Csáktornya

A Múltunk wikiből

horvátul Čakovec, németül Tschakturn

város Horvátországban, Muraköz megye székhelye
Wikipédia
Vlag Cakovec
1664
november 18. Csáktornyán meghal Zrínyi Miklós.
1688. április 5.
I. Lipót a töröktől visszafoglalt területeket a fegyverjogra hivatkozva az Osztrák Udvari Kamara alá rendeli. A közvetlen intézkedés a budai és a csáktornyai kamarai adminisztráció kezében van.

R. Várkonyi Ágnes

Zrínyi programja és politikája

A csáktornyai könyvtár gazdag államelméleti anyagát minden bizonnyal használó nedelicei plébános, Juraj Križanić, az európai hírű Crisanius Politica című műve bizonyítja, hogy a létükben fenyegetett vagy az önmaguk megújítására rákényszerülő országokban mindenütt az államelméleti vizsgálat adta a belső rend megteremtéséhez, a gazdagodás útjának feltalálásához, a korábbiaknál hathatósabb cselekvéshez a vezérfonalát.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Zrínyi 1661. január végén tíz ágyút öntetett saját költségére, és nagy mennyiségű lőszert, fegyvert, kézigránátot kért a Haditanácstól. Majd Csáktornyánál ezer törököt levágott, heves helyi harcok után május elején megtámadta a kanizsai élelmiszer- és lőszerszállítmányt, a 10 ezer főnyi szállítószemélyzetet, a kísérő katonaságot szétszórta, és mintegy 100 ezer tallért érő zsákmányt ejtett.

„A század főnixe”

Zrínyi a nemesi felkelést alkalmatlannak minősítette, jól képzett, állandó hadsereget akart szervezni. Egyik kortársa Caesar alakját idézve, ezt a jelmondatot írta könyvet és kardot képe alá: „Ex utroque miles.” – Több volt mint hadvezér. Evlia Cselebi, az iszlám kultúra kiemelkedő képviselője méltó elismeréssel adózott személyének, amikor okos, értelmes, éles látású embernek nevezte. Csáktornyán a nagy műveltségű holland utazó, Tollius csodálatát is kiváltó könyvtára sem csupán elméleti érdeklődését szolgálta.

Zrínyi száz napja

Zrínyi valószínűleg akkor tudta meg, hogy magyarországi főparancsnoki hatásköre megszűnt – erről őt értesítő királyi rendelkezés nem ismeretes –, amikor Zrínyi-Újvár alatt Montecuccoli a császári csapatok élén megtiltotta a vár védelmét. Felindultan Csáktornyára ment, s itt a birodalmi hadsereg parancsnokával, Badeni Lipót őrgróffal a háború folytatásáról tanácskozott (július 8.). Néhány napig még védte Muraközt, amikor látta, hogy Montecuccoli hagyja elveszni Zrínyi-Újvárat, személyes kihallgatást kért a királytól.


Augusztus 21-én tér haza Csáktornyára az elpusztított, védtelen Muraközbe, tomboló haraggal és keserűséggel. Nem tudjuk, mikor szerzett tudomást a „gyalázatos békesség”-ről. Életműve bizonyossá teszi, hogy a vasvári béke tragikumát történelmi dimenziókban fogta fel. Neki, aki a török háborúba önmaga megújulásával kapcsolódó ország reformmozgalmának elindítója és vezetője volt, mindenkinél jobban kellett tudnia, mi veszett oda. Kevesebb ok is elegendő, hogy az olyan egyéniség, mint ő, felkelést robbantson ki. Három hónapja lett volna rá.

Ennek a három hónapnak a története általában romantikus elképzelésekkel épült bele a magyar történeti gondolkodásba. Mivel monografikus feldolgozása mindmáig várat magára, többnyire a tragikus vég visszavetítése révén alakultak ki minősítései. Holott források alapján némileg rekonstruálható. A Zrínyi mozgalmának még hátralevő szűk száz napjáról ismeretes kevés forrás három nagy csoportba osztható. A kortársak és Zrínyi írásai, a francia diplomácia iratai s végül az Elmélkedés című politikai programirat.

Az Elmélkedés keletkezésének időpontjáról megoszlik a történészek véleménye. Nagy biztonsággal állítható azonban, hogy a címében Wesselényi, Zrínyi és Lippay nevét hordó Elmélkedés közvetlenül a vasvári béke után keletkezett, és a kor sajátos stílusában a helyes politika kialakításának módozatain tekint végig.

Az Elmélkedés szerzőjét nem ismerjük, de tartalmi elemei Zrínyi mozgalmának koncepcióját tükrözik. Az első politikai irat, amelyben a szerző számol a vasvári béke következményeivel: Magyarország a Habsburg-birodalomban, a császár uralma alatt tarthatatlan helyzetbe, a megsemmisülés, pusztulás partjára jutott. Nem a német katonaság behozatalán vagy a vallási sérelmeken, törvénytelenségek és a gyenge kormányzás részletkérdésein rágódik az Elmélkedés írója, hanem számba veszi a gazdasági, politikai, külpolitikai tényeket. A királyi Magyarország államiságának veszteségeit, válságos helyzetét hangsúlyozó mű részletesen foglalkozik a Habsburg-kormányzat királyságbeli gazdaságpolitikájával. Nem ellenőrizhetik, hogy miként gazdálkodnak az ország jövedelmeivel, mert a Magyar Kamarát beolvasztották az Udvari Kamarába, az országlakosok kezéből kivették a kereskedelmet, a bányakincseket külföldiek viszik ki az országból. Bírálja a rendi államot. A Magyar Királyság régi hatalmi szervei megszűntek, vagy alkalmatlanná váltak a kormányzásra, ugyanúgy, mint a magyar országgyűlések. Súlyos veszélyt lát abban, hogy közelebbi és távolabbi szomszédaitól teljesen elszigetelik az országot, sőt olyan körülményeket teremtenek, hogy elidegenednek tőlük. Legfőbb sérelem pedig az, hogy megkötötték „a gyalázatos békességet”, ami Magyarországnak biztos pusztulás. Merre a járható út? Gyors fegyveres felkelés? Sok érv szólna mellette – írja –, a magyar bátor, fegyverviselő, a mezei vitézségben eleven, a Habsburg- házat „elunták” szövetségesei, a szomszéd országok ”bizonyosan confoederatioba szállnának velünk”, s Bécs ellenségei „cselekedetinket látván örömmel követnének.” Mégsem választhatják ezt az utat. Magyarország nincs felkészülve a fegyveres felkelésre – szögezi le az Elmélkedés írója –, hiányzik a „militaris disciplina”, a jó katonai rendezte A magyar rendtartást nem ismerő, fegyelmet nehezen tűrő katona, kevés benne a kitartás hosszabb fegyverviselésre. Hol vannak fegyverek, hadiszerek, tárházak? Nincsenek meg a felkelés anyagi alapjai: „Pecunía Nervus Belli. Hol az magyarnak az ő kincses tárháza?”

Mindenekelőtt hiányoznak a felkelés politikai feltételei: nincs egyetértés, a nemesség nem szívesen áldoz saját vagyonából, az ország kimerült.

Ha a császáriak gyanút fognak, szögezi le, „fegyverrel semmivé tészen bennünket … kit magok … kit a török által, kivel már csaknem egyek”.[1]

A külföldi megfigyelők azt írják, hogy a királyságban bármelyik pillanatban felkelés törhet ki, de csak a tüneteket látták. Az Elmélkedés írója, ha némely megállapításában túlzott is, mélyebbre tekintett. S a látlelet pontos: a magyar társadalom felkészületlen volt, hogy a vasvári békére fegyverrel feleljen.

Marad tehát mint egyetlen megoldás a Fényes Porta? Behódolás és török segítség? Az Elmélkedés írója erre a közvéleményt ugyancsak foglalkoztató „lehetőségre” a megsemmisítő érvek pergőtüzét zúdítja. Elidegenedik az egész kereszténységtől, vagyis kiesik az európai politikai közösségből az ország; az Ausztriai Ház olyan szövetségben van a törökkel, hogy az elárulná; Erdély példája mutatja, mire számíthatnának; az oszmán saját céljaira használná fel a magyarokat, magával hurcolná hódító háborúiba – és így tovább. A későbbi események az Elmélkedés íróját igazolták.

Ha tehát a törökhöz nem fordulhatnak, hol keressenek támogatást – teszi fel a kérdést az Elmélkedés írója. A franciákkal szemben sok a fenntartás a magyar politikusok között. Leginkább még mindig a Rajnai Szövetségre és a német fejedelmekre építhetnének. Mindenekelőtt azonban szorosra kellene fűzni a királyság kapcsolatait a szomszéd országokkal, Lengyelországgal, Sziléziával, Stájerországgal, Morvaországgal, a két román vajdasággal. Számol a nehézségekkel is az Elmélkedés írója. Liga vagy konföderáció keretében indíthatnának csak sikerre számot tartó szervezkedést. Különös hangsúllyal beszél Erdély jelentőségéről.

Konföderáció fűzné szorosabbra a Magyar Királyság, Erdély és Horvátország viszonyát is. Gazdaságilag kereskedelmi szerződés, állami szinten pedig a megreformált országgyűlések teremtenék meg ezen országok szorosabb kapcsolatát. Az összefogás célját a török elleni offenzív háború alkotná –, ami a Rajnai Szövetség elnöke, János Fülöp szervezte nemzetközi segítséggel folyna. Mindennek feltétele azonban Magyarország, a magyar társadalom belső reformja lenne.

A szabjunk jobb rendet dolgainknak parancsoló követelménye: a jobbágyokból toborzott, „militaris discípliná”-ban tartott reguláris hadsereg, a nemesség adófizetése, a belső provinciális, partikuláris, személyi ellentétek felszámolása, mindennemű, a religio ürügye alatt is zajló hatalmaskodás szigorú megbüntetése. Az erős központi irányítással összefogott államhatalom nem bontja meg a feudális társadalmi rend alapvető osztályviszonyait, de a főurak, nemesek egyéni érdekei, a partikuláris rendi érdekek alárendelődnek az országos érdeknek, ahogy azt többször megfogalmazzák. Az ilyen állam védi a jobbágyot a hatalmaskodások ellen, gátat vet a földesúri önkényeskedéseknek, utat enged a kiváltságokon kívül élők árutermelői érdekeinek. Zrínyi korábbi műveinek sok gondolata, a báni rendelkezésekből kristályosodó alapelvek, Wesselényi nádor utasításai, általában a főméltóság-viselők 1663–1664. évi mozgalmának teóriái sok mindenben egybevágnak az Elmélkedés eszméivel. Összességében a mű, melynek keletkezési körülményei további tisztázásra várnak, a közép-kelet-európai viszonyok között kiépíthetőnek vélt abszolutista államrendszer egyik változatának alapelveire vázol hosszabb távú politikai programot.

Az Elmélkedés ajánlotta program az önpusztításnak minősített fegyveres felkelés helyett: fegyelmezett belső megújulás és átgondolt külpolitika, amely elsősorban a királyság közvetlen szomszédaira épít. Önálló magyar politika a súlyos viszonyok között, a beszűkült lehetőségek keskeny útján törve ki a Habsburg-ellenesség–törökbarátság vagy törökellenesség–Habsburg-barátság végső soron másodlagos alternatíváiból az egyetlen cél, a magyar államiság megőrzése, az országegyesítés érdekében. S ez annál nehezebb, mert a magyar állam csakis önmagát megújított voltában lehet életképes.

Vajon mindaz, ami 1664. augusztus közepe és a novemberi vadászat között történt, egybevág az Elmélkedés javaslataival?

A török elleni támadásra és önálló magyar politikára összefogott mozgalmat a vasvári békével súlyos csapás érte. Nádasdy nyíltan kivált, Rottalra, Szelepcsényire nem számíthattak.

Mindaz, amit Zrínyiről az ismert források mondanak, arra vall, hogy ő valóban felismerte: a magyarországi politikát a vasvári béke után nem lehet ott folytatni, ahol az Kanizsa ostrománál, János Fülöpnek a magyar rendekhez intézett kiáltványainál vagy akár a szentgotthárdi csatánál abbamaradt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a török ellen nemzetközi segítséggel, a Rajnai Szövetség és XIV. Lajos nyílt támogatásával harcoló s önmagát megreformáló Magyarország keresztezi a Habsburg-ház érdekeit. Zrínyi viszont – Gremonville bécsi francia követ jelentéseiből tudjuk – nem adta fel a török elleni harc programját. Csakhogy a vasvári béke után ez önmagában is a Habsburg-ház érdekeit sértő politika programja volt. Van ebből az „elöl tűz – hátul víz” állapotból kivezető út? Mikor a királyság gyenge és kimerült, egyik ellenségével szemben sem veheti fel egyedül a harcot?

Úgy látszik, Zrínyi vállalta ezt a mindennél nehezebb munkát, az új körülményeknek megfelelő, teherbírónak ígérkező politikát.

Többen voltak, akik keresték a járható utat. 1664 őszén Zrínyi leveleket írt a nádornak, Lippaynak, több magyar főúrral találkozott Németújvárott, és talán a szeptemberi pozsonyi tanácskozáson is ott volt. Feltehető, hogy valamelyik tanácskozásra készült az Elmélkedés. Wesselényi valószínűleg Zrínyit inti óvatosságra: ”veszett világba jutottunk mostan, kicsiny szót is megrostálnak mostan”[2] Vitnyédi tárgyal a francia király bécsi követével, Gremonville-jel és Guitryvel, a francia csapatok főparancsnokának helyettesével, levelet ír János Fülöpnek. Zrínyi Péter felesége, Frangepán Katalin és valószínűleg egy külön bizalmi ember is tájékoztatja Franciaország velencei követét, de Bonsy beziers-i püspököt. Jár Csáktornyán Coligny, s ide érkezik meg európai és magyarországi körútja végcéljaként a fiatal Bethlen Miklós. Apafi fejedelem a francia udvar üzenetével Párizsból alighogy megtért Bethlent Magyarországra küldi azzal az ürüggyel, hogy Zrínyi mellett tanulja a katonáskodást. Valójában a szervezkedő főurakat és nemeseket járja végig. Késmárkon Thököly István, Pozsonyban Lippay, Sopronban Vitnyédi, Bécsben Gremonville fogadta, mielőtt Csáktornyára megérkezett. Tehát a főméltóságok mozgalma révén kialakult szervezeti keretekben folyt tovább a munka. Erdéllyel, Moldvával, Havasalfölddel, Lengyelországgal továbbra is megvannak a kapcsolatok, számítanak Morvaországra és a stájer rendekre. A tervek szerint nagyobb jelentőséget tulajdonítanak Velencének, mint korábban, és bevonják a megbeszélésbe I. Rákóczi Ferencet is. Zrínyi október végén, november elején ismét harcol a törökkel; az udvar neheztel, de szétfoszlanak azok a híresztelések, mintha különbékét kötött volna az évszázados ellenséggel, hogy a császár ellen fordulhasson. Zrínyi nem készült, nem is készülhetett Habsburg-ellenes fegyveres felkelésre.

1664. őszi tárgyalásai szerint XIV. Lajos még csak latolgatja, hogyan, milyen biztosítékok alapján szánhatja el magát a magyarok támogatására; a fegyveres felkelésre leginkább ösztönző Velence pénzbeli segítségére pedig nem számíthattak. Az országban 40 ezer főnyi császári hadsereg és nagy török haderő állomásozott, a magyar csapatokat pedig királyi paranccsal feloszlatták. Nem rendelkeztek egyetlen fegyverben álló ütőképes magyar ezreddel sem. Zrínyi szervező munkájával legfeljebb 8–10 ezer főnyi fegyverest szedhetett össze. Mindezt számba véve érthető, hogy nagy óvatosság jellemzi Zrínyit, sokszoros biztosítékokat akar. Ki kell védenie, nehogy a külföldi segítség örve alatt a magyar mozgalom csupán Franciaország Habsburg-ellenes vagy a törökkel még harcban álló, de békére készülő Velence pillanatnyi érdekeinek legyen alárendelve. Tudja azonban, hogy szükségük van a tekintélyes francia és velencei támogatásra. A velencei francia követ, de Bonsy november 15-i tájékoztatása szerint Buccari és a többi tengeri kikötő s a tengerparti Zrínyi-birtokok, vagyis Horvátország szolgálna a mozgalom katonai bázisául s egy jövendőbeli török elleni hadjárat kiindulópontjául. Memorandumukban ide kérnek a Zrínyi testvérek XIV. Lajostól csapatokat. Csakhogy a francia király immáron csupán a Habsburgokat nyugtalanító hátországi lázadásra számítana, De Bonsy szerint a memorandum arról ír, hogy a sikeres török elleni harc után XIV. Lajost választanák magyar királlyá. Lehet, hogy Zrínyiék ily módon akarták volna XIV. Lajost a török elleni támadásra megnyerni?

Amit életének még hátralevő, alig ismert idejéről tudunk, az arra vall, hogy nem a fegyveres harc mielőbbi kirobbantásán dolgozott. Váratlan halála nem a hirtelen fegyverrántás mozdulatát törte meg. Zrínyi nemcsak aktív, rugalmas egyéniség volt, az új helyzetben, a vasvári béke után azonnal új válaszokra kész, hanem nagy erkölcsi felelősséggel áthatott magyar reálpolitikusnak mutatkozott.

Külső és belső akadályok sorával kell számolnia. Az udvar mindennemű szervezkedést igyekszik leszerelni mindenáron, és november 24-re a császárvárosba rendeli a főrendeket.

Zrínyi politikai programjának megvalósítása éveket követelt volna, s neki végiggondolására is alig futotta ideje. 1664. november 18-án a kursaneci erdőben vadkanvadászaton meghalt. A kíséretében levő fiatal Bethlen Miklós és Zichy, Vitnyédivel együtt a szerencsétlenség pillanatában nem voltak mellette. A szemtanú inas szerint a vadkan ölte meg, Molin követ és más egykorú tudósítók szerint a vadkannak szánt, de célt tévesztett puskagolyó.

Benczédi László

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

Amikor I. Rákóczi Ferenc 1670. április 9-én apósa üzenetére a felsőmagyarországi felkelést kirobbantotta, a csáktornyai várában remények és kétségek között hánykódó Zrínyi Péter már többé-kevésbé tudhatta, hogy minden elveszett.

R. Várkonyi Ágnes

A túlélés esélyei

  • A háborúk, ostromok, tűzvészek, megtorlások áldozatául esett épületek között e fél évszázadban pusztul el a gyulafehérvári fejedelmi palota híres iskolájával és könyvtárával együtt, a csáktornyai kastély s Mátyás király palotája Budán.
  • Csáktornya, Eperjes, Debrecen, Kecskemét és Kolozsvár tájairól ugyanazokat a képeket rögzítik az országról szólva: „utolsó halállal való küszködését” éli, „fakult kép”, „elaluvó gyertya”, „dűlőfélben levő ház”, „halálos ágyban levő, ki minden órában várja kimúlását”. S ez annál megrázóbb élményük, mert közben úgy vélik, csak a társadalom megszervezésén, az államhatalmon múlik, hogy a „jó konjunktúra” haszon nélkül száll el, vagy ellenkezőleg, az ország javára fordítható.

A majorsági gazdálkodás változásai

A Zrínyi testvérek muraközi és horvátországi, már régebben kiépített, erős majorságai 1670-ig virágoznak, a kamarai igazgatás alatt is tovább élnek, területük azonban némileg szűkebbre szorul. Csáktornyán, ahol már korábban is jócskán számon tartottak paraszti majorsági földbérleteket és pusztákat, 1670–1674 között a majorsági szántók 42%-a kerül paraszti bérlők kezére.

Főurak és köznemesek

  • Szűkös asztalt tart német felesége kedvéért – szólták meg Zrínyi Miklóst a régi mentalitás köréből kitörni képtelenek, pedig a szakácskönyv tanúsága szerint olaszos, franciás a konyha Csáktornyán.
  • Zrínyi Miklós otthonát a holland utazó, Tollius Jakab megcsodálja, bár nehezen tudja összeegyeztetni a csáktornyai tornácpóznákon száradó török fejek látványát a gazdag könyvtárban szerzett tapasztalataival.

Az új berendezkedés: reformtervek és a központosítás szervezete

A visszafoglalt területek igazgatását az erre a célra felállított kamarai adminisztrációk szervezték meg. A budai, a kassai és a csáktornyai (később kanizsai) adminisztráció közvetlenül az Udvari Kamara alá tartozott.

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

A volt hódoltsági sáv mentén Csáktornyától Váradig ívelő, eléggé mélyen tagolt területen és a Dráva mentén katonai szolgálat fejében részleges szabadságokkal és kiváltságokkal rendelkező, különböző státusú parasztok éltek.

Művészetek

Korszakunkra épült újjá a csáktornyai kastély, a Zrínyiek törökellenes harcainak emlékét idéző, 1680 körül készült festményekkel.

Orosz István

Agrárpolitika

Nem rendeződött a kárpótlás kérdése abban a néhány helységben, amely már 1840 előtt megváltakozott (Nyíregyháza, Csáktornya, Sárospatak, Szentes, Szepes megyei falvak stb.). A törvény hatálya ezekre nem terjedt ki, és e városok és falvak sokszor még a század végén is nyögték az olyan földekért fizetett váltság kamatait, amelyeket volt jobbágytársaik állami kárpótlással szereztek meg.

Lábjegyzetek

  1. Elmélkedés. EKK Kaprinay-gyűjtemény. XXXIII.
  2. Wesselényi levele, Murány alatt, 1664. október 28. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 9.

Kiadványok