Brandenburgi Katalin

A Múltunk wikiből
Königsberg, 1604. május 28. – Schöningen, 1649. augusztus 27.
erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor második felesége
Wikipédia
Brandenburgi Katalin
1625
március Bethlen feleségül kéri a brandenburgi választófejedelem húgát, Katalint.
1626
március 2. Bethlen Gábor Kassán házasságot köt a brandenburgi választófejedelem húgával, Katalinnal.
június 12. Katalint, Bethlen Gábor feleségét az erdélyi országgyűlés férje utódává választja.
1629
november 15. Gyulafehérvárott meghal Bethlen Gábor. Özvegye, Brandenburgi Katalin a fejedelem. (Uralkodik 1630-ig.)
1630
január 14. Megkezdik tevékenységüket a hét felső-magyarországi vármegye visszacsatolásával megbízott királyi biztosok.
január 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Eltemeti Bethlen Gábort. Megerősíti a három nemzet unióját. Biztosítja a kereskedelem szabadságát. Kimondja, hogy Katalin fejedelemasszony az ország kormányzását a kormányzóval, Bethlen Istvánnal és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze.)
július 10. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (Megbékélteti Katalin fejedelemasszonyt Bethlen István kormányzóval.)
szeptember 21. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Lemondatja Katalin fejedelemasszonyt.)
1633
május 6. Eperjesen megegyezés jön létre I. Rákóczi György és II. Ferdinánd biztosai között, (Ónodba nem kerül királyi katonaság. Rákóczi itteni őrsége esküt tesz Ferdinánd hűségére. A király elzálogosítja a Rákóczi családnak a Brandenburgi Katalintól kiváltott Munkácsot. Egyebekben megerősíti az 1631. áprilisi kassai békét.)

Makkai László

Az erdélyi hatalmi központosítás

Bethlen központosítása végeredményben odasorolható a korabeli német fejedelemségek abszolutizmusa mellé, azoknak alig parlagiasabb, népjóléti színezetével meg éppen modernebbnek mondható változata. Már ezért is kézenfekvő volt Bethlen politikai tájékozódása ezek felé, különösen lengyel hűbéressége révén Közép-Kelet-Európában leginkább begyökeresedett brandenburgi választófejedelem felé, akinek lányát, Katalint Habsburg-házassági tervének meghiúsulása után, 1625-ben feleségül kérte.

Bethlen és a román fejedelemségek

Bethlen a Habsburg-ellenes koalíció keleti szárnyának építgetésében természetesen tekintettel volt a két román fejedelemségre is. Tanulva a Báthoriak kudarcaiból, nem törekedett a vajdákat hűbéri függésbe vonni, vagy éppen saját közvetlen uralmával helyettesíteni, de portai összeköttetései révén mindig elérte, hogy neki lekötelezett jelölteket nevezzenek ki, akiket azután szövetséglevelekkel fűzött magához. Szövetkezéseiben gondosan vigyázott arra, hogy Erdély politikai tekintélyét fenntartsa, és a vajdákkal elismertesse. Az egykorú moldvai és havasalaföldi szóhasználatban az erdélyi fejedelmet még királynak (crai) nevezték, s a Mohács előtti magyar királyok jogutódjának tekintették. A hajdani hűbéri kapcsolatok emlékeként a vajdák pompásan felszerszámozott lovakat szoktak küldeni az erdélyi fejedelemnek. Ezt Bethlen is elvárta tőlük, s ezért írta 1627-ben Miron Barnovski moldvai vajdának, hogy ,,bizonyára nem is érdemlettük volna ezt, hogy meggyalázz jó barátunk jó cselekedetünk felett, egy rossz sánta pokrócos lovának ennyi idegen országokból udvarunkba (Brandenburgi Katalin fejedelmi utódlásának portai elismertetése alkalmából) gyülekezett nagy fejedelmek emberinek láttokra bemutatásával; holott tudja jól kegyelmed, az erdélyi fejedelemnek az két szomszéd vajdák esztendőnként eleitől fogva fű lovaknak fejedelmi öltözetekkel, bottal, palásttal egy-egyet, és egyet csujtár pokróccal szoktak vala bemutatni az jó szomszédság megtartásáért; csak kegyelmed akart minket így meggyalázni. Mely dolgot nem egy dögnek való rossz lóért írunk, sem az ajándékért, mert Isten nekünk eleget adott, hanem az mi fejedelmi méltóságunknak meggyalázásáért és az régi szokást bánjuk."[1]

A hét vármegye megtartásának gondjai

Korábbi politikájából, mely az Erdélyi Fejedelemség és a felső-magyarországi protestáns arisztokrácia együttműködésén alapult, logikusan következett volna Rákóczi trónutódlása, Bethlen azonban ragaszkodott ahhoz, hogy felesége, Brandenburgi Katalin kövesse a trónon, mert ezzel akarta megszilárdítani Erdély és a protestáns hatalmak szövetségét. Ezért még öccse, István trónigényét is feláldozta. Rákóczi viszont nem elégedett meg azzal, hogy az erdélyi fejedelemmel szövetkező magyarországi rendek vezére legyen. Hiába próbálta őt Bethlen erre a szerepre megnyerni, a kockázat túl nagy, az előny túl kevés volt ahhoz, hogy vállalja. „Ezek rossz és káros dolgokra akarnak vala venni, kívánván, hogy Erdélyhez kössük magunkat, melynél többeket is beszélgettünk, végbe nem vihetvén”[2] – jegyezte rá saját kezűleg Bethlennek 1929. augusztus 17-én ebben a tárgyban hozzá intézett levelére. Nem hajlott Bethlen személyes rábeszélésére sem, mikor október 4-én Váradon utoljára találkoztak. De nem bocsátkozott tárgyalásokba Esterházyékkal sem, akik Bethlen átállni készül kassai kapitányán, Bornemisza Jánoson keresztül próbálták megkörnyékezni. Ezért azután Bornemisza országszerte terjeszteni kezdte, hogy Rákóczi a feje a felső-magyarországi Habsburg-ellenes mozgalmaknak.

Ilyen mozgalmak valóban indultak, ha Rákóczi távol tartotta is magát tőlük. Az ellenreformáció egyre erőszakosabban lépett fel a Habsburgok uralma alatt álló területeken, s a menekülő prédikátorok azt a hírt terjesztették, hogy „Ferdinánd császár Felső-Magyarországot fegyverrel készül leigázni, s külön tartománnyá alakítani, Csehország mintájára új törvényeket adva neki”.[3] Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a cseh példa valószínűvé tették a híresztelést, s a nemesség, különösen pedig a hajdúk körében nyugtalanság támadt. II. Ferdinánd körlevelet adott ki a felső-magyarországi vármegyékhez és a hajdúvárosokhoz, melyben cáfolta a terjengő híreket és nyugalmat parancsolt. A vármegyék és a hajdúvárosok válaszaiból azonban világosan kiderül, hogy a császári szónak nem nagy hitele volt Magyarországon. A vármegyék leplezetten, a Szabolcs vármegyei hajdúvárosok pedig nyíltan megírták, hogy Bethlen alatt szeretnének maradni („kinek hosszú életét kévánjuk”), de ha vissza is csatolnák őket, csak addig hajlandók a Habsburg király iránti hűséget őrizni, „valameddig ő fölsége … hitünkben, szabadságinkban és nekünk kegyelmesen tett ígíretiben bennünket megtart”.[4] Bethlen maga is gondoskodott arról, hogy elevenen tartsa a felső-magyarországiak aggodalmait. Már 1629. elején igyekezett a törököt arra bírni, hogy akadályozza meg a hajdúvárosok esetleges visszacsatolását, augusztus 24-re pedig Debrecenbe gyűlésre hívta össze a hajdúkat, ahol unokaöccse, ifjabb Bethlen István váradi kapitány és a református prédikátorok arra biztatták őket, hogy fegyverrel is álljanak ellen Erdélytől való elszakításuknak.

Esterházy nádor joggal félt attól, hogy – a hét vármegye társadalma zömében Habsburg-ellenes lévén – az 1929 tavasza óta betegeskedő Bethlen közelgő halálával esedékes visszacsatolást csak külső erőszakkal lehet kikényszeríteni. Egy fatális, bár az általános fejlődésbe beleillő véletlen lehetővé tette Esterházy számára, hogy Erdéllyel szemben védekezésből támadásba menjen át, és Bethlen halála esetére a fejedelemség Habsburg-befolyás alá vonását, esetleg teljes beolvasztását készítse elő. Brandenburgi Katalin az erdélyi katolikus arisztokrácia vezérének, Csáky Istvánnak hatására áttért katolikusnak, s lépésének politikai következményeit is levonva, még Bethlen életében a nádor védelmébe ajánlotta magát és országát. Bethlen terveit ez a fordulat éppen azon a ponton, a nemzetközi kapcsolatok pontján támadta meg, melynek megszilárdítására a legtöbb gondot fordította. Ha sejtett is valamit a művét fenyegető veszélyből, nem tudott már tenni ellene semmit. 1629. november 15-én meghalt.

A trón biztosítása

Tokaj Brandenburgi Kataliné maradt, akitől a királyi kincstár kiváltotta, s Homonnai Jánosnak zálogosította el.

A század legnagyobb birtokszerzője

Azt még természetesnek tekintették az erdélyiek, hogy Rákóczi a bukott trónkeresők, Zólyomi és Székely Mózes birtokait elkobozta, de az már rossz előjel volt, hogy a zsákmányból az eredetileg fiskális gyalui uradalmat nem adta vissza a kincstárnak, hanem magánbirtokaként kezelte. Ugyanígy járt el már előbb a Brandenburgi Katalintól kicsikart Fogarassal, melyet feleségének, Lorántffy Zsuzsannának adott zálog címén.

Életmód és életstílus

Reneszánsz zenére vallanak a kedvelt hangszerek, a trombita, síp, dob, duda, a Zrínyi által pengetett koboz, valamint a Brandenburgi Katalin, Thököly István és Esterházy Pál tulajdonából fennmaradt virginál.

Lábjegyzet

  1. Szilágyi Sándor, Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Budapest, 1879. 432–433.
  2. Szilágyi Sándor, I. Rákóczi György. Budapest, 1893. 143.
  3. Antonius Szirmay, Notitia historiae comitatus Zempleniensis. Buda, 1804. 163.
  4. Makkai László, A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Budapest, 1956. 108.

Irodalom

Iratkiadások Brandenburgi Katalin és Bethlen István fejedelemségéről: Marczali Henrik, Gergely Samu, Barabás Samu és Szilágyi Sándor közlései (Történelmi Tár 1880–885 és 1894–1899).