Bicske

A Múltunk wikiből

németül Witschke

Fejér megye északi részén fekvő város
Wikipédia
HUN Bicske COA.jpg

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Neolitikum
    • Sopot-Bicskei kultúra: Bicske

Az Alföld a fejlett neolitikum idején: Vinča–Tordos kultúra, tiszai kultúra

A Dunántúl keleti felében a tiszai kultúra kialakulásával nagyjából egy időben a balkáni Vinča-kultúra nyugati ágának egyik népcsoportja tűnik fel SopotBicske-csoport). Nemcsak gazdag idolplasztikája (különböző „divatos” női hajviseletet is feltüntető agyagszobrocskák), hanem edényművessége, kultusztárgyai, díszítőművészete és különálló temetője révén is élesen különbözik a helyi neolitikus kultúrától. Jelentőségét egyelőre inkább sejtjük: valamilyen módon megakasztja és átalakítja a |zselizi csoport népességének korábbi fejlődését. Ez az új, déli hullám feltehetőleg döntő szerepet játszott abban, hogy még a tiszai kultúra életében új, késő neolitikus műveltség alakuljon ki az egész Dunántúlon. Délről felhatoló emberek létesítették a nyugat-dunántúli kettős körárokkal védett települését is, a telepen található gazdag idolplasztika (ruhaábrázolásos és ruhátlan női agyagszobrocskák), ember alakú edény, a karcolt és festett díszedények szinte mindenestől a Balkánról származtathatók.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Bicske X

Spira György

A főváros feladása

Márpedig január 1-én (miközben a békeküldöttség öt tagja – a volt miniszterek közül Batthyány és Deák, továbbá Majláth György országbíró, Mailáth Antal gróf, királyi főasztalnok és Lonovics József egri érsek – elkocsizott Windisch-Grätz bicskei főhadiszállására) az országgyűlés tagjainak mérvadó része az előző esti döntésnek megfelelően a honvédelmi bizottmánnyal együtt valóban útnak eredt Debrecen felé, s ezzel a társasággal tartott még a békepártiak zöme is (habár e békepártiakat persze továbbra sem valamiféle harci elszántság vezérelte, hanem részint a lehetséges megtorlástól való félelem, részint meg az a törekvés, hogy alkalomadtán ismét hallathassak majd szavukat, mihelyt ismeretesekké lesznek a Windisch-Grätzhez menesztett küldöttség tárgyalásainak eredményei).

Az országgyűlés békeküldöttsége Windisch-Grätznél

Mert Bicskén pontosan az következett be, amire Kossuth számított: Windisch-Grätz, aki egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Magyarországra történt benyomulásával ütött a magyar forradalom utolsó órája, éppen Batthyányval – az uralkodóház legelvetemültebb ellenségeinek egyikét látván benne – még szóba állni sem volt hajlandó, s a küldöttség másik négy tagját fogadta ugyan, de őket is csak mint magánembereket (hiszen a magyar országgyűlést október óta merőben törvénytelenül tevékenykedő testületnek tekintette), s még magánemberekként is csupán azért vezettette őket maga elé, mert tudomásukra kívánta hozni, hogy „azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésről szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung)”.[1]

Ez a kinyilatkoztatás egyszeriben derékba törte Batthyány reményeit. Ő ugyanis abban a meggyőződésben élt, hogy az ellenségeskedések folytatása Magyarországnak is, az uralkodóháznak is csak kárára lehet s azért mint a valóságban hazájához és a dinasztiához egyaránt tántoríthatatlanul hű ember – Pestről távoztakor még azt tervezte hogy Windisch-Grätz békefeltételeinek megismerése után haladéktalanul visszatér majd a fővárosba, maga köré gyűjti az akkor még itt található képviselőket s vélük nemcsak a szóban forgó feltételeket fogja elfogadtatni – bármilyen szigorúak lesznek is –, hanem Ferenc Józsefet is elismerteti törvényes magyar királynak, ezzel pedig mindkét szemben álló felet megfosztja a további háborúskodás hivatkozási alapjaitól. A Bicskén történtek fényénél viszont azon nyomban beláthatta, hogy tervei csupán légvárak voltak, hiszen Windisch-Grätz, mikor mindennemű engedménytétel elől elzárkózott őt egyszer s mindenkorra elütötte attól a lehetőségtől, hogy bármit is tegyen még a Magyarországot az uralkodóházhoz fűző kötelékek fenntartása érdekében. S azután csakhamar azzal is leszámolhatott, hogy többé nemcsak ilyen nagy célok szolgálatára, hanem akár saját személyes biztonságának a megóvására sincs lehetősége.

Lábjegyzet

  1. Erről Windisch-Grätz az osztrák hadügyminisztériumhoz, Bicske, 1849. január 3. Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Kriegsarchiv, Zentralstellen des Heeres, Kriegsministerium, Präsidialakten 1849:78, valamint a békeküldöttség az országgyűléshez, Bicske, 1849. január 4. Közli: Pap II. 300. (Az idézet az utóbbiból).

Kiadványok

Irodalom

A Kelet-Dunántúlon megjelenő későbbi Vinča-elemekről lásd Kalicz NándorMakkay János, A SopotBicske-kultúra (Archaeologiai Értesítő 99. 1972. 3–14).