Bezerédj István

A Múltunk wikiből
Szerdahely, 1796. október 28. – Hidja-puszta (Szedres mellett), 1856. március 6.
reformkori politikus, kiváló szónok
Wikipédia
Bezerédj István
1844. december 16.
Bezerédj István önként aláveti magát a báziadó fizetésének.

Gergely András

Az 1830. évi országgyűlés

Az üléseken azonban, ahol még az 1825–1827. évi országgyűlés követei és elvei voltak túlsúlyban, feltűntek már a következő, az 1832–1836. évi reformországgyűlés liberális gárdájának egyes tagjai is: Széchenyi István mellett meghívót kapott a főrendi táblára Wesselényi Miklós. Az alsótáblán Tolnából Bezerédj István, Biharból Beöthy Ödön – a következő országgyűlés vezető liberális politikusai – képviselték már az új eszméket.

A magyar liberalizmus kialakulása

A birtokosok közötti politikai vízválasztó tehát nem a gazdálkodás hagyományos vagy modern eljárásai között húzódik, hanem azok között, akik a gazdálkodás konszolidációját a rendszeren belül hajtják végre (hagyományos módon vagy új utakat keresve), s ezért politikai értelemben konzervatívok; a másik oldalon pedig azokat találjuk, akik (esetleg időlegesen a válság további elmélyítését is vállalva) kényszerítő körülményeik vagy szubjektív felismeréseik révén a rendszeren kívül, akár új jövedelemforrások keresésével, politikai reformok útján próbálják létük biztonságát megteremteni. Hozzájuk, a polgárosodás irányába kiutat keresőkhöz intézte szavait Széchenyi; soraikból került ki Wesselényi, Bezerédj István, Lónyay Gábor, Somssich Miklós, Beöthy Ödön s a közvetlenül nem politizáló, de anyagi és erkölcsi befolyását a liberális mozgalom érdekében érvényesítő birtokosok egész sora.

A nyilvánosság biztosítása és a tárgyalások rendje

A sorrend kérdése nem formális kérdés: „arra nézve kívánatos az urbariumon kezdés, hogy az adózó lássa, hogy az ő sorsát legelől veszi orvoslás alá az ország”, szögezte le – utasításával ellentétben – Bezerédj István.[1]

Az úrbér ügye

Az örökváltság vitájára országos ülésen 1834. november 10-én került sor. Újat mondani már alig lehetett, de a szónokok, az ország legjobb elméi: Kölcsey, Deák, Klauzál, Balogh, Bezerédj, Beöthy a végső erőfeszítés hevességével mondták el újra érveiket.

A reformmozgalom helytállása

Bezerédj István volt az első, aki a robot és kilenced megváltásáról 1838-ban szerződést kötött medinai jobbágyaival, s az engedőleges örökváltsági törvény alapján 1840-ben szabadította fel kokasdi jobbágyait.

Az országgyűlés küszöbén

A leghevesebb, háromszor is lefolytatott, mindannyiszor véres követválasztás Tolnában zajlott le, amelyből Bezerédj István és Perczel Miklós került ki győztesen. A kormánypárt itteni főkortesének neve hamarosan a konzervatívok országos gúnyneve lett. A Pecsovics elnevezést a publicisztika teszi majd országosan ismertté.

Vörös Károly

A büntetőjogi reform

Ezek közül az anyagi jogot megállapító albizottság munkáját Deák irányította (miután a bizottság ügyes szétbontásával sikerült ide összegyűjtenie a részt vevő összes jelentős ellenzéki szakembert: Bezerédjt, Eötvöst, Klauzált, Pulszkyt, a főrendek közül báró Wenckheim Bélát); a másik az eljárási joggal foglalkozott.

A Védegylet

A rendek szinte ugyanazokban az órákban, amikor végső elkeseredésükben bizalmatlanságukat nyilvánítják a kormány iránt, egy másik fontos javaslatot is elfogadnak. Alig néhány órája, hogy az udvar korábban már ismertetett semmitmondó válasza a vámviszonyok rendezése ügyében megérkezett. Az alsótábla ellenzéki többsége Bezerédj beszéde után, mely rámutatott, hogy a kormánytól immár nincs mit várni, Klauzál javaslatára hozott határozatában a fennálló kereskedelmi és vámrendszert törvénytelennek és igazságtalannak nyilvánította, kijelentve: az ország törvényes függetlenségét idegen érdekeknek nem engedi alárendelni, s a Védegyletet a nemzet oltalma alá helyezi.

A reformellenzék egysége felé

Ilyen problémaként pedig legkézenfekvőbb módon ismét csak az adómentességnek, a nemesség e fundamentális előjogának megszüntetése és a közteherviselés bevezetése kínálkozott, melynek hatását a legszélesebb polgári, kispolgári és paraszti tömegek közvetlenül is értékelni tudják, emellett általa (a nagybirtokosok földjeinek megadóztatásával) az állam bevételei is növekednének, s mely végül is maga után vonná minden intézményes rendi különbség megszűnését, indokolatlanná téve azokat. Így az országgyűlés lezárultával az ellenzék több tagja, tüntetésképpen a közteherviselés minden formájának megbuktatása ellen, elvállalta az adó fizetését személye és birtokai után. Bezerédj kezdte Tolnában, majd Pest megyében Rosty Albert, Eötvös apósa; Zalában mintegy 200, Csongrádban 60 nemes követte példájukat; de találkozunk önként adózókkal Sárosban, Hontban, Szatmárban is. (Igaz, az adózás e gesztusát elősegítette a fizetendő, a megye összadójához viszonyítva, annak kulcsával kiszámított összeg többnyire alacsony volta: a jómódú Bezerédj összesen 300, Kossuthtinnyei kicsiny birtoka után – 20 forint adót kellett, [hogy vállaljon.)

Előkészületek az országgyűlésre

A kormány adminisztrátorok és kormányhű főispánok teljes támogatását élvező és – láttuk – évek óta előkészített energikus és kíméletlen választási kampánya így végül is csak mérsékelt sikerrel járt. Igaz, nem egy helyütt sikerült kibuktatnia az ellenzék olyan jelentős vezetőit, mint Csongrádban Klauzált, Tolnában Bezerédjt, Biharban Beöthyt (bár a bihari utasítás ennek ellenére is ellenzéki szellemben fogalmazódott), a Zalában ezúttal simán megválasztott Deák pedig nem fogadta el a mandátumot.

Spira György

A pesti nép újabb megmozdulása és a képviselőház balrafordulása

A nádori átirat felolvasása után tehát nyomban szót kért a liberális képviselők egyik legtekintélyesebbje, Bezerédj István, s kifejtette, hogy az ország kormányzatát a nádor a törvény értelmében a kormány lelépése után és ellenére sem veheti a maga kezébe, hanem azt továbbra is a lemondott miniszterek kötelesek gyakorolni mindaddig, amíg új törvényes kormány nem alakul. És Bezerédj szavai széles körű tetszést arattak – jeléül annak, hogy a képviselők többsége el van szánva az ellenforradalmi próbálkozások elutasítására, de jeléül annak is, hogy a képviselők többsége lehetőleg még mindig törvényes eszközöket szeretne latba vetni az efféle próbálkozások visszaverésére. Ebből pedig Kossuthot is, a radikálisok is nyomban leszűrték a megfelelő tanulságot, úgy hogy Bezerédj álláspontjához most Madarász László sem késett csatlakozni, majd felállott Kossuth is, aki eddig a radikális képviselők padsoraiból hallgatta a vitát, s a teremben és a Redout falain kívül egybegyűltek dörgő éljenkiáltásaitól övezve, ünnepélyesen visszaült miniszteri székébe.

Az önvédelmi háború megszervezése

A honvédelmi bizottmány azonban az ilyen elemek részéről fenyegető veszélyeket is törekedett elhárítani: a honvédsereg kebelében tevékenykedő ellenforradalmárokat, ha fény derült próbálkozásaikra, haladéktalanul eltávolította a seregből; a budai főhadparancsnokságot decemberben egyszerűen feloszlatta, illetve beleolvasztotta a hadügyminisztériumba; a hűtlen egyházfejedelmeket pedig állásvesztéssel és birtokaik zár alá vételével sújtotta, majd 1848 karácsonyán – az ekkor egyébként már békepárti nézeteket valló Bezerédj személyében – külön kormánybiztost is rendelt a katolikus püspöki kar mellé.

A baloldal és a békepárt párharca 1849 elején

Amikor tehát a képviselőház január 13-án meghallgatta a szilveszterkor kirendelt békeküldöttség jelentését (amelyet a küldöttség Windisch-Grätz által feltartóztatott tagjai írásban juttattak el Debrecenbe), Bezerédj István azt indítványozta, hogy az országgyűlés a békeküldöttséget mostani nyilvánvaló kudarca ellenére is utasítsa munkájának folytatására. S ezt az indítványt a képviselőházi többség Kossuth követelésére elvetette, de a többséget maga mellett felsorakoztatni ezúttal Kossuth is csupán azzal a kijelentéssel tudta, hogy ha feltétel nélküli fegyverletételre nem is, „biztosított békére készek vagyunk” a jövőben is,[2] ez pedig világossá, tette, hogy teljesen immár a harcot egyelőre tovább folytatni kívánó liberálisok közül sem mindenki ellenzi a béketárgyalások fonalának majdani újrafelvételét.

A képviselőház nemzetiségi határozata

Hanem a javaslat megbuktatásához az ellentábor ereje mégsem volt elegendő. Ekkorra ugyanis a képviselők nagyobbik hányada már belátta, hogy a nemzetiségi kérdés rendezéséhez a forradalomnak életbevágó érdekei fűződnek, és ezt a radikális Irinyitől és Irányitól kezdve Szacsvayn át egészen – az egyébként békepárti – Bezerédjig szintén számosan kifejtették, majd, mikor július 28-án a vita lezárultával szavazásra került sor, ugyanezt a többség szavazataival is kifejezésre juttatta.[3]

Lábjegyzetek

  1. Bodnár IstvánGárdonyi Albert, Bezerédj István. I. Budapest, 1918. 281.
  2. Kossuth harmadik felszólalása a képviselőház 1849. január 13-i ülésén. Kossuth Lajos Összes Munkái XIV. 118.
  3. Mindezekről a képviselőház 1849. július 28-i ülésének naplója. Közli: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Beér János és Csizmadia Andor. Budapest, 1954. 468–476.

Irodalom

A Horthy-korszak történeti szintézise annyiban tovabb lép az előzőknél, hogy a magyar és nem magyar népek nemzeti mozgalmait immár tudatosan párhuzamos jelenségekként mutatja be. Megítélése szerint az egyes népek nemzeti mozgalmai az európai nacionalizmus eszméi terjedési folyamatának részeként önmaguktól, európai vonatkozásban általános szabályokat követve fordultak egymás ellen. A nemzeti mozgalmak mechanizmusa mindenhol azonos. Kiindulópontjuk az érzelmi közösség, amely hovatovabb önálló állam alkotására és az ott élő más nemzetbelieket elnyomó, hatalmi iranyba tart. A nemzeti érzésből megszülető nemzeti akarat minden nemzetnél a minél korlátlanabb érvényesülésre tör, akár más, vele egy területen élő nemzetek rovására. Ebből származnak a magyarok és a nemzetiségek konfliktusai is. Az összefoglalás nem fogadja el a legtöbb magyar kortársnak és a megelőző szintéziseknek a nemzeti ellentétek forrásaként kizáróla a pánszlávizmust és a bécsi udvar politikáját feltüntető állításait. Az hangsúlyozza: a magyar reformerek nem, vagy alig ismerték fel, hogy a pánszláv veszély csupán távoli, és hogy a nem magyar népek érzelmei önmagukban, orosz kapcsolatok nélkül is végveszélyt hozhatnak a magyar nemzetre. Nem mulasztja el azonban annak kiemelését. hogy a reformpárti nemesség kimagasló képviselői között voltak olyan egyéniségek„ akik emberiességi indítékokból társadalmi úton (Széchenyi István, Kazinczy Gábor), némelyek országgyűlési felszólalásaikban (Bezerédj Miklós, Deák Ferenc) a nemzetiségek mint individualitások elismerését követelték és ebből következően méltányos bánásmódot számukra.

Bezerédj kormánybiztosi megbízatására lásd Kossuthnak a katolikus érsekekhez intézett december 25-i átiratát, Kossuth Lajos Összes Munkái XIII.