Borisz herceg

A Múltunk wikiből

Bors vagy Borics, görögül Kalamanosz, oroszul Borisz Kolomanovics

Születésének és halálának pontos körülményei nem ismertek.
trónkövetelő
Wikipédia
1112
Kálmán király feleségül veszi Vlagyimir Monomachosz szuzdali és perejaszlaveci fejedelem leányát, Euphemiát, majd házasságtörésen érve őt hazaküldi.
1128
II. (Komnénosz) János császár felvonul a Dunánál, majd a folyón átkelve Haramnál megveri a magyar csapatokat. A Szerémség bizánci kézre kerül, Barancsot megerősítik.
A vereség után II. István betegségét kihasználva – magyar főurak királlyá választják Bors comest és Ivánt. István leveri őket. Ivánt lefejezteti, Bors comest pedig Bizáncba száműzi.
1132
július 22. előtt Borisz, Kálmán elűzött feleségének, Euphemiának a fia lengyel és orosz csapatokkal betör Magyarországra.
július 22. II. Béla osztrák szövetségesének segítségével a Sajó mellett legyőzi Borisz és III. Boleszló lengyel fejedelem seregét.
1145
karácsony után: Borisz III. Konrád német királytól, valamint II. (Jasomirgott) Henrik osztrák őrgróftól és bajor hercegtől engedélyt kap, hogy területükön sereget toborozzon II. Géza ellen.
1146
április eleje: Borisz német és osztrák zsoldosokkal váratlanul elfoglalja Pozsony várát.
április 7. után: Mivel Borisz nem fizeti csapatait, II. Gézának a zsoldosok lepénzelésével sikerül Pozsonyt visszaszereznie.
1147
július – augusztus: VII. Lajos francia király keresztes seregével átvonul az országon. II. Géza barátságot köt vele, a francia király lesz II. Géza első gyermekének keresztapja. Miután II. Géza megtudja, hogy Borisz néhány magyar előkelő hívására a keresztes sereggel titokban az országba érkezett, kiadatását kéri VII. Lajostól, de a francia király ezt megtagadja, és Boriszt magával viszi Bizáncba. A keresztesekkel együtt halad át az országon Odo de Deogilo szerzetes is, aki rövid leírást ad az országról.
1150 vége – 1151 eleje
I. Mánuel hosszú ostrom után elfoglalja Zimonyt, míg Borisz a Temes vidékét pusztítja. Belos bán csapataival kitér az összecsapás elől. Borisz elmenekül az őt üldöző Géza elől, majd nemsokára meghal.

Györffy György

Álmos kalandjai és bukása

Ez a házasság azonban olyan szerencsétlennek bizonyult, mint Kálmán egész családi élete. Feleségét, Euphemiát rövidesen házasságtörésen érte, és az asszonyt hazaküldte, hogy otthon szülje meg fiát, Boriszt, a későbbi évtizedek trónkövetelő kalandorát.

Kristó Gyula

II. István

  • 1126 táján a lengyel végekre történt magyar betörés mérgezte a magyar–lengyel viszonyt. Kijev trónján Vlagyimir Monomah fia, Msztyiszlav ült, testvére a Kálmán által elűzött Eufémiának és nagybátyja Kálmán állítólagos fiának, Borisznak, aki ezekben az években bizonyára Kijevben tartózkodott.
  • II. István az 1120-as évek közepén belpolitikai vonatkozásban is levonta a számára kedvezőtlenné váló, bázisa szűkülésében és az Álmos-párt mozgolódásában tükröződő helyzet tanulságait. Belső támaszának erősítése érdekében befogadta Magyarországra az 1122. évi berrhoéi csatában a bizánci birodalommal szemben vesztes sereg vezetőit és maradványait, amelynek meghatározó etnikuma a besenyő volt. Ugyanakkor intézkedett a trónutódlás kérdésében, s egyenes ági utód híján unokaöccsét, Zsófia nővérének Saul nevű fiát jelölte örököséül. Lépésével mind az Álmos-ágat, magát Álmost, illetve fiát, Bélát, mind pedig állítólagos féltestvérét, a Kijevben tartózkodó Boriszt kizárta a magyar trón legális várományosai sorából.
  • A II. István uralmával elégedetlen urak, akik mögött elsősorban az egykor egységes Kálmán-párt II. Istvánnal meghasonlott tagjait kereshetjük, kihasználva az uralkodó betegségét, az újabb külpolitikai kudarcot, a magyar sereg súlyos harami vereségét, II. István ellenében Bors comest és Ivánt választották királyukká. Nem tarthatjuk kizártnak, hogy a Magyar Krónika Bors comese mögött a Kijevben nevelkedett Borisz húzódik meg, kinek kapóra jöhetett II. István betegsége, a mind súlyosbodó magyar belpolitikai helyzet, s orosz segítséggel Magyarországra jött. Orosz támogatóra utalhat Bors comes társának, Ivánnak a neve. Hívei értelemszerűen nem az Álmos-pártból, hanem a Kálmán-párt II. Istvánnal elégedetlen köreiből kerültek ki. Nagy bázisra azonban nem tudott szert tenni, mivel a betegségéből felépülő István hamarosan leszámolt mozgalmukkal. Ivánt lefejeztette, Bors comest pedig Bizáncba száműzette. Könyörületes eljárása Bors comes személyének szólhatott.
  • A saját pártján belül támadt és 1128-ban hatalomátvételi kísérletig fajult szakadás megértette Istvánnal, hogy tábora immár nem az egyetlen, vagy legalábbis nem az egyetlen számottevő erő az országban, hanem egyike csupán a három politikai csoportosulásnak, s csak úgy képes uralkodni, ha a másik két párt valamelyikével barátságos politikát folytat. Álmos 1127. évi halála, továbbá Bors comes 1128. évi nyíltan ellenséges fellépése segített eldönteni a dilemmát: az ekkor kevésbé veszélyes Álmos-párt irányában nyitott.
  • A magyarországi trónigény szempontjából Borisz helyzete volt kedvezőtlenebb. Ha elfogadjuk azonosságát a Magyarországon hatalomátvételt megkisérlő Bors comesszel, akkor pontosan meghatározható időpontban, 1128-ban került Borisz Bizáncba. Álmos ekkor már nem élt; bizonyára hízelgett János császár hiúságának, hogy közvetlenül Álmos halálát követően egy másik magyar trónkövetelő szintén oltalma alá helyezte magát. Álmoshoz hasonlóan Boriszt is szívesen fogadta a császár. Elnyerte feleségül János egyik unokatestvérét, s nevét Bizáncban Kalamanoszra változtatta. Abban is Álmoséra emlékeztet Borisz-Kalamanosz bizánci tartózkodása, hogy Magyarországgal szemben a trón elnyeréséhez ő sem kapott a keleti császárságtól semmiféle konkrét segítséget. Bizánc óvakodott attól, s az 1129 végén Magyarországgal kötött béke is erre mutat, hogy dunai határán állandósuljon a háborús helyzet, hiszen ezekben az években, 1130 táján amúgy sem volt könnyű bel- és külpolitikai helyzetben. Magában a császári székvárosban egymást érték a János elleni összeesküvések, keleten a kilíkiai örmények és a kisázsiai szeldzsuk-törökök támadtak, Dél-Itáliában pedig a normann királyság létrejöttével (1130) komoly ellenfele született Bizáncnak mind a tengeren, mind pedig az Appenini-félszigeten. Borisz-Kalamanosznak tehát, ha eltökélt szándéka volt Magyarország trónjára jutni, márpedig ez egy percig sem volt kétséges számára, olyan támogató erő után kellett néznie, aki hajlandó ténylegesen, azaz fegyveresen is támogatni leendő magyarországi akcióját. Választása 1131 táján Lengyelországra esett, ahol még mindig az a III. (Ferdeszájú) Boleszló uralkodott, akivel Kálmán szívélyes baráti kapcsolatokat épített ki, s akinél némi alappal hivatkozhatott Borisz arra, hogy immár egyedül ő képviseli és testesíti meg apja, Kálmán politikai irányvonalát.

II. Béla

Az egykori Kálmán-párt ama csoportja állt még ellen Bélának, amely Borisz mögött sorakozott fel. Ezek követeket küldtek Lengyelországba Boriszhoz, s meghívták az ország trónjára. Borisz élvezte Boleszló lengyel fejedelem katonai támogatását, és Oroszországból is szerzett fegyveres segítséget. Béla elsősorban nyugati szövetségeseire építhetett. Nővérének osztrák házassága révén bizton számíthatott III. Lipót osztrák őrgróf fegyvereire. Borisz 1132 júliusában lengyel és orosz csapatok kíséretében betört Magyarországra, és a Sajó folyóig nyomult előre. II. Béla Borisz ellen vonult, s mielőtt ütközetre került volna sor, a király előkelőivel tanácsot tartott. Béla ama kérdésére, hogy Borisz vajon fattyú-e vagy Kálmán király gyermeke, az Álmos-párti urak egyértelműen válaszoltak: kétségkívül tudják, hogy Borisz fattyú, és nem méltó a királyi koronára. Ezzel szemben a királyi tanács Kálmán-párti vagy oda szító urai haboztak a válaszadással. II. Béla hívei gyorsan cselekedtek: rávetették magukat az uralkodó iránt hűtlenekre és az ingadozókra, attól félve, hogy ha azok átmennének Borisz táborába, komoly veszedelembe dönthetnék az országot. A királyi tanácsban gyilkos mészárlás kezdődött. A Hont-Pázmány nembeli Lampert comest, a bozóki apátság alapítóját kivonszolták a király színe elől, és egy székkel saját testvére hasította szét a fejét. Fiának, Miklós comesnek ugyanott a fejét vették. Az Ákos-atyafiságba tartozó Majnoltot, aki 1124-ben hamis oklevél szerint II. István megyésispánja volt, szintén megölték. A Boriszt támogató vagy II. Béla elfogadása ügyében habozó urak jó részét lemészárolták. A megmaradt főemberek, Borisz táborának vezetői, Simád nemzetségből való Tivadat és Sámson, akinek fiai III. Béla korában az ispánságig vitték, egyelőre még abban reménykedtek, hogy kemény szóval is a hatalom átadására tudják bírni Bélát. Sámson a tanácsban súlyos szavakkal illette a királyt, hitvány ebnek nevezte, s felszólította, hogy vonuljon kolostorba, a hatalmat pedig adja át Borisznak. A híveitől körülvett uralkodó nem hajlott a fenyegető szóra, emberei a menekülő Sámson nyomába eredtek, aki páncélosan a Sajóba fúlt.

A szó erejével most már Béla hívei próbálkoztak. Követeket küldtek az orosz és a lengyel seregvezetőkhöz, hogy eltántorítsák őket Borisz ügyének támogatásától, kinyilvánítva, hogy Borisz fattyú, igazság szerint Béláé a királyság, aki az egész ország egyetértésével uralkodik. A meggyőző szó legfeljebb az oroszokra és néhány magyarra hathatott, Boleszló lengyeljei ugyanis kitartottak Borisz mellett. A döntés a fegyverekre maradt. Az 1132. július 22-én a Sajó mellett megvívott csata Béla és osztrák szövetségese győzelmével végződött, jóllehet Boleszló és lengyeljei derekasan harcoltak Boriszért. A lengyeleket megfutamították, maga Boleszló is csak nehezen menekült meg idegen lovon. Borisz magyar híveinek vezetői Béla kezére jutottak, köztük Simád nembeli Tivadar.

A Sajó menti csata lezárta a II. Béla féle hatalomátvételnek, az Álmos-párt uralomra jutásának közel másfél éves folyamatát. Az Álmos-párt, amely évtizedes üldöztetés és háttérbe szorítás után meg tudta őrizni, sőt a hatalom érezhető közelségében nyilván növelni tudta erejét, fokozatosan felmorzsolta a már korábban egységét vesztett, frakciókra szakadozott Kálmán-pártot, sok vezető tagját fizikailag megsemmisítette, életben maradt tagjait a hatalomból kiszorította. A hatalomátvétel hosszas, áldozatos volta azonban azzal a haszonnal járt II. Béla és pártja számára, hogy nem kellett egy ellentétes politikai csoportosulással kompromisszumot kötnie, s politikáját lépten-nyomon ehhez az ingatag megegyezéshez igazítania. II. Béla tiszta lapot nyitott a hatalmi viszonyok terén, a maga és főemberei számára a szabad cselekvés lehetőségét biztosítva.

Noha Boriszról a Sajó mentén elszenvedett csatavesztését követően közel másfél évtizedig nincs hírünk, s tartózkodási helye is ismeretlen, szerfelett valószínűnek tűnik, hogy 1132-ben szövetségesével, Boleszlóval együtt távozott az országból és Lengyelországban talált menedéket. A lengyel fejedelem többé nem került abba a helyzetbe, hogy Borisz ügyét érdemben felkarolhatta volna. 1132–1135 között Lengyelországot folyamatosan támadta Sobeslav cseh és Vologyimerko halicsi fejedelem. 1134-ben magyar követek keresték fel III. Lothár német-római császárt, aki cseh vazallusának hatására maga is szorgalmazta a viszony rendezését Béla és Boleszló között. A konfliktus végül is Lothár császár igényei szerint rendeződött: az 1135. augusztusi merseburgi birodalmi gyűlésen a lengyel fejedelem meghódolt a császárnak, s kötelezte magát, hogy felhagy a magyarok iránti ellenségeskedéssel. Ez diplomáciai garanciát jelentett arra, hogy Boleszló eláll Borisz ügyének támogatásától.


Béla sajátságos módon annak a Jaropolknak az oldalán lépett be a harcokba 1138-ban, aki testvére volt Kálmán eltaszított feleségének, Eufémiának és nagybátyja Borisznak. II. Béla orosz szövetségéből arra lehet következtetni, hogy Borisz ekkor nem tartózkodott oroszországi rokonainál.

II. Géza és Borisz

Önálló cikk.

II. Géza orosz és bizánci háborúi

  • Bizánc menedéket adott a magyar trónra törő Borisznak.
  • II. Géza Magyarországa tehát bízvást kerülhetett egy táborba a dél-itáliai normannokkal, Franciaországgal, amelyhez Borisz akciója ellenére is szívélyes viszony fűzte Magyarországot, továbbá a magyar király által már évek óta pénzelt Welfekkel, a pápával, a volhíniai–szmolenszki orosz csoportosulással és Szerbiával.
  • Feltehetően e bizánci hadjárat része volt Borisz Temes vidéki pusztítása, akit Mánuel küldött oda zsákmányolás céljából. Az 1147 óta újra bizánci kenyeret fogyasztó Borisz 1150–1151-ben tehát még egy alkalmat kapott, hogy Magyarország földjére lépjen. Ekkor azonban kifejezetten ellenségként érkezett, egy bizánci szárnysereg parancsnokaként, hogy császári ura parancsának eleget tegyen. Mánuel apjához, II. (Komnénosz) Jánoshoz hasonlóan nem karolta fel Borisz ügyét, nem léptette fel trónkövetelőként Magyarországon, de magyarországi felvonultatásával nyilván figyelmeztetni akarta Gézát: komoly ütőkártya van a kezében. II. Géza valóban érzékenyen reagált Borisz betörésére. Miután Borisz három magyar csapatrésszel megütközött, és megfutamította őket, a zsákmánnyal távozott az országból. Géza, aki közben hazatért oroszországi hadjáratából, mindenütt a sarkában volt és üldözte, csatába akarván bocsátkozni a trónkövetelővel. Borisz azonban egérutat nyert, és az éj leple alatt átkelt a Dunán, szerencsésen megérkezve a bizánci táborba. Ez volt Borisz utolsó közszereplése, nyilvános fellépése Magyarországon. Ezt követően rövidesen meghalt, fiát, aki a Konsztantinosz Kalamanosz nevet viselte, már kevésbé foglalkoztatták a magyar ügyek, kilíkiai helytartóként 1163–1175 között bizánci érdekeket képviselt Kisázsiában.
  • Még javában tartott a bizánci sereg magyarországi bosszúálló hadjárata, s alkalmasint még Géza is Borisz üldözésével volt elfoglalva, amikor megérkezett Magyarországra Vologyimer.
  • Noha Bizáncot ezekben az években nem foglalkoztatta Magyarország meghódításának terve, a trónkövetelő Borisznak sem nyújtott támogatást a magyar trón elfoglalásához, II. Gézának sikerült megakadályoznia, hogy a bizánci fegyverekre támaszkodó Borisz zavart keltsen Magyarországon.

Irodalom

Borisz életpályáját számos tanulmány felvázolja, így például: Hodinka Antal: Kálmánfi (Kolománovics) Boris (MTT 1889. 3); M. Wertner: Boris und Rostislav. Beitrag zur Geschichte der russisch – polnisch – ungarischen Beziehungen (Berlin, 1889); Sz. P. Rozanov: Jevfimija Vlagyimirovna i Borisz Kolomanovics. Iz jevropejszkoj polityiki XII. v. (Izvesztyija AN SzSzSzR. Otgyelenyije Gumanyitarnih Nauk, 1930).

Bors és Borisz azonosítása nyitott kérdés; azonosságuk mellett foglal állást például V. G. Vasziljevszkij (Iz isztorii Vizantyii v XII veke. Trudi IV. Leningrád, 1930), s nyomában több más szerző is.

Borisz lengyel kapcsolataira is kitér Lovcsányi Gyula, Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez a mohácsi vész előtt (Századok 1886. 4-5).

Borisz életpályáját számos tanulmány felvázolja, így például: Hodinka Antal, Kálmánfi (Kolománovics) Boris (Történelmi tár. I. sorozat 1889. 3); M. Wertner, Boris und Rostislav. Beitrag zur Geschichte der russisch-polnisch-ungarischen Beziehungen (Berlin, 1889); Sz. P. Rozanov, Jevfimija Vlagyimirovna i Borisz Kolomanovics. Iz jevropejszkoj polityiki XII v. (Izvesztyija AN SzSzSzR. Otgyelenyije Gumanyitarnih Nauk, 1930).

Adalékok találhatók az 1166. és 1167. évi magyar-bizánci háborúkhoz, valamint Borisz fiának, Kalamanosz-Konsztantinosznak bizánci szerepléséhez Moravcsik Gyula Megjegyzések a magyar-bizánci kapcsolatok művészeti emlékeihez (Antik Tanulmányok, 1964. 1-2) című tanulmányában.