Brügge

A Múltunk wikiből

vallonul Bruges, flamandul Brugge, németül Brügge

Nyugat-Flandria legnagyobb városa
Wikipédia
Brugge-wapen

Pach Zsigmond Pál

Felfedezések és gyarmatosítás

  • Mindez lehetővé tette, hogy a 14. század folyamán az itáliai – kivált a velencei és genovai – kereskedők rendszeres gálya­járatokat indítsanak keleten Alexandria és a szíriai partok, illetve a Feke­te-tengeren át Trapezunt, a Krim félszigeti Kaffa és a Don-torkolati Tana felé, hogy „levantei árukhoz”; értékes fűszerekhez, selymekhez, szőnye­gekhez, drágakövekhez jussanak. Ezeknek a fényűzési cikkeknek a zöme voltaképpen Dél- és Kelet-Ázsiából származott, s arab kereskedők hozták tengeri és szárazföldi utakon a Levantéba. Az itáliaiak nemesfémmel, főképp ezüsttel fizettek értük – ami folyamatos nemesfém-szükségletet támasztott, emellett réz meg finom posztó kivitelével. Az utóbbit rész­ben a korabeli Nyugat-Európa legiparosodottabb vidékéről, Flandriából és Brabantból szerezték be, ahová nemcsak szárazföldi úton – az Alpokon át, a felvirágzó délnémet városok közvetítésével – juttatták el le­vantei és itáliai áruikat, hanem közvetlenül tengeren is: a Gibraltári-­szoroson át, majd az atlanti vizeken észak felé hajózó gályáikon. A nagy forgalmú Brügge piacán az északnémet Hansa-városok kalmáraival is kapcsolatba kerültek, akik a Baltikum őstermékeit (gabonát, fát, prémet stb.) szállították nyugat felé, főként posztó és levantei cikkek ellenében.
  • A következő másfél-két évtizedben a portugálok szüntelen támadásokkal kiszorították az arab kereskedőhajó­kat, és véres erőszakkal katonai-kereskedelmi támaszpontok sorát épí­tették ki a kelet-afrikai Mozambiktól a hátsó-indiai Molukka- (Malaku-) szigetekig, később a dél-kínai Makaóig. Gyarmati szervezetük központja az indiai Goa volt, fő funkciója pedig – rablással, csellel, vásárlással – a rendszeres fűszerutánpótlás biztosítása Lisszabonba, s onnan főleg Antwerpen felé, amely – Brüggét immár túlszárnyalva – a nemzetközi kereskedelem központja lett a 16. század java részére, nemcsak távol-keleti luxuscikkekben, hanem az európai gazdaság egyes közfogyasztási és bányatermékeiben is (textil- és fémáruk, réz stb.).

Háborúk és forradalmak

Pedig a németalföldi szabadságharc első két évtizedében – kivéve az 1572-1576. éveket, amikor a felkelés súlypontja északra helyeződött át („tengeri koldusok”) – túlnyomóan a déli tartományok, főképpen a kál­vinizmust legkorábban befogadó Flandria és Brabant álltak a spanyol­ellenes küzdelem élvonalában. E tartományok ugyanis, mint utaltunk rá, a középkori Európa legnépesebb, legiparosodottabb s a nemzetközi keres­kedelemben is fontos szerepet játszó körzetét alkották, a korai kapitaliz­musnak Velencéhez és Firenzéhez fogható kezdeményeivel. Hogy Fland­ria „jó városai” – Brügge, Gent és Ypern – nem váltak itáliai típusú városállamokká, környező agrárövezettel a birtokukban, részben éppen annak tulajdonítható, hogy mögöttes területeik maguk is hamarosan megindultak az iparosodás útján. A flamand nagyvárosok finom luxus­kelméket gyártó „régi posztóiparának” már a 14. század közepétől kezdve egyre érzékenyebb versenyt támasztott a vidéki falvak és a kisvárosok közfogyasztás irányába fejlődő „új posztóipara”, amely nem volt a nagy­városihoz hasonló merev céhszabályoktól kötve, és bizonyos lehetőséget nyújtott a kereskedelmi tőkének a termelésbe való behatolásra (Armentières, Hondschoote). Antwerpen többek közt annak is köszönhette fel­virágzását, a 15. század végétől kezdve Brügge fölé kerekedését, hogy a megerősödő brabanti és flandriai „vidéki ipar” termékeinek felvásár­lója és nyersanyagának (spanyol gyapjú) közvetítője lett.

Jelentős részben a déli nagyvárosok és iparvidékek kálvinista radikáli­sainak – a „szárazföldi koldusoknak” – forradalmi küzdelme tette lehetővé a spanyol abszolutizmussal szembeforduló protestáns rendi ellenzék vezéregyéniségének, Orániai Vilmos hercegnek, hogy az északi keres­kedőburzsoáziával szövetségre lépve, a szabadságharc gyümölcseit az északi tartományokban takarítsa be. Míg délen (Belgium) 1584-1585-re II. Fülöp hadai megadásra kényszerítették a „koldus”-uralom utolsó erődjeit is, és visszaállították a Habsburgok és a katolikus egyház hatal­mát, addig északon a szabadságharc Orániai Vilmos meggyilkolása (1584) után fia, a kiváló stratégaként már említett Orániai Móric vezetésével sikeresen folyt tovább, és a polgári forradalom – Európa első győztes polgári forradalma – funkcióját töltötte be. Az északi Egyesült Tarto­mányok (Hollandia) függetlenségének elismerése spanyol részről az 1609. évi fegyverszünetben egyúttal nyitánya volt a tengerentúli gyarmatok spanyol-portugál monopóliuma megtörésének is.