Csány László

A Múltunk wikiből
Zalacsány, 1790. – Pest, 1849. október 10.
politikus, miniszter
az 1848–49-es szabadságharc vértanúja
Wikipédia
Csány László portréja

Spira György

A bécsi forradalom visszhangja

Az Ellenzéki Kör 14-i összejövetelén ugyanis hosszan tartó és elkeseredett vita alakult ki a jelenlevő liberálisok és a radikálisok egy része között, s hiába követelte Irinyin kívül Vasvári Pál is, Vidats János is, hogy a tizenkét pontot az általuk tervezett módon, a rendezendő pesti népgyűlésből bocsássák útjára, a többség, az ellenszónokokra – Klauzál Gáborra, a Csongrád megyei ellenzék Pesten épp aznap feltűnt fejére, Csány László, a Zala megyei ellenzék egyik alkalmilag ugyancsak Pesten időző vezetőjére és Nyáry Pál Pest megyei másodalispánra – hallgatva, olyan határozatot hozott, amely szerint a tizenkét pontot először Pozsonyba kell küldeni Batthyány Lajos grófhoz, hogy azután ő mint az Ellenzéki Párt elnöke az egész országban köröztethesse, s ennek megtörténtével az egész nemzet nevében terjeszthesse majd az országgyűlés elé.

A kormány és az ellenforradalom horvátországi támaszpontja

Hanem hogy a magyar forradalom mégis tegyen újabb lépéseket legalább a Jellačić oldaláról fenyegető veszély elhárítására, azt az udvar iránti illúziók továbbélése sem akadályozta meg, hiszen Jellačić tevékenységének ellenforradalmi mivoltával azok is tisztában voltak, akik az udvari körökre még ekkor is rózsaszínű szemüvegen át tekintettek. Csány Lászlót tehát, akit a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány még áprilisban megbízott a nyugat-dunántúli parasztmozgalmak és zsidóellenes zavargások felszámolásával, a kormány június elején még nagyobb hatáskörrel ruházta fel: az egész fenyegetett Dél-Dunántúl királyi biztosává nevezte ki, s azzal a feladattal látta el, hogy gondoskodjék a Drávamellék hatékony védelmének megszervezéséről. És Csány haladéktalanul bele is vetette magát a munkába, a következő hetekben egyre szilárdabb határvédelmet hozva létre a rendelkezésére bocsátott csapatokból.

A pesti nép újabb megmozdulása és a képviselőház balrafordulása

Márpedig, hogy az udvar Magyarországgal többé végképp nem hajlandó más nyelven beszélni, mint a fegyverekén, azt ekkor már kétségtelenné tette Csány László legújabb jelentése, amelyet a képviselőháznak ugyanezen a 12-i ülésén éppen Batthyány mutatott be, s amelyből kiviláglott, hogy Jellačić csapatai az előző napon már át is keltek a Dráván.

Jellačić betörése

Miért is Teleki egy pillanatig sem gondolt olyasmire, hogy nehezíteni merészelje Jellačić dolgát, ellenkezőleg: már szeptember 9-én közölte Csányval, hogy ha Jellačić átkel a Dráván, semmi esetre sem fog harcba bocsátkozni véle, majd másnap a határszélről már vissza is vonult Keszthelyre, a támadás megindulása után pedig onnan is tovább hátrált a Balaton északnyugati partján, s így teljesen szabaddá tette az utat a tó délkeleti oldalán előretörő ellenség előtt (amiben nem maga a visszavonulás ténye volt megbocsáthatatlan – hiszen a magyar sereg sokkalta gyengébb volt a támadónál –, hanem az, hogy Teleki az ellenség előnyomulását még lassítani sem próbálta).

Az újabb bécsi forradalmi felkelés és a schwechati kudarc

Mógának pedig több sem kellett: mire Kossuth levele a táborba érkezett, Csánynak sikerült kicsikarnia, hogy a sereg 15-én mégiscsak átkeljen a Lajtán, a levél vétele után azonban Móga 17-én – arra hivatkozva, hogy nem vállalhat felelősséget a szerinte bizonyos vereségért – megint késedelem nélkül visszavonta csapatait.

A főváros feladása

Annyi azonban bizonyos, hogy a pillanatnyilag legfontosabbat: magát a főváros kiürítését egészében végül mégis jó eredménnyel sikerült befejezni, s a kiürítés műveletét legfelső fokon irányító Csány január 5-én, néhány órával a császári csapatok bevonulása előtt abban a jogos meggyőződésben távozhatott Pestről, hogy amit ehelyütt megtehetett a harc továbbfolytatása és a honvédcsapatok majdani visszatérésének előkészítése érdekében, azt maradéktalanul meg is tette.

A Honvédelmi Bizottmány és a parasztság

Kossuth például Csánynak már december végén sietett lelkére kötni, hogy túlságosan sok katonai fuvarral lehetőleg ne terhelje a falvak népét, majd ugyanő január végén azt is kimondotta, hogy „a mostani szabadságháború ideje alatt a föld népe egyátaljában merőben fölmentetik a beszállásolt katonaság minden ingyeni élelmezésétől”.[1]

A liberálisok zömének jobbrafordulása

Nyáry Pál például még Vetter cibakházi támadása előtt is azt hangoztatta, hogy „a győzelem kivívása… többé nem pium desiderium”,[2] s várakozásait a forradalom táborán belül a békepártiak kivételével szinte mindenki osztotta. A kápolnai vereség azonban már kezdte megtépázni az efféle reményeket, Vetter támadási kísérletének kudarcba fulladása pedig igen sokakból egyszerre kiölte őket. S a bukástól most már ennek ellenére is jóval kevesebben tartottak, mint amennyien december végén vagy január elején; „oda… már… eljutottunk, hogy Austria bennünket meghódítani nem képes… külavatkozás nélkül,” vallotta a zöm Csány Lászlóval[3] még ekkor is.

A Szemere-kormány bemutatkozása

Hiszen külügyminiszter (és ideiglenes földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter) az 1848 előtti főrendi ellenzék egyik kiemelkedő vezetője, a forradalmat elébb baranyai főispánként, majd február óta bácskai kormánybiztosként egyaránt becsülettel szolgáló Batthyány Kázmér gróf; igazságügyminiszter a már a szerb felkelés kirobbanásakor temesközi országos biztossá megtett s az ellenállást ettől fogva minden rá bízott feladatkörben ernyedetlenül szervező Vukovics Sebő; közmunka- és közlekedésügyi miniszter az elébb dunántúli, majd január vége óta erdélyi teljhatalmú biztosként ugyancsak fáradhatatlanul helytálló Csány László; vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a nagynevű történetíró, az előző nyáron csanádi püspökké kinevezett s a forradalom mellett a püspöki kar más tagjaival ellentétben azóta is híven kitartó Horváth Mihály lett.

A magyar–román megegyezés

S nyomtalanul az sem pergett le a felkelés vezérkaráról, hogy Bem nemcsak nem törekedett viszonozni a fegyverre kelt románok korábbi pusztításait, hanem a bosszúállás szellemének a jelentkezését másoknál sem tűrte, a mellette országos biztosként működő Csány pedig – bár Bemet olykor túlzott engedékenységgel vádolta s többek között azt is elrendelte, hogy aki a felkelés során kárt tett valakinek a tulajdonában, az teljes értékű kártérítést adjon a kárt szenvedettnek – maga sem habozott fellépni az olyan magyar földesurak ellen, akik káraikat felnagyították, hogy azután megint mértéktelenül kiszipolyozhassák a föld népét.

Szabad György

A magyarországi megtorlás

Október folyamán esett áldozatul a terrornak Csány László közlekedésügyi miniszter, Perényi Zsigmond báró, a felsőház másodelnöke, Szacsvay Imre, a képviselőház jegyzője, Kazinczy Lajos honvédtábornok, nemzeti kultúránk megújítójának fia s a külföldi segélycsapatok olyan vezetői, mint a francia Ch. Abancourt, a német P. Giron és a lengyel M. Woroniecki.

Lábjegyzetek

  1. Kossuth a hadügyminisztériumhoz, Debrecen, 1849. január 26. Kossuth Lajos Összes Munkái XIV. Sajtó alá rendezte Barta István. Budapest, 1953. 241.
  2. Nyáry Csányhoz, Debrecen 1849. március 17. Kossuth Lajos Összes Munkái XIV. 670.
  3. Csány Kossuthhoz, Kolozsvár, 1849. február 23. Országos Levéltár 48-as minisztériumi levéltár Országos Honvédelmi Bizottmány 1849:2592.

Művei

Irodalom

Csány működését és a Drávamellék helyzetét pedig közelebbről is bemutatja Barta István, Kossuth és Csányi (Századok, 1952), illetve Kopasz Gábor, A veszprémi nemzetőrök serege 1848-ban a baranyai Dráva-vonal védelmében (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. V. Veszprém, 1966); Aradi Péter, A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán (Kaposvár, 1972), valamint Vajda László és Vajda Lászlóné, Zala megye az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc idején (Zalai Tükör, 1974)

Kossuthnak a Tisza mellékére való visszavonulás szükségességéről kialakított nézeteit megismerhetjük Csányhoz 1848. december 31-én és 1849. január 4-én intézett leveleiből, Kossuth Lajos Összes Munkái XIII, illetve XIV.

Hogy a trónfosztás utánra Kossuth nemcsak új kormány létrehozását vette tervbe, hanem új országgyűlési választások kiírását is, az kiviláglik április 1-én Csányhoz intézett leveléből, Kossuth Lajos Összes Munkái XIV.,