Buza Barna

A Múltunk wikiből
Tolcsva, 1873. január 1. – Budapest, 1944. május 2.
politikus, miniszter, ügyvéd
Wikipédia
Buza Barna.jpg

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

Október 28-án a délutáni órákban arra a hírre, hogy a Nemzeti Tanács képviselői fontos bejelentést tesznek, hatalmas tömeg gyülekezett a Károlyi-párt Gizella téri központja előtt. A tömeget a szónokok eleinte szóval tartották, később azonban, látva a türelmetlenséget, elhangzott az állítólag Friedrich Istvántól eredő javaslat: Menjünk Budára! Erre a Károlyi-párt jelen levő vezetői, Friedrich István, Buza Barna, Vass János, valamint Fényes László a menet élére álltak, és a tömeg elindult, hogy Budára menjen József főherceghez, Károlyi miniszterelnöki kinevezését követelni.

A forradalom győzelme

A Függetlenségi és 48-as Pártot az új kabinetben Károlyi Mihály mellett Batthyány Tivadar, Lovászy Márton és Buza Barna, a szociáldemokratákat Garami Ernő és Kunfi Zsigmond, a polgári radikálisokat Jászi Oszkár és államtitkárként a pénzügyminisztériumot vezető Szende Pál képviseli.

A földkérdés megoldatlansága

Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) november 14-i igazgatóválasztmányi ülésén Miklós Ödön, mint ideiglenes elnök, a földbirtokosokat nélkülözhető földjeik önkéntes felajánlására szólította, „hogy a társadalmi rend a tulajdon szentségének fenntartásával teljesen megőriztessék”. Az ülés után vezetésével küldöttség kereste fel a földművelésügyi minisztert. Ott voltak az OMGE vezetői közül: Rubinek Gyula, Bernát István, Buday Barna és sokan mások. A küldöttség bejelentette: a földbirtokosok „önkéntes felajánlás útján rendelkezésre bocsátják mindazt, amit nélkülözni tudnak, és ami a birtokosok megélhetését nem veszélyezteti”. Buza Barna megilletődve, népszónoki tehetségét csillogtatva válaszolt: „A 48-as idők szelleme ébredt fel újra, a 48-as idők szelleme ihlette meg önöket is, mikor ezt az önkéntes elhatározást meghozták … ”[1]

A klérus, mely a régi Magyarország területén több mint 1 600 000 kat. hold felett rendelkezett, a főpapi, káptalani és egyéb egyházi vagyont a sürgősen felállítandó katolikus autonómiának kívánta átadni. A létrehozandó országos és megyei szintű önkormányzat tagjait felerészben a katolikus hívők választották volna, fele részben az állam, illetve az egyházmegyék főpásztorai nevezték volna ki. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium erre vonatkozó rendelettervezetét a november 19-i minisztertanács azonban nem hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy a javaslat elébe vág nemcsak a földreformnak, hanem a választásoknak is;

Az Esztergomban másnap összeülő püspökkari értekezlet a kormányt – a minisztertanács fenntartásai ellenére – támogatásáról biztosította. A püspöki kar úgy határozott, hogy a földbirtokpolitika céljaira felajánlja „a Szentszék utólagos beleegyezésének feltételezésével, a kezelése alatt levő egyházi birtokokat, méltányos megváltás ellenében” és a Magyar Népköztársaság kormányát erről levélben értesíti. A Károlyi Mihálynak címzett, a hercegprímás, 2 érsek és 12 püspök aláírásával ellátott levél néhány nap múlva a sajtóban is megjelent.[2]

Az esztergomi értekezlet egyben megbízta a püspöki kar képviselőit, kezdjenek tárgyalást a földművelésügyi miniszterrel, kérjenek és adjanak felvilágosítást a birtokpolitikai program részleteiről. A püspökök november 24-én jelentek meg a minisztériumban, és a következőket kérték: az erdők maradjanak meg az egyház kezén; minden püspökségnek és plébániának legyen házi birtoka; a föld értékét a békebeli árak figyelembevételével állapítsák meg; a parcellázásnál egyedül a szükséglet legyen irányadó, és a sort ne az egyházi birtokokkal kezdjék; a miniszter ne feledkezzen meg – ez utóbbit különösképpen fontosnak tartották – a kegyúri terhek megváltásáról. Buza Barna a „kedves előzékenység” légkörében zajló tárgyaláson mindent megígért, és az ismételten felemlített kegyúri terheket illetően röstelkedve vallotta be, hogy azok biztosítására ő bizony nem is gondolt. A püspökök elégedetten távoztak. „Nem hiszem, hogy ezen akciót rövidesen le lehessen bonyolítani. Szakemberek Szerint ide évek kellenek” – vélte Rott Nándor a hercegprímáshoz írott jelentésében.[3]

Közben a földművelésügyi minisztériumban november 20-án tanácskozás kezdődött a birtokreformról, melyen a földbirtokosok érdekképviseleti szerveinek megbízottai, a különböző pártok képviselői és más szakemberek vettek részt. Az egyezkedésre hajló agráriusok (Rubinek Gyula, Darányi Ignác, Bernát István, Lukovich Aladár) azt javasolták, hogy a kisajátítható földek alsó határát lehetőleg magasan – 1000 hold körüli – vonják meg (az OMGE igazgatóválasztmánya december 11-i ülésén az 5000 holdon felüli birtokokat tartotta igénybe vehetőnek), és a reform végrehajtását több évre tervezték. Nagyatádi Szabó István javaslata az volt (később a Kisgazdapárt agrárprogramjában is e felfogás érvényesült), hogy a kiosztásra kerülő földeket első helyen a meglevő kisbirtok kiegészítésére használják fel. A polgári radikálisok többsége, az úgynevezett georgisták (Pikler Gyula, Braun Róbert) a földosztást nem ellenezték, de a földkérdés megoldását nem ebben, hanem a földjáradék elvételében látták. A szociáldemokraták egy része (Varga Jenő) ehhez a felfogáshoz hajlott, mások a revizionista Eduard David nézeteire hivatkozva a magántulajdonon alapuló kisbirtok mellett foglaltak állást. De erős volt a szociáldemokrata párton belül a kistulajdon elleni irányzat is, mely azt hangoztatta, hogy a parcellázás a földműveseket konzervatívakká, sőt reakciósokká teszi. E nézet hívei – akiket az értekezleten Csizmadia Sándor képviselt – a földosztást a köztulajdon és a szövetkezeti gazdálkodás erősítésével kívánták egybekötni.

A 9 napon át zajló tanácskozás befejeződése után a földreform ügye december 8-án a minisztertanács elé került. Ez nem a készülő néptörvény tervezetével foglalkozott, hanem azzal a 28 kérdőponttal, melyet a földművelésügyi minisztérium állított össze, és a szakértői értekezlet már megtárgyalt. A vita során Buza Barna 1000 holdas birtokhatárt és a kisajátított földekért kártérítést javasolt. (Ellenérték az 1913. évi és az átvételt megelőző időpontban érvényben levő forgalmi érték átlaga.) Károlyi azt fejtegette, hogy helytelen lenne egyes intenzíven gazdálkodó, haltenyésztéssel, szeszgyártással, cukorrépa-termeléssel foglalkozó nagybirtokokat felosztani. Ezeket szövetkezetekké kell átalakítani, „a részvények egy részét bírja a birtok tulajdonosa, a másik részét az állam, harmadik részét a munkások”. Hozzáfűzte: ezt az elvet az iparvállalatokra és a bányákra is ki kell terjeszteni, mert különben az a mezőgazdaságnál sem fogadható el. Kunfi is állást foglalt a mindenáron való felosztás ellen. A földreformmal együtt intézkedéseket kell tenni – fejtegette –, hogy „a produktivitás szempontjából fontos nagybirtokok nagy részét más politikai szerkezetben munkások és földmívesek szövetkezeti alapon megtarthassák”. Jászi a kisajátítási határ megváltoztatását indítványozta, az 1000 holdat magasnak találta. A megváltást illetően Kunfi nézete az volt, hogy az egyházi javakért nem jár kártérítés, azok az állam tulajdonát képezi, „minden rekompenzáció nélkül visszaveendők”. Buza Barna kitérő válasza után kijelentette, hogy „ha erről a kérdésről nem lesz szó, akkor a kormány szocialista tagjai, egy óráig sem maradhatnak a helyükön”. Kunfi azt is ellenezte, hogy az állam által kisajátított latifundiumokért „állandó ellenérték adassék”.[4]

A minisztertanács az 1000 holdas birtokhatárt 500 holdra, egyházi birtokoknál 200 holdra szállította le. A megváltás kérdésében elfogadta azt a javaslatot, hogy a becsértéket kell kifizetni, de a kártérítést a vagyonadó révén vissza kell venni. A szekularizációt illetően azonban nem foglalt állást, és 8 kérdőpont megvitatása után úgy határozott, hogy a vitát a legközelebbi ülésig félbeszakítja.

A szaktanácskozáson és a minisztertanács ülésén elhangzottak azt mutatták, hogy a földkérdésben az ellentétes érdekű osztályok és rétegek között, a látszólagos egyetértés ellenére, mélyreható ellentétek állnak fenn, és a „magyarok egymásra találása”, amiről Buza Barna a minisztériumi értekezlet megnyitásakor beszélt, e téren aligha fog megvalósulni. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes érdekképviseleti szerveken és a pártokon belül a teendőket illetően nincs egységes álláspont.

Ebből a helyzetből fakadt, hogy a vita a minisztertanácsban egyelőre nem folytatódott. Kormányszintű tárgyalás helyett a földreform ügye december végén a Munkástanács elé került, azzal a céllal, hogy előbb a szociáldemokrata párton belül tisztázódjon a helyzet. A Munkástanács december 20-án elfogadta a szociáldemokrata párt és a Földmunkásszövetség vezetőségének a földreform ügyében hozott határozati javaslatát. A javaslat, melyet a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének értekezlete december 26-án jóváhagyott, az alábbi fontosabb követeléseket tartalmazta: egyszeri nagy vagyonadó, mely legmagasabb fokon eléri a 100%-ot; földbirtok magánszemélyek birtokában 500, az egyház tulajdonában 200 holdig maradjon; a vagyonadó révén vagy kisajátítás útján állami tulajdonba kerülő földek az igénylők közt megváltható örökbérlet formájában kerüljenek kiosztásra; az igénylők 0,5–12 holdig terjedő földbirtokot kaphassanak, de földben elsősorban a földmunkások termelőszövetkezetei részesüljenek; a nagybirtoknak kedvező, elavult kataszteri földadót töröljék el, helyette föld-, illetve telekértékadót vessenek ki; a kisajátított birtokokért az állam. a föld megállapítandó értékének megfelelő árat fizessen, névre szóló, el. nem adható járadékkötvények alakjában.

A szociáldemokrata agrárprogram a párton belüli különböző irányzatok kompromisszumát jelentette. Magában foglalta a radikálisoktól átvett georgista nézeteket (vagyonadó, örökbérlet, földértékadó), helyt adott a Kautskyra hivatkozó nagyüzemi elgondolásoknak (földmunkás termelőszövetkezetek), de figyelembe vette a paraszti magántulajdont követelő kisbirtokos elképzeléseket (örökbérlet megválthatósága) is.

Miközben Budapesten egyik értekezlet a másikat érte, a parasztság, melynek az új kormányhoz fűzött illúzióit a karhatalom fellépése november első napjaiban már amúgy is megtépázta, egyre türelmetlenebbül és bizalmatlanabbul szemlélte az események alakulását.

A forrongás tüneteként az őszi munkák sok helyütt leálltak, vagy legalábbis nehezen haladtak előre. A szegényparasztság nem volt hajlandó az addig fizetett éhbérért munkát vállalni; a földek kiosztását várta, Móricz Zsigmond egykorú, az Alföldön készített riportja szerint azonnal, kártérítés nélkül, a saját szervei útján. Az őszi munkák elvégzését a földbirtokosok sem szorgalmazták, hiszen nem lehetett tudni, ki fogja learatni a termést. Egyes birtokosok – amint ez az iparban is történt – tőkéjüket gazdaságukból kivonni próbálták, a felszerelés és az állatállomány egy részének eladásával.

A földművelésügyi minisztérium a parasztság nyugtalanságának levezetésére már november 7-én utasítást adott a hadviselt földigénylők összeírására. November 15-én rendelet jelent meg „a kisbirtokok szaporítását elősegítő ideiglenes intézkedésekről”. A rendelet a földművelésügyi minisztérium számára földbirtokok eladása esetén elővásárlási jogot biztosított. November végén—december elején több bizalmas körlevél és egy újabb rendelet arra hívta fel a földbirtokosokat, hogy a nép hangulatának pillanatnyi lecsendesítése érdekében földjeik egy részét önként engedjék át haszonbérbe vagy részes gazdálkodásra. Egyidejűleg a felhívások egész sora a munka felvételére buzdított. Ezek alaphangja az volt, hogy csak az kap földet, aki dolgozik. A minisztérium a földbirtokosokat is próbálta megnyugtatni. „Nemcsak a földet, a felszerelést is megváltjuk – jelentette ki Buza Barna –, nincs tehát értelme annak, hogy bárki az instrukciót már előbb elprédálja, és ezzel a földbirtokok további művelését lehetetlenné tegye.””[5]

A jobbszárny kiválása a Károlyi-kormányból. A Berinkey-kormány megalakulása.

Bekerült a kormányba Nagyatádi Szabó István, de miután Buza Barna továbbra is földművelésügyi miniszter maradt, részére – népgazdasági minisztérium néven – új minisztériumot szerveztek.

Az ellenforradalom szervezkedése

December végén Glattfelder csanádi püspök a földművelésügyi miniszterhez és a hercegprímáshoz írt leveleiben a készülő földreformot már jogfosztásnak és fosztogatásnak nevezte.

Lábjegyzetek

  1. Új földbirtokpolitika. Pesti Hírlap, 1918. november 15.
  2. A püspöki kar felajánlja az egyházi birtokokat a birtokreform céljaira. BudapestiHirlap_1918_11/?pg=284&layout=s Budapesti Hírlap, 1918. november 26.
  3. Esztergomi prímási levéltár. Csernoch János iratai Cat. D/C 6587.
  4. Országos Levéltár, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1918. december 8.
  5. Értekezlet a birtokreformról. Budapest, 1918. 68.