Cenzúra, nyomdák, könyvek

A Múltunk wikiből

A nyomtatott anyagot, akár hazai, akár külföldi volt, árgus szemek vizsgálták felül. A hivatalos szóhasználat meg is különböztette e kettős funkciót: a revisiót, ha határon túli, és a tulajdonképpeni censurát, ha hazai nyomda kiadványáról esett szó. A cenzúra az oktatáshoz hasonlóan elsősorban vallásügynek számított. A hazai katolikus főpapság kérelmére 1718 őszén rendeletterv készült arról, hogy a cenzori jogokat, mint egykor a 17. század végén, ismét a nagyszombati jezsuita egyetem kancellárja kapja meg. Ezután, 1719-ben történt a Debrecen város által Leydenben nyomtatott Komáromi Csipkés-féle Biblia elkobzása, amelyben gróf Erdődy Gábor egri püspök vitte a főszerepet. A fent említett királyi rendelet némi módosítással 1721-ben látott napvilágot. A következő szakasz 1726-tól számítható, midőn a cenzúra intézését a pozsonyi Helytartótanács vette át. Így lassan megindult a politikai cenzúra különválása az egyházitól. A mereven katolikus szellemű pozsonyi cenzúra azonban sok protestáns panaszra adott okot. Sajátos módon ezért inkább némi könnyítést jelentett, midőn 1754-től kezdve Pozsonynak is a bécsi cenzúra előírásait kellett követnie, amelyekre van Swieten és munkatársai gyakoroltak befolyást. Időszakunk végén Bécsben már világi, állami cenzúra ellenőrizte a világi műveket. Magyarországon Barkóczy érsek élete végéig (1765) a cenzúra korábbi, egyházi-állami jellegét igyekeztek fenntartani. Halála után azonban az irodalmi termés ellenőrzését, a szorosan vett vallásos könyvektől eltekintve, a felvilágosult abszolutista állam vette át.[1]

A nyomdák is nagyrészt még egyházi kézen voltak időszakunkban. Az egyházak és iskoláik igényeinek kellett főként eleget tenniök. Az ország legnagyobb és legkorszerűbb nyomdája Nagyszombatban, az egyetem székhelyén a katolikus egyház számára, jezsuita vezetés alatt végezte ezt a funkciót. A jezsuiták két másik főiskolájuk székhelyén is szereztek nyomdát maguknak: a kassait 1715-ben vették át, a kolozsvárit pedig 1727-ben rendezték be. A protestáns nyomdászat két fő központja, a reformátusok kezén, Debrecen és Kolozsvár volt. Az evangélikus nyomdák az ország exponált északnyugati peremvidékén sorvadóban voltak. Bizonyos kárpótlást jelentett egyrészt az, hogy a hazai pietisták külföldön, Halléban, Jenában, Lipcsében is nyomtathattak könyveket, másrészt pedig az, hogy időszakunkban itthon is létrejött már néhány olyan polgári vállalkozásszerű nyomda, amely nemcsak a katolikus, hanem a protestáns megrendelőknek is rendelkezésére állt. Ilyen volt a Royer-nyomda Pozsonyban, a Streibig-féle Sopronban majd Győrben, vagy a Landerer-féle Budán (1724).[2]

E nyomdákban Magyarországon időszakunkban kereken 3700 mű látott napvilágot. Ebből az 1711–1720 közti évtizedre csak 321 esett, de aztán egyre több minden továbbira. A művek többsége már a közép- és a felsőoktatás profilja miatt is hagyományosan latin nyelvű volt. A latin nyelvű kiadványok száma az 1730-as években tetőzött (68,7%), majd lassan csökkenni kezdett. A magyar nyelvű kiadványoké ugyanakkor 19,4%-ról 28 %-ra emelkedett.[3] Jelentősebb példányszámot értek el az ájtatossági munkák és az iskolai tankönyvek. A század legkeresettebb kiadványa azonban a kalendárium volt.[4]

Az első valóban rendszeres és időszakos hazai hetilap Nova Posoniensia címen, latin nyelven, 1721 tavaszától 1722 őszéig jelent meg Pozsonyban, Bél Mátyás és az evangélikus líceum tanárai kezdeményezéséből, az oktatás segédeszközeként. Valamivel utóbb indult meg az első budai és egyben az első hazai német újság, amely Wochentlich zweymal neuankommender Mercurius címen a hivatalos Wiennerisches Diarium függvényeként 1730-tól kezdve látott napvilágot, 1739-ig biztosan, de úgy látszik több-kevesebb megszakítással a továbbiakban is. A Pressburger Zeitung megindulása 1764-ben már új szakaszt nyitott.[5]

Nagyobb, nyilvános könyvtárat, amelyben a kiadványok együtt várnák az olvasót, ekkor még nem találunk. Figyelmet érdemlő könyvtárral rendelkeztek azonban először is, belső használatra, a különböző felekezetek főbb oktatási központjai.[6] Így a nagyszombati egyetem, amely régi anyagát főleg jezsuita kiadványokkal növelte, vagy a debreceni kollégium, a század eleji dúlásból újjáéledő gyűjteményével. (A cenzúra persze sokban akadályozta, hogy a protestáns intézmények a külföldi irodalommal lépést tartsanak.) Keletkezőben volt ezenkívül egy sor olyan egyházi és főnemesi könyvtár, amelynek egy része a továbbiak során, a 18. század második felében fejlődött jelentőssé. Ekkor jöttek létre a pécsi püspöki könyvtár alapjai. A világi gyűjtők közül Ráday Gedeon gróf ekkor kezdte kiépíteni péceli könyvtárát, amelynek magját apja, Ráday Pál könyvei képezték. Erdélyben Bethlen Kata nevezetes „Magyar Bibliothecája”, amely Bod Péter lajstroma (1752) szerint különösen értékes 16–17. századi magyar anyagot őrzött, a nagyenyedi kollégiumban pusztult el 1849-ben.

Bod szerepe jelzi, hogy a könyvkultúra fontosságát értelmiségiek ismerték fel leginkább. Közülük sokan gyűjtöttek saját könyvtárat is. Az egyszerűbb, vidéki köznemesi otthonokban azonban a családi adatok, születési dátumok bejegyzésére szolgáló Biblia, egy-két népszerű vallásos kiadvány, a kalendárium és talán Werbőczy Hármaskönyve kivételével általában hiába keresnénk ekkor könyveket. Főleg az érdeklődés, a könyvkultúra, de részben az anyagi eszközök hiánya miatt is. Hiszen. a szegényebb nemes azokat a könyveket sem igen vásárolhatta meg, amelyeket esetleg, néha, szívesen olvasgatott: innen az a sok kéziratos, vegyes tartalmú füzet vagy kötet, amelybe kölcsönvett példányokból másolták be annyian a nekik éppen tetsző részeket.

Irodalom

  1. A cenzúra kérdéseire: Sashegyi Oszkár, Az állami könyvcenzúra állandósulása Magyarországon, 1706–1725 (Magyar Könyvszemle 1969. 321–338); G. Klingenstein, Staatsverwaltung und kirchliche Autorität im 18. Jahrhundert. Das Problem der Zensur in der theresianischen Reform (Wien, 1970); Szörényi László, Faludi Ferenc a könyvvizsgáló (NKSz 1979. 1–14).
  2. A nyomdatörténetek közül: Iványi Béla&mdasn;Gárdonyi AlbertCzakó Elemér, A királyi magyar egyetemi nyomda története (Budapest, 1927); Benda KálmánIrinyi Károly, A négyszáz éves debreceni nyomda (Budapest, 1961).
  3. A kiadványok száma: Csapodi Csaba, Könyvtermésünk a XVIII. században (Magyar Könyvszemle 1942).
  4. Szelestei N. László, Kalendáriumaink a 18. században (Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1980. 475–517).
  5. A sajtó próbálkozásaira: Dezsényi Béla, A Nova Posoniensia és az újságolvasók a XVIII. században (Magyar Századok. Budapest, 1948. 142–168). Újabban részletes összefoglaló: A magyar sajtó története. I. Szerkesztette Kókay György (Budapest, 1979).
  6. Az egykorú könyvtárakra: Stoll BélaVarga Imre—V. Kovács Sándor, A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-ig (Budapest, 1972. 510) és Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon (Budapest, 1980. 134. skk.).


Könyvek, tudományok, művészetek
Tartalomjegyzék Tudományok, polihisztorok