vallású ország uralkodója a többségükben már katolizált magyar mágnások szövetségese és választott királya, már tisztán politikai érdekből sem követhetett mást, mint türelmi politikát. Ez nála még a különböző bevett felekezetek egyenrangú kezelésén is túlmenve, a szombatosokon és az anabaptistákon kívül a zsidókra is kiterjedt, akiknek az általa adott kiváltságlevél értelmében „engedtessék meg, hogy a keresztények ruházatát viseljék és használják, illetlen megjelölést pedig [tudniillik a sárga csillagot] ne, hogy ne sértegethessék őket”.[jegyzet 5]

Lábjegyzetek

  1. Urbariile Ţarii Fâgâraşului. I. Ed. D. Prodan, Bucureşti, 1970. 119,
  2. Református Szemle, 1933. 501.
  3. Magyar költészet Bocskaytól Rákócziig. Kiadta Esze TamásKiss JózsefKlaniczay Tibor, Budapest, 1953. 109.
  4. Régi Magyar Költők Tára XVII. század. 8. köt. 240, 247.
  5. EOE VIII. 144. Az eredeti szöveg: „Amicta Christianorum, ne injuriis impetantur, neve signo quoplam indecenti, uti vestirique permittantur.”

Irodalom

  1. Művelődés- és iskolapolitikájára: Tarnóc Márton, Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában (Budapest, 1978); Benda Kálmán, Bethlen Gábor és a magyar művelődés (Tiszatáj, 1980); Makkai László, Bethlen Gábor és az európai művelődés (Századok, 1981).
  2. Egyházpolitikájára: Bíró Vencel, Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus (Kolozsvár, 1929); R. Kiss István, Az egyházi rend közjogi helyzete Erdélyben és Bethlen Gábor armálisa (Theologiai Tanulmányok 1936); Juhász István, A reformáció az erdélyi románok között (Kolozsvár, 1940); L. Binder, Grundlagen der siebenbürgischen Toleranz des 16. und des 17. Jahrhunderts (KölnWien, 1976); Barcza József, Bethlen Gábor, a református fejedelem (Budapest, 1980).


Bethlen erdélyi állama
Bethlen hadserege és hadviselése Tartalomjegyzék Az erdélyi hatalmi központosítás