Csávolszky Lajos

A Múltunk wikiből
Buják, 1838. június 3. – Budapest, 1909. március 13.
országgyűlési képviselő, újságíró
az Egyetértés című folyóirat szerkesztő-tulajdonosa
Wikipédia
Csávolszky Lajos 1909-12

Kolossa Tibor

A pártfúzió

A balközép 1873. novemberi értekezletén a párt háromfelé szakadt. A közjogi engedékenységgel és a Deák-párttal való kacérkodással elégedetlen balszárny egy része Mocsáry Lajos és Csávolszky Lajos vezetésével kilépett a pártból.

Szász Zoltán

A nemzeti ellenzék

Központi lapjuk, a nevével is a széthúzást takargató Egyetértés olvasott, jól szerkesztett újság volt. Az elsők közé tartozott, amit trafikokban és pályaudvarokon is árusították. A hirdetéseket maga a szerkesztő, Csávolszky Lajos gyűjtötte, aki 1877–78-ban az orosz–török hadszíntérre is küldött tudósítót.

Dolmányos István

A balpárt megalakulása

Hasznos ösztönzést kapott a balpárt az idős Csávolszky Lajostól is, aki ekkor, közvetlenül halála előtt, adta ki „Az árulás története” című röpiratát. Csávolszky a dualizmus politikai történetének kevéssé ismert és nem eléggé méltányolt alakja, pedig a függetlenségi párt részéről ő tette meg az első hatarozott lépést a szocialistákkal való együttműködés irányába. Röpiratában azt a felismerést ajánlotta a párt figyelmébe, hogy „az utolsó szocialista is jobb hazafi, mint Kossuth Ferenc és Apponyi Albert”. Hangoztatta: „én jobb szeretem, ha kivívják az állami függetlenséget vörös zászló alatt, mintha nemzeti színű lobogó mellett eladják az országot”.[1] Csávolszky az általános választójogot a nemzeti függetlenség érdekében követelte. Közvetve Mocsáryra is hatott. Csávolszky a negyvennyolcas mozgalmon belül mindenkinél haladóbb véleményt alakított ki társadalmi tekintetben (Mocsáry csak a dinasztia szerepének megítélésében múlta felül). Csávolszky behozta és meghaladta Justh Gyula korábbi előnyét és Károlyi Mihály politikáját kezdte hirdetni, Károlyi előtt. 1909-ben bekövetkezett halála visszavetette a szellemi irányzat kibontakozását.

Lábjegyzet

  1. Csávolszky Lajos, Az árulás története. Budapest, 1908. 54–55, 86., 93–95.

Művei