Komárom

A Múltunk wikiből
(Brigetio szócikkből átirányítva)

szlovákul Komárno, németül Komorn, horvátul Komoran

város Szlovákiában, a nyitrai kerület komáromi járásában, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál és város Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében
Wikipédia – Komárom (Szlovákia) és Wikipédia – Komárom (Magyarország)
Coat of arms of Komárno
Szőny eredetileg önálló falu volt a mai magyarországi Komárom helyén. Itt feküdt az ókori Brigetio: Jelentős katonai tábor és polgárváros az ókori Római Birodalom Pannonia tartományában. Wikipédia – Brigetio
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Komárom címere

Az idők során újra és újra elpusztult és újjáépített déli városrész hosszú ideig az Új Szőny (Újszőny) nevet viselte, a közeli Szőny (Ószőny) város miatt, amely ma városrész.

A kilencvenes évek vége
A Pannoniában állomásozó legiók számát négyre emelik (Vindobona, Carnuntum, Brigetio, Aquincum), a legio-táborok között segédcsapatok táboroznak, a tartomány hadserege egyetlen védővonal mentén sorakozik.
193–238
A severusi virágkor Pannoniában és a dunai tartományokban; kiváltságokkal és reformokkal kedveznek a hadseregnek.
Colonia rangjára emelik Cibalae-t és Bassianát; Daciában colonia rangot kap Drobeta; municipiumok Pannoniában: Brigetio, Vindobona?; Daciában: Apulum, Potaissa, Porolissum, Tibiscum?, Ampelum.
375
ősz: Megfélemlítő hadjárat a kvádok ellen Aquincumtól északra; Valentinianus Brigetióban fogadja a kvád követeket – tárgyalás közben meghal.
1594
október 7. A török Komáromot ostromolja. (Október 24-én felhagy az ostrommal.)
1627
szeptember 13. II. Ferdinánd és IV. Murad megbízottai Szőnyben huszonöt évre megújítják a békét.
1642
február 19. II. Rákóczi Györgyöt a gyulafehérvári országgyűlés I. Rákóczi György utódjává választja. III. Ferdinánd és I. Ibrahim biztosai Szőnyben megújítják, és húsz esztendőre meghosszabbítják az 1627. évi szőnyi békét.
1650
február 25. IV. Mehmed szultán és III. Ferdinánd király megbízottai Konstantinápolyban újabb huszonkét évre meghosszabbítják az 1606. évi zsitvatoroki, illetve az 1627. évi szőnyi békét.
1751. szeptember 27.
Mária Terézia szentesíti az ez évi országgyűlésen alkotott törvényeket. (Főbb törvénycikkek: 23. Az 1748-ban helyreállított alsó-szlavóniai vármegyék (Szerém, Pozsega és Verőce) Horvátországhoz csatolásáról; 27. Győr, Komárom, Újvidék és Zombor szabad királyi városi rangra emeléséről.)
1763. június 28.
Nagy földrengés a Duna mentén, főleg Komáromban és Budán keletkeznek károk.
1789. július 1.
Megindul Komáromban a Mindenes Gyűjtemény, szerkeszti Péczeli József. (Megszűnik 1792-ben.)
1842. szeptember 3. körül
Megalakul a Komáromi Gyárvédegylet.
1846. szeptember 20.
Győri és komáromi kereskedők elhatározzák, hogy magyar gőzhajótársaságot alapítanak a Dunán.
1849. április 22.
Komárom felmentése.
1849. április 24.
Pest felszabadulása.
Az országgyűlés újabb 50 ezer újoncot ajánl meg.
Rómát francia csapatok támadják meg.
1849. április 25.
Kossuth Irányi Dánielt kinevezi a főváros kormánybiztosává.
A szerb főodbor a vajdaság megszervezését és a szerb határőrvidéknek a vajdasághoz csatolását kéri az osztrák kormánytól.
1849. április 26.
A komárom-szőnyi ütközet.
1849. április 27-30.
A képviselőház zárt üléseken a kormányzó-elnöki hatáskör korlátozásáról tárgyal.
1849. április 28.
Noszlopy Gáspár megkezdi a dél-dunántúli népfelkelés szervezését.
1849. május 1.
Megalakul a Szemere-kormány.
Ferenc József katonai segélyt kér I. Miklós orosz cártól.
1849. május 4.
Görgei megkezdi Buda ostromát.
1849. május 4–8.
A drezdai felkelés.
1849. május 5.
A Szemere-kormány elveti Dembiński galíciai betörésre irányuló tervét.
1849. május 6.
A horvát báni tanács a szábor által elfogadott törvényjavaslatok szentesítését és a horvát végvidéknek a Háromegy Királysághoz csatolását kéri a császártól.
Hatvani Imre Abrudbányán megtámadja a Dragoșsal tárgyaló Iancu csapatait.
1849. május 7.
Görgei hadügyminiszteri kinevezése.
1849. május 9.
A cár kiáltványa a Habsburgok megsegítéséről.
Iancu visszafoglalja Abrudbányát. Az abrudbányai mészárlás.
Jellačić sajtószabályzata.
1849. május 10.
Prágában a császáriak felszámolják a baloldal forradalmi szervezkedését.
Perczel elfoglalja Pancsovát.
1849. május 11.
Szemere feloszlatja a rendőrséget.
Palermo eleste.
1849. május 12.
Szemere 15 megyéből visszarendeli a kormánybiztosokat.
1849. május 12–13.
Felkelés Badenben.
1849. május 14.
Teleki László megismétli Magyarország föderalizálására vonatkozó javaslatát.
1849. május 16.
Temesvár kivételével a Temesköz teljes területe felszabadul.
1849. május 18.
A Szemere-kormány népfelkelést hirdet.
Teleki László párizsi megállapodása a közép- és délkelet-európai emigráns politikusokkal Magyarország föderatív átalakításáról.
1849. május 20.
A minisztertanács elfogadja a Klapka által kidolgozott új haditervet.
1849. május 21.
Buda várának visszafoglalása.
Ferenc József és I. Miklós Varsóban megállapodik az orosz beavatkozás módozatairól.
Perczel autonóm vajdaságot ajánl fel a szerbeknek.
1849. május 28.
Bălcescu Debrecenben megkezdi tárgyalásait Kossuthtal.
1849. május 30.
Julius Haynau báró átveszi a császári csapatok vezérletét.
1849. május 31.
Az országgyűlés elhatározza, hogy átteszi székhelyét Pestre, s emiatt üléseit egy hónapra felfüggeszti.
Görgei Debrecenben a békepárt vezetőivel tárgyal.
1849. június 3.
Magyar–velencei szövetségi szerződés.
1849. június 5.
A kormány visszaköltözik Pestre.
1849. június 6.
A minisztertanács határozata a szerbekkel és a románokkal kötendő béke feltételeiről.
1849. június 10.
Batthyány Kázmér külügyminiszter körlevele a nemzetiségi kérdésről elutasítja a területi önkormányzatot.
1849. június 12.
Szemere a parasztmozgalmak elleni szigorú fellépésre utasítja a megyéket.
1849. június 14.
A minisztertanács Stratimirović megegyezési ajánlatát tárgyalja.
1849. június 15–18.
Az orosz intervenciós sereg főerői átlépik a magyar határt.
1849. június 16.
A zsigárdii vereség.
1849. június 19–20.
Az orosz intervenciós sereg balszárnya behatol Erdélybe.,
1849. június 20–21.
A peredi vereség.
1849. június 27.
A kormány második felhívása a népfelkelésre.
Arad várának megvétele.
Iancu első megbékélési ajánlata.
1849. június 29.
Minisztertanácsi határozat a honvédsereg Maros menti teljes összpontosításáról.
1849. július 1.
Kossuth a honvédsereg főparancsnokává Mészáros Lázárt nevezi ki.
1849. július 2.
Az országgyűlés egyetlen pesti ülése.
Görgei komáromi győzelme.
1849. július 3.
Róma eleste.
1849. július 5.
Kossuth Görgeit felmenti hadügyminiszteri állásából, de meghagyja á fősereg élén.
1849. július 8–11.
A kormány Szegedre költözik.
1849. július 11.
A honvédesapatok veresége Komáromnál.
1849. július 13.
Görgei Komáromból elvonul Vác felé.
1849. július 14.
Kossuth Aulichot nevezi ki hadügyminiszterré.
Kossuth és Bălcescu megegyezése a magyar–román megbékélésről.
1849. július 15.
Görgei váci kudarca.
1849. július 20.
Perczel turai kudarca.
1849. július 21.
Ferenc József Scitovszky Jánost esztergomi érsekké és hercegprímássá nevezi ki.
1849. július 23.
Elbukik a badeni felkelés.
1849. július 24.
Mészáros lemond a főparancsnokságról.
Szemere kormánya nevében benyújtja lemondását.
1849. július 25.
Kossuth elutasítja a kormány lemondását.
1849. július 27.
Az orosz főerők átkelnek a Tiszán.
A képviselőház zárt ülésén a békepártiak Görgei főparancsnokságát kÖVetelik.
1849. július 28.
A képviselőház nemzetiségi határozata.
A zsidók egyenjogúsítása.
1849. július 29.
Perczel Szegedig vonul vissza. Haynau Szeged határába érkezik.
Görgei Tokajnál átkel a Tiszán, és megindul Arad felé.
1849. július 30.
A honvédsereg főparancsnokává Kossuth Dembińskit nevezi ki.
1849. július 31.
Bem segesvári veresége. Petőfi halála.
1849. augusztus 1.
Dembiński feladja Szegedet. A kormány és a képviselőház Aradra települ.
1849. augusztus 2.
Haynau bevonul Szegedre.
1849. augusztus 3.
Bălcescu a román felkelősereg vezetői elé tárja a július 14-i egyezményt.
Iancu azonnali fegyvernyugvást rendel el.
1849. augusztus 5.
Dembiński szőregi veresége.
1849. augusztus 6.
Piemont békét köt Ausztriával.
Az erdélyi hadsereg felbomlását előidéző nagycsűri vereség.
1849. augusztus 7.
A kormány felajánlja a koronát a Romanovoknak. Görgei tárgyalást ajánl az oroszoknak.
1849. augusztus 9.
Kossuth Bemre bízza a hadsereg fővezérletét.
Görgei Aradra érkezik.
A fősereg megsemmisítő veresége Temesvárnál.
1849. augusztus 11.
Kossuth lemond, s a hatalmat Görgeire ruházza.
1849. augusztus 13.
Görgei Világosnál leteszi a fegyvert.
1849. augusztus 17.
Az aradi várőrség megadja magát.
1849. augusztus 22.
Velence megadja magát.
1849. szeptember 5.
A péterváradi várőrség megadja magát.
1849. szeptember 12.
Kossuth nyílt levelében árulással vádolja Görgeit.
1849. október 2–5.
Komárom vára császári kézre kerül.
1856. augusztus 20.
A GyőrÚjszőny vasútvonal megnyitása.
1860. június 1.
A SzékesfehérvárÚjszőny vasútvonal megnyitása.
1884. július 1.
Az Államvasutak BudapestÚjszőny vonalának megnyitásával létrejön a Duna-jobbparti összeköttetés Budapest és Bécs között.

Tartalomjegyzék

Mócsy András

A római uralom külső és belső konszolidációja

Az elkövetkező békés időszak egyetlen külpolitikai válságát Vannius bukása idézte elő. Ezúttal nem római kezdeményezésre robbant ki a királyválság, hanem a római támogatást élvező Vanniust űzték el saját alattvalói. I.sz. 59-ben Vannius a szövetségi szerződés értelmében fegyveres segítséget kért, amit Claudius császár természetesen megtagadott, de felajánlotta Vanniusnak és híveinek a birodalomba való befogadást. Vanniust Pannoniában telepítették le, közben pedig tárgyalások indultak meg az új királyokkal, Vangióval és Sidóval, akikkel új, tartalmában azonban szokványos szövetségi szerződést kötöttek.

Talán ez a válság is közrejátszott abban, hogy Claudius uralkodása alatt némiképp megváltozott a katonai megszállás rendszere; eddigi adataink szerint a Duna vonalán Claudius uralkodása alatt már több helyen, egymástól azonban még nagy távolságra segédcsapati táborok épültek, például Arrabonában (Győr), Brigetióban (Szőny), Aquincumban, Lussoniumban (Dunakömlőd) stb. Ez azonban nem jelentette Pannonia védelmi erejének fokozását, mert ugyanakkor a tartomány három legiójából egyet máshová vittek. Az i.sz. I. század közepén két legiója maradt Pannoniának: egy Carnuntumban, egy pedig Poetovióban (Ptuj).

Új határpolitika és Dacia meghódítása

A kilencvenes évek végére kiépült az új határvédelmi rendszer, amelyet a császárkor későbbi szakaszában szokásos elnevezéssel limesnek hívunk. A kétlegiós Pannonia seregét négy legióra növelték, és ennek megfelelően növelték a cohorsok és alák számát is, amelynek legénysége körülbelül ugyanannyi főt számlált, mint a négy legióé. Pannonia hadseregének állományát ilyenformán körülbelül negyvenezer, fele részben legionárius katonára tehetjük. Minőségileg új a megszállási rendszerben az volt, hogy a tartomány belsejét fokozatosan bár, de gyökeresen demilitarizálták: a Traianus utáni időkben nincs tudomásunk arról, hogy akár legio, akár segédcsapat tartósan állomásozott volna Pannonia belsejében. A négy legio a Duna partján, Vindobonában (Bécs), Carnuntumban, Brigetioban és Aquincumban állomásozott, a part mentén pedig nagyjából egyenlő távolságra (20–30 km) segédcsapati táborok épültek.

Belpolitikai reformok és a tartományi igazgatás kiépítése

Traianus igazgatási reformjai Pannoniában elsősorban az új katonai helyzet követelményeiből adódtak. Pannonia hatalmasan megnövekedett hadseregét két helytartó között osztották fel: Pannoniát két tartományra osztották. Felső-Pannonia (Pannonia Superior) volt a nagyobbik, több várost magában foglaló nyugati tartomány, consulságot viselt helytartója Carnuntumban székelt. Alsó-Pannonia (Pannonia Inferior) csupán egy hozzávetőleg 60 km széles határsávból és a Szerémségből állt, praetori rangú helytartójának székhelye Aquincum volt. A két helytartó rangkülönbsége a legiók számából következett: Felső-Pannoniának három (Vindobona, Carnuntum, Brigetio), Alsó-Pannoniának csak egy (Aquincum) legiója volt.


Némileg sajátosan alakult a civitas Eraviscorum helyzete, amelyet nem szüntettek meg, hanem beosztották Aquincum municipiuma alá. E civitas vezetői bekerülhettek Aquincum városi tanácsosai (decuriói) közé, és ezzel polgárjogot is nyertek. Az eraviszkusz civitas formális megtartását talán az tette szükségessé, hogy a civitas területére nagyszámú segédcsapati tábor esett, amelyek peregrinus katonaságát csak civitasból sorozhatták. A másik nagy határ menti civitas, az azaluszoké épp ezért Hadrianus után is megmaradt, központja, a Brigetio legio-tábora mellett kialakult nagy település nem kapott municipium rangot.

A markomann háború és a dunai katonaság aktivizálódása

Az első támadás jellemző módon nem is a limes menti szövetséges barbároktól, hanem két, újonnan a Kárpát-medencébe tört néptől, a langobardoktól és obiousoktól indult. Ezeket még sikerült az Arrabona–Brigetio határszakaszon megfutamítani. A dunai szvébek még ugyanebben az évben (167) — nyilvánvalóan a támadást is érvül használva — újabb tárgyalásokkal kísérleteztek.


A legjelentősebb ezek közül a Caracalla uralkodása idején kitört válság volt (212–214), amely Dacia északi határai mentén a vandálok és a karpok (egy szabad dák törzs) támadásával járt együtt, egy támadás azonban Pannoniát is érte a Dunakanyarban. Caracalla a kérdés megoldására személyesen jött a két érintett tartományba, ahol különféle diplomáciai fogásokkal, germánbarátságot hangoztató fellépéssel, merényletekkel és természetesen hadmozdulatokkal sikerült is rendet teremtenie. Erre az időre esik Brigetio átcsatolása Alsó-Pannoniához, aminek eredményeként mindkét Pannonia kétlégiós tartománnyá vált, helytartóikat pedig egyformán consuli rang illette meg. Ezt a változtatást egyrészt a Duna-kanyarbeli betörés hadászati tanulságai, másrészt hatalmi meggondolások tették szükségessé. A severusi kormányzat ugyanis — már csak a saját uralomra jutásából levont tanulságok alapján is — felszámolta a soklegiós tartományokat, amelyek helytartói nagy sereggel rendelkeztek, és lázadások veszélyét hordták magukban.

A severusi virágkor

Septimius Severus vagy fia, Caracalla adta meg a municipium rangot Brigetionak, Apulumnak, Potaissának, Porolissumnak és talán Vindobonának, Tibiscumnak (Zsuppa), Ampelumnak (Zalatna) és más városoknak.


A severusi konjunktúra vonzóerejével magyarázhatjuk Pannonia harmadik nagy bevándorlási hullámát. Az italicusok I. századi, a Rajna mentiek és galliaiak Flavius–Traianus kori nagy bevándorlása után a Severus-korban egyes pannoniai településeket szinte elárasztottak keleti, főleg syriai vállalkozók. Brigetio ma ismert decurióinak többsége szír volt, de sok szírt ismerünk Aquincum, Savaria, Carnuntum és más városok felirataiból is. E bevándorlást feltehetőleg a pannoniai csapatok számos Severus-kori hadjárata váltotta ki, amikor is a keletről visszatérő csapatok keleti katonákat hoztak magukkal.

A késő antik idők Pannoniában

Egy forrásunk szerint Pannonia a IV. század közepén rabszolgákban gazdag vagy rabszolgákat exportáló tartomány volt. A dunai piacokon azelőtt is sok határon túli rabszolgát adtak el. Carnuntum, Brigetio és Aquincum piacait a szövetséges barbárok bizonyos korlátok között látogatták, és az egyik fontos árucikk épp a rabszolga volt.


A kvádokkal Brigetióban folytak a tárgyalások.


A megfélemlítő hadjárat után Valentinianus Brigetióban fogadta a kvád követséget; tárgyalás közben érte a halálos agyvérzés.

Bóna István

A langobardok

A nagy markomann–szarmata háború bevezető akkordjaként 6000 langobard harcos s a szövetséges obiusok a rokon szvéb törzsek segítségére sietve Brigetio (Szőny) és Arrabona (Győr) között áttörték a pannoniai limest, de csakhamar felmorzsolta őket az akkor még töretlen római erők ellentámadása.

A VIII. századi avar társadalom

A tudun egyik székhelyének közeliségére mutathat a Duna fölött Komáromban és Zsitvatőn, a jugurruséra a Hortobágy–Árkusnál feltárt temető. Mindhárom kicsi és szokatlanul gazdag.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
CSEHSZLOVÁKIA
Komárno / Komárom X Griffes-indás kori katonai kíséret sírjai

Györffy György

A vezérek szállásrendje és a törzsek

A rabati arab forrás szerint a negyedik vezér 942-ben Basman volt; helynévi emléke, az Árpád-kori Basman falu Érsekújvár határába olvadt, s alighanem nevének szláv népetimológiával formált Basjan alakjából alakult Bossány (a Nyitra felső völgyében fekvő falu). Úgy látszik, hogy az ő Nyitra menti szállásváltó útját foglalta el 942 és 955 között Lél, mert a Komárom melletti Lél és a Nyitra menti Lelóc egy vezéri szállásváltó út két végpontjának tekinthető.

Uralkodó osztály és világi nagybirtok

A törzsfői nemzetség eredetileg több megyére terjedő szállásrendszerével szemben a Katapán-nemzetség birtokai egy megyére korlátozódnak. Anonymus szerint a X. században ők birtokolták Komárom várát és környékét.

Kristó Gyula

A tatárok Magyarországon

Észak- és Északnyugat-Magyar­ország várai azonban nem kerültek tatár kézre: Trencsén, Nyitra, Pozsony, Turóc, Komárom, kele­tebbre pedig Fülek és Abaúj vára elke­rülte a tatár fenn­ha­tó­sá­got. E várak megvédése a hozzájuk tartozó várjobbágyok és vár­népek érdeme. Trencsén védelmét Szaniszló fia Bogomér comes szervezte, aki már Béla ifjú király 1228. évi bulgáriai had­já­ra­tának is résztvevője volt; a vár védői pedig szláv etni­kumú várjobbágyok (Premysl, Nosk) és várnépek (Newer, Buda, Orci­rad, Raschoh, Radila, Domoszló) voltak. Folvyn Komárom várát a benne lakó udvar­nokokkal és más népekkel őrizte sikeresen.

Sinkovics István

Országos pusztulás, helyi ellenállás

  • A menekülő királyné Pozsonyban megszállt, és küldöttek útján megkérdezte a királyi tanács elérhető tag­jaitól: mit kel­lene tenni. Közöttük volt Szapolyai János erdélyi vajda is, aki másokkal együtt országgyűlés összehívását java­solta. A királyné erre nyomban kitűzte az országgyűlést november 25-re Komárom mezőváros­ba.
  • A török útjába eső Székesfehérvár, Visegrád, Tata, Esztergom, Komárom azon­ban sikeresen ellen­állt. A katonák mel­lett polgárok, bemenekült parasz­tok, nemesek, szerzetesek har­coltak.

Szapolyai János megkoronázása

  • A székesfehérvári országgyűlés a koronázás után több olyan határoza­tot hozott, amit az ország akkori helyzete valóban megkívánt. A Habs­burgok idő­köz­beni kezdeményezése ellen úgy védekezett, hogy a komáromi ország­gyű­lé­sen megjelenő főpapokat és főurakat hűtlennek nyilvánította, és tisztségük elvesz­tésével kívánta sújtani.
  • A nádor meghívója megerősítette, hogy a királyné az országgyűlésen a közös védekezésről és a rendek szabadságának megtartásáról akar tárgyalni. Egyút­tal célzott arra is, hogy Komáromot kényszerűségből választották az ország­gyűlés helyéül, mert Buda vagy a Rákos mezeje nem biztonságos.

Habsburg Ferdinánd megválasztása

  • Ezután – az események hatására – a komáromi ország­gyűlést november 25-ről két héttel előbbre hozták, s egyúttal elhatározták, hogy a török ellen fel­sze­relt csapatokat továbbra is fegyverben tartják, mivel végső esetben Magyarország fegyveres megszerzésére is gondoltak.
  • Továbbra is fontos követelmény maradt viszont, hogy a nyugati határ men­tén lakó birtokosok megjelenjenek a komáromi országgyűlésen, egyúttal pedig foly­tatódjanak az erőfeszítések Szapolyai híveinek megnyerésére.
  • Ferdinánd végül felvetette, hogy a megváltozott helyzetben érdemes-e meg­tar­tani a Komáromba hirdetett országgyűlést, avagy nyomban fegy­verrel vegye bir­tokába az országot. A tanács az országgyűlés megtartása mellett foglalt állást, de azt ajánlotta, hogy a csapatok is álljanak alkal­mas helyen készen­lét­ben. Az országgyűlés feladatául nem Ferdinánd megválasztását, hanem csak elfo­gadását jelölték meg, hiszen az örökösödési szerződés értelmében a magya­rok kötelesek uralkodójuknak elismerni.
  • Mária királynénak a Komáromba hirdetett országgyűlés ügyét tovább­ra is napi­renden kellett tartania, már csak azért is, hogy a rendek a fehér­vári koro­ná­zással ne érezzék lezártnak a trón betöltésének kérdését, és ne enge­del­mes­ked­jenek Szapolyai felhívásainak. Az országgyűlés megtartása azonban így is veszély­ben forgott, mert János hadvezére, Ráskai Gáspár, elfoglalta Tatát és Komá­romot. A királyné erre egy héttel elhalasztotta az országgyűlést, és helyéül a német csapatokkal biztosított Pozsonyt jelölte ki.
  • Az országgyűlés megtartása azonban így is veszélyben forgott, mert János had­vezére, Ráskai Gáspár, elfoglalta Tatát és Komáromot. A királyné erre egy hét­tel elhalasztotta az országgyűlést, és helyéül a német csapatokkal biz­to­sí­tott Pozsonyt jelölte ki.

Újabb koronázás Fehérvárott

Ferdinánd csapatai július elején a Morvaországgal szomszédos területeken kezd­ték támadásukat, és több helységet elfoglaltak. A fősereg, amellyel maga Ferdinánd is Magyarország földjére lépett, a Dunántúlon nyomult előre. A sereg előtt Nádasdy Tamás haladt 300 lovassal. Jelentősebb ellenállás sehol sem mutatkozott. Győr, Komá­rom, Tata, Esztergom, Visegrád megadta magát, és a várakba idegen őrség vonult.

Új védelmi vonal kialakítása

  • Martonfalvai előteremtette az ura szomszédos váraiban szolgáló őrség zsold­ját, és nemcsak a vár birtokait tartotta meg, hanem gazdátlan egyházi javak lefog­lalásával, falvak, malmok bérbevételével gondoskodott újabb jöve­del­mek­ről. Elment Pozsonyba és Komáromba, hogy a Török család várai, köztük Szigetvár számára őrséget, zsoldjukra pénzt biztosítson.
  • A Dunától északra a premontreiek erőddé átalakított sági monostora, továbbá Komárom, Győr és Surány vára látta el a védelem feladatait.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

  • Nádasdy Tamásnak mintegy 300 lovasa és 100 gyalogosa volt, Komáromból 100 gyalogos és 8 lovas érkezett táborába.
  • Schwendi Lázár 1565-1566 telén készített tervezetében részletesen szólt a török­kel folyó háború esélyeiről. A hadvezér inkább javasolta az ellenféllel szem­beni meghátrálást, s hangoztatta - miként már Fráter György is tette -, hogy a török seregek felmorzsolásában az erős váraknak jóval nagyobb a szere­pük, mint az ütközeteknek. A tábornok jó érzékkel sürgette Gyula meg­e­rő­sítését, Eger, Győr és Komárom védműveinek fejlesztését.

Zimányi Vera

A földesurak előretörése a piacon

Pálffy Miklós – e típus egyik legjellegzetesebb képviselője – már komáromi főkapitány korá­ban a vár uradalmából élelmezte őrségét, de a környező vidékről is összevásá­roltatott gabo­nát, s a fölösleget eladta a Magyar Kamarának.

A gabonatermelés alakulása

A következő évszázadban megjelent II kötetes Atlas Maior kiadója, Joan Blaeu Magyar­országról szóló szövege leírásában megemlékezik a magyar föld nagy termé­kenységéről. A legtöbb helyen könnyű munkával is jól terem a gabona. Egy Komárommal szomszédos síkságon, amelyet azelőtt 300 falu ékesített, a kövér vetések embermagasságú szárba szöknek. Nyilván a Csallóközre gondol.

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyar­országon belül még mindig a legnépesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is. 1543-ban, mint fentebb láttuk, Székesfehérvár, Esztergom és Pécs, 1544-ben Visegrád oszto­zott e sorsban, Tata, Komárom, Győr, Pápa és Veszprém pedig hamarosan vég­vá­rakká lettek.

A városi ipar és iparosság

Győr, Komárom, Esztergom, Újvár ötvösei 1529-ben még csupán közös céhet léte­sí­tettek, amikor Kassán már erős és népes volt ez az iparág.

Sinkovics István

A vitézlő rend és a dominus-servitor viszony

A komáromi naszádosok országrészekre kiterjedő, nagyarányú kereskedést foly­tattak a Dunán.

Várak, kastélyok, őrházak

  • A Duna mellett Komárom és Győr biztosította a nyugat felé vezető utat.
  • Komárom őrsége 1024, Győré 1400, Kanizsáé 1950 főből állott.

A védelem költségei

A komáromi lovasok, amikor egyszerre ezer rénes forintot osztottak szét közöttük, még adós­ságaikat sem tudták ebből kifizetni; így sokan elmentek, az ottmaradottakat kapi­tá­nyuk a mezővárosban helyezte el.

Az 1577. évi tanácskozás a hadügy reformjáról

A másik előterjesztő, Schwendi Lázár részt vett az Erdély elleni harcokban; 1571-ben javaslatot tett a Tiszántúlnak német fejedelemségek területéről toborzott parasz­tok­kal és iparosokkal való betelepítésére. A török háború kérdésében Rueberrel ellen­kező álláspontra helyezkedett. Európai összefogásra nem lehet számítani, háború esetén a németek magukra maradnának, és nem bírnának a törökkel. Nem sza­bad az ellenséget háborúval ingerelni, mert ez újabb veszedelmet és pusztulást zúdí­tana az országra; a török terjeszkedés ellen hosszú békével és adófizetéssel kell véde­kezni. Kerülni kell minden olyan lépést, amely az ellenség támadását vonná maga után. Mivel azonban a török nem tartja meg a békét, fel kell készülni a véde­ke­zésre. Ezt igazolják az eddigi tapasztalatok. Amióta a németek Magyarország meg­ma­radt részeinek védelmét magukra vállalták, a törökök csak részeredményeket értek el, és Magyarországot nem tudták hatalmuk alá kényszeríteni. Mai álla­po­tá­ban a védelmi vonal nem felelhet meg feladatainak. A véghelyeket szét kell osztani a Habs­burg-országok között. Ausztria kapja a Bécs védelme szempontjából fontos Győrt, Komáromot, Tatát és Veszprémet.

Ragaszkodás a béke fenntartásához

Bármelyik végvár őrségétől idézhető olyan levél, mint amilyenben a komáromi naszá­dos vajdák és katonák fordultak a vármegyékhez: mivel már 50 hónapja nin­csen fizetésük, mindenből kifogytak, éheznek, és nem látnak más megoldást, mint hogy máshová mennek.

A háború nyitánya

  • III. Murád szultán 1593 augusztusában hadat üzent Rudolf császárnak, és erős haddal indult Magyarország ellen. Amikor Prágában megtudták, hogy a török elfogatta a császári követet, és a nagyvezír serege megindult, Rudolf csá­szár visszahívatta küldötteit, akik már Komáromnál jártak, útban Konstantinápoly felé, hogy a szultánt a sziszeki vereségért ajándékokkal meg­en­gesz­teljék.
  • A török támadás hírére Komáromban gyülekeztek a Dunántúli Főka­pi­tány­ság és a vármegyék csapatai, a birtokosok fegyvereseivel és az ausztriai lovas­csa­patokkal. Miután csatlakozott hozzájuk az Alsó-Magyarországi Főka­pi­tány­ság területéről a várak és a vármegyék katonasága, az egész haderő mint­egy 10 ezer embert tett ki.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

Győr elfoglalásával új területek jutottak török uralom alá. Szinán a budai pasát Pápa ostromára küldte, és a vár ellenállás nélkül megadta magát. A fősereg Komá­ro­mot is el akarta foglalni, hogy a dunai szállítást Győrig semmi ne akadályozhassa. Komá­romba azonban Pálffy előzetesen katonákat és élelmet küldött. Szinán hiába kelt át a Dunán, és zárta körül a várat, Komárommal nem boldogult, majd a nyári tábo­rozási idő lejártával elvonult alóla.

Kísérletek a török uralom alatt élő népek és országok bekapcsolására a felszabadító háborúba

Miután a császári és a magyar seregeknek a Duna-kanyartól északra és a Dráva mentén elért sikerei Esztergom ostromának felhagyásával félbeszakadtak, de a török dunántúli előnyomulása is megtorpant Komárom előtt, 1594 őszén az erők kiegyenlítődni látszottak, a háború mintegy holtpontra került.

Győr visszavétele és Buda ostroma

A Porta Szaturdzsi Mehmed vezérpasával hadsereget küldött Győr felmentésére. Miksa főherceg, hogy az ütközetet elkerülje, elvonult Győr alól, és Komáromnál átkelt a Dunán.

Makkai László

A szerencsi országgyűlés

Alsó-Magyarország azonban Pozsony, Győr és Komárom, a Bécset elsősorban fedező s ezért mindenáron tartott hadászati pontok kivételével elveszett a Habsburgok számára.

Udvar, klérus, rendek a nádor ellen

1640-ben az udvar és a rendek ellentétei és az uralkodó osztály belső feszültségei egyszerre éleződtek ki a törökkérdésben. Ibrahim szultán trónra lépésével szükségesség vált az utoljára Szőnyben, 1627-ben megerősített béke megújítása. A Porta és a bécsi udvar hosszú, húsz–harminc éves meghosszabbítást kívánt, a Magyar Tanács, a hazai közvéleményt tolmácsolva, csak a szőnyi békekötésben kikötött idő hátralévő részébe, tizenegy évbe akart beleegyezni.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

Kemény János még erélyesebb üldözést sürgetett, de a fejedelem közben gyanút fogott, hogy valami baj van a svéd ígérgetések körül, s óvatos lett. Tizenhárom királyságbeli vármegye volt a kezén, ezek védelmére rendelte Kemény csapatait a Nyitra mentén, katonasága zömét pedig hazaengedte aratni, hiszen nagyobbrészt székely és hajdú parasztok voltak. A tizenhárom vármegyét viszont augusztus 1-re országgyűlésre hívta össze Kassára. A nemesség nem lelkesedett a háborúért, s Rákóczi György is békére hajlott, csakhogy most már nagyobb áron, mint a Porta által engedélyezett hét vármegye: a tizenhárom vármegyét kívánta. Ebbe viszont Bécsben nem akartak beletörődni, és sürgősen követet küldtek a Portára a már elvben megkötött második szőnyi béke ratifikálására, hogy elejét vegyék az erdélyieknek netán adandó ígéreteknek.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

  • Ugyanekkor IV. Mehmed török szultán újabb huszonkét évre meghosszabbította a Habsburg császárral és magyar királlyal a zsitvatorokí és a szőnyi szerződést, hogy béke legyen, különösképpen Magyarországon. A végeken régi hadiszokás szerint hirdették ki az új megállapodást, és a konstantinápolyi követ gazdag ajándékkal együtt vitte meg Bécsbe a két uralkodó kölcsönös egyetértésének zálogát, az 1649. évi békeokmányt – mégis új háborúk korszaka kezdődött.
  • Musztafa bég hadsereget gyűjt a bányavárosok ellen. Forgách Ádám bányavidéki főkapitány s Érsekújvár magyar őrségének főparancsnoka pedig a füleki, szécsényi kapitányokat, majd – feltehetően a Haditanács tudtával vagy talán parancsára – a dunántúli várak, a Kanizsával szembeni végek kapitányait is, csaknem az egész végvári haderőt összevonta ellene. A két sereg 1652. augusztus 25-én Vezekénynél méri össze az erejét; 800 török marad a csatatéren, de a magyarok sem vonulnak el győztesen. A kudarc közvetlen oka, hogy a komáromi és a győri német őrség nem érkezett meg idejében.

A nagyszombati zsinat és következményei

1659 nyarán I. Lipót a királyi beiktatása céljából meghirdetett országgyűlést talpig magyar viseletben nyitotta meg. Tüntető magyarsággal különösen azért akarta megnyerni a rendeket a politikai befolyásolás fogásait már jól ismerő császári kormányzat, hogy keresztülvigye a jezsuita rend földbirtoklási jogát Magyarországon, és leszerelje az erdélyi válság és az egységes birodalmi pénzrendszer bevezetése miatti igen nagy nyugtalanságot. Zrínyi és csoportja már nem sok reményt fűzött az országgyűléshez. A bán a horvátországi katonamozgalom lecsendesítésével volt még mindig elfoglalva, a királyi megnyitásra meg sem érkezett, csak akkor jelent meg Pozsonyban, váratlanul, amikor a jezsuita rend földbirtoklási ügye miatt kirobbant, a vita. A protestáns köznemesség – a vármegyei követi utasítások szerint – a belső biztonságot és az erőszakos térítések megszüntetését török hódolással fenyegetve követelte. A katolikus párt ugyancsak belső rendet, az ország gazdasági erőinek összefogását kívánta, s hatékony politikát kért a protestánsok és a török ellen. Végül, a velencei követ és a pápai nuncius egybehangzó véleménye szerint Zrínyi csendesítette meg csoportjával a teljes meghasonlással fenyegető belső harcba merülő országgyűlést. A vezető magyar politikusoknak sikerült a hadi reformokra irányítaniok az országgyűlés figyelmét. Ismét törvénybe iktatták a rendek, hogy a király vegye igénybe a birodalmi segélyt, hajtsa be az örökös tartományokra és Csehországra régen kivetett, de mind ez ideig meg nem fizetett török adót. Draskovich püspök Érsekújvár erődműveinek renoválására tett 50 ezer forintos adományát engedje eredeti céljára felhasználni az Udvari Kamara. A kapitányságokat alkalmas magyarokra bízzák, állítsanak ki portális lovas- és gyalogosezredeket, s fordítsák valóban a végekre a félharmincadot. Törvényt hozott a rendi reform útjára lépő országgyűlés a nemességnek vagyona arányában való hadiadó-fizetési kötelességéről, a hajdúk kiváltságáról és gabonaraktárak építéséről. Törvénybe iktatták, hogy I. Lipót módosítsa a Magyarország és- az örökös tartományok közötti, magyarokra nézve hátrányos vámrendeletét. Viszont elfogadták a rendek a körmöci aranytallér új értékét. Ismét törvénybe iktatták, hogy a vallásgyakorlat mindenütt szabad maradjon, és vallásában őfelsége vagy bármely más földesúr senkit ne háborítson. A rendi sérelmek orvoslását a következő Országgyűlésre halasztották, a jezsuiták igényeit érvényesítő törvénytervezetet pedig elutasították. I. Lipót császár királyi beiktatása érdekében engedékenynek bizonyult. Jóváhagyta a német katonaság három év múltán való kivitelére, a végvárak magyar kapitányokkal és fizetett magyar őrséggel való ellátására vonatkozó törvényeket, a király és a Haditanács közvetlen irányítása alatt álló és éppen ezért némi területen kívüliséget élvező győri és a komáromi várak német őrségeinek kihágásait megfékező cikkelyeket s mindazt, ami az örökös tartományokkal szemben megerősítené a Magyar Királyság közigazgatási önállóságát.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

1661. március végén a Haditanács úgy döntött, hogy az egész császári hadsereget elindítják Magyarországra. Feltöltetik az élelmiszerraktárakat, toborzást rendelnek el, pénzt küldenek egyes magyarországi várakba zsoldra és építkezésekre. Sőt elfogadták az Opinio javasolta haditervet is. A császári haderő – Montecuccoli vezetésével mintegy 15 ezer ember – Komáromnál ver tábort, innen indít támadást Esztergom és Buda ellen.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

1663. december 31-én Pucheim gróf, a Haditanács tagja és Komárom parancsnoka pedig mint a viszonyok jó ismerője a háború elkerülését ajánlotta. Felterjesztésében török foglyok vallomására hivatkozva megerősítette a nagyvezír táborában időző Reniger jelentéseit: a török csak azért indult Bécs ellen, hogy békekötésre szorítsa a császárt, a szultáni fő haderő egyik része az oroszok, a másik Velence ellen készül.

Földrajzi adottságok, gazdasági értékek

A szállítmányok a királyi területről NagyszombatPozsony vagy KomáromGyőrSopron érintésével Bécsbe, s innen Klagenfurton át jutottak le Triesztbe.

A túlélés esélyei

Pozsony és Komárom között 1653-ban kezdik meg olasz víz- és várépítő mérnökök vezetésével a Duna addig páratlan szabályozási munkálatait. Több vármegye jobbágynépének munkájával hatalmas kő- és földgátakat emelve új mederszakaszokat nyitva próbálják megzabolázni, s mi több, a hadiszállításokhoz szükséges, nagy rakterű hajók számára járhatóvá tenni az eliszaposodott, mellékágakban szétterjeszkedett folyót. A munkálatok ugyan mérhetetlen lassan haladnak, többször megszakadnak, míg 1677-ben úgy-ahogy befejezettnek minősülnek.

Adó- és kereskedelempolitika

  • A Habsburgok kibontakozó birodalmi kereskedelempolitikája segítette az osztrák manufaktúraipart, a birodalmi kereskedelmet, s a hitelt nyújtó olasz vállalkozókat és a vállalkozó udvari arisztokratákat részesítette előnyben a magyarországiakkal szemben. A központi hatalom képviselői előjogaikra hivatkozva, de korszerű elgondolások alapján döntöttek, például a bécsi halkereskedő céh esetében, amikor 1650–1661-ben többször megerősítették régi privilégumaikat, viszont a pozsonyi, győri, komáromi kereskedőket elütötték a halfelvásárlástól és a sózott hal jól jövedelmező piacaitól.
  • Jellemző a komáromi vám harmincad- és félharmincad-bevételeinek alakulása, mely 1660-ban 5718, 1664-ben 3310, 1665-ben 7757, 1671-ben 10 541 forint.

Hadsereg és társadalom

A Habsburg-tartományok közvetlen védelmére hivatott és a végvárrendszer nyugati-északnyugati vonalának központjait alkotó Érsekújvár, Győr és Komárom falai között 2100 főnyi császári őrséget tartottak.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

1659-től a katonaság élelmezésére Győrött, Komáromban és Pozsonyban nagy kenyérsütő üzemeket hoznak létre.

Kézművesek és kereskedőpolgárok

  • A komáromi naszádosok nem gazdasági okok, hanem az állami beavatkozás miatt mennek tönkre.
  • A Balkánról jött kereskedők gócai olyan városokban alakultak ki, mint Temesvár, Baja, Székesfehérvár, Buda, Komárom, Győr. S noha a Habsburg-államhatalom a jó pénzért kiadott engedélyek ellenére valóságos akadályverseny elé állította a magyarországi városok balkáni származású kereskedőit is, ezek áruikkal 1668-tól Lengyelországba is rendszeresen eljutottak.

A középkori város változásai

A város mint földesúr saját sörfőző házait – mindenütt, nemcsak a sörfőzés olyan nevezetes központjában, mint Brassó, Kolozsvár, Kassa, Bártfa, Komárom – saját uradalmaiban termett árpával, komlóval látta el, saját erdeiből kitermelt fával tüzeltetett a katlanok alatt, s jobbágyai szolgáltatták a fuvart robotban.

A vitézlő rend

Olyan kulcshelyzetben levő, jól felszerelt központi végvárakba, mint Győr és Komárom, nagyszámú német őrség került.

Makkai László

A Dunántúl etnikai átalakulása

A szőnyi békekötés alkalmával magyar részről a pécsi, koppányi, simontornyai, szekszárdi, mohácsi, nagyszigeti szandzsákokban, tehát a Dunántúl Balatontól délre eső egész területén települt sok rác falu királyi adóját követelik.

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

Még nehezebb helyzetben volt a Balaton vonalának északnyugati folytatásába eső végvárvonal, itt Veszprém, Palota, Tata voltak az előretolt őrhelyek, de a török rablótámadások mögéjük is behatoltak, egészen a Pápa, Győr, Komárom által védett második arcvonalig; lényegében tehát itt is a Rába volt a létbiztonságban élő terület határa.

Protestáns kollégiumok

Debrecen kollégiumának országos jelentőséget az adott, hogy a 17. század második felében az egész királyi Magyarország és a török terület számára innen kértek a mezővárosok nemcsak papot, hanem latin iskoláikhoz rektorokat is. A Debrecenből tanárokkal ellátott úgynevezett partikulák révén nemcsak a puritán vallásosság, hanem a hozzátapadó korszerű természetfilozófia elemei is országszerte elterjedtek. Hasonló, de szerényebb szerepet játszott fennállásáig a sárospataki, később pedig a kolozsvári iskola, az utóbbi a török terület tanárellátásában is. A nagy kollégiumok mellett így számos, legalább kéttucatnyi református gimnáziumban taníthattak a gimnáziumi tananyagon túlmenő filozófiai és teológiai tárgyakat, mint például Kassán, Tarcalon, Szepsiben, Nagybányán, Pápán, Komáromban és máshol.

R. Várkonyi Ágnes

Hadseregek és haditervek

Az egyes végvárak magyar őrsége, Győr és Komárom kivételével, az 1680-as évek elején 20–300 fő között mozgott, összességében nem tett ki jelentős haderőt, 1685–1686 nagyobb vállalkozásaiban azonban ugyancsak számítottak rájuk.

Buda visszavívása

Rabatta Rudolf gróf, az Abele Kristóf báró után bécsi főhadbiztossá kinevezett tábornok 1686 tavaszán hatalmas készleteket gyűjtött össze. Az érsekújvári, komáromi, lévai, pozsonyi, kőszegi és az ausztriai élelmiszerraktárakban példátlan mennyiségű gabona, liszt, kétszersült volt felhalmozva, s a folyamatos szállítást szerződések, 500 hajó, több ezer szekér és a Duna menti vármegyék rakodásra, hajó-visszavontatásra kirendelt jobbágytömegei biztosították.

Az adórendszer, a magyar haderő felszámolása és a valláspolitika

Az egységes és működőképes adórendszer kialakulását akadályozta továbbá, hogy több társadalmi csoport vagy réteg teljes vagy részleges adómentességi kiváltságot nyert. Így kaptak Lipót császárnak a Magyar Kancellária útján kiadott levele szerint az ország különböző területein, Buda, Eger, Várad, Komárom, Győr környékén, főleg pedig a Duna–Tisza közén megtelepedett rác és délszláv lakosok vallási és kormányzati különállásuk mellett adómentességet.

Magyarország és az európai háborúk

Heister pedig, mivel s Alsó-Magyarország elfoglalását tűzte ki következő feladatául, Komáromhoz vonult, hogy átkeljen a Dunán.

Diplomácia és hadsereg

A Magyarországon harcoló császári fősereg a szabadságharc első felében 5–15 ezer fő között mozgott. Emellett azonban Erdélyben 8–10 ezer főnyi haderő állomásozott, a rác határőrvidékről mintegy 20 ezer fegyveres volt bevethető, a mindvégig császári kézben lévő várak: Buda, Győr, Komárom, Lipótvár, Nagyvárad helyőrségei együttesen ugyancsak több ezer főt tettek ki.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

A kereskedelmi forgalom fellendítése érdekében 1706 folyamán több intézkedést hoztak. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd mentesült a hadélelmezés, Debrecen a hadállítás kötelezettsége alól. Szabadalmakat kaptak a debreceni, nagyszombati, komáromi, pozsonyi, esztergomi stb. kereskedők.

Ember Győző

Az 1751. évi országgyűlés

Az országgyűlés utolsó szakaszában az alsóházban heves viták zajlottak le négy város: Győr, Komárom, Zombor és Újvidék ügyében. Mária Terézia szabad királyi városi rangra emelte őket, a rendek azonban vonakodtak törvényesíteni az uralkodói elhatározást, mert nem akarták a kormánypárti szavazatok számát – a városok mindig az uralkodó oldalán állottak – négy újjal növelni. Ezek a viták Mária Teréziát nagyon elkeserítették, tekintélyének sérelmét látta bennük, és augusztus 27-én szentesítvén a törvényeket, szemrehányó szavakkal bocsátotta el a nála tisztelkedésre megjelent rendeket.

Heckenast Gusztáv

Magyarország ipara a szatmári béke utáni fél évszázadban

E beavatkozások természetét illusztrálja például a szombathelyi tanács 1752, évi intézkedése, amellyel törölte a városi céhek szabályzataiból a céhmesterek házasodási kötelezettségéről szóló pontot, vagy a komáromi tanács 1759. évi rendelete, amely az új mester által adandó remekebédet a pazarlás eltávoztatása végett (!) a következő nyolc fogásban maximálta: kolbászos leves, tehénhús tormával, savanyúkáposzta hússal, rizskása tyúkhússal, bárányhús citromos lével, fejérpecsenye, csibe, egy malac és sült lúd, saláta, végül egy tál fánk.

Vörös Károly

A nemesi ruhatár

Egy komáromi kisnemes felesége 1757-ben összeírt ruhatárában régi damasztszoknyát őriz aranycsipkével, selyemkántust, égszínű creditorselyem szoknyát, kék damasztpruszlikot, fehér patyolatkötényt, piros karmazsincsizmát, két selyemkeszkenőt (közülük az egyik aranyos, úgy mint a vörös magyar főkötő is), ezüsttel kivarrott asszonyi cipellőt, fejre való gyöngyös pártát, arannyal kivarrott bársonypapucsot. Ékszerei között egy aranyboglárt, tizenegy rend igazgyöngyöt, egy arany „szencségecskét”, egy három- és egy négysoros gránát nyakláncot írtak össze, az utóbbiakat is igazgyönggyel.

Férje ruhatára violaszín damasztdolmányt, húsz apró ezüstgombbal, dupla makkokkal díszített szürke dolmányt tartalmaz, valamint tengerszín ezüstgombos mentét, hozzávaló dolmányt filigrán gombokkal és egy selyemövet.

Kosáry Domokos

Képzőművészet

Az 1760-as évektől kezdve a késő barokknak már klasszicizáló változata kezdett érvényesülni, különösen Fellner Jakab (1722–1780), a Csehországból átkerült komáromi mester, majd a tatai Esterházy-uradalom építésze művein, így a tatai Esterházy-kastélyon (1762–1764).

A sajtó kibontakozása

Még ez előtt, 1789 elején indult meg Komáromban a Mindenes Gyűjtemény, Péczeli József, a helybeli református lelkész szerkesztésében, aki alapjában véve a felvilágosult rendiség ügyét támogatta, bár végig elismerte II. József pozitívumait, főleg a vallási türelem terén, és olykor magyar jozefinista megnyilatkozások előtt is megnyitotta hasábjait. A lap, elég szűk olvasói körben, a morális hetilap típusát képviselte, hiszen nem aktuális híreket közölt, hanem mindenféle hasznos ismeretet úgy, ahogy Gottsched próbálta egykor.

A felvilágosult nemesek és az irodalom

Bessenyei útján haladt a franciás műveltségű Péczeli József (1750–1792) is, az irodalomszervező komáromi református lelkész, Voltaire és Young fordítója, aki egyebek közt Aesopus és La Fontaine nyomán készült verses költői meséivel (1788) örökítette meg nevét.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

A fuvarozásnál sokkal olcsóbban és jelentősen nagyobb tömegű gabonát, de más terméket is lehetett szállítani a lóvontatású hajón. Elsőként Komárom vált a gabonakereskedelem és a vontatóhajón történő szállítás gócává. Vezető szerepét ebben az üzletágban egészen a gőzhajózás kezdetéig megőrizte. Szorosan Komárom nyomában járt Győr.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

Még a hajóvontatás idején a Dunán a déli országrészből szállított gabona, amely Komárom és Győr vásárain cserélt gazdát vagy ott került csupán átrakásra, számottevő mennyiségben Pozsonyba irányult.

Az ország egyik legvagyonosabb, legkulturáltabb városa, Győr, elsősorban gazdasági szerepe folytán vált különösen jelentőssé. Gabonakereskedelme az 1830-as években már felülmúlta Komáromét, és – mint erről már szó esett – a gőzhajón szállítás óta az ország legjelentősebb gabonakereskedelmi gócpontjává lett. Győrött is a gabonakereskedők a leggazdagabbak a polgárok között. A győrszigeti zsidó terménykereskedők szerepe, vagyona azonban még az övékénél is jelentősebb volt. Az 1840-es évek első felében átlag évi 1 millió mérő búza, 800 ezer mérő árpa, zab, tengeri fordult meg kikötőjében és raktáraiban. A Duna partján emelt raktárakban sok százezer mérő gabonát tároltak, miután előbb – a lengyelektől átvett szárítási eljárással – egy évnél tovább is eltarthatóvá tették az árut. Gondosan figyelték a gabonaárak alakulását az európai piacokon, és kivárták, amíg magas haszonnal adhattak túl a gabonán. (Például az 1816–1818 közötti ínséges, járványsújtotta években, valamint 1845 és 1847 között.) 142 gabonakereskedő, 33 kis befogadóképességű, burcsellás bérhajós élt Győrben. Ők szállították tovább a mosoni Duna-ágba a gabonát. Jelentős volt a város átmenő sertéskereskedelme is, úgyhogy az 1840-es években már boszniai sertéskereskedők is kezdtek letelepedni Győrben. Országszerte híresek voltak lóvásárai. A gabonakereskedelemmel összefüggésben nőtt a szállításban, rakodásban, üzletkötésben részt vevő, vagy éppen mezőgazdasági termények feldolgozására berendezkedő tőkés polgári vállalkozó lakosság száma is, növekedtek a fogyasztói igények, amelyeket főként a Pestről és Bécsből hozott iparcikkekből elégítették ki, minthogy Győrben 1848 előtt az iparcikktermelés, ezen belül is a tőkés ipari vállalkozás nem volt jelentős.

Szegedet egyértelműen távolsági, túlnyomórészt a határon túlra irányuló gyapjú-, valamint dohánykereskedelme gazdagította, formálta régi típusú szabad királyi városból lassanként a korszerű várostípus szintjét megközelítő várossá. A kincstári raktárba gyűjtötték, majd továbbították a Torontál megyei, főleg a nagykikindai körzetben, Bács megye 16 községében termelt és eleinte csak az Abaldo által felvásárolt dohányt. Magánkereskedők azonban már az 1820-as években eredményes, az Abaldónál magasabb árakat fizető versenytársként léptek fel. A dohánykereskedelemnél is nagyobb méretű és jelentőségű volt Szeged hatalmas, a Kiskunfélegyházától mintegy 6 km-re fekvő Csengeléig terjedő pusztáin termelt és a körzet más helyeiről összegyűjtött gyapjúval folytatott kereskedelme.

Horvátországban elsőként Károlyváros töltötte be az első csoportba sorolt piacközpont funkciót. Már a francia megszállás idején ez a város bonyolította le a tengermelléki és a balkáni országok felé irányuló átmenő forgalmat. Az 1830-as évek gazdasági fellendülése, különösen pedig az 1840-es évek a horvátországi kereskedelem fellendülését, a horvát kereskedelmi tőke súlyának gyarapodását eredményezték. Ekkor már nemcsak a dél-magyarországi (bánáti, bácskai), horvátországi és horvát határőrvidéki gabona, gyapjú és egyéb, e területekről származó mezőgazdasági termékek kereskedelmi, átrakó és továbbító központja volt Károlyváros, hanem részben a fiumei dohánygyárakban feldolgozott és a jórészt Tolna megyében, valamint a Tisztántúlon, továbbá Kőrös és Zágráb megyében termelt dohányé is. A Károlyvárosba érkezett dohánymennyiség másik részét a horvát kereskedők Olasz- és Franciaországba szállították tovább a tengermelléki kikötővárosokból (Fiume, Zengg), jórészt horvát tulajdonban levő hajókon. A gabonát nagyrészt az örökös tartományok és az odesszai gabona behatolásáig Franciaország vették át.

Az 1840-es években Varasd és Zágráb tartotta kezében az átmenő kereskedelmet. A Triesztből Laibachon át érkező áruk Varasdon, Zágrábon át jutottak el részben Bécsbe, részben Pestre, illetve Kanizsára. Ugyanakkor Varasd a szerbiai és boszniai sertéskereskedők által a Balkánról felhajtott állatok nevezetes vásárhelye is volt.

Az első csoportba sorolható városok közé tartozik, elsősorban kereskedelmi funkciója miatt, a fejlett – részben külföldi tőkével alapított – iparral is rendelkező Fiume, amely az 1840-es évek első felében évi átlagban 8–9 millió konvenciós forint értékű áruforgalmat bonyolított le. Kikötőjének hajóteher-forgalma 1823 és 1846 között csaknem négyszeresére emelkedett. A hajók gabonát, szerémsegi bort, szilvapálinkát és más gyümölcspárlatokat, valamint hamuzsírt szállítottak külföldre, s gyarmatárut, pamutot és egyéb levantei árukat hoztak be.

Erdélyben Brassó töltött be Pesthez hasonló jellegű piacközponti funkciót. Minden fő kül- és belkereskedelmi útvonal a városban futott össze, amelynek – Erdély természeti-földrajzi adottságai és gazdaságának a magyarországitól különböző ágazati fejlődése következtében – elsősorban a szomszédos és a távolabbi délkelet-európai országok felé irányuló távolsági kereskedelme számos, Brassóhoz közel eső hágón át bonyolódott le. Voltak kapcsolatai Trieszttel, Béccsel, Pesttel, Temesvárral is. Brassóban jórészt a román nagykereskedőknek volt tetemes része a levantei áruk átmenő forgalmában, nem kevésbé a román fejedelemségekkel lebonyolított kereskedelemben. Brassó kereskedői erdélyi, többnyire brassói, részben Nagyszeben|nagyszebeni]] manufaktúra- és kézművesipari termékeket szállítottak elsősorban Bukarestbe, Tulceába, ahol üzleteik, raktáraik voltak. Az erdélyi fogyasztást szolgáló, Brassón át lebonyolódó import leventei pamutból, havasalföldi gyapjúból, kordovánbőrből, keleti fűszer-árukból. a jómódú polgárok és földbirtokosok fény/űzését szolgáló divatcikkekből, moldvai és havasalföldi borból, az örökös tartományokból, legtöbb esetben Bécsből szállított textilárukból és egyéb ipari termékekből, főként vasárukból állt. Erdélyi, Küküllő melléki borok mellett gyapjú, juh és sertés, faggyú és gyertya forgalomba hozásával is hozzájárult a belső piac szükségleteinek kielégítéséhez.

Erdély északnyugati részén Kolozsvár töltött be a belső piac erősítése szempontjából nevezetes funkciót. Kereskedői összegyűjtötték és Erdély felső megyéibe, valamint Magyarországra Debrecenig továbbították a székely megyék lakóinak parasztipari és a szász székek körzetében élő kézműves iparosok és tőkés vállalkozók ipari termékeit. A Magyarországon vásárolt mezőgazdasági, valamint a leginkább Bécsben, illetve Pesten vásárolt finomabb minőségű ipari termékeket pedig Kolozsvár tág körzetébe juttatták el.

Az említett magyarországi, horvátországi és erdélyi városok mindegyike regionális és a régión túlnyúló szerepkört is betöltött. Piacközponti funkcióik általában több megyére terjedtek ki. Eme városok nagyobb része országos vagy regionális hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal. Az importáruk sokfélesége új fogyasztói igények jelentkezéséről tanúskodik. Az üzletkötések a korszerű hitelezési formák betartásával mentek végbe. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy míg a kereskedők száma 1777–1785 és 1825 között nem változott, 1825 és 1840 között megkétszereződött.

Tolna megyében Földvár – a vízi szállítástól némileg függetlenül is – a 18–19. század fordulójára jelentős termékgyűjtő és -elosztó góccá fejlődött. Gabonakereskedelme volt növekedésének fő forrása. A város erős gazdasági kapcsolatai a Dunántúl-belsejéig, a Duna mellett Bajáig, a Duna–Tisza közén Kecskemétig terjedtek. Vásárai a környező kisebb helységeket a szakosodás irányába terelték, lassanként a kereslethez igyekezvén igazítani a kínálatot. Ebben nagy szerepük volt a vásárokon magyarokkal találkozó és a népek közti kapcsolatokat ezen a réven is erősítő nemzetiségi termelőknek.

Vas megyében, Körmenden nyolc posta- és kereskedelmi út haladt keresztül. Fontos mezőgazdasági termékgyűjtő és -továbbító szerepet töltött be. Gabona-, gyapjú-, szarvasmarha és sertésvásárai, amelyek már a 18. század utolsó harmadában élénkek voltak, a 19. század első felében még nagyobb forgalmat bonyolítottak le, és serkentően hatottak több dunántúli megye nagybirtokosainak üzemkorszerűsítési, beruházási tevékenységére. Vásárain a grazi kereskedők voltak a legnagyobb árumennyiségek átvevői.

Nem kevésbé lényeges regionális és azon túlnyúló kereskedelmi funkciót töltött be Pápa, az Eszterházy grófok egyik uradalmának központja, ahonnan hét főútvonal ágazott el. A viszonylag erős kézművesiparral is rendelkező mezőváros piacain Sopron és Vas megyei kereskedők is vásárolták a gabonát.

Szolnok kamarai város lakói még a 18. században a kincstárral kötött szerződésük révén előnyösebb helyzetben voltak nemcsak a földesúri úrbéres, hanem a szerződéses mezővárosok lakóinál is. Ehhez járult a város kedvező földrajzi helyzete és az a tény, hogy két kamarai hivatal is működött benne. A Tiszán érkezett a só a Máramaros megyei sóbányákból, tutajon. Szolnokon kamarai sóraktárak voltak és sóelosztó hivatal is működött. Szolnok látta el sóval Pestet. A tutajok fáját a Tisza partján dolgozták fel épületfává, zsindellyé. „Szálházából” került a fenyő fűrészáru és a Bereg megyei cserfa Heves, Pest, Csongrád, Békés, Szabolcs megye vásáraira. Szolnokon sok vízi- és szárazmalom is készült. A sószállítás és elosztás, a fafeldolgozás sok embernek adott kenyeret ipari jellegű és árumozgató tevékenység révén. Növelte a vidékről városba települők és a létfenntartásukhoz szükségeseket a piacról beszerzők számát. Mindezeknél azonban fontosabb emelője volt Szolnok fejlődésének a város mezőgazdasági termény-, elsősorban nagyarányú gabonakereskedelme. Sok összetevő eredőjeként Szolnok a 18. század közepétől a 19. század közepéig agrár jellegű mezővárosból élénk forgalmú, ipari jellegű kereskedő polgárvárossá fejlődhetett.

Nagyszeben gyapjú- és faggyúfeldolgozó ipari termékeinek legnagyobb részét Erdély, részben Magyarország vásárain értékesítette. Ipari nyersanyagát – az erdélyi belső piacot ezzel is erősítve – főleg Brassó környékéről, kisebb arányban egyenesen Havasalföldről szerezte be. Tetemes volt azonban finomabb iparitermék-behozatala Bécsből.

A csak piackörzeti központok sorából Eperjes és Bártfa kézműves-, részben manufaktúratermékeik; Zombor, Újvidék, Keszthely inkább gabonafélék; Kecskemét élő állat, főleg szarvasmarha, Huszt és Máramarossziget részben parasztipari faeszközök, részben Galíciából és Bukovinából vásárolt gabona és szarvasmarha forgalomba hozásával kapcsolódott a belső piac forgalmába.

Az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő városok közül a bor-, gabona- és élőállatvásárairól híres Gyöngyös, az Orczy bárók uradalmi központja érdemel figyelmet, ahova a török fennhatóság alatt levő balkáni területekről is érkeztek állatkereskedők.

Más szempontból érdekes Gyula, amelynek már a 18. század elején is jelentős vonzáskörzete a 19. század első felében tekintélyes mértékben kiszélesedett. Országos vásárai Erdély és a Tiszántúl árucseréjének központjai. Kereskedelmének legjelentősebb részét élőállat-forgalma tette, és vele csaknem egyenértékűek voltak a Bihar, gyakran Szabolcs és Szatmár megyébe, sőt Erdély egyes részeibe is eljutó gabonaszállítmányai. E két fő forgalmi cikk mellett Erdélyből származó, román termelők által odaszállított, részben általuk helyben készített faáru-, faszerszám-forgalma volt még szintén tetemes. Csupán a bor- és gyümölcsforgalom volt helyi jellegű. Régóta itt cseréltek gazdát az Erdőhát faárui és az Alföld mezőgazdasági árui. Gyula vásárairól vitték a faárut Békés, Csanád, Csongrád, Arad megyébe az onnan jött és termékeiket szintén a gyulai vásárokon értékesítő parasztgazdák, s részben a vásárokon el nem adott termékeikkel a megyék községeit felkereső román parasztiparosok. Gyula vásárain adták el tűzálló edényeiket a hegyekből jött román fazekasok, erős versenytársaként Békés és Csongrád megye fazekasainak, akik megfelelő agyag hiányában csak nem tűzálló edényekkel jelenhettek meg a vásárokon. Ezek az áruforgalmi alkalmak szintén hozzájárultak a népek közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, az anyagi kultúra termékeinek a cseréje révén.

Komárom az ország – határon túlra szánt – gabonakereskedelmének régóta egyik legfontosabb kikötőhelye volt. Fejlődése a 18–19. század fordulóján, leginkább a francia háborúk évtizedeiben volt gyors. Elsősorban hajón, kisebb részben szekéren érkezett a gabona az alföldi és a Duna mellett fekvő dunántúli megyékből a városba, amely piaci körzetének gyűjtő és továbbító funkcióját látta el. Gabonakereskedelmének méretei a város kereskedőinek Baján tartott külön rakodóhelye is érzékeltetheti. Ehhez az áruforgalomhoz nem fogható, de mégis figyelemre méltó mennyiségű állat-, gyapjú- és – a Vágon érkezett – faforgalmat is bonyolítottak le a város kereskedői, akik vagyonuknak tetemes részét az áruszállító hajókba fektették. Nem véletlen, hogy az ország első biztosító társaságaként Komáromban alapították meg 1807-ben a Komáromi Szabadalmas Hajóbiztosító Társaságot. Komárom ipara jelentéktelen volt, és jórészt máshol vásárolt ipari termékekkel látta el a környező városokat, például Esztergomot is.

A horvát határőrvidéken Eszék az 1840-es évekre nőtt fel a mezőgazdasági termékeket a szomszédos, török uralom alatt levő déli területekre szállító nagykereskedelmi központtá, ahol tág körzetből származó termékeket hoztak forgalomba horvát és szerb kereskedők.

A többi, különböző módon csoportosítható piacközpont között az 1840-es évek közepén már előkelő helyet foglalt el a Habsburg-ház uralma alatt levő területek legnagyobb gabonapiaca, a bánáti gabonakereskedelem központja, Törökbecse, ahonnan az 1840-es évek első felében évi átlagban egy millió pozsonyi mérő gabonát szállítottak a Dunán fölfelé, kisebb mennyiséget Sziszeken és Károlyvároson át Fiuméba, még ennél is kevesebbet Laibachba. A dohánykereskedelemben szintén jelentős forgalmi központ volt. Baján, akárcsak Törökbecsén, szintén több száz hajót raktak meg gabonafélével. Vásárain rendszeresen megjelentek bécsi, pesti és komáromi gabonakereskedők.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Nagyobb magyarországi vagy külföldi termény-nagykereskedők igen sűrűn alkalmazottaikat küldték magyarországi – felvásárló megbízottjukként ténykedő – kereskedők helyett szerte az országban nagy mennyiségű növényi és állati termék és élő állat vásárlása céljából, mindenekelőtt Pestre, Pozsonyba, Komáromba, Győrbe.

A pénzpiac és a hitelviszonyok

Magyarországon 1807-ben alakult meg Csepy Zsigmond ügyvéd kezdeményezése nyomán a már említett Komáromi Szabadalmas Hajóbiztosító Társaság, 1845-ben pedig a Kölcsönös Biztosító Egylet.

Benda Kálmán

Népsűrűség, települések, városok

Az ötezren felüli, tehát viszonylag már jelentősebb népességű városok viszont részben a központi fekvésű, régi történeti és közigazgatási szerepet betöltő városokból kerülnek ki (Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Kolozsvár, Brassó, Buda stb.), részben az Alföldön, illetve az Alföld és a hegyvidékek érintkezésénél most vannak felfejlődőben, mint a már említett Szeged, Szabadka, Zombor, Temesvár, Komárom és Szatmárnémeti, sőt maga Debrecen is.

Társadalmi tagozódás, nemzetiségi és vallási megoszlás

A statisztikus Schwartner Márton 1798-as feljegyzése szerint „nehéz Magyarországon azt a határvonalat meghúzni, amely a várost a falutól megkülönbözteti. Az ország minden városa (még Pest és Pozsony sem kivétel) a városi iparon kívül többé-kevésbé mezőgazdaságból és állattenyésztésből él.”[1] Pozsony, Kassa és Komárom ugyanekkor panaszkodnak, hogy iparosaik csak úgy tudnak megélni, ha földet vagy szőlőt is művelnek. Ezek a félparaszti elemek nyilván nem nevezhetők még polgárnak. De nem számíthatjuk a polgárok közé a még polgárjoggal sem rendelkező nagyszámú szolgát, napszámost sem, akik a polgári öntudattól messze járnak, s akik egyes városokban a lakosság többségét alkotják.

Az 1787-es népszámláláskorazonban a „városi polgárok és falusi mesteremberek” csoportjába számították mindazokat a nem nemeseket, akiknek valamelyik városban saját házuk volt, illetve városban és mezővárosban kereskedéssel, kézművességgel is foglalkoztak, továbbá a gyárosokat, bánya- és kohótulajdonosokat. Számuk – csak a felnőtt férfilakosságot számítva – a Magyar Királyságban 75 ezer (2,3 %), illetve Horvátországban még további 4000 (1,2 %), Erdélyben pedig majdnem 12 ezer (1,6 %). A határőrvidéket leszámítva tehát az összeírás által polgárnak minősültek száma a férfinépességben országosan 91 ezer, ami a férfilakosság 2,1%-a. 1804-ben a királyságban összesen 88 400 (ebből Horvátországban 3900) polgári foglalkozású férfit írtak össze (Erdély adatait nem ismerjük), ami az akkori férfilakosság 2,4 %-ának felel meg. Ez a szám a maximumot jelzi, ennél több nem lehetett, de nyilván ennyi sem volt. Nem nevezhető polgárnak, burzsoának a falusi mesterember, kovács, bognár, mert inkább a parasztsághoz tartozik. Nem polgár az a paraszt, akinek a városban is van háza. Teljes egészében a polgárok közé sorolta például a népszámlálás a Jászkunság kiváltságos népét, pedig ezek szabad parasztok voltak. Hasonló a helyzet a hat hajdúvárossal. amelyek lakosságát szintén polgárnak vették. Mindezt figyelembe véve, a magyarországi tényleges polgárság számarányát aligha tehetjük 1,5–2%-nál nagyobbra. Említsük meg, hogy Alsó-Ausztriában 6,5% a polgárság aránya, s az osztrák tartományok átlaga 4 % körül van. Csehországban a polgárság részesedése az össznépességben 5,5 % körül van, Lengyelországban viszont a magyarországival nagyjából azonos az arány. Franciaországban a forradalom előestéjén a polgárság 12%-ot tett ki, s ez a szám Angliában még magasabb volt.

Ez az 1,5–2,0 %-nyi polgári elem sem oszlott meg egyenletesen az országban. Zöme a felső-magyarországi és dunántúli városokban élt, az Alföldön csak kevesen voltak; Erdélyben a Szászföld városaiban tömörültek; jelentős központ volt kialakulóban a kettős város, Pest-Buda körül.

A polgárságnál jóval nagyobb számú volt a nemesség. 1787-ben Magyarországon 155 519 (4,8 %), Horvátországban 9782 (4,4 %), Erdélyben pedig 32 316 (3 %) nemes férfit írtak össze. A nőket is számítva ez összesen mintegy 390 ezer fő, az összlakosság valamivel több mint 4-%-a. Ez a szám önmagában is sokat megmagyaráz az 1790-es és az 1794–1795-ös eseményekből. (Összehasonlításul itt is említsük meg, hogy az osztrák–cseh tartományokban a nemesség átlagosan 2,5% alatt maradt, Lengyelországban viszont 5% fölött volt. Franciaországban a 12% polgárral nem egészen 1% nemes állt szemben.)

A nemesség legnagyobb számban a Tisza-balparti megyékben élt, itt százalékaránya 8,6 volt. Nem sokkal maradt el ettől a Tisza jobb partja sem 6,2%-kal. Egyes megyékben azonban a nemesség számaránya ennél jóval magasabb volt. Így Szabolcsban a lakosság 13,3 %-a, Szatmárban 14,1, Borsodban 15,2, a gyéren lakott Máramarosban pedig 16,6 %-a volt nemes. Érthető ezek után, hogy a köznemesi megmozdulások tömegerejét elsősorban mindig ezek a megyék adták. Az egykor török hódoltság alá tartozó alföldi részeken viszont jóval kevesebb nemes volt, számuk az 1%-ot sem érte el. Legkevesebben a Tisza–Maros szögében voltak, itt mindössze néhány nemes család élt; a felső-magyarországi megyékben 2–6% között, a Dunántúl nyugati részében 5–7% között ingadozott számuk; Pozsony és Veszprém megyében azonban elérte a 10 %-ot.

Erdélyben a legtöbb nemes Szolnok-Dobokában és Csíkben meg Udvarhelyszékben élt; 8–10%; a Szászföldön vagy Fogarasban viszont 2%-ig sem emelkedett számuk. Horvátországban a nemesség szinte egésze Zágráb és Varasd megyében élt.

Nem érdektelen. megnézni a nemesség arányát a városokban. Míg a megyei átlag Magyarországon 4,6 %, a városi lakosság 3,8%-a volt nemes. Egyes városokban azonban ennél jóval nagyobb arányban tömörültek. Pest-Budán a lakosság 6,2, Győrött és Nagyszombaton 9,1, Komáromban pedig 14,5%-át alkották.

Arató Endre

A magyar–szerb viszony lassú éleződése

A Pesten megjelenő Szerb Nemzeti Újságot (Serbske narodne novine) a szerb polgárságnak az az Ausztriával szemben álló csoportja támogatta, amely a magyarlakta megyék különböző városaiban, elsősorban a szabad királyi városokban (Buda, Pest, Komárom, Győr) szétszórtan élt, s amelynek érdekei bizonyos fokig összefonódtak a magyar nemzeti mozgalommal, a középnemesség és a magyarországi polgárság érdekével. E szerb polgárság állásfoglalása tükröződött abban, hogy a Szerb Nemzeti Újság gyakran támadta a kormányt, ami a cenzúra fokozottabb szigorítását vonta maga után. A szerb polgárság Ausztriával szemben álló csoportja 1848–1849-ben is a magyar szabadságharcot támogatta, de a szerb mozgalom egészéhez képest csak igen kis erőt képviselt.

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

Három évi fennállás után ugyanez lett a sorsa a Péczeli József által alapított Komáromi Tudós Társaságnak is, melynek lapja, a Mindenes Gyűjtemény 1792-ben szűnt meg az érdektelenség és a pénzhiány következtében.

A század végén tehát nem volt olyan országos jellegű intézmény vagy folyóirat, mely a szétszórt tudományos és irodalmi törekvéseket összefoghatta volna, sőt a táji jellegű kezdeményezések is sorra felszámolódtak. Egyes nagy hagyományú, többnyire protestáns főiskolák diák-önképző körei, irodalmi társaságai természetesen nem tölthették be az így adódó űrt, ahogy a néhány nagy műveltségű főúri család könyvtára körül képződött kulturális központok jelentősége is csak viszonylagos volt. Ilyen központ volt a Rádayak péceli gyűjteménye (mely ugyan Ráday Gedeon gróf 1792-ben bekövetkezett halálával sokat vesztett jelentőségéből), vagy Teleki Sámuel gróf marosvásárhelyi tékája, mely 1802-ben a nyilvánosság előtt is megnyitotta kapuit. Országos jelentőségűnek csak Széchényi Ferenc gróf kezdeményezése bizonyult, aki 1802-ben gazdag könyvtárát, kép-, szobor- és éremgyűjteményét – uralkodói jóváhagyással – a magyar nemzetnek ajándékozta. Az 1808:VIII. törvénycikk által létrehívott Magyar Nemzeti Múzeum a hazai tudomány és művelődés fontos gócpontjává lett.

Az intézmények, folyóiratok hiányából adódó hátrányt még növelte, hogy a nyomdák is nagy nehézségekkel küszködtek. Ferenc király elrendelte a királyi engedéllyel nem rendelkező nyomdák leállítását; a működők is állandó zaklatásoknak voltak kitéve, a rendőrség sorozatos házkutatásokkal igyekezett a cenzori engedély nélküli kiadványok megjelenését megakadályozni. Sokatmondó adat, hogy míg 1790-ben 53 nyomda működött Magyarországon és Erdélyben, 1800-ban már csak 39, s hogy ugyanezen idő alatt a kiadványok száma 832-ről 488-ra csökkent. A II. József rendszerének összeomlását követő szellemi-politikai föllendülést a ferenci reakciónak sikerült visszanyomnia.

Nem jártak jobban a hírlapok sem. Első magyar nyelvű újságjaink az 1780-as évek végén indultak, s 1790–1791-ben több helyi újság is megjelent. 1812-re mindössze két magyar nyelvű hetilapja maradt az országnak.

Az írók talán még a tudósoknál is fokozottabban érezték a szervezőképes kulturális központ hiányát, amely megnehezítette az érintkezést, akadályozta a tájékozódást, és szinte lehetetlenné tette az irodalmi élet kibontakozását. A pest-budai irodalmi központ kialakításának gondolatát az 1790-es években vetette fel Kármán József, korai halálával azonban nemcsak Uránia címen kiadott szépirodalmi folyóirata szűnt meg, hanem a központ kiépítésének megvalósulása is évtizedekkel eltolódott. Láthattuk, hogy Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid Kassán, Péczeli József pedig Komáromban hozott létre irodalmi társaságot, de mindkettő rövid életű maradt.

A magyar színjátszás kiteljesedése

Csak néhány példa ezekből az úti programokból: 1820-ban a Révkomáromi Nemzeti Színjátszó Társaság Komáromból kiindulva a Győr, Szombathely, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Szombathely, Pozsony, Sopron, Kismarton, Szombathely, Zalaegerszeg, Komárom, Győr, Komárom állomások által meghatározott kacskaringós útvonalat járta végig.

Spira György

Az ellenállás szellemének erősödése szeptember első harmadában

Az augusztus 31-i királyi leiratnak, meg az osztrák kormány hozzá mellékelt 27-i emlékiratának a kézhezvétele István főherceget szintén lázas tevékenységre ösztönözte. Ezekből az irományokból ugyanis ő is azt olvasta ki, hogy az udvar immár elszánta magát a magyar forradalommal való azonnali kenyértörésre. S mert bizonyosra vette, hogy a két irat megismerése Batthyányék előtt is egyszeriben világossá fogja tenni a békés kiegyenlítés lehetőségének feltételezésén alapuló eddigi politikájuk elhibázott voltát, arra következtetett, hogy a Batthyány-kormány most már napokon belül le fog mondani, s azután olyasféle parlamenti kormányzás fog kezdődni Magyarországon, amilyet a francia konvent folytatott 1793–94-ben – hacsak a hatalmat néki magának nem sikerül megragadnia egy gyors ellenforradalmi puccs segítségével már Jellačić csapatainak Pestre érkezése előtt.

Most tehát, miután augusztus utolsó hetében már lépéseket tett annak érdekében, hogy Komáromból, Pozsonyból és Bécsből megbízható csapatokat vezényeljenek Budára az itteni helyőrség megerősítése végett, első feladatául azt tűzte ki, hogy a magyar liberálisokat is megnyerje az erőösszpontosítás ügyének, s ezért sietve hangoztatni kezdte, hogy egy várható baloldali puccskísérlet esetén a budai helyőrség még saját személyes biztonságának a megóvására is elégtelen volna.

Jellačić betörése

A támadás megindulásának hírére Batthyány rögtön lázas tevékenységbe fogott: 13-án elrendelte, hogy az egy hónapja szerveződő önkéntes nemzetőri zászlóaljak zöme haladéktalanul vonuljon Veszprémbe, a dunántúli megyék legtöbbjének a lakóit pedig általános népfelkelésre hívta fel, majd másnap utasította a törvényhatóságokat az újoncozás azonnali megkezdését előíró képviselőházi határozat foganatosítására, s közben gondoskodott az ország legfontosabb erődítményének, az ellenforradalmár Friedrich Wilhelm Mertz altábornagy parancsnoksága alatt álló Komárom várának a biztosításáról is, amennyiben elébb nagyszámú megbízható nemzetőrrel egészítette ki a kétes szellemű várőrséget, utóbb pedig Mertz távozását is kikényszerítette.

A Dunántúl elvesztése

Miközben tehát Kossuth egyre-másra küldte a táborba az erősítéseket, Görgei a még kiképzetlen újoncokat kiképzés ürügyén Komárom várába vezényelte, a csak időleges harctéri szolgálatra vállalkozott nemzetőröket meg – ha tehette – már szolgálati idejük kitelte előtt szélnek eresztette, de minél többeket igyekezett eltávolítani hadtestéből a forradalmi nézeteikről ismert tisztek közül is, s nem sajnálta a fáradtságot annak érdekében sem, hogy meggátolja az önkéntes szabadcsapatoknak a honvédzászlóaljak közé sorolását.

Gerillaharcok a téli hónapokban

És Kossuth szava nem is maradt pusztába kiáltott szó; hiába hirdette ki Windisch-Grätz, hogy akit fegyverrel a kezében fognak el, „rögtön kötél által kivégeztetik” s „azon helységek, mellyekbűl több lakosok egyesülve a cs. kir. hadseregnek akármi módon kárt tenni törekvendnek vagy annak futárait, szállítmányait avagy egyes csapatokat megtámadni merészkednének, tűzzel vassal elpusztíttatnak”:[2] a Dunántúlon már januárban kibontakozott a gerillaháború, A felkelők kivált a Bakonyban és környékén tevékenykedtek eredményesen – Mórnál és Kisbéren például elfogták az ellenség egy-egy hadtápvonatát, s Kisbéren is, Pápán is számos császári katonát ejtettek foglyul –, de hallattak magukról a Dunántúl más szögleteiben is, s az ellenség szakadatlan háborgatásával csakugyan elérték, hogy csökkenjen a honvédsereg főerőire nehezedő nyomás; Windisch-Grätz ugyanis – noha már az is éppen elég gondot okozott neki, hogy a magyar kézen maradt Komárom vára körül ostromzárat kellett létesíteni – a gerillaveszély miatt a nagyobb dunántúli városok őrizetére szintén számottevő erőket volt kénytelen hátrahagyni, s így a Duna vonalától keletre végül is csupán 30 ezer embert vonultathatott fel.

Görgei felvidéki hadmenete

Amikor ugyanis a honvédsereg Pesten tartózkodó tábornokai január 2-án – Kossuth távozása után – egybegyűltek s Vetter vezetésével megvitatták további teendőiket, a haditanáccsal Görgei olyan hadműveleti tervet fogadtatott el, amely lényegesen eltért a Kossuth által előirányozottól, amennyiben azt mondotta ki, hogy a Tisza mellékét a következő napokban egyedül Perczel szállja meg mintegy 8 ezer emberrel, a feldunai hadtest pedig eközben 16 ezer emberrel a Duna balpartján hajtson végre elterelő hadmozdulatot Komárom és Lipótvár felé.

A Hatvan és Isaszeg közötti harcok

Igaz viszont, hogy ez már nem volt elképzelhetetlen, mivel Windisch-Grätz, nem tudván, merről fog megindulni a következő magyar támadás, csapatait március végén megint rendkívül szétszórta: a Gyöngyösről Pest felé vezető országút ellenőrzésére egyedül Schlik (III. számú) hadtestét vonultatta fel Hatvan és Gödöllő között, Jellačić (I. számú) hadtestét továbbra is Cegléd környékén hagyta, a (parancsnokkal pillanatnyilag nem rendelkező) II. hadtest főfeladatává a Duna mentén fekvő fontosabb városok (így Pest és Vác, sőt Esztergom) őrizetét tette, Georg Ramberg altábornagy önálló hadosztályát pedig egyenesen Balassagyarmatra küldte a Duna bal partján Komárom felé vivő utak elzárására.

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

A teljes cikk.

A támadó hadmozdulatok felfüggesztése

Hiszen az ellenséges fősereg Komárom alól zavartalanul visszavonulhatott ugyan az osztrák–magyar határszélig, ennek a seregnek a létszáma azonban ekkor már nem haladta meg a 26 ezer főt, erkölcsi ellenállóereje pedig az általa áprilisban elszenvedett kudarcok folytán szinte a semmivel lett egyenlővé. A kétségbeesett Weldennek tehát – mint maga is nyomatékosan hangsúlyozta – halvány reménye sem lehetett arra, hogy a honvédsereg főerőit, ha tovább törnek előre, Bécs előtt bárhol is sikerüljön feltartóztatnia. És a Bécs elleni támadás nemcsak lehetségesnek, hanem fölöttébb kívánatosnak is mutatkozott. Egyrészt azért, mert a császárváros tömegeiből az októberi felkelést követő véres megtorlás sem ölte ki a forradalmi szellemet és a magyar forradalom iránti rokonszenvet, e így bizonyosra lehetett venni, hogy Welden seregének szétverése Bécsben is újabb forradalmi erjedést indítana meg. Másrészt – és főleg – azért, mert nyilvánvaló volt, hogy ha a honvédsereg most az ellenforradalom legfőbb támaszpontjára is csapást mér, akkor ez az ellenség számára rendkívül megnehezítheti, hogy még egyszer erőre kapjon, ellenkező esetben viszont az ellenforradalom időt nyerhet arra, hogy ismét rendezze sorait, s azután újabb kísérletet tegyen a magyar forradalom eltiprására.

Görgei azonban a támadó mozdulatokat az április 26-i komáromi ütközet megvívása után ennek ellenére sem folytatta tovább – csupán a VII. hadtest egy részét tolta előre Győrig –, s csapatainak zömével (mintegy 30 ezer emberrel) Buda alá vonult, hogy a stratégiai jelentőséggel egyáltalán nem bíró budai várból kifüstölje az ott hátrahagyott (egyébként alig 4 ezer főnyi) ellenséges katonaságot. Ő ugyanis abban a hitben élt, hogy a Habsburgokat már a császári hadsereg áprilisi vereségei is kellőképpen meggyőzhették a kölcsönös engedményeken alapuló békekötés elkerülhetetlenségéről, s ezért az udvar rövidesen úgyis tárgyalásokat fog kezdeményezni. Ezt a hitet pedig az sem ingatta meg benne, hogy – bár Buda ostroma több mint két hétig elhúzódott s a seregnek a várat csupán a május 21-ére virradó éjszakán sikerült hatalmába kerítenie –, az udvar tárgyalási hajlandóságának még ekkor sem mutatkozott semmiféle jele. Görgei tehát az ostrom lezárulta után is egy álló hétig Budán vesztegelt még, s amikor végre mégis felkerekedett, akkor sem a főhadszíntérre, hanem Debrecenbe utazott.

Amire jogcímet éppenséggel szolgáltatott néki az, hogy át kellett vennie a hadügyminisztérium vezetését. Kossuth ugyanis, aki a véle való nyílt leszámolást – tudjuk – kivihetetlennek tartotta, de más módon maga is szívesen kiragadta volna a fősereg vezérletét az ő kezéből, a trónfosztást követően az új kormány hadügyminiszteri székét néki ajánlotta fel – azzal a hátsó gondolattal, hogy ha ő vállalja a miniszterséget, akkor azután a fővezérletet Damjanichra fogja ruházni. És így a habozás nélkül igent mondó Görgeinek most a hadügyminiszteri állást is sikerült megkaparintania – anélkül azonban, hogy emiatt csakugyan meg kellett volna válnia a fővezérlettől. Damjanich ugyanis Komáromban egy véletlen baleset során a lehető legrosszabbkor lábát törte, s ennek következtében harctéri szolgálatra alkalmatlanná lett, más hivatott főparancsnok-jelölttel pedig Kossuth pillanatnyilag nem rendelkezett…

A Vág-vidéki harcok június derekán

Damjanichot ugyanis – mint tudjuk – baleset érte, Klapka Debrecenből való visszatérte után a komáromi várőrség – a VIII. hadtest – parancsnokságát vette át, a hadban megőszült Aulich betegség miatt volt kénytelen visszavonulni a harctéri szolgálattól, Gáspár pedig a trónfosztásra válaszul tüntetően szabadságoltatta magát; s helyettük az I. hadtest élére Nagy Sándor József tábornok, a II-éra Asbóth Lajos ezredes, a III-éra Knezić Károly tábornok, a VII-ére pedig Poeltenberg Ernő tábornok került.

Próbálkozások a fegyveres erők összpontosítására

Hiába voltak hát a megismételt támadási kísérletek: Görgei nemcsak megverni, de még feltartóztatni sem tudta Haynaut, úgy hogy a császári főerők június végén már Komárom alatt állottak. S mert a Hernád mentén Paszkevics személyes vezérletével előretörő orosz főerőket a kilencszerte gyengébb IX. hadtest (amelynek a parancsnokságát Dembińskitől május végén – az idő közben tábornokká kinevezett – Wysocki vette át) szintén nem tartóztathatta fel, ekkorra Paszkevicsnek is egészen Miskolcig sikerült hatolnia. Közben pedig, Moldva és Havaselve területéről kiindulva, már Erdély elözönlését is megkezdte az orosz intervenciós sereg balszárnya, amelyet Alekszandr Nyikolajevics Ligyersz gyalogsági tábornok vezényelt. És így igen gyorsan elérkezett a kijózanodás pillanata az ország kormányrúdját kezükben tartó Szemeréék számára is, akik pedig június 5-én még diadalérzettel teljesen eltelve vonultak be a felszabadított fővárosba. Miért is Kossuthnak június utolsó hetében végre sikerült elfogadtatnia a kormánnyal a honvédsereg teljes összpontosításának a gondolatát. A június 29-i minisztertanács pedig, amelyen részt vettek a tábornoki kar Pesten tartózkodó tagjai is, ennek megfelelően elrendelte, hogy a honvédsereg hadtestei most – a Haynau erőinek megosztása végett Komáromban hátrahagyandó várőrség kivételével – mindenfelől haladéktalanul vonuljanak a Maros mellékére, s ott azután az egyesített sereg, támaszpontjául használva Arad várát (amely alig két napja, de éppen a legjobbkor megadta magát a március óta a temesközi csapatok, az V. hadtest élén álló Vécseynek), mérkőzzék meg Paszkevics főerőivel, még mielőtt Haynau főerői is a helyszínre érkeznének.

A június 29-i határozat megvalósulásának azonban többek között a peredi ütközet után a fősereggel együtt Komáromig visszavonult, s azóta ott veszteglő Görgei közremunkálása is elengedhetetlen feltétele volt. Görgei viszont – bár az utóbbi két hét hadieseményeinek a mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy „Magyarország ügye immár menthetetlenül veszendő”[3] – továbbra is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy-két helyi jelentőségű győzelmet arasson Haynau fölött, s ezek révén még mindig kicsikarjon a császáriaktól valamiféle engedményeket. Június 30-án tehát közölte Kossuthtal, hogy az elvonulási parancsnak nem tehet eleget, mivel Haynau máris elvágta a Duna jobb partján Komáromból Buda felé vezető utat. S amikor Haynau két nap múlva támadást intézett a komáromi várral átellenben a Duna jobb partján magyar kézen levő sáncok ellen, ő pedig a támadást sikeresen visszaverte, ezzel szabaddá tette ugyan a Buda irányába vivő utat, az elvonulásra kínálkozó alkalmat azonban ekkor sem ragadta meg, hanem az ütközet végeztével megint visszahúzódott Komárom falai közé.

Ámde Kossuth most már a sarkára állt, s Görgeit megtorlásul elmozdította főparancsnoki tisztségéből, a fősereget pedig maga utasította a Duna – még szabad – bal partján történő azonnali elvonulásra. Csakhogy erre a fősereg tisztikarának soraiban a tiszafüredihez megszólalásig hasonló zendülés tört ki, s a Görgeihez szító tisztek kinyilatkoztatták, hogy ha más parancsnok alá rendelik őket, akkor mindnyájan azonnal lemondanak. Ezzel azután egy álló hétig tartó huzavona kezdődött, amely – miközben az orosz csapatok immár a Duna bal partján történő visszavonulás lehetőségét is mind kétesebbé tették – végül azzal zárult, hogy Kossuth hadügyminiszterré ugyan Aulichot, a honvédsereg egészének főparancsnokává pedig Mészárost nevezte ki, a fősereg vezérletét azonban Görgei kezében hagyta, Görgei pedig kijelentette, hogy még egyszer támadást kísérel meg Haynau ellen, és ha ez a támadás eredménytelen lesz, akkor engedelmeskedni fog az elvonulási parancsnak, ha viszont győzelmet arat, akkor hadműveleteit eredeti terveinek megfelelően továbbra is a Dunántúlon fogja folytatni.

S minthogy ez a július 11-én megint Komárommal átellenben a Duna jobb partján megvívott ütközet (amelyben a vezényletet a 2-án megsebesült Görgei helyett magyar részről Klapka látta el) a honvédcsapatok vereségével végződött, ez pedig egyszeriben szertefoszlathatta azokat a reményeit, amelyeket eddig a dunántúli hadműveletek továbbfolytatásához fűzött, Görgei most már végre csakugyan elszánta magát a visszavonulásra. A július 12-éről 13-ára virradó éjszakán tehát a VIII. hadtesten kívül a II-at is a Komárom védelmével megbízott Klapka parancsnoksága alá helyezte, ő maga pedig az I., a VII. és a III. hadtesttel (amely utóbbinak a peredi ütközet óta Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok állott az élén) megindult a Duna bal partján Vác felé.

Az udvar és a nemzetiségi mozgalmak szövetségének meglazulása

Ámbár legrosszabbul mégis azok jártak, akik mind ez ideig teljesen a császári kegyre hagyatkoztak, s egyelőre meg sem kísérelték kiteregetni kívánságaikat, az ellenforradalomnak viszont kellő tömegtámogatás híján mindenki másénál kisebb szolgálatot tudtak csak tenni: a szlovák vezetők; Hodža például februárban már döbbenten vehette tudomásul, hogy mivel az általa toborzott legionáriusok a lakosság körében vajmi kevés rokonszenvre lelnek, csapatát a császáriak a szlováklakta területeken már megtűrni sem hajlandóak, s ezért az ostromlott Komárom alá vezényelték, a légió elkedvetlenedett parancsnoka, Janeček pedig erre, faképnél hagyva őt s a vezérletet egy fegyverforgatásban teljesen járatlan irodalmárra, Ján Franciscira bízva, örök búcsút mondott a katonaéletnek.

Arad felé

Amikor ugyanis Görgei július 15-én Vácott orosz csapatokba ütközött s emiatt azután elkanyarodott Losonc felé, Haynau főerőinek a zöme már Komárom és Buda, Paszkevics főerőinek a zöme pedig Mezőkövesd és Gödöllő között helyezkedett el. Magyar részről viszont e Duna–Tisza közén át Szeged felé vivő utakat ekkor mindössze a Felvidékről visszavonult IX. hadtest egy része, valamint a közelmúltban Cegléd környékén újoncokból szervezett s egy hete Perczel parancsnoksága alá helyezett – nagyrészt még felfegyverzetlen – X. hadtest próbálta elállni. S hogy az ellenség előrenyomulását lassítsa, ez a kicsiny sereg július 20-án Turánál vakmerő támadást intézett ugyan Paszkevics egyik hadosztálya ellen, mikor azonban az ellenség erősítéseket is harcba vetett, mégiscsak meghátrálásra kényszerült, majd a következő napokban – bár a táborban tartózkodó Mészáros tiltakozott ellene s azután főparancsnoki tisztségéről is leköszönt miatta – Perczel parancsára egészen Szegedig vonult vissza. Ezzel pedig Perczel – jóllehet a visszavonulást a június 29-én előírt haderőösszpontosítás lehetővé tétele végett rendelte el – egyenesen megkönnyítette az ellenség dolgát. A teljes haderőösszpontosítást ugyanis a honvédsereg ténylegesen az ő Szegedre vonulása ellenére sem valósíthatta meg addig, amíg Görgei valahol Paszkevics hátában folytatta hadmozdulatait; Perczel visszavonulása tehát az adott körülmények közepette csupán arra volt jó, hogy Haynau előtt szabaddá tegye a Szeged felé vezető utat. S Haynau nem is késett kapni az alkalmon, úgy hogy Perczel Szegedre érkezésének a napján, július 29-én – noha számottevő erőket volt kénytelen hátrahagyni Komárom alatt és Pesten – 46 ezer emberével már ő is Szeged határában táborozott.

Világos

Amint idővel a négy magyar kézen maradt vár – Arad, Munkács, Pétervárad és (utolsóként, október 2-án) Komárom – is megnyitotta kapuit az ellenség előtt.

Szabad György

A magyarországi megtorlás

A leszámolás a megszállt területeken már a harcok idején megkezdődött, Világos után tömegessé váltak a letartóztatások, a kegyetlen haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetésére és végrehajtására azonban csak Komárom várának október eleji feladása után került sor. Klapka tábornok ugyanis céltalannak ítélve a további küzdelmet – bajtársai egy részének tiltakozását elhárítva –, a védők szabad elvonulásának biztosítása fejében, amit még hetekkel Világos után is sikerült kialkudnia, átadta az ország legnagyobb erősségét.

Komárom teljes katonai kiürítésének másnapján, október 6-án, a nagy bécsi forradalmi megmozdulás évfordulóján foganatosították a halálos ítéletek egész sorának – a várvédők megtévesztésére – szeptember derekán felfüggesztett végrehajtását.

Katus László

A szállítás forradalma

A magánvállalkozók mellett ekkor már egyre nagyobb szerepet vállalt az állam is a vasútépítésben. Egyrészt maga épített ki oly fontos vonalakat, mint a BudapestSzabadkaZimonyBelgrád (SzabadkaBaja szárnyvonallal), amely létrehozza a vasúti összeköttetést a Balkánnal (Szófia, Szaloniki, Konstantinápoly), vagy a BudapestKomárom vonal és a határőrvidéki kelet-nyugati irányú vonal; másrészt kedvezményekkel és szubvencióval támogatta az egyes vidékek helyi forgalmi igényeinek kielégítésére hivatott, gyengébb felépítményű, kisebb teljesítményű, s ennek következtében a fővasutaknál lényegesen olcsóbb úgynevezett helyiérdekű vasutak építését.

Szász Zoltán

Állami gazdaságfejlesztés és gazdasági törvényhozás

1882-ben sikerült olyan egyezményre kényszeríteni a legnagyobb magáncéget, az Osztrák Államvasúttársaságot, amely lehetővé tette, hogy a kormány maga szabályozhassa a fő irányokba menő áruszállítás díjtételeit, s a maga kezelésében valósíthassa meg a Duna jobb parti vasúti kijárást (BudapestKomáromBruckBécs) Nyugat felé.

Vörös Károly

A kultúra és a tudomány regionális-helyi intézményei

1867-ben Komáromban alakul közel 100 ezer kötetes vármegyei könyvtár ugyancsak egy nagy hagyatéknak, Kultsár István, a 19. század elején működött jeles lapszerkesztő könyvtárának alapján; a kicsiny Versecen 1886-ban hallunk 20 ezer kötetes városi könyvtár alapításáról.

Hanák Péter

A politikai katolicizmus jelentkezése

A vegyes házasságból született gyermekek elkeresztelésében a dunántúli papság, különösképpen Molnár János komáromi apátplébános tűnt ki.

A katonai „megoldás” és az ischli koronatanács

Fegyveres felkelés kitörésekor a haditerv első lépésként a megbízhatatlan csapatok lefegyverzését vagy legalábbis semlegesítését, a fegyver- és lőszerkészlet megmentését és a Magyarországon levő megbízható egységek leverésének elkerülését írta elő. Ezzel párhuzamosan kellett megkezdődnie Ausztriában, lengyel, ukrán területen és Horvátországban a mozgósításnak. A támadást négy irányból tervezték: északról a Felvidék, északkeletről a Tiszántúl, délről a Dunántúl ellen, a főerők pedig nyugatról PozsonyGyőrKomárom irányában indultak volna meg. A főcsapás iránya a főváros: Budapest nélkül a magyar ellenállás hosszabb ideig nem tartható. A haditervhez mellékelt térképvázlat világosan mutatja, hogy a Bécsből induló – a flottilla egységeitől támogatott – dunai hadseregnek s a Przemyślből és Lembergből felvonuló kárpáti hadseregnek nagy erőkkel Budapest felé kellett nyomulnia, míg a XII. hadtest Erdély határán, a XIII. hadtest a Dráva vonalán sorakozott volna fel, a VII. temesvári hadtest pedig déli irányban védte volna a Bánságot.

Hajdu Tibor

Forradalmi erőgyűjtés a májusi válság után

Május 5-én Kun Béla Komáromban találkozott Szlovákia teljhatalmú miniszterével, Šrobárral; tárgyalásuk azonban eredménytelen maradt.

Miskolc visszavétele

A kisebb, helyi harcok, kalandos vállalkozások csak a veszteségeket növelték, eredménnyel nem jártak: a Vörös Hadsereg május elsején Komáromot, a csehszlovák hadsereg a miskolci napokban Esztergomot próbálta helyi erőkkel, rajtaütésszerű átkeléssel elfoglalni.

Lábjegyzetek

  1. Martin Schwartner, Statistik des Königreichs Ungern. Pest, 1798. 112–113.
  2. Windisch-Grätz közleménye, Szentmiklós, 1848. december 26. Közli a Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott legfelsőbb manifestumok és szózatoknak, valamint a cs. kir. hadsereg főparancsnokai által Magyarországban kiadott hirdetményeknek. Buda, 1849. 32.
  3. Görgey Arthur, Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. II. Budapest, 1911. 306.

Irodalom

Komárom biztosításáról beszámol Horváth Mihály, Magyarország függetlenségi harczának története I., valamint Bárdos László István és Piskolti Béla, Komárom az 1848–1849. évi szabadságharcban (Komárom, 1960).

Hogy Görgei a támadó mozdulatokkal a komáromi ütközet után elsősorban politikai megfontolásokból hagyott fel, azt maga is elismeri: Görgey Arthur II.

Komárom feladására többek között lásd: Thaly Zsigmond, The Fortress of Komárom … (London, 1852); Szinnyei József, Komárom 1848–49-ben (Budapest, 1887); Timon Béla, Komárom várának átadása 1849–ben (Magyar Katonai Szemle, 1931).

Kiadvány

Bárdos László István és Piskolti Béla, Komárom az 1848–1849. évi szabadságharcban (Komárom, 1960).