Cesare Beccaria

A Múltunk wikiből

Cesare Bonesana-Beccaria, marchese di Gualdrasco e di Villareggio

Milánó, 1738. március 15. – Milánó, 1794. november 28.
olasz jogtudós, író, publicista, a modern büntetőjog és a felvilágosodás jelentős alakja
Wikipédia
Cesare Beccaria 1738-1794.jpg

H. Balázs Éva

A francia felvilágosodás középeurópai jelentkezése

Egyébként is túl élesnek tűnik az a kép, amely Mária Terézia mélységes Voltaire-ellenességéről a fiával folytatott ingerült levélváltások nyomán kialakult. A felvilágosult „despoták” nagy propagátora korszakalkotó történeti művében, a XIV. Lajos évszázadában szép emléket állított Lotharingiai Ferenc apjának. Tizennégy évig tartózkodott a lotharingiai Cirey-ben, Madame du Chátelet kastélyában, ottani impresszióit örökítette meg, amikor Lipót hercegről így írt: „Tudtára kell adni a késői nemzedékeknek, hogy Európa kis szuverénjei közül az egyik mily sok jót tett népével. Lipót Lotharingiát reménytelen, elpusztult állapotból emelte fel: benépesítette, gazdaggá tette… Alattvalói között jólétet teremtett, a nemesség alatta ismét rangossá vált… Kedvezett az iparnak, a megélénkülő forgalom új gazdagságot teremtett… Hatalmas uralkodóknak adott példát, és sokban hozzájárult ahhoz, hogy fia számára a császári rang elérhetővé vált.”[1] A császár és a királynő köszönetük jeléül aranyórát és szelencét küldött Voltaire-nek, aki a Habsburg–Lotharingiai-ház ifjabb nemzedékére, de különösen a franciás műveltségű államférfiakra tartós hatást gyakorolt. Filozófiai szótárának „tolerancia” címszava, a Calas-pör nyomán írt értelmezése közvetlen alapja a már megindult jogi kodifikálás új hangvételének, s kiváltja Beccariának a monarchia igazságszolgáltatási gyakorlatát is humanizáló művét.

Az itáliai elmélet és gyakorlat

Firenzében kitűnő partnerekkel dolgozott Péter Lipót (a későbbi II. Lipót császár), aki számára az áttörést a milánóiak végezték el. Trónra lépése előtt egy évvel jelent meg Beccaria korszakalkotó műve A bűnről és a büntetésről, ugyanakkor egyesültek az Ököl Akadémiájában az indulatos fiatal arisztokraták és értelmiségiek (Pietro és Alessandro Verri, Paulo Frisi, Alfonso Longo és mások, akik Beccaria nagyságát nem érték el). Elindították az Il Caffé című folyóiratot, harcot hirdettek a klérus, a társadalmi igazságtalanságok ellen (Voltaire, Rousseau, Helvétius szellemében, ki-ki radikalizmusához mérten), nyelvújító mozgalom élére álltak. E heves fiatal felvilágosítók egy évtizeden belül felelős állami pozíciókban – Beccaria egyetemi tanár lett – együttműködtek a közvetlen (Firmian) s a távoli főnökökkel (Kaunitz, II. József).

A monarchia jozefinus szabadkőművessége a teréziánus időszakban

Az olasz testvérek között a legnagyobb nemzetközi tekintély egy hercegi család fia, Beccaria mellett a humanista jogszolgáltatás leghatékonyabb harcosa: Gaetano Filangieri.

Sonnenfels professzor

Egy évvel Beccaria művének megjelenése után már azonosul vele: a kínvallatást és a halálbüntetést nemcsak embertelennek, de értelmetlennek és haszon nélkülinek is ítéli. Céltalan kegyetlenkedés csupán, mert „a kínvallatáson alapuló vallomás az ítélethez nem elegendő, a bűn be nem vallása pedig a felmentéshez kevés”.[2]

A jozefinus kormányzat bel- és külpolitikájának irányvonalai

A Nemesis Theresiana, melyet 1769-ben mutattak be, hasonló visszatetszést váltott ki. Kaunitz különösen azon háborodott fel, hogy Beccaria immár öt év előtt megjelent művét a kodifikálók figyelmen kívül hagyták. Brutális büntetések, elégetés, felnégyelés, kínzások fenntartása megengedhetetlen volt akkor, amikor Beccariát már Katalin cárnő is Pétervárra hívta, hogy a tervbe vett jogi reform munkálataiban részt vegyen. Kaunitz nagy eréllyel intézkedett, hogy a milánói kormányzó, Firmian gróf tartsa vissza Beccariát, kapjon tanszéket az egyetemen, sőt emeljék tiszteletdíját szokatlanul magasra. Ebben az ügyben és a Sonnenfels elleni eljárás megakadályozásában – akinek Az előítélet nélküli ember című művet kifogásolták és Migazzi bécsi érsek vezetésével üldözőbe vették a konzervatívok – Kaunitz teljesen József álláspontja szerint járt el.

Benda Kálmán

Az új uralkodó és a magyar nemesi reformmozgalom

Akárcsak József, ő is népe első szolgájának tekintette magát, céljai meghatározásában és megvalósításában azonban bátyjánál sokkal nagyobb rugalmasságot tanúsított. Toszkánában a felvilágosodás szellemében fogant reformok egész sorát valósította meg: modernizálta a közigazgatást, utakat építtetett, iskolákat létesített, de ami ennél lényegesebb, az állami földeket bérletként szétosztotta a parasztság között, a céheket eltörölte, szabaddá tette az ipart, a fiziokratizmus tanait követve fejlesztette a mezőgazdaságot, a belső vámok eltörlésével növelte a kereskedelem lehetőségeit. A nemesi kiváltságokat érvényben hagyta, a városokban a patrícius nemesség kezében maradt a vezetés, de a parasztok is alkotmányos jogokat kaptak. 1786—ban életbe léptetett büntető kódexe talán a legmodernebb volt az akkori Európában, Nemcsak a halálbüntetést és a kínzást törölte el, hanem az azonos vétségért azonos büntetés elvének kimondásával a törvény előtti egyenlőség felé is komoly lépést tett. Míg a bíráskodásban a kor neves olasz büntetőjogászának, Beccariának útmutatását követte, a népiskolák tananyagának összeállításánál a hires svájci pedagógus, Pestalozzi volt a tanácsadója.

Lábjegyzet

  1. Voltaire, Siecle de Louis XIV. Paris, év nélkül (Flammarion) I. 192.
  2. Ugyanott I. 215.

Irodalom

Kaunitz állásfoglalásáról Beccaria érdekében lásd Arneth, Geschichte Maria Theresias (Wien, 1863–1879. X. 176–180). Arneth, aki minden 18. századi és korabeli iratot maga rendezett, és minden aktáról meg tudta állapítani, kinek a keze nyomát viseli, hangsúlyozza, hogy a dicséretes fáradozás Beccaria érdekében elsősorban az olasz referens Sperges, másodsorban Firmian kormányzó, és csak végezetül Kaunitz érdeme. Minthogy azonban Mária Terézia őszintén meg volt győződve arról, hogy a szilárd közerkölcs nagymértékben a törvény szigorán múlik, és ragaszkodott a Nemesis Theresianához, Kaunitz fáradozása nagyon fontos, szinte döntő volt.