Charles Louis de Secondat, baron de La Brède et de Montesquieu

A Múltunk wikiből
1689. január 18. – 1755. február 10.
francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó volt
Wikipédia
Montesquieu portréja 1728-ból

H. Balázs Éva

A teréziánus korszak bel- és külpolitikája

Az úgynevezett „fennsík” országai alaposan lemaradtak Angliától és Skóciától, s ha agráréletüket tekintjük, Írországtól is. Ez már teljesen nyilvánvaló volt a 18. század elején is: ezért indult hasznos tanulmányútra Montesquieu csakúgy, mint Voltaire.

A francia felvilágosodás középeurópai jelentkezése

Tény: Voltaire, Montesquieu és az enciklopédisták fogadtatását és értelmezését a központ és az egyes tartományok, országok sok esetben ellentétes előjellel végezték.

Voltaire szépirodalmi, történeti, filozófiai művei Bécsben, Magyarországon és a külföldet járt erdélyi körökben hamar elterjedtek. A katolikus janzenisták és különösen a protestáns vallások követői Voltairenek az angoloktól átvett nézeteit a toleranciáról teljességgel adaptálták. De fontos olvasmány volt Voltaire azért is, mert – Venturival szólva – ő a legintelligensebb kutatója annak az útnak, mely a felvilágosodást az abszolutizmussal való megegyezéshez vezeti. Mások is jártak ezen az úton, de páratlan energiáját – például II. Frigyessel folytatott kísérletében – senki utol nem érhette. A porosz királyhoz írt, kettejük szakítását követő nyájas levelezés ellenére az osztrák uralkodó körök számára a látványos-botrányos szakítás nem lehetett közömbös. Egyébként is túl élesnek tűnik az a kép, amely Mária Terézia mélységes Voltaire-ellenességéről a fiával folytatott ingerült levélváltások nyomán kialakult. A felvilágosult „despoták” nagy propagátora korszakalkotó történeti művében, a XIV. Lajos évszázadában szép emléket állított Lotharingiai Ferenc apjának. Tizennégy évig tartózkodott a lotharingiai Cirey-ben, Madame du Chátelet kastélyában, ottani impresszióit örökítette meg, amikor Lipót hercegről így írt: „Tudtára kell adni a késői nemzedékeknek, hogy Európa kis szuverénjei közül az egyik mily sok jót tett népével. Lipót Lotharingiát reménytelen, elpusztult állapotból emelte fel: benépesítette, gazdaggá tette… Alattvalói között jólétet teremtett, a nemesség alatta ismét rangossá vált… Kedvezett az iparnak, a megélénkülő forgalom új gazdagságot teremtett… Hatalmas uralkodóknak adott példát, és sokban hozzájárult ahhoz, hogy fia számára a császári rang elérhetővé vált.”[1] A császár és a királynő köszönetük jeléül aranyórát és szelencét küldött Voltaire-nek, aki a Habsburg–Lotharingiai-ház ifjabb nemzedékére, de különösen a franciás műveltségű államférfiakra tartós hatást gyakorolt. Filozófiai szótárának „tolerancia” címszava, a Calas-pör nyomán írt értelmezése közvetlen alapja a már megindult jogi kodifikálás új hangvételének, s kiváltja Beccariának a monarchia igazságszolgáltatási gyakorlatát is humanizáló művét.

Montesquieu Perzsa leveleit Ausztriában és Magyarországon nem tekintették társadalomkritikai műnek, melyből bármilyen tanulságot kellene levonni. Annál inkább az 1748-ban megjelent Törvények szellemét, melynek benyomulása a monarchiába nem ment könnyen. A szellemi és tudományos élet vezetője, az egykor udvari orvosként Bécsbe érkezett van Swieten folytatott ennek érdekében derekas harcot a jezsuita cenzorokkal. A könyv 1753-ban került le a tiltott munkák indexéről. A magyar olvasók érdeklődése és rokonszenve annál nagyobb volt, mert a szerző megrótta a Habsburg-házat, Bécset, kiemelve a magyar nemesség konstruktív, „államfenntartó” szerepét az örökösödési háború idején. Bécs számára viszont a montesquieu-i hatalommegosztás elve volt fontos: az egymástól elválasztott törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom az apparátusban már kiformálódott. Nem véletlen, hogy amikor Pompeo Batoni 1769-ben Rómában elkészíti József és Lipót ismert kettős portréját, a két uralkodó melletti asztalkán a Törvények szellemének díszes kötetei fekszenek.
Pompeo Batoni 002

Sonnenfels professzor

De 1769-ben minden örökös tartományban kötelező tankönyv lett főműve, a háromkötetes Grundsätze der Polizey-, Handlung- und Finanzwissenschaften, amelynek szívesebben használták egykötetes kivonatát. A munka hét kiadást ért meg, évtizedekig tankönyv volt az egyetemeken és akadémiákon, mondandóit sokszor dogmává egyszerűsítve. Kompiláció volt, és mégis mérhetetlenül eredeti: hiszen szerzőjének műveltsége és olvasottsága egészen kiemelkedő. A mű idéz, elemez vagy kritizál angol, francia, német, olasz és klasszikus szerzőket, például Youngot, Smitht, Hume-ot, Peningtont, Montesquieu-t, Mirabeau-t, Forbonnais-t, Justit, Bielefeldet, Pliniust vagy Arisztotelészt.

Montesquieu Magyarországának válasza a teréziánus Bécs kihívására

A teljes cikk.

A jozefinizmus a mérlegen

Azok, akik a hetvenes években Montesquieu-re hivatkozva szerveződtek a nemzeti progresszió érdekében, tettek ugyan egy kitérőt Rousseau jegyében, de most visszatértek mérsékelt mesterükhöz.

Kosáry Domokos

Modellek, irányzatok

Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Mably, Diderot és az enciklopédisták, Holbach és a többi „filozófus” a francia forradalom előkészítő szakaszán átvezető útnak jelezték különböző változatait, állomásait.

Benda Kálmán

A nemesi felvilágosodás reformelképzelései

1789-től konkrétan is több szó esett körükben a magyar alkotmány idejétmúlt, a fejlődést gátló részleteiről, arról, hogy „a parasztra nehezedő nyomást” enyhíteni kell, és hogy a teljes nemesi adómentesség nem tartható fenn. Montesquieu érveit magukévá téve, szükségesnek látták a bíráskodás, a közigazgatás megreformálását, s voltak, akik a fiziokrata tanok hatására terveket készítettek a mezőgazdasági termelés modernizálására. Mint a felvilágosodás fiai, szilárdan bíztak az értelemben, a meggyőződésben, ellenségei voltak minden erőszaknak. Vallották, hogy a reformok csak alkotmányos úton léptethetők életbe, az országgyűlés hozzájárulásával. Ha József meghallgatta volna őket, az érdekeiket figyelembe vette volna, bizonyára zömük mellé áll, így azonban ellene foglaltak állást, megbélyegezve az uralkodót, aki a despotizmust választotta, engedelmességet követelt, s közben maga megszegte a törvényt. A despotizmusnak nevezett abszolutizmussal szemben a felvilágosult nemesek ideálja nálunk is az alkotmányos monarchia volt.

Egyik legjellemzőbb megtestesítője ennek a típusnak a művelt erdélyi főnemes, Teleki Sámuel gróf (a később a köz számára is megnyitott híres könyvtár, a marosvásárhelyi Téka megalapítója), ez időben az egyesített magyar és erdélyi kancellária vicekancellárja, aki közvetlenül a József halála utáni hetekben írásban is benyújtotta kormányzati elképzeléseit. Javaslatai – írja – „a nemesség biztonságát és az állam nyugalmát” szolgálják, s ennek érdekében az uralkodónak és a nemeseknek is bizonyos áldozatokat kell hozniok, „nehogy a népet a hatalom túlkapásai felkelésre ingereljék és így alkalma legyen ráébrednie mindeddig rejtve maradt saját erejére”.[2] Először is – mondja Teleki – a törvény előírásait szigorúan meg kell tartani, az uralkodó tartózkodjék minden önkénytől. Országos tisztségre csak felvilágosult gondolkozású, érdemes és arra méltó emberek nevezendők ki, születésre, vallásra és pártfogóra való tekintet nélkül. Éppen ezért az örökös főispánság intézménye megszüntetendő. Az országgyűlés egykamarás legyen; a főrendek személy szerinti megjelenési joga szűnjék meg; a két megyei küldött egyike viszont mindig főnemes legyen. A városok csak egy-egy követet küldhetnek. Az egyházak állami felügyelet alá kerülnek, jövedelmük nagyobbik részét ezentúl fordítsák művelődési intézményekre, elsősorban iskolaállításra és azok támogatására. A papság politikai ügyekbe ne szólhasson bele, ezért az országgyűlésre is csak megyés püspökök kapjanak meghívást.

1789-ben, József életében, az alkotmányellenesen életbe léptetett reformok visszavonása előtt, érthető módon, a nemesi felvilágosodásban is elsősorban a közjogi kérdések voltak előtérben. A reformerek is úgy látták, hogy a Habsburgok nem teljesítették uralkodói kötelességeiket, s ezzel sorozatosan megszegték a néppel kötött szerződést. Rousseau Társadalmi szerződésének érveire hivatkoztak, persze a népen magukat értették, „Werbőczy népét”, a nemességet. A nemzeti függetlenség hátsó gondolatával 1789—ben a porosz királlyal tárgyalást kezdő nemesi csoport tagjai zömükben az ő soraikból kerültek ki. 1790 tavaszán, úgy gondolták, hogy az ország és a nemzet érdekének előtérbe állításával megnyerhetik az alkotmányosan életbe léptetendő reformoknak a nemesség zömét, az országgyűlés többségét.

Nézzük meg kissé közelebbről az 1790-ben az országot szinte elborító magyar, német, latin nyelvű nyomtatott röpiratáradatot, mindenekelőtt azt a részét, amely a felvilágosult nemesség véleményét tükrözi. Igaz, ezeket a pamfleteket általában nem a politikai táborok vezetői vagy legképzettebb tagjai írták, a közvélemény viszont talán jobban visszhangzik bennük. Arról, hogy a felvilágosodott nemesek egységes reformtábort alkottak volna, különben sem beszélhetünk; ahogy a maradiak is megoszlottak. Az egymás mellett vagy egymással szemben álló csoportok azonban elsősorban nem a születés, a vagyon vagy a társadalmi rang alapján alakultak ki; az igazi elválasztó és meghatározó tényező a reformerség foka volt.

Az elsők között lépett elképzeléseivel a nyilvánosság elé Batthyány Alajos gróf, az ismert főúri család sarja. Szenvedélyes, sőt zabolátlan természet, aki a jezsuita szerzetességtől a huszárságig sok mindent végigpróbált, miközben a tételes vallás tanításait elvetve deistává lett, s a francia felvilágosodás lelkes hívévé szegődött. Minden érdekelte, de huzamosabban semmi sem kötötte le. Nagy műveltségű és nagy tudású ember volt, a politikában azonban járatlan; politikai vezetésre nem is törekedett.

1790-ben jelent meg három kis kötetből álló munkája: Ad amicam aurem. Latinul, mert ahogy maga írja, a magyart csak töri. Batthyány munkája, amely rövid idő alatt nagy népszerűséget ért el a felvilágosult nemesség, sőt a városi polgárság egy részénél, félúton áll a politikai röpirat és az elméleti munka között. Nem rendszeres, nem egységes mű, hanem pontokba foglalt rapszodikus elmélkedések és eszmefuttatások halmaza, melyből az olvasó tájékozódhat az európai felvilágosodás tanairól, s a politikai küzdelemben modernnek ható érveket meríthet belőle. Batthyány nem volt forradalmár, a reformokra is az késztette, hogy úgy látta, a régi rendszer változatlan fenntartása esetén a jogtalan tömegek, francia mintára, maguk fogják kézbe venni a változtatást, s ezt el akarta kerülni. Javítani, reformálni kívánta tehát a meglevőt, kora eszméivel átitatni a régi hazai intézményeket, hogy csökkentse a belső társadalmi feszültséget. Reformjaival elsősorban az arisztokrácia és a klérus hatalmát akarta visszaszorítani; azt mondhatjuk, saját osztályos társaival szemben a köznemesség oldalára állt.

Gyakorlati javaslatai mérsékeltek voltak. A majorátusi intézmény eltörlését kívánta, hogy elősegítse a főúri családok kezében levő óriási földbirtokok szétosztódását, sőt az eddigi szokásjoggal ellentétben, a női és férfi utódok egyenlő arányú Örökösödését javasolta. Felszólította a nemességet, hogy méltányosságból, saját elhatározásából, önként vállaljon részt az adókból és az állam fenntartási költségeiből. Különösen méltánytalannak tartotta, hogy a megyei tisztviselők fizetését és az országgyűlési küldöttek költségeit a parasztságra hárítják.

A jobbágyot – amelynek szabad költözködési jogát külön is megerősítené – nemcsak a földesúri bíráskodás alól akarja kiszabadítani az úriszék eltörlésével, hanem birtokszerzési és hivatalviselési joggal kívánja felruházni.

Mivel azonban – írja – a parasztság nem érett meg a teljes felszabadításra, az országgyűlésen megyénként két-két „derék nemes” képviselje érdekeit. A földesurak kössenek szerződést jobbágyaikkal, de a jobbágyi terhek nem csökkennek. Vélemény- és sajtószabadságot kíván, de úgy véli, hogy aki a nemesi kiváltságokat nem respektálja, az „keményen megbüntetendő”.

Az uralkodói hatalmat Batthyány is erősen korlátozni törekszik. Montesquieu érveivel fejti ki, hogy a királyt csak a kormányzás illeti, a törvények yégrehajtása fölötti felügyelet; minden más „az állam,” jogkörébe tertagik. Az államot pedig a „nép”, azaz az országgyűlésen egybegyűlt nemesség akarata testesíti meg. Az országgyűlés hozza a törvényeket, két országgyűlés között pedig a megyei küldöttekből megalakítandó országos tanács szava legyen az irányadó.

Az új uralkodó és a magyar nemesi reformmozgalom

József autokrata egyéniség volt, aki mindennel és mindenkivel szembefordulva, erőszakkal akarta rákényszeríteni népeire reformjait; Lipót bölcsebb, hajlékonyabb és főleg taktikusabb volt. Míg bátyja mindent személyesen akart intézni, s belebonyolódott az aprólékos részletekbe, ő miután kijelölte a fő irányvonalat, a részleteket jól megválasztott munkatársaira bízta. Így a lényegre tudta figyelmét és energiáját összpontosítani, s miközben a legfőbb irányítást mindig erősen kézben tartotta, a vezető méltóságok sem érezték pusztán végrehajtó közegnek magukat. Világos és gyors ítélőképesség, munkatársai kiválasztásában kitűnő emberismeret, a politikában pedig ravaszság és szívós kitartás jellemezte. Montesquieu tanait követve különválasztotta a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, a rendek és az uralkodó hatáskörét, anélkül azonban, hogy a rendi mozgalmakat egy percre is szabadjára engedte volna.

A jozefinista tábor egységének széttöredezése

Montesquieu, Voltaire vagy Rousseau művei ekkor már kézről kézre jártak az országban, ahogy a nagy francia enciklopédia vagy Paine híres könyve az emberi jogokról sem ismeretlen körükben.

Martinovics Ignác

1793 őszén az a hír járta, hogy az uralkodó összehívja a magyar országgyűlést. Martinovics maga akart az ellenzéki nemesek élére állni: régi barátjával, Laczkovics Jánossal megszövegezte az új magyar alkotmányt.

Az alkotmányterv a patrióta ellenzéki program és a francia polgári alkotmány elveinek sebtében összecsapott ötvözete. Benne hol Hajnóczy elgondolásaira, hol az 1790-es rendi követelésekre, hol Montesquieu, Rousseau vagy a girondisták elképzeléseire ismerünk, de Martinovics saját gondolatai is előbukkannak.

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

1803-ban Újracenzúráló Bizottságot (Rezensierungs Kommission) hívtak életre, mely visszamenőleg, a már korábban megjelent művekből 2500-at eltiltott, köztük Voltaire, Montesquieu és Rousseau munkáit, Goethe, Lessing és Schiller műveit.

Arató Endre

A román nyelv és kultúra előrehaladása

Budai-Deleanut e vígeposszal a modern román irodalom megteremtői között tarthatjuk számon, s műve a polgári nemzeti ideológia elemeire épült. Koncepciójában a francia felvilágosodás legjobb képviselőinek – Voltaire, Montesquieu, Rousseau – gondolatait is megtalálhatjuk, de szoros összefüggésben a sajátosan román nemzeti mozzanatokkal.

Lábjegyzet

  1. Voltaire, Siecle de Louis XIV. Paris, év nélkül (Flammarion) I. 192.
  2. Miriam Levy, Count Sámuel Teleki and his Reform Projekt: Comments on Habsburg Hungary in 1790. East Central Europe, 1975. 2. sz. 152.

Műve

Montesquieu, A törvények szelleme

Irodalom

Montesquieu feljegyzése Rácz János fordításában (Akadémiai Értesítő 1914. 175–176); modern feldolgozás: J. Vozár, English mechanik Isaac Potter constructor of the first fire-engines in Slovakia (Studia Historica Slovaca 1974. 102–140); J. Vozár, Watercolumn pumping machines of J. K. Hell in world mining technique (Acta historiae rerum naturalium necnon technicarum, VII. Prague, 1974. 52–62).

R. Shackleton, Montesquieu. A critical biography (Oxford, 1961.) című munkájában keveset hallunk arról, hogy Montesquieu-nek fiatalkori terve az volt, hogy a bécsi angol követségen fog dolgozni. Ezért tartózkodott a császárvárosban, ezért látogatott 1728—ban Magyarországra, és nézte meg, természettudományos érdeklődését is követve, a felvidéki bányákat. Az utóbbiról már csak a később kiadott Pensées—ből értesülünk: Montesquieu feljegyzését magyar fordításban Rácz Lajos, Montesquieu utazása Magyarországon című cikkében közölte (Akadémiai Értesítő 1914. 175–176).

Montesquieu-vel. kapcsolatban általános hatásvizsgálatot végez német területre R. Vierhaus, Montesquieu in Deutschland (Collegium Philosophicum. Studien Joachim Ritter zum 60. Geburtstag. BaselStuttgart 1970).

Montesquieu fiatalokra is gyakorolt hatásáról Berzeviczy tanulmányainak, füzeteinek ismeretében írhattam: H. Balázs Éva, Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus (Budapest, 1967. 47–76). Lásd újabban: Vígh Annamária, Benczur József (Kéziratos egyetemi doktori értekezés. Budapest, 1987). ez irányú kutatásait, s tanulságos lenne Koppi Károly irathagyatékának alaposabb megvizsgálása. Horváth Ambrus, Koppi Károly működése (Szeged, 1940. 110) megírja, hogy „ sok szerzőnek – akiket Koppi olvasott – csak nevét tudjuk, de használt művének címét nem” Olvasmányai,munkái között ott van Montesquieu. akinek hatását felmérhetjük latin nyelvű. történelmi előadásából (Budapest, Piarista lt., V 160. 66/a és 66/b. 208. doboz. Periodus VII. 1517–1795. pag. 149). A Montesquieu-impulzus, általában a felvilágosodás mérsékelt szárnyának alapos ismeretéről tanúskodik ez a teljességgel kiaknázatlan levéltári anyag. A gyakran hangsúlyozott protestáns felvilágosodás mellett méltó helyet kellene biztosítani a haladó katolikus felvilágosodásnak is.

1955—ben Montesquieu-centenáriumot ünnepeltek Magyarországon. Az évfordulóra nem a legszerencsésebb időszakban került sor. Montesquieu megméretett és könnyűnek találtatott – csak a Perzsa levelek kaptak kegyelmet. Az ekkor megjelent tanulmányok közül csak Bónis György, Montesquieu jogi és politikai nézetei (A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei 1956. 209–247) bizonyult időtállónak.

Montesquieu hatását sem a szabadkőművességre, sem általában hazai vonatkozásban nem vizsgálták.

De megjegyzendő, hogy a politikai-jogi irodalom, így Montesquieu művei is fontos katonai megfigyeléseket, elveket tartalmaznak. Éppen Montesquieu matematikai jellegű állásfoglalása az, amit Kaunitz a monarchia hadseregének lélekszáma körüli vitában – idézés nélkül – felhasznál: Montesquieu az uralkodó alattvalóinak legfeljebb 1%-at soroztatja be a hadseregbe.

A Montesquieu-höz visszatért jozefinus vezető réteg keményen bírálja II. József alkotmányellenes lépéseit, de törekszik a társadalom modernebb szemléletére, s a Collectio prothocollorum… (PestBudaKassa, 1790) című kétkötetes kiadványban látványosan tér vissza Montesquieu-nek a nemesség számára kedvező alkotmányosságot nyújtó tételeihez. A kifogások sorrendje (nyelvkérdés, a korona elvitele stb.) régiónként tanulságos. A megnyilatkozók – Skerlecz, Forgách, Batthyány Alajos stb. – a kor legfontosabb alakjai.