Civakodó Henrik

A Múltunk wikiből

II. Henrik, németül Heinrich der Zänker

951. – Gandersheim, 995. augusztus 28.
bajor herceg 973–976 és 985–995 között, karintiai herceg 989–995 között, német ellenkirály I. Ottóval szemben
Wikipédia
Heinrich der Zänker
983
II. Ottó császár halálával II. (Civakodó) Henrik fogságba ejti III. Ottó gyermekkirályt; Géza lovasai benyomulnak Ostarrichibe, és elfoglalják Melk várát.
985
III. Ottó békét köt II. (Civakodó) Henrik bajor herceggel, aki kiszorítja Melkből a magyarokat.
991
II. (Civakodó) Henrik bajor herceg hadával benyomul a Bécsi-medencébe.
996
II. (Civakodó) Henrik halálát (995) követően fia, Henrik herceg és Géza fejedelem békét köt. Szent István (Vajk) feleségül veszi Gizella bajor hercegnőt.

Györffy György

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Az újabb német támadás elmaradásának az is oka lehetett, hogy az agresszív Henrik herceg 955 őszén meghalt, és négyéves fiúgyermeke, „Civakodó” Henrik helyett bajor régensként anyja, Judit (Jutta) uralkodott, aki nem volt más, mint a magyarokkal hagyományosan jó viszonyt fenntartó Arnulf herceg leánya.

A nyugati térítés kezdete

Ha ilyen módon Wolfgang nem is ért el missziós sikert, hatalmas pártfogói segítségével még ez év decemberében elnyerte a regensburgi püspökséget, és Henrik bajor herceg, majd leánya, Gizella tanácsadója lett.

Géza békés külpolitikája

A bajor házasság jött legutoljára létre, s ebben szerepe volt annak, hogy I. Ottó a quedlinburgi találkozó után néhány héttel meghalt, és Géza közvetlen szomszédja Civakodó Henrik lett, aki arra törekedett, hogy az új ausztriai határgrófságot, Ostarrichit kelet felé kiterjessze.

Az augsburgi csata után a magyarok Melk várát rendezték be határerődnek; egy későbbi feljegyzés szerint Géza volt az utolsó, aki birtokolta. A magyarbarát Arnulf leánya, Judit 969-ben adta át a kormányzást nyugtalan, támadó kedvű fiának, Henriknek. Henrik uralma kezdetén a magyar gyepűőröket elkergette a határvidékről, amit bizonyít, hogy 970-ben a Mura-völgyi Talmács (Tilmitsch) telep környékén tett adományt.


De a cseh püspökség alapítása sem történt meg, mert – még mielőtt a pápai hozzájárulás megérekezett volna – I. Ottó császár meghalt, az új császár, II. Ottó ellen pedig 974-ben Henrik bajor herceg a cseh és a lengyel fejedelemmel szövetkezve fellázadt. II. Ottónak sikerült Henriket hódolásra kényszeríteni, majd büntetőexpedíciót vezetett Csehországba, s alighanem ennek volt eredménye, hogy a mainzi érsek 976 elején már nemcsak Csehországnak szentelt püspököt, a szász Ditmárt, hanem Morvaország is külön püspököt kapott, az utóbb Olmützben székelő Wracent, akik 976 áprilisában még Mainzban tartózkodtak.

Henrik másodszori lázadásakor, 976-ban elvesztette hercegségét is, de lecserélték a Magyarországgal határos Ostarrichi őrgrófját is. A hercegséget Ottó sváb herceg, az őrgrófságot Schweinfurti Lipót (Luitpold) nyerte el, az Ausztiát kifejlesztő Babenbergek ősapja, és ekkor választották le a bajor hercegségről a Magyarországgal is határos karantán hercegséget, amelyet a veronai és aquileiai markokkal együtt a Luitpolding Bertold herceg fia, az ifjabb Henrik kapott meg. Civakodó Henrik cseh szövetségben viselt harca újból fellángolt 977-ben, amikor az új karantán herceg is csatlakozott hozzá, és a Piligrimtől elfoglalt Passau lett a támaszpontjuk. II. Ottónak azonban sikerült a várost elfoglalnia, s mivel a cseh herceg is behódolt, lezárultak a harcok, és a Henrikek fogságba kerültek.

Ez a Magyarország nyugati határainál zajló csatározás azért nevezetes, mert a honfoglalás óta ez az első eset, hogy a magyarok nem avatkoztak be a meghasonlott szomszédok egyike mellett sem. Ez többet jelent minden haditettnél, és Géza következetes békepolitikájának bizonyítéka.

Ismét zavaros helyzet állt elő 983-ban, amikor II. Ottó meghalt, és Civakodó Henrik, fogságából kiszabadulva, a gyermekkirályt, III. Ottót elfogta, majd királlyá kiáltatta ki magát. A III. Ottó érdekeit képviselő mainzi érsek körül alakult ki az a német tábor, amely a legitim vonalat érvényre juttatta. Civakodó Henriknek cseh, lengyel és francia szövetségre támaszkodó akcióival is csak annyit sikerült elérnie, hogy 985-ben visszakapta a bajor hercegséget, Luitpolding Henrik pedig ismét karantán herceg lett.

Nem ellentétes Géza békepolitikájával, hogy ebben a helyzetben nem maradt semleges, 983–984-ben lovasaival újból megszállta Melk várát és a környező gyepűelvét, melyről az I. és II. Ottóval kötött szerződés alapján mondott le. Most, amikor szövetségese fiát, III. Ottó királyt a bajor herceg elfogta, a bajor herceg hátbatámadása és a kezére került magyar gyepűelve megszállása a legális német uralkodó erősítése volt. Mihelyt helyreállt a béke, 985-ben, Géza háború nélkül vonult vissza. Osztrák források erről az eseménysorról olyanformán számolnak be, hogy ez évben a „barbárok” néptelenítették Wachau vidékét; Henrik őrgrófja, Babenberg Lipót pedig Melk várából elkergette a magyar őröket, és leromboltatta az erődöt.

991-ben rövid híradás tudósít a német évkönyvekben, hogy Civakodó Henrik győzött a magyarok felett. Határvillongásról nem lehet szó, mert azt az őrgróf maga elintézte volna. Ismerve Géza elszánt békepolitikáját és Henrik civakodó természetét, alig lehet vitás, hogy melyik fél volt a kezdeményező. Mivel pedig háborút csak kitavaszodás után szokás kezdeni, és Frigyes salzburgi érsek áprilisban, Piligrim pedig májusban halt meg – Henrikkel szemben mindketten Willigis mainzi érsek híve, s így a magyarok püspöke oldalán állottak –, a két főpap eltávozta adhatott szabad jelzést Henriknek. Egyesek ehhez a bajor győzelemhez kapcsolják a Bécsi-erdőig terjedő terület, mások Bécs és a Lajtáig terjedő síkság elfoglalását. Valószínű, hogy Henrik benyomult a Bécsi-medencébe, de azt békésen aligha birtokolhatta, mert a Bécsi-medence a magyarok számára pusztán tartandó gyepűelve volt, és telepesekkel birtokba venni csak békekötés után lehetett, az pedig még váratott magára.

A két főpap halálának és a magyar–bajor háborúnak az lett az eredménye, hogy a magyarok ezentúl az egyházi utánpótlást nem Németországból, hanem Adalbert prágai püspök köréből keresték. A kelet felé terjeszkedő és Henrikkel cimboráló cseh II. Boleszlavval nem alakultak ki építő kapcsolatok. Géza a Psemiszlida Boleszlavval szemben természetszerűen az ellenlábas Szlavnik házbeli Adalberttel épített ki bensőséges viszonyt, aminek később, a magyar egyházszervezés idején lett meg a gyümölcse.

István trónjának biztosítása

Géza békepolitikájából következett az a törekvése, hogy Németországgal való kapcsoltait stabilizálja. Amíg a császári házzal való viszonyában sikerült a baráti semlegesség állapotát elérnie, addig Civakodó Henrik hercegségével nem tudott tartós békét létrehozni. A 972-re megszületett Ostarrichi a bajor kolonizálás révén kelet felé terjeszkedett, és szükségszerűen beleütközött a gyepűsáv lakatlanságát biztosító magyar határőrökbe. A bajor–magyar viszony stabilizálására 995-ben nyílt meg a lehetőség, amikor Civakodó Henrik meghalt, és ezt az alkalmat Géza tüstént megragadta. Követséget menesztett Regensburgba, ahol a hercegi család lelki atyja és fő tanácsadója Szent Wolfgang püspök volt, a magyarországi térítés 972. évi pionírja, és megkérte fia számára Gizella hercegnő kezét. Civakodó Henrik gyermekei erősen vallásos légkörben nevelkedtek. Henrik, az új herceg – apjától eltérően – békére hajló természettel rendelkezett; öccse, Brunó papi pályára ment, egyik húga, Brigitta apáca lett, és Gizellának is hasonló szándékai voltak.

A keresztény királyság megalapítása

Ami az ottoniánus ideológiát illeti, e tekintetben éppen a szlávokra beállított szász politika eredményezte, hogy Magyarországot elismerték „Avaria” utódjának – másnak, mint „Sclavania” –, ami azt is jelentette, hogy elhalt a bajor Pannonia-gondolat. A szász felfogás bajorországi terjedéséhez hozzájárulhatott, hogy I. Ottó öccse, Henrik alapította az új bajor házat, s hogy Henrik utódain felesége, a bajor Luitpolding Judit révén elhatalmasodott a bajor partikularizmus gondolata, anélkül, hogy feltámadt volna bennük a bajor Pannonia-gondolat. Ennek egyedüli ébren tartója a salzburgi érsek, Civakodó Henrik ellensége volt.

Irodalom

Gizella házasságát Civakodó Henrik halála (995) után közli Herimannus Aug. (Gombos II. 1142), de még Géza életében a kislegenda (SRH II. 394) – tehát 996.