Bocskai István

A Múltunk wikiből
Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.
Erdély fejedelme 1605 és 1606 között
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Bocskai István
1604
január 6. Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány a kassai evangélikus templomot a katolikusoknak adja át.
február 3. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (A király a XXII. tc. önkényes betoldásával szentesíti a törvényeket. Ez a protestantizmus ellen korábban hozott törvényeket erősíti meg.)
október 2. Bocskai István várát, Szentjobbot Concini váradi kapitány elfoglalja.
október 3. Bocskai várát, Kerekit a hajdúkatonák megvédik Concini támadásával szemben.
október 10. Lőcse evangélikus polgárai megvédik templomukat, fegyverrel űzik el a királyi biztosokat.
október 15. Álmosd és Diószeg között Bocskai Istvánnal szövetséges hajdúk vereséget mérnek Belgiojoso főkapitány csapataira.
október 16. Bocskai hajdúi élén bevonul Debrecenbe.
október A királyi hajdúk öt kapitánya szövetkezik Bocskai Istvánnal „az körösztínsígnek, az mi országunknak s ídes hazánknak” megoltalmazására.
november eleje A bányavárosok és az öt szabad királyi város csatlakozik Bocskaihoz.
november 11. Bocskai István ünnepélyesen bevonul Kassára. (Udvarát itt szervezi meg.)
november 12. A felső-magyarországi rendek gyűlése Kassán. (A háború folytatására pénzt és katonaságot szavaz meg.)
november 17. A hajdúk veresége Osgyánnál.
november 20. Bethlen Gábor meghozza Kassára a Portától Bocskai Istvánnak küldött uralkodói jelvényeket.
december 3. Basta Kassát ostromolja. (Három nap múlva az ostrom megszakad.)
december 12. Bocskai István csatlakozásra szólítja Erdély rendjeit.
1605
február 16. Bocskai kiáltványban megígéri a székely szabadság visszaállítását.
február 21. Bocskai Istvánt az erdélyi országgyűlés Marosszeredán fejedelemmé választja.
február Bocskai megkezdi a reguláris hajdúkatonaság szervezését.
február–március Bocskai az ÉrsekújvárLéva vonalig birtokába veszi a a Felvidéket.
április 20. Bocskai Istvánt a felkelt rendek szerencsi gyűlése Magyarország fejedelmévé választja.
május 8. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen, majd Kelementelkén. (Az I. Rudolf mellett kitartó szászok ellen katonai intézkedéseket hoz.)
június első fele Bocskai elveszíti a Dunántúl nyugati szegélyét.
augusztus 12. Bocskai István fejedelem ünnepélyesen bevonul Kolozsvárra.
szeptember 14. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (Beiktatja Bocskait. Tudomásul veszi Rákóczi Zsigmond kormányzóságát.)
október 3. A Bocskai segítségére jött török hadak elfoglalják Esztergomot.
november 11. Bocskai István átveszi Lalla Mehmed nagyvezírtől a szultán nevében hozott koronát.
november 24. Bocskai István e napra országgyűlést hirdet Korponára. (Illésházy István vezetésével biztosokat küld béketárgyalásokra Bécsbe.)
december 12. Bocskai fejedelem megnemesíti és Szabolcs vármegye déli részén letelepíti 9254 gyalogos hajdúvitézét.
1606
január 9. Béketárgyalások kezdődnek Bécsben Bocskai István és I. Rudolf biztosai között. (Február 9-én létrejön a megegyezés.)
március 21. Mátyás főherceg jóváhagyatja a bécsi békét I. Rudolffal. A főhercegek I. Rudolf betegsége miatt Mátyás főherceget választják meg az osztrák Habsburg-család fejévé.
tavasza A székelyek között mozgalom indul Bocskai István uralma ellen.
április 16. Bocskai István fejedelem e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (Új tárgyalásokra utasítja Illésházyékat.)
április 24. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (Június végén a rendek egyetlen tárgyalási nap nélkül feloszlanak.)
június 7. Újabb béketárgyalások kezdődnek Bécsben a felkelt rendek, Bocskai és I. Rudolf biztosai között. A tárgyalások június 23-án eredményesen zárulnak. (Eltörli az 1604-ben betoldott XXII. tc.-et, a protestáns vallások gyakorlata – a katolikusok sérelme nélkül – szabad a mágnásoknak, a nemeseknek, a korona városainak, a végváraknak; kössenek békét a törökkel; a következő országgyűlésen nádor választandó; a Szent Koronát hozzák Magyarországra; a jezsuitáknak nem lehetnek birtokaik; Bocskai István Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel férfiági utódai életére kapja, családja kihaltával ezek a Koronára szállnak, – a kezén levő többi területet átadja a királynak.)
augusztus 1. Mátyás főherceg e napra összehívja Bécsbe a csehországi, morvaországi, sziléziai, ausztriai és lausitzi rendeket, akik a bécsi békét szavatolják. (Szeptember 26-án szövetséget kötnek a magyarokkal.)
szeptember 24. I. Rudolf oklevele arról, hogy Erdély és a Partium a Bocskai család férfiágának kihaltával sem száll vissza a koronára.
szeptember 26. A magyarországi római katolikus püspöki kar és egyes főurak tiltakoznak Erdély és a Partium elszakítása miatt.
november 11. Zsitvatorokban húsz évre szóló béke jön létre I. Ahmed szultán és I. Rudolf között.
december 13. Bocskai István e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (A bécsi békét illetően a következő országgyűlésen végrehajtandó változásokat fogalmaz meg: a vallásgyakorlat a falvakban is legyen szabad; a királyság és Erdély között örökös szövetség jöjjön létre.)
december 29. Kassán meghal Bocskai István fejedelem.
1609
november 11. II. Mátyás e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (III. tc.: Bocskai István fejedelem birtokadományai érvénytelenek; XLVIII. tc.: tilos a nyersarany és -ezüst kivitele; LXII. tc.: vegyék számba újra a portákat – 4 jobbágyház, illetve 12 zsellérház alkosson egy adóegységet.)
1613
február 24. II. Mátyás e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (II. tc.: a Bocskai által elvett birtokokat adják vissza; XXXVI. tc.: a „szökött” jobbágyokat a véghelyekből és a mezővárosokból is ki kell adni.)

Tartalomjegyzék

Pach Zsigmond Pál

Előszó

  • Újabb történetírásunk első időszakának értékes és időálló eredményeihez tartozik annak felismerése és bemutatása, hogy a törököt feltartóztató haderők, a végvárak katonasága jelentős részben a magyar és nem magyar falvak parasztnépességéből sereglett össze; hogy Bocskai vagy Thököly Habsburg-ellenes küzdelmeinek tömegerejét – majdan pedig a Rákóczi-szabadságharc kezdeményezőit – a rendi kiváltságok bástyáin kívül álló elemek, a feudális viszonyok nyűgéből kitörni igyekvő társadalmi csoportok alkották.
  • országegyesítés "kelet felől" a Habsburgokkal szemben, Bocskai István vívmányainak bázisán, az Erdélyi Fejedelemségből indulva, a török szultán főhatalmát elismerve, cserében belkormányzati önállósággal és külpolitikai mozgásterének szélesítésével - Bethlen Gábornál

Rendiség és abszolutizmus

1606-ban a magyar Bocskai-felkelés vívmányát, a bécsi békét a cseh és osztrák rendek is szavatolták; 1608-ban pedig a szövetkezett alsó- és felső-ausztriai, magyar és morva rendek a prágai Hradzsinba zár­kózott Rudolffal szemben öccsét, Mátyást emelték, igencsak megnyirbált felségjogokkal, a két Ausztria és a maradék Magyar Királyság trónjára (utóbbin II. Mátyás, 1008-1619; cseh király 1611-től, német-római csá­szár 1612-től).

Abszolutizmus és „második jobbágyság”

Magyarországon viszont, ahol a 16. század első felében a zömükben protestánssá lett földesurak nemcsak egyházi javadalmak szerzése, hanem királyi birtokoknak I. Ferdinánd óta rendszeresen folytatott donációja és zálogosítása révén szintén jócskán gyarapodtak, az ellenreformációs Habsburg-abszolutizmus első rohama, II. Rudolf idején igen jellegzetesen kapcsolódott össze az Udvari Kamara devolúciós politikájával, majd a fiskális pörökével, hogy azok fej- és jószágvesztéssel végződve, a birtokokat királyi (kamarai) kézre adják. Ám e gyakorlat továbbfolytatásának útját állotta a Bocskai-felkelés, és a magyar főurak nagy része II. és III. Ferdinánd alatt akként térhetett vissza a római egyház kebelébe, hogy birtokjogaik lényeges sérelmet nem szenvedtek.

Zimányi Vera

Főurak – nemesek

Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai.

Péter Katalin

A hazaszeretet elmélete és gyakorlata

A nemzeti érzés a 16. századi törökellenes harcokban még csak elszigetelten mozgósított, széles körben ható erővé majd csak Bocskai háborújában válik. Akkor viszont nem a törökkel, hanem az idegen uralkodóházzal szemben fog riadóztatni.

A szerveződés időszaka

Ugyancsak a 17. századból lehet visszakövetkeztetni a végvári harcok során megnövekedett létszámú katonaság vallási viszonyaira. Velük az egyházak már most is megkülönböztetetten törődnek. A hatalmasok azonban egyelőre csupán nyomasztó teherként érzékelik létüket, annak ellenére, hogy az ország védelme gyakorlatilag az ő vállukon nyugszik. Amikor pedig, majd a Bocskai vezette harcokban olyan nagy szükség lesz rájuk, kiderül, hogy a protestantizmus legerősebb támaszai.

A protestantizmus sorsa a három országrészben

Nagyon jellemző: a protestáns rendek legnyilvánvalóbb fölénye idején, a Bocskai szabadságharcban sem fog felmerülni a katolikus egyház felszámolásának követelése.

A hazai protestantizmus sajátos képe

Előbb a Bocskai-szabadságharc hivatkozik a lelkiismereti szabadságot jelentő ellenállási jogra.

A királyi udvar

A két királyválasztás azonban nemcsak az országot, de az értelmiséget, valamint az udvar funkcióját is megosztja. Két államszervezetet működtetni pedig valóban nincs elég képzett ember Magyarországon. Így már most megjelenik a keleti országrészen az egész fejedelmi koron át megfigyelhető gyakorlat, mely szerint egy-egy kivételes képességű, rendkívül nagy munkabírású vezető egyéniség kezébe futnak össze minden ügyek szálai. Előbb maga a király, majd Fráter György, utána Csáky Mihály kancellár, majd megint az uralkodó, vagyis Báthori István, utóbb Kovacsóczy Farkas kancellár, a század végén pedig a Báthori-rokon Bocskai István váradi főkapitány tulajdonképpen az egész államszervezet működtetője. Mellettük már csak végrehajtókra van szükség.

Az anyanyelvi kultúrák térhódítása

A magyar irodalom ilyetén célzatossága valószínűleg nem egészen spontán módon alakul ki, hiszen az értelmiségi lét természetéből következik, hogy az írók mások érzéseit is kifejezik. A harcosan Habsburg-ellenes szerzők mögött az uralkodókkal mind elégedetlenebb, a Bocskai szabadságharc felé tartó urak állnak, valamint mindazok, akiknek sérelmei már most érlelődnek, és haragjuk az urakéval együtt fog robbanni.

Sinkovics István

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

  • Mindjárt a háború kezdetén Erdély nehéz választás előtt állt. Szinán nagyvezír azt kívánta, hogy élelemmel és fegyveres erővel segítse a török hadakat. Erdélyben erős tábora volt a törökkel mindenáron való békének. Olyan tekintélyes főurak szorgalmazták, hogy Erdély maradjon távol a háborútól, még a töröknek nyújtott katonai segély árán is, mint Kendy Sándor, a fejedelem nagykorúsága előtt szervezett kormányzó tanács volt tagja, valamint veje, Kovacsóczy Farkas kancellár, továbbá a fejedelem unokatestvérei: Báthori Boldizsár országos főkapitány és két öccse, István és András. A török elleni háború nagy lehetőségeit felismerő politikai csoportosulás élén Bocskai István váradi kapitány, a fejedelem nagybátyja állt.
  • Zsigmond csapatokat küldött a tatárok ellen, annak ellenére, hogy 1594 nyarán a gyulafehérvári országgyűlés, majd a gyulafehérvári tanács, végül a tordai országgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem hajlandó elszakadni a Portától, míg Buda keresztény kézre nem kerül. Erre Zsigmond lemondott, és Kővárra menekült. Távollétében a rendek többsége unokaöccsét, Báthori Boldizsárt készült fejedelemmé választani, de Zsigmond hívei, elsősorban Bocskai István, keresztülvitték, hogy visszahívják őt, és fegyveres erőkkel látták el.
  • Miután 1595 elején Bocskai István váradi kapitány vezetésével az erdélyi fejedelem ünnepélyes követsége megérkezett Prágába, január 28-án megkötötték a szövetséget Rudolf császár és Báthori Zsigmond fejedelem között. Rudolf megígérte, hogy a megkezdett török háborút folytatni fogja, és nem köt egyezményt vagy békét az ellenséggel a másik fél előzetes tudomása nélkül, miként Báthori Zsigmond sem Erdély részéről. A megállapodás kiterjedt Erdélyre és a Partiumra, továbbá Moldvára és Havasalföldre. A császár megígérte, hogy ágyúkkal, lőszerrel és egyéb hadieszközökkel segélycsapatokat küld Erdélybe. Ugyanezt a kötelezettséget Báthori Zsigmond is vállalta, aszerint, hogy hol lesz inkább szükség a segítségre. Egyúttal újból rendezték az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság közjogi viszonyát. Báthori teljes jogú fejedelemként uralkodik, de Magyarország királyát törvényes urának elismeri, és alávetettség kötelezettsége nélkül hűségesküt tesz. Ha fiú utód nélkül hal meg, akkor a fejedelemséget visszacsatolják a királysághoz. Erre a fejedelem és a rendek esküvel kötelezik magukat; a király pedig az Erdélyben levő önkormányzatokat, kiváltságokat, szokásokat és az összes adományokat érvényben fogja hagyni, s az erdélyi rendek tagjai közül kormányzót vagy vajdát fog kinevezni. Ami a jelent illeti, mielőbb gondoskodik arról, hogy Zsigmondnak a Habsburg-házból, Károly főherceg leányai közül adjanak feleséget, s a spanyol királytól megszerzi számára az aranygyapjas rendet. A Német Birodalom védelmét igyekszik biztosítani Báthori és országai számára, egyúttal birodalmi hercegi címmel ruházza fel. Ha Erdélyt az ellenséges túlerővel szemben nem lehet védelmezni, és Báthori kénytelen elhagyni, Rudolf máshol biztosít számára lakóhelyet és méltóságához illő jövedelmet.

Esztergom megvétele és a gyurgyevói győzelem

Miután Rudolf császár és Razvan moldvai vajda is csapatokat küldött, a Bocskai István fővezérlete alatti szövetséges haderő létszáma – Mihály vajda seregével együtt – 50 ezer fölé emelkedett. Szinán a Kárpátok előterében, Tirgovişténél akart megvívni az egyesített hadsereggel, de számbeli fölényüket mérlegelve nem kockáztatta az ütközetet, hanem visszavonult Bukarest irányába. Ekkor már közeledett október vége, a nyári táborozás befejezése. A havasalföldi és erdélyi seregek nem indultak közvetlenül Szinán üldözésére, hanem 1695. október 18-án, négynapi heves küzdelem után, főleg a székelyek nagy véráldozatot követelő hősiessége révén, rohammal elfoglalták a 4 ezer fegyveressel védett Tirgoviştét. Ezután nyomultak előre Bukarest felé. Szinán azonban elhagyta Havasalföld fővárosát, és gyorsított menetben Gyurgyevóhoz húzódott vissza, hogy seregével átkeljen a Dunán. A keresztény hadak követték. Gyurgyevó várát néhány napi súlyos küzdelem után, ugyancsak a székelyek halálmegvető bátorsága révén, 1595. október 29-én bevették, és közben megtámadták a harcba be nem avatkozó Szinán átkelőben levő seregét. A sereg egyik felével Szinánnak sikerült a túlsó partra jutnia, a másik fele azonban a foglyokkal és a zsákmánnyal az innenső parton maradt. Báthori Zsigmond tüzérsége szétlőtte a dunai hajóhidat, az innenső parton rekedt törököket pedig a Dunának és a várnak szorították. Emberek, lovak, tevék összekeveredtek, és egymást gázolták. Sokan elestek, és igen sokan lelték halálukat az őszi esőzésektől megáradt Dunában.

A havasalföldi hadjárat alig két hétig tartott, és fényes sikerrel járt. Havasalföldről és Moldvából teljesen kiszorították a törököt, a Dunaparti török várakat a székely csapatok mindkét országban elfoglalták, s a vajdák kezére adták, akik továbbra is székely zsoldosokkal őriztették azokat. Szinán terve és ő maga is végérvényesen megbukott. A győzelemben döntő része volt Mihály vajda és Bocskai István váradi kapitány hadvezéri képességének és az egyesített hadsereg bátorságának. A székelyek különösen vitézül harcoltak, és súlyos veszteségeket szenvedtek.

Uralmi válság Erdélyben

  • A mezőkeresztesi csata, főleg pedig Eger eleste és az egri vilájet kialakítása Erdélyben a török orientáció pártjában megerősítette azt a hitet, hogy a fejedelemség még jobban elszigetelődött a királyságtól, még inkább ki van szolgáltatva a török támadásoknak. Aggodalmaikat a Portáról kiszivárgott támadási tervek is növelték. A török kiűzésében bízók tábora viszont – közöttük Bocskai IstvánZsigmond fejedelmet a Habsburg császárral való viszony szorosabbra fűzésére ösztönözte, hogy hatékonyabb segítséget kapjanak a háború folytatásához.
  • Erdély pillanatnyilag megmenekült, de helyzete továbbra is roppant bizonytalan maradt. Fejedelme újból Báthori Zsigmond lett, a maga szeszélyeivel, ingatagságával. A rendek törökellenes csoportja ekkor Prágába küldte Bocskai István váradi kapitányt és Náprágyi Demeter római katolikus püspököt, hogy Rudolf császárt Zsigmond visszatéréséért megengeszteljék, és rávegyék arra, hogy az 1595. évi szövetség és házassági szerződés alapján rendezze a fejedelemség helyzetét, adjon segítséget a török háborúhoz, Miksa főherceg pedig ne tartson igényt az uralomra. Zsigmond, aki számított arra, hogy Prágában nehézséget fognak támasztani, másik lehetőségként felvetette: ő és felesége kapjon 100 ezer forint évjáradékot, megfelelő elhelyezést Ausztriában, Tirolban vagy Csehországban, Rudolf erdélyi embert nevezzen ki vajdának, és az erdélyieknek biztosítson büntetlenséget. A prágai udvar ragaszkodott Zsigmond lemondásához, és az 1597. évi egyezményen is legfeljebb csak kis módosításokat volt hajlandó elfogadni. Az újabb megállapodást 1599. április 6-án rögzítették, de ebből semmi nem lett, mert még mielőtt [[Prága|Prágában] megkezdődtek volna a tárgyalások, Zsigmond ismét lemondott.
  • Báthori András a lengyel érdekek szem előtt tartásával igyekezett megszilárdítani helyzetét. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a törökkel, megegyezett a moldvai vajdával, és bár nem könnyen, de megkapta Mihály havasalföldi vajda hűségesküjét is. Benne azonban nem bízott, s egyetértett Zamoyskival, hogy Havasalföldre Simion Movilát kell Mihály helyébe bevinni. Mihály így be volt kerítve, s nem tehetett egyebet, mint hogy – megelőzve a támadást – maga induljon Erdélybe a bíboros kiűzésére, amit Prágába is megüzent, s onnan biztatást is kapott. A feszült helyzetben a pápa Erdélybe küldte követét, Germanico Malaspina casertai püspököt, és közvetítésével ideiglenes megegyezés jött létre a császár és Báthori András között. Rudolf három hónapos fegyverszünetet ígért, ugyanakkor azt kívánta, hogy Báthori András szakítson a törökkel. Mivel ez nem történt meg, a háború elkerülhetetlenné vált. Bocskai vállalkozott, hogy magyarországi hajdúkkal foglalja el Erdélyt, de ajánlkozását visszautasították, és Giorgio Basta gróf kassai főkapitányt bízták meg a hadjárattal.
  • Mihály túlnézett a provinciális partikularizmuson, az ő eszménye a görögkeleti kereszténységnek a török alól való felszabadítása volt, s ennek hatalmi bázisát akarta megteremteni. Az erdélyi nemesség azonban éppen az újabb törökellenes háborútól félt, s a székely szabadság megadása mellett ezért is fogadta Mihályt bizalmatlanul, noha soraikból számosan vállaltak alatta országos főtisztségeket, többek közt Náprágyi Demeter, Kornis Gáspár, Csáky István és Székely Mózes is; csak Bocskai hagyta el Erdélyt, és vonult vissza bihari birtokaira.
  • Az erdélyi rendek 1600 októberében–novemberében, a lécfalvi országgyűlésen Bocskai István birtokait Báthori-pártisága miatt elkobozták, és megszüntették a közszékelyek szabadságát; ismét fel kellett építeniök az elnyomást jelképező várakat, és tilos volt számukra a fegyverhasználat.
  • Csakhogy a nemesség sehol és sehová nem követte őt következetesen, sőt mindenütt, még Havasalföldön is, ellene fordult, zsoldosvezérei elárulták, egyedül a székelyek bíztak benne és segítették mindvégig. Ha ezért szenvedniök kellett is, szabadságaiknak Bocskai alatt történő visszanyeréséhez a Mihály vajda kezdeményezéseiből levont tanulság nagymértékben hozzájárult.

Katonai erőviszonyok

1603 végén meghalt III. Mehmed szultán, és a Porta újabb béketárgyalásokat ajánlott. De egyik fél sem engedett a követeléseiből, így ismét a fegyvereké lett a szó. 1604 szeptemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultáni sereggel Esztergomot zárta körül, miután Pest, Vác és Hatvan őrsége megadta magát, és a Buda védelme szempontjából hadászati jelentőségű helyek újból a török kezére kerültek. A császári hadak eközben a Duna túlsó partján állottak, az Erdélyből iderendelt Basta fővezérsége alatt. A nagyvezír nem boldogult Esztergom vívásával, és még a nyári táborozás lejárta előtt elhagyta az országot, Bastát pedig hamarosan Felső-Magyarországra rendelték – immár Bocskai hadai ellen.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

Basta 1603-ban érmet veretett annak emlékére, hogy a „vlach Mihály vajda leverésével és a székely Mózes legyőzésével Erdélyt visszaszerezte”.[1] Az udvar részéről Erdélyt valóban fegyverrel meghódított tartománynak tekintették, ahol tetszésük szerint rendezkedhetnek be, különféle megoldásokkal kísérletezhetnek, és nem kell számolniuk a rendiség ellenállásával. Az új kormányzati rendszer, bár egyes elemei előrelépést jelentettek, egészében véve Erdély erőforrásait idegen érdekeknek rendelte alá. De az új berendezkedésnek éppen csak a körvonalai bontakoztak ki, amikor a tervezett változtatásokat elseperte a Bocskai-felkelés.

Meghiúsult remények, elszalasztott lehetőségek

Bocskai felkelése 1604-ben nem a török ellen győzelmesen előrehaladó hadműveleteknek vetett véget, hanem az országot évek óta pusztító, célját vesztett vergődésnek.

A Bocskai-felkelés

Önálló tanulmány.

Bocskai és a hajdúk

Önálló fejezet.

Bocskai „gondolkodni kezd”

Önálló cikk.

Támadás Bocskai várai ellen

Önálló cikk.

Szövetség a hajdúkkal

Önálló cikk.

„Magyari szabadulás”

Önálló fejezet.

A hajdúk reményei

Önálló cikk.

Az álmosdi csata

Önálló cikk.

Hajdúk és prédikátorok királya

Önálló cikk.

A rendek fejedelme

Önálló cikk.

Két ország fejedelme

Önálló fejezet.

Osgyán és Edelény

Önálló cikk.

Basta visszavonulása

Önálló cikk.

A szerencsi országgyűlés

Önálló cikk.

A veszedelmes török segítség

Önálló cikk.

Fellebbezés a keresztény világhoz

Önálló fejezet.

Szövetségesek és ellenségek között

Önálló cikk.

„A magyar királyság panaszai”

Önálló cikk.

Kapcsolatkeresés a lengyel rendi ellenzékkel

Önálló cikk.

Bécsi és zsitvatoroki kettős békemű

Önálló fejezet.

Béketárgyalások és hajdútelepítés

Önálló cikk.

Országgyűlés Korponán és Kassán

Önálló cikk.

Bocskai és Illésházy küzdelme

Önálló cikk.

A békeszerződések

Önálló cikk

Bocskai történelmi szerepe

Önálló fejezet.

A lengyel–magyar unió terve

Önálló cikk.

Bocskai utolsó hónapjai

Önálló cikk.

Bocskai hivatástudata

Önálló cikk.

Az osztrák Habsburgok hatalmi válsága

Önálló fejezet.

A második hajdúfelkelés

Önálló cikk.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

Önálló cikk.

A rendi konföderációk

Önálló cikk.

A magyar rendiség hatalomátvétele

Önálló cikk.

Nemesi szabadság és vallásszabadság

  • A vallásszabadság került a zászlajára a katolikus Mikolaj Zebrzydowski krakkói vajda vezetése alatt még 1606-ban kitört lengyel nemesi felkelésnek is, amelyet Bocskai utolsó hónapjaiban már kihasználni sem tudott, s amely 1607-ben a kálvinista Radziwil hercegek befolyása alá kerülvén, egyre élesebben fordult szembe III. Zsigmond ellenreformációs abszolutista törekvéseivel.
  • A lengyel elégedetlenek ekkor a francia és az angol udvarhoz próbáltak segítségért fordulni, nyilván Habsburg-ellenességükre számítva. A magyar rendekénél távolabbra tekintő külpolitikai tájékozódásuk azonban hiú reménykedésnek bizonyult. I. Jakab, az abszolút királyi hatalom féltékeny őre, levélben oktatta ki őket, hogy a törvényes uralkodó elleni lázadás a polgárháború zűrzavarához vezet, s országuk romlását okozza: „Példának legyen előttetek a veletek szomszédos Magyarország, amelyet a belső viszálykodás a keresztény világ legtermékenyebb és legszebb országából majdnem pusztasággá változtatott; gazdag városai vagy romba dőltek, vagy a barbárok hatalmába kerültek, majdnem minden régi előkelő családja vagy kihalt, vagy szolgaságra vettetett, s az egész régi magyar ragyogás [aplendor] a törökök kegyetlensége által nemcsak az emberek szemei elől, hanem a lelkükből és gondolataikból is kitöröltetett.”[2] A magyar példával való érvelés nem győzte meg a lengyel felkelőket, mert abból éppen az ellenkezőjét tanulták meg annak, amire az angol király tanítani akarta őket. Azt azonban belátták, hogy külső segítségre pillanatnyilag nem számíthatnak, s a katolikus többség feladta a király elleni küzdelmet. Csak Zebrzydowski és a Radziwil hercegek tartottak ki, s 1607 májusában újabb rokoszt szerveztek, a Bocskai-felkelés frazeológiájára emlékeztető jelszavakkal: „a szabadságot megvédelmezni, ... szabadságban győzni vagy meghalni”.[3]

Pázmány Péter politikai szerepe

Más kérdés persze, hogy az uralkodó osztály nagy többsége eleinte nem úgy értelmezte a saját érdekeit, mint Pázmány, akinek egész élete szívós és nem is sikertelen küzdelem volt, hogy osztályával elfogadtassa kezdetben kisebbségi véleményét. Sokáig külföldön élt. A Habsburg-ellenreformáció fészkében, a grazi jezsuita főiskolán teológiát és filozófiát tanított Arisztotelész szellemében, elutasítva Kopernikusz és követői „tévelygéseit”. De nem szakadt meg kapcsolata a hazával, s rövid időre át is költözött a jezsuiták sellyei rendházába, hogy ott megírja Feleletét Magyari Istvánnak Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyvére. 1607-ben Forgách érsek maga mellé hívta. A protestáns ügy győzelmének csúcspontján nem rettent vissza attól, hogy Bocskai tanácsadóját, Alvinczi Péter kassai prédikátort támadja meg Öt szép levél című vitairatában, majd egy ferdítésektől hemzsegő, de mesteri logikával felépített pamfletben Kálvinról bizonygassa, hogy annak „istene nem egyéb pokolbéli ördögnél”.[4] A protestáns közvélemény felháborodva követelte megbüntetését, de maga a protestáns nádor, Thurzó György igyekezett a vihart lecsendesíteni.

Miért? A magyar uralkodó osztályon belül sokan ráébredtek, hogy a meghasonlás a Habsburg-házzal kettős veszéllyel jár. Bocskai csak a hajdúk fegyvereivel és a török támogatásával tudott győzni. Márpedig a végleges szakítás a Habsburgokkal és a tartós szövetkezés a törökkel újra felidézné az imént véget ért háború szörnyű pusztításait, a felfegyverzett népre való támaszkodás viszont a földesúri hatalmat ásná alá. Jobb tehát a Habsburg-dinasztiával megalkudni, ha az elegendő biztosítékot nyújt a rendi önkormányzat tiszteletben tartására és a földesúri jogok védelmére a parasztsággal szemben.

A magyar rendiség országegyesítő törekvései

A magyar rendi politika vezetőinek minden okuk megvolt Erdély katonai elfoglalására. Magyarország újraegyesítésének első lépéseként már Illésházy nádor is ezt követelte Bocskaival szemben, s programját, fenntartásokkal ugyan, utódja, Thurzó is átvette.

Hajdúvilág Erdélyben

Báthori Gábor a kassai szerződés megkötése után egy ideig nem gyanította, mi készül ellene Magyarországon. Erdélyt családi örökségének tekintette: Somlyai Báthori Istvánnak, Báthori Boldizsár 1601-ben elhunyt öccsének fia volt. Árvaságában – húgával, Annával együtt – távoli rokona, Ecsedi Báthori István országbíró nevelte, s lévén gyermektelen, általános örökösévé tette. A Báthoriak két ágának óriási birtokai így 1605-ben egy kézben egyesültek, s a testvérek házasságával (Gábor Palocsai Horváth Annát, Bocskai unokahúgát vette el, míg Anna Bánffy Déneshez, Bocskai unokaöccséhez ment nőül) még a Bocskai-vagyonból is gyarapodott. A Báthori-legitimitásnak kiirthatatlan gyökerei voltak Erdélyben, és a kortársak egybehangzó véleménye szerint az ekkor tizenhét éves, szép, szilaj és gőgös ifjú vonzó, uralkodásra termett egyéniség volt. Nevének méltó folytatóját látta benne még az éles szemű Bethlen Gábor is, ezért állt kezdettől fogva melléje, s fejedelemségéhez kieszközölte számára a Porta beleegyezését.

Uralkodása kedvező kilátásokkal indult. 1608-tól kezdve néhány év rendkívül bő termést hozott. Az elmúlt évek szorongása, bajt váró, dermedt rémülete felengedett, mindenki azt hitte, hogy a Báthori név visszahozza a Báthori-korszak ragyogását. Az élni vágyó, fiatal fejedelem vidám udvart tartott a romjaiból még alig feltámadt Gyulafehérvárt, s egyelőre azt is megbocsátották neki, hogy csúnya feleségét távol tartva, a szép asszonyok körül legyeskedik. Daliás volt, ifjú volt, Báthori volt – többet engedhetett meg magának, mint mások. Kormánya új emberekből állott. A régi pártharcok főszereplői már halottak voltak; egyedül Báthori Zsigmond élt még elfelejtve, valahol Csehországban, de rá nem szívesen emlékezett senki. A tanácsban az első ember, a fejedelem bizalmasa Imrefi János volt, előbb Belgiojoso, majd Bocskai fizetőmestere, akiről a rossz nyelvek azt suttogták, hogy karrierjét a hajdúk zsoldjából elspórolt pénz mellett felesége Báthori által méltányolt szépségének köszönheti.


Mivel a Bocskai, majd II. Mátyás megígérte Kállót a hajdúk végül is nem nyerték el (királyi végvár maradt), Báthori saját ecsedi uradalmából Böszörménnyel kárpótolta őket. A II. Mátyás által Polgárral és Szentmargitával kiegészített Bocskai-adományból Dorogot csak 1616-ban ülhették meg rác hajdúk. Így II. Mátyás 1613-ban Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár birtokában erősítette meg – Bocskaira való hivatkozás nélkül – Bocskai Habsburg-kormányzat alá került hajdúit (Sima, Varjas, Vid, Szentmargita a hajdúvárosok használta puszták maradtak).

Szeben és Havasalföld elfoglalása

A katolikus nemesi ellenzék Kendy emigrációja után megtört, a székelységet már Bocskai kiengesztelte.

Báthori Gábor bukása

Báthori – minthogy Ghyczy árulásáról nem tudott – nem is igazolhatta magát, s így Ghyczy könnyű sikert ért el, melynek azonban nagy ára volt. Kinevezéséért cserében oda kellett ígérnie Lippa és Jenő várait, melyek visszaszolgáltatására még Bocskait kötelezték, de átadásukat a fejedelmek sikerrel halogatták.

A „magyar Machiavelli”

Bethlen Gábor fejedelemmé választásának esztendejében harminchárom éves volt, de egész valója többet mutatott. Szemeinek komoly tekintete, melyben villámló harag és metsző irónia tudott felcsillanni, hatalmas orra, erős vonalú, duzzadt ajkai, melyek körül állandósult egy keserű vonás, sápadt arcát keretező fekete szakálla, jellegzetes, vállai közé húzott fej tartása, mely minden képén szembeötlik – sok szenvedésen átment, nehéz gondoktól terhelt javakorabeli férfi benyomását keltette. Testében két emigráció és harmincnégy csata nyomait, lelkében egy mostoha körülmények közt eltöltött, korai árvasággal sújtott gyermekkor megaláztatásait és két korán elhalt gyermekének gyászát hordozta. Lelki tulajdonságai is ezt a különös kettősséget mutatják. Óvatos, ravasz, sőt néha cinikus, mint a kiábrándult öregek; józan, mintha egy hosszú élet tapasztalatai állanának mögötte, de fiatalosan ruganyos, csüggedést és fáradtságot nem ismer. Mindig kész a támadásra vagy a visszavágásra; elméje csak úgy ontja a gyakorlatias megoldásokat és a merész terveket, de ha valami nem sikerül neki, bámulatos lélekjelenléttel fog azonnal újabb, ha kell, az előbbivel homlokegyenest ellenkező vállalkozásba. A politikai szálak mesteri fonogatásában nyilvánuló szinte játékos kedvű, csalódásokon átsegítő természetes, száraz humora és a dolgokat s az embereket kellő értékükre szállító iróniája – mind elpusztíthatatlan, örökifjú életkedvének minden külső látszatot meghazudtoló bizonyítékai.

Nem volt nagybirtokos oligarcha, mint Bocskai és Báthori Gábor. A török megszállta Temes-vidékről Erdélybe szakadt családja középbirtokos nemesi színvonalon élt, anyai rokonai székely főemberek voltak.

Fejedelmi elődeinek tett szolgálataival ő maga sem jutott tovább, mint az apja által szerzett, annak halála után nagy nehezen visszakapott szülőhelye, Marosillye mellé – Déva elnyeréséig. Nem annyira a feudális nagybirtokos fejével, mint a fejedelmi tanácsoséval, majd a fejedelemével gondolkozott. Politikai vonala fejedelemmé választásáig teljesen egyértelmű volt: a török védelme alatti önálló Erdély fenntartása. Báthorival is akkor fordult szembe, mikor ezt a vonalat elárulni készült, és a Habsburgok felé tájékozódott. – Neveltetése, tapasztalatai, az emigráció keserűségei mind Habsburg-ellenes meggyőződését erősítették. A török valóban nem találhatott nála megbízhatóbb gazdát Erdély védelmére. De nem a törökbarátság volt az alapelve, hanem az erdélyi önállóság, s az sem a Bocskai-féle program, a magyarországi rendiség támogatása kedvéért, hanem egy jól kézben tartott államiság előnyei s egy távolabbi cél, Magyarország újraegyesítése miatt.

Őreá sokkal inkább találna a „magyar Machiavelli” hasonlat, mint Bocskaira.


Bethlent a magyar protestáns egyháztörténetírás Bocskai mellé állította, mint hithőst, de valójában egészen más szabású politikus volt. Vallásosságából hiányzott mindenféle fanatizmus. Az erdélyi türelmi rendszerben nőtt fel, s tudatosan rendelte alá a vallásügyet a politikának, mint ahogyan hatástalan maradt rá a Bocskai-korszak szenvedélyes németgyűlölete is.

Védekező külpolitika

  • Bethlennek belső ellenzékkel nem is kellett volna megküzdenie, ha kívülről nem szítják az elégedetlenséget. A királyi Magyarországon felháborodással fogadták trónfoglalásának hírét. Forgách és Dóczy széltében terjesztették, hogy Erdélynek immár török gubernátora van, akit mihamarabb ki kell vetni székéből, nehogy törökké tegye egész országát. Elismertetése iránti kérése Bécsben a legridegebb elutasításra talált, s a szabad fejedelemválasztás meggátlását egyenesen a legalkalmasabb jogcímnek találták arra, hogy Erdély visszafoglalását újra megkíséreljék. Dóczy megrohanta és elfoglalta a fejedelemség legfontosabb végvárait, Husztot, Tasnádot, Ecsedet, Kővárt; Váradot is csak Rhédey ébersége tartotta meg. Mikor Bethlen a várak visszaadását követelte, még Várad átengedésére is felszólították. A Porta is elég tapintatlan volt, hogy éppen nehéz helyzetében akarta Lippa és Jenő átadását kikényszeríteni. A Bocskaitól már megkövetelt, de mindeddig sikeresen megtartott két várról Bethlen már csak azért sem mondhatott le, mert ezzel tápot nyújtott volna annak a híresztelésnek. hogy eladta magát és Erdélyt a töröknek.
  • Mátyás király dunai birodalmának feltámasztása török segítséggel: ez a terv ekkor még talán csak arra volt szánva, hogy a Portán elfelejtsék Lippát és Jenőt. A későbbi fejlemények azonban valóban tervvé érlelték a merész gondolatot. Több volt ez, mint a Bocskai végrendeletében foglalt program, mert az a királyi Magyarország felől várta a nemzeti királyság helyreállítását, amelyhez azután Erdélynek csatlakoznia kell. Erdélyből elindítani a királyi Magyarország újraegyesítését, sőt az egész mátyási birodalom helyreállítását, beleértve a török utólagos kiűzését is: ez Bethlen saját elképzelése volt.

Bethlen első hadjárata

Az európai háborút az osztrák Habsburgok országaiban a Bocskai-felkelés óta csendesedni nem akaró és mindegyre konföderációkban szervezkedő rendi forrongásnak a német Protestáns Unió és a Katolikus Liga küzdelmével való összekapcsolódása robbantotta ki, amihez ezután a kontinens egyéb ellentétei hozzáidomultak.

Bethlen Magyarország fejedelme

  • Mindenekelőtt pozsonyi hídfőállását igyekezett biztosítani, ezért elfoglalta Sopront és Kőszeget, majd az annak idején Bocskainak ellenálló, de most a Habsburg-ellenes táborhoz csatlakozó Batthyány Ferenc segítségével a Dunántúl jelentős részét ellenőrzése alá vonta.
  • Ugyanakkor folytatta az alkudozást a törökkel. Egyelőre elhalasztotta királlyá választását, mert a Porta ebbe nem akart belemenni, illetőleg csak azzal a január 18-án közölt kikötéssel, hogy „Bethlen Gábor, ha Isten adja, legyen magyarországi koronás király bátor, de Erdélyt mi Magyarországhoz soha nem engedjük, hogy bírja, mert Erdély szultán Szulimán találmánya és sajátja az hatalmas császárnak: mi olyan tökéletesen nem bízhatunk ezután Magyarországhoz, mint Erdélyhez, s nem hagyjuk mi másnak a miénket”.[5] Ezen az akadályon csak az segíthette volna át Bethlent, ha – mint annak idején Bocskai tervezte, de elejtette – az egyesített Magyar Királyságot a szultán védelme alá helyezi, amire a magyar rendek akkor még nem lettek volna hajlandók.

Út a békekötés felé

Bethlent, bár ambíciói nagyobbak voltak, a körülmények arra kényszerítették, hogy Bocskai végrendeletének, a magyar rendiség védelmének tegyen eleget.

A hét vármegye Bethlen államában

  • A Habsburg-házasság terve Bethlen utolsó kísérlete volt, hogy a magyar rendi állam élére állva, a rendi dualizmus küzdelmeit vállalva, a magyar feudális uralkodó osztállyal valósítsa meg az országegyesítést. Számára ezzel a Bocskai program – Erdélynek a magyar rendi önkormányzat védelmére korlátozott hivatása – a múlté lett.
  • Széchy György nem sokat mutatott abból, hogy valaha Bocskai testőrkapitányaként szolgált, mert akkor is csak a szerencsétlen Káthay lekaszaboltatásával jeleskedett, Bethlent pedig hamarosan cserbenhagyta. Rákóczi György fontos katonai pozíciókat töltött be, de minden buzgalma ellenére ritkán szegődött melléje a hadiszerencse. Még leghasznosabban Batthyány Ferenc tevékenykedett a mágnás-generálisok közül, mert mint végvárvidéki birtokos a törökkel folytatott állandó harcban nőtt fel. Annál jobb katonák voltak viszont a nemesi származású vagy nemességet nyert alvezérek, többnyire Bocskai neveltjei vagy végvári tisztek, mint Rhédey Ferenc, Egri István, Huszár István, Horváth István, Abaffy Miklós, Bornemisza János, Petneházy István, akiknek nevéhez néhány vesztes és sok-sok megnyert csata fűződik, de legfőbb érdemük az volt, hogy engedelmesen és ügyesen hajtották végre a fejedelem haditervében nekik kijelölt részfeladatot.

Az erdélyi hatalmi központosítás

Vagy mint a fejedelem udvari papja, Milotai Nyilas István írta a XX. zsoltár magyarázataként megfogalmazott királytükrében: „Mert valami az fő az testben a tagoknak, azon az felső méltóságbéli embert az emberi társaságnak … az miképpen isten nélkül soha senki el nem lehet, el kell veszni, az képpen az emberi társaság földi isten nélkül csak zűrzavar, elegy-belegy veszettség, sokfejű vad, kik csak mindenkoron vesző félben vadnak.” Nem hiányzik ebből az Erdélyre szabott gondolatmenetből a népjóléti színezet sem: „Az mely király avagy fejedelem az népet szereti és azoktól ő is szerettetik, nem különben tündöklik birodalmában, mint az jó házi gazda az népe között, fő hajósmester hajójában az evezősök között, az embernek szíve az többi tagok között, sőt az Isten személyét viselő király az itt ez földön, az mi Isten az égben.”[6] A korabeli abszolutista elméleteknek ez az erdélyi változata Jakab király gondolatai mellett a rendekkel szemben a széles néprétegek támogatását kereső hollandi oranista monarchizmus propagandájára hasonlít leginkább, de nem egyszerűen külföldi eszméket tolmácsol, hanem a hazai kálvinista prédikátoroknak már Bocskai óta egy népbarát királyról táplált vágyálmait is tükrözi.

Nagy Ambrus és Zólyomi Dávid

Rákóczi ráeszmélt, hogy a svédekkel való szövetkezés és a Habsburg-ellenes hadjárat Zólyomi Dávid katonai sikereit és népszerűségét fogja növelni, holott ő volt az, akitől leginkább féltette frissen megszerzett trónját. A gyulafehérvári udvarban már azt suttogták, hogy a fejedelem agyonvereti Zólyomit, mint annak idején Bocskai Lippai Balázst. A Bocskai-szabadságharc nemesi vezetése ellen küzdő, tragikus végű hajdúvezér példájának emlegetése azt mutatta, hogy Rákóczi és hívei Zólyomit a hajdúkkal és a felkelt parasztokkal való összefogással gyanúsították. Ez is közrejátszott abban, hogy Rákóczi szembefordult a parasztfelkeléssel, és elrendelte, hogy verjék szét Nagy Ambrus közeledő seregét.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Mindezekben Pázmány és Bécs között teljes volt az egyetértés. De mint a rendi Magyarország első zászlósura és az egyháza autonómiáját az abszolutista törekvésekkel szemben védelmező főpap, nem idegenkedett teljességgel a Bocskai végrendeletének attól az alapgondolatától, mely az Erdélyi Fejedelemség szerepét a magyar rendek és a Habsburgok kompromisszumának védelmében jelölte ki – anélkül persze, hogy magáévá tette volna Magyarország magyar király általi egyesítésének perspektíváját, nem is beszélve a vallásszabadságról.

Esterházy Miklós politikája

  • Esterházy buzgó katolikus volt; gyermekifjú fővel akkor hagyta el a lutheránus vallást, amikor a katolizálás még nem előnyt, hanem inkább hátrányt jelentett. Apja kitagadta. Lutheránus nagybátyja, Illésházy István fogadta magához, akivel együtt a Bocskai-szabadságharcban is részt vett.
  • Nem kétséges, hogy Bocskai, Bethlen és Pázmány mellett ő volt a 17. század első felének legtevékenyebb magyar politikusa, de mindhármuknál kisebb valóságérzékkel és emiatt kevesebb eredménnyel politizált.

A barokk főúr

Az Erdélybe vezető hadi utat a Bocskai után rendíthetetlenül Habsburg-párti és Esterházyval szoros kapcsolatban álló öreg Bosnyák Tamás füleki kapitány őrizte 1634-ig, helyét az Esterházy körébe tartozó, neofita Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor foglalta el, s a bizalmat 1644-ben a híres murányi kalanddal szolgálta meg.

Örökös főrendiség

Noha az erdélyi propaganda Bocskai óta igyekezett az ellenreformációs templomfoglalásokat mindenestől a Habsburgok nyakába varrni, s a fejedelmek fegyveres beavatkozásait a vallásszabadságnak a Habsburg-ellenreformációtól való védelmével indokolni, a királyi Magyarország Habsburg-hű katolikus mágnásaira ez az érv nem hatott, mert egyelőre nem látták veszélyeztetve földesúri kegyúri jogaikat, sőt éppen ők igyekeztek azokat minden módon érvényesíteni.

Örökös jobbágyság

Egyedül a protestáns prédikátorok emelték fel szavukat a parasztság elnyomása ellen, hiszen ők is paraszti, mezővárosi származásúak voltak s jobbágyot nem tartottak. De ők sem jobbágyfelszabadítást sürgették, hanem csupán a feudális rendszeren belüli méltányosságot és kölcsönösséget, a szolgálatért kijáró védelmet és emberséges bánásmódot szorgalmazták. Ebben 16. századi elődeiket követték, azok érveit fogalmazták újra, több-kevesebb nyomatékkal. Egyiküket, Kecskeméti Alexis János sárospataki prédikátort azért is érdemes idézni, mert már megjelenik bennük a 16. században még szokatlan „nemzeti” érvelés, az a Bocskai idején prédikátorok és hajdúk szavaiban megformálódott nézet, hogy a földesúr és paraszt egy „nemzetből” valók lévén, a jobbágynyúzás nem csak Isten, hanem a „nemzet” elleni bűn is. „Az szegénység nyomorgattatik Magyarországban inkább, hogy sem mint Aegyptusban vagy Babyloniában. Kik miatt? Siralomra méltó: nem pogányok vagy valami idegönök, hanem maga saját nemzetéből való földesurai én azok után hazudozó szolgák és vitézlő rend név viselő emberek által… Nem ezt parancsolja Isten az ő törvényében, hanem hogy azt adják meg az császárnak, az mi az császáré. Hol olvastátok az szentírásban magyar urak és azok a fejedelmünk után levő tisztviselők, hogy úgy kellene, az mint jelentem, nemzetötökből álló jobbágyitokkal bánnotok? Hol olvastatok országunk decretomában, hogy … jobbágyotok … mindennap tinektök szántson, kapáljon és egyéb szakmánságot míveljön, mint az oktalan állat, azonközbe pedig ti csak hajahujával éljetök?”[7]

Nemesség és nemesítés

  • A nemesség már a Bocskai-szabadságharcot megelőző vallási konfliktus idején azzal érvelt a szabad királyi városok vallásszabadsága mellett, hogy azok a Szent Korona tagjai, amivel valamiféle kollektív nemességet tulajdonított nekik.
  • A nemzethalál e képzetei nem újdonságok ekkor, a Bocskai-korszak röpiratai telve voltak már velük.

Nem nemesi kiváltságok

A katonáskodás fejében adott szabadparaszti állapotot vagy a jobbágyi szolgáltatások alóli részleges mentességet már Báthori István ismét kezdeményezte, s Báthori Zsigmond, majd újra Bocskai a székely szabadságot is helyreállította, Bethlen Gábor pedig, ha korlátozva is, megszilárdította. Igazi virágkora volt a szabadparaszti katonáskodásnak a 17. század, amikor ez mutatkozott a katonatartás legolcsóbb útjának, így keletkeztek a kiváltságos hajdútelepülések.

Hajdútelepítési tervek már korábban is felmerültek, de elsőnek Bocskai ültette földre 1605-ben a székelyek módjára katonáskodásra kötelezett s formailag az „igazi nemesek” soraiba emelt hajdúvitézeit.


Az Erdélyi Fejedelemség területén is Bocskai kezdeményezte a hajdú telepítést, Szalontára szállítva legelső megsegítőit, a köleséri hajdúkat. Példáját fejedelmi utódai is követték. A Bihar vármegyei fejedelmi hajdú községek száma 1626-ig 20-ra emelkedett, s mint Bocskai alapításai kerültek be az erdélyi törvénykönyv, az Approbata Constitutio szövegébe. Lakóik földjük szabad birtokosai, de nem nemesek; katonáskodás fejében mentesek a jobbágyterhektől, de a parasztnemesek módjára fejenként taxát fizetnek.

Benczédi László

Anyagi és politikai erőforrások

Thököly több megnyilatkozásából ismerjük, hogy tudatában volt annak, mivel tartozik önmaga személy szerint is, de a vezetése alatt születő új államképződmény is a kuruc seregek emberállományának. Hogy a bécsi udvarral szemben, amely e sokezres katonaréteg sorsa iránt mindenkoron nagyfokú közömbösséget mutatott, a kuruc fejedelem a vitézlő rend létfenntartásának háború utáni tartós megoldására is gondolt, azt az 1683. májusi tállyai rendi gyűlés tárgyalási anyagából tudjuk. A rendek elé terjesztett fejedelmi prepozíciók egyik pontja itt a következőket tartalmazta: „Mivel a véghelyekben minden vitézlő rend le nem fog telepedhetni, kegyesen kéri őnagysága és inti a nemes vármegyéket, akiknek a jószágaiban le fog telepíttetni, ne sajnálják az országtól azon helyeket: lészen jövendőben oly remuneratiójuk, hogy senkinek méltó panasza nem fog lehetni.”[8] Amiből világosan kiderül, hogy Thököly a már csaknem százados hagyományt követve, a Bocskai-féle hajdútelepítések útján tervezte a kuruc hadakban szolgáló közkatonák konszolidált jövőjének biztosítását.

A török háború kiújulása

Ha nem is olyan látványos módon, de az 1683. évi nagy török offenzíva összeomlása távlatilag a Mohács utáni önálló Erdélyi Fejedelemség, Báthori István, Bocskai István és Bethlen Gábor nagy történeti hagyatékának a sorsát is megpecsételte.

R. Várkonyi Ágnes

A vitézlő rend

A század közepére a Báthori Gábor telepítette hajdúkkal együtt hozzávetőlegesen 40 ezer főre növekedhetett a Bocskai fejedelem kiváltságait élvező, letelepített hajdúcsaládok mintegy 10 ezer főnyi csoportja.

Makkai László

Nemzet és haza

Mikó Ferenc írja krónikájában, hogy Bocskai „azelőtt német lélekkel bírt, de nemzetéhez való szeretetéért azt magáról levetkezé”.[9]

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

  • A királyi Magyarország uralkodó osztálya és a katolikus dinasztia közt a bécsi béke és a harmincéves háború kitörése közti viharszünetben létrejött kompromisszum nemcsak a Bocskai-felkelés németellenes indulatait hallgattatta el egy időre, hanem azt az illúziót is táplálta, hogy a rendi államszervezet fölényben maradhat az abszolutizmussal szemben.
  • Ugyancsak Pázmány közvetlen hatására alakult ki a pápa- és Habsburg-ellenes erdélyi történetírás (Szamosközy István, Mikó Ferenc, Somogyi Ambrus, Bojti Veres Gáspár, Szalárdi János) hatástalanítására szánt új katolikus történetszemlélet Istvánffy Miklós latin és Pethő Gergely magyar műveiben, melyek a reformáció országvesztő szerepének bizonygatása mellett a Habsburg-hűséget a katolizálásra való felszólítással kapcsolják össze, s Bocskait (majd Pethő Bethlent is) törvénytelen rebellióval, Erdélyt eretnekséggel és törökbarátsággal vádolják. Míg az ellenkező nézeteket hirdető erdélyi protestáns történetírók művei kéziratban maradtak, addig Istvánffy és Pethő könyvei nyomtatásban megjelenve, széles körben hatottak.
  • Az Erdélyi Fejedelemséghez való közeledést Pálffy Pál nádor kezdeményezte 1651-ben, amikor elvileg elfogadta Rákóczi Zsigmond herceg Habsburg-ellenes szövetségi ajánlatát, de semmi jel nem mutat arra, hogy Pálffy részéről egyébről is szó lett volna, mint Erdélynek Bocskai óta hagyománnyá vált beavatkozásáról a királyságbeli rendi szabadságjogok védelmében.

A nép nemzete és hazája

Mint láttuk – ha a vallási ideológiát meg nem haladó hangsúllyal is – de már a 16. században is élt egy olyan nemzetfogalom, amely a nemességen kívül legalább a városi polgárságot és a nem nemes katonaelemet is magába foglalta, s amelyet ez utóbbiaknak legalább egy része is tudomásul vett. Ez a nemzetfogalom a Bocskai-felkelés kitörésének napjaiban már megvolt, ezért beszélhetett Bocskai olyan magától értetődően arról, hogy a hajdúk „magunk nemzete”, ő maga pedig a hajdúk számára „magok nemzete”, s ezért alkalmazták fenntartás nélkül a „nemzet” kifejezést a hajdúkapitányok a nemesség mellett saját magukra és a magyar városi polgárokra is.

Ez a 17. század eleji „nemzeti” ideológia igen komplex, sokarcú jelenség. Eredetét kétségtelenül az uralkodó osztály „nemesi nemzet” eszméjében kell keresnünk. Ez bővül ki a paraszti osztályharc jellegváltozásának hatására a társadalmilag szélesebb értelemben vett „magyar nemzet” eszméjévé: anélkül azonban, hogy a nemzet szónak a kiváltságosokat jelentő eredeti osztálytartalma elenyésznék. A hajdúság részéről – mint igény – a „nemzet” kettős (etnikum és osztály) értelme ugyanúgy elevenen jelentkezik, mint a nemességnél, s a társadalmi emelkedés programját fejezi ki. A Bocskai-felkelés kitörésekor a hajdúság nem tartozott sem a parasztsághoz, sem az uralkodó osztályhoz, de külön társadalmi osztályt sem képviselt, hanem úgyszólván úton volt a kettő közt, s arra törekedett, hogy az uralkodó osztályhoz zárkózzék fel. Ebben a tekintetben hasonló helyzete volt egy másik társadalmi rétegnek, a protestáns prédikátoroknak. Ezek nagy többsége is paraszti, legfeljebb mezővárosi származású volt. Személyi szabadságot élveztek, de nem alkottak a katolikus klérushoz hasonló, jogilag elismert rendet, s bár örökölték a katolikus papság feudális jövedelmeinek egy részét, egyéni sorsuk a nemesi vagy városi kegyuraktól függött, utódaikat pedig a paraszti sorba való visszazuhanás fenyegette. Mindehhez hozzájárult az erőszakos ellenreformáció, úgyhogy ők is, mint a hajdúk, egyedül a Bocskai-szabadságharc győzelmétől remélhették problémáik megoldását.

Ami az uralkodó osztály szájában demagógia volt, s a parasztság számára hamis ideológia: a nemzeti közösség eszméje – az a hajdúk és a prédikátorok átmeneti osztályhelyzetének objektív tükröződését jelentette, persze csak addig, amíg ez az átmeneti állapot fennállott. Csak ezen körülmény figyelembevételével lehet már a 16. századi prédikátoroknak a feudális kizsákmányolás végletes formáit ostorozó, de magát a feudális rendszert alapjaiban nem érintő megnyilatkozásait is, főként azonban a 17 . század eleji hajdúk és prédikátorok állásfoglalását megérteni: A hajdúk és a prédikátorok nemzeti és függetlenségi ideológiája nem „népi” ideológia volt; mindenesetre azonban a paraszti sorból feltörekvő társadalmi rétegek ideológiája. S egyik összetevőjét jelentette egy olyan eszmei fejlődésnek, amely a század végére egy, a jobbágyokra is kiterjedő nemzetfogalom létrejöttéhez is elvezetett.

A hajdúmozgalmak s a parasztvármegyék felkelésének elcsendesedése után a paraszti osztályharc közel fél évszázadra apályba került, aminek egyik oka a letelepített hajdúságnak a feudális uralkodó osztállyal kötött kompromisszuma volt. A parasztság ezzel egy időre elvesztette emancipációs küzdelmének vezetőit. Másrészt a rendi függetlenségi harcok hathatós erdélyi támogatása fölöslegessé tette a magyar nemesség számára a Bocskai idején még nélkülözhetetlen népi segítség keresését. Megváltozik majd a helyzet Erdély katasztrófájával és a Wesselényi-mozgalom vereségével. Az Erdélybe bujdosott nemesek arra kényszerülnek, hogy széles tömegbázist teremtsenek maguknak, s ezért az elbocsátott végváriakhoz fordulnak segítségért. Az így létrejött kuruc mozgalom politikai ideológiája a nemesi nemzettudat németgyűlöletén alapult, de a nemességen kívüli elemek bekapcsolódása elkerülhetetlenül odavezetett, hogy az egységes magyar nemzet fennen hirdetett eszméjét a nem nemesek saját társadalmi törekvéseikkel színezték, s ezzel osztályjellegét kiszélesítették. Akárcsak Bocskai idején, ezúttal is a hivatásos katonák és a protestáns prédikátorok tágították ki magukra is érvényesen a nemzetfogalmat, de az időközben bekövetkezett társadalmi és politikai fejlemények hatására tovább is léptek egy össznépi és egyben társadalmi igényeket is kifejező nemzetfogalom felé.

Irodalmi stílusok és műfajok

Művészileg is elsőrangú életművet a manierizmus jegyében csak Rimay János, Bocskai volt titkára alkotott, akiről az udvari iskola kapcsán már megemlékeztünk.

Makkai László

Reneszánsz és barokk képzőművészet

Néhány, főleg Krakkóban élő olasz szobrász által készített alakos síremlék a hazai késő reneszánsz szobrászat majdnem egész termése. Közülük Bocskaiét, Bethlenét 1658-ban Gyulafehérvárt a tatárok, a Rákócziakét néhány év múlva Sárospatakon a jezsuiták pusztították el.

Ember Győző

A Habsburg-abszolutizmus 1711 és 1765 között

A szatmári békekötéssel hosszú időre lezárult azoknak a kísérleteknek, a Bocskai Istvántól II. Rákóczi Ferencig egymást követő szabadságharcoknak a sorozata, amelyeknek legfőbb célja az volt, hogy Magyarországot függetlenítsék az osztrák Habsburgok uralma alól.

A magyar rendek már 1687-ben lemondtak a szabad királyválasztásnak addig is csupán formális jogáról, nemkülönben az Aranybullában biztosított ellenállási jogukról, elismerték a Habsburgok férfiágának örökösödési jogát a magyar királyi trónra. Ezt a jogot 1723-ban a nőágra is kiterjesztették, kimondva egyben Magyarországnak és az Osztrák Ház többi országának elválaszthatatlan és megoszthatatlan birtoklását. Magyarország is örökös országa lett a Habsburgok birodalmának, államjogilag ugyanolyan, amilyen Ausztria, Csehország és a többi kisebb-nagyobb ország volt, amelyeket összefoglalóan osztrák-cseh örökös tartományoknak, avagy egyszerűen csak örökös tartományoknak szoktunk nevezni.

Ha államjogi alapja nincs is annak, hogy Magyarországot 1687, illetve 1723 után ne tekintsük a Habsburgok Örökös tartományai közé tartozónak, mégsem volt helytelen, hogy az ország a Habsburg örökösödés elfogadása után sem tekintette magát annak. Ha de jure nem is, de facto lényeges különbség volt ugyanis közte és a többi örökös tartomány között, és ez a különbség elsősorban éppen a Bocskaitól Rákócziig tartó szabadságharcoknak volt a következménye.

Kiváltságos kerületek

A Hajdúkerület kiváltságos jogállását Bocskai István fejedelem telepítésének köszönhette. Bocskai örökébe mint a hajdúk főhatósága már a 17. században a magyar királyok, illetve az uralkodói kamarák léptek.

Vörös Károly

A katonaelemek

A Rákóczi-szabadságharc lezárultával a vitézlő rend – más lehetőség híján – emelkedés helyett egyelőre még ugyan félig szabad árendás-taxásként a jobbágyság egyre jobban, két oldalról is ellenőrzött soraiba tagolódott be, korábbi kiváltságainak utolsó emlékeként végül már csak szabad költözési jogát (vagy mint például Kapuváron, hajdúzászlóját és pecsétjét) tudva megtartani. Az egyetlen kivétel a Hajdú-kerület még Bocskai által telepített s országos törvényekkel védett hajdúsága maradt; hozzájuk, igaz, hatalmas összeggel megváltakozva, 1744-től a Jászkunság csatlakozott.

Benda Kálmán

A patrióta nemesi ellenzék

A bizalmas jelentések úgy vélték, hogy az országgyűlést is csak azért akarják Pestre egybehívatni, hogy „a városból második Párizst csináljanak”, és a „Bocskai végrendeletének szellemében készült, de 1790-ben elfogadtatni nem sikerült hitlevelet keresztül erőszakolják”.[10]

Lábjegyzetek

  1. Az emlékérem rajza és felirata: Basta György hadvezér levelezése és iratai (1597–1607). II. MHHD XXXVII. 811.
  2. Ugyanott, 27.
  3. Ugyanott, 29.
  4. Az Nagí Calvinus Ianosnac hiszec egy Istene. Nagyszombat, 1609.
  5. Borsos Tamás, Marosvásárhelytől a Fényes Portáig. Kiadta Kocziány László, Bukarest, 1972. 394–395.
  6. Milotai Nyilas István, Sz. Dávidnak huszadik zsoltárának … magyarázattya … melyben mind az istenfélő igaz jó fejedelemnek, mind az keresztyén községnek tisztek meg ábrázoltatik … Kassa, 1620. 17, 41.
  7. Kecskeméti Alexis János prédikációs könyve. Kiadta Szuromi Lajos. Budapest, 1974. 364–365
  8. A tállyai gyűlés aktái mind a mai napig kiadatlanok. Egyik levéltári példányuk megtalálható: Štatný Archív Prešov, Sáros megye levéltára. Acta politica 1683/23.
  9. Idézi: Bartoniek Emma, Fejezetek a XVI-XVII. századi magyarországi történetírás történetéből. Budapest, 1975. 359.
  10. Benda Kálmán, A magyar jakobinus mozgalom története (továbbiakban: Benda, A magyar jakobinus mozgalom…). Budapest, 1957 42.

Irodalom

A Bocskai-szabadságharc egészére a legfőbb egykorú elbeszélő források: A rokonszenvező magyarországi és erdélyi írók közül az udvari történetírónak, Szamosközy Istvánnak a szabadságharcról írt latin nyelvű műve elveszett, s csak Bethlen Farkas Historia de Rebus Transsylvanicis (Nagyszeben, 1782–1793) című kompilációjába került bele részlegesen. Szamosközy értékes magyar feljegyzései viszont fennmaradtak (Monumenta Hungariae Historica II. Scriptores, Írók XXX). Jól kiegészítik ezeket: Somogyi Ambrus latin Historiaja, (1606-ig, megjelent Scriptores Rerum Transsilvanicarum II. Nagyszeben, 1800) és Gyulaffy Lestár feljegyzései (Monumenta Hungariae Historica II. Scriptores, Írók XXXI-XXXII), főként azonban a lelkes Szepsi Laczkó Máté krónikája (Erdélyi történelmi adatok III). A tartózkodó szászok közül a legtárgyilagosabb és a korra a legrészletesebb Krauss György (a Bocskai koráról szóló rész magyar fordításban: Erdélyi történelmi adatok. Erdély öröksége III. Szerkesztette Makkai László. Budapest, 1940), a kálvinista Bocskaira neheztelő unitárius és szombatos körökből viszont a legjellegzetesebb Borsos Tamás, többszörös portai követ, aki szerint „az_ német iszonyú kegyetlenséggel bírá Erdélyt mindaddig, az még az Úristen Bocskai Istvánt feltámasztá …, de azt ítéljék bölcs emberek meg, ha épületire vagy romlására volt az keresztyénségnek, mert itt az török császár Portáján bizonyosan magoktól az törököktől értettem …, hogy ha Bocskai István akkor az német ellen kardot nem fogott volna, csak másod esztendőben is közel az magyar birodalom az magyar korona alá visszajött volna”. Borsos Tamás, Vásárhelytől a Fényes Portáig. Kiadta Kocziány László (Bukarest, 1972. 54–55). Más szemszögből, de ugyancsak Erdély elszakítását vetik Bocskai szemére az egykorú katolikus, habsburgiánus történetírók, Istvánffy és Pethő. A szabadságharc egyes mozzanataira vonatkozó egykorú forrásokat a maguk helyén soroljuk fel.

A Bocskai-felkelés történeti jelentőségét Horváth Mihály, Szalay László, Acsády Ignác (millenáris) szintézisei, valamint Kővári László és Szilágyi Sándor erdélyi összefoglalásai, a rendi nemzetit a polgári liberális nemzetivel azonosítva, mint a politikai és lelkiismereti szabadság kivívását magasztalják. Lényegileg azonos szemlélettel, de gazdagabb és kritikusabb adatkezeléssel írt Bocskairól Károlyi Árpád, elsősorban a Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitialia Regni Hungariae, 1526–1606. X–XII. köteteinek bevezetéseiben s összefoglalóan: Bocskai szerepe a történelemben (Budapest, 1898) című művében. Szekfű Gyula Magyar Történetében a szabadságharc igazi hősének a Habsburgokkal kiegyező Illésházyt teszi meg, s Bocskainak a Károlyi által még dicsérő értelemben adott „turáni, brachykefal Machiavelli” jellemzését már a szűklátó, protestáns „kismagyar” szemléletre alkalmazza (III. 380). Ettől a szemlélettől Eckhart Ferenc Bocskai és híveinek közjogi felfogása (Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére, 1933. október 7. (Budapest, 1933)) s az ő nyomán Révész Imre Protestantizmus és vallásszabadság (Protestáns Szemle 1934) című cikkeikben még a kálvini ellenállási jog ihletését is megtagadták, s a szabadságharcot mindenestől Werbőczy szellemében vívott rendi felkelésnek tekintették.

Fordulatot jelentett Benda Kálmán Bocskai-életrajza (Budapest, 1942), amelyben először nyer hangsúlyt a népi tömegek (hajdúk, parasztok) aktív szerepe és a feudális osztályellentétek jelentősége. Ugyanő ezeket a felismeréseket még világosabban kifejtette A Bocskai-szabadságharc (Budapest, 1955) című könyvében és a Habsburg politika és rendi ellenállás a XVII. század elején (Történelmi Szemle 1970) című tanulmányában. A legterjedelmesebb és legújabb monográfia: Nagy László, A Bocskai-szabadságharc katonai története (Budapest, 1961).

A szabadságharc kezdeteinek forrásaira a legfontosabbak: Benda Kálmán, Alvinczi Péter kassai prédikátor történeti följegyzései, 1594–1621. (Ráday-gyűjtemény Évkönyve 1955); Nagy László, Okmányok a Bocskai-szabadságharc idejéből (Hadtörténeti Közlemények 1956) és főleg: Benda KálmánKenéz Győző, Barbiano generális jelentése a Bocskai-szabadságharc első hónapjairól (A debreceni Déri Múzeum kiadványai (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve) 1969–1970). Ezek az adatok részben igazolják, részben árnyalják Bocskai török kapcsolatainak Thúry József Bocskai István fölkelése ( Századok 1899) című cikkében felvázolt régebbi ábrázolását, különösen pedig új képet adnak az állítólag elfogott levél valóságos szerepéről a felkelés kitörésében. A hajdúkról szóló régebbi és újabb, gazdag irodalom jó összefoglalása és új eredményekkel való bővítése: Rácz István, A hajdúk a XVII. században (Debrecen, 1969), továbbá A hajdúk a magyar történelemben (Debrecen, 1969) című tanulmánykötet.

A hadi eseményekre lásd Nagy László, A Bocskai-szabadságharc katonai története (Budapest, 1961), továbbá két fontos forrást, Homonnai Bálint naplóját Érsekújvár ostromáról (Tudománytár, 1839. V) és Bocatius János emlékiratát Bocskai és a nagyvezír találkozásáról (Commentatio epistolieaBél, Adparatus I. kötetében, magyar fordítása: Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István. Budapest, 1968). Értékes új adatokat közöl: Balázs Mihály, Ecsedi Báthori István levelei Bocskaihoz (Szeged, 1972), különösen Bocskai királyságának a magyar mágnások közt egyedül álló pártolását. A halálához közeledő Báthori így ír 1605 júliusában Bocskainak: „Reméllem mindazáltal, hogy netalán felséged és az ország ezen megnyughatnék, hogy császár őfelsége bocsássa ki keziből éppen Magyarországot et partibus ei subiectis, adja meg őfelsége koronánkot is. Lám ez nem új dolog, mert Fridericus császár is megadta volna a koronát az szegin Mátyás királnak” (48).

A Bocskai-szabadságharc külpolitikájáról: Thaly Kálmán, Bocskai István leveleskönyve (Magyar Történelmi Tár XIX. Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitialia Regni Hungariae, 1526–1606. X–XI–XII), az Elementa ad fontium editiones VI. Ed. C. H. Talbot (Roma, 1969) alapján írt tanulmányt Makkai László, Bocskai és európai kortársai (Történelmi Szemle 1974). A lengyel viszonyokra és eseményekre: Historia Polski 1/2 (Warszawa, 1956. VIII/3. fej. S. Herbst műve); History of Poland (Warszawa, 1956. VIII/3. fej. J. Tazbir műve).

A Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitialia Regni Hungariae, 1526–1606. I–XII. (Budapest, 1874–1917; Monumenta Hungariae Historica III/a. sor) idézett kötetei mellett főként a következő munkák említendők meg: Szilágyi Sándor, Bocskai István és Illésházy István levelezése, 1605–1606; Illésházy és más főurak levelezése, 1605–1608. (Történelmi Tár 1878); Szabó Károly, Bocskai István politikai levelezése, 1605–1606. (Történelmi Tár 1882).

A békekötés értékeléséről nagyrészt ma is helytálló: Károlyi Árpád, Bocskai és a bécsi béke (Budapest, 1907).

A Thököly haditanácsát kiadta: Thaly Kálmán, Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez (Pest, 1872). Újabb kiadásai: Magyar költészet Bocskaytól Rákócziig. Szerkesztette Esze TamásKiss JózsefKlaniczay Tibor (Budapest, 1953).