Bakar

A Múltunk wikiből
(Buccari szócikkből átirányítva)

régi magyar néven Szádrév, olaszul Buccari

város és község Horvátországban, Tengermellék-Hegyvidék megyében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Az óváros
1675
március A pozsonyi rendkívüli bíróság 42 prédikátort gályarabnak adat el Nápolyban, illetve Buccariban.

Zimányi Vera

Az árutermelő állattenyésztés

Ennél sokkal nagystílűbb marhakereskedést építettek ki a Zrínyiek. Már 1610 körül élénk marhavásárt teremtettek a birtokaik mellett fekvő Légrádon, melynek örökös főkapitányai voltak. Ide évi 40 ezer állatot is felhajtottak, s a velencei kereskedők nagyrészt itt vásároltak. A Stájer Kamara évtizedeken át tartó éles harcot folytatott a Zrínyiek kereskedése ellen. A magyar rendek több ízben (1609; 1630; 1638; 1040) állást foglaltak a Buccariból történő kereskedés „szabadsága” mellett. Valójában a nemesi vámmentesség szabadságáért szálltak síkra, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a Zrínyiek a nagystílű kereskedést nem saját majorságaikban nevelt állatokkal folytatják. S egyben követelték az apaldo eltörlését is. A kandiai háború (1644—1669) idején azután a törökök lezárták Zára kikötőjét, ahonnan a 17. század első évtizedeiben még sok állatot szállítottak Velencébe, és a forgalom fokozott mértékben Buccariba terelődött. A Zrínyi fivérek szerződést kötöttek a kanizsai basával és velencei kereskedőkkel, és saját fegyveres csapataikkal kísértették a marhaszállítmányokat, hogy biztonságban megérkezzenek a kikötőkbe. Velencei hadihajók és gályák is felügyeltek a marhaszállítmányokra. A bécsi hatóságok ezt már egyenesen felségsértésnek tekintették.

Zrínyi Miklós Bécsben azzal érvelt, hogy a magyar törvények megengedik a Buccariban folytatott kereskedést, azonkívül szüksége is van a kereskedelemből származó jövedelemre, mert máskülönben nem tudná előteremteni a hadviseléshez és seregtartáshoz szükséges pénzt.

Zrínyi száz napja

A velencei francia követ, de Bonsy november 15-i tájékoztatása szerint Buccari és a többi tengeri kikötő s a tengerparti Zrínyi-birtokok, vagyis Horvátország szolgálna a mozgalom katonai bázisául s egy jövendőbeli török elleni hadjárat kiindulópontjául. Memorandumukban ide kérnek a Zrínyi testvérek XIV. Lajostól csapatokat. Csakhogy a francia király immáron csupán a Habsburgokat nyugtalanító hátországi lázadásra számítana, De Bonsy szerint a memorandum arról ír, hogy a sikeres török elleni harc után XIV. Lajost választanák magyar királlyá. Lehet, hogy Zrínyiék ily módon akarták volna XIV. Lajost a török elleni támadásra megnyerni?

R. Várkonyi Ágnes

Az indusztriálkodó földesúri gazdaság fejlődési határai

A tengermelléki uradalmakban pedig az 1670-es években egyenesen mint boldog időkre emlékeztek vissza a Zrínyiek idejére, mikor „hajók és kereskedelmi áruk” érkeztek, s „a szegény ember is pénzt kaphatott”,[1] A panasz egyik oka, hogy Trieszt javára eldőlt a Buccari és Fiume közti több évtizedes konkurrenciaharc.

Makkai László

A Dunántúl etnikai átalakulása

A horvátok és szlavónok nyomába a Balkánról elszlávosodott vlach pásztorok nyomultak juh- és kecskenyájaikkal, s Mohács után a Dunántúlon is tömegesen megjelentek. A királyi területen aránylag kevesen lépték át a Drávát, annál többen települtek meg zsoldosként a régi Horvátország megmaradt kicsiny sávjában, Buccari és Zengg között, s attól északra a Száváig immár Horvát Főkapitányságnak, feljebb pedig a Dráváig Vend Főkapitányságnak nevezett, s a Grazi Haditanácshoz tartozó határőrvidéken.

Wellmann Imre

A paraszti üzem

Szállításra az esztendő minden szakában csupán a fő közutakon nyílt mód: Erdély felől Szegeden, Pesten és Budán át Bécsbe; Pozsonyból Bécsbe elkanyarodva Sopronon, Varasdon és Zágrábon keresztül Károlyvárosba, ahonnan III. Károly a Karszt hegységen át a Károly utat kezdte építtetni Fiume és Buccari felé; Lengyelországból Pesten és Pécsen keresztül Kanizsára, ahonnan a kereskedelmi forgalmat Mária Terézia Pettaun keresztül Triesztbe irányította, hogy az ausztriai kereskedőknek kedvezve Fiume helyett Triesztet tegye a Habsburg Birodalom tengeri kereskedelmének központjává.

A földesúri üzem

A magyar rendek hiába sürgették már a 17. század végétől fogva, hogy vágómarhát szabadon vitethessenek ki Buccarin keresztül s hajtathassanak ki Ausztrián át a Német Birodalomba, s hasonlóképpen a bor (és más termelvények) exportjának se legyen akadálya. Be kellett érniük – kivált a két legmesszebbre szállítható agrárcikk vonatkozásában – olyan semmitmondó válaszokkal, hogy a kivitel ezután is szabad lesz, mint eddig (?), hogy az uralkodó majd gondot visel a dologra, hogy előbb meg kell azt tárgyalnia az ausztriai tartományok rendjeivel, hogy rendeződni fog az ügy a béke helyreállta után.

Ember Győző

A közlekedés javítása

Időszakunkban a Károly út megépítése volt a legjelentősebb uralkodói kezdeményezés. Ez az út a horvátországi Károlyvárost kötötte össze a tengerparti Porto Rével, illetve Buccarival. Elsősorban katonai célokat szolgált, de gazdasági jelentősége is nagy volt, a korábbinál sokkal nagyobb lehetőséget nyújtott a magyarországi áruk tengeri kivitelére.

Heckenast Gusztáv

Mezőgazdasági ipar

A konjunktúrát felismerve a magyar Helytartótanács szívesen látta volna egy konkurens cukorfinomító vállalkozás vállalkozás létrejöttét Fiuméban vagy Buccariban, de tőkések nem jelentkeztek. fiumei cukorfinomítót tulajdonosai az 1785. évi tűzvész után csak eredeti méreteiben állították helyre: ez már a fejlődés megállapodását jelzi. Évtizedes stagnálás után a vállalkozás a tengerpart francia megszállása idején, 1809-et követően szűnt meg.

s Magyarország dohánytermelésének feldolgozására hozta létre a kamara már a század első felében Alsó-Ausztriában a hainburgi, Stájerországban a fürstenfeldi manufaktúrát. A bánsági dohány forgalomba hozatalára létesítette a temesvári kereskedő társaság 1764-ben a fiumei manufaktúrát, akkor még szintén az ország területén kívül. A nagy dohányfeldolgozó manufaktúrák tehát mind Magyarországon kívül, de a határ közelében voltak; Magyarország területén nyilván azért nem került sor állami dohányipar kezdeményezésére, mert – az örökös tartományokkal ellentétben – nálunk nem sikerült létrehozni az állami dohánymonopóliumot. Az 1780-as években a tengerparton Buccariban működött egy 122, Fiuméban egy 30 munkást foglalkoztató dohánymanufaktúra, ezek délmagyarországi dohányt dolgoztak fel, és exportáltak főleg az itáliai félsziget államaiba.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

Fiume amiatt is fontos volt, mert a másik három adriai kikötő, Zengg, Porto Ré és Buccari közül az utóbbi kettő nehezen megközelíthetősége miatt nem jöhetett számításba, Zengg pedig csak az 1830—as évek vége felé tett szert jelentőségre.

A Magyar Királyság külkereskedelme 1815–1848

5. táblázat A Magyar Királyság kereskedelme az örökös tartományokkal (1789–1847) (évi átlagok, konvenciós forintban)
Év Kivitel Index 1789=100 Behozatal Index 1789=100 Teljes kereskedelmi forgalom Index 1789=100 Kivitel Behozatal
a teljes kereskedelmi forgalom %-ában
1789[2] 11 964 222 100,0 9 166 628 100,0 21 130 850 100,0 56,6 43,4
1819–1828[3] 37 246 632 311,3 31 727 067 346,1 68 973 699 326,4 54,0 46,0
1831–1840[4] 46 181 271 386,0 30 795 203 336,0 76 976 474 364,3 60,0 40,0
1831–1842[5] 46 678 333 390,2 32 813 333 358,0 79 491 666 376,2 58,7 41,3
1840&ndsh;1846[6] 54 611 830 456,5 49 336 317 538,2 103 948 147 491,9 52,5 47,5
1841–1847[7] 55 751 192 466,0 51 632 463 563,3 107 383 655 508,2 51,9 48,1

Vörös Károly

Az országgyűlési utasítások: a liberálisok eredményei és kudarcai

Az alsótáblának 234 szavazati jogú tagja volt: ebből 2 Horvátországot, 106 a vármegyéket, illetve a szabad kerületeket képviselte (ide számítva Fiumét és Buccari kerületét is); 47 szabad királyi város 94 követet küldhetett; az alsótáblára hivatalos egyháziak száma 32 volt. Ténylegesen azonban csak 2OO-an jelentek meg: hiányzott 6 egyházi méltóság; több szabad királyi város csak egy követet küldött, és a megyék közül hiányzott – Deák visszavonulása miatt tüntetve – Zala megye.

A társadalmi reform elemei

Az alsótábla ugyanis ezzel egyidejűleg törvényjavaslatokat terjesztett elő a már 1790 óta országrendiséget élvező Jászkun és Hajdú kerületek, valamint a magyar tengermelléki városok (Fiume és Buccari) belszerkezetének a szabad királyi városokéhoz hasonló demokratizálására, majd a szepesi 16 város hasonlóan demokratizált alapon ugyancsak országgyűlési képviseletet nyerő kerületté történő szervezésére.

Kolossa Tibor

A horvát kiegyezés

Fiume vármegyét Buccari város kiváltságos kerületével együtt Horvátországhoz csatolták, maga Fiume városa viszont „a magyar koronához csatolt külön testként” a magyar kormány fennhatósága alá tartozó fiumei kormányzó igazgatása alá került.

Lábjegyzetek

  1. Idézi: J. Adamcek, Zrinsko-Frankopanski projedi u XVII. stoleću. Radovi 2. Zagreb, 1972. 45.
  2. Kimutatás egyrést az örökös tartományok, másrészt Magyarország, Galícia és Tiröl közötti áruforgalomról 1789. Facsimilében közölve: Ember Győző, Összefoglaló statisztikai táblázatok Magyarországról a XVIII. század végén. Statisztikai Szemle, 1971. 12. sz. 1261.
  3. Tabellar Übersicht 1817–1828. A fenti összegekben nincsnek benne a vámkülföldként kezelt Trieszt behozatalának és kivitelének évi átlagai (2 094 219 Ft, illetve 585 509 Ft). Velence és Lombardia külkereskedelmi forgalmának Magyarországra vonatkozó adatait – egy esetet kivéve – szintén nem vettük figyelembe, mert nem tartoztak az örökös tartományok közé. Ellenben 1819 és 1847 között az összegekhez hozzászámítottuk az 1822 után a Magyar Királysághoz tartozó, de vámkülföldként kezelt adriai kikötők: Fiume, Buccari, Porto Ré és Zengg az örökös tartományokkal 1823 és 1828 között folytatott kereskedelmének átlagát (behozatal 700 490 Ft, kivitel 1 409 078 Ft).
  4. Tafeln zur Statistik de österreichischen Monarchie (továbbiakban: Tafeln) für das Jahr 1841. Wien, 1844. Ez esetben a Lombardiával és Velencével lebonyolított külkereskedelmi adatok levonása a behozatal és a kivitel teljes összegéből nem volt lehetséges. 1831 óta a hivatalos statisztikák értékei egyenértékűen azért sem vethetők egybe az 1819–1828. éviekkel, mert a hivatalos statisztikai szervek megváltoztatták az árucsoportokat, továbbá amiatt sem, mert 1831 óta egy összegben adták meg a Magyar Királyság és az Erdélyi Nagyfejedelemség örökös tartományokkal lebonyolított külkereskedelmi forgalmának értékeit, noha Erdélynek az örökös tartományokkal folytatott külkereskedelme, mint erről a következőkben említés történik, Magyarországéhoz képest csekély volt.
  5. Der Handel Ungarsn und seiner Nebenlánder mit den andern im Zollverbande befindlichen Provinzen des österreichischen Kaiserstaates in den Jahren 1831–1842 (továbbiakban: Handel Ungarns 1831–1842); Pester Handlungszeitung. Kommerzial- und Industrie-Anzeiger. 1845. A lap 13–17. számában közölt dr. H. (Triest) aláírású tanulmány egyik jegyzetéből kiderül (13. sz. 49.), hogy a közleményt az Österreichischer Lloyd című lapból vették át. Az írásmű összbirodalmi szemléletű. A tanulmány nem közli Erdély külkereskedelmi adatait, ám – feltehetően – számításba vette Magyarországnak az Habsburg-uralom alá tartozó Velencével és Lombardiával, továbbá Trieszttel lebonyolított kereskedelmi forgalmát is.
  6. Hauptübersicht des Werthes und der Zollertrages der Waaren Einfuhr und Ausfuhr aus und nach Ungarn und Siebenbürgen im Jahre… Wien (In: Hauptübersicht des Verkehrs von Ungarn un Siebenbürgen mit den anderen österreichischen Provinzen. Hrsg. von Rechnundepartment der k. k. Allgemeinen Hofkammer. Wien). (Továbbiakban: Hauptübersicht). Itt az 1840–1846 közötti évekre vonatkozó adatokat használtuk. Tekintettel arra, hogy Erdélynek az örökös tartományokkal lebonyolított kereskedelmi forgalma 1819 és 1828 között 8 évi átlagban Magyarország kivitelének 0,12%-át, behozatalának 2,64%-át tette ki, az Erdély nyugati irányú külkereskedelmi forgalmi értékeinek Magyarországhoz számolása okozta hibaforrás nem túlságosan nagy. Erdély ezen területekkel lebonyolított kereskedelmi forgalmának Magyarországéhoz viszonyított arányai – feltehetően – 1828 után sem módosulhattak jelentősen, mivel külkereskedelmi forgalmának túlnyomó részét a román fejedelemségekkel és a török uralom alatt levő más területekkel bonyolította le egészen Kisázsiáig terjedően.
  7. A Tafeln sorozatnak a megfelelő évek külkereskedelmi adatait tartalmazó köteteti. Fényes Elek, Magyarország leírása, I. Pest, 1847. 93–94. oldalán közölt adatok szerint Magyarország 1841–1845-ben évi átlagban 54 733&ndasp;524 Ft értékű árut hozott be az örökös tartományokból, és 59 862 072 Ft értékűt szállított oda. Említést érdemel az egykorú források néhány észrevétele a statisztikákban szereplő értékek hitelességéről. A Pester Handlungszeitungban közölt tanulmány szerzőjének véleménye szerint az örökös tartományokból Magyarországra irányuló áruszállítmányok értéke amiatt feltűnően magas, mert ezeknek az ára folyton változik, és a statisztikai és vámhatóságok ezt figyelembe is veszik, míg a Magyarországról az örökös tartományokba szállítottakét mindig azonos árbázison számolják. Ebből a tanulmány írója arra következtet, hogy a Magyarországról az örökös tartományokba jutó, túlnyomórészt az élelmezést szolgáló, továbbá növényi és állati eredetű nyersanyagok valóságos értéke kisebb annál, ami a statisztikában szerepel (Pesther Handlungszeitung, 1845. 14. sz. 54.l. jegyzet). Ezzel szemben a Bécsben működő, Freiherr Carl von Czoernig vezette statisztikai hivatal kiadványa szerint 1840 óta változtatott árbázison, a valóságos piaci árak figyelembevételével számítják ki az örökös tartományok Magyarországgal lebonyolított kereskedelmi fogalmának értékét, míg ezt megelőzően becsült árak alapján állapították meg a behozott és a kivitt áruk értékét. 1840 óta számos, mindenekelőtt a Magyarországra szállított áruk közül a legnagyobb értékösszegű textiláruk átszámítási bázisát csökkentették jelentősen a statisztikába felvett értékek kiszámításánál. (A kötött és szövött pamutárukét a korábbi – fontonkent – 15 Ft-ról 2 Ft-ra, a finom gyapjúárukét 8 Ft-ról 3 Ft-ra, a közönséges gyapjúárukét 8 Ft-ról 1 Ft 6 kr-ra.) Így érték el, hogy az örökös tartományokból Magyarországra és Erdélybe szállított áruk értéke jelentős mértékben kisebb lett, mint hogyha a korábbi árbázison számították volna ki. Ugyanakkor a statisztika nem említi, hogy a Magyarországról az örökös tartományokba szállított áruk értének megállapításakor változtattak-e a korábbi – becslés szerinti – értékelésen vagy sem? (Hauptübersicht, 1840. 212. 1. jegyzet.) Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy amennyiben a külkereskedelmi forgalomba került áruk értékét piaci áron számították ki, akkor is a bécsi, és nem a magyarországi piaci árakat vették figyelembe, amelyek – a mezőgazdasági termények viszonylatában – egyébként is vidékenként eltérők voltak aszerint, hogy az értékesítés helye közel volt-e a termelési, vagy a termékeket eladás céljából összegyűjtő regionális központ jellegű helyhez, vagy távol? — Az említett két statisztika közös törekvése annak bizonyítása, hogy a Magyarországról az örökös tartományokba szállított áruk értéke valójában kisebb volt a statisztikában feltüntetettnél. Így kívánták ellensúlyozni – és erre mindkét statisztika jegyzetben utal – a magyar politikai közvélemény, az országgyűlések, egyes neves magyar politikusok ama panaszait, amelyek a vámpolitika terén az egyenlőtlen elbánást tették szóvá. Fényes Elek 1847—ben amiatt véli irreálisaknak és sérelmeseknek a hivatalos statisztika adatait, mert azok nem a piaci árakra, hanem becsült értékekre alapozódtak, és előnytelenek a magyarországi termékek külforgalmi értékének megállapítása szempontjából. Ezt a gabona és a gyapjú vonatkozásában tényszerűen is bizonyitja. (Sokallja, hogy a vámhatóságok 1 pozsonyi mérő búza árát 3 Ft 45 kr C. M.-ra, 1 bécsi mázsa gyapjúét 80 Ft C. M.-ra becsülik, míg a birodalmon kivülről importáltat csupán az utóbbi esetben 40 Ft C. M.-ra. Nem fogadja el azt az indokolást sem, amely szerint a magyarországi gyapjú finomabb a birodalmi határokon kívülről hozottnál, mert a minőségi különbség ekkora áreltérést nem indokol. (Fényes Elek, Magyarország leírása. I. Pest, 1847 . 95.) Ehhez csak annyit szükséges hozzátenni, hogy – mint az előzőkből kiderült – az exportált magyarországi gyapjú minősége túlnyomórészt nem múlta felül, legjobb esetben elérte a birodalom határain kívül termelt gyapjúét. Fényes egyébként azt is sérelmezi, hogy a vámhatóságok a Magyarországról származó áruk értékét általában véve alacsonyabb összegben állapítják meg, mint az örökös tartományokból Magyarországra és a vele közös vámterületet képező Erdélybe szállított árukét. Csak igen bonyolult, hosszadalmas vizsgálódás (a korabeli piaci árak figyelembevételével és az örökös tartományok és Magyarország között forgalomba került áruk mennyiségének pontos megállapítása és különféle árucsoportosítások átszámítása) után lesz eldönthető: az összbirodalmi szempontból érvelő hivatalos statisztika, vagy a magyar nacionalista nézőpontból vitázó Fényes Elek oldalán volt-e az igazság, illetve annak mekkora hányada igazolta az egyik, mekkora a másik fél állításait? Annyi azonban már jelenlegi ismereteink birtokában is megállapítható, hogy a statisztikák abszolút számai – az előző jegyzetekben említetteket is figyelembe véve – nem tükrözik egyenértékűen a valóságos helyzetet. Ugyanakkor megfelelnek annak a célnak, hogy jelezzék a külkereskedelmi forgalom mozgásának tendenciáit.

Irodalom

Quaestio de commercio Hungariae marine ex amore et stdio patriae proposita: an ad incrementum commerci hungarici sit Flumen magis utile ac necessarium, quam Buccari portus regius aut Segnia? (Budae, 1790)