Buchinger Manó

A Múltunk wikiből
Nyitra, 1875. május 15. – Budapest, 1953. augusztus 18.
író, publicista, könyvkötőmunkás, szakszervezeti vezető, szociáldemokrata politikus, országgyűlési képviselő
Wikipédia

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt és a kormány választójogi javaslata

A párt időközben arra is gondot fordított, hogy a magyarországi választójogi harc ügyét nemzetközi fórumok elé tárja. Buchinger Manó részt vett az 1908. június 14-én megtartott, az antimilitarizmust propagáló schaffhauseni nemzetközi szocialista értekezleten, amely kimondotta, hogy szolidáris Magyarország munkásságának választójogi küzdelmével. A párt megkereste az osztrák szociáldemokrácia vezető képviselőit is és – kétségkívül pozitív kezdeményezésként – azt indítványozta, hogy Ausztria szociáldemokratái kellő demonstratív erővel lépjenek fel az érdemleges választójogi reformot szabotáló koalíciós kormánnyal szemben.

A szeptember 27-én Bécsben megtartott birodalmi szociáldemokrata értekezlet összmonarchiai szinten nyomatékosan alátámasztotta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt politikáját. Az értekezleten érződött az ausztriai általános választójog kivívásának friss hatása. Viktor Adler felszólalásában a koalíciót támadva a koronára hivatkozott, amelynek szerinte „el kell ismernie, hogy az uralkodó junkerek vakmerősége a birodalmat a pusztulás örvényébe viszi, ennek ellenében csak egy mentség van: a népekhez intézett szózat”. A „pusztulás örvényének” elkerülésére vonatkozóan Adlernek aligha lehettek határozott elképzelései. Ezúttal már követelményként állította fel azt, amit 1905-ben csak óhajként említett, hogy a dualizmus megszüntetésével „önálló Ausztriát” és „önálló Magyarországot” kell létrehozni. Adós maradt azonban annak vázolásával, hogy miként kellene a soknemzetiségű birodalmat két önálló részre osztani, és miként képzeli el a „független Ausztria” és a „független Magyarország” egymáshoz való viszonyát.[1] Nem kevésbé volt homályos Buchinger Manó felszólalása sem. Buchinger is kijelentette, hogy a „szabad és független Magyarország” híve, de ő is adós maradt annak kifejtésével: mit ért Magyarország szabadságán és függetlenségén. Ráadásul BuchingerAdlerhez hasonlóan – célzott arra is, hogy a korona a választójogi küzdelemben még mindig szövetségre léphet a magyarországi munkássággal.

A szociáldemokrata párt vezető gárdája

Amíg Garami, Weltner és Kunfi a magyar munkásmozgalom mértékével mérve nagyformátumú politikusok voltak, addig Buchinger Manó, központi titkár (1905–1918) inkább jó szervezőkészségével tűnt ki. A németül tökéletesen tudó egykori könyvkötő a párt nemzetközi ügyeiért volt elsősorban felelős.

Galántai József

A panaszbizottság

A belügyminiszter július 13-án közölte a miniszterelnökkel, hogy felkereste őt Garami és Buchinger, és a panaszbizottság átszervezését kérték. Továbbá „a maguk részéről ismételten hangsúlyozták, hogy átlátják és megértik miszerint a hadviselés érdekei kizárják azt, hogy a munkásság a mostani viszonyok között a munka beszüntetésének békében jogos fegyverét használja, és a maguk részéről mindent megtenni készek arra, hogy erről a munkásokat is meggyőzzék. De viszont szavuknak csak úgy lehet súlya, ha a munkásságnak általuk elmondott nehéz helyzete kellő méltánylásban részesül.”[2]

A pacifizmus és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt

A decemberi békeajánlatot kezdeményező bécsi külügyminisztérium Buchinger és Weltner 1916 őszi hágai utazását már kifejezetten elősegítette, bár a magyar kormányzat egyelőre nem támogatta a szociáldemokrata békepuhatolózásokat. Tisza a decemberi békeajánlat napjaiban minél nagyobb harci elszántságot akart mutatni és tiltotta a pacifista hangulat kifejeződését. Ezért akadályozta meg például a feminista mozgalom vezetője, Bédi-Schwimmer Róza külföldre utazását is, amit január 11-i, hozzá intézett levelében így indokolt meg: „a Nagyságod és elvtársnői által folytatott békeagitáció… fegyvert ád kimerülésünket hirdető és abban reménykedő ellenségeink kezébe”.[3] Tisza azonban ekkor már nem tudta megakadályozni a pacifista irányú fordulatot a szociáldemokrata pártban.

1917 tavaszán a munkások körében a közeli változásban bízó harcos hangulat uralkodott, amit részben a burzsoá politika érezhető fordulata, még inkább a februári orosz forradalom hírei váltottak ki. A Népszava a februári orosz forradalmat, mint az önkényuralom megdöntőjét és egy liberális burzsoá rendszer létrehozóját, nagy rokonszenvvel fogadta. Hasonlóan cselekedett az 1917. április 8–9-én megtartott szociáldemokrata pártértekezlet is. Március közepétől a Népszava minden száma tudósított az oroszországi eseményekről.

A munkások helyzete 1916–1917 telén tovább rosszabbodott. Elkeseredésük nőtt a háborút folytató és a belső reformoktól mereven elzárkózó Tisza-kormány ellen. 1917 tavaszán az addigiakhoz képest ugrásszerűen megsokasodtak a gazdasági mozgalmak. A sztrájkhullám februárban kezdődött, március–április folyamán fokozatosan erősödött, majd május–júniusban érte el tetőfokát. E tavaszi megmozdulások többnyire sikerrel végződtek: a munkások kivívták a bérek emelését és a munkaviszonyok némi javulását. A Tisza-kormány ekkor jobbnak látta, ha – lovasrendőrök és csendőrök készenlétbe helyezésével – engedélyezi május elseje megünneplését, amit 1915-ben és 1916-ban a kivételes törvények alapján megtiltott.

A sikeres sztrájk és a hatásos május elsejei demonstráció nyomán rohamosan emelkedett a szakszervezeti tagok száma (1916 végén 55 338, 1917 végén 215 222). A munkásosztály harca 1917 tavaszán közvetlenül három fő célra irányult: az élet- és munkaviszonyok megjavítására, a béke élérésére és a politikai jogok kiterjesztésére, különösképpen az általános választójog megvalósítására. A szociáldemokrata párt vezetősége e célok érdekében a polgári ellenzék balszárnyával, Károlyival, Vázsonyival és a Parlamenten kívüli polgári radikálisokkal építette ki kapcsolatait.

1917 tavaszán az északi semleges államok szociáldemokratái mindkét hadviselő fél szociáldemokrata pártjainak részvételével Stockholmban megtartandó konferenciát kezdeményeztek a kormányok közötti béketárgyalások előkészítése végett. Ez most elsősorban a központi hatalmaknak állt érdekében. A konferencia az eredeti elgondolás szerint nem jött létre, mert kezdetben a nyugati antantállamok szocialistái utasították el a részvételt, később viszont kormányaik tagadták meg tőlük az útlevelet. Az előkészítő bizottság azonban május–július folyamán tárgyalt az egyes pártok képviselőivel. E tárgyalások anyaga jól mutatja az egyes szociáldemokrata pártok politikáját.

A magyar párt és a szakszervezetek részéről hattagú küldöttség (Garami, Weltner, Kunfi, Jászai, Buchinger, Bokányi) utazott ki Stockholmba május végén. Az előkészítő bizottságnak átadott memorandum a párt akkori irányvonalának fontos dokumentuma: „A számtalan sebből vérző népek nem folytathatják a háborút addig, amíg a proletárság a hatalmat mindenütt magához ragadhatná… A népeknek a mielőbbi békére van szükségük. Nem követelhetnek tehát olyan békét, amely a nemzetközi szociáldemokrácia alapelveit teljesen megvalósítja, hanem arra kell szorítaniok a kormányokat, hogy mielőbb békét kössenek még akkor is, ha az ez idő szerinti hatalmi viszonyok alapján lehetséges békének a tartalma messze mögötte maradna a nemzetközi szociáldemokrácia követeléseinek, és a népek önrendelkezési jogát semmiképpen sem valósítaná meg.”[4]

A forradalmi mozgalmak erősödése

„A munkások nyugtalansága és a négyéves háború folytán való kimerültsége óriási volt – írja Buchinger visszaemlékezésében –, már nem tudtuk őket türelemre bírni…, lassan a kormány is már oda jutott, hogy nem tudta a dolgokat és az eseményeket irányítani vagy befolyásolni.”[5]

Hajdu Tibor

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjának egységtárgyalásai. A Magyarországi Szocialista Párt megalakulása.

Délelőtt ülést tartott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége, s Böhm Vilmos referátuma alapján határozatot hozott a Kommunisták Magyarországi Pártjával való megállapodásról, szocialista kormány alakításáról és a Vix-jegyzék elutasításáról. Még be sem fejeződött a vita, amikor a Gyűjtőfogházból visszaérkezett Landler Jenő, és bejelentette, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetősége – meghallgatva a pártvezetőség álláspontjáról adott tájékoztatást – kész megállapodni a hatalom átvételéről. A határozatot – amely nemcsak a kommunistákkal való egyesüléssel volt egyértelmű, de programjuk elfogadásával is – a szociáldemokrata vezetőség túlnyomó többséggel mondta ki. Ez azt bizonyítja, hogy a kezdeményezés teljesen a baloldal kezébe került, amelyet a forradalom pillanatában az egész munkásosztály, a főváros lakosságának többsége támogatott, de mellé állt a centrum, a szakszervezeti tanács többsége, sőt a hagyományos jobboldali vezetés egyes tagjai is. A határozat ellen csak a kisebbség (Buchinger, Garami, Peidl, Propper) szavazott. Ez az elszigetelődött csoport kevés számú követőjével passzivitásba vonult.

Erőfeszítések a lélegzetvételnyi szünet kihasználására

Horthy röplapon dezertálásra szólította fel a vöröskatonákat; más, Budapesten készült röplapok pedig azt javasolták, hogy az üzemekben tartsanak szavazást: diktatúrát akar-e a munkásság vagy szociáldemokrata kormányt, Buchinger, Garami, Peidl és Weltner vezetésével. Néhány üzemben sikerült is ilyen szavazást szervezni; Weltner és Peidl nem voltak hajlandók nyilvánosan elhatárolni magukat a röplaptól. Budapesten az ellenforradalom nem lépett fel nyíltan; a munkásmozgalom megosztásában reménykedett.

Szakács Kálmán

A munkásmozgalom a fehérterror idején

Az újjászerveződő szociáldemokrata munkásmozgalom élére az új körülmények között azok az Magyarországi Szociáldemokrata Párt jobbszárnyához tartozó vezetők kerültek, akik jórészt nemcsak szemben álltak a Tanácsköztársasággal, hanem megdöntésében is szerepet vállaltak: Garami Ernő, Peidl Gyula, Peyer Károly, Buchinger Manó, Farkas István, Vanczák János, Miákits Ferenc, Jászai Samu, Csizmadia Sándor. A párt vezetőségének ez az összetétele már azt is sejteni engedte, hogy az új pártvezetőség szakítani fog azzal a politikával, amely a két forradalomban a szociáldemokrata pártnak igen jelentős szerepet biztosított.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt taktikája

1920 tavaszán, amikor Buchinger Manó és Peyer Károly pártvezetőségi tagok is emigrációba kényszerültek, a terror erősödésével párhuzamosan erősödtek azok a hangok, amelyek a „reálpolitika” jegyében fő feladatként a szociáldemokrata politikának a kialakult viszonyokhoz történő fokozatos hozzáigazítását sürgették, s a párt fennmaradása érdekében a taktika ennek megfelelő módosítását javasolták a pártválasztmánynak.

Lábjegyzetek

  1. A bécsi hazaárulás. Népszava, 1908. szeptember 29.
  2. Református Egyház, Zsinati Levéltár Balogh-iratok. 9. cs.
  3. Tisza Levelek, VI. Budapest, 1937. 122.
  4. Buchinger Manó, Küzdelem a szocializmusért. I. Budapest, 1946. 238.
  5. Buchinger Manó, Küzdelem a szocializmusért. I. Budapest, 1946. 267.

Művei