Bleda hun fejedelem

A Múltunk wikiből

Buda vagy Βλήδας vagy Βλέδας

kb. 390–445
hun nagyfejedelem (434–445)
Wikipédia
434
Ruga halála; utóda Bleda, aki Attilával osztozik a hatalomban.
435
A margusi szerződés, hun diplomáciai siker a keletrómaiakkal szemben.
437
A nyugatrómai császárság hivatalosan is átengedi Sirmiumot és környékét a keletrómai birodalomnak.
445
Bleda meggyilkolása után Attila egyedül uralkodik.

Bóna István

A hunok

434-ben meghalt Ruga. Utóda unokaöccse, Bleda lett, aki a hatalomban osztozott öccsével, Attilával. A hunok békés terjeszkedő politikája véget ért. Egyelőre diplomáciai előjátékok kezdődtek. Még Ruga elküldte követét, Eslast Konstantinápolyba, s tiltakozott az ellen, hogy a keletrómai kormányzat szövetségesei közé fogadta a hunok ellenségeit, név szerint az amilzur, itimar, tonozur és boisk nevű törzseket. Utódai kihasználták a kedvező alkalmat, hogy a keletrómai haderőt Aspar vezetésével a vandálok ellen küldték, s háborúval fenyegetőzve felemelték követeléseiket.

II. Theodosius kormánya tárgyalásokra kényszerült. 435-ben az al-dunai Margus mellett meghatalmazott követük, Plintha tárgyalt a „szkíta” királyokkal. A tárgyalások hun sikerrel végződtek: a keletrómaiak nem köthetnek szövetséget olyan népekkel, akik ellen a hunok hadat viselnek, engedélyezik a határ menti városok piacainak látogatását, kétszeresére (évi 700 fontra) emelik az évi aranyajándékot, végül magas állami váltságdíjat állapítottak meg a hunoktól hazabocsátott foglyokért. E vér nélküli, diplomáciai győzelem arra utal, hogy a margusi szerződés idején a hun főhatalom Bleda kezében összpontosult.

A szerződés megkötése után Bleda és Attila seregeikkel Scythia népe ellen vonultak, Kelet-Európa meghódoltatása tehát még nem fejeződött be. A 430-as évek második felében a hun hatalom kiterjeszkedett a Rajnáig és Közép-Európa belsejéig. Közben Aëtiusszal való barátságuk jó alkalmat nyújtott számukra a nyugatrómai föld viszonyainak kipuhatolására.

Aëtius 435-ben háborúk kezdett az önállóskodó burgundok ellen, de győzelme ellenére nem bírt velük. Hun barátai segítségét kérte. A véres hun támadás (437) mély nyomot hagyott a germánságban, később hősköltemény született belőle, a Nibelung-ének.

Amikor 439 novemberében a vandálok elfoglalták Karthagót, majd megtámadták Szicíliát is, II. Theodosius kormányzata elhatározta, hogy szembeszáll a veszedelmes ellenséggel. Jelentős keletrómai erőket küldtek Szicíliába a nyugati római hadak támogatására. Alighogy erről a perzsák értesültek, megtámadták Armeniát. A maradék római erőket ellenük irányították. Ütött a hunok órája. Megrohanták és elfoglalták a Duna északi partján fekvő egyik római erődöt. A keletrómai kormány tiltakozására váddal válaszoltak: a Duna menti Margus város püspöke átkelt a folyón, s hun fejedelmi sírokat rabolt ki. A hun követek kérték a püspök kiadatását, ezt Konstantinápoly természetesen megtagadta. Az elit csapatok távollétében Bleda hunjai könnyűszerrel átkeltek a Dunán. Elsőnek az átkelőhelyül szolgáló szigettel szemben fekvő Viminacium (Kostolác) városát rohanták meg és rombolták le. A szomszédos Margust maga a püspök árulta el attól való félelmében, hogy a béke kedvéért esetleg mégis kiszolgáltatják. A Duna déli partján nyugat felé haladva a következő állomás Singidunum (Belgrád) volt – lakosait rabszolgának hurcolták el. A következő évben elesett Sirmium is, lakosai ugyanarra a sorsra jutottak. Ekkor, délkeleti irányból(!) hódították meg a hunok a keletrómai Pannonia Secundát (441). Attila keleti hun serege csak 441-ben avatkozott be a háborúba, megostromolta és elfoglalta az Al-Duna déli partján fekvő Ratiariát. Az itt kezükbe került ostromgépek segítségével az egyesült hun hadak bevették Naiussust (Niš), Serdicát (Szófia), Philippopoliszt (Plovdiv) és Arkadiopoliszt.

Az ostrommal bevett pannoniai és moesiai városokat a hunok sikeres hadviselése üszkös romokká változtatta, legtöbbjüket csak Justinianus építtette újjá egy évszázaddal később. Naissusban, e nagyvárosban nyolc évvel az ostrom után csak az a pár ember lézengett a romok között, akiket egy keresztény gyógyszálló vonzott oda.

A kétségbeejtő helyzetben visszahívták Aspart Szicíliából a vandáloktól megtépázott keletrómai hadakkal, de Aspar a Kherszonészoszon (Gallipoli félsziget) vereséget szenvedett a hunoktól (442). II. Theodosius kormánya kénytelen volt békét kérni. Az Anatolius senatorról, a tárgyalások consuli rangú vezetőjéről elnevezett anatoliusi béke súlyos feltételeket szabott a keletrómai birodalomra: „kárpótlásul” egy összegben 6000 font aranyat, évi 2100 font (tehát háromszoros) évi adót, a foglyokért fejenként 12 solidust. Külön kötelezték a birodalmat a hun szökevények üldözésére és kiadására; olyan feltétel volt ez, amelyet soha nem lehetett teljesíteni. A békét 443 őszén ratifikálták.

Az első anatoliusi béke inkább politikai és diplomáciai győzelem volt, mintsem katonai. A hun seregek a 440–442. évi háborúban magukra hagyott, polgároktól és városi milíciáktól védett városokat ostromoltak. A háború időpontját a hun vezetés jól választotta meg, a sikerek után idejében előnyös békét kötött. A hun központot közelből fenyegető római limes-szakasz és a mögöttes erőd- és városrendszer nem létezett, mi több, jelentős gazdasági előnyökhöz jutottak. Ez volt az utolsó béke, amelyet még Bleda kötött. Röviddel később Attila meggyilkolta bátyját (445), és saját uralma alatt egyesítette birodalma valamennyi népét.

Attila egyeduralomra jutása nyugtalanította Aëtiust és a ravennai kormányzatot, mindenáron szerették volna vele is megőrizni a Ruga és Bleda idejében kialakult jó viszonyt.

450. július 28-án meghalt II. Theodosius. Az augusztus 25-én trónra emelt öreg katona, Marcianus a senatus kék pártjának jelöltje volt, azé a párté, amely nem óhajtott egyetlen aranyat sem fizetni a békéért. Az új császár a hunoknak járó évi összeg fizetését azonnal beszüntette. Ruga és Bleda minden sikere elveszett, a keletrómai birodalom készült a leszámolásra.

Az ázsiai nomád háttér, az európai hunok

Hiába bosszantja az előkelő rómaiakat, Bleda és Attila lovon ülve tárgyalnak velük, később a nyeregben ülő Attilát vendégeli meg Onegesios felesége.

Ruga halála után ismét testvérpár került a hun birodalom élére. A két fiú a RugaOktar testvérpár legidősebb(?) tagjának, Mundzsuknak a gyermeke volt. A hatalom tehát Ruga unokaöccseire szállt, nomád öröklési rend ez. Eszerint 434-re a hun fejedelmi hatalom már örökletessé fejlődött, az utódlás meghatározott szabályok szerint történt.

A tényleges nagykirály Mundzsuk idősebb fia, Bleda volt. Az egykorú híradások az ő utódlását jegyzik fel, neve még 442-ben is megelőzi Attiláét. A nem túlságosan harcias, vidám természetű nagykirály mellett azonban kezdettől fogva társuralkodó volt vele ellentétes természetű öccse, Attila. Tíz évre terjedő közös uralmuk idején mindkettőjüknek külön székhelye, orduja volt. Ruga orduját Bleda örökölte, míg Attila valahol Erdély délkeleti kiszögellése és az Al-Duna között épített magának ordut – II. Theodosius egyik hozzá igyekvő követsége 441-ben hajón megy Odessosig (Várna), s onnan kel át az Al-Dunán, de már 436-ban a mai Dobrudzsában (az ókori Scythia minor) Carsium (ma Hîrşova) erődjénél adják át a keletrómaiak Attila embereinek a margusi béke értelmében kifejezetten Attilának kiszolgáltatandó két menekült hun herceget, Mamat és Atakamot. A keletrómaiak szeme láttára tüstént karóba húzták őket.

A hunok királyi nemzetségét Attila kezdettől fogva kíméletlenül üldözte, így készítette elő saját egyeduralmát és fiai örökösödését. Az utolsó áldozat a sorban Bleda nagyfejedelem volt, akit 445-ben Attila tőrbe csalt és saját kezűleg gyilkolt meg. Majd „népét erőszakkal arra kényszerítette, hogy neki engedelmeskedjék”.

Ettől kezdve Attilát, főfeleségét, Arykant (Kreka, Rekam), fiait s anyai nagybátyját, Ajbarsot (Oibarsius), valamint az egyébként ismeretlen Eskamot, Attila egyik apósát, a hunok háttérbe szorulnak a birodalom legfelsőbb vezetésében. Attila mellett kiválasztottjai bukkannak fel, iráni, római és görög kalandorokból, renegátokból, germán vazallus királyokból álló tehetséges csoport, az abszolút hatalom rendíthetetlen hívei, részesei és élvezői.

Új székhelyül Bleda orduját foglalta el, többek között erre utal az is, hogy Bleda feleségei továbbra is a Tisza-vidéken éltek. Az egyik özvegy királyné temesközi falujában és udvarházában talált menedéket egy vihar idején a MaximinusPriscos-féle követség 449-ben. A hatalomátvétel egyébként aligha zajlott le megrázkódtatás nélkül. A Hódmezővásárhely–Szikáncson talált 1439 darab II. Theodosius-aranysolidust tartalmazó kincset – cseppet a tengerből – 445 körül rejthette el Bleda egyik menekülő és menekülés közben nyilván elpusztult híve.

Györffy György

Az erőviszonyok átrendeződése

A magyar régiségben ismeretesek a névtabuk. Ilyenek a tulajdonságjelzővel körülírt állatnevek, mint például a szarvas, farkas, sertés, ilyen a szláv szóval nevezett medve, amit a vogulok is csak körülírva mernek megnevezni (például „nagy barnai erdei öreg”). Arra, hogy voltak tilalmazott vezérnevek is, a hun történet szolgáltat analógiát, amikor az Attila által megölt Buda nevét tilalmazott névnek mondja.

Irodalom

Chronica minora I. 660, 116: "Rugila rex Chunorum, cum quo pax firmata, moritur, cui Bleda successit", ami egyben Bleda főuralmának is forrásutalása. Bleda rangelsősége 442-ben is világos: Marcellinus comes ad a. 442. (Chronica minora II. 81): "Bleda et Attila...". Bukásakor is Bledát nevezik a források a hunok királyának: Marcellinus comes ad a. 44b. (MGH Chronica minora II. 81): "Bleda rex Hunnorum Attilae fratris suis insidiis interimitur"; Jordanes, Getica 181 (MGH Auctores antiquissimi VII. 105): Attila... "Bleda enim fratre fraudibus interempto, qui magnae parti regnabat Hunnorum, universum sibi populum adunavit"; Chronica Gallica 131 (Chronica minora I. 662): "Bleda Chunorum rex Attilae fratris fraude percutitur, cui ipse succedit".