Christian Wolff

A Múltunk wikiből

less correctly Wolf; also known as Wolfius; ennobled as: Christian Freiherr von Wolff;

24 January 1679 – 9 April 1754
German philosopher
angol Wikipédia
Christian Wolff.jpg

Kosáry Domokos

Rokokó. Bővülő világkép.

Az erdélyi Lázár János (1793–1772), latin nemesi költő és guberniumi tanácsos, aki Marburgban Christian Wolff (1679–1754), a német felvilágosodás leghatásosabb képviselőjének tanítványa volt, magasztalta ugyan mestere tudományos eredményeit, de szemléletileg tőle csak a toleranciát vette át, egyébként sértetlenül megőrizte konzervatív protestáns nemesi felfogását.

A piarista iskolák

A piaristák, bár maguk is buzgó katolikusok voltak, a skolasztikus hagyománnyal szemben mindinkább egy olyan eklekticizmust kezdtek képviselni, amely már Newton, Wolff és mások új tudományos eredményeit is figyelembe vette.

A protestáns iskolák

Annál jelentősebb volt a svájci és hollandiai tanulmányok után Debrecenbe hazatérő fiatal Maróthi György (1715–1744) kezdeményezése a tanterv és az oktatási módszerek korszerűsítésére, Bél Mátyás és a pietista pedagógia mintája nyomán, Leibniz, Wolff és az új kísérleti fizika szellemében, bár az ortodoxia nagy ellenállása közben. Az ő tanítványa és bizonyos szempontból munkájának folytatója volt Hatvani István (1718–1786), aki Svájcban, Hollandiában teológiát, orvostudományt, fizikát tanult, majd hazatérve 1749-től kezdve több mint három és fél évtizeden át oktatta Debrecenben filozófiára s annak keretén belül természettudományokra a fiatal nemzedéket. Világnézetileg megmaradt a vallás és az egyház oldalán, utóbb a nemesi felvilágosodással szemben is, de karteziánus felfogása már Newton, Wolff és a holland fizikusok korszerű eredményeivel bővült.

Külföldi tanulmányok

A legjobbak Halle viszonylag új, a 17. század végén alapított, de hamar az élvonalba került egyetemére igyekeztek, amely a pietizmus és a korai felvilágosodás, Francke majd Christian Wolff működésének központja volt.

Tudományok, polihisztorok

A spekulatív és tekintélyi elv kiszorulását a század derekán a newtoni világkép és a kísérleti eljárások elfogadása jelezte, amelyet Leibniz és Wolff hatása készített elő. A folyamat azonban a század első felében még mindig a természetfilozófia régi, közös keretén belül ment végbe.

H. Balázs Éva

A német természetjogi tanítások

E természetjogi tanítások leghatásosabb közvetítője, a mindenkor közepes tehetségnek minősített, s ennek ellenére, vagy talán éppen ezért hatékony professzor, Christian Wolff, 1750-ben adta közzé Jus gentium című munkáját.

Néhány vonással vázolva a természetjog és felvilágosodás egyvelegét nyújtó wolffi tanok lényegét: az állam a közjó őrzője. Nemcsak jogosult, de köteles is a társadalmi élet minden területét felügyelete alá vonni. Vigyázva a népesség számát, ne csökkenjen a szükséglet alá, de ne duzzadjon túl nagyra sem. Ellenőrzi a népesség mozgását, különösen az emigrációt. Nem tűri a restséget, gondoskodik az ipar és kereskedelem fellendítéséről. Gondoskodni tartozik munkalehetőségről mindazok számára, akik dolgozni akarnak és erre alkalmasak is. Az állam joga maximálni az élelmiszerek árát, megállapítani a béreket. A fényűzés az elszegényedés veszélyével jár: vissza kell tehát fogni a túlzott kiadásokat. A nevelés, az egyházi gyakorlat is az állam illetékességi körébe tartozik. Iskolákat, templomokat építtet, szabályozza az egyháziak kinevezését, megakadályozza az olyan eszmék terjesztését, melyek a hitéletet, az erkölcsöt veszélyeztetik. Az állam alá tartozik az egyházi birtokok felügyelete, csak a dogmatikai kérdések esnek kompetenciáján kívül. A jogszolgáltatás egységesítése is az állam feladata.

Kaunitz kancellár

Az ifjú Kaunitz nevelőtanárának előképzettségében a legújabb monográfia szerzője Christian Wolff hatását tartja a leglényegesebbnek. Nem a szokványos meggondolásból. Nem azt hangsúlyozva, hogy a természetjogi tanítások leghatékonyabb elméje hallei működése során a katolikus államok leendő hivatalnokait vagy instruktorait képezte ki. Ezúttal – s ez lényeges megfigyelésnek tűnik – Wolff matematikai kurzusai, a logika és matematika wolffi összekapcsolása kap hangsúlyt. „A matematikában iskolázott elme érteni, rendezni képes a világ jelenségeit… Ki tudja küszöbölni mindazt, ami homályos… more geomaetrico meg tudja a jövőt is tervezni.”[1]

A társuralkodó József császár

A leendő uralkodó számára a történeti-jogi ismeretek, a kormányzati tennivalókhoz nélkülözhetetlen térképolvasási, aktaértelmezési gyakorlatok sem hiányoztak a tananyagból, amelyet Bartenstein gróf hangolt össze, és amelynek különösen József serdülőkorában legfontosabb előadója a Terezianum volt professzora, Christian August Beck. Ő állította össze – a császári házaspárral egyetértésben a Pufendorf nyomán, de a természetjog más művelőinek, így Wolffnak a munkái alapján is az állam, államvezetés nem hagyományos értelmezését.

Kosáry Domokos

Modellek, irányzatok

A felvilágosult abszolutizmus az európai perifériák elmaradottabb államainak volt speciális és a fejlettebb államok szorító versenye által ösztökélt kísérlete arra, hogy erőiket összpontosítva a feudalizmuson belül, annak felszámolása nélkül felzárkózzanak a fennsík magasabb szintjéhez, elsősorban a francia mintához. E kísérlet során pótolniok kellett sok olyasmit is, ami a fejlettebb országokban már korábban létrejött. A Habsburg-változat ideológiáját az osztrák kameralisták, így J. H. G. v. Justi, azután Martini, a természetjog adaptálója, valamint ennek tanítványa, a Wolff filozófiáját és az osztrák-német burzsoázia német nyelvi-irodalmi programját is képviselő J. v. Sonnenfels államtani munkái (Grundsätze… 1765–1776) fogalmazták meg. E politikai ideológia a széles értelemben vett jozefinizmusban érte el tetőfokát. A művelődés terén főleg a jozefin egyházpolitika, az állami oktatásügyi reform, a népiskola-szervezés, a felsőoktatás új profilja (bányászati akadémia, orvoskar, mérnöki intézet stb.), a közegészségügy, az új technikai és természettudományi ismeretek hasznosítása és propagálása terén jelentkezett.

Az 1770-es évektől kezdve a nemességnek már kialakulóban volt egy olyan gárdája, amely a felvilágosodás korszerűsítő, szintemelő törekvéseit magáévá tette, de azokat a rendi szisztémán belül akarta érvényesíteni. Azt igyekezett megújítani, további funkciókra alkalmassá tenni, és olyan, magasabb színvonalra emelni, amilyet a másik oldalon a felvilágosult abszolutizmus képviselt. Ez a felvilágosult rendi program is még a feudalizmuson belül maradt, de a korábbi, késő barokk rendiséghez képest mégis jelentős előrelépésnek számított. Ennek a változatnak volt a kezdeményezője Bessenyei, aki a német fejlődés tanulságait felhasználva az első szakasz nemzeti nyelvi-irodalmi programját dolgozta ki, de máris egy kultúrpolitikai koncepció jegyében.

Bessenyei Bécsben, ahová a magyar nemesi testőrség tagjaként került, olyan műhelyt talált, amelyben az új, felvilágosult törekvésekkel és a velük kapcsolatos német próbálkozásokkal megismerkedhetett. Eleinte kimutathatóan hatott rá a felvilágosult abszolutizmus ideológiája, ezen azonban hamar túljutott, nem visszahátrálva a régi, kezdetleges, késő barokk rendi színvonalra, amelyen szerinte Magyarország nem maradhatott, hanem előrehaladva és eljutva a korszerűsített, felvilágosult rendiséghez. Bessenyei tehát nemcsak a magyar szépirodalom új fejezetét, hanem szélesebb körben a magyar felvilágosodás egy változatát, közelebbről annak felvilágosult rendi variánsát indította el. Ehhez Bessenyei utóbb is, mindig hű maradt. Még nem lépett túl a feudalizmuson, de azon belül jelentős előrelépést képviselt. Művelődéspolitikai iratai, melyeket bécsi időszakának végén írt (A törvénynek útja. 1778; Magyarság, A holmi. 1779; stb.), egy utóbb kiszélesedő program kezdő fázisát fogalmazták meg, központjában a nemzeti nyelvi-irodalmi célkitűzésekkel.

Az európai nemzeti nyelvek felemelkedésének hosszú folyamatán belül az volt a. döntő szakasz, amely az egységesítést, a közös normák kidolgozását, a standardizálást hozta magával. Ez általában a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet során, a feudalizmuson belül akkor következett be, midőn már kialakult a standardizálást lehetővé s egyben szükségessé tevő társadalmi feltételek együttese. A standardizálás mindenütt a társadalmi fejlődés üteméhez és jellegéhez igazodott. Az angol és a francia nyelvé már a 18. század előtt végbement. Ahol a feudalizmus tartósabbnak bizonyult, ott a nyelvi standardizálás is később és kissé más változatban ment végbe. A lassabban fejlődő nyelvek (pontosabban az őket használó társadalmi erők) igyekeztek önállósulni és a korábbiak fejlettebb példáját utolérve modernizálódni, vagyis alkalmassá válni az új gazdasági, politikai, jogi, tudományos, műszaki kérdések adekvát megfogalmazására. A standardizálásnak elsősorban ezt a második jellemzőjét fejezi ki a folyamat magyar elnevezése, a nyelvújítás. A német esetében ez a szakasz a 17. század végén, Leibniz programjával indult, és 1770 körül záródott. A magyar esetében Bessenyei programjával indult, és a 19. század elején, a nyelvújítás győzelmével végződött.

Ez a nemzeti nyelvi-irodalmi kiindulás a következő szakaszban, 1790 körül már széles körű politikai. gazdasági, művelődési programmá bővült. A nemesség felvilágosult szárnya, amely a kibontakozó árutermelés problémáiban vált érdekeltté, és amelyhez egy gyarapodó értelmiség kapcsolódott, a régi rendi szervezetet igyekezett bizonyos reformokkal, bár a feudalizmus felszámolása nélkül, korszerűsíteni és nemzeti önrendelkezéssel bíró felvilágosult rendi állammá kiépíteni. Hasonló módon, mint ugyanakkor Lengyelország sokban hasonló struktúrájú társadalmának hasonló erői is. Ennek először a nemzeti nyelv standardizálási célkitűzései, a nemzeti irodalom, az akadémiai tervek, a különböző tudományok magyarul való megszólaltatása, azután megfelelő alkotmánytörténeti koncepció kidolgozása és új statisztikai és közgazdaságtani tájékozódás terén voltak különösen jellemző művelődési vonatkozású kihatásai.

A felvilágosult eszmék megvitatásában és terjesztésében nem kis szerep jutott a szabadkőműves-páholyoknak. A szabadkőművesség Angliából terjedt el a század folyamán a kontinensen.Az első jelentősebb hazai páholyt 1769 körül Eperjesen alapították a varsói lengyel nagypáholy irányítása alatt, amely viszont a francia Grand Orient mintáját követte. Eperjes és filiáinak hálózata, amely nagyjából hat északkeleti megye főbb nemesi családjait fogta össze, hamarosan rózsakeresztes irányba tolódott, vagyis részint az alkímia, az aranycsinálás misztikumával foglalkozott, de részint olyan természettudományi kísérletekkel is, amelyek célja a természet hasznosítása volt gazdasági és orvosi célokra. Az ország középső és délnyugati részein viszont egy másik, erősebben politikai szellemű szabadkőműves szervezet bontakozott ki, amely Draskovich János gróf és társai célkitűzésének megfelelően a külföldtől függetlenül akart működni. Ez az új szabályzat, a már ismertetett úgynevezett Draskovich-obszervancia vált azután hazai viszonylatban uralkodóvá. Központi mintapáholya az 1770-es években Pesten létrejött „Nagyszívűség” páholy lett. Mint Kazinczy írta: „Minden megye legjobb koponyái ide vétették fel magukat.”[2]

A szabadkőművesség inkább csak elvi általánosságban mutatott a felvilágosodás felé. A vallási fanatizmussal és az egyházi hatalommal szembefordulva a türelmet emlegette s a testvériséget a kiváltságok és kiáltó ellentétek világában. Egy körbe hozta a nemest és a nem nemest, aki itt, bár csak itt és csak elvileg, egymással egyenrangúként találkozott, méghozzá névtelenül, a kiválasztottak rejtélyes ceremóniái közözt. Azt azonban, hogy ez az általános törekvés hol, milyen közvetlen célok és feladatok szolgálatában konkretizálódhatik, mindenütt azok a tényleges társadalmi erők szabták meg, amelyek képviselői, mint tagok, a szervezet kereteit kitöltötték. Vagyis Magyarországon elsősorban a nemesség középső és felsőbb rétegei és mellettük, hozzájuk kapcsolódva, a magasabb értelmiségiek. A 28–30 hazai páholyban főként ezek találták meg azt a formát, amely mint véleményalakító vitafórum a felvilágosult elemeket összefogta, teendőik és óhajaik tudatosítását, programba foglalását előkészítette. Azok (az előzőekben már felsorolt) főbb témák, amelyek megvitatását a hazai Draskovich-páholyok maguk elé tűzték, világosan jelezték a felvilágosult nemesek tájékozódását, azt, hogy a fennálló rendszert akarják javítani, de nem felforgatni, a régi rendi alkotmányt korszerűsíteni, a hazai kereskedelmet fellendíteni. Eleinte a páholyok inkább támogatták, semmint ellenezték a jozefin politikát, főként persze hivatalnok, protestáns és értelmiségi tagjaik. Utóbb azonban nagyrészt szembefordultak vele. Maga II. József pedig 1785-ben az egész monarchiában rendőri ellenőrzés alá helyezte, és a nagyobb városokra korlátozta szervezeteiket. Ajozefin évtized végére a hazai páholyok többsége a nemesi nemzeti mozgalom felvilágosult szárnyának ügyét képviselte.

A nemzeti nyelv ügyét, ha nem is egyformán, az egész nemesség támogatta. A felvilágosult rendi program többi, tartalmi elemét azonban csak viszonylag igen keskeny réteg tette magáévá. A nemesi nemzeti mozgalomban 1790 körül közös frontra kerültek a réginek és újnak hívei. A nagy többség azonban ezen belül továbbra is az „ősi” hagyományhoz, a késő barokk rendiséghez ragaszkodott, s ezzel eleve akadályozta a felvilágosult célkitűzések valóra váltását. Annyival is inkább, mivel a retrográd rendi felfogást képviselő nemesi „második” szint, az írás és nyomtatás új eszközeivel felszerelve, a korábbihoz képest nem gyengült, hanem megerősödött, és a felvilágosodással szembefordulva olyan önálló tendenciává nőtte ki magát, amely a különböző szektorokban több-kevesebb sikerrel érvényesült. A természettudományokban persze a legkevésbé, a szépirodalomban már eredményesebben, a zenében pedig egyenesen győzelemre jutva. Ez a kettészakadás, a második szint progresszióellenes önálló tényezőként való feltörése megint sokban a kelet-középeurópai nemesi struktúrák jellemzői közé tartozott.

A felvilágosodás harmadik, nem nemesi változatát az antifeudális magyar jozefinisták alakították ki. Mivel önálló erőt nem képviseltek, előbb a felvilágosult abszolutizmust, majd a felvilágosult rendiséget igyekeztek támogatni és a haladás érdekében hasznosítani, de mindkét változataon túlhaladva már polgárias célok érdekében, a feudalizmus és az azt támogató, régi típusú rendi erők ellen küzdve. E változat már az új, bővebb, polgári nemzetfogalmat, és többé nem Wolff, hanem a korszerű francia polgári felvilágosodás eszméit tette magáévá.

Kosáry Domokos

Más hazai népek és a felvilágosodás

Ezek a Nagyszombatban, Rómában, Bécsben tanult görög katolikus papok román nemzeti programban foglaltak össze az új nyelvi-irodalmi és ismeretterjesztő törekvésektől kezdve a latin rokonság és a dák-római folytonosság hagyományos motívumáig mindent, amivel elmaradt népük felemelkedését kívánták szolgálni. Filozófiailag Wolff és követői vonalán haladtak.

A jozefinizmus és a katolikus egyház

Az új intézkedéseket az állam emberei hozták, akik általában a Wolff-féle felvilágosult abszolutista ideológia fő vonalát követték, bár többféle árnyalatot képviselve.

A türelmi rendelet

Lehet, hogy II. József egyéni tolerancia-gondolata, mint kutatóink egy része vallja, valóban nem annyira a francia felvilágosodásban vagy éppen annak valaminő deisztikus, egyházellenes változatában gyökerezett, hiszen ő, vallásos emberként, egyházához nagyon is ragaszkodott, de még csak nem is a janzenista hatásra ment vissza, hanem főként arra a német természetjogi felfogásra, amelyet a 17. század végén Samuel Pufendorf és Thomasius, utóbb pedig Wolff képviselt. Eszerint a fejedelemnek az olyan népes, jelentős vagy éppen már jogokkal bíró felekezetekkel kell türelmesen bánnia, amelyek elnyomása, kiűzése hasznos és dolgos emberek munkájának semmivé tételével az államérdeknek ártana. Az ideológiai elemek azonban, a mértaniaktól eltérően, nem teljesen függetlenek attól a közegtől és folyamattól, amelyben felhasználásukra sor kerül. Így attól a küzdelemtől, amely II. József türelmi politikájának ellenfelei és felvilágosult hívei közt jó néhány éven át végbement, és azoktól a személyes benyomásoktól, amelyek közben is motiválták, színezték formailag látszólag változatlan egyéni felfogását. Erre vall, hogy a türelmi rendszer azon formája, amely 1781-ben kialakult, a továbbiak során nagyrészt II. József személyes közbelépésére némileg változott, s az egyenjogúság irányában fejlődött tovább. Az uralkodó már nem ragaszkodott a száz családhoz, megengedte a torony és harang alkalmazását (1786), majd az utcára nyíló templomajtót (1788). Sőt, bár szigorú feltételek mellett, még azt is, hogy katolikusok protestáns hitre térjenek. A Helytartótanácsba, a hétszemélyes táblára, főispáni székbe protestánsokat is kinevezett. Bizonyos egyenlőtlenségek, így a protestánsok stólafizetési kötelezettsége, igaz, végig megmaradtak. De azért a protestánsok helyzete a korábbiakhoz képest pár év alatt igen sokat javult, 1781–1784 között 1015 új protestáns anya- és leányegyház keletkezett. Mindezzel együtt időszakunk végén kereken 1300 református, 440 evangélikus, összesen 1740 protestáns egyházközség működött Magyarországon.

Az örvendező, hálálkodó iratok, beszédek, versek, énekek kórusában, amellyel a protestánsok a türelmi rendeletet, majd új imaházaik megnyitását köszöntötték, természet szerint egymás mellett álltak mind a konzervatív, régi, „hitvédő” vallásosság, mind a felvilágosodás hívei. A szabadulásnak az is örült, aki elsősorban saját felekezetének újjáépülését várta tőle, és az is, aki egyben a felvilágosodás további sikerét remélte saját ortodoxiájával szemben is. A jozefinizmusnak persze nem az volt a célja, hogy most meg a protestáns ortodoxiát segítse terjeszkedni, hanem az, hogy a protestáns felekezeteken belül azt a tendenciát erősítse, amely a jozefin eszményeknek s egyben a felvilágosult állam érdekének megfelelt. A feladat, sajátos módon, nem volt egyszerű. A protestánsok ugyanis, éppen azértt, mivel nem ők alkották az államegyházat, nehezebben voltak kézbe foghatók, és saját belső ügyeik, az egyházigazgatás, a lelkészképzés, az egyházi posztok elosztása, a püspökök és világi felügyelők kiválasztása terén hagyományos és védett mozgási szabadsággal bírtak. Az ideológiai motívumokat mindegyik oldalon az új német természetjogi felfogás szolgáltatta, amely szerint az egyház olyan „társadalom”, amelynek tagjai közös istentiszteletre tömörültek, s e vonatkozásban egyenlő jogokkal bírnak, és amelyben éppen ezért hatalma csak annak lehet, akire azt ők átruházták. E felfogásból egyrészt a felvilágosult abszolutizmus igazolására lehetett érveket meríteni azzal, hogy a hatalmat átruházták a fejedelemre. De a másik oldalon annak kifejtésére is, hogy az egyház, mint társadalom, saját belső, nem közvetlenül állami vonatkozású dolgaiban saját maga, önállóan intézkedhetik. Sőt még ez utóbbi érvelés is kétféle módon volt felhasználható, aszerint, hogy ki akarta egyház ily autonóm jogainak gyakorlását az egyháziak számára fenntartani, és ki a világiak túlsúlyát benne biztosítani, hiszen a „térsadalomnak” ők a többséget alkotó tagjai. Tehát nemcsak a felvilágosult abszolutizmus, a jozefin állam igényelt felsőbbséget az egyházak felett, hanem a felvilágosult rendiség is, amely mindenekelőtt a világiak, nemesek vezető szerepét akarta a protestáns egyházakon belül biztosítani. S ezt annyival is könnyebben tehette, mivel a világi urak súlya a protestantizmus elnyomott helyzetében, mint láttuk, már előzőleg, a felvilágosodástól függetlenül erősödött. A protestáns egyháziak, lelkészek, tanárok az ortodoxiával együtt saját önálló vagy éppen vezető szerepüket is védték mindkét irányban. Időszakunkban rendszerint inkább az történt, hogy a jozefin kormányzattal szemben közös frontra léptek a protestáns világi urak és egyháziak. Ez azonban még korántsem jelentette azt, hogy köztük zavartalan volt a belső harmónia. Az egyháziak közt a „tcrmészetes” vallás emlegetése és a teológiai racionalizmus volt terjedőben. Amióta ugyanis a Wolff-féle filozófia és a természettudományos érdeklődés bevonult a protestáns iskolákba, a teológia az egyházi hagyományt a racionális gondolkodás szabályainak megfelelően igyekezett korszerű formába önteni és a jövő számára biztosítani.

Oktatásügy

A Habsburg felvilágosult abszolutizmus neveléspolitikai elveit, a porosz minta és Wolff ideológiája nyomán, a bécsi egyetem, Martini, majd Sonnenfels dolgozta ki.

Benda Kálmán

Hajnóczy József

Hajnóczy különös érdeklődéssel fordult a magyar közjog és a nemzeti múlt felé – egész levéltárakat végigbúvárkodott, régi okleveleket másolt –, de ugyanakkor elevenen benne élt kora politikai eszmeáramlataiban. Részt vett a szabadkőműves-páholyok munkáiban és deistává lett. Eredetiben olvasta a francia és angol filozófusokat, politikai és közjogi műveket, magáévá tette a felvilágosodás nyugati államelméletét, ami azután tudatosan is szembeállította őt a Wolf-féle, feudalizmusba oltott észjogi felfogással.

Vörös Károly

A tudományok

Mint ahogy a pesti egyetem még akkor is kitart a teréziánus Martini nemcsak, hogy Wolff nyomán reakciósra fordított, hanem még ilyenként is elavult természetjogi államelmélete mellett, mikor már a bécsi egyetem is annak kantiánus fellazítása mellett foglalt állást.

Lábjegyzet

  1. G. Klingenstein, Der Aufstieg der Hauses Kaunitz, Göttingen 1975. 169–170.
  2. Kazinczy Ferenc, Pályám emlékezete. Budapest, 1879, 100,

Irodalom

H. Bachmann, Die naturrechtliche Staatslehre Christian Wolffs (Berlin, 1977).